Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-22 / 320. szám
Vadászat Téli vadetetés Hasznos vadállományunkat a növényvilág látja el táplálékkal, tehát az állomány léte a növényvilágtól és termésének elosztásától függ. Ezek egyben környezeti kapcsolatok is, és igen kiemelkedő jelentös'égű a táplálkozási viszonyok kedvező alakulása. Ahol a természetes környezet, vagyis ai élőhely nem tudja valamely vadfaj táplálkozási igényét kielégíteni, akkor az elhagyja eredeti élőhelyét, elvándorol, vagy szélsőséges esetben elpusztul. A vad területi táplálékhiányát, vagyis az élőhely csökkent ta- karmányozóértékét bizonyos mértékig pótolni, ellensúlyozni lehet hatékony vadföld-gazdál- kcdással és ésszerű vadtakarmányozással. A vadgazdálkodás mai formájában már nemcsak a hagyományos téli vadtakarmányozást ismerjük, mert vannak vadgazdálkodási területek, ahol egész éven át mesterségesen pótoljuk a vadtakarmányt. (Fácántelepítések, új vadfajok telepítése.) De az intenzív vad- takarmányozás időpontja továbbra is a téli hónapokra esik. Megyénk vadásztársaságainak ehhez 10 ezer mázsa szemes takarmány, közel 4 ezer mázsa szálas takarmány áll rendelkezésre, részben saját termésből, másrészt beszerzésből. Ezt még kiegészíti 388 hektár vadföld. Nem közömbös, hogy a rendelkezésre álló takarmány milyen összetételű. A kívánatos az, hogy változatosan takar- mányozzunk és több fajta magféleség álljon rendelkezésünkre. Ezzel helyhez tudjuk kötni a vadállományt, és egyben csökkentjük a vadkárt is. A szemes takarmánynál csak romlásmentes gazdasági magot rakjunk az etetőkbe, mert a romlott takarmány különböző betegségeket idézhet elő a vadállományban. Szálas takarmánynál törekedjünk a jó minőségű pillangós takarmányból készített széna kihelyezésére, mert különben a nagyvad nem veszi fel és nem fogyasztja. Meg kell kezdeni a silótakarmány kihordását és etetését is, melyet megfelelő sózással tudunk megvédeni egy-két napra a fogyástól. Ha bekerített vadföldünk van, ott a takarmány káposzta, vagy ezt helyettesítő egyéb fagytűrő zöld tömegtakarmány és a csicsóka szakaszos etetését is kezdjük meg. Etessünk megfelelő mértékben mezőgazdasági, ipari melléktermékeket. (Konzervgyári melléktermék, gyümölcsök, törköly.) A nagyvadetetőket rendszeresen töltsük föl, az apróvadat pedig csak etető alatt etessük. A feletetett takarmány meny- nyisége egymagában még nem biztos, hogy kimeríti a vad takarmányozásának szakszerűségét. A terimés takarmányok etetése ugyan a jóllakottság érzését biztosítják, ezzel természetesen együtt jár a magas rostigény kielégítése is, amely biztosítja az emésztő traktus egészséges, normális működését. De emellett a vadállománynak szüksége van kiegészítő takarmányra is, olyan tápláló és ásványi anyagokra, amelyet csak gazdasági abrakkal fedezni a szükségletnek megfelelő mennyiségben nem lehet. A kiegészítő takarmányok hiánya a fiatal egyedeknél csontnövekedési zavarokat idézhet elő. A nőivarú állománynál döntő jelentősége van a téli vehemképződésben és az ezzel kapcsolatos tejtermelésben. A hímivarú nagyvadnál az agancsfejlesztésben. Ezek a kiegészítő takarmányok erdőgazdasági, mezőgazdasági és ipari hulladékokból a vadtáp premix-felhasználá- sával előállíthatok. Ezt legjobb préselni (granulálni), mivel így könnyebben kezelhető, nem porlik el, tehát a szabadban az etetővályúkból az értékes anyagokat a szél nem viszi ki. Hasznos vadállományunk takarmányozásánál is ismernünk kell azt a törvényt, hogy ha bármelyik elem hiányzik, vagy nem- a kívánt mennyiségben áll rendelkezésre, csontszövet fejlődési zavarok lépnek fel (trófea is), és elsősorban a meglévő elem határozza meg a növekedés nagyságát. Ez a trófeás nagyvadállománynál döntő fontosságú, mivel az agancs formája és súlya a faj életkor és életkörülmények mellett a táplálkozási viszonyok függvényeként változik. A szakszerű takarmányozás lényege tehát az, hogy a téli etetésben a vad szükségletének megfelelően biztosítani kell c takarmányfelvételt olyan viszonyok között is, ahol azt környezetében megtalálni nem tudja. A téli etetésnek és a vad szakszerű takarmányozásának a jövőben igen nagy jelentősége lesz, annál is inkább, mivel a biotopváltozások ezt szükségszerűvé teszik. Farkas János Új növényvédő szerek A kiskert-tulajdonosok a tavaszi növényvédelmi munkák kezdetekor a rovarkártevők elleni védekezéshez már a Chinetrin 25 EC szert is használhatják. A termelők régi vágya teljesül. Nem kell minden kártevő ellen más-más vegyszert vásárolni. Több mint 20 kártevő, köztük olyanok, mint a körte-levélbolha, pajzs- tetü, bagolylepkék lárvái, üvegházi molytetü is szerepel, mely kártevők ellen eddig kimondottan jó hatású szert nem is kaptak a kistermelők — a Chinetrin eredményesen pusztít. A szer felhasználásánál azonban a termelőknek jobban kell ismerni a kártevők megjelenésének időpontját. Meg kell tanulni a pontos vegyszerkimérést és -kijuttatást. A túladagolást, felesleges permetezést, az ok nélküli környezetszennyezést, mindenki a saját pénztárcáján fogja érezni. Egyelőre csak nagyüzemi tapasztalatok állnak rendelkezésre. 1 hektár területre (mely tízezer négyzetméter) 3—6 deciliter Chinetrin 25 EC szer szükséges. Átlagos nagyságú házikert évi szükséglete 2—3 deciliter Chinetrin 25 EC. A vegyszer várható ára kis kiszerelésben 200 forint lesz deciliterenként. A Chinetrin 25 EC mérsékelten mérgező, munkavédelmi várakozási ideje 0 nap, az élelmezésegészségügyi várakozási ideje is csak 4 nap. Dr. Frank József mohó kíváncsiságuk, amely a legsűrűbb bozótba, a leeresztett halastó hasig érő iszapjába, a zizegő náderdőbe is behajtotta őke. Érzékeny orruk nyomán alig méterre közelítették meg a lapuló fácánt, megdermedtek a találkozás pillanatában, s ugatás helyett tíz centinyi farkuk — mint egy megbolondult motolla - jelez a vadásznak: — Mi van, kis kutyám, mit látsz? — Hát fácánt.. .! A kutyák főszereplői a vadászatnak. Ha jók, ha rosszak. A kilométeres bandukálások során legendákká nemesedő mesék szólnak róluk, a régiekről, a rendkívül okosakról, a fejlő- dőben-tanulóban levőkről, és Feri bácsiéról is, természetesen, a „cseppet kövér" öreg vadászéról, akinek vizslája: — Az első alomba tizenkettőt kölykezett! Négyet kiválasztottam, erre az egyik másnapra megdöglött. . . Vagy Víg Imre fürge Bilijéről, a szürke-fekete foltos vizsláról, amely ezen a vadászaton akkora vehemenciával vágódott egy megsebzett kakas után az üres rókalyukba, hogy gazdája csak a hátsó lábánál fogva tudta nagy nehezen kihúzni a zsákmányról nehezen lemondó segítőtársát. Majdnem hatvan fácánkakas, ragyogó tollúak. Tulajdonképpen mindenki elégedett, jóleső o fáradtság, a megtört puskák csöve már a földre néz. Lekerülnek a töltényövek, a nehéz hátizsákok, a hajtók-hordók válláról az aggatékon lógó zsákmány. Jó nap volt ez, látom mindenkin. Kép és szöveg: Mészáros Attila A puskások vonala előszóra Garé felől a szőkéi halastavak irányába húzódó völgyet fésülte át. — Mindig is Afrikában szerettem volna vadászni ... —kiabálta valahonnan, az embernél jóval magasabb nádból Víg Imre. — Hát itt van! Olyan mint az elefántfű . . . összekeveredett a tavalyi és az idei nád, tüskés ágak húzták le rólunk a kabátokat, a mélyebben járók csizmájának szárán be-beköszönt a sáros lé. Na jó, Víg Imre, az Ócsárd és Vidéke Vadásztársaság nagyszerű szakmai tudóssal bíró vadászmestere — nem magas. De eltűnt a nádban Éva László is. pedig ő a 180 centiméter körüli termetével talán még a magasleseket is teljesen feleslegesnek tartja. Eltűnt Békés Sándor is, aki ugyancsak vendégvadász minőségben tarolta a nádast. Szabályos időközönként felkiáltott: — Kisfiam, megvagy?! A gyerek ott bandukolt a nyomomban. A fácánok meg előttünk. Mondták reggel, amikor a ga- réi faluvég apró terén összegyűltek a fácánvadászat résztvevői, hogy errefelé szelídek ezek a gyorsröptű madarak. Nem messze innen van a nevelő, ahol „felszabadították” a sok száz fácánt: na, menjetek a szabadba, majd jövünk mi is ... Ott ült egy kakas, felettünk az akácfán, dobálhatták hanttal, ordíthattak rá, el nem mozdult!! Mintha tudná: csak repülő fácánra szabad lőni, minden egyéb súlyos illetlenség. Sörben számolva: egy láda ... Megszokták az embert, durroghat a puska, oda se neki, csak futnak előlünk, valahol, a sűrű takarásban, az okos vizslák is hiába tekerik derekukat, fejüket, ritkán kap szárnyra egy-egy fácán. — Majd arrább — mondja Imre —, a halastó gátjánál megvárnak bennünket... Igaza lett. Akkor már mindenkiről patakzott a víz, eltűnt a reggeli elegancia, amelynek szabályai szerint talán az sem mindegy, hogyan áll a fejen a zöld kalap. A gátnál, ahol megszűnik a takarás, sűrűbben kezdet ropogni a fegyver, a szisszenő sörétek nyomán kalimpálva potyogtak a kakasok, a találat nyomán kiszakadt tolláik hintázva hullottak, néhány perccel hosszabb nyomot hagyva a levegőben, mint földhöz verődött gazdáik. Az első tó utáni nádast háromszor is felzavarták a kutyák. — Jók ezek a fácánok — mondta a vadászat végén Víg Imre. — Hamar megtalálták a a komának. A nádasból kiérve azért még többen forgatták a fejüket, értetlenül dünnyögve. hát ez meg hova lett...? Pihenő, tisztelgés a zsákmány fölött: a teríték. A tölgyfagallyakból formált jókora, az egyik oldalán nyitott négyszög két sarkában apró máglyák. Fanyar füst lengi körbe a felsorakozott vadászokot. Kalaple- véve tisztelegnek a húsz perce nádasban az iszapos részt, ahova nem lehet utánuk menni .. . Majd télen, ha lefagy, sorra kerül az is. Fentről, a nádas melletti dombocska éléről jól látni, hol mozognak a vizslák. Kusza vonalakat rajzolnak a megdőlő szálak az orruktól vezetett kutyák tekergő kacskaringói nyomán. Látni azt is, hogy az emberek — itt-ott kilátszik egy-egy puska csöve, ritkább részeken még a kalapjuk is felzöldül a fakóvá bámult nádban — a szélek felé húznak. Ki a fenének van kedve ebben a sűrűben nyílegyenesen átvágni? Kimarad egy rész, ott ülnek a fácánok. Meg is dicsérte őket a vadászmester... A nádasnál amúgy is érezhetően feszítettebbek az idegek. A sűrűségnek, a benne gázolókban előtolakodó elve- szettség érzésének, az éles szélű szálak karcolásainak, a fácánok szemtelenül megemelkedett biztonságérzetének köszönhető-e, ki tudja. Hangosabbak a szavak, erősebbek a szitkok. Ráadásul a rókák: mindenki érzi, hogy kell lennie a nádban a lobogó farkú vörös ra- vaszdikból - és hát a róka azért Róka! Nagyobb is, mint egy kakas, a bundája nem megvetendő trófea, ritkítja a drága pénzért nevelt fácánokat, surranó-bújkáló élete végére pontot tenni egy jól irányzott lövéssel — csak-csak siker. . . De a róka - ha van a nádasban - ugyancsak tudja, merre ne‘m mennek utána a vadászok, ösztöneit, taktikai érzékét ismerve mindent láthat egyszerre: a puskásokat, a kutyákat, a megbízható utat, s talán a jövőjét is: nem éri itt őt semmi baj máma. Igaza lett még szenvedéllyel üldözött fácánok, most gondos rendbe rakott terítéke előtt. így szép. Maradjon meg a szokás, a természet megérdemli, hogy elismerjük aranytűzű madaraiért, megköszönjük bőkezűségét. Majdnem hatvan fácánkakas a tölgyfakoszorúban. Nem rossz teríték. Indulhatunk vissza, akad majd hazafelé is. Egy-két keresetlen szó a vadászmestertől a puskásoknak: a siker függ az utasítások betartásától is, és talán lehetett volna több kakas is ... Lady-ből kettő is volt velünk, a vizslanemzetség két különböző fajtájú képviselője. Egyik sárga, a másik barna, az egyik símaszőrű, a másik kócosabb, az egyik kétéves lesz, a másik kilenchónapos, egyik német, a másik magyar. Nevükön túl csak egy közös volt bennük: HÉTVÉGE 7. Fácánok nyomóban
