Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-22 / 320. szám
Szántó Péter Sanyo a polcon A bolt olyan volt, mint valami mesebeli erdő az üveghegyen túl. Legalábbis Hammer ha fölnézett a mennyezetre, úgy látta, hogy az a rengeteg arany- meg ezüstnyelű csillár a kristályfüggőkkel, matt üveggömbökkel, csiszolt tányérokkal, formabontó formákkal olyan, mint egy elvarázsolt erdő, fejjel lefelé lógva1 a plafonról. No lám, gondolta Hammer, és elégedett volt magával, hogy ilyen költői gondolatai vannak. Annál inkább, mert a gimnáziumban például az ég- bemerengő Körtés tanárnő mindig azt mondta, hogy „magában annyi költészet sincs, mint egy bakacsizmában'’. Szegény Körtés tanárnő a költészetével. Hammer most három nap alatt keres annyit mint az egy hónap alatt. Eny- nyit a versekről. Félszívvel se figyelt oda, miközben kiszolgált egy zsíros kalapú parasztot. — És ez a Szokol rádió gyakran szók elromolni? — kérdezte az illető. — Ez?! - csodálkozott Hammer. — Ez még sosem romlott el. Legalábbis még senki sem panaszkodott. Egyébként pedig a Keravill-hetek alkalmából megváltoztatták a nevét Szokolról Szoktálra. Tudja, védeni kell a nyelvhelyességet. A vevő tátott szájjal bámult. — Mit magyaráz itten? ... Imádta az ilyen pasasokat, mert ezeket hülyíteni lehetett, majmot csinálni belőlük, és panaszra menni egyik se mert. — Szóval akkor most úgy kell kérni, hogy Szoktál rádió? — Igen - felelte. — De a jövő hónapban már újra Szoksz. Körtés tanárnő. Jaj, meg Horváth tanár úr, aki a matematikát tanította, s mert ő egy kissé nehézfejű volt hozzá, mindig kulcscsomóval ütötte a nehéz fejét. Egészen addig, míg a szülei meg nem fogadták a tanár urat korrepetálásra, óránként húsz forintért. Akkor lett szent a béke. A múltkor találkozott Horváth tanár úrral, s megköszönte neki, hogy ilyen jól megtanította számolni. — Mi is vagy te, fiam? — kérdezte a tanár úr elnyújtott, hülyén rezgő hangján. — Keravill-eladó. Jól megélek. Nem keresek annyit, mint mondjuk egy menő futballista, de egy osztályos orvos pénze ezért bejön. — Olyan jól megfizetik ma már a boltosokat? — zengte a tanár úr. — Ugyan! Sok a mellékes. De azért, tanár úr, ha szüksége lesz rádióra, tévére, magnóra, lemezjátszóra, jöjjön be hozzánk, majd szerzek valamit. Azt még nem döntötte el, tényleg jót szerez-e vagy valami lerobbant ócskaságot, azokért a nagy, kulcscsomós ütésekért. — Kazettás magnetofont szeretnék — reccsent egy kövérkés kalapos alak hangja. Ez valami hivatalnok lehet. — Egyszerűt, de nagyszerűt, vogy esetleg valami jobbat, finomabbat? — kérdezte Hammer bizalmaskodva. — Kazettás magnetofont! — Hja, ha a kedves vevő így parancsolja! Mert az igazán minőségi áruért alighanem be kellene mennem a raktárba. — Akkor menjen be! Ez a dolga, nem?! Szóval édesapám, így állunk. Majd én itt koptatom neked a számat meg a cipőm talpát ingyen?! — Ez van — mondta, és levett a polcról egy terepszínű magnót. Kipróbálták a készüléket, szólt. A vevő fanyalgott, de azért elvitte. Hammer befelé röhögött. Ez volt az a gép, amit egyszer már visszahoztak. A kazetta közepén egyszer csak elkezd nem fölvenni. Ma kellett volna leadnia a raktáron, mint hibás árut, de azért még ezzel a vadászkalapossal kikuko- ricázott egy kicsit. Igaz, visz- szahozza, szóval nem fizet rá. De talán megüti addig a guta. A lómpaerdő vadul világított, kék, sárga, fehér fényű körték vakítottak, a kristályok csilingeltek, néha halkan egymáshoz koccant finom üveghangon néhány bura. Hammer borzasztó jól érezte magát itt. Még az új főnök ellenére is. Ez a pofa olyan fekete, mindig borotválatlannak látszó, gyomorbajos külsejű alak volt, és állandóan arról szónokolt, hogy majd ő rendet csinál itt, mert őt rendet csinálni küldték ide. Na köszönöm. Biztos, hogy neki is megvan a maga kis bulija, mert anélkül nincsen. Mindenkinek megvan ez a maga kis izéje, vagy mi a fene. Csak ezek nagyban csinálják, és haragszanak a piti horgászokra. Na de hát Hammerral nem olyan könnyű kiszúrni! Hogy tud őbenne rendet csinálni ez a Kővágó kartárs?! Először is ugye, ha tranzisztorok, jobb alkatrészek érkeznek, akkor ő azonnal telefonál V. úrnak, a maszek műszerésznek, aki bejön, és zsebből megveszi a tétel felét. Ez a telefon neki havi öt kilót, ötszáz forintot ér. Mármost, ha nyugati kazetták, magnószalagok érkeznek, akkor szól Kiss- nének, a „trafikosnak”, aki lábon átveszi a termést, három kilóért. Azt persze még nem érti, mi ebben az üzlet Kissnének. Ha meg jön ez a sok bunkó vevő, a legtöbbje már előre csúsztatja a zsebébe a húszast, ötvenest, attól függ. Ezt fogja meg Kővágó kartórs, ha tudja! — Sanyo lemezjátszót szeretnék! Hűha, a pasast meg a feleségét ismeri valahonnét. Mintha mór látta volna azt a nyúzott, cingár képüket. Provokátorok? No mindegy, óvatos lesz. — Azt hiszem nincsen. Meg kellene néznem . .. — És ... lehetne? Vesszen meg, ha ezek nem voltak itt a múlt héten, és akkor is Sanyót kerestek. Provokátorok? De nem, akkor adott is nekik. Pontosan ugyanezen a félszeg hangon beszélt mind a kettő, fizettek egy ötvenest, és akkor hozott egyet a raktárból. — Lehetne, csak tetszik tudni, rengeteg a munkám, kevés az időm. És az idő pénz. — Nézze meg azért! Szóval pénzt nem akar adni. De miért kell nekik még egy lemezjátszó?! Mi az istent akarnak vele? — De hát mondom, kérem, hogy nincs. Most már eszembe jutott, hogy eladtuk az utolsót. Nincs. — És az ott fönn a polcon? Tessék! Hát nem kiszúrta?! De ki lehetett az a hülye állat, aki elöl hagyott egy ilyen értékes japán gépet, mikor a raktárból megér legalább egy ötvenest?! — Az kérem? ... Az selejtes ... Most viszik vissza ... — Szóval akkor nincs Sanyo? Mi a fenét akarhat? Hát már mondta neki, hogy nincs! Újra kérdezi azon az óvatos, cingár hangján: — Szóval tényleg nincs Sanyo? És a raktárban sincs? — Nincs! — mondja Hammer, már idegesen. A cingár fölragyog. Cédulát húz elő a zsebéből, nyújtja felé: — Szóval akkor kérem vissza a pénzt! A múltkor vettünk itt egy Sanyót, de elromlott, és a szervizben csereutalványt adtak. De hát ha nincs, mit tegyünk? Kérek akkor 7300 forintot és kérem azt a 6000 forintos Akait, ott jobbra, a grillsütő mellett. Hammer sápadt lett, érezte, amint a vér szaladgálni kezd benne: — Maga ezt tudta?! Maga ezt direkt csinálta?! A cingár kettős alig ment a pénztárhoz, máris rohant Kővágó. Messziről látszott, hogy a szemeiben gyilkos tűz ég: — Hammer! Mi ez?! Csereutalvány?! — Csereutalvány, Kővágó kartárs. Vissza kell nekik fizetni a pénzt. — Hammer, vegye úgy, hogy maga fegyelmit kapott. Ott, pontosan ott, a maga feje fölött van egy Sanyo! Uramisten, Hammer, hónapok óta várok erre a percre! Végre elkaptam ! Hammer körül forgott a föld. Hogy két ilyen hülye! Két balfácán buktassa le őt. És az a rohadt Sanyo! Ki a fene hozhatta ki? Hacsak nem maga Kővágó . . . Uram atyám, mi történik itt? — Kővágó .. . kbrtárs. Azt ... azt a Sanyót nem lehet eladni ... — Nem?! Talán rossz?! Csak azt ne mondja, hogy rossz, mert magam vizsgáltam meg reggel! — Dehogyis, Kővágó kartárs. A lemezjátszó jó .. . Csak el van adva ... Egy barátom vette meg . . . Mindjárt fizetem is be a pénzt... Csak még nem vitte el... — Értem, Hammer. No nem baj. Többe lesz ez magának, mint a fegyelmi figyelmeztetés, amit kapott volna. No, irány a pénztárhoz, befizetni! Hát, ez a nap aztán!... Hétezer-háromszáz forint, atya- úristen, hétezer-háromszáz forint! Egyhavi keresete! No nem baj. Majd odateszi a Grundig mellé, amit még a 28-as Keravillban vetetett meg vele a főnök, az a barom Weltner... TAKÁTS GYULA Fordított időből tépett A nem-tudom és a tudom kék fuvoláival ráz a hideg. Keretek arany mértánából zengnek a fénykép-négyszögek. Beszélek a néma zenével. Szárnyával pirkad föl a házad. Pávaszin, halovánv csónak viszi zöld falon át az ágyad. Hová e könnyű, tiszta út? Nézem a meg sem fogható jelet. Elsikló magas állomások s nem fönt, a völgyben a hegyek és onnan szól a minden, e fordított időből tépett... Járom, átlépve tájadat s te rejted mégis az egészet... ARATÓ KÁROLY Biztató Tűnjön el ásító szájból hatalmas ásításból hagyja el a várat hagyja ott hol napestig szakállt száritgatott Izzó-drót-kontúrja világol a szövevényből kuszaságból onnan magát morogva rángassa ki bokánál fogva Fondorkodik bűvöli szépség kalodába rakja észrevétlen két lábát kezét ha már igézett legalább ravasz legyen nyissa a kalodát Akár amőba folytonos alakcserében mozogjon metszett közegében bekebelezni éhesen karolja át iksz ipszilonok tévedését igazát Magát öngyújtóként kattintsa fel ha tüze valakinek kell láng-lobbanásra szikra-készen legyen állandó készenlétben Hol torkot célozva röpül a kés ékelődjön fénysebesen a torok és a cikkanó penge közé maradjon is ott örökké Se iszaptól se éles kövektől félve gázoljon állig fodrozó jelenébe mig feje földgömb homloka hazája megművelve ráncokkal barázdálva alatta kráter füstöl két szeme ezerév gomolyog mélyükről fölfelé Magán- gyűjtemények Hazai gyűjtők, magánosok kollekciójából nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Képeink a kiállításon készültek: Tihanyi Lajos: A Fenyő gyerekek Csontváry Kosztka Tivadar: Athéni utca Györgyi-Giergl Alajos: Lorenzo Lotto: Fiatal férfi A beteg gyermek képmása könyvvel Székely Bertalan: Jenny arcképe Sebastiano Mainardi: Mária gyermekével, a kis Keresztelő Szent Jánossal és három angyallal
