Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-16 / 314. szám

non KRÓNIKA! hnn kronikaI Szarvasok a Planetáriumban Hogyan bőg az elégedett szarvas? Jó néhányon érdeklőd­tek e fontos kérdés iránt. A választ a mozivásznon egy za­lai vadászmester adta meg, aki a bőgő kürtnek valóságos mű­vésze. Tegnap délután 3 órakor ve­títették le a Planetáriumban Pécsett az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója produkcióját, a Zalai szarvasok című filmet. A színes természetfilm — amelynek szerkesztő-riportere, rendezője dr. Jósfay György, operatőre pedig Bárány György és Laj­tai György voltak — igen nagy sikert aratott, akadtak a nézők között ugyanis, akik a televízió­ban nem látták. A közönség, a pécsi stúdió baráti körének tagjai ez alkalommal találkoz­hatott a film operatőrével, Bá­rány Györggyel, akivel a vetí­tés után beszélgettek. A TIT megyei szervezete és az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója közötti együttműködésnek ez volt az első rendezvénye. A kö­vetkező, várhatóan népművé­szeti témájú film vetítésére de­cember 13-án délután kerül El Kazovszkij és Záborszky Gábor kiállítása nyílt meg Pécsett A Pécsi Galéria több éves törekvése, hogy teret adjon a legújabb, legszokatlanabb képzőművészeti törekvéseknek is. Ebbe a kiállítási sorba tar­tozik El Kazovszkij és Záborszky Gábor közös tárlata, amely tegnap déjelőtt nyílt meg a Színház téri kiállítóteremben. Az első, nagy teremben a Fűtési szezon — lakástüzekkel Alig egy hónapja kezdődött a fű­tési szezon, s máris tizenkét lakástüzet okozott a gondatlan tüzelés, ami a lakástulajdonosoknak kétszázezer fo­rintot vitt el a háztartási kasszából. Az ok sokféle: a rosszul elhelye­zett hősugárzók alkalmasak a füg­göny vagy a szék karfájára rakott ruha felgyújtására. A tűzhelyek fölött szárított konyharuha is nemegyszer O Révész-rejtély? Révész Sándor, az egyik legnépszerűbb magyar rockegyüttes, a Piramis szólóénekese fél éve kivált ze­nekarából, s azóta nem halla­tott magáról. Most azonban felbukkant egy műsorral, s ép­pen Baranyában. Az abaligeti művelődési házban tegnap es­te találkozott a fiatalokkal, ahol új hangszerével, egy szi- tórral lépett fel. O Kiválasztották a mindenki fenyőfáját. A kárászi erdészet váraljai erdészházánál a har­minc—negyven éves lucfenyők­ből szállítják egy hónap múlva a pécsi Széchenyi térre a min­denki karácsonyfáját. ■ I rw r . • I • * | r Időjárási korkép Hószállingózás A Balkán déli része fölött nagy kiterjedésű, mérsékelt égövi ciklon örvénylik (egy műholdról nézve az óramutató járásával ellenkező irányban). E ciklon nedves, de viszonylag enyhe légtömegeket hoz a Kárpát­medencébe. Ugyanakkor nagy ■magasságban még mindig hi­deg levegő áramlik az Alpok térségéből hazánk fölé. A két különböző légtömeg keveredé­Baranya első kutyapenziója harmincegy éves Záborszky Gábor szitanyomatai láthatók, a kisebb teremben pedig a leningrádi születésű képző­művésznő térformái, valamint korábbi performance-jainak fotósorozatai. A kiállítás de­cember 6-ig tekinthető meg, kedd kivételével naponta 10— 18 óráig. lángra kap. A legtöbb baj az olajkály- hókkal van. Sokan otthon barkácsol­ják, javítgatják — a legegyszerűbb biztonsági követelmények betartása néFkül. Sokan esztétikai okokból nem használják az olajkályhák alatt a tálcát, így az esetleg kifolyó olaj kö­vetkezménye a félig leégett lakás, és sorolhatnánk még a nemtörődömség megdöbbentő ötleteit . . . Az egyik állatbarát, dr, Jurcsik István két kedvencével nilatmentok A városokban reneszánszát éli a kutya, macska és egyéb állatok házi tartása, ami azonban nem zökkenőmentes, hisz vagy a háziállat nem bírja a környezetet, vagy a gazdája türelme fogy el. A „rossz sorsra" jutott állatok megmentésével a Magyar Országos Állatvédő Egye­sület baranyai csoportja foglalkozik, amelynek a pécsi József utca 19. szám alatti irodájában tehetik meg a bejelentéseket a panaszosok, de ugyanide talált állatot is behozhatnak. „Kakukktojás” a jégpályán Fotó: Körtvélyesi László A MOÁE baranyai csoportját százan alkotják, akik négy éve, az alakuláskor harmincon vol­tak. Nagyon jó a kapcsolat a pécsi állatkerttel, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatallal, a rendőrséggel és a bírósággal. Az utóbbival azért, mert a legtöbb tetten ért állat­kínzó ellen az egyesület felje­lentést tesz. Ezt megelőzően helyszíni kivizsgálást folytatnak állatorvosok, biológusok, termé. szetvédő szakemberek bevoná­sával. A megmentett állatokat csa­ládi portákon helyezik el, és rendszeresen ellenőrzik a tar­tásmódot. Idén majdnem negy­ven kóbor kutya talált új gaz- dára csak Pécsett; extra és ki­tűnő fajok, mint tacskó, vizsla, cocker spániel, palotapimcsi. Dani Sándor például az egyik kertvárosi dűlőben felépítette Baranya első kutyapenzióját, de ugyanígy önzetlen állatbarát egy fiatalasszony is, a pécsi Székely Bertalan úton, aki az elmúlt pár évben csaknem száz kutyát gyógyított meg. Jélen- leg 35 családról tudnak, hogy szívesen fogadnának be le­gyengült, vagy kivert kutyát. Az ideiglenes tortáknak ólat, napi tartásdíjat is adnak, és nem kikötés az egyesületi tagság. Évenként több száz háziállatot „dobnak el" a baranyai váro­sokban, mert a tulajdonos nem ért a tartáshoz, sokallja az adót, elköltözött, vagy a gyer­meke megunta az „élő játék­szert”. A pécsi csoport jóvoltá­ból maximum egy hónapon be­lül új otthont kap egy állat, még a kivert macska és a pa­pagáj is, CS. J. A címben feltett kérdésem­re Pozsgai Miklós, a Bara­nya megyei Moziüzemi ^Vál­lalat igazgatója azt felelte, hogy kimondottan gyermek­mozit valóban nem üzemel­tetnek, de a különböző gye­rekkorosztályok filmigényét a lehetőségeikhez képest ki­elégítik. — Az óvodásoknak úgyne­vezett ovimozit szervezünk, cmi azt jelenti, hogy Pécsett 60 óvodába rendszeresen ki­járunk, ahol mese- és ok­tató-, nevelőfilmeket vetítünk a gyerekeknek. Egy óvodába általában havonta egyszer jutunk el. Vidéken 54 város­ban és községben működik hasonló jellegű szolgáltatá­sunk. A filmeket pedagógu­sok, óvónők választják ki. A 7—10 éves korosztálynak az iskolákon keresztül ajánlunk fel filmeket, melyek többnyire a tananyaghoz kapcsolód­mmrnm Miért nincs gyermekmozi Pécsett? nak. Ezek a gyerekek az is­kolákkal csoportosan keresik fel filmszínházainkat Ezen­kívül Pécsett szeptember óta a Kossuth klubmoziban szom­baton és vasárnap mesemo­zival várjuk a gyerekeket. Ez egy új kísérletünk, amennyi­ben lesz rá érdeklődés és megfelelő számú film, akkor ezt a rendszert kibővítjük. — Ezek ragyogó dolgok, de véleményem szerint szük­ség lenne Pécsett egy ál­landó mesemozira. Van-e le­hetőség a létrehozására? — Szerintem erre hétköz­nap nem lenne igény, hisz a kicsik óvodában, a na­gyobbak iskolában vannak. De objektív akadályai is vannak: ehhez terem kelle­ne, megfelelő berendezések­kel, ahol naponta legalább két előadást tarthatnánk. Meg kel1 hogy mondjam, ehhez filmünk sem lenne. Ifjúsági és mesefilmből az egész világon kevés készül. Jövőre az óvodásoknak mind­össze 24 új filmet, a kisis­kolásoknak pedig csak tizen­hetet tudunk bemutatni. Ter­vezzük a szombat délelőtti matinét, kísérleti jelleggel mór működik ilyen a tanár­képző mozijában. — Lenne arra lehetőség, hogy a felnőtt filmmel pár­huzamosan gyerekfilmet ve­títsenek például a Kossuth klubmoziban? A kisgyerme­kes szülőknek nagy gondját megoldanák ezzel, hisz ami­kor ők nézik a játékfilmet, a gyereket is el tudnák he­lyezni.- A Kossuth klubmoziban és másutt ehhez nincsenek meg a feltételek. Az új Ne­velési Központban azonban ezt elképzelhetőnek tartom... A moziüzemi vállalat egyébként a karácsony je­gyében decemberben a me­sefilmek hónapját rendezi, melynek során non-stop ve­títenek a gyerekeknek. S vé­gül egy örömteli hír: jövőre műsorra kerülnek Walt Dis­ney felújított filmjei. Roszprim Nándor se okozza azt a változékony, szeles, helyenként és időnként csapadékos időjárást, amelynek tegnap is szenvedője volt, akit hivatása a szabad ég alá kény- szerített. Mert más nemigen ment a szabadba, kirándulók nem za­varták az erdőket. Kékestetőn tegnap délután gyengén hava­zott, a mínusz három fokos hi­degben megmaradt a hó is egy centiméteres vastagságban. (Igazi hóra Erzsébet-napra szá­mítanak.) Pécsett a tegnap reg­geli hószállingózást csak a fény. kép őrizte meg, a hó elolvadt, hiszen a reggeli enyhe fagy hat fokra melegedett napközben. A légtömegek keveredése át­lagosan negyven-ötven kilomé­teres óránkénti széllel járt, a legnagyobb széllökések Pécsett elérték a 72 kilométeres érté­ket óránként. Hasonló széllö­kések futottak el a Balaton fö­lött is, de csapadék nem volt, a látástávolság a tó fölött 12 kilométer volt. A víz hőmérsék­lete 3 Celsius fok volt tegnap délután. Zalaegerszegen szom­baton volt kisebb hózápor, va­sárnap nem volt csapadék, a széllökések ott valamivel elma­radtak a siófoki és a pécsi ér­tékektől. Az Országos Meteorológiai Intézet rövidtávú előrejelző osz­tályának információja szerint a tegnapihoz hasonló időre szá­míthatunk ma is: azaz erős, időnként viharos északi szélre, helyenként hózóporokkal. A leg­alacsonyabb hőmérséklet ma reggel mínusz két fok lesz, nap­közben 4—6 fokra „melegszik” a levegő, b. I. O Vonat-presszó Nagykani­zsán. Egy réges-régen holtvá­gányra állított, kismustrált ét­kezőkocsira akadtak a kanizsai vasutasok. A helybeli fűtőház dolgozói csinosítani kezdték, felújították kívül-belül, hogy új­ra az eredeti rendeltetéséhez hasonló célt szolgálhasson a muzeális értékű vagon. Mivel kerekei belefáradtak már a vas­pályák koptatásába, most egy rövid vágányon pihen majd; eléfogtak egy „nyugdíjas” gő­zöst is, s az így létrehozott, helyben álló vonat két hét óta várja látogatóit, vendégeit. A megfiatalított étkezőkocsit az Utasellátó üzemelteti, s aki Nagykanizsára látogat, betér­het egy kávéra, üdítőre a vas­utas sportcsarnok közelében megnyílt vonat-presszóba. O Márka boltok. A Kanizsa Bútorgyár Budapest, Szigetha- Icm és Nagykanizsa után Győr­ben, illetve Szombathelyen nyi­tott új Márka boltot. Szakem­berei a pécsi Mecsek Áruház­ban dolgoznak, ahol a negye­dik szintet, hétszáz négyzetmé­teres alapterületet kapott meg a gyár. A bemutatóterem nyi­tását november 27-én tervezik. Művészeti krónika Anyám könnyű álmot Ígér T németül. Az erdélyi társadalomról írott román, szász és magyar nyelvű művek közül választotta ki a művészileg legértéke­sebb, egyben leghitelesebb alkotást egy NDK-beli könyvkiadó, Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér című remekművét. Az egész német nyelvterüle­ten, tehát a két Németor­szágban, Ausztriában és Svájcban, de a magyar- országi idegen nyelvű könyvesboltokban is kap­ható Mutter verspricht gu­ten Schlaf címen. Galavari Hanna az Operaházból. A Kaposvári Csiky Gergely Színházban Lehár Ferencnek az ope­rához legközelebb álló operettjét, a Víg özvegyet játsszák. Ezért a címszerep­re, Galavari Hanna szere­pére Pitti Katalint, a Ma­gyar Állami Operaház szopránénekesnőjét hívták meg. Pitti Katalin két nyá­ron át játszotta már ezt a szerepet a Margitszigeten, Breitner Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház zenei igazgatója betanításában és vezényletével. Rendezzünk sugdosópar­tit — ez a címe Pálinkás György verseskötetének. A könyv a Móra Kozmosz so­rozatban rövidesen megje­lenik. Végállomáson kiszállsz! Tegnap egy hete, hogy új címe van Péter Gizi szín- művésznőnek, szomorú he­lyen: Csepeli Kórház, Trau­matológia, I. emelet 16. szoba. Vész András ren­dező Végállomáson ki­szállsz! című filmjét forgat­ták ugyanis a főváros kör­nyékén, amikor padlásra menet lezuhant a földre. Sajnos, ugyanaz a lába törött el, amelyik nemrég Pécsett követelt műtétet. Péter Gizi egyelőre fekvő beteg, előreláthatólag hetekig. Magyar Népművészet. A híres könyv ismét megje­lent, ezúttal németül, s az idegen nyelvű könyvesbol­tok karácsonyi ajándék­képpen vállalják a külföld­re küldését. * Az ember tragédiája. A Szekszárdi Babits Mi­hály Művelődési Központ a Szolnoki Szigligeti Szín­házat is rendszeresen meg­hívja vendégjátékra. A na­pokban Madách Az ember tragédiája című drámájá­nak nagy sikerű előadását játszották Pál István ren­dezésében. Pál István állí­totta színpadra a néhány évvel ezelőtti híres pécsi előadást, Camus: Caligula című remekének magyaror­szági ősbemutatóját.

Next

/
Thumbnails
Contents