Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-28 / 326. szám

2 Dunántúlt napló 1981. november 28., szombat Lázár György befejezte Baranya megyei látogatását Hazánkba érkezett Szpirosz Kiprianu A hozónkba érkezett Szpirosz Kiprianu ciprusi elnököt Buda­pesten, a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen fogadták. A ké­pen: vendéglátója, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnökének társaságában a himnuszt hallgatja. NAGYVILÁGBAN (Folytatás az 1. oldalról) gítségével térben. számokkal pedig a jelentőségét, hazánk vállalatai között elfoglalt ki­emelkedő szerepét. Az itt dol­gozók 85 százaléka fizikai mun­kás, 410 fő felsőfokú végzett­ségű. Ez a hatalmas szellemi kapacitás — mint mondotta — kell hogy az elkövetkezendő 126 hónapban a legfőbb ga­rancia legyen arra, hogy a dunaújvárosi kokszolókat csak­nem fele arányban 1992-ben hazai kokszkoncentrátummal táplálják. Délután a vállalat üzemveze­tői, pártmunkásai, a legkivá­lóbb szocialista brigádveze­tők, munkások részvételével tar­tott aktíván Lázár György köz­vetlenül érzékelhette, hogy a mecseki szénbányászok meny­nyire várják a liász-program megindítását, amely a nép­gazdaság egyik legfontosabb érdekét szolgálja, ugyanakkor o Mecsekben dolgozók munka- és életkörülményeit is alapve­tően befolyásolja. Agócs Attila, a Magyar Nép­köztársaság Kiváló Brigádjának vezetője, Juhász István, Kos- suth-bánva pártbizottságának titkára, Gerber György Vasas­bánya üzemvezetője, Bischof Antal, Kossuth-bányai szocialis­ta brigádvezető, Cseresznyés Ferenc, Zobák-bánya' üzemve­zetője, Klepah Ottmár, Vasas­bánya pártbizottsáqának titká­ré, Popovics József, a Komlói Szénelőkészítő üzemvezetője, Gálli István, műszaki vezér­igazgató-helyettes és Kovács János, a távlati fejlesztési fő­osztály vezetője egyértelműen hitet tettek arról, hogy az itt dolgozók készek arra, hogy amit csak lehet önmaguk ere­A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tájékoztatta a testületet az Ali Nasszer Mo­hamed, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottságának fő­titkára, a Jemeni Népi Demok- rctikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnökségének elnöke, miniszterelnök vezette dél-jemeni párt- és állami kül­döttségnek a közelmúltban ha­zánkban tett hivatalos, baráti látogatásáról. Az Elnöki Tanács megelégedéssel vette tudomá­sul, hogy a felek álláspontja a világpolitika, ezen belül az arab térség problémáinak meg­ítélésében azonos. A tárgyalá­sok és a látogatás során alá­írt együttműködési és barátsá­gi szerződés elmélyítette szoli­daritásunkat a dél-jemeni nép­pel, jól szolgálta a két ország sokoldalú kapcsolatainak to­vábbfejlesztését. Az Elnöki Ta­nács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Törvényerejű rendeletet fo­gadott el az Elnöki Tanács az államigazgatási eljárás általá­nos szabályairól szóló törvény 1982. január 1-vel történő ha­tályba léptetéséről. A tvr. tar­talmazza a folyamatban levő ügyek elbírálásához szükséges átmeneti rendelkezéseket, emel­lett — a jogi szabályozás jobb áttekinthetősége érdekében — jogszabályokat módosított, ille­tőleg fölöslegessé váló rendel­kezéseket helyezett hatályon kí­vül. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel 1981. december 31- vel megszüntette a Pécsi Ta­nárképző Főiskolát, minthogy a Pécsi Tudományegyetemen — amely e jogszabály értelmében jéből, tehetségéből megoldja­nak, ugyanakkor azt is világo­san megfogalmazták, hogy a hazai kokszolható széntermelés fejlesztéséhez, elsősorban tár­sadalmi érdekből, állami támo­gatásra is szükség van. Lázár György először a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, majd személy szerint Kádár János üdvözletét tolmácsolta, amelyet a mecseki szénbányászoknak küldött. Köszönetét fejezte ki a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó munkásoknak, a nehéz feltételek között működő vállalatnak az eredményes tevékenységéért. Mint mondot­ta, nagy örömmel tölti el, hogy a vállalat vezetői és munkásai értik egymást, szinte valameny- nyien ugyanazt, ugyanolyan hangsúllyal és szenvedélyesség­gel mondják: képesek áldoza­tokra, várják az elhatározott fejlesztés megvalósulását, bíz­nak önmaauk tenniakarásában, felelősségében, szellemi tehet­ségében. Ez így jó, mert van­nak olyan feltételek. ame­lyeket a Mecsekben kell ke­mény munkával megteremteni, és vannak, amelyeket a kor­mánynak. Az bizonyos, hogy a mostaniaknak, de még az uno­káknak is biztos jövőt jelent az az értékes természeti kincs, amely a Mecsekben van. Az aktíva véaeztével először dr. Schwarcz József mondott köszönetét a miniszterelnöknek biztató szavaiért, majd Mérei Emil a mecseki szénbányászat szerszámainak kicsinyített mó- sót adta át ajándékba Lázár Györgynek. Ezzel Lázár Gvörgv elvtárs baranyai látogatása véget ért. L. J.-M. E. felvette Janus Pannonius nevét - tanárképző kar létesül, az általános és közéoiskolai okta­tásra egyaránt képesített szak­tanárok képzésére. Igazságszolgáltatási szerveze­ti és személyi kérdésekben dön­tött ezután az Elnöki Tanács. A Mezőcsáti járásbíróság és a Mezőcsáti járási ügyészség székhelyét — a korábbi állam- igazgatási területszervezési in­tézkedésekkel összhangban — áthelyezte Leninvárosba és el­nevezésüket ennek megfelelően megváltoztatta; a budai kerü­leti bíróságok összevonásával létrehozta a Budai Központi Kerületi Bíróságot és megálla­pította illetékességi területét; továbbá bírákat választott meg és mentett fel. Az Elnöki Tanács végül egyéb folyamatban levő ügyeket tár­gyalt. Kommentár Ami várható volt, bekövet­kezett: a spanyol szenátus, mint azt a hírügynökségek gyorshírben jelentették, fel­hatalmazta a kabinetet: kezdjen tárgyalásokat a Spanyol Királyság NATO- belépéséről. Ezzel megkezdődik a belé­pés esetére jó előre kidol­gozott forgatókönyv új feje­zete. A most soron következő két lépés c következő: 1. Az ország brüsszeli nagy­követe hivatalosan közli Joseph Luns-szel, az Atlanti Szövetség főtitkárával: a madridi kormányzat „kész elfogadni" a szervezet fel­kérését, hogy országa lépjen be a katonai tömbbe. 2. Ennek nyomán december 10-én, a szervezet miniszteri tanácsának ülésén, az erre az alkalomra Brüsszelbe uta­(Folytatás az 1. oldalról) Szpirosz Kiprianu és kísérete délután a Hősök terén megko­szorúzta a magyar hősök em­lékművét. A koszorúzásnál jelen volt Farkas Mihály vezérőrnagy, budapesti helyőrségparancsnok. A koszorúzást követően az Országház Munkácsy-termében megkezdődtek a magyar—cip­rusi hivatalos tárgyalások. Lo­sonczi Pál vezette a magyar tárgyalócsoportot, amelynek tugjai voltak: Púja Frigyes kül­ügyminiszter, Szarka Károly kül­ügyminiszter-helyettes és Dobos István, hazánk nicosiai nagy­követe. A Szpirosz Kiprianu vezette ciprusi tárgyaló delegáció tag­ja veit: Nikosz A. Rolandisz külügyminiszter, Georgiosz Pe- lagiasz, a külügyminisztérium főigazgatója, Harisz Vovidisz, az elnöki iroda igazgatója és Angelosz M. Angetidesz, a Cip­rusi Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete. A felek áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulá­sát, a gazdasági, műszaki és ipari együttműködés eredmé­nyeit, fejlesztésének további le­Varsóban pénteken délelőtt megkezdte munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának VI. plénuma A tanácskozáson, amelyen Wojciech Jaruzelski hadsereg­tábornok, a Központi Bizott­ság első titkára elnököl, meg­vitatják, hogy milyen feladatok állnak a párt előtt a válság le­küzdésében, a gazdasági re­form bevezetésében és a jövő évi népgazdasági terv végrehaj­tásában. A LEMP Központi Bizottsá­gának ülését megnyitva Wojciech Jaruzelski rámutatott, hogy a gazdasági reform be­vezetésére nehézségekkel és konfliktusokkal terhes időszak­ban kerül sor, amikor kiélezett osztályharc folyik. zó Jósé Pedro Perez-Llorca spanyol külügyminiszter je­lenlétében elhangzik majd a meghívás. A belépési eljárás tehát megindult és minden jel arra mutat, hogy a célszalag át- szakitása már csak idő (és nem is olyan hosszú idő) kérdése. A szenátus döntésének az a lényege, hogy — miután a cortez, a parlament alsó­háza jóváhagyta a belépés tervét — a felsőházi jóvá­hagyás jogilag zöld fényt jelez a Brüsszel felé vezető úton. Ám — és erről mostaná­ban sokat cikkezik a NATO- ellenesnek nem mondható nyugati sajtó — kizárólag csak jogilag. Sem a világ, sem a spanyol nép nem te­hetőségeit. Véleményt cseréltek a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó nemzetközi kérdések­ről, különös tekintettel a világ­békét fenyegető fegyverkezési verseny megfékezésére, a né­pek közötti barátság és megér­tés szellemének erősítésére, s szót váltottak a ciprusi kérdés­ről. Szpirosz Kiprianut, a Magyar Népköztársaság és a Ciprusi Köztársaság gyümölcsöző együttműködésének fejlesztésé­ben, valamint a nemzetközi béke és biztonság megszilárdí­tásában szerzett kimagasló ér­demei elismeréseként a Ma­gyar Népköztársaság Gyémán­tokkal ékesített Zászlórendjével tüntette ki az Elnöki Tanács. A kitüntetést Losonczi Pál az Or­szágház nándorfehérvári ter­mében nyújtotta ót a Ciprusi Köztársaság elnökének. A kitüntetés átadásánál jelen volt Lázár György, p Minisz­tertanács elnöke, s a magyar és a ciprusi tárgyaló delegá­ciók tagjai. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a jelenlegi helyzet­ben a gazdasági problémák szorosan összefonódnak a poli­tikai kérdésekkel, köztük párton belüli problémákkal is — mon­dotta a szónok. Megnyitójának végén Jaru­zelski rámutatott: meg kell ha­tározni, hogyan lépjenek fel a gazdasági életben, a munka­helyeken tapasztalható káros jelenségekkel szemben, majd hangsúlyozta, hogy a nemzeti egyetértés frontjának eszméjét csak akkor lehet megvalósítani, ha az országban rend és nyu­galom van. A megnyitó és két referátum után a LEMP KB ülésén meg­kezdődött a vita. lejti el, hogy az eljárás mo­rális háttere több szempont­ból is megkérdőjelezhető. Ez a megállapítás mind a bel­politikai módszerekre, mind a veszélyes külpolitikai kisugár­zásokra vonatkozik. A belpolitikában két té­nyező érdemel figyelmet. Az egyik, hogy hiába tiltakoz­tak óriási tömegtüntetéseken Hispániában, hiába mutatta ki valamennyi felmérés, hogy népszavazás esetén a spa­nyol nép nemet mondott vol­na a belépésre, a spanyol népet gyakorlatilag nem kér­dezték meg, sőt akarata el­len hoztak történelmi hord­erejű döntést. A másik tényező a hadse­reg szerepével kapcsolatos. Nyílt titok, hogy a madridi vezetés azt reméli: az atlanti ♦ PRÁGA: Csehszlovákiában hétfőtől kezdve olcsóbbak lesz­nek egyes iparcikkek. Az orszá­gos árhivatal pénteken beje­lentette, az árleszállítást olyan ipari termékcsoportokban hajt­ják végre, amelyekben ezt a termelési költségek, a termelő kapacitások és az anyagellá­tás alakulása lehetővé teszi. Az intézkedés értelmében 8—28 százalékkal csökken számos szintetikus szálakból készülő ru­házati és más textilipari ter­mék, továbbá 10—27 százalék­kal bizonyos gépipari fogyasz­tási cikkek (például karóra, fe­kete-fehér televíziós készülék, egyes belföldi gyártmányú magnó és rádiókészülékek, elektromos és gáztűzhelyek, porszívók) kiskereskedelmi ára. + FEL. AVIV: Begin izraeli miniszterelnök csütörtök este elesett otthonában és comb­nyaktörést szenvedett. A mi­niszterelnököt azonnal egy je- ruzsálemi kórházba szállították, ahol műtétet hajtottak végre rajta. A kórház szóvivőjének je­lentése szerint Begin a körül­ményekhez képest „kitűnő ál­lapotban” van. Az előzetes or­vosi vélemények szerint a mi­niszterelnöknek néhány hetet kórházban kell töltenie, de ha­marosan képes lesz arra, hogy hivatali teendőinek egy részét ellássa. + VARSÓ: Incidens történt a Katowice közelében levő Chor- zówban, ahol a helyi Szolidari­tás mintegy harminc tagja a pártot, a televíziót támadó pla­kátokat ragasztott és jelszava­kat festett a város számos épü­letére, köztük a LEMP városi bizottságának székházára. Uavanezt akarták tenni a helvi pályaudvaron is, amikor az ál­lomásfőnök helyettese ezt meg­próbálta megakadályozni, meg­verték és festékkel öntötték le. A rendőrök, akik időközben a helyszínre érkeztek, tizenkilenc Szolidaritás-tagot — rövid időre — őrizetbe vettek. A helyi Szo­lidaritás az őrizetbe vételek miatt sztrájkkészültséget rendelt el a város összes üzemében.-f LIMA: Mintegy 15 kilo- aramm súlyú az inka korszak­ból származó arany, és ezüst­tárgyakat raboltak el fegyvere­sek Lima régészeti múzeumá­ból. A zsákmány a többi kö­zött aranyból készült áldozati késből, különböző szertartási edényekböCés gazdagon díszí­tett mellvértből áll. + MANILA: Az Irma nevű hurrikán áldozatainak száma pénteken a Fülöp-szigeteken 204-re emelkedett. A helyi Vö­röskereszt és a polgári hatósá­gok szerint mintegy 400 ezer embert ki kellett telepíteni la­kóhelyéről. Az első felmérések szerint az anyagi kár mintegy 17,6 millió dollár. + MADRID: Pénteken Mad­ridban megnyílt a Közös Piac tagállamai, valamint Spanyolor­szág és Portugália szocialista pártjainak kétnapos értekezle­te. A tanácskozáson Spanyolor­szágnak és Portugáliának a Közös Piacba való belépését vitatják meg. tagsággal a korábbinál job­ban kordában tartható a puccs-veszéllyel fenyegető spanyol hadsereg. Az ellen­zék azonban joggal emlé­keztet arra, hogy az ugyan­csak NATO-tag Görögor­szágban a NATO hallgató­lagos támogatásával fojtotta meg évekre a demokráciát az ezredesek puccsa. Ami pedig a külpolitikát illeti, a kép — sajnos — még egyértelműbb. A Nyugat amely oly szívesen beszél egyensúlyról, szemrebbenés nélkül borítja fel a katonai szövetségek valóban létfon­tosságú és valóban érzékeny egyensúlyát azzal, hogy Európa egyik legnagyobb or­szágát beveszi az atlanti tömbbe. Harmat Endre Hazaérkezett a Szovjetunióból a magyar pártkiildöttség Pénteken hazaérkezett Moszk­vából a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével az SZKP Központi Bizottsága meghívására tartóz­kodott a Szovjetunióban. A kül­döttség tagjai voltak: Varga Gyula, az MSZMP Zala megyei Bizottságának első titkára, Gyebroszky Andrásáé, a Hab­selyem Kötöttárugyár vezérigaz­gatója, a Központi Bizottság tagjai, Petrovszki István és Varga István, a KB osztályveze­tő-helyettesei. ♦ GENF: Paul H. Nitze, a közepes hatótávolságú nukleá­ris rakétákkal foglalkozó szov­jet-amerikai tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője pénteken megérke­zett Genlbe, a hétfőn kezdődő párbeszéd színhelyére. Megér­kezésekor kijelentette: „Úgy érzem, van kilátás arra, hogy kiegyensúlyozott és ellenőriz­hető megállapodást érjünk el, amely a kelet-nyugati kapcso­latok új korszakának kezdetét jelentheti". Lothar Ruehl, a bonni kormányszóvivő helyette­se pénteken bejelentette, hogy Helmut Schmidt kancellár szombaton Hamburgban fogad­ja Paul H. Nitzet és tájékoztat­ja öt Leonyid Brezsnyevvel foly­tatott tárgyalásairól. A megbe­szélés előtt Nitze találkozik Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet külügyminiszterrel. LAPZÁRTA Pénteken kora este ered­ménytelenül végződött London­ban a Közös Piac tíz államá­nak csúcsértekezlete. Az ál­lam- és kormányfők a kétnapos tanácskozáson nem tudtak megállapodni a közös mező- gazdasági rendszer költségei­nek csökkfentésében és nem fo­gadták el Nagy-Britannia ter­vezetét sem egy olyan pénzügyi mechanizmusról, amely folya­matoson mérsékelné a sziget- ország aránytalan hozzájáru­lását a közös költségvetéshez. Az AFP francia hírügynökség a csúcsértekezlethez közelálló forrásokból úgy értesült, hogy a külügyminiszterek három hé­ten belül újból összeülnek a közös mezőgazdasági rendszer és költségvetés reformjának ki­munkálására. * Losonczi Pál és felesége pén. tek este Budapesten díszvacso­rát adott Szpirosz Kiprianu és felesége tiszteletére az Ország­ház vadásztermében. A díszva­csorán, amelyen részt vett Lázár György, továbbá állami, politi­kai életünk számos más vezető személyisége, s ott voltak a cip­rusi elnök kíséretének tagjai, a két államfő pohárköszöntöt mondott. Losonczi Pál kifejezte azt a meggyőződését, hoay a budapesti tárgyalások jelentő­sen hozzájárulnak a magyar— ciprusi kapcsolatok erősítéséhez, a két ország barátságának el­mélyítéséhez. * Két embert megölt, tizenötöt pedig megsebesített egy po­kolgép, amely péntek délután Teherán legnagyobb árúhóza előtt, a város központjában robbant fel. A hatalmas robba­nás következtében az áruház súlyosan megrongálódott, a kö­zelben lévő benzinkút és több gépkocsi lángba borult. A Reuter hírügynökség szerint a pokolgépet egy parkoló gép­kocsiban rejtették el. Teheráni rendőri források szerint továb­bi három robbanószerkezetet találtak az áruházban, 3e eze­ket sikerült idejében hatástala­nítani. Ülést tartott az Elnöki Tanács Valóban zöld fény? Megnyílt a LEMP plénuma

Next

/
Thumbnails
Contents