Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-17 / 315. szám
'981. november 17., kedd Dunántúli napló 3 Tervezők és beruházók nagyobb személyes felelőssége Mi késztetheti a gazdaságokat, hogy zsebükbe nyúljanak? A szentlőrinci telepen 900 vagon búzát tárolnak. A fémsilókban zárt rendszerben forgatják és szellőztetik a gabonát. Fotó: Erb János Fedelet a gabona fölé! — — ■■■ ★ — --------------------------------------A mezőgazdaság hatodik ötéves tervének kiemelt feladata a gabonaprogram végrehajtása. E szerint a jelenleg egy főre jutó 1,3 tonna évi termelés további 10—15 százalékkal növekszik. A termelés növekedésétől azonban a raktárfejlesztés a korábbi években is elmaradt. Emiatt pedig előfordult, hogy közvetlenül a kombájn mellől szállították exportra a termést, vagyis a kényszerhelyzet miatt viszonylag alacsony áron lehetett eladni a gabonát. T öbb száz úgynevezett ajánlott tervből választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet az építkező nagyüzemi gazdaságok, a megvalósításhoz meghatározott esetekben állami támogatás is jár. Vannak azonban olyan üzemek, amelyek saját elképzeléssel, esetleg speciális építőanyaggal, helyi tapasztalatokat kamatoztatva akarnak új telepet, üzemet tető alá hozni. Ezek most — a MÉM mezőgazdasági főosztályának közleménye szerint — állami támogatáshoz juthatnak, ha a terv megvalósítható, s kedvező költséggel „házilag” is kivitelezhető. Nincs szükségük külön engedélyezési eljárásra, ha beruházási költségeik meghatározott kereten belül ma. radnak. A MÉM pontosan meghatározta a különböző építmények egy köbméternyi vagy egy négyzetméternyi területére eső legmagasabb költségeket, esetenként egy-egy állat férőhelyét, és ettől a beruházó nem térhet el. Egyértelműen arról van szó, hogy a rendelet — amellett, hogy felkarolja a helyi lehetőségekkel élni akarók törekvéseit — kimondatlanul is hangsúlyozza a személyes felelősséget. Egyfelől a tervező felelősségét, aki valamilyen oknál fogva eltér a megszokottól, másfelől a beruházóét, aki elkötelezi magát egy módszer mellett, vállalva netán a kockázatot is. Az Agrober rugalmasan alkalmazkodik a MÉM által nyújtott lehetőséghez: az ajánlott tervek készítői nem „vonultak vissza” ellenkezőleg, anyagilag is támogatják a legjobb helyi törekvéseket. Amennyiben valahol helyi erőből egyedi tervek, elképzelések alapján sikerül valamilyen előremutató terv megvalósitása, úgy a Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Tervező Beruházási Vállalat — úgymond — magáévá teszi a dokumentációt, és anyagi érdekeltséget is teremt a terv szélesebb körű elterjesztéséhez. Ilyen „átvett” tervből vált ajánlott dokumentációvá például a hőgyészi nedvestermény-tárolá- si módszer, az is egy oldalon nyitható, kis fesztávú, faszerkezetű sertéshizlaldája és a karcagi, legelőre alapozott juhászati termelési mód a hozzá tartozó épületekkel, felszerelésekkel együtt. Pedig a raktárfejlesztésre eddig is jelentős összegeket fordítottak, nagyobb részét központilag finanszírozták. Az ötödik ötéves tervidőszakban például célcsoportos raktárépítési beruházásra hárommilliárd forintot kapott a gabonaipar, s ebből megközelítően hétszázezer tonna kapacitású tárolótér épült. Ezzel a betakarított termésnek 52 százaléka került a gabonaipar tárolóiba, további 35—40 százalékkal az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek magtárait töltötték fel, így a termésnek körülbelül 75 százalékát tudják viszonylag korszerű tárolókban elhelyezni. További 10—15 százalék pedig nem ritkán padozat nélküli, korszerűtlen tárolókban állja az időjárás viszontagságait. Az elavult tárlókban meglehetősen magasak a kezelési költségek, a fertőtlenítés, a rendszeres mozgatás évente több -mint százmillió forintba kerül. A hatodik ötéves tervidőszakban központi forrásból továbbra is jelentős összeget, csaknem hárommilliárd forintot fordítanak raktárfejlesztésre. Ezek a milliárdok azonban az építési költségek emelkedése miatt körülbelül húszezer tonnával kevesebb tárolótér építésére elegendőek. Így tehát — éppen a termelés növekedése miatt — a raktárhiány nemhogy enyhülne, még fokozódna is. A Minisztertanács közelmúltban hozott döntése szerint a hárommilliárd forint egy részét pályázati úton nyerhetik el azok a szövetkezetek, állami gazdaságok vagy akár társulások, amelyek maguk is hajlandók áldozni a raktárépítésre. Előreláthatóan ily módon további 1.3—1,4 milliárd forinttal bővül a raktárak építésére szánt keret, s 1985-ig mintegy egymillió tonnával bővül a gabona megóvására szolgáló raktártér. Eszerint a tervidőszak végére a gabonának több mint 80 százaléka a csúcsidényben is fedél alá kerülhet. De mi készteti a gazdaságokat arra, hogy a zsebükbe nyúljanak? Hiszen amíg az állam erőfeszítéseket tett a raktárfejlesztésre, a vállalatok, üzemek mindezt karbatett kézzel nézték. Ennek többek között az a magyarázata, hogy a tárolótérépítés a mezőgazdasági üzemeknek nem volt kifizetődő, tekintve, hogy a raktár megtérülési ideje — mivel az év egy részében üresen, kihasználatlanul áll — meglehetősen hosz- szú idő (30—40 év), s ez nem serkenti a beruházási kedvet. Most viszont változott a helyzet. A gazdaságoknak érdekükké vált a raktárépítés. Eddig ugyanis a bértárolást vállaló gazdaság a raktározás eredményeként a külföldön jobban eladható gabona árából semmit sem kapott, ez évtől viszont a külkereskedelmi haszon egy részét a gabonaipar megoszthatja a gazdaságokkal. Ez a többletjövedelem a beruházás megtérülési idejét mintegy felére csökkentheti. Az is gyakran előfordul, hogy a gazdaságok tárolóhiány miatt aratás után nyomban kénytelenek eladni a gabonát, amit aztán takarmányozásra később drágábban és még a szállítási költségekkel is terhelten visszavásárolhatnak. Száz kilogramm takarmánygabonánál 30—40 forint többletköltséget jelent a szállítás. Ugyanakkor az állattartó gazdaságok közül mind többen rájöttek, hogy a helyben tárolás javítja a takarmány minőségét, s ez végső soron tíz százalékos takarmányozási költségmegtakarítást eredményezhet. Az értékesebb, magasabb beltartalmú korai faj. tákat például a helyben tárolásnál külön lehet kezelni, s az igényesebb állatok etetésére hasznosítani. A nem ritkán gyengébb minőségű kései kukoricafajtákat pedig szintén külön kezelhetik, s az igénytelenebb szarvasmarhával etethetik fel. A társulásos forma is kedvező lehetőséget kínál a raktárépítésre: összefogva, saját kivitelezésben gyakran jóval olcsóbb a beruházás. Kruppa Géza A beszámoló taggyűlésekre készülve pártcsoportok szerepe S okhelyütt már letisztázva, felolvasásra várnak a pártalapszervezetek beszámoló taggyűléseinek anyagai. Olykor előfordul még, hogy a beszámoló elkészítését a titkár „vállalja magára", gyakoribb, hogy a pártvezetőség tagjai nemcsak megvitatják, hanem az elkészítésében is tevékenyen részt vesznek. De mind nagyobb számban tapasztalható, hogy a beszámolók készítése a pártcsoportokban kezdődik el. A pártcsoportok egyre nagyobb szerepet vállalnak a szervezeti életen túl a munkahely egész életében. Gyakran itt fogalmazódnak meg először o munkát érintő kérdések is, születnek javaslatok a hasznosabb tevékenységre. A pártcsoportok eredményes formálói lehetnek a munkahelyi demokráciának is, ha a gondokkal azok keletkezésével egyidőben kezdenek el foglalkozni. S o pártcsoportok alkalmas színterei a közösségi élet formálásának is, ha a párttagok őszintén kritikusak egymással. A pártcsoportokban legtöbbször elejét lehet venni olyan ügyeknek, amik különben akár fegyelmihez vezetnek. A pártcsoportok e megnövekedett szerepe hozza magával, hogy az alapszervezeti élet éves értékelése tőlük induljon el. Főképpen a nagyobb alapszervezetekben célszerű, hogy a párttagok éves tevékenységét a beszámoló taggyűlés előtt a pártcsoportban maga a csoport tagsága értékelje. Mert az éves beszámoló taggyűlésnek elengedhetetlen része, hogy a párttagok egyéni munkájának értékeléséből vezesse le az egész alapszervezet tevékenységének mérlegét. Gyakorta előfordul, s némiképpen érthetően, hogy értékelve a tagok pórtmunká- ját, a beszámoló taggyűléseken többnyire általánosságok hangzanak el. Név szerint csak a nagyon jó, vagy a nagyon hiányos munko kap konkrétabb elismerést vagy bírálatot. Ám az átlag munkájának megítélése nem lehet átlagos. S amit nem lehet az alapszervezeti gyűlésen, arra ideális hely a pártcsoport. Mondani sem kell, hogy a pártdemokrácia milyen lehetőségeket kap, ha először a párttagok vonják meg saját és társaik tevékenységének mérlegét. A pártcsoportok tagjai többnyire ugyanazon szűkebb munkaterületen dolgoznak, általában jól ismerik egymást, s ez az ismeretség nem ér véget a munkahely kapujánál. Természetesen nem redukálódhat a pártcsoportok értékelő munkája csak a pártcsoportokra magára. Legalább olyan fontos, hogy az alapszervezet egészének mérlegét segítsen megvonni. Sok helyütt, nagyon helyesen, az alapszervezeti vezetőség arra is igényt tart, hogy a pártcsoportok értékeljék a vezetőség munkáját is; egyrészt a pártcsoportba tartozó vezetőségi tag tevékenységének alapos kritikájával, másrészt az alapszervezeti vezetőség egészét tekintve. Sok helyütt már letisztázva, felolvasásra várnak a taggyűlési beszámolók. Lehet, némelyikének elkészítésében még nem vettek részt a pártcsoportok. Ezeken a helyeken különösen fontos, hogy a még hátralevő időszakban a párt- csooortok a beszámoló taggyűlés előkészítésére mozgósítsák erejüket, hiszen még az előzetes tevékenység sem teszi szükségtelenné a pártcsoportok aktív beszámoló taggyűlési részvételét. A párttagok véleményének kikérésével, javaslataiknak felszínre hozásával, mozgósítással járulhatnak hozzá a taggyűlések sikeréhez, végezhetik el így a párttagok azt a munkát a beszámoló taggyűlésen, mit elvégezhetlek volna a pártcsoportokban. A beszámoló taggyűlések fontos eseményei a pártalapszervezeteknek. Nemcsak és nem elsősorban az alapszervezeti vezetőségek ügye a jó beszámoló. Ha formailag a vezetőség terjeszti is elő a beszámolót, legyen az mégoly jól előkészített, vitaalapul szolgálhat csak az alapszervezet legfőbb fórumának, a taggyűlésnek. Az alapszervezet maga kell hogy beszámoljon magának magáról. Magán keresztül a pártnak tesz jelentést. A beszámoló taggyűlések jelentőségét ez határozza meg. S ehhez járulhatnak hozzá sokkal a pártcsoportok. B. L. A piacot nem elég megszerezni, meg is kell tartani! Ügyes kezű női dolgozók Pliszírozott női és gyermekruhák Újvári Istvánné és Arnold Józsefné munka közben A pliszírozott női és gyer- mekruhóknak az utóbbi egy-két évben nagy a keletje, főleg az NSZK, az angol és az osztrák piacon, de hazánkban is. Nehéz ezt az igényt kielégíteni, ugyanis több helyen kézzel pliszíroznak, vagyis hatalmas legyezőre emlékeztető keménypapír-sablonokat készítenek, majd a pa- pírredők közé behajtogatják az anyagot. Egy aljra például 30 —120 tartósított hajtás is kerül. Legnehezebb talán a gouvré megszerkesztése, amikor deréktól lefelé sugarasan bővülnek a berakások. Mindehhez erős és ügyes kéz kell, sok múlik a csuklón és az ujjakon. Ha pontatlan a méretezés, akkor nincs visszaút, tehát a hiba nem vasalható ki o ruhából, kész a selejt. A hazai ruházati ipari szövetkezetek közül csak a miskolci, a fehérgyarmati és a pécsi igyekszik ezt az új divat- irányzatot követni, de mindegyik helyen kézzel pliszíroznak. A Pécsi Minőségi Ruházati Ipari Szövetkezetben a busás haszonnal kecsegtető exportmunkára még tavaly egy ötfős brigádot szerveztek, amelynek tagjai Arnold Jázsef- né, Kürti Éva, Schmidt Mária, Újvári Istvánné, Magyariné Rostás Emilia: mindnyájan képzett varrónők. Személyenként teljesítménybérben 4500—5000 forintot keresnek és egy műszakban 70— 80 ruhaaljat, szoknyát, gallért, fodort, blúzujjat hajtogatnak redőkbe. Jelenleg havonta 5000 —5500 ruha megfelelő részét rakják be apróra, amiből 3— 4000 a tőkés piacra jut el, míg a hazai üzletekbe 500—1000-et szállítanak, a többit pedig a szövetkezet pécsi szalonjaiban kínálják. Óriási sikerrel, és az igény csak fokozódik. Sajnos nemigen jelentkeznek erre a munkára, pedig a harmadik műszakhoz 2—3 új emberre lenne szükség és felvennének olyan jelentkezőt is, aki nem varrónő. Nem járható út a belső átcsoportosítás, ugyanis a varrószalagokon legalább 15—20 fős a hiány. Kisiparosokkal nem éri meg termelőkapcsolatot kialakítani, mert túl drágán dolgoznak. Bedolgozók sem jöhetnek számításba, ugyanis a gőzölés, a szárítás csak az üzemben végezhető el. Ezenkívül nincs lehetőség egy pliszírozógép beszerzésére pénzügyi okok miatt, de tartanak attól is, hogy elmúlik a pliszírozás divatja, és akkor kihasználatlan marad a majdnem egymillió forint értékű berendezés. (Legutoljára az ötvenes évek végén volt divat a pliszírozott ruha.) Magyariné Rostás Emilia brigádvezető a megoldást a közösségük műszaki, újító leleményességében látja, hogy a fárasztó fizikai munkát köny- nyebbé tegyék és akkor javulhat a termelékenység. A munkaasztaluk most már félköralakú, így könnyen elérhető a munkadarab, de könnyen lehet használni az egy pontban rögzített súlyos acélvonalzót is. Megépítettek a miskolciak segítségével egy nagyobb teljesítményű gőzölőszekrényt, és egyszerre 14 ruha berakását keményíthetik meg a gőzzel. A Papíripari Vállalattól pedig olyan speciális papírt tudnak rendszeresen beszerezni, amelyből a kivágott sablon száz gőzölést és ugyanennyi szárítást is kibír. Ezenkívül sikerült a gépi szárítást bevezetni. A pliszírozó csoport most azon gondolkodik, miként lehetne a Sopia- na Gépgyárral együttműködve egy olyan minigépet szerkeszteni, amely a papírsablont méretezi és összehajtogatja har- monikaszerűen. Az újításokkal, módosításokkal szeretnék elérni, hogy még pontosabb legyen a kiszabás, és egy műszakban legalább 100—120 ruhanemű pliszírozá- sát végezzék el. Cs. J.
