Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)
1981-09-25 / 263. szám
\ Dunántúli naplö 1981. szeptember 25., péntek 1981. SZEPTEMBER PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából EUFROZINA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.34 — nyugszik 18.36 órakor. A Hold kél 3.11 — nyugszik 17.49 órakor. S záz évvel ezelőtt, 1881. szeptember 25-én született, és 55 éves korában, 1936 októberében halt meg Lu Hszün kínai regényíró és novellista, a realista elbeszélés kiemelkedő mestere, a modern kínai irodalom legjelentősebb egyénisége. Elszegényedett kisbirtokos családból származott, s gyermekkora nehéz körülmények közt telt. Előbb orvosi tanulmányokba kezdett, de ezeket abbahagyva, az irodalom iránti érdeklődését elégítette ki. Hosszú évekig pedagógusi tevékenységet folytatott; 1913-tól a kínai irodalom tanára volt a pekingi egyetemen. A kíndi fővárosban több lapot szerkesztett. Később, 1927-ben Sanghajba költözött, s élete végéig ott tevékenykedett. Első, feltűnést keltő elbeszélése az 1919-ben publikált Az őrült naplója. Két évvel később jelent meg A—Q hiteles története című elbeszélése, amely egy nincstelen, ostoba falusi legény tragikus sorsában rajzolt kegyetlen kórképet a kínai társadalom fő bajáról, a tudatlanságról és a közönyről. A Vadfüvek címmel kötetbe gyűjtött írásaiban viszont a liraiság uralkodik. Könyvei magyarul is megjelentek. hírei A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hazánkban tartózkodó küldöttsége a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe látogatott, ahol megismerkedtek az ország legnagyobb közös gazdaságának munkájával, termelési eredményeivel és megtekintettek háztáji gazdaságot is. * Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön a budapesti Vili. kerületbe látogatott, ahol tájékoztatót hallgatott meg a fejlődés eredményeiről, tennivalóiról, meglátogatott több létesítményt, majd a kerületi pártbizottságon tájékoztatót tartott az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Ezt követően véleménycserét folytatott az oktatás helyzetéről a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem és a kerületi három főiskola párt-, állami és tömegszervezeti vezetőivel. * Koos Lászlóné, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának titkára küldöttség élén tegnap Eszékre utazott a Horvát Szakszervezeti Szövetség Szlavonia-Baranya Községközi Tanácsa vendégeként. A delegáció, melynek tagjai Koszper Ferenc, a Szigetvári Szakmaközi Szervezet titkára és Varga Gyula, az SZMT politikai munkatársa, az ottani szakmaközi bizottságok tevékenységét tanulmányozza. ♦ — Vízálló gyermekcsizmákat és tépőzáras bundacipőket készít a Duna Cipőgyár dunaújvárosi üzeme. Az őszi BNV-n bemutatott új termékek már kophatok a Centrum áruházakban. A csizmácská- kat a Pécsi Bőrgyár „Nig- gara” nevű bőrtermékéből, tetszetős fazonnal és több színben állítják elő Dunaújvárosban. — Kiállítás. Katonák amatőr alkotói kiállítása nyílik ma Pécsett 11 órakor a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A hivató sós és sorállományú katonák több száz képzőművészeti és fotó alkotását, barkácsmunkáját bemutató országos kiállítás október 4-ig 10—18 óra között várja a látogatókat. — Száznyolcvanezer judó-ruha készül ebben az évben a hazai és külföldi megrendelőknek a Cell- dömölki Kesztyűgyárban. A ruhák gyártását 1975- ben kezdték el, s ekkor még csak mintegy ezer öli töny készült. Hazánkban egyedül a celldömölki üzemben készülnek judó- ruhák tiszta pamutból, az igények szerint tíz méretben. A magyar cselgáncso- zók az idén készített judó- ruhákból mintegy 10—12 ezret kapnak, a többit exportálják. ♦ A rendőrség kérése A Siklós városi, járási Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya kéri azon személyek jelentkezését, akik 1981. aug. 22-én 19 óra körüli időben Siklós—Nagyharsány közti ( útszakaszon, a kisharsányi útkereszteződésben szemtanúi voltak egy Wartburg 353-as típusú és egy 1500-as típusú Zsiguli személygépkocsi közlekedési balesetének. Továbbá kérjük azon személyek jelentkezését, akik a balesetet megelőzően a Wartburg után közlekedtek és látták o Zsiguli előzését, valamint azt a személyt, akit a Zsiguli először megelőzött. Jelentkezni lehet: levélben 7801 Siklós, telefon a 115 vagy 149/104-es mellék, valamint személyesen Siklós, Batthyány u. 7. sz. I. em. 5. Jogi tanácsadás Szerkesztőségünkben ma délután 5—6 óráig jogi tanácsadást tartunk. Pécs, Hunyadi út 11. A tanácsadás díjtalan. — A fővárosban megkezdték azoknak az utcai tábláknak a kihelyezését, amelyek a lakosság hirdetéseinek a közhírré tételét szolgálják. A száz táblából valamennyi kerület szinte mindegyik forgalmas csomópontjába jut turális műsor a jubileum alkalmából. — Kitüntetés. Az Elnöki Tanács több évtizedes eredményes munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából Tóth Benedeknek, a Népszabadság szerkesztő bizottsági tagjának a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője adta át. — A MÁV értesíti az utazóközönséget, hogy a hivatalos menetrendkönyvhöz, amely 1981—82-ben érvényes, elkészült az 1-es számú pótlék. Értesíti továbbá az utasokat, hogy a nemzetközi vasúti összeköttetések menetrendjének téli kiadása is forgalomba kerüft, amely az eddig is használatos menetrendkönyvben található 1-es számú utalvánnyal díjmentesen átvehető a menetrend-elárusító helyeken. Ezek kézhez vétele az időszámítás változása miatt szükséges. ♦ — Elhunyt Gazda Géza. A Csepel Művek dolgozója volt, a róla elnevezett takarékossági mozgalom elindítója, Kossuth-díjas, országgyűlési képviselő, 92 éves volt. Temetése 6k- tóber 13-án 14.45 órakor lesz a csepeli temetőben. — Diákok a laktanyában. A Bajcsy laktanyában a fegyveres erők hete keretében 3000 általános iskolás és szakmunkás- tanuló diákot láttak vendégül az elmúlt napokban. A fiatalok megismerkedtek a laktanyával, a katonák életével, filmvetítéseken vettek részt, majd honvédelmi versenyen mérték össze tudásukat. A kedvező időjárás lehetővétette az idén, hogy a napraforgó betakarítását korábban megkezdhessék, fgy a győri Növényolajgyárban is három héttel hamarabb kezdődhetett meg az olajos mag feldolgozása. Az ország második legnagyobb növényolajgyárában az idén harminc és fél ezer tonna napraforgóolajat sajtolnak ki. A képen: a napraforgóolaj finomítása. fi? 10 053 Szerkesztőségi hirügye- letes ma délután 14—19 óráig: Nagy István. ♦ — Díszhangverseny Komlón. A Komlói Munkáskórus fennállásának 20. évfordulója alkalmából ünnepi rendezvényekre kerül sor a hét végén a bányászvárosban és a megyében. Szombaton délután 5 órakor a kórus életét bemutató kiállítás nyílik a Május 1. Művelődési Központban. Fél 6-kor a 7 órakor kezdődő dísz- hangverseny négy énekkarát köszönti a komlói tanácselnök a Lenin téren, majd a schwerini, a kőszegi, a szombathelyi vendégkórus, illetve a vendéglátó Munkáskórus ad hangversenyt a pártbizottság nagytermében. Vasárnap délután 4-től Duna- szekcsőn, hétfőn fél 7-től Hímesházán kezdődik kulA Sydney Ausztráliai Múzeum meghívására a budapesti Természettudományi Múzeum expedíciója három hónapot töltött Ausztráliában. A szakemberiek több tízezer rovarral, gerinces állattal, élő hüllőkkel és madarakkal tértek vissza. egy-kettő. Az érdeklődőknek nem kell fizetniük a hirdetésért, csupán föl kell ragasztaniuk a táblára. — Lady Camea négy színben. Új kozmetikai cikkek jelennek meg ebben a hónapban. Köztük szerepel egy új kozmetikai sorozat, ami a „Tímea” fantázianevet kapta. A már ismert márka-család, a Lady Camea is új tagokkal bővül: négyféle színű krémpúder kerül a közeljövőben forgalomba. ♦ Az ázsiai keresztyén békekonferencia Dr. Tóth Károly református püspöknek, a keresztyén béke- konferencia elnökének meghívására baráti látogatáson hazánkban tartózkodik az ázsiai keresztyén békekonferencia héttagú delegációja. A szocialista országokkal ismerkedő küldöttség tagjai protestáns és katolikus egyházi vezetőkkel tárgyaltak a keresztyén béke- konferencia aktuális feladatairól. A vendégek csütörtökön találkoztak Miklós Imre államtitkárral, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökével. Nyílt eszmecserét folytattak a nemzetköz* élet legfontosabb kérdéseiről, a keresztyének felelősségéről a béke megőrzésében, a szocialista országok és a harmadik világ kapcsolatainak alakulásáról. A delegációt fogadta dr. Bognár József akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója, akivel megvitatták a harmadik világ gazdasági kérdéseit. ♦ — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint szeptember 24-én az Országos Takarékpénztár IX. kerületi fiókjában kifizették a 37. játékhét 13 plusz 1 találatos totószelvényének nyereményét. A szerencsés nyertes kollektív szelvénynyel játszott és az egy darab 13 plusz T-es, a 4 darab 12-es, a 6 darab 11-es és a 4 darab 10-es találatra összesen 2 451 534 forint nyereményt vett fel. ♦ A DEBRECENI KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEMEN VÉGZETT NÉPMŰVELÉSI SZAKOSOK TALÁLKOZÓJA A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszékén az egyetemen 25 éve folyó népművelőképzés alkalmából közművelődési képzési és tudományos vitaülést tartanak 1981. november 1-én, 2-án és 3-án. Ennek keretében megrendezik az ott végzett hallgatók III. országos baráti találkozóját. Minthogy nem mindenkinek a címét ismerik, kérik volt hallgatóikat, hogy a helyileg illetékes megyei művelődési központban jelentkeznek meghívóért és jelentkezési lapért és azt legkésőbb 1981. október 5-ig küldjék el a tanszék címére. Ennek alapján szállást tudnak biztosítani központi alapból. A konferencián való részvétéi az országos irányító szervek részéről is továbbképzési alkalomnak tekin- tődik, így feletteseitől rpinden végzett hallgató kérheti hivatalos kiküldetését.-------A RÁDIÓ-------É S TELEVÍZIÓ IUI ÜSORABOL Ma este MOZI Petőfi: Ideiglenes paradicsom (4. 6, 8) Kossuth: Ideiglenes paradicsom (10, 12) Zorro (2. n5) S. O. S. Concorde (f7, f9) Kossuth Klubmozi: A róka és a medve (f4, f5) Park: Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (4, 6) Park-kert: Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (8) Rákóczi: A farkas nyomában (5, 7) Fekete Gyémánt: Éjfélkor (6) Jószerencsét: Csak a szerelem (4, 6) Vasas, Május 1.: A XX. század kalózai (f6) Mohács: Tűz a fűben (6, 8) Komló, Zrínyi: Piedone Afrikában (4, 6) Éjszaka külső- bei (8) Komló, Május 1.: Rally (f5, f7) Szigetvár: Ékszerrablás fényes nappal (6, 8) Siklós: A félhold árnyékában (5) Dunaszekcső: Félek (8) Harkány: Az első nagy vonat- rablás (7, 9) Boly: Ripacsok (7) Pécsvárad: Az ötödik évszak (f8) Sásd: A dzsungel könyve (8) Sellye: Hajadon feleség (7) Szentlőrinc: örült napok (8) Villány: Egy kis indián (f8) KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Mit kezdjünk a hulladékkal? 8.37: Zenekari muzsika. 9.30: Miből van a pántlikád? 10.05: Visszapillantó. — Látogatóban Széchenyi Istvánnál. 10.35: Takáts Gyula versei. 10.40: Cigánydalok. 11.00: Tulikov: Ünnepi kazak induló. 11.08: Móricz Zsigmond két elbeszélése. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.54: Népdalok, népi zene. 14.44: Magyarán szólva .. . 15.10: Heinz Hollinget oboázik. 15.28: Barangoló — Dominó. 16.05: Hetvenöt éve született Dmitrij Sosztakovics. — Kecskeméti István műsora. 17.13: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. 17.38: ,,A beteg állapotára tekintettel...” — Szél Júlia műsora. 18.03: Mario Lanza énekel. 19.15: A gyorsuló idő nyomában . . . 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. — Bartók-hangver- seny a budapesti zenei heteken. Közben: kb. 20.40: ,,Cserefát égettem, parazsat rengettem ...” — Magyar népdalok versei. Kb. 21.10: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.45: Verbunkosok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Rádiószínház bemutatója. 23.29: Népdalok. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Bányászdalok. 8.2Q: Tíz perc külpolitika. 8.33: Bécsi vér. — Részletek Johann Strauss operettjéből. 9.18: Harminc perc alatt a Föld körül. 10.00. Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Külpolitikai arc- képcsarnok. 14.00: Kettőtől ötiig . . . 17.00: Helyhiány miatt . . . 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Barátság sláger- expressz. 19.03: Operettrészletek. 19.30: Újdonságainkból. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: Nosztalgiahullám. — Little Richard. 21.27: ,.Tanít a táj”. 22.24: Operettegyüttesek. 23.15: A dzsessz a 7Ö-es években. — Tomsits Rudolf felvételei. II. rész. HARMADIK MŰSOR 9.00: Technika. — A hangszerek fejlődése és története. 9.30: Magyar zeneszerzők. — A Magyar Rádió és Tv szimfonikus zenekara játszik. 10.00: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 11.50: Fritz barátunk. — Operarészletek. 13.12: Dzsessz- felvételekből. 13.26: Vokális zene. 15.00: Nagy Lajos: A falu meg a város. — Könyvszemle. 15.10: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 16.10: V i I ág újság . 16.30: Tip-top parádé. 17.03: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 17.35: Hangfelvételek felsőfokon. 19.05: Helyhiány miatt... 19.35: A Rádió Dalszínháza. — Melibea és Calisto szerelme. 20.52: Énekszóval, muzsikával. 21.14: A bűvös vadász. Részletek Weber operájából. 22.08: Rákóczi kantáta. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.25: Orvosi tanácsok. 17.30: Ritmikus percek 17.40: Sportmagazin. 18.00: Dél-dunáitúli híradó. 18.15: Tónczene. 18.30: Szerb-horvát műsor. Hírek. A II. országos délszláv nemzetiségi népi zenekarok találkozójának felvételeiből. Kezdők és haladók. Látogatás a Baranya megyei TIT- nél. öt perc turistáknak. 19.00: Német műsor. Kulturális magazin: Hírek,- — Nyári élmények, emlékek. Dalok a természetről. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.20: Tévétorna — sz. 8.25: Magyar nyelv (ált. isk. 1. ősz tály) — sz. 9.05: Kémia (ált. rsk. 7. oszt.) — sz. 9.50: Lot- tósorsolós — 39. hét. 10.00: Iskolatévé. 10.35: Magyar irodalom (ált. isk. 6. osztálya). 14.05: Iskolatévé — sz. 14.20: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat). 14.55: Magyar irodalom (ált. isk. 6. osztály) 15.30: Kémia — sz. (ism.). 16.10: Hírek. 16.15: Magyar rövidfilmek a képernyőn — sz. 17.05: Reklám. 17.15: öt perc meteorológia — sz. 17.20: Az első cigányfalu. — A Pécsi Körzeti Stúdió dokumentum- filmje. 17.55: Az ötnyelvű tartomány. II. rész — sz. 18.15: Reklám. 18.25: Természetbarát. — A Telesport turisztikai magazinja — sz. 18.45: Csali. — Horgász tízperc — sz. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Esti mese — sz. 19.30: Tv-híradó — sz. 20.00: Delta — sz. 20.25: A fele sem igaz! — Vetélkedőműsor. 20.55: Conrack (1974). Amerikai játékfilm — sz. 22.35: Tv-híradó 3. — sz. MÁSODIK MŰSOR 17.45: Még egyszer — gyerekeknek! — Nevető muzsika. III/3. — sz. 18.35: öt perc meteorológia — (ism., sz.) 18.40: Pulzus. — Könnyű, zenei panoráma — sz. 19.25: Reklám. 19.35: Budapesti’ zenei hetek. — Kapcsoljuk az Erkel Színházat. 20.40: A szünetben: Tv- híradó 2. — sz. 21.00: Kapcsoljuk az Erkel Színházat! — sz. A hangverseny folytatása. 21.35: Röplabda Európa-baj- nokság. Döntők. Közvetítés Szófiából, felvételről — sz. 22.45: Reklám. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 18.10: Látóhatár — maqyar nyelvű krónika. 18.45: Gyermekműsor. 19.15: Tv-naptár. 19.45: Ifjúsági képernyő. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Gőzhenqer — szórakoztató zene. 22.00: A hét Blake — filmsorozat. 23.05: Szórakoztató zene. MÁSODIK MŰSOR 19.00: Művelődési műsor. 19.45: A szántóföldtől az asz- taliq — dokumentumműsor. 20.27: Ma este. 21.00: Nagy interjúk — dokumentumműsor. 21.45: Zágrábi körkép. 22.40: Pénteken 22-kor — kulturális mozaik. Tartalékosok megyei versenye Az MN 8677 alakulat adott otthont az MHSZ megyei vezetősége által rendezett tartalékosok honvédelmi versenye megyei döntőjének. A területi versenyek legjobb 4 fős csapatai alapos elméleti és fizikai felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A feladatok között szerepelt pisztolylövészet, kézigránátdobás, járőrverseny, felderítő tevékenység, katonai-elméleti ismeretek, katonapolitika, figyelőőrs tevékenység, térképismeret. A megyei versenyen a bólyi honvédelmi klub csapata végzett az I. helyen, így ők képviselik Baranyát az október 3—4-én Budapesten megrendezésre kerülő országos bajnokságon. II. helyen Pécsvárad honvédelmi klubja, a harmadikon pedig a Sellyéi Vízgazdálkodás honvédelmi klubja végzett. ♦ — Országos színesdia- pályázat. A kecskeméti fotóklub és a Bács-Kiskun megyei művelődési központ hirdette meg, most tizedik alkalommal a pályázatot. Az egyéni alkotók öt, a klubok és szakkörök 20 diából álló kollekciót küldhetnek be a kecskeméti fotóklubba október 31-ig. Nyilvános értékelésre november 29-én kerül sor, Kecskeméten. — Komoosztüzem épül a Pécsi Állami Gazdaságban. A mezőgazdasági nagyüzem idei legnagyobb beruházásának kivitelezési költsége meghaladja a 17 millió forintot. A létesítmény várhatóan október végére készül el. — Összecsapások. A Baranya Táncegyütes nagy sikerrel bemutatott műsorát szeptember 28-án 19 órakor ismét bemutatják a pécsi Ságvári Művelődési Házban. ♦ Összevont hörzeti orvosi rendelés Összevont orvosi rendelés lesz 1981. szeptember 25-én a felnőtt járóbetegellátás körzeti orvosainak, valamint gyermek körzeti orvosainak továbbképzése miatt, 13—19 óráig az alábbi helyeken: Felnőttek részére: Korvin Ottó u. 23. sz. Tel.: 11-169. Munkácsy M. u. 19. sz. II. em. 219. Tel.: 13-833/48. Krisztina tér. Tel.: 14-133. Dr. Veress E. u. 2. sz. Fsz. 1. Tel.: 15-833. Rókus u. 7/1. Tel.: 12-412. Gyermeklakosság részére: du. 13—17-ig az alábbi tömbügyeleti helyeken: 1. Gábor A. u. 15. Tel.: 11-752. 2. Zsolnay V. u. 45. Tel.: 13-724. 3. Munkácsy M. u. 19. Tel.: 13-833/75. 4. Kertváros, Krisztina tér. Tel.: 15-708. 5. Dr. Veress E. u. 2. Tel.: 15-833. 6. Rókus u. Tel.: 10-742. 17—19 óráig pedig a Munkácsy M. u. 19., a Krisztina tér és a Veress E. u. 2. sz. alatti rendelőkben. Ezen a napon a csecsemőtanácsadások elmaradnak. A délelőtti rendelések a szokásos helyen és időben lesznek megtartva. Várható időjárás péntek estig. Eleinte változóan felhős idő lesz, néhol még futó esővel. Lassan délnyugat felől újabb erős felhősödés várható. Egyre főbb helyen kell számítani esőre, zivatarra. Az északi szél délire fordul és sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22—27 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig. Változékony jellegű lesz az időjárás. A csapadékos és a napsütéses időszakok váltogatják majd egymást. Több alkalommal várható záporeső, helyenként zivatar is kialakulhat. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11—16 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható.