Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)

1981-12-20 / 348. szám

A Nevelési Központ kutatási feladatai és tervei

Beszélgetés Mihály Ernő igazgatóhelyettessel

Általános iskolások a Nevelési Központban

A Lvov-kertvárosi Nevelési Központ egymás után épülő impozáns épületei komoly várakozást ébresztenek a pécsiekben. Az új intézmény egyre több barátot szerez magának. A Nevelési Központ feladata főleg a jövőben, a vonzáskörzetébe tartozó gyermekek, biológiai, szociális, intellektuális fejlődésének irányítása, segítése, az ifjú és felnőtt emberek művelődési, szabadidős igényének alapszintű kielégítése. Ez utóbbi szolgáltató funkció kibontakozása a művelődési és sportlétesítmények elkészülte után várható. Jelenleg csak az iskolák előadótermeiben ősztől beindult műhelyprogramjaik nyújtanak erre lehetőséget. A központon belül három bölcsőde, három óvoda és három általános iskola már működik, a kilenc intézményben összesen 3600 gyermek játszik, tanul, művelődik.

Jövő év augusztusában átadásra kerül a 350 személyes kollégium és a központi épület, amelyben nagy előadóterem (mozi és színházi előadások tartására alkalmas), B-típusú könyvtár (iskolai és lakossági igényeket kielégítő), fonotéka, klubhelyiségek kapnak helyet.

1983-ban belép a 25 méteres uszoda, és elkészül a sportcsarnok. Ezekhez a létesítményekhez csatlakozik a már működő 3500 adagos étterem, és több szabadtéri sportpálya.

— Az óriási intézményrendszer 300 pedagógust és 200 különféle egyéb szakembert foglalkoztat. Mihály Ernő igazgatóhelyettes alig egy'éve dolgozik az intézményben. Korábban Budapesten tudományos kutatóként tevékenykedett. Mi az itteni feladata?

— Elsősorban a kutatási fejlesztési program kidolgozásában működöm közre. Feladatom továbbá a kutatások intézményen belüli irányítása, koordinálása és részbeni végzése. Nagy gondot kell fordítani emellett a szemléletformáló és ismeretgazdagító belső továbbképzési rendszer megteremtésére, mivel 300 pedagógus (gondozónő, óvónő, tanító, tanár) munkáját kell segítenünk.

— A Nevelési Központ elnevezés sokak szerint ellentmondásos. Mi erről a véleménye?

— Ez részben igaznak látszik, de az elnevezés egyelőre véglegesnek tekinthető.

— Milyen konkrét kutatásokat és fejlesztéseket terveznek?

— Ami a fejlesztési-kutatási programunkat illeti, ez év áprilisában sikeresen megpályáztuk a Művelődési Minisztérium által kiírt pályázatot. Az augusztusi döntés értelmében októberben beindítottuk kutatásaink egy részét. Vezető kutató Mihály Ottó kandidátus, az újjászerveződött Országos Pedagógiai Intézet tudományos osztály- vezetője. Jelenleg a témák kutatási terveit készítjük elő, de van olyan terület, amelyen már szeptember elejétől folyik a munka. A főbb csomópontok, amelyek köré kutatási témáink szerveződnek felsorolásszerűen, címszavakban a következők: Személyiség fejlesztését-fejlődé- sét célzóak: például a lakótelepi serdülők szociokulturális hátrányát kompenzáló program. Aztán: nagycsoportos óvodások felzárkóztatása adaptált kompenzáló program segítségével. Vagy: A személyiség teljes feltárása és kibontakoztatása (a pszichoszomatikus osztály programja) a személyiség szocializációjának segítésére. Szervezeti, de egyúttal tartalmi konzekvenciákat is sejtető programok: óvodaiskola mint az óvoda és az iskola közötti átmenet szervezetének kialakítása. Évfolyamközösségek — azonos évfolyamra járó gyermekek együttesének a megteremtése. Az évfolyamszintű irányítás megvalósítása. A szabadon választható szabadidős, közművelődési tartalmak, formák feltárása, kialakítása, műhelyek programjai, klub-elképzelések.

— És végül, a tanítás-tanulás területén: az osztálykeret mellett más szerveződési formák kialakítása, bevonása a folyamatban (ikerosztály, kiscsoport, nagycsoport), egy-egy témakörben a tantervi anyag kiegészítő részének a szabadon választható szférában történő feldolgozása. Értéket termelő munka és gazdálkodás; a technika tantárgy lehetőségei mellett olyan munkaalkalmak megteremtése, amelyekben a gyermek meg- és átélheti a termelés, értékesítés, elosztás felelősségét, de örömét is. A Nevelési Központ mint komplex intézményrendszer irányítási, vezetési és információs rendszerének lehetséges alternatívái.

— Óriási témarendszerek, sok tévedési lehetőséggel. Hogyan kerülhetők el a zsákutcák?

— Úgy gondolom, hogy a konkrét kutatási területek, témák puszta felsorolása is tükrözi a rendszerfejlesztő-kutató elképzeléseink lényegét. Belülről, akarjuk lépésről lépésre fejleszteni, „körbejárni" az általunk leglényegesebbnek tartott csomópontokat és az eredmények kiterjesztését csak ott szorgalmazzuk, ahol a szubjektív

és objektív feltételek adottak. Vigyáznunk kell, nehogy a saját várakozásaink és a szakmai közvélemény felől jelentkező türelmetlenség . hatására kirakat-, látszateredmények hajszolására adjuk a fejünket. Ez nemcsak a kutatásra, hanem a központ fejlesztésére is vonatkozik.

— Milyen intézményi kapcsolatokra van szükség ehhez a programhoz?

— Számunkra kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a belülről építkező fejlesztést szakmai, tudományos bázis nélkül nem tudjuk véghez vinni. Ezért keressük a kapcsolatot olyan intézményekkel, szakemberekkel, akik tudnak nekünk segíteni. Cserébe mi lehetőséget adunk nekik a fejlesztési-kutatási programunkba beépíthető saját elképzeléseik valóra váltásához. A Pécsi Tanárképző Főiskola Műszaki Tanszéke például az „Értéket teremtő munka és gazdálkodás" című téma gazdája, az OPI Neveléselméleti és Iskolakutatási önálló Osztálya a fejlesztési-kutatási programunk irányítója, tanácsadója. A Népművelési Intézettel — mint a tizennyolc kísérleti intézménnyé nyilvánított nevelési központ, általános művelődési központ egyike — tartjuk a kapcsolatot. Az intézményekkel történő kapcsolatteremtés mellett fontos számunkra egy különböző szakemberekből álló tanácsadói testület létrehozása. Szükségünk van pszichológusok, rendszerelméleti szakemberek, közgazdászok és mások jóindulatú, de kritikus támogatására. Emellett szeretnénk elérni, hogy a kísérleti tevékenységünket egy olyan felügyeleti bizottság ellenőrizze, melyben országos, területi és helyi szakemberek egyaránt helyet kapnának.

— Mindezt figyelembe véve milyennek látják tevékenységüket öt—hat éves távlatban?

Úgy gondolom, hogy az évtized második felétől minőségi változás fog bekövetkezni a Nevelési Központ munkájában. Egyfelől lezárulnak az ez évben indított kutatási programok, remélhetőleg olyan eredményekkel, amelyek egy részét hasznosításra fogjuk felajánlani más hasonló intézmények számára. Ilyen várakozással tekintünk például az óvodásiskola programja elé. Másfelől néhány kutatási téma eredménye az intézményrendszerünk fejlesztését fogja elősegíteni. Ugyanakkor elképzelhetők a kutatásnak olyqn eredményei is, amelyek visszahatnak alaptevékenységünkre és megváltoztatják azt. Ezt azért említem meg, mert a kutatásra való ráhangolódás nemegyszer a felállított elképzelés könyörtelen igazolására törekszik, nem pedig az igazság kiderítésére. A kutatási program lezárulásával nagyjából egyidőben „beáll" az intézményrendszer, valamennyi tag- intézményben megindul a teljes felfutás.

— Mit jelent ez a gyakorlatban?

— Várhatóan kialakul a teljes tartalmi és irányítási-vezetési integráció. Az iskolai munka területén a hagyományosan egyeduralkodó tanítás-tanulás mellé felzárkóznak további lényeges tevékenységi területek (termelés-gazdálkodás, egészséges életmód, szabadidő-művelődés, közéletiség). A művelődési létesítményeink segítségével a lakosság reális igényeire alapozott kulturális-szórakoztató programot adunk. A sportlétesítményeinkre alapozva létrehozzuk a lakótelepi tömegsport-egyesületet, amelyben lehetőség lesz különféle rendszeres és alkalmi, családi és egyéni testmozgásra, sportolásra. Végezetül talán a legfontosabbat említeném: szeretnénk kialakítani a több ezer szülő és az intézményrendszer közötti új típusú — egyenrangúságon, kölcsönösségen alapuló — partneri kapcsolatot, a gyermekek fejlődésének harmonikussá tétele érdekében.

Bebesi Károly

Közösség és kultúra

A kultúra mindig közösségi eredetű. Még akkor is, ha — miként a művészeti alkotások esetében — egyetlen személy hozza létre, mert ezer szállal ikötődilk az előzményekhez:

> egy-egy versformához, a nyelvhez, a használati eszközökhöz (tollhoz, ecsethez, vésőhöz), eszmékhez, tapasztalatokhoz, amelyeket a közösség munkált ki.

De létrehozhat-e a kultúra közösséget?

Alaposabb kifejtése túl messzire vezetne, mégis megkockáztathatjuk az állítpst: sokkal kevesebb eséllyel.

Ha a valóság talaján akarunk maradni, be kell látnunk hogy azért, mert a kultúra sokkal inkább hajtása, gyümölcse, mint gyökere a közösségnek, noha annak talajára — magára a létezésre, az emberi cselekvésre, mely mindig valamilyen közösségben zajlik — visszahuMva, kétségtelenül erősítheti azt. De mérgezheti is. (Gondoljunk például a vallásháborúkra vagy a faji alá- és fölérendeltséget hirdető tanokra!) Vannak erők, amelyek a közösséget a közös kultúra ellenére is szétfeszítik. Ezeknek a kultúra önmaga nem képes ellenállni. Ezért van az, hogy például azonos nyelvet beszélők is háborúznak egymással. Ugyanakkor a közös nyelv és az erre épülő szellemiség kétségtelenül óriási összetartó erő is, amelyet csak a legnagyobb, a létérdekekkel összefüggő ellenerők képesek kioltani.

Napjainkban a kultúra és a közösség viszonyát illetőleg éppen az a kérdés, hoqy milyen kultúra milyen közösséget táplál, s milyen közösség milyen kultúrát sarjaszt.

A tét nem kisebb, mint az, i hogy vágyott közösségi társadalmunk megvalósulását, erősödését miképp mozdíthatja leginkább előre a művelődés. A kérdés nem válaszolható meg egyszerűen. Mert például egy műkedvelő együttes már igazán közösségbe forraszt — véljük. Csakhogy egymáshoz erős szállal kötődő tagjairól kiderülhet, hogy másutt befelé, önmaguknak élnek s (például a lakóházban) maguknak valók, félrehúzódók. Akkor mi a megoldás? Van egyáltalán igazi, erős kapocs kultúra és közösség között? Azt kell válaszolnunk: igen.

S nemcsak azért, mert hinnünk kell a műveltségben, abban, hogy amit az emberiség közösen hozott létre, annak kell hogy legyen valami értelme, hanem azért is, mert kultúra és közösség tartalmat adnak egymásnak. Mit ér az a közösség, amelynek nincsen mélyen beléje ivódott kultúrája?! És mit ér az a műveltség, amelynek nincs közösségi — erkölcsi — értéke, olyan energiája, amelyből a közösség életereje fakad, amely által fennmaradni és fejlődni képes?

Csak az a kultúra tápláb hat igazi közösséget, amely egyaránt szolgálja az egyént is, olyanná formálva, a1<i önérdekeit képes összehangolni a közös' érdekkel, és csak az a közösség hozhat létre igazi kultúrát, amely nem az egyén rovására, hanem a benne élők személyiségének minél teljesebb kifejlesztésére, kiteljesedésére tartja fenn és tökéletesíti önmagát.

A műveltség valójában nem attól válik közösségivé, hogy csoportban hozzók-e létre, sajátítják-e el, hanem attól, hogy mit szolgál tartalmával.

A jó közösség — s ebben azért közvetlen szerepe is lehet a csoportnak,, mondjuk a brigádnak, a munkahelynek, az amatőregyüttesnek, a baráti körnek stb. — közösségi célú művelődésre készteti tagjait; a kultúra viszont akkor J tölti be küldetését, ha a közösségi erkölcsöt is szolgálja.

Ez persze még mindig nem olyan egyszerű. Egy szakma elsajátítása vajon közösségi tett-e? Föltétlenül, mert a társadalmi termelésben fogják hasznosítani, s általa az egyén és csalódja is nyer. Ahogy azonban távolodunk a műveltséa gyakorlati hasznától, annál nehezebb ítélni felőle. Például az, hoav egy műalkotás iközösségi-e vagy sem, aligha ilyen könnyű kérdés. Azt kell mérlegre tenni, hogy az adott mű segíti-e az embert a belső és külső harmónia megteremtésében. Innen ítélhető meg maga a köz- művelődés is, például a művészetre való nevelés-tanítás, amelynek révén fölfejthető az értékes alkotások „üzenete". Egy amatőr együttes éppen azáltal válik értékessé, hogy miközben alkotásra kínál alkalmat, egyaránt segít énünk és egy-egy műalkotás megismerésében, ugyanakkor cselekvési lehetőséget s egyben afféle edzőterepet kínál a közösségi élethez. Ilyenformán a művelődés mint cselekvési forma közvetlenül- is hozhat létre közösségeket. Egy nyelv pedig bevezethet eqy másik közösség, egy másik kultúra világába, s ezáltal közelebb visz az egész emberiséghez.

Sohasem téveszthetjük azonban szemünk elől, hogy a kultúrának az egyénre gyakorolt hatása is közösségi érdek Például a tudományos ismeretek világnézetformáló hatása vaay a viták mint „agytornák'1 és a kifejezőkészség fejlesztői rendkívül értékesek.

Summázatként azt mondhatjuk: maga a művelődés a közösségformáló — ha nem is meghatározó — erő. Más szó- I val művelődni annyi, mint kö- I zösségi emberré válni.

Kajdi Béla

Jegyzetek egy könyvről

B. Lőrinczy Éva: Meddig még?

A könyv szerzője B. Lőrinczy Éva régi kedves fiatal barátnőm. A Tudományos Akadémia mátraházi üdülőjében ismerkedtünk meg vele és engem is és feleségemet is elbájolt a lényéből kisugárzó finomság, a rendkívül magas, de szerényen megmutatkozó műveltségT Valahogy maga körül mindenkiben kellemes visszhangot ébresztett kedves lénye. Szakmailag magyar nyelvész. Kedvenc kutatási területe a magyar hangtan. Valami kis nehézsége volt a já8. HÉTVÉGE

rásban, ezért nem vett részt a kirándulásokban, hanem egy asztalkánál ülve állandóan dolgozott. Emlékszem néha együtt tárgyaltuk a Károly Biblia fordítás új kiadásának egyes szövetgrészeit. Öt bízták meg az új kiadás magyar nyelv helyes- ségi szempontból való ellenőrzésével. Ugyancsak állandóan dolgozott a nagy magyar nyelv értelmező szótáron és közben ki- sebb-nagyobb dolgozatai jelentek meg a nyelvészet köréből. Még nemrégiben egy nagy munkájával megszerezte a tudományok doktora minősítést.

Meglepetést jelentett számomra, mikor pár héttel ezelőtt a posta elhozta „Meddig

még?" című könyvét. Ezt az írását a rákkutató orvosoknak ajánlotta. Én sajnos látásom csődje miatt már nem tudok olvasni, de van egy kedves felolvasónőm és mondtam, egy-két oldalt szeretnék megismerni ebből a munkából. Ám de amikor elkezdtük olvasni, annyira lekötött, hogy végül is az egészet elolvastuk. A könyv egészen különös, szokatlan tárgyról szól. A szerző négy kedves barátnőjének betegségét írja meg, akik mind a négyen a rák áldozatai lettek.

Az első fejezet Veráról, egy gyermekorvosnőről szól. Egy házban lakott Évával, mindennap saját kocsiján ment a kórházba és az egyik lakónak a gyermekét ő vitte be az óvodába. Akkor kerültek közelebb egymáshoz Évával, mikor betegsége kezdődött és mind erősebben jelentkezett. Mégis voltak rövidebb időszakok, amikor a gyógyulást lehetett remélni. Sajnos azonban ezek csalókáknak bizonyultak. Vera megkapta osztályvezetői főorvosi kinevezését a gyermekosztály élére, de sajnos ebben a tevékenységében megakadályozta kórokozta korai halála.

A második barátnő Bözsike volt. Egy~régi előkelő magyar család sarja, aki édesanyjával élt, míg nővére Belgiumban telepedett le családjával. Bözsike szépen zongorázott és a változott anyagi körülmények között zongoraórákat is adott. Emellett a nyelvészeti intézetben nyert alkalmazást és ott kedves megnyerő modorával mindenkinek rokonszenvét váltotta ki. Mikor a kór jelentkezett nála, bízott abban, hogy segíteni tudnak rajta. Többször kint járt Belgiumban a nővérénél, később azonban már nővére jött meglátogatni, mert a betegség annyira erőt vett rajta, hogy nem tudott utazni. Mindennek ellenére úgyszólván utolsó percig nem volt tisztában betegsége természetével és bízott fel- gyógyulásában. Sajnos ez a bizakodása indokolatlan volt és a kórházból jött a hír, hogy befejezte életét.

A harmadik dolgozó nő Magdi, aki a Nyelvtudományi Intézetben a gépírói munkát végezte. Talán ő állott a szerzőhöz legközelebb, minthogy neki diktálta le dolgozatait, egyebek közt tudományos doktori értekezését is. Ennek a megvédésére azonban már nem tudott elmenni az Akadémiára. Kórházban feküdt és hamarosan megjött a hír haláláról.

A negyedik barátnő, Andrea a szerzőnek egyetemista tanulótársa volt Debrecenben. Együttesen végzett egyetemi tanulmányuk leírása a könyv egyik legszebb részlete. Pályájuk is egymás mellett haladt, és meleg barátság fűzte őket össze. Andrea nagy küzdelmet folytatott fájdalmaival. A legkülönbözőbb vizsgálatok nem árulták el, hogy miről van szó. Végül azonban úrrá lett felette a kór, és két gyermekét itthagvva, eltávozott az élők köréből.

A négy barátnő beteqségé- nek és halálának leírását egy epilóg követi, amely a^ szerző szellemi vergődését az embernek a kórral szemben való tehetetlenségét vázolja. Ez az epilógus mély emberi megnyilatkozásaival talán még jobban megraqadja az olvasót, mint az előző fejezetek. A szerző annak a reményének ad kifejezést, hogy talán az ő műve is hozzá

fog járulni ahhoz, hogy a kutatóló még lelkesebben és oda- adóbban törekedjenek a kutatásokat eredményesebben végezni.

Kedvem lenne — és a cím erre feljogosítana — ezt a remek kis írást a rák ellen írt és a kutatókat harcrabiztató rophatnak minősíteni, de mégis Leginkább a memoárirodalom műfajának körébe sorolandó, de annak sajátos, mondhatnám egyedülállóan új válfaját képviseli. Olvasását két motívum egybefonódása, összejátszása teszi nemcsak érdekessé, hanem emberileg megkapóvá. Az egyik motívum a sz.ereplőknek szubtilis egyszerűséggel való jellemzése, pályájuk megszakadásának, a betegségnek, a reménykedés és lemondás váltakozásának s végül a szomorú befejezésnek a. leírása. Mindezt színezi a másik motívum, a barátságból, együttérzésből, részvétből és gyászból összetevődő érzelem, amely nagyon finoman érződik ki a könyv minden sorából és elégikus hangulatával megragadja az olvasói.

Kislégi Nagy Dénes