Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-17 / 315. szám

2 Dunántúli napló 1981. november 17., kedd Ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága L Brezsnyev beszéde NAGYVILÁGBAN Súlyos összetűzések voltak a rendőrök és a tüntetők között az NSZK-beli Frankfurtban. A képen rohamrendörség próbálja eltá­volítani a nemzetközi repülőtér kibővítése ellen tiltakozó tömeget. Leonyid Brezsnyev tartott előadói beszédet a Szovjetunió új ötéves tervéről az SZKP Köz­ponti Bizottságának hétfőn Moszkvában megtartott ülésén. A tervjavaslat kedden kerül a Legfelsőbb Tanács ülésszaka elé. Az új ötéves terv előirányoz­za a Szovjetunió gazdasági potenciáljának további növelé­sét, a szociális program telje­sítését, az ipar és a mezőgaz­daság dinamikus fejlődését, a védelmi szükségletek kielégíté­sét. A nemzeti jövedelem az öt év alatt 18 százalékkal emel­kedik. Brezsnyev a többi között megállapította, hogy az új öt­éves tervet nem könnyű körül­mények között kellett összeállí­tani. Harmadik éve okoz a szá­razság nagy károkat a népgaz­daságnak — mondotta, emlé­keztetve arra, hogy a nemzet­közi körülmények is bonyolul­tabbakká váltak, ez is kihatott a terv készítésére. Az SZKP KB főtitkára kijelen­tette, hogy a tervidőszak leg­fontosabb kérdése az élelmi­szerprobléma megoldása. A terv ennek érdekében előirá­nyozza a gabona-, a hús, a zöldség- és a gyümölcstermelés resszusának határozataiból adódó feladatok megvalósítá­sán és — a szövetkezetek gaz­dálkodásának rugalmasságát növelve, teret engedve a kez­deményezőkészségnek — segítik a VI. ötéves terv társadalmi és gazdasági céljainak megvalósí­tását. A határozat a szövetkezetek soron következő teendőit kör­vonalazva leszögezi: az áfészeknek nagyobb gondot kell fordítaniok a piaci igé­nyek felmérésére és arra, hogy jobban megfeleljenek a tagság és a lakosság különböző réte­gei által támasztott igények­nek. A dokumentum szerint a kis­termelő gazdaságokkal össze­függő szövetkezeti tevékenység fejlesztésének az árutermelési lehetőségek feltárása, a szer­vezettség növelése, valamint a minőség javítása és az export- képesség fokozása a fő célja. A lakásszövetkezetek - sze­repüknek megfelelően — to­vábbra is fontos szerepet kap­A Budapest és Bécs között menetrend szerint közlekedő autóbuszon gyakori utas egy Ausztriában élő magyar kis­lány, aki lovagolni tanulni jár hcza nagyapjáékhoz, Pomázra. Azt mondják, a határ közeli magyar települések (Sopron, Kőszeg, Szombathely) éttermei­nek vannak olyan osztrák törzs­vendégei, akik — régi ismerős­ként — már keresztnevén szó­lítják egyik-másik pincért. Az esős őszi napokon is mindig áll a bécsi Babenberger strasse parkolójában néhány magyar autóbusz a Mariahilfe strassén bevásárló utasaikra várakozva. A Ring rohanó autóforgatagá­ban nem ritka a magyar rend­számú Lada, Skoda vagy Tra­bant sem. Tény: turistaként, hivatalos kiküldetésben, üzleti ügyekben szívesen és gyakran megyünk egymáshoz „szomszédolói". Az IBUSZ bécsi irodája szerint az idén új rekord várható, de a végleges tavalyi számok is im­növelését. Jelentősen emelni kívánják az energia és a fűtő­anyag, különösen a földgáz termelését. Brezsnyev külön alá­húzta, hogy a Szovjetunió biz- tosítani fogja a szükséges mennyiségű fűtőanyag szállítá­sát a testvérországokba és a világpiacra. A KB főtitkára birálta azo­kat a minisztériumokat, ame­lyek nem fejezik be a tervben előirányzott beruházásokat, fel­szólította az érdekelt intézmé­nyeket arra, hogy haladéktala­nul változtassanak a helyzeten. Hangsúlyozta, hogy tervbe vet­ték a gazdaságirányítás mód­szereinek korszerűsítését. Az új ötéves terv előirányoz­za a dolgozók fizetésének nö­velését, a nyugdijak és a gyer­mekes családok támogatására fordított összegek emelését. Az eddigiekhez hasonlóan jelen­tősek az egészségügy, az okta­tásügy, a lakásépítkezés fejlesz­tésére kijelölt előirányzatok. Leonyid Brezsnyev beszédé­ben azt hangoztatta, hogy a szovjet nép derűlátóan kezdte meg az új ötéves terv teljesí­tését, bízik erejében, mélységes meggyőződése, hogy sikerrel oldja meg a kommunista építés nagy és bonyolult feladatait. nak az országos lakásépítési — fenntartási — és gazdálkodási feladatok, előirányzatok teljesí­tésében — hangsúlyozza a to­vábbiakban a dokumentum. A takarékszövetkezetek alap- tevékenységük továbbfejleszté­sével párhuzamosan - töre­kedjenek arra, hogy minél szé­lesebb körű szolgáltatással áll­janak a lakosság rendelkezé­sére. A kongresszus elfogadta a szövetkezetekre vonatkozó jog­szabályok továbbfejlesztésére és a SZÖVOSZ alapszabályá­nak módosítására vonatkozó javaslatokat. A küldöttek megválasztották a fogyasztási szövetkezetek 133 tagú Országos Tanácsát. Ez­után került sor a SZÖVOSZ tisztségviselőinek megválasztá­sára. Az Országos Tanács megvá­lasztotta az elnökséget és an­nak vezetőit. A SZÖVOSZ el­nöke: Szlamenicky István; el­nökhelyettesei: Imre István, Ko­vács Sándor és Szilvasán Pál lett. ponálóak: egy év alatt több mint 860 ezer osztrák állampol­gár látogatott el hozzánk, s a Nyugatra utazó magyarok egy- hcrmada - több mint 140 ez­ren - vendége volt Ausztriá­nak. Gyakori látogatóba, szíves vendégségbe ahhoz a szom­szédhoz megy az ember, akivel jó egyetértésben, barátságban él. Márpedig a magyar—oszt­rák államközi kapcsolatok pél­damutatóan jók, zavartalanok. Néhány napos bécsi tartózko­dásom alatt bárkit kérdeztem erről (jó néhányon kéretlenül is mondták), egybehangzó voltí a vélemény: jó szomszédként élünk egymás mellett, becsül­jük egymás eredményeit, és mindkét félnek kölcsönös érde­ke, hogy 'a békés együttműkö­dés minden lehetőségét a le­hető legjobban kihasználjuk. Hivatalosan, az osztrák szö­vetségi kormány nevében is ezt n véleményt erősítette meg dr. Paul Ullmann, a külügyminisz­♦ BONN: Hétfőn az NSZK- ban állomásozó amerikai csa­patok hadgyakorlatot kezdtek Bajorországban. A „Harvest truck” nevű műveletekben pán­célos és gépesített lövész egy­ségek vesznek részt és többek között újonnan rendszeresített fegyvereket próbálnak ki. ♦ ADDISZ ABEBA: Rendkí­vüli tanácskozás kezdődött hét- lön Addisz Abebában __ az eiiópiai, líbiai és dél-jemeni külügyminiszter részvételével — jelentette a TASZSZ. A kétna­pos megbeszélés összehívásá­nak leglőbb oka: a „Bright star" nevű, amerikai részvétel­lel és irányítással folyó közel- keleti hadgyakorlatok megtar­tása. A három országot 1981 augusztusa óta barátsági és együttműködési szerződés tűzi egymáshoz. A találkozón a ter­vek szerint az amerikai és a NATO lépéseket ellensúlyozó, konkrét tettekben megnyilvá­nuló közös álláspontot dolgoz­nak ki. + LONDON: Az északír pro­testánsok legnagyobb politikai szervezete, az úgynevezett hi­vatalos Unionista Párt hétfőn követelte a brit kormány észak­ír ügyekkel megbízott miniszte­rének, James Priornak a levál­tását, egyszersmind kétnapos haladékot adott Londonnak ar­ra, hogy a hadsereg és a rend­őrség mellett külön biztonsági szervezetet hívjon életre. Ha nem — hangzik a protestáns ultimátum — az Unionista Párt meg fogja szervezni a magáét, ami annyit jelent, hogy megte­remti egy protestáns erőszak­szervezetnek a magvát. térium kelet-európai ügyekkel foglalkozó vezető munkatársa. Biztató és megnyugtató — hangsúlyozta —, hogy a jó kapcsolat nem csupán a kor­mányszervek között épült ki, hcnem sok más politikai, társa­dalmi intézmény, gazdasági egység között is. Szinte nincs olyan hét, hogy ne lenne olyan esemény Bécsben vagy Buda­pesten, ami egymás jobb meg­ismerését, kapcsolataink erősí­tését szolgálja. Természetesen nincs olyan jó kapcsolat, amit ne lehetne továbbfejleszteni. Az ennek útjait-módjait tuda­koló kérdésre dr. Ullmann el­sősorban a gazdasági együtt­működés területét említette. Utalt a nemrég nagy sikerrel megtartott „Magyar napok" rendezvénysorozatára, majd összegezte véleményét: „örülünk, hogy az Önök or- száoa Dolitikai és gazdasáqi értelemben is kiegyensúlyozott biztos alapokkal rendelkező állam, amellyel minden terüle­* BUDAPEST: Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Buda­pesti Pártbizottság első titká­rának vezetésével, a berlini pártbizottság meghívására hét­főn budapesti pártküldöttség utazott az NDK fővárosába. A küldöttség búcsúztatásán a Fe­rihegyi repülőtéren jelen volt Rudolf Rossmeisl, az NDK bu­dapesti nagykövete. + MEXIKÓVÁROS: A marxiz­mus—leninizmus kérdései nap­jainkban címmel nemzetközi szemináriumot tartottak Mexikó­városban. A tanácskozást a mexikói Vicente Lombardo To- ledano politikai és társadalom- tudományi kutatóközpont szer­vezte. ten megbízható és tartós kap­csolatokat lehet fenntartani." Szóba került az is. hogy a jelenlegi időszakban, amikor — sojnos — az egész világon nö­vekszik a feszültség, e két kis ország Európa szívében, a két világrendszer határán, a maga eszközeivel sokat tehet az eny­hülés vívmányainak megőrzé­séért. Mindenekelőtt azzal, hogy politikai, gazdasági kap­Havasi Ferenc az NSZK-ba utazott Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának meghívására néhány napos lá­togatásra hétfőn az NSZK-ba utazott. Kíséretében van Szik- szay Béla, a KB gazdaságpoli­tikai osztályának helyettes ve­zetője. ♦-f LONDON: Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kancel­lár a londoni The Times cimű napilapnak adott nyilatkozatá­ban aggodalmának adott han­got amiatt, hogy az amerikai vezetők elképzelhetőnek tarta­nak egy korlátozott atomhábo­rút Európában. A nyugatnémet kormányfő elmondotta: Leonyid Brezsnyev bonni látogatásakor javasolni lógja, hogy Brezs­nyev és Ronald Reagan ameri­kai elnök találkozzon egymás­sal. A kancellár ismételten sik- raszállt a kelet-nyugati pár­beszéd folytatásáért és utalt ar­ra, hogy Leonyid Brezsnyevet tájékoztatja majd az európai közép-hatótávolságú rakétákról november végén kezdődő genii tárgyalásokon előterjesztendő nyugati javaslatokról.-f LONDON: Idén tízszeresé­re növekedett Nagy-Britanniá- bcn a „nukleáris leszerelésért küzdő mozgalom" (CND) tag­létszáma — jelentette ki Bruce Kent tiszteletes, az 1958-ban alakult társadalmi tömegszer­vezet főtitkára a CND évi kong­resszusán, melyet az elmúlt hét végén tartottak meg London­ban. Kent airról számolt be, hogy a mozgalomnak ma már 30 000 tagja van, és hetenként 400-an jelentkeznek csatlakozá­si kérelemmel. csolataink fenntartásával, erősí­tésével példát mutatunk: a tár­sadalmi berendezkedés külön­bözőségéből nem feltétlenül következik a szembenállás. Sőt, sokoldalú, gyümölcsöző kapcsolatok lehetségesek, mindkét fél javára. F. Fábián Ferenc (Következik: 2. ,,Féloldalas" áruforgalom) Lengyel hírek Energia­takarékossági intézkedések Varsóban energiatakarékos­sági intézkedésekről tanácsko­zott a vólságellenes operatív stáb. A megbeszélésen, ame­lyen Janusz Obodowski minisz­terelnök-helyettes elnökölt, úgy határoztak, hogy a szénhiány miatt a vállalatok csak olyan mennyiségben és arányban kaphatnak szenet és energiát, amilyent a népgazdaság elemi szükségletei megkövetelnek. Az ülésen megállapították, hogy a lakosság nem takarékoskodik kellőképpen az elektromos energiával, s ennek az lesz a következménye, hogy a jövő­ben gyakrabban kell számítani áramszünetekre. Az ülésen szó volt a tömegközlekedésről is, amelynek helyzete — az egyik előadó szerint — Varsóban húsz év óta nem volt olyan rossz, mint most. Közben a „Sosnowiec" szén­bányában megállapodás alá­írásával befejezte tárgyalásait az a kormánybizottság, amely Czeslaw Piotrowski tábornok, bányaügyi és energetikai mi­niszter vezetésével folytatott megbeszéléseket a bánya „Szolidaritás" szervezetének vezetőivel. A miniszter Wojciech Jaruzelski kormányfő nevében ígéretet tett arra, hogy a ha­tóságok mindent elkövetnek a két héttel ezelőtt lezajlott in­cidens tetteseinek felderítésé­re. Akkor, mint emlékezetes, valaki mérgező vegyi anyagot tartalmazó fiolákat dobott a bánya bejárata előtt várako­zó emberek közé, s az üzemi „Szolidaritás" szervezet erre hi­vatkozva tartott kéthetes sztráj­kot a bányában. Józef Glemp érsek, a lengyel katolikus egyház vezetője, aki szombaton tért vissza Varsóba nyugati látogatókörútjáról, a nemzeti egyetértés tanácsának létrehozásáról, a világi kato­likusoknak a tanácsban való részvételéről tárgyalt Jerzy Oz- dowski miniszterelnök-helyettes­sel. Szó volt a találkozón a he­lyi sztrájfeszültségek feloldásá­ról is. LAPZÁRTA Hétfőn dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter jelenlétében Lagosban a nigériai szövtetségi kereske­delmi miniszter megnyitotta a magyar gazdasági és műszaki napokat. A megnyitón részt vett Nigéria tervezésügyi mi­nisztere is. * A Bartók-centenárium alkal­mából Pereszlényi Zoltán, a Ma­gyar Népköztársaság bagdadi nagykövete átadta Munir Bashirnak, az iraki kulturális minisztérium zenei főigazgató­jának a Nemzeti Bartók Béla Emlékbizottság által adomá­nyozott emlékplakettet és dip­lomát. Ot évre szóló, 40 millió dol­láros kábelgyártási kooperá­ciós szerződést kötött Belgrád- ban hétfőn a Technoimpex és a belgrádi Generálexport kül­kereskedelmi vállalat a Magyar Kábelmüvek, illetve a Bori Réz­ipari Kombinát képviseletében. * Hétfőn letette az esküt az október 18-án megválasztott görög parlament. Ez volt az új törvényhozás első ülése, amely­nek során Szerafim érsek, Gö­rögország prímása előtt a kép­viselők esküt tettek az alkot­mányra. Kedden kerül sor a parlament elnökének megvá­lasztására. * A műszaki fejlődés és a fegy­verkezési verseny nagymérték­ben növeli a nukleáris össze­csapás kockázatát — figyel­meztetett Kurt Waldheim ENSZ. főtitkár hétfőn abban az üze­netében, amelyet a leszerelés­kutató tudományos intézetek ál­tal az ENSZ égisze alatt szer­vezett Genfben hétfőn megnyílt első nemzetközi konferenciájá­hoz intézett. Befejeződött a fogyasztási szövetkezetek IX. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) * Egyiptomban folyik a „Fényes Csillag” fedőnevű amerikai—egyip­tomi hadgyakorlat. Képünkön Robert Kingston tábornok, az ame­rikai gyorshadtest parancsnoka egy Kairótól nyugatra lévő katonai bázison. Os2trák*-m&gy&r kapcsolatok f/*> ■■ ■■ f ■■ #jr _ rr | ■■ | g Gyümölcsöző egyuttmukodes Országaink közt rendszeresek a magas szintű politikai kapcsolatok is. Képünkön: dr. Bruno Kreisky kancellár legutóbbi budapesti lá­togatásakor Kádár Jánossal és Lázár Györggyel tárgyal a Par­lamentben.

Next

/
Thumbnails
Contents