Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)
1981-09-13 / 251. szám
Hz uj felüljáró és vidéke Az értelmiség társadalmi szerepe Felvállalt célom az volt, hogy körülnézzek Pécs új felüljárójának a környékén, azt vizsgálgatva: hogyan fogadta be a város az új létesítményt. Természetes tehát, hogy a Megyeri úti sorompóhoz vezetett először az utam. Amikor odaértem, Fábos László vezető váltókezelő éppen engedte, le a sorompót. Már erősen lent voltak, amikor egy alulról jövő személy- gépkocsi áttüzelt; kis híja, hogy el nem kapta a sorompó — Fábos is csak az utolsó pillanatban tudta megállítani a szerkezetet. Aztán kérdezem tőle: gyérült-e a forgalom, amióta megvan a felüljáró? Akár ne is mondaná a választ. Perceken belül a sorompó mindkét oldalán hosszú kocsisor álldogál. „így megy ez azóta is. Szerintem a járműveknek legalább az egy- harmada most is itt megy át...” Felvonja a sorompót, megindul a kocsisor. Néhány teherautó szemlátomást a TüZÉP-től, a nagykereskedelmi vállalatoktól jön, vagy oda megy, de a többség - és főleg a személyautók? . . . Alig pár perc múlva ismét leereszkedik a sorompó, aztán újra, meg újra... És a kocsisorok mindig összejönnek erre is, arra is. Utóbb a Megyeri út és a Mártírok útja keresztezésében figyelem, hogyan küszködnek a sorompó felől jövő járművek a kijutásért, hiszen — jól tudják á vezetők is - a Mártírok útjáé az elsőbbség. Nem értem, egyszerűen nem értem az embereket: miért jó eltölteni itt a hosszú perceket, amikor töredékidő alatt is ^eljuthatnak a céljukhoz a felüljárón át, még ha kerülni is kell valamicskét. Megszokás? Makacsság? Azt hiszem, az illetékes hatóságnak a közlekedők érdekében kell majd olyan döntést hozni, ami a sorompó végleges lezárását rendeli el. Érdekében . . . Nos igen, a vasúti átjáró is tengelytörően rossz. Nézzük ezek után a felüljárót és környékét. Új, nagyforgalmú csomó- pon alakult ki a 6-os útnál — itt is erősen érződik az új felüljáró hatása. A környezet pedig? Az Endresz György utca sarkán most van eltűnőben egy öreg földszintes ház, a Mozgalmi Ház mellett is kitágult a horizont - a csomópont rendeződik, alakulgat. Csak az atlétikai pálya lelátója, az csúfoskodik omlatag homlokzatával. Pedig az állandón fejlődő, új építményekkel gazdagodó pálya igazán imponáló megjelenésű. „Eggyel iejjebb” — azaz az Építők út- jánál — kicsit zavarban vannak még a járművezetők, természetesen azok, akik az ala- csonyabbrendűvé degradált Építők útja, illetve az Alkony utca felől közelítik a Tüzér utcát. Ami pedig ezután van, az már mind a felüljáróhoz tartozik. Elsősorban is a környezetéről kellene szólni. Bevallom, titkos célom az volt, hogy e séta ürügyén a felüljáró környékén található rendetlenségeket tűzzem tollhegyre. Sikertelenség kísérte az utamat. És ennek örülök. Leginkább azért, mert látnivaló, hogy nem volt haszontalan az a sok szó, ami az elmúlt két és fél év alatt mindenféle pécsi fórumon elhangzott a városkép jobbításával, szépítésével kapcsolatban. Jó néhány intézmény, vállalat kíséri végig az egész létesítményt és ezek mindegyike külön felszólítás nélkül(l) is felismerte: az új nézőpontból ezután mindaz ország-világ előtt látszik, ami eddig rejtve volt. Szemlátomást „szobarendet" csináltak mindenütt: a ZÖLDÉRT-nél katonás rendben sorakoznak a rekeszek ezrei, az AGROKER telepén szemléltető kiállításnak is beillik, ahogy végigtekinthetünk a korszerű mezőgazdasági gépeken, a Hídépítő is rendet rakott a telepén a nagy munka után ... Vannak azonban kis „senki- földjei”, ahol ottfelejtődtek bizonyos dolgok. Ha valami mó- *don * ezeket is eltüntetnék . . . Külön elismerés illeti a túlsó oldalon a Mentőket, a Patyolatot és a Tejipart: hármuk előtt szép, gazdag növényzetű parksáv alakult ki, ami az egész környéket „feldobja”. Jól időzítetten épített új kerítést terjedelmes telepe köré az ÉPFU is. Egy gyenge pont van csupán az egész vonalon: a BÉV felvonulási területe a sport- csarnok mellett. Igaz, a vállalat hátrább vonta „hadállásait", dehát a szűkebb területre tömörített látvány sem mondható elbűvölőnek. Itt gyaníthatóan hosszú-hosszú évekig nem lesz építkezés - talán ebből kiindulva kellene berendezkedni. Egy pillantás a másik oldalra .. . Néhány hete — amikor még csak reméltük, hogy augusztus 20-a körül felavatják a felüljárót - azon vitatkoztunk: parkoló legyen, vagy sem azon a hatalmas területen ott az északi tötlés mellett. Nos, a járművezetők eldöntötték a vitát. Amikor arra jártam, húszegynéhány kocsi parkolt ott olyan szép rendben, ahogy hivatalosan felfestett parkolókban sem látni. Tehát mégis csak lesz közeli parkolóterülete a műjégpályának. Az ám, a műjégpálya ... Csend honol még körülötte, a kecses vonalú lelátó is üres (mór nem sokáig !). I Mindezek utón érdemes arról is szólni, amit látványban nyújt ez az út-felüljáró együttes. Legelsősorban is: 'alaposan megváltoztatta közvetlen környezetének az arculatát. És ezt csak azért tehette, mert kompletten valósult meg, egyetlen falat kis le- vagy fel- hajtóút sem maradt el (nem úgy mint a „nagy” felüljárónál, ami — az újnak az avatása után is elhangzott csendes megjegyzésként - annyi évi használat után csak „majd” lesz kész, ha jövőre megcsinálják az északi lehajtóágat is). No azért apróbb kis munkák még vannak, dehát ezek riem csökkentik az iménti megállapítás értékét. Tehát a látvány . . . Arra buzdítanám a Dunántúli Napló pécsi olvasóit, akik szívesen gyönyörködnek városukban, sétáljanak végig az új úton a Megyeri úttól — az innen történő indulás nagyon fontos! - egészen a Tejipariig. Meg fogják akkor majd látni, hogy a szükség diktálta kanyarnak és a két híd közti enyhe hullámvölgynek köszönhetően szinte méterről méterre új meg új arcot mutat a város. Az értelmiségről, társadalmi szerepéről, funkciórendszeréről meglehetősen sok szó esett az utóbbi évek társadalom-tudományi és politikai irodalmában. Mégis, a társadalmi viszonyok változásai szükségessé teszik, hogy időről időre újragondoljuk a kérdéskört. Először is fel kell villantani — sokak számára inkább csak emlékezetbe idézni — az értelmiség összetételében végbement legfontosabb változásokat. Nagyobb, szervesebb Ezek egyike az értelmiség létszámának erőteljes növekedése. A legszűkebb értelemben vett értelmiségiek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma a felszabadulás előtthöz képest nagyjából négyszeresére nőtt; napjainkban meghaladja a négyszázezret. Az aktív keresők között csaknem minden tizediknek van diplomája! S ezek csak a diplomások, mellettük természetesen a teljesebb értelemben vett értelmiséghez tartoznak az egyetemi-főiskolai oklevéllel nem rendelkező vezető- állásúak is. A felszabadulás előtt, társadalmi viszonyaink és társadalomszerkezetünk általános elmaradottsága következtében, a diplomás értelmiség szakmai összetétele is meglehetős egyoldalú volt. (Közel egyharma- duk jogi végzettségű, egyötödük pedagógus, és csak alig több mint egytized a műszakiak aránya.) Napjainkra, noha tényleges számuk egyetlen kategóriában sem csökkent, az arányok alapvetően megváltoztak. A műszakiak az összes diplomásnak nagyjából egynegyedét teszik ki, a pedagógusok aránya közelíti az egyharmadot, ezzel szemben a jogvégzettek még a 10 százalékot sem érik már el. Az értelmiségnek korszerűbb, a fejlettebb gazdasági-társadalmi viszonyoknak megfelelő belső összetétele formálódott tehát ki. A felszabadulás előtt, tudjuk jól, értelmiségivé elsősorban az értelmiségiek gyermekei válhattak, és amennyiben a számszerű növekedés szükségessé tette a más társadalmi rétegekből történő „feltöltést" is, ez főként a kispolgárságból történt. A társadalmi mobilitásnak az értelmiségbe vezető útja a munkások-parasztok gyermekei számára gyakorlatilag zárva volt. Ma ott tartunk, hogy az értelmiségiek, vezetőállásúak háromnegyede munkás-paraszt származású, illetve jelentős hányaduk életpályáját még maga is munkásként vagy parasztként kezdte el. Azt mondhatjuk tehát, hogy kialakult-kitermelő- dött a munkásosztály és a parasztság saját — Antonio Gramsci kifejezésével: szervesértelmisége. Az az értelmiség, cmely már nem kívülről közelít a munkásosztályhoz (és a parasztsághoz), amely nem egyszerűen elfogadja és magáévá teszi a munkásosztály érdekeit, nem, mint korábban szükségszerűen, a „munkásosztály álláspontjára helyezkedik”, hanem, legalábbis elméleti-törté- netfilozófiai értelemben, azonos azzal. „Új" és „régi" értelmiség Ugyancsak jelentős társadalmi-politikai kihatású az értelmiség különböző tipúsai, ezen belül mindenekelőtt a vezetőállásúak és a diplomások egymáshoz való viszonyának az alakulása. A mai magyar statisztikai szóhasználatban, de a hatvanas években kialakított társadalmi rétegeződési modellekben is, használatos a „vezetőállásúak és értelmiségiek" megjelölése; finomabb elemzésekben a két típust külön-külön társadalmi csoportként is szokták kezelni. A megkülönböztetésnek megvan a jól meghatározható történeti-társadalmi oka. A felszabadulás, különösképpen pedig a fordulat éve után oz új társadalmi rend kialakítása megkövetelte, hogy a gazdasági és a politikai élet vezető helyeire új, a társadalom- változtatás célkitűzéseivel azonosuló emberek kerüljenek. A kiválasztás mechanizmusa a „kiemelés” volt; így kerültek komoly gazdasági és politikai vezető helyekre a munkáskáderek. Mármost egészen természetesnek kell tartanunk, hogy az így kialakult „új” értelmiség és a szaktudásuk miatt természetesen továbbra is nélkülözhetetlen, de többségük politikai „nemazonosulása" következtében többnyire nem vezető beosztásban dolgozó „régi” diplomások között elkülönülés és gyakran nem csekély társadalmi feszültség keletkezett. Ezt a különbséget — feszültséget, szembenállást — képezte le a statisztika és a szociológia a vezetőállásúak és az értelmiségiek kategóriáiban. Napjainkra ez a különbség eltűnőben van. Ugyanakkor erősödik a két típus egymás- közötti mozgása. Az értelmiség belső viszonyai változásának egyik legfontosabbja az, hogy eltűnőben van a két alaptípus, a vezetőállásúak és a diplomás értelmiségiek társadalmi különbsége, és így a jövőben egyre inkább csak a funkcionális különbséggel kell számolnunk. A jövő igényei És itt jutottunk el oda, hogy általánosabban is szóljunk az értelmiség feladatainak, funkciórendszerének változásairól. Az alapvető meghatározó tényező ebben a kérdésben gazdasági és társadalmi viszonyaink jelentős mérvű bonyolultabbá válása. Beléptünk a gazdaságfejlődés intenzív szakaszába. A termelés mindennapi folyamatában is egyre növekszik a „szellemi hányad” részaránya. Amikor minden előre tett lépés nagyrészt az új gondolaton, a szellemi energiák célszerű mozgósításán múlik. Ugyanígy: a külső gazdasági viszonyaink számunkra kedvezőtlen megváltozásának negatív hatásait csökkenteni vagy ellensúlyozni csakis nagyon átgondolt, a tudományos eredményeket messzemenően felhasználó gazdaságpolitikával lehet. Ezzel egyidejűleg társadalmi viszonyaink is egyre bonyolultabbá válnak. Nem utolsósorban éppen a gazdasági változások következményeképp. Ez pedig a társadalomirányítás, a széles értelemben vett politika „szellemi hányadának" növekedését követeli meg. Azt, hogy az e kérdésekkel találkozó értelmiségiek az eddiginél nagyobb önállósággal, a konkrét (helyi) viszonyok pontos elemzése alapján tudjanak cselekedni és dönteni. Mindez az értelmiség társadalmi feladatait, funkciórendszerét két módon, két oldalról módosítja. Egyrészt megnöveli a szaktudás jelentőségét, ugyanis a végrehajtással — a központi tervek és politikai direktívák megvalósításával — szemben egyre inkább előtérbe kerül az önálló helyzetelemzés, döntés és cselekvés. Másik oldalróf erősíti az értelmiség társadalmi, mondhatjuk úgy is, a politikai felelősségét. Egyre kevésbé lehet tisztán szakemberként, egy szakma szűk keretei közé visszahúzódva tevékenykedni. A társadalmi-gazdasági fejlődésnek arra a fokára jutottunk, ahol a közéleti-politikai felelősségvállalás a szaktudás mellett az értelmiségi mivolt alapfeltételévé válik. Bánlaky Pál HÉTVÉGE 5. Hársfai István Sokan még mindig a sorompónál küszködnek... UTCÁRÓLUTCARA
