Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-05 / 213. szám
A Dunántúli Tlaplö 1981. augusztus 5., szerda Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KRISZTINA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.26 — nyugszik 20.15 órakor. A Hold kél 11.02 — nyugszik 23.00 órakor. S záztíz évvel ezelőtt. 1871. augusztus 5-én született, és 80 éves korában, 1951-ben hunyt el Jónás Dávid, ismert építész. Felsőfokú tanulmányait Budapesten, a Műegyetemen végezte, majd Bécsben, a nemzetközi hírű Fellner és Helmer építészeti irodában dolgozott. Néhány esztendő után hazatért és 1900-tól a fővárosban tevékenykedett. Kiváló tervezőmérnök volt, aki műveivel elsősorban az eklektikának hátat fordító, új utakat kereső művészek csoportjához kapcsolódott. Legjelentősebb építkezéseit Budapest őrizte meg. Ezek közül is a legsikerültebb az egykori Tolnai Világlapja Dohány utca 10—14. szám alatti székháza, a jelenlegi Egyetemi Nyomda épülete; ezzel a modern magyar építészet egyik jelentős előfutárává vált. Jónás Dávid fivérével, Zsigmonddal közösen számos villát és bérházat is épített, elsősorban a fővárosban. . AU GUI 5 SZERDA Takarékoskodjunk a vízzel! Az elmúlt napok kánikulai hősége Baranya egész területén ugrásszerű vízfogyasztást eredményezett. Néhány településen a sok locsolás következményeképpen a vízfogyasztás olyan mértékben megnőtt, hogy vízellátási nehézségek adódtak. A víz alapvető létszükségleti cikk, éppen ezért ésszerű és szükség esetén takarékos felhasználása közös érdek. Ezért a Baranya megyei Vízmű Vállalat kéri a lakosságot, hogy a túlzott vízhasználattal — öntözés, kocsi- mosás — ne vonja el az alapvetően szükséges igényektől a vizet. Megértéssel és takarékos vízhasználattal elejét vehetjük a nagyobb vízhiányoknak és a vizkorlátozás bevezetésének. ♦ — Olcsóbb piaci árak. A ZÖLDÉRT boltokban bőséges az áruválaszték. Olcsóbb lett a héten a paradicsom, kilója 5 és 3 forint, a fehér húsú, tölteni való paprika 12—8, a zöld 10 és 7 forint. A görögdinnye 5 és az őszibarack kilója méret szerint 21 és 6,60 között mozog. Van bőven Csaba gyöngye szőlő, 22 forintért és a hét végén már kapható a nagy szemű cardinál fajta is. — Fagylalt-csúcs a Mecsekben. Hétfőn és kedden a szokásosnál is több fagylalt fogyott el a Mecsek cukrászdában, azt lehet mondani, csúcsot fogyasztottunk. Hétfőn négy és fél mázsa kókusz, puncs, dió, meggy,-barack, citrom és csokoládé került a tölcsérekbe. Tegnap is hasonló választék volt, amiből a déli órákig már két mázsa elfogyott, s zárásig a hétfőihez hasonló forgalomra számítottak. esíe MOZI Petőfi: Edénkért a sikátorban (hn4), Darling (6, n9). Kossuth: üvegtörők (10, 12, 6, 8), Repülés az űrhajóssal (2, 4). Park: Edénkért a sikátorban (15. hn7, 9). Park-kert: Majmok bolygója (Í9). Komarov-kert: Harmadik típusú találkozások (f9). Lvov- Kertváros-kert: A madarak is. a méhek is (f9). Tanárképző Főiskola: lankcsata (5), Pantaleon és a hölgyvendégek (f8). Rákóczi: Tengerre néző szoba (7). Mohács: Sivatagi show (6), Az ötös számú vágóhíd (8). Mohács-kert: Sógorok, sógornők (9). Komló, Zrínyi: Hét különleges megbízott (4, 6, 8). Komló, Május 1.: A gejzirvölgy titka (f5. f7). Harkány: Pantaleon és a hölgyvendégek (10, 7, 9). — Föld alatti bányászmúzeum létesül a Káptalan utcában. Bejáratának kialakítását tegnap kezdte meg az Aknamélyítő Vállalat brigádja. — Frissítő gyógynövények. A pécsi gyógynövényboltban ajánlották a ginzeng frissítőteát ezekbén a kánikulai napokban. A rosszullétekre, fejfájásokra pedig hatásos a vietnami és a klnái olaj. A bolt elegendő készlettel, jó tanácsokkal áll a vásárlók rendelkezésére. ♦ Kihúzzuk a gyufát A játékokat, rejtvényeket kedvelő olvasóink kérdezték, mi ez az új akció. A Centrum Áruház Vállalat játéka: a résztvevőknek gyulásdoboz-cimkéket kell gyűjteni, amelyeken rajta' van a vállalat harmincöt áruházának száma és emblémája. A vállalat központjában az év végén kihúzzák az egyik számot és a gyűjtőknek ezt kell levelezőlapon beküldeni. Pécsett, a Centrum Áruház löldszintjén elhelyezett dobozba lehel ‘ majd bedobni. A második sorsoláson (időpontjáról értesítjük olvasóinkat) a szerencsés nyertesek Centrum ajándékokat kapnak. ♦ Horgászok figyelmébe! A Pécsi-tó újabb halasitása miatt vasárnap reggelig a tó keleti oldalán lévő repülőtéri szakaszon — partról és csónakból horgászni tilos. Kérik a horgászok megértését. KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Szonáta Bartók-motívu- mokra. 8.55: A gyilkos, vagy mikor pattant, nem hittem volna. Vígjáték egy felvonásban. 9.30: Végh Menyhértné énekel, a somogysámsoni citerazene- kar játszik. 9.49: Kis magyar néprajz. 10.05: A kincses sziget. IX/3. rész. Regény. 10.36: Szerpentin. 11.36: Operettfelvételekből. 12.35: Magvetők. Portré Bocsi József nyugdíjasról. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.33: Kóruspódium. 14.49: Kritikusok fóruma. 15.10: Operettrészletek. 16.10: Olasz muzsika. 17.07: Embert tolláról... — avagy: írószerpiOc Magyar- országon. 17.32: Verbunkosok, nóták. 19.15: A századelő irodalmának hetei. 20.00: Puccini: Tosca. Háromfelvonásos opera. 20.59: Népzenekedvelőknek. 21.30: Külpolitikai arcképcsarnok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Romantikus kórusmuzsika. 22.52: Mikrofilm és számítógép. 23.07: Nataliá Gu- rejeva orgonahangversenye a lahti orgonafesztiválon. 0.10: Tardos Péter táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettrészletek. 8.20: A szertefoszló remények évei. Beszélgetés a fejlődő világ Új helyre költözik a Videoton márkaszerviz Az alig több mint egy esztendeje Pécsett, a Ró- kusalja utcában nyilt VIDEOTON márkaszerviz szeptember elején új helyre költözik. Az öt műszerészt foglalkoztató szerviz Lvov-Kertvárosban, a Var- sány utcai szolgáltatóházban lesz kialakítva. A kétszáz négyzetméter alapterületű részleg egyik termében a VIDEOTÓN által gyártott televíziókészülékeket mutatják be. A Baranya, Tolna és Somogy megyére kiterjedő szerviz főként a színes televíziós készülékek garanciális javítását látja el. Videoton vevőszolgálat Lvov-Kertvárosban szeptembertől fogadja az ügyfeleket---------------------------------------------------------*■-------------------------------------------------------------------------------------—------------------------------— Új csöszigetelö gép. A Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat most helyezi üzembe a nemrégiben vásárolt csőszigetelő gépet, amellyel lényegesen nagyobb műszaki biztonságot, az acélcsövek hatékony korrózióvédelmét érik el, a szigetelők pedig könnyebben, nagyobb termelékenységgel dolgozhatnak. — Valamennyi jelentkezőt felvették a pécsi bölcsődékbe, Az elhelyezésről szóló értesítést e hét végéig valamennyi szülő megkapja. Gondot csak az okozott a társadalmi bizottságnak, hogy a Nevelési Központ telítettsége miatt 47 gyermeket Kertváros más bölcsődéibe kellett átirányítani. Idén egyébként Pécsett 302 kisgyereket vettek fel a bölcsődékbe. Heti időjárás-előrejelzés a dunántúli megyéknek. Ax ország nyugati térségében az elmúlt hét közepétől a nti dik lónál is hatások irányították az időjárást. A Dunántúlon csapadék már nem volt, viszont a front átvonulását követően több napon keresztül erős, időnként viharos volt az északi-északnyugati szél. Az egyre több napsütés hatására és a beáramló meleg levegő következtében a hőmérséklet fokozatosan emelkedett, a hét végére már meghaladta a 30 © 10 053 Szerkesztőségi hirügye- let ma 14-töl 19 óráig: Nagy Zsóka. ♦ — Dunaszekcsöiek Franciaországban. A magyar— francia kulturális együttműködés keretében 14 napos franciaországi turnéra indult tegnap a Mohács és vidéke Áfész 40 tagú dunaszekcsői népitáncegyüttese, melynek vezetője Hetényi Ádámné. A hagyományőrző együttes 1974-ben már járt Franciaországban. 1976- ban Finnországban szerepeltek. Most 12 fellépésen mutatkoznak be a francia közönség előtt. fokot. Az egész országban visszatért a kánikula. A hét további részében is meleg idő várható. A gomoly- felhőzet időnként megnövekszik, és ilyenkor elszórtan záporok kialakulhatnak. A hőmérséklet csúcsértékei általában 30 fok körül, a legalacsonyabb értékek pedig 15, 20 fok között alakulnak. A következő hét elején valamelyest mérséklődik a meleg. Kevesebb lesz a napsütés, és már többfélé várhatók futó esők, zápor- esők. A hőmérsékleti maximumokban néhány fokos csökkenés valószínű. — Kinevezések a Pécsi Tudományegyetemen. Dr. Földvári József, á Pécsi Tudományegyetem rektora tegnap délelőtt adta át a docensi kinevezéseket dr. Sipos Józsefnek és dr. Veress Józsefnek, akik mindketten a Közgazdaságtudományi Kar oktatói. . Megkérdeztük: Miért volt áramszünet hétfőn Pécsett? A sorozatos szigetelőmeghibásodások miatt hosszabb-rövidebb ideig áramszünet volt hétfőn, késő délután Pécsett. A lényeges kiesés 17 óra 4 és 15 perc között történt: szigetelő láncszakadás volt az erőműből jövő két távvezetéken és a Légszeszgyár utcai alállomáson — amely a kertvárosi transzformátorállomást táplálja —elromlott a túlfeszültség-levezető berendezés. Emiatt áramkimaradásdkat jelentettek a környékbeli községekből is. A DÉDASZ Pécsi üzemigazgatóságának szakemberei vizsgálják az üzemzavarok okát, és folytatják a berendezések helyreállítását. Valószínű, hogy a rendkívüli forróság is közrejátszott a meghibásodásokban, tegnap Lvov-Kertvárosban az Eszék utcában és környékén jelezték az áramszünetet. — Meleg víz Komlón. Az előrejelzettnél korábban, valószínűleg a hétvégén megindul a melegvíz-szolgáltatás Komlón. A Hőszolgáltató Vállalat gyors ütemben végzi a gerincvezeték karbantartását. — Sláger az ezüstékszer. A pécsi Képcsarnok látogatóinak zöme a szép- mívű ezüstékszerekért keresi a boltot, ahol tegnap szünetelt a nyitvatartás, mert az érkezett szállítmányt rendezték késő estig. Keresett cikkeik a zsúrkocsik, a kiegészítő bútorok és a modern grafikák. — Rekord vizfogyasztás. A víz csak ideíg-óráig oltja a szomjat, s gyakrabban kell zuhanyozni is a hőségben. Mindez látszik vízfogyasztásunkon is. A Pécsi Vízmű tájékoztatása szerint szombaton 69 000, vasárnap 58 000, hétfőn ismét 69 000 köbmétert használtunk el. S egy érdekesség: ezzel még nem szárnyaltuk túl az idei rekordot, amit egy forró májusi napon állítottak föl a pécsiek,— ez 73 000 köbméter volt. — Befűtötték a kemencéket a pécsi Sütőipari Vállalat süteményesüzemében tegnap délután. Kilenc napig tartott az üzem nagykarbantartása, s a gondos előkészítő munka eredményeként tegnap megindult a termelés. Ma már kaphatók az üzletekben a kedvelt sütemények: a túróstáska, a diós és kakaós csiga, valamint a mákos búr. ♦ Esküvő FENYVESI GYÖRGYI és VARGA BÉLA házasságkötése 1981. augusztus 8-án 11.30 órakor lesz a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). SAMU ILONA és RÖTH TIBOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. augusztus 8-án 12.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). JUHÁSZ-DÓRA RÓZSA és BOLICS ZSOLT szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. augusztus 8-án 14.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). RADÓ ÉVA és MAYER ANTAL szeretettel értesitjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. augusztus 7-én 17.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Meleg idő! Dunántúl gondjairól. I. rész. 8.33: Idősebbek hullámhosszánL 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.43: Könnyűzene. 10.00: Zene- délelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettő.től négyig ... 16.10: Nem zavarok? 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség. 18.33: A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságai. 18.55: önarckép a zenében. 19.25: Nóták. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Válas(s)z! — 17. szám. 21.25: Újdonságainkból. — Külföldi táncdalok™ 22.05: Operettegyüttesek. 23.15: Nóták. 23.3Ö: Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. A századelő irodalmának hetei. 13.25: Kodály-kórusok. 13.47: A holdbéli csónakos. Opera- részletek. 14.27: Zenekari muzsika. 16.10: Operettdalok. 16.29: Elet o tóparton. A Balatoni Néprajzi Múzeumban Podráczki Zsuzsa járt. 16.49: Öt földrész zenéje. Sri Lanka. 17.00: Hangverseny századunk zenéjéből. 18.00: Attila. Részletek Verdi operájából. 19.05: Romantikus zongoramuzsika. 20.18: Külföldi1 tudósoké a szó. 20.33: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. Az L. A. Feur együttes a Concord dzsessz- fesztiválon. 21.18: A századelő irodalmának hetei. Térzene. Juhász Gyula versei. 21.23: Új lemezeinkből. HARMADIK MŰSOR 9.00: Operarészletek. 10.00: Romantikus szerzők műveiből. 11.50: Híres előadóművészek kamarazene-felvételeiből. 13.07: PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. Dél-dunántúli' körkép prózában és zenében. Az aktuális magazint László Lajos szerkeszti. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Esti beszélgetések. Po- povics István sorozata. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Fiatalok órája. Szerkesztő: Gráf Vilmos. — Nemzetközi építőtábor Sátorhelyen. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna. (ism. sz.). 9.05: Csak gyerekeknek! Kis- film-összeállítás. 1. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 2. Én és a kutyám. Csehszlovák pantomimsorozat. 2. rész: A középkori fogorvos, (sz.)i 9.25: Delta. (ism. sz.). 9.50: Várkastély a Kárpátokban. Francia tévéfilm. .(ism. sz.). 11.55: Régészeti leletek a Rajna vidékén. Ismeretterjesztő rövidfilm. (ism. sz.). 16.05: Hírek. 16:10: Testünk. XXVI/10. rész: Eleven sorompók, (ism. sz.). 16.35: A cél kiválasztása. Magyarul beszélő szovjet film. 11/1. rész. (sz.). 17.50: Reklám. 17.55: Mérleqen. Az első munkahely. — Riportműsor. 18.25: Dél-alföldi Krónika. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 18.55: A Közönséqszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tvhiradó. (sz.). 20.00: A tenger titkai. Atlantis. II/2. rész. (sz.). 20.50: Ki járt jobban? . VI/4. rész: Munkásszállón. 21.15: Fekete könnyek. A kubai Los Galantes együttes műsora, (sz.). 21.35: Fiatalok órája, (sz.). 22.35: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.01 : Mérlegen. Stúdióvita. 20.30: Carmen McRae (USA) koncertje. Pori Jazz 1980. (sz.). 20.55: Tv-híradó 2. (sz.). 21.15: Reklám. 21.20: Búcsú a békétől. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. II1/1. rész. (sz.). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 18.40: Magyar nyelvű tv- napló. 19.05: Tv-naptár. 19.15: Szézám utca — filmsorozat gyermekeknek. 19.45: Műkedvelők. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Nyári hangverseny. 22.15: Válogatás szerdán. MÁSODIK MŰSOR * 20.00: Aktualitások. 20.27: Ma este. 21.00: Hasan Kaimi- ja utolsó szerelme — dráma, színházi előadás felvételről. 22.40: Kamionosok — drámasorozat (ism.). 23.40: Nyitott könyv. Olasz együttes hangversenye Komlón Komló zenei élete hétfőn este ismét gazdagabb lett egy hangulatos hangversennyel. A helybeli „Steinmetz Miklós" Szakközépiskola leánykarának vendégeként a 30 éves bányászvárosba érkezett olasz gyermekkar és hangszeres együttes — a Romagna megyebeli Forli városból — adott koncertet a pártbizottság nagytermében. A komlói kórus, Szabó Szabolcs vezényletével, a hangverseny elején, a vendégek által szervezett szép sikerű olaszországi hangversenyeket idézve és a kialakult, őszinte barátságot éltetve, öt művel, kedves szavakkal pedig dr. Rácz Sándor művelődésügyi osztályvezető köszöntötte őket, A „San Paolo" nevet viselő együttes, Giorgioni Egidio vezetésével, színes műsort mutatott be régi olasz énekektől Griegen, Kodályon és Poulencen át mai, modernebb hangvételű olasz szerzőkig. A hangversenyt több énekes szólista szereplése tette még változatossá. A koncert Kodály népszerű Esti dalával zárult, amelyet a fo^li és a komlói kórus együtt szólaltatott meg. Az olasz együttes tagjai és a velük érkezett szülők tegnap Budapest néhány nevezetességével • ismerkedtek meg, ma a Balatonra utaztok. Várnai F. 04-05-07 Súlyos baleset történt hétfőn éjjel Szalántán. A, siklósi ifj. BiliczJci János személygépkocsijával áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és összeütközött a pécsi Rausch Jánosné személygépkocsijával. A két kocsi tíz utasa közül négy súlyos, és négy könnyebb sérülést szenvedett, valamint mindkét vezető súlyosan megsérült. * Elütötte hétfőn a 2114-es számú személyvonat Dombóvár és Mágocs-Atsómocsolád között Tóth György alsómocsoládi lakost, 55 éves MAV-dolgozót, aki a helyszínen meghalt. A baleset körülményeit a szakértők vizsgálják. * Két gondatlan embert ütött el a vonat tegnap a Balaton- parton: Fonyód és Balatonfenyves között, a bélatelepi megállónál tiltott helyen ment át a sínek között Hefner János pécsi lakos, és az arra haladó személwonat elütötte. A mentők fejsérüléssel szállították a marcali kórházba. * Zamárdiban a Budapest— Nagykanizsa között közlekedő gyorsvonat ütötte el Joó Kálmánná zamárdi lakost, aki a fénysorompó piros jelzése ellenére ment át a síneken. A mentők' a siófoki kórházba szállították. ♦ * A rendőrség kérése A Baranya megyei Rendőr- főkapitányság lopás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt büntető eljárást folytat Illés Sándorné pécsi lakos ellen, aki ,,Kövér”, ,,Mari”, vagy „Erzsi” néven volt ismert Pécs szórakozóhelyein. Illés Sándorné 165 cm magas, molett, fekete hajú, ci- gúnyos, kinézésű, jól öltözött személv. 1980—1981. évben különböző szórakozóhelyeken és a vasútállomáson ismerkedést kezdeményezett férfiakkal, majd az alkalmas időpontot kivárva, a náluk lévő készpénzt ellopta. A rendőrség kérése, hogy mindazon személyek, akiket a fenti személvle:rású nő megkárosított, jelentkezzenek személyesen a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán, vagy telefonon a 11-666-os számon, a 235-ös melléken. Várható időjárás szerda estig: Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé zápor, zivatar, egy-két helyen jégeső. Több helyen élénk, elsősorban a zivatar idején helyenként erős északi, északkeleti szél. Várható leqalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 16, 21, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 27, 32 fok között.