Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-22 / 320. szám

Szántó Péter Sanyo a polcon A bolt olyan volt, mint vala­mi mesebeli erdő az üveghe­gyen túl. Legalábbis Hammer ha fölnézett a mennyezetre, úgy látta, hogy az a rengeteg arany- meg ezüstnyelű csillár a kristályfüggőkkel, matt üveg­gömbökkel, csiszolt tányérok­kal, formabontó formákkal olyan, mint egy elvarázsolt er­dő, fejjel lefelé lógva1 a pla­fonról. No lám, gondolta Hammer, és elégedett volt magával, hogy ilyen költői gondolatai vannak. Annál inkább, mert a gimnáziumban például az ég- bemerengő Körtés tanárnő mindig azt mondta, hogy „ma­gában annyi költészet sincs, mint egy bakacsizmában'’. Szegény Körtés tanárnő a költészetével. Hammer most három nap alatt keres annyit mint az egy hónap alatt. Eny- nyit a versekről. Félszívvel se figyelt oda, mi­közben kiszolgált egy zsíros kalapú parasztot. — És ez a Szokol rádió gyakran szók elromolni? — kér­dezte az illető. — Ez?! - csodálkozott Ham­mer. — Ez még sosem romlott el. Legalábbis még senki sem panaszkodott. Egyébként pe­dig a Keravill-hetek alkalmá­ból megváltoztatták a nevét Szokolról Szoktálra. Tudja, vé­deni kell a nyelvhelyességet. A vevő tátott szájjal bámult. — Mit magyaráz itten? ... Imádta az ilyen pasasokat, mert ezeket hülyíteni lehetett, majmot csinálni belőlük, és panaszra menni egyik se mert. — Szóval akkor most úgy kell kérni, hogy Szoktál rádió? — Igen - felelte. — De a jö­vő hónapban már újra Szoksz. Körtés tanárnő. Jaj, meg Horváth tanár úr, aki a mate­matikát tanította, s mert ő egy kissé nehézfejű volt hozzá, min­dig kulcscsomóval ütötte a ne­héz fejét. Egészen addig, míg a szülei meg nem fogadták a tanár urat korrepetálásra, óránként húsz forintért. Akkor lett szent a béke. A múltkor találkozott Hor­váth tanár úrral, s megköszön­te neki, hogy ilyen jól megta­nította számolni. — Mi is vagy te, fiam? — kér­dezte a tanár úr elnyújtott, hü­lyén rezgő hangján. — Keravill-eladó. Jól meg­élek. Nem keresek annyit, mint mondjuk egy menő futballista, de egy osztályos orvos pénze ezért bejön. — Olyan jól megfizetik ma már a boltosokat? — zengte a tanár úr. — Ugyan! Sok a mellékes. De azért, tanár úr, ha szüksé­ge lesz rádióra, tévére, mag­nóra, lemezjátszóra, jöjjön be hozzánk, majd szerzek valamit. Azt még nem döntötte el, tényleg jót szerez-e vagy va­lami lerobbant ócskaságot, azokért a nagy, kulcscsomós ütésekért. — Kazettás magnetofont sze­retnék — reccsent egy kövérkés kalapos alak hangja. Ez vala­mi hivatalnok lehet. — Egyszerűt, de nagyszerűt, vogy esetleg valami jobbat, fi­nomabbat? — kérdezte Ham­mer bizalmaskodva. — Kazettás magnetofont! — Hja, ha a kedves vevő így parancsolja! Mert az iga­zán minőségi áruért alighanem be kellene mennem a raktár­ba. — Akkor menjen be! Ez a dolga, nem?! Szóval édesapám, így ál­lunk. Majd én itt koptatom ne­ked a számat meg a cipőm talpát ingyen?! — Ez van — mondta, és le­vett a polcról egy terepszínű magnót. Kipróbálták a készüléket, szólt. A vevő fanyalgott, de azért elvitte. Hammer befelé röhögött. Ez volt az a gép, amit egy­szer már visszahoztak. A kazet­ta közepén egyszer csak el­kezd nem fölvenni. Ma kellett volna leadnia a raktáron, mint hibás árut, de azért még ez­zel a vadászkalapossal kikuko- ricázott egy kicsit. Igaz, visz- szahozza, szóval nem fizet rá. De talán megüti addig a guta. A lómpaerdő vadul világí­tott, kék, sárga, fehér fényű körték vakítottak, a kristályok csilingeltek, néha halkan egy­máshoz koccant finom üveg­hangon néhány bura. Hammer borzasztó jól érezte magát itt. Még az új főnök ellenére is. Ez a pofa olyan fekete, min­dig borotválatlannak látszó, gyomorbajos külsejű alak volt, és állandóan arról szónokolt, hogy majd ő rendet csinál itt, mert őt rendet csinálni küldték ide. Na köszönöm. Biztos, hogy neki is megvan a maga kis bu­lija, mert anélkül nincsen. Mindenkinek megvan ez a ma­ga kis izéje, vagy mi a fene. Csak ezek nagyban csinálják, és haragszanak a piti horgá­szokra. Na de hát Hammerral nem olyan könnyű kiszúrni! Hogy tud őbenne rendet csi­nálni ez a Kővágó kartárs?! Először is ugye, ha tranzisz­torok, jobb alkatrészek érkez­nek, akkor ő azonnal telefonál V. úrnak, a maszek műszerész­nek, aki bejön, és zsebből megveszi a tétel felét. Ez a telefon neki havi öt kilót, öt­száz forintot ér. Mármost, ha nyugati kazetták, magnószala­gok érkeznek, akkor szól Kiss- nének, a „trafikosnak”, aki lá­bon átveszi a termést, három kilóért. Azt persze még nem érti, mi ebben az üzlet Kissnének. Ha meg jön ez a sok bun­kó vevő, a legtöbbje már elő­re csúsztatja a zsebébe a hú­szast, ötvenest, attól függ. Ezt fogja meg Kővágó kartórs, ha tudja! — Sanyo lemezjátszót szeret­nék! Hűha, a pasast meg a fele­ségét ismeri valahonnét. Mint­ha mór látta volna azt a nyú­zott, cingár képüket. Provoká­torok? No mindegy, óvatos lesz. — Azt hiszem nincsen. Meg kellene néznem . .. — És ... lehetne? Vesszen meg, ha ezek nem voltak itt a múlt héten, és ak­kor is Sanyót kerestek. Provo­kátorok? De nem, akkor adott is nekik. Pontosan ugyanezen a félszeg hangon beszélt mind a kettő, fizettek egy ötvenest, és akkor hozott egyet a rak­tárból. — Lehetne, csak tetszik tud­ni, rengeteg a munkám, kevés az időm. És az idő pénz. — Nézze meg azért! Szóval pénzt nem akar ad­ni. De miért kell nekik még egy lemezjátszó?! Mi az istent akarnak vele? — De hát mondom, kérem, hogy nincs. Most már eszembe jutott, hogy eladtuk az utolsót. Nincs. — És az ott fönn a polcon? Tessék! Hát nem kiszúrta?! De ki lehetett az a hülye ál­lat, aki elöl hagyott egy ilyen értékes japán gépet, mikor a raktárból megér legalább egy ötvenest?! — Az kérem? ... Az selej­tes ... Most viszik vissza ... — Szóval akkor nincs Sanyo? Mi a fenét akarhat? Hát már mondta neki, hogy nincs! Újra kérdezi azon az óva­tos, cingár hangján: — Szóval tényleg nincs Sa­nyo? És a raktárban sincs? — Nincs! — mondja Hammer, már idegesen. A cingár fölragyog. Cédulát húz elő a zsebéből, nyújtja fe­lé: — Szóval akkor kérem vissza a pénzt! A múltkor vettünk itt egy Sanyót, de elromlott, és a szervizben csereutalványt ad­tak. De hát ha nincs, mit te­gyünk? Kérek akkor 7300 fo­rintot és kérem azt a 6000 fo­rintos Akait, ott jobbra, a grill­sütő mellett. Hammer sápadt lett, érezte, amint a vér szaladgálni kezd benne: — Maga ezt tudta?! Maga ezt direkt csinálta?! A cingár kettős alig ment a pénztárhoz, máris rohant Kő­vágó. Messziről látszott, hogy a szemeiben gyilkos tűz ég: — Hammer! Mi ez?! Csere­utalvány?! — Csereutalvány, Kővágó kartárs. Vissza kell nekik fizet­ni a pénzt. — Hammer, vegye úgy, hogy maga fegyelmit kapott. Ott, pontosan ott, a maga feje fö­lött van egy Sanyo! Uramis­ten, Hammer, hónapok óta vá­rok erre a percre! Végre el­kaptam ! Hammer körül forgott a föld. Hogy két ilyen hülye! Két bal­fácán buktassa le őt. És az a rohadt Sanyo! Ki a fene hoz­hatta ki? Hacsak nem maga Kővágó . . . Uram atyám, mi történik itt? — Kővágó .. . kbrtárs. Azt ... azt a Sanyót nem lehet el­adni ... — Nem?! Talán rossz?! Csak azt ne mondja, hogy rossz, mert magam vizsgáltam meg reggel! — Dehogyis, Kővágó kartárs. A lemezjátszó jó .. . Csak el van adva ... Egy barátom vet­te meg . . . Mindjárt fizetem is be a pénzt... Csak még nem vitte el... — Értem, Hammer. No nem baj. Többe lesz ez magának, mint a fegyelmi figyelmeztetés, amit kapott volna. No, irány a pénztárhoz, befizetni! Hát, ez a nap aztán!... Hétezer-háromszáz forint, atya- úristen, hétezer-háromszáz fo­rint! Egyhavi keresete! No nem baj. Majd odateszi a Grundig mellé, amit még a 28-as Keravillban vetetett meg vele a főnök, az a barom Weltner... TAKÁTS GYULA Fordított időből tépett A nem-tudom és a tudom kék fuvoláival ráz a hideg. Keretek arany mértánából zengnek a fénykép-négyszögek. Beszélek a néma zenével. Szárnyával pirkad föl a házad. Pávaszin, halovánv csónak viszi zöld falon át az ágyad. Hová e könnyű, tiszta út? Nézem a meg sem fogható jelet. Elsikló magas állomások s nem fönt, a völgyben a hegyek és onnan szól a minden, e fordított időből tépett... Járom, átlépve tájadat s te rejted mégis az egészet... ARATÓ KÁROLY Biztató Tűnjön el ásító szájból hatalmas ásításból hagyja el a várat hagyja ott hol napestig szakállt száritgatott Izzó-drót-kontúrja világol a szövevényből kuszaságból onnan magát morogva rángassa ki bokánál fogva Fondorkodik bűvöli szépség kalodába rakja észrevétlen két lábát kezét ha már igézett legalább ravasz legyen nyissa a kalodát Akár amőba folytonos alakcserében mozogjon metszett közegében bekebelezni éhesen karolja át iksz ipszilonok tévedését igazát Magát öngyújtóként kattintsa fel ha tüze valakinek kell láng-lobbanásra szikra-készen legyen állandó készenlétben Hol torkot célozva röpül a kés ékelődjön fénysebesen a torok és a cikkanó penge közé maradjon is ott örökké Se iszaptól se éles kövektől félve gázoljon állig fodrozó jelenébe mig feje földgömb homloka hazája megművelve ráncokkal barázdálva alatta kráter füstöl két szeme ezerév gomolyog mélyükről fölfelé Magán- gyűjte­mények Hazai gyűjtők, magá­nosok kollekciójából nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Képeink a kiállításon ké­szültek: Tihanyi Lajos: A Fenyő gyerekek Csontváry Kosztka Tivadar: Athéni utca Györgyi-Giergl Alajos: Lorenzo Lotto: Fiatal férfi A beteg gyermek képmása könyvvel Székely Bertalan: Jenny arcképe Sebastiano Mainardi: Mária gyermekével, a kis Keresztelő Szent Jánossal és három angyallal

Next

/
Thumbnails
Contents