Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)

1981-10-04 / 272. szám

2 Dunántúli napló 1981. október 4., vasárnap Púja Frigyes felszólalása az ENSZ közgyűlésén NAGYVILÁGBAN Heti külpolitikai összefoglaló (Folytatás az 1. oldalról) figyelmet szentel az enyhülés előmozdításának. Álláspontunk szerint az enyhülésnek továbbra is meghatározó szerepet kell kapnia a béke védelmében és a biztonság erősítésében, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének megszilárdításában és kölcsönösen előnyös együttmű­ködésének bővítésében. Ami az európai biztonság és együttműködés ügyét illeti, a magyar kormány következete­sen arra törekszik, hogy a hel­sinki záróokmány szellemében fejlessze nemzetközi együttmű­ködését. A magyar diplomácia aktívan tevékenykedik a helsin­ki záróokmányt aláíró államok képviselőinek madridi találko­zóján, következetesen törekszik a konfrontációs irányzatok visz- szaszorítására, az eszmecsere tárgyszerű keretek között tar­tására. A Varsói Szerződés tag­államai számos más országgal együtt a konstruktív párbeszéd és kölcsönösen elfogadható megállapodások kialakításán munkálkodnak a helsinki elvek alapján. Őszintén reméljük, hogy a madridi találkozó tartalmas és kiegyensúlyozott záródokumen­tummal fejezi be munkáját, amelygt áthat a népek sorsa iránti felelősségérzet. Rendkí­vül fontosnak tartjuk, hogy döntés szülessen az európai katonai enyhülés és íeszerelés kérdéseivel foglalkozó konfe­rencia összehívásáról. Az utóbbi években a Közel- Keleten állandósult a feszült­ség és a fegyveres konfliktusok veszélye. Izrael Libanon elleni fegyveres agressziója, Szíria elleni háborús fenyegetései és Irak elleni kalóztámadása, va­lamint a Líbia elleni légi provokációk mind mind azt bizonyítják, hogy Izrael kor­mánya és a mögötte felsora­kozó imperialista erők a közel- keleti válság tartósítására tö­rekszenek. Úgy tűnik, hogy a zavaros helyzetet egyben ame­rikai katonai támaszpontok lét­rehozására akarják felhasznál­ni. Mindezek még szemléltetőb- bé teszik a Cdmp David-i kü- lönalku teljes alkalmatlanságát a problémák rendezésére. A Magyar Népköztársaság kormánya a közel-keleti vál­ság átfogó és igazságos rende­zését, a tartós béke megterem­tését szorgálmazza. Kormá­nyomnak az a véleménye, hogy a közgyűlés mostani üléssza­kának elő kell segítenie egy olyan nemzetközi konferencia összehívását, amelyen részt ve­het minden érdekelt fél — be­leértve a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezetet is — és al­kalmas arra, hogy rendezze az akut közel-keleti válságot. Az imperialista körök veszé­lyes helyzetet teremtettek a Perzsa-öböl térségében, és tá- gabb értelemben az Indiai- óceán egész medencéjében is. Az Indiai-óceánnak békeövezet­té kell válnia. A nemzetközi helyzet egé­szének alakulását, az orszá­gok kapcsolatainak és együtt­működésének normális fejlődét sét zavarja, hogy az imperi­alista körök Peking hegemonis- táival és másokkal együttmű­ködve mesterségesen felszínen tartják az úgynevezett afgán és kambodzsai kérdést. Támo­gatjuk az afgán kormány 1981. augusztus 24-i rendezési javas­latait, amelyek jó alapot nyúj­tanak a politikai megoldásra. A magyar kormány szolidáris az indokínai országokkal, tá­mogatja konstruktív javaslatai­kat, amelyek arra irányulnak, hogy helyreálljon a térség nyugalma. Meggyőződésünk szerint nem használ világszervezetünk tekin­télyének, hogy a Kambodzsai Népköztársaság jogos helyét még mindig a senkit sem kép­viselő Pol Pot-klikk foglalja el. Szeretném ezen a fórumon is kijelenteni, hogy kormányom támogatja a népek harcát a társadalmi haladásért, nemzeti függetlenségért, az önrendel- .kezésért, a gyarmati elnyomás, az újgyarmatosítási törekvések ellen. Ennek szellemében el­ítéljük a dél-afrikai kormány agressziós cselekményeit a szomszédos országok ellen, ezek veszélyeztetik a nemzet­közi békét és biztonságot. Kü­lönösen felháborítónak tartjuk, hogy a fajüldöző rezsim had­serege lábbal tiporva a nem­zetközi jogot, az országok szu­verenitásának elvét, mélyen behatolt Angola területére. Vi­lágszervezetünknek kötelessége, hogy szankciókat határozzon el és foganatosítson az agresz- szor ellen. Sok nyugtalanító hírt továb­bítanak a világba Közép-Ame- rikából. A salvadori nép érde­keit képviselő hazafiak harcát a katonai junta amerikai se­gítséggel akarja eltiporni. Mi azon a véleményen vagyunk, hogy a népek önrendelkezési joga az amerikai földrészen is érvényes. Úgy véljük, hogy senki sem avatkozhat be más országok belső ügyeibe és senki sem határozhatja meg más országok fejlődésének irá­nyát. A Magyar Népköztársaság továbbra is rendkívül érdekelt a nemzetközi gazdasági együtt­működés zavartalan fejlődésé­ben. Kormányom arra törek­szik, hogy elősegítse a nemzet­közi gazdasági kapcsolatok fej­lesztését, támogatja és báto­rítja a fejlődő országok jogos gazdasági követeléseit. Hisszük, hogy a jelenlegi fe­szült helyzet átmeneti jellegű, és a nemzetek közössége újra visszatérhet a mindenki szá­mára gyümölcsöző kapcsolatok­hoz és a nemzetközi együttmű­ködéshez. Országom kész egye­síteni erőfeszítéseit a többi józan politikát folytató ország­gal e cél érdekében. A magyar küldöttség ennek szellemében kész tevékeny és kezdeménye­ző szerepet vállalni a napi­renden lévő problémák építő megvitatásában, új és új meg oldások keresésében — fejezte be beszédét Púja Frigyes. Hazaérkezett Ausztriából Czinege Lajos Szombaton befejeződtek Bécs- ben Czinege Lajos hadseregtá­bornok, honvédelmi miniszter hivatalos megbeszélései. A kor­mány tagja Otto Röschnek, az Osztrák Köztársaság hadügymi­niszterének meghívására, kato­nai küldöttség élén, baráti lá­togatáson tartózkodott Ausztriá­ban. Czinege Lajost fogadta dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi elnök. A küldöttség ausztriai programja keretében látogatást tett több katonai alakulatnál. Czinege Lajos és vendéglátója, Ctto Rösch tárgyalásokat foly­tattak a feleket kölcsönösen ér­deklő kérdésekről. Egyetértettek abban, hogy a két hadsereg között szövődő kapcsolatok hasznosak, azokat tovább kelF építeni. A két miniszter tárgya­lásai konstruktív légkörben, a jószomszédi kapcsolatok jegyé­ben zajlottak. A Czinege Lajos vezette ka­tonai küldöttség szombaton ha­zaérkezett Ausztriából. ♦ + KAIRÓ: Megkezdődött a szeptember elején letartóztatott politikusok elleni ügyészségi vizsgálat. A világi ellenzék sze­mélyiségei közül elsőként Mah­mud el Kadi ügyvédet, volt parlamenti képviselőt hallgat­ták ki a politikai főügyész hi­vatalában — jelentette szomba­ton az AI Ahram című iélhiva- los kairói lap. Az újság beje­lentette, hogy szombaton kez­dődött a vizsgálat Fuad Szira- geddinnel, az 1978-ban lel­oszlatott új VAFD párt vezető­jével. ♦ Vége az éhség- sztrájkoknak ­Az ír köztársasági hadsereg­nek (IRA) a belfasti Maze bör­tönben éhségsztrájkoló tagjai szombaton úgy döntöttek, hogy véget vetnek éhségsztrájkjuk­nak —. jelentette be a Sinn Fein, az IRA politikai szárnya. Elhatározásukat a börtönben szombat délután titokban kijut­tatott közleményükben maguk is megerősítették. A május 5-én politikai célo­kért kezdett önpusztító tiltakozó mozgalomnak tíz áldozata volt. Időközben az éhségsztrájkolók követelései lassan lemorzsolód­tak, politikai jellegüket jórészt elvesztették és a tiltakozók be­érték volna egy mérsékelt bör- tönreformmal. A megmaradt kö­veteléseik között volt például a civil ruha viselésének és a láto­gatók fogadásának lehetősége. A londoni kormány azonban a nagyszámú belső és nemzetközi bírálat ellenére mindvégig hajt­hatatlan maradt. Az éhségsztrájkoknak ezzel, úgy tűnik, vége . szakadt, az észak-írországi brit hatalom el­leni tiltakozásoknak azonban sémn- knpoon. Nyikolaj Faggyejev elutazott Budapestről \ Szombaton elutazott hazánk­ból Nyikolaj Faggyejev, a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsának titkára, akivel buda­pesti tartózkodása során Marjai József, a Minisztertanács elnök- helyettese, a KGST végrehajtó bizottságának soros elnöke, a KGST végrehajtó bizottsága és titkársága munkájáról, felada­tairól folytatott megbeszélést. ♦ + RÓMA: Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügymi­nisztere. szombaton olasz- kollé­gájának, Emilio Colombónak meghívására rövid munkaláto­gatásra Rómába érkezett. A két külügyminiszter megbeszélésein központi helyet foglal el Gen­scher legutóbbi javaslata Nyu- gat-Európa politikai egységé­nek mielőbbi megteremtéséről. Az elgondolást a bonni diplo­mácia vezetője legutóbb párt­jának, a szabad demokrata pártnak baden-württembergi vezetőségi ülésén vetette fel és az rendkívül kedvező visszhang­ra talált Rómában, mindenek­előtt Colombo külügyminiszter részéről. llililli Befejezte munkáját szomba­ton a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt XXVIII. kongresszu­sa. A 350 küldött az egyhetes tanácskozás során elfogadta a pártnak a béke és a leszerelés elősegítését, valamint az észak­európai atomfegyvermentes öve­zet létrehozását célzó program­ját. A párt elnökévé egyhangú­lag ismét Olof Palmei válasz­tották meg. * Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter szombaton délután villámlátogatást tett Rómában, ahol Colombo olasz külügymi­niszterrel folytatott megbeszélé­seket. A több mint háromórás tárgyalásnak egyetlen témája volt: a közös piaci országok po­litikai és gazdasági tevékenysé­gének összehangolása. * Lengyelországban október 5- től átlagosan több mipt 90 szá­zalékkal drágulnak a hazai gyártmányú cigarettafélék. Mint a szombati varsói bejelentés közli, a szocialista országokból importált cigaretták ára nem változik. A gyufa ára duplájára, a pipadohány átlagosan 120 százalékkal nő. Az intézkedést a többi között azzal indokolták, hogy az idén 110 százalékkal emelték a dohány felvásárlási árát. Az áremeléstől azt várják, hogy valamelyest csökken majd a cigaretta iránti kereslet, s ez lehetővé teheti a jegyrendszer megszüntetését, legalábbis a legdrágább cigaretták eseté­ben. Gromiko-Haig találkozó Két alkalommal, összesen 9 órán át tárgyalt egymással a szovjet és az amerikai külügy­miniszter. Első ízben találkoz­tak azóta, hogy a Reagan-kor- mányzat hivatalba lépett. Hoz­zátehetjük: azóta, hogy Wa­shington még élesebb szovjet­ellenes kül aolítikába kezdett... A szűkszavú közleményekből vagy a résztvevők rendkívül rö­vid nyilatkozataiból aligha le­het hiteles következtetésekre jutni: mirő tárgyaltak, s ha eredményre jutottak, mi lehe­tett ez .. . Kétségtelen, hogy az egyetlen konkrétum önmagá­ban igen jelentős: megálla­podtak abban, hogy Genfben november 30-án a két ország küldöttei elkezdik az újabb fegyverkorlátozási tárgyaláso­kat'. Ezeken szó lesz például a közép-hatótávolságú rakétákról, amelyekről köztudomású, hogy nyugat-európai telepítésük (1930 végétől) már eleve milyen politikai és társadalmi viharo­kat kavart. A moszkvai tekintélyes heti­lap, a Za Rubezsom megálla­pította: „A tárgyalások csak akkor lehetnek sikeresek, ha az egyenlő biztonság alapjáról indulnak kt. Sajnos, jogosnak látszik az a feltételezés, hogy Washingtonban és más NATO- tagállamok fővárosaiban bizo­nyos körök csak arra szeretnék kihasználni a tárgyalások fel­újításáról létrejött megállapo­dást, hogy megtévesszék Nyu- gat-Európa népeit, megfékez­zék az új rakéták elleni töme­ges tiltakozást, s végül elérjék e rakéták nyugat-európai el­helyezését." Haig elmondta, hogy a Gro- mikóval fdlytatott eszmecseré- jükön kölcsönösen .meghallgat­ták egymás bíráló megjegyzé­seit. Az amerikai kormányzat a Szovjetunióval szembeni politi­káját bizonyos „árukapcsolás" alapján kívánja folytatni: a nemzetközi| színtéren tanúsított szovjet magatartás és az eny­hülés lehetőségei közötti ösz- szefüggést hangoztatja. A wa­shingtoni Diplomácia vezetője azt állította, hogy már „túl vannak a SALT—2-n", s immár „új alapokat kell találni *a stratégiai fegyverek ellenőrzé­séről folytatandó újabb tárgya­lásokhoz". ; Eugene Rostow, az amerikai {fegyverzetkorlátozási és leszerelési hivatal igazgató­ja ugyanekkor kijelentette, hogy előreláthatólag február­ban, márcfusban folytatni fog­ják a szdvjet—amerikai SALT- tárgyalásokat. Reagan hadsereg­fejlesztési programja Az ameiikai elnök több na­pos halogatás után a hét vé­gén sajtóértekezleten nyilatko­zott döntéséről: az elkövetkező ot évben a katonai kiadások felét a hadászati fegyverek fej­lesztésére,] számuk növelésére akarja fordítani. „Helyre kell állítani a hadászati egyen­súlyt" — mondta Reagan, hoz­zátéve, hojgy véget akar vetni Amerika ; „sebezhetőségének". - (A „sebezhetőség" abból áll, hogy egy íesetleges háborúban az Egyesült Államok területe is ki lenne téve a támadásnak és a pusztításnak. Teller Ede, az amerikai hidrogénbomba égyik „atyja”-ez év elején egy nem­zetközi tanácskozáson nagy feltűnést féltve ismertette szá­mításait: ;gy atomháború az USA lakösságának a'felét sem­misítené meg, így tehát 110— 120 millió amerikai halálával kellene számolni!) Reagan ' határozata szerint megkezdik a B-1-es hadászati bombázók gyártását. Egyelőre 100-at készítenek belőle. Hoz­zálátnak a „Besurranó” elne­vezésű hcfrci repülőgép kifej­lesztéséhez is. A „Trident” ne­vű tengeralattjáró-programot szintén elkezdik. Új ballisztikus rakétákat készítenek a „Tri­dent" felfegyverzéséhez. A so­kat emlegetett MX-rakétgkból csupán 100-at állítanak had­rendbe, s nem külön folyosó­rendszerben, hanem a jelen­legi Minuteman-rakéták silói­ban helyezik el azokat. Új, atombomba-biztos híradó-rend­szert is kiépítenek a reagani tervek szerint. Végül továbbfej­lesztik a közös amerikai—kana­dai légvédelmi és riasztó-rend­szert, valamint nagy erőfeszítést tesznek a polgári védelem tö­kéletesítésére. A szovjet sajtó véleménye szerint: „a Repgan-kormányzat eddig csak azzal foglalkozik, hogy a katonai-ipari komp­lexumnak visszafizesse a maga választási adósságait. . .” A reagani politika egyik el­lentmondása, hogy minden ed­diginél nagyobb összegeket igyekszik előteremteni fegyver­kezésre, miközben a szociális, a kulturális, az egészségügyi kiadásokat csökkenti. Viszont még a polgári költségvetés le­faragása sem biztosított ele­gendő anyagi erőforrást a ka­tonai célokra, így aztán mini­mális csökkentést az eredeti előirányzatokhoz képest még a hadikiadásoknál is végre kell hajtani. Az egyik látványos és beszédes döntés: megszüntetik a Roland nevű francia—nyu­gatnémet licenc alapján ké­szült légvédelmi rakéták gyár­tását és vásárlását. Ez csatta- nós cáfolata a korábbi ígére­teknek: például annak, hogy az USA nemcsak eladni akar fegyvereket NATO-szövetsége- seinek, hanem tőlük időnként venni is hajlandó. A Roland- rakétákra vonatkozó Reagan- döntés bizonyítja, hogy mégis csak „egyirányú utca" a szö­vetségesek közti fegyverkeres­kedelem. A Szolidaritáson belüli erőpróba A Szolidaritás gdanski kong­resszusa — sajnos — igazolta azokat a várakozásokat, hogy fórumot teremt szocialistaelle­nes, szovjetellenes kirohanások­hoz, szereplési lehetőségeket ad szélsőséges figuráknak. Ugyanakkor kezdettől fogva valószínűnek látszott, hogy nagynehezen felülkerekedhet Lech Walesa és a személye ál­tal képviselt, valamelyest még­is csak mérsékelt vonal. A 38 éves egykori kikötőmunkás, aki az országos egyeztető bizottság vezetőjeként a lengyel kor­mánnyal számtalan tárgyalást folytatott, s aki például az elő­ző héten a szejm által hozott törvények támogatására szólí­tott fel, végül is megkapta a küldöttek többségének bizalmát. Kisebbségben maradt például a bydgoszczi körzet eljjöke, aki a maga számára „ajánlólevél­ként" a szocialista rendszer el­leni 17 esztendős harcát emle­gette a kongresszus előtt . . . Ismeretes Lech Walesa szo­ros kapcsolata a lengyel kato­likus egyházzal. Ennek alapján számos politikai megfigyelő feltételezi, hogy Walesa „vo­nala” tükrözheti egyes katoli­kus egyházi vezetők véleményét is. A Szolidaritás új elnöke ki­jelentette: „nem egyezem bele egy még rosszabb rendszer ki­alakításába, abba, hogy lerom­bolják a parlamentet és a kor­mányt". Különösen éles hangon bírál­ja a Trybuna Ludu a Szolida­ritás 40 oldalas programterve­zetét, amely azt jelzi, hogy a Szolidaritás magát tekinti o változtatásokat végrehajtó egyetlen tényleges erőnek. A szovjet sajtó is szót emel a Szolidaritás által irányított szov­jetellenes kampány ellen. A szovjet tudósítók úgy értékel­ték, hogy a Szolidaritás végér­vényesen elhatározta: megra­gadja a hatalmat, s már csak az alkalmazandó módszerekről, a végső támadás időpontjáról folyik a vita. A Komszomolszka- ja Pravda arról ír, hogy a KOR nevű ellenforradalmi szervezet ösztönzésére létrejött független diákszövetség szocialistaellenes akciókba kezdett. Az erőpróba Lengyelországban a szakszer­vezetek szintjén is, a diákság soraiban is folytatódik. Pálfi József A világ gyorsan felejt ,,A vér (elszáradt". A mondás néhai De Gaulle tábornoktól való. Olyan értelemben használta, hogy — a világ gyorsan felejt. Napjainkban mind többször iga­zolódik. ez a mondás. A véres Pol Pot-rendszer emberei például még mindig ott ülhetnek az ENSZ nagy­termének padsoraiban, a tagálla­mok többsége elfelejtette, vagy úgy tesz, mintha elfelejtette volna Pol Pot-ék több millió áldozatát. Az iraki—iráni háború is háborítatlan folyhat, a világ nem sok ügyet vet rá. Vagy itt á tamuzi bombázás ese­te. Emlékszik rá az olvasó? Június 7-én izraeli felségjelű amerikai har­ci repülőgépek jelennek meg Bag­dad légterében és bombáikkal megsemmisítik az iraki atomreak­tort. A reaktort franciák építették. Párizsban hivatalos nyilatkozatok cáfolják az izraeli állítást: nem, az Osiris-reaktor nem tette volna le­hetővé atombomba gyártását . . . Egy pillanatra felhördül a világ. Még Reagah elnök is kénytelen fel­függeszteni a hasonló amerikai har­ci repülőgépek Izraelbe történő szál­lítását. Bécsben, az atomenergia­ügynökség, az ENSZ intézménye ar­ról tárgyal, hogy ki kell zárni a szervezet soraiból Izraelt. Aztán csönd. Augusztus 20-tól kezdve Izrael' újra kap amerikai bombázókat. Az AIEA soraiban megmaradhat Izrael. Külügyminisz­tere pedig az ENSZ közgyűlésén ki­fejtheti : azért kellett most szétbom­bázni a reaktort, mert ha később teszik, a rádióaktív sugárzás súlyo­san érintette volna Bagdad lakos­ságát. Párizsban pedig közük, hogy újra felépítik az atomreaktort. Jobert miniszter a hét végén már Bagdad­ban tárgyal erről. A Jeune Afrique kérdése: Talán azért építik meg, hogy valaki újra lebombázza? Ki dolgozik hát ki­nek? és a végén ezt ki fizeti meg? Október 5-9-ig JUBILEUMI VáSÓR GÁZONGYUJTÖ, ISKOLATÁSKA, HÖALLÓ EDÉNY, VELÚRTAPÉTA, MŰANYAG DÖMPER vásárolható 10—18 óra kötött az áruház földszintjén. Pécs, Kossuth tér , Csörög a szerencse1 — Aki az óracsörgés pillanatában fizet, annak 20%-tól 100%-ig, a szerencséjétől függően, visszafizetjük a vásárolt áru értékétI Várja Őrit is az 5 éves KQNZUM ÁRUHÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents