Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-07 / 306. szám
e Dunántúlt napló 1981. november 7., szombat Idős Farkas István és menye ... aki Leningrádba készül, Erikához Fotó: Läufer László Mii csak egyek vagyunk a berkesdiek közül Farkasék nagycsaládja Urak kocsisa, a falu fuvarosa. Viszi a jegyzőt az éjszakákba nyúló tarokkpartikra, teme- tésre-esküvőre a papot, szállít építőanyagot, tüzelőt, bútort... S közben gazdálkodik néhány háld földön, hogy meglegyen a megélhetés. Idős Farkas Istvánt — aki apa, nagyapa, dédnagyapa — Berkesd egyik legbecsületesebb emberének ismerik-ismerték, s ez a legtöbb, amit egy életművel kiérdemelhet az ember. Büszkén mondja: életében sosem volt beteg, csak pár esztendeje, hogy rátört az öregség. Azóta egyfolytában baj van, s az a legszomorítóbb az egészben, hogy nincs visszaút. A kis szobában éppen a menye takarított, amikor megérkeztünk. A község tanácselnöke szóit előre, így nem volt zavaró a kopogtatás. — Csúnya dolog megöregedni — mondja —, miközben remegő kézzel rendezi pufajka- szerű felöltőjét. — Főleg, ha mór dolgozni sem tud az ember. Felesége — az ágy szélén ülve — a tenyerébe temeti az arcát. (Látása pár éve megromlott: nem csoda ez így, jóval a 80 felett.) Férje szavait megerősítve bólogat: — így van ez, így. Néhány éve, még minden más volt. Ha jöttek az unokák, készülhetett, ezzel-azzal megkínálhatta őket. Most meg leg. feljebb az az öröme, ha valami jót hall felőlük. Pista bácsinak két fia van: mindketten Berkesden maradtak, s mindkettő gépkocsivezető. Az egyik a nyugdíj előtt, a másik a nyugdíj közelében. Az idősebb fiúnak két gyermeke van. A lánya Pécsett pedagógus: biológia—földrajz szakos. A fia Pakson építészmérnök — nemrégiben nősült. A fiatalabb fiúnak — Istvánnak — szintén két gyermeke van. A lánya Berkesden tanít, a fia gépészmérnök. Mondom Pista bácsinak: — Az unokák sokra vitték ... Mosolyog. — Tanultak, tanulhattak, s ez így van jól. De ez még nem minden. Több kell ahhoz, hogy az ember sokra vigye, elégedett legyen. A maga életét példázza. Volt a falu elöljárója — a falu lakói választották meg. Később volt tanácstag is. Megint csak a helybeliek bizalmából. Erzsiké nénit kérdezem: — A két fiú ...? —• Nagyon jó gyerekek voltak. Nem ütleggel neveltük őket, nem is kellett ütni soha. Az apjuk természetét örökölték. A fiúk — szinte mindennap benéznek hozzájuk. És különben ...? Élik életüket: dolgoznak a gyerekekért, unokákért, — dédunokákért. ♦ Farkas Istvánné — a fiatalabbik fiú felesége — éppen a ház körüli munkákat végezte, amikor bekopogtunk. Mindig is ez vált a „hivatása” — az állattartásból egészítették ki a jövedelmet. S a pénz, nagyon kellett. Fényképeket vesz elő: ez itt a lányom érettségiző képe — tudja, ő itt Berkesden tanít — ez meg itt a fiam, Farkas Rudolf, a tsz-nél energetikus. Most a házat bővítik: egy kissé elkéstek a munkával. Nehéz kőművest kapni. — A fiam költözik majd ide — magyarázza — hozza a feleségét is. A menyem gyógyszerész . Mondja, hogy amikor csöngettünk, azt hitte, a szerelők jöttek. A gáztűzhelyet beállítani. — Jól éltünk, ha nem is mindig a legfényesebben. Egy célunk volt, a gyerekeket kitaníttatni. Ez sikerült. . . Megvan ennek á jó oldala is, meg a rossz is. A nyolcadik után a gyerekek kollégiumba mentek, s mi magunk maradtunk, idehaza. Hetente találkozni velük...? Nagyon kevés volt. De most már megint együtt a család. ♦ Farkas Inci — Pojányi Jónos- né. Az óraközi szünetben, a régi gazdaházból átalakított iskolában beszélgetünk. — Csókváron töltöttünk a férjemmel hat évet — mondja —, aztán úgy döntöttünk, idejövünk. Itt laknak szüleim, nagy- szüléim, itt nőttem fel. Minden embert, házat, követ ismerek Berkesden. — A gyerekek? — Ma már volt osztálytársaim gyerekeit tanítom. Szeretek itt lenni... Mondja: az anyagi jólét megteremtését a szülők segítették. Házuk, kocsijuk van: férje a Távfűtő Vállalatnál üzemvezető-helyettes, Pécsett. Bejáró. Pécsre költözni? Rázza a fejét. Ö még esetleg menne, de a férje nem vágyakozik a városi életre. Ha a gyerekekre gondol — mégis a város felé néz. A nagyapáról kérdezem. — Talpig becsületes ember — mondja, szeretettel. —.Nem is hiszem, hogy az országban még egy ilyen ember élt-e? Egy emlék. Amikor jött haza, a főiskoláról, s a nagyapa tudta, hogy aznap vizsga volt, kiállt a kapu elé, úgy várta a buszt: „Hogy ment, kisunokám"? ♦ Idős Farkas István legidősebb fia szintén egy jellemző esetet mesélt édesapjáról. A papa a téglagyárat vezette a tsz-ben, s persze, sorba kellett állni a tégláért. Mikor nekem kellett volna — a fiának —, mondom neki: „Papa, nem lehetne kicsit előbbre hozni, néhány darabot?” Apám meg csak rázta a fejét: „Várj, a sorodra, fiam!” Felesége 1— szintén képeket rak az asztalra. Ez már a mi családunk. A lánya — Gemer Jónosné — Pécsett pedagógus, a férje meg bányamester Vasason. — Jó eszű lány volt — mondja a mama —, akár az unokáim. Meg a fiam, őt ki ne felejtsük. A fiú, Farkas Jenő, 26 éves. Tolnán lakik, de Szekszárdon dolgozik. Építészmérnök ő is, meg a felesége is. Augusztus 8-án volt az esküvőjük. Gyorsan fehér abroszt vesz elő az asztalfiókból, megterít. Pojányi Jánosné már a volt osztálytársak gyermekeit tanítja Berkesden. A jóféle házi stifolder, apró savanyúpapnikával — mennyei eledel. — Ki töltötte, ízesítette? — A bányamester vöm. Ő ért hozzá igazán. Evés közben, egyszer csak azt mondja: — Készülök Leningrádba. Az unokámhoz. Gerner Erika — az unoka ott tanul a hitel-pénzügy szakon. — Most megyek először külföldre, s először is ülök repülőre november 14-én. Nagyon izgulok ... Részlet a levélből, melyet Gerner Erika küldött Berkesdre, a nagymamának: „Drága Mamám és drága Papám! Kimondhatatlanul örültem, amikor megkaptam a leveleteket. Anyuval beszéltem telefonon, s ő is mondta, hogy a mama is jön ki hozzám, Leningrádba. Nagyon várom a napot.. — Mit gondol — kérdezi a nagymama — sonkát vihetek neki . ..? ♦ A Leningrádban tanuló Erika — a Farkas-család egyik legifjabb ága. Idős Farkas István dédunokája. Pista bácsi róla csak annyit mondott: „Most egy időre, messzire került..." Becsukjuk a kiskaput — idős Farkas István már a konyhaajtóban elköszönt. „Nehezen járok, majd a menyem, Erika nagymamája, kikiséri -magukat. S ha ir valamit rólunk, csak szerényen ... Különben sem értem, hogy miért minket keresett meg. Itt a faluban tudnék mutatni, különb embereket is. Mi csak egyek vagyunk, a berkesdiek közül. Egy család...” Kozma Ferenc Hazánk, Kelet-Európa (10.) Átmeneti nehézségek A kelet-közép-európai szocialista országokban a gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás rendszerének átalakulásával párhuzamosan a politikai rendszer intézményei is fejlődtek. A társadalmi és gazdasági viszonyokban végbement jelentős változások megfelelő tükrözése érdekében több országban új alkotmányt fogadtak el vagy módosították — néha többször is — a régit. Az 1960. évi csehszlovák és az 1965. évi román alkotmány az államot szocialista köztársasággá nyilvánította. Egyes szocialista országokban a hatvanas évek végén újabb nehézségek merültek fel a szocializmus építésében amiatt, hogy figyelmen kívül hagyták a gazdasági és a társadalmi fejlődés egyes törvényszerűségeit, nem tudták leküzdeni a párton belüli szubjektivizmust. Csehszlovákiában a Novotny, féle pártvezetés 1953 és 1956 után csak nehezen tért át az új irányvonalra, halogatták az elkövetett hibák kijavítását. A személyi kultusz áldozatainak rehabilitálását csak a hatvanas évek elején kezdték el. A gazdaság elbizonytalanodott, egymásnak ellentmondó intézkedések születtek. A CSKP-nak nem volt egyértelmű és világos programja a társadalom és a gazdaság további fejlesztésére. Az államot alkotó két nemzet egymás közötti viszonya sem volt megoldott. Az 1966. májusi XIII. pártkongresszuson a 'helyzet megváltoztatását célzó helyes határozatok születtek, de a végrehajtás rendkívül lassú volt. A Központi Bizottság 1968 januárjában fontos határozatokat hozott, és A. Novotny helyébe A. Dubceket választotta meg. A határozatok azonban — amelyeket egyébként hibás módon nem hoztak nyilvánosságra — elkésettnek bizonyultak. A kommunista párton belül nem sikerült megakadályozni a frak- ciós tevékenység viharos ütemű terjedését. A párt kezéből kicsúszott a társadalom és a gazdasáa irányítása, számos átgondolatlan intézkedés született (például megszüntették a marxizmus—leninizmus oktatását). Jelentős mértékű inflációs folyamat bontakozott ki. Nacionalista hangok kaptak lábra. Hamarosan nyilvánvalóvá lett a párt felbomlása. (Az ebben viselt felelősség miatt később négy KB titkárt, kilenc megyei és 58 járási vezető titkárt kellett a pártból kizárni). Az „emberközpontú szocializmus” hangzatos jelszavával fellépő csoportok mellett teret nyertek az egyértelműen jobboldali erők is, amelyek céljaikra főleg a szövetséges pártokat és a szakszervezeteket használták fel. A belpolitikai helyzet zavarossá vált. nem lehetett kizárni nyílt ellenforradalmi hatalom- átvételi kísérlet lehetőségét. Ennek megakadályozására a Szovjetunió, az NDK, Lengyel- ország, Magyarország és Bulgária 1968 augusztus 21-én katonai segítséget nyújtott Csehszlovákiának. A frakciós erőknek augusztus 22-én még sikerült megtartaniuk Prágában a „XIV. kongresszust", de a szlovák párt 28-i pozsonyi kongresszusán már a gyors konszolidáció programját képvielő G. Husák lett a párt első titkára. Október 30-án új alkotmányt fogadtak el, amely a csehszlovák államot, a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság egyenrangú föderációjává alakította. Jelentősen meggyorsult a politikai és gazdasági konszolidáció folyamata, amikor 1969 májusában G. Husák váltotta fel A. Dubceket, a CSKP főtitkári posztján, és átalakították a KB elnökségét. A párt megújulását elősegítette A. Dubcek és mások 1970 januárjában történt kizárása és a végrehajtott tag- könyvcsere Fontos szociálpolitikai intézkedéseket hoztak (például bevezették az ötnapos munkahetet). Legnehezebbnek a kulturális-tudományos élet helyreállítása mutatkozott. A CSKP 1971. májusi XIV. kongresszusa megállapította: „Mivel hiányzott a készség az ötvenes években elkövetett hibák és tévedések orvoslására, a tényleges helyzet felmérésére, s nem volt meg a felkészültség, hogy marxista—leninista elemzés alapján határozzák meg a szocializmus építésének programját... törvényszerűen mind a gazdaság, mind az ideológia területén a legkülönbözőbb rögtönzések születtek, és ebből következett a párt dezor- ganizálódása." Lengyelországnak az 1960-as években jelentős gazdasági eredményeket sikerült elérnie. 1964—69 között az ipari termelés 50 százalékkal nőtt, másfél millió új munkahelyet hoztak létre Azonban sok politikai és gazdasági feszültség megoldat, lan maradt. Emiatt 1967—68- ban diákmegmozdulások voltak Varsóban és másutt. A beruházási, bér- és szociálpolitika hibái, a nehezen javuló lakás- helyzet, a közellátás problémái — közvetlenül pedig a hús árának emelése — 1970 decemberében Gdanskban és más tengerparti városokban halálos áldozatokat és sebesülteket is követelő megmozdulásokat váltottak ki. Az események következményeként W. Gomulkát a párt élén E. Gierek váltotta fel. Az új vezetés szakítani kívánt elődei hibáival. E. Gierek 1970. decemberi, a rádióban és a' televízióban elmondott beszédében kijelentette, hogy: „Gazdaságpolitikánknak és általános politikánknak alapszabálya lesz a realitások számba vétele, a munkásosztállyal és az egész értelmiséggel folytatott széles körű tanácskozás, a kollektivitás és a demokrácia elveinek megtartása a pártéletben és a párt vezető szerveinek tevékenységében A pártnak mindig szoros kapcsolatot kell tartania a munkásosztály- lyal, az egész néppel.” Jugoszláviában a tagköztársaságok eltérő fejlettségi szintje és gazdasági növekedési üteme miatt kiújultak a nemzeti ellentétek. Horvátországban sokan úgy vélték, hogy indokolatlanul nagy támogatásban kell részesíteniük a fejletlenebb területeket. Ennek a nézetnek a Horvát Kommunisták Szövetségében is sok támogatója akadt. Az 1971-re kialakult helyzet súlyossága miatt Tito elnök kénytelen volt jelentős tisztogatásokat végrehajtani a horvát Tés szerb) pártban. Ugyanakkor az 1963-as alkotmány megváltoztatásával nagyobb beleszólást adtak a tag- köztársaságoknak saját pénzügyeikbe, a kollektív államelnök, ségben az egyes köztársaságok képviselői vétójogot' kaptak. A krízis veszélyességét mutatja, hogy Tito elnök véleménye szerint még polgárháború is kialakulhatott volna, ha nem teszik meg idejében a szükséges intézkedéseket. A belpolitikában Jugoszlávia változatlanul kitartott az önigazgatás, a külpolitikában pedig az el nem kötelezettség koncepciója mellett. Molnár Tamás (Folytatjuk)
