Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-09 / 217. szám
Járt már a pécsi vásáron? Halhatatlanok a mézeskalács-huszárok. Az igaziak: a nyalka lovaskatonák pedig már rég elporladtak fél Európa jeltelen katonatemetőiben. Maradt a gyerekkori tiszta mese a mézeskalácshuszárról, amiért messzi vásárokba, meg búcsúkba kell elgyalogolni, de megéri: gyerekszem olyat máshol nem lót. Ki mer abba azonnal beleharapni, csakúgy, csudálkozás nélkül? Betontornyok tövében nőtt kertvárosi srácot láttam, kilencet vetetett meg magának és büszkébben ült anyja karján, tökmagnyi kétévesen, mint a régenvolt lovaskato- nók . .. A vásár majd mindannyiunk életében a mézeskalácshuszárral kezdődött, és ettől van, hogy ez a cifraság sosem lehet giccs, mert a gyermekemlék sem lehet az. A vásárlók persze sokfélék. Szerencsések, káromkodások. Olvasgatjuk kamaszon Verne Gyulát, a nyizsnijovgorodi vásárt, vagy hallgatjuk Mefisztó dalát, hogy „Eladó az egész világ”. De hiába jut el valaki akár a marchant puss-re, a híres párizsi bolhapiacra, ahol próbababán: ingesen, nyakken- dősen, újdonatúj áll minden egyes öltöny, épp csak annyi a különbség a belvárosi boltokhoz mérten, hoqy itt nagyon sokat le lehet alkudni . . . De ott sincs mézeskalácshuszár! Ezzel a kaláccal tanultak meg: c vásár a világ egyik legszebb színháza, mert a csodákat ott meg lehet benne venni, hazavinni, a sublótfiókba, párna alá —, a szemhatárunkba. Mi minden van a mai híres pécsi vásárokon is? Dehát az ilyen csodaleltár előtt persze ki kell oda jutni. No nem az országúti messzeségekre gondolok, meg a hajnalig autóülésen alvó vásárosokra!, és a nézők között a hajónyi Opelek gazdáira. Hanem — a népre. Aki bámulni, meg venni akar. Mert akár pécsi, akár odébbről jött, hát előbb el kell jutnia a pécsi Kossuth térre. Ez eddig rendben odáig nem túl tömény a nép. De innét, ahoqy beáll a vásári járat, izzadtsággyönqyökben is fizetni kell a vásári látványért. No de hát azt mondták a középkorban, hogy „Per crucem, ad lucem”, vagyishogy: „Szenvedéseken át a fény felé". A fény, a látvány pedig a pécsi vásártéren találtatik. Már az első kép hívogató, sőt ölbecsalogató: ott állnak az csztalosok öblös foteljei. Köszönsz, beülsz fél percre, megkérded árát, beülsz a másikba is, kicsit álldogálsz, megint csúcs, utána „Köszönöm, csak érdeklődtem" és máris kipihented a Volán-ártalmakat, jó vásári levegőn. Hajrá a sűrűjébe! De... ne siessük el a dolgot. Ehhez a hajrához szükségeltetik egypár lapossarkú cipő, lábnak kényelmes. Fénytelen, ha letapossák, nem kell káromkodni. Továbbá egy nedves zsebkendő az érzékeny lelkületű és tüdejű hölgyeknek, a jó pécsi vásártéri por ellen. Ez 4. HÉTVÉGE a nyár. Télen — Csizma, de minimum magasszárú cipő, jól bezsírozva, sár ki ne marja. Fény semmi, a flanc mellőzendő. Végül is nagy sár nincs, vízijár- tcssági vizsga és úszólecke nem is kívántatik. Egyedül . . . no,, de ne illetlenkedjünk. Mert abba a bizonyos tocsogós épületbe előbb el kell jutni és hosz- szú az út odáig. ftfég sör nélkül is! Előbb jönnek a bőrművesek. Igaz, kézzel azt pingálják o táblára, hogy „bőrdíszműves", dehát nem lehet minden mesterember nyelvész. Különben is, ami míves, az úgyis díszes, ami meg csicsás, hát attól fintorog a jobb ízlésű vevő. Pedig van más fintorognivaló is. Igazi, csikóbőrös kulacsot, szép szobadísznek valót, alig látni, van ellenben bőröv, rikoltó sárga szegecsekkel, csatján a felirat, hogy „Levi Strauss", meg hogy „Kiss”. Ha élne szegény Strauss úr, kicsit a pécsi vásárba is megszedhetné még magát. A „Kiss" egy rockegyüttest jelent, magyarul szó szerint: csókot, vagy az erre való felszólítást. E végből azonban Shakespeare nyelvén szívesebben látunk ilyen feliratot a női trikók mellrészén, s van is. A férfinép jó- kct röhög rajta. Továbbá illetlen megjegyzéseket tesz arra a kislányra', akinek farmerjén, hátul, az egyik görögdinnye alakzaton ott a Rolling Stones együttes jelvénye. Az pedig tudvalevő, hogy a kioltott nyelv is csúnya dolgokra biztat. Bár, hogy csúnya . . . Végül is vásár ven. Vásár, jókedvű, költekező, raf- finált, tenyércsapkodós. A fü- vön nyáron szépen megül a sörhab. Láttam; egy dakszli kutya, tudják, az a szélesvásznú fajta, felnyalta és belevonyított tőle a forgatagba. Meg sem hallották! Vonyít ott más is! Például a butácska magyar diszkóénekesnő, akinek lemezét naiv háziasszony árulja; „Gyereknek nem kell, jó lesz zsebpénznek”. Naiv, mert a dörzsöltek csak rockzenét visznek ki árusítani. Egy-egy jó rocklemez 250—300 forint, a diszkó 50—80. A pécsi vásártéren pontosan ismerik az értékviszonyokat. Láttam, — igaz, csak egyszer keveredett ide, máskor már kéz alatt azonnal elkel — hogy Webber szuperművét, a Szupersztárt az első vevő alku nélkül 1600-ért kifizette és elinalt vele, ki ne tépjék kezéből az irigy későnjövők. Láttam továbbá első világháborús huszárkard bojtját, aztán nádazólétrót — fám, senki se vágódott benne hasra, — régi bilincset, lakkal bemázolva, — úgy szép a rabság, ha fénylik! — Blaha Lujzát blondelke- retben, és majdnem nekimentem egy magát könyvkereskedőnek vélő százkilós barbárnak. A Havasok könyvére - az erdélyi szépmíves Céh kiadása, — Bécsben 500 Schillinget is adtak már érte! — fekete filccel levakarhatatlanul rávéste: „Árra 200 fort”. így: két r-rel és „fort”. Hadd lássa az a süket vevő, hogy „ittend alku nincs!” Mondják, a réges régi pécsi vásárokon lovat, tehenet, búzát adott-vett a nép. De az és akkor nem volt ily barbárság, mint most könyvművészeti remekműre és antikvár értékre filccel árat vésni. A régesrégi vásárokat.:, hagyjuk. Ma 1981 van és 1981 jogos igényeivel kell vizsgálni a híres pécsi vásárt. Nemcsak, mert járt már itt a párizsi tévé, moszkvai színházi főrendező vett bundát, rendszeresen ideutaznak a jugoszlávok. önmagunkért! Nem is a szabálytalanságok miatt, az nem sok van, a pénzbeszedők napi 150 forintért hajnali négytől délután egyig néha 15—20 ezer forintokat is begyűjtenek. Éppen ezekből gyűlt össze az évi 1 100 000 forint, 1981-ben. Mi pedig izzadton buszozunk ki oda, ahol jó már a Megyeri úti felüljáró, enyhítheti a szardínia-járatokat egy vásári körforgalom is. Mondják, 1000 négyzetméterrel bővítik a vásárteret. Ez rendben! Készül a sár ellen a betonozás terve, bár nem tudni miért, titokban tartják a költségvetést. De illő volna már, ha mielőbb eltűnne a sok fényes tócsa, a sár, az illemhely előtt undorobva, kínosan álló hosszú sor, amint alája folyik a szennyvíz, 1981- ben, Európában! Pécsi vásár... és út... - a világ jön össze. De valami ... valami elmúlt. Azt mondta egy szépszemű pecsenyesütő asz- szony:- Tudja, régen összeültünk, amíg nem indult meg a forgalom, hajnalban, vagy már délután. Kártyáztunk, összetartottunk. Most? — Megölnénk egymást a jobb helyért. Pedig áru is van, pénz is. Fizetünk is a városnak, hát miért veszít ösz- sze bennünket, hogy még mindig nem bővíti a vásárteret?! Eladó minden! De az igazi vásári kereskedő szerint egyvalami nem eladó: a becsület. Alkudni lehet, sokat kérni is lehet, de becsapni — nem. Az ilyen kereskedőt felismeri a vevő. Aztán jó lenne mozgó üdítőárus is .. . De legfőképpen sok pénz, hogy megvehessük a vágyainkat. Ha meg nincs, hát akkor nyáron kell kucsmát venni, télen meg napernyőt, (gy olcsóbb! Mert a vásár az csuda dolog. Ott mindenféle furcsákat lehet látni. Eladó az egész világ! Földessy Dénes Népi demokráciánk születése (8.) Á hidegháború kezdetei Történész körökben, főleg' Nyugaton, lassan két évtizede folyik a vita arról, hogy ki, melyik nagyhatalom a felelős a hidegháború (angolul Cold War) kirobbanásáért, s az valójában mikor kezdődött. A konzervatív gondolkodású amerikai történészek, akik az „erő- politikán” alapuló amerikai külpolitika igazolására törekedtek, a felelősséget egyoldalúan a Szovjetunióra hárították, s a hidegháború kezdetét, hol 1945-től, hol 1943-tól számították, sőt voltak, akik közvetlenül az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméből vezették le mindazt, ami a második világháború után történt. Az ún. „Új baloldal”-hoz tartozó amerikai történészek, alapos vizsgálatnak vetve alá az 1945 utáni amerikai külpolitikát, kimutatták, hogy a va-' lóság épp fordítottja annak, amit a régi vágású történészek állítanak: a hidegháborúért az Egyesült Államokat terheli a legnagyobb felelősség, az amerikai imperializmus volt az, amely fokozatosan aláásta, majd felszámolta az antifasiszta nagyhatalmak együttműködését. A kezdeteket ők is 1945 nyarára helyezték. A történészvitákból, s az újabban hozzáférhetővé vált levéltári anyagokból ma már világos: a szovjet—amerikai viszonyban a fordulat — a szakítás — 1947 tavaszán következett be, akkor ért véget a háború alatt — a fasizmussal szemben kialakított együttműködés, s kezdődött meg az ellenségeskedés, a nyílt konfrontáció. A fordulat persze nem volt előzmények nélkül való. A lengyel kérdésre, s a román, ill. a bolgár népi kormány diplomáciai elismerése körüli nézet- eltérésekre már utaltunk. Nem keltett jó benyomást Moszkvában, hogy az új elnök, Truman — első intézkedései között — felfüggesztette, majd végleg leállította európai szövetségeseinek, elsősorban a Szovjetuniónak szánt ún. lend-lease (élelmiszer és hadianyag) szállításokat. “Amerikai részről nem teljesítették a szovjet kormány 6 milliárd dolláros hitelkérelmét. A potsdami megállapodások ellenére az amerikaiak 1946 májusában megtiltották, hogy a Szovjetunió az amerikai megszállási övezetből a jóvátétel céljaira igénybe vegyen ipari berendezéseket. Németország sorsa, jövője a kártérítés ügyétől függetlenül is a szovjet—amerikai ellentétek egyik forrásává vált. A Szovjetunió egységes, demilitarizált, demokratikus Németországot képzelt el Európa közepén, amely vele baráti kapcsolatok kiépítésére és fenntartására törekszik. A nyugati nagyhatalmak azonban más politikát követeltek: Németországot a tőkés viiág részeként tekintették, s a maguk oldalára szerették volna vonni. Mivel ez másként nem volt lehetséges, Németország kettészakításót tűzték ki célul. Az első lépés e téren - s egyben az USA álláspontja megváltozásának első jele — Byrnes amerikai külügyminiszter 1946 szeptemberi beszéde volt, amelyben felajánlotta az Egyesült Államok segítségét Németország gazdasági és politikai újjáépítésében, azzal, hogy Németország a jövőben a Nyugat partnere lehet. Ezt követte az angol és amerikai megszállási övezet gazdasági egyeztetése 1947. január 1-én Bizónia néven. Eltérő politikát folytatott a két szövetséges nagyhatalom a Távol-Keleten is. Bár a Szovjetuniónak nem csekély szerepe volt Japán katonai leverésében, eltérően az európai gyakorlattól, az amerikai kormányzat nem járult hozzá, hogy megfigyelőként helyet foglalhasson az ország felett ellenőrzést gyakorló nemzetközi területeken. Kínában az amerikaiak Csang Kaj-Seket és Kuomintangot pártolták, ha nem is értettek mindenben egyet velük, míg a Szovjetunió Mao Ce-tungot és a Kínai Kommunista Pártot segítette. Az 1947 tavaszi fordulat köz. vetlen előzménye az volt, hogy 1947 februárjában az angol kormány bejelentette: Anglia súlyos gazdasági nehézségei miatt nem tud tovább gazdasági és katonai segélyt nyújtani Görögországnak és Törökországnak. Washington növekvő aggodalommal figyelte az 1946 tavasz óta tartó görög polgár- háborút, attól tartva, hogy a kommunisták vezette demokratikus erők megsemmisítő csapást mérnek a reakciós, mo- narchista kormányzatra, baloldali rendszer jut hatalomra, amely a Szovjetunió felé fog kapcsolatokat keresni. Amerikai kormánykörökben teljes volt az egyetértés a tekintetben, hogy az USA-nak át kell vállalnia a költségeket, s meg kell akadályozni, hogy Görögországban a baloldal kerülhessen hatalomra, nehogy a forradalom más országokra — Törökországra és a Közel-Keletre is átterjedhessen. 1947. március 12-én hangzott el az amerikai kongresszus két háza együttes ülésén Truman hires (vagy inkább hírhedt) beszéde, amelyben Görögországnak 30Ö millió, Törökországnak 100 millió dollár segély megszavazását kérte. Ebben fogalmazta meg azt a tételt, amely később Truman- doktrína néven vált ismertté, miszerint az USA világszerte kész támogatást nyújtani mindazon országoknak, ahol kommunista hatalomátvétel veszélye fenyeget, vagy fennáll a lehetősége annak, hogy az adott ország a Szovjetunió befolyása alá kerül. Az amerikai szenátus 63-23, a képviselőház 287-107 arányban megszavazta az elnök javaslatát. Az amerikai külpolitika 1947- június elején tovább lépett. Marshall amerikai külügyminiszter az európai országok háború utáni gazdasági talpra állításához és újjáépítéséhez nagyszabású gazdasági segély- program beindítását ígérte, amelyet azóta Marshall-terv néven ismerünk. Bár akkor hallgattak róla, ma már tudjuk, a „segélyterv” célja az USA számára fontosába Nyugat-Euró- pa gazdasági helyreállítása1 volt, s egy percig sem gondolták komolyan, hogy azt a Szovjetunióra és a népi demokratikus országokra is kiterjesztik. Az amerikai kormányzat olyan politikai feltételeket szabott a segélyprogrömban való részvételhez, amelyet sem a szovjet diplomácia, sem a kelet-európai országok* nem vállalhattak. Egyedül Csehszlovákia volt az, amely hajlandó lett volna csatlakozni, de Benesék Sztálin tanácsára végül is elálltak szándékuktól. Vida István Új takarékszövetkezeti kirendeltségek Az utóbbi években jelentősen kibővült a takarékszövetkezetek szolgáltatásainak köre, amelyek iránt fokozódik az érdeklődés. A megnövekedett forgalom és igények indokolják a hálózat állandó fejlesztését. Az elkövetkező hetekben három új takarékszövetkezeti kirendeltséggel gazdagodik Baranya. A Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet egymilliós költséggel épült palotabozsoki kirendeltségének műszaki átadása már megtörtént, rövidesen fogadják az ügyfeleket. Ugyancsak augusztus közepén vehetik birtokba a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet siklósi központi irodáját és kirendeltségét, amely egy OTP-társasház földszintjén kapott helyet. Az utolsó simításokat végzik Somogyhár- ságyon, a Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet szép, korszerű kirendeltségén.
