Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-24 / 352. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVIII. évfolyam, 352. szám 1981. december 24., csütörtök Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Tisztelet az angyaloknak! A felvilágosult családban nem sok titok övezi a karácsonyfát. Papa-mama vette, díszíti, néhol még a gyerek is közreműködhet e családi örömet előkészítő műveletben. Ahol még őrzik az ünnep misztériumát, ott Télapó hozta a qsillagszórós fácskát, vallásos emberek otthonában a kis Jézus vagy az angyal. Amúgy az angyalok feltűnően kimentek a divatból. Karácsonyi lapokon röpködnek még, de a mesékben már nemigen bukkannak fel. Árulják őket, mint dísztárgyat, de ebben a minőségükben is alulmaradtak a csúf manókkal, nyelvöltögető krampuszokkal, brekikkel, mulatságos, szakállas szörnyekkel szemben. Nem versenyképesek. Aminthogy azok a szárny nélküli, hús-vér emberek, akik a jóság jelképétől eltanulták a segítés, az adakozás, cr békesség őrzésének tudományát, ritkábban kerülnek reflektorfénybe, mint az ember-krampuszok. Nem az „angyali léleknek” titulált (és ezzel máris kissé lenézett) jótékonykodókra gondolok. Nem azokra, akik zokszó nélkül tűrnek el igazságtalanságot, pofont, bánfáimat és szenvedést. A cselekvő angyalok előtt tisztelgek tiszta szívből. Nem mindig könnyű őket felismerni. Pontosabban: bé. keidőben, nyugalomban, kiegyensúlyozott társadalmi körülmények között — nehéz. A második világháború, a főváros ostromának sötétjében olyan nyilvánvaló volt, hogy egyik-másik honfitársunkban angyal lakik, mintha glória világított volna a feje fölött. Már azon az első estén, amikor a karácsonyi gyertyagyújtáskor megszólaltak az ágyúk, megismerkedtem egy kalaposné-angyallal, aki idegen létére felcsapott oltalmazómnak, ennivalót adott és fekhelyet egy szabászasztalon, a ház legbiztonságosabb zugában. Találkoztam egyenruhás angyallal is, akinek lőnie kellett volna rám, amikor észrevette, hogy megpróbálok átfutni az utcánkat átszelő frontvonalon, ehelyett berántott egy kapu alá, legorombított, majd zordan hazáig kísért, mintha foglya letten volna; hiszen a németek nem ismertek tréfát a kijárási tilalom megszegőivel szemben. Minden vész megtermi a maga felismerhető angyalait. 1978 karácsonyán Vietnamban jártam. Láttam a hanoi katedrálisban éjféli misére összesereglett, halottaira emlékező, a béke megőrzéséért fohászkodó tömeget, soksok asszonyt, idős férfit, az embersűrűben szendergő gyereket. Csak később találkoztam, szép utazásunk során a vietnami háborúk észrevétlenül glóriás jó embereivel. Azokkal, akik nem a harcokban tűntek ki. Csak mosollyal fogadták gyerekükké az árvákat, füvekből főztek gyógyszert, ruhájukból téptek kötést a sebesültnek ott, ahol nem volt front-kórház vagy segélyhely. Velük, akik sosem ismert ételeket találtak ki az éhezőknek, és felcsaptak tanítónak oklevél nélkül, mert megértették, milyen adomány a tudás. Némely angyal már csak legenda, meghalt anélkül, hogy hősi halottá lett volna, a többség ma azokban a házakban található, ahol a lakók — egy új szokó# szerint — időről-időre megünneplik azt a családot, mely a legszebben él, a legkellemesebb szomszéd, leggondosabb szülő, idős rokonainak legderekabb támasza. De hol lelhető fel a jó ember békében? Hol kereshetjük ma — Magyarországon? Az életmentőt kitüntetik, az intézeti gyereket pptronáló szocialista brigádról megható cikkek jelennek meg, s a televízió külön műsort szentel azoknak, akik a legtöbbet tettek a rokkantak évében a testi fogyatékosságban szenvedőkért. De ha csak ennyi angyal járkálna köztünk, akkor az ördögfiókák éppúgy elözönlötték volna életünket, mint a kerti törpék a vásárokat. Tévedés ne essék, ördögnek se csak azt a leleplezett, saját zsebére dolgozó üzletkötőt, tolvajt, korrupt tisztség- viselőt, lakásüzért, markeco- lót, garázdát, autós cserbenhagyó! látom, oki néha szinte saját gazságában tetszelegve néz rám a Kék fény adásakor a képernyőről, akiről szellemes címekkel felruházott cikkeket közölnek a lapok. A láthatatlan angyal ellentéte a nehezen felismerhető gonosz. A felettes, oki abban leli örömét, hogy még akkor is találjon néhány megalázó szót, amikor beosztottját megjutalmazza. (Én intéz, tem el, nem volt könnyű, remélem utólag kiérdemli, nehogy a fejébe szálljon a dicsőség stb.). Az ördögök, akárcsak a mesékben, előszeretettel vetik magukat a gyengékre, a kiszolgáltatottak, ra, a gyerekekre. Közvetlen környezetemben például egy csinos, fiatal krampusz lakik. Szemre: gyerek-asszonyka. És éjszakánként, amikor csecsemője felsír, pokoli szavak kíséretében püföli a háromhónapos emberkét, akit első pillanattól gyűlöl, amióta könyelműen a világra hozta. Ugyanezt a nőt három ismeretlen ördögfi kergette meg nemrég, „csak egy kicsit elszórakozunk veled!" — felkiáltással. Folytathatnám a sort, de mivégre? Ki-ki jól tudja, miként fest az ő ördöge. Angyalainkat nem ismerjük. Miközben a krampusz-lány a csecsemőt veri, egy idős szomszédasszony (nagyothalló, bicegő) becsönget hozzá, könyörög, fenyegetőzik is, mintha feljelentést tett volna, noha nem tett. Amikor a fiatalasszonyt csibészek kergetik, váratlanul elébük toppan egy tréningruhás, atlétatermetű angyal és néhány szava után az ördögfiak már nem akarnak egy kicsit elszórakozni a könnyűnek ismert nőcs- kével. Nem nevezhetem néven azt a színésznőt, aki eljátszik egy főszerepet a főiskolások vizsgafilmjében, s nem veszi fel a honoráriumot. Legyen a pénz egy színész-hallgatóé, akinek szüksége van rá. (A színésznő sem gazdag!) Nem nevezhetem néven azt a fiatalasszonyt sem, akit olyan betegség sújtott szülés után, hogy tudja: néhány év múlva már mozgásképtelen lesz. De mi mindent tehet addig! Két diplomájához egy harmadikat szerezve, népművészeti köröket szervez, sántikálva utazik ide-oda a megyében, ahol él és sugárzik az örömtől, hiszen amit megtanult, s most megtanít, folytatja létezésének értelmét a Földön. A karácsony különös alkalom arra, hogy az emberben lakó angyal megmutassa magát. Ő az, aki nem feltétlenül drága ajándékot vesz, csupán azt a valamit, aminek a megajándékozott biztosan szívből örül. Aminek csakis ő örülhet így hát töri a fejét, üzletről üzletre jár, barkácsol vagy hímez, még a saját könyvespolcát sem tudja kikerülni, ha onnan egy kedves kötete integet rá, az a kötet, amely a megajándékozan- dónak még kedvesebb lehet. Az angyal-emberek egyre kevésbé divatosak. A jóság fogalma gyakran a bugyuta- ság szinonimájaként hangzik fel az okosok beszélgetésében. Én pedig hittel hiszem, hogy szükségünk van rájuk, hogy nem a Szecsuánba leszállt istenek dolga meglelni a jó embert, s mi megtehetjük azt is, amire Brecht istenei képtelenek: megadhatjuk nékik az illő tiszteletet. Máriássy Judit Eu végi szállítások külföldre Kesztyű Napraforgó Bárány Bőr Az év végi ünnepek idején van az exportszállítások szezonja. Azután érdeklődtünk néhány baranyai üzemben, hogy a népgazdaságilag is rendkívül fontos munkával hol tartanak. A Pécsi Bőrgyárban december 23-án az év utolsó export- szállítmányát indították az útjára, ezúttal az NSZK-beli Ehrreth cégnek küldtek tíz tonna talpbőrt két kocsival a Hungarocamion Vállalat közve-' titésével. Nyugat-Európában most divat, hogy exkluzív cipők talpát igazi bőrből alakítsák ki, ezt a divatigényt igyekszik kielégíteni a bőrgyár is. Négy éve százmilliós beruházással létesült a Pécsi Kesztyűgyár 2-es számú új gyára, hogy az akkori, évenként előállított kesztyűmennyiséget minél hamarább megduplázzák. Akkor a régi helyen évente félmillió pár kesztyű készült,■'viszont tavaly már 950 000 pár hagyta el a gyárat, zömében exportra. Tegnap az idei egymilliomo- dik pár kesztyűt csomagolták be kanadai exportra. A tegnapi munkamérleg ugyancsak szép, hisz 4000 pár került le a szalagokról, köztük a már említett egymilliomodik. Teljes kapacitással dolgozik most már, és külföldre is szállít magvakat a Mezőgazdasági Terméket Feldolgozó és Értékesítő Társaság görcsönyi telephelye, ahonnan szerdán két vagon iregi csíkos napraforgót adtak fel exportra NSZK-beli megrendelőknek. A magvakat többek között a mohácsi, hí- mesházi, egyházaskozári és a görcsönyi tsz-ből vásárolták. Ez még nem az utolsó idei exportküldemény volt, ugyanis a két ünnep között, tehát december 31-ig 10 vagon repce és 4—5 vagon iregi napraforgó feladását is tervezik az újme- csekaljai vasútállomásról. A telephely a fennállása alatt most exportál először. A Lajta-hansági Állami Gazdaságból az idei bárányexport befejezéseként karácsonyra 2500 bárányt küldtek Olaszországba és Svájcba. Az idén összesen 22 500 bárányt exportáltak Nyugat-Európába és a Közel-Keletre, a juhászati ágazat 7 millió forintos nyereséget hozott a gazdaságnak. A hizlaldákat még karácsony előtt feltöltötték. Jelenleg 5500 bárányt hizlalnak, ezek exportját január második felében kezdik el. A gazdaság szakemberei olyan tenyésztési technológiát dolgoztak ki, amelynek révén a bárányhús faggyúmentes, és így a legigényesebb piacokon is versenyképes.
