Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-25 / 232. szám
2 Dunántúlt napló 1981. augusztus 25., kedd Stockholm: Iráni diákok nagykövetség-foglalása Iráni diákok egy csoportja hétfőn délelőtt behatolt Teherán stockholmi nagykövetségének épületébe és túszul ejtette a nagykövetet és annak feleségét —, közölte a svéd rendőrség, Mint a diákok elmondták, tettükkel az iráni kivégzések ellen kívánnak tiltakozni. A mintegy harminc főnyi csoport szóvivője kijelentette, hogy a diákok a Fedajin Khalk, illetve Pejkar elnevezésű, önmagukat baloldalinak tekintő szervezetek tagjai. A szóvivő szerint a csoport fegyvertelen és nem kíván erőszakot alkalmazni a túszok ellen. Szabadon azonban csak akkor engedi őket, ha az iráni és a svéd hatóságok teljesítik követeléseit. A csoport egyébként nem kevesebbet kíván, mint az iráni politikai foglyok szabadon bocsátását, a kivégzések beszüntetését, nemzetközi jogászbizottság Iránba küldését a börtönviszonyok és az állítólagos kínzások kivizsgálására, továbbá egy olyan svéd kormánynyilatkozatot, amelyben Svédország tiltakozik az iráni kormányzat belpölitikai módszerei ellen. Nemrégiben hazájuk oslói nagykövetségét szállták meg iráni diákok. Ezek akciója az általuk követelt sajtóértekezlet megtartása után békésen ért véget. A „stockholmiak” szóvivője azonban közölte, hogy ők „nem azonosak” az oslói követségfoglalókkal. * További kivégzésekről adott hírt hétfőn a Dzsumhorije Isz- lami című téheráni lap. Eszerint Iránban az elmúlt két napban 73 embert végeztek ki politikai bűncselekmény élkövetésének vádjával. A fővárosban kivégzett 38 személy többségében a Modzsahedin Khalk elnevezésű baloldali-iszlám irányzatúnak tartott csoporthoz tartozott, de köztük volt Abol Hasszán Nuri is, akit azzal vádoltak, hogy részt vett a sahot visszahozó 1953-as államcsínyben. Nuri akkoriban az államcsínyt végrehajtó Zahedi tábornok szárnysegéde volt. Észak-Irán ban 35 elítélten hajtották végre a halálos ítéletet. Többségükben ezek is Modzsahedin Khalk tagjai voltak, néhány pedig Baniszadr volt elnök híve. A kivégzetteket terrorista akciók elkövetésével vádolták. Nem szereti az USA-kormányát Baniszadr újabb Baniszadr volt iráni elnök a CBS amerikai televíziós állomásnak adott nyilatkozatában vasárnap figyelmeztette az Egyesült Államok kormányát: ne próbálkozzék a sahéhoz hasonló rendszer visszaállításával Iránban. „Az iráni nép ezt a rendszert megdöntötte és mindenre kész a restauráció megakadályozása érdekében”. Baniszadr közölte, hogy egy meg nem nevezett amerikai hi-. vatalos személyiség „magánlevélben” felajánlotta számára a politikai menedékjogot az Egyesült Államokban, de ő ezt élnyilatkozata utasította. „Nem szeretem az önök kormányát, s különösen nem a Reagan-kormányzatot" — jelentette ki a Párizsban élő iráni politikus. A volt elnök szerint az emlékezetes túszválság elhúzódásában azoknak az amerikai politikai köröknek is jelentékeny szerepe volt, amelyek az októberi választások előtt Reagan hatalomrajuttatására törekedtek. Ö maga „taktikailag és stratégiailag is ellenezte” a túszejtést, bár helyeselte az amerikai nagykövetség elfoglalását. A reakció emberei nem tették le a fegyvert Gaston Plissonnier beszéde Párizs „Május 10. előtt határozottan részt vettünk az ellenzékben, ma a kommunisták minden szinten úgy cselekszenek, mint egy kormánypárt aktivistái. Magatartásunk vezérfonala: mindent megtenni azért, hogy hozzájáruljunk a változás sikeréhez” — jelentette ki vasárnap a Párizs környéki Saint-Denis megye kommunistái előtt Gaston Plissonnier, a Francia KP Központi Bizottsága titkárságának titkára1, a PB tagja. A kommunisták legutóbbi kongresszusaikon hangsúlyozták, hogy a párt kormánypárt szerepét kívánja betölteni — most ez a helyzet. Ebben a helyzetben a párt egésze részt vesz a változás sikerre viteléért folytatott küzdelemben. Ez érvényes a kormányban részt vevő négy kommunista miniszterre, érvényes a kommunista képviselőkre és szenátorokra és érvényes minden kommunistára, akik a vállalatoknál, a városokban és a falvakban részt vesznek a vitákban, javaslatokat tesznek, előmozdítják a megoldásokat. A változás sikere azonban feltételezi a dolgozók részvételét is. A monopóliumok, a nagytőke, a reakció emberei, a baloldali kormány ellenségei nem tették le a fegyvert. A változás megkezdődött — mutatott rá az FKP KB titkárságának titkára1. Az első szociális intézkedésekre, a demokratikus változásra irányuló lépésekre sor került. Ugyanakkor a nagytőke által éveken át folytatott politika következményei közül a munkanélküliség sok millió család által átélt drámája, az infláció, amely veszélyezteti az első szociális intézkedések hatását, továbbra is élénk aggodalmat okoz. A foglalkoztatottság kérdésében, akárcsak a vásárlóerő védelme tekintetében, késedelem nélkül új, hatékony intézkedéseket kell tenni és haladéktalanul meg kell valósítani őket. A kommunista párt teljes erejével hozzá kíván járulni ehhez — fejezte be beszédét Gaston Plissonnier. Kommentár Recsegve-ropogva, óriási üresjáratokkal, de azért működik a sokat emlegetett — és sokat bírált — Camp- David-i gépezet. A híres ókori könyvtár városában, Alexandriában ismét egyiptomi—izraeli csúcstalálkozó lesz. A dialógus mind a kétoldalú kapcsolatok, mind a közel-keleti, mind a világ- helyzet szempontjából különleges közegben folytatódik. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, természetesen ez is ezernyi szállal fonódik a tágabb térség gondjaihoz, illetve a globális problémákhoz. Jó példa erre a mostani csúcs „legpikánsabb" kérdése, az úgynevezett palesztin autonómia ügye. Izrael számára fontos lenne, hogy Kairó zöld utat biztosítson ahhoz a tervéhez, amely „belső ügynek" deklarálná a Békehajó. Utasai a neutronfegyver gyártásáról hozott amerikai döntés, a NATO eurorakéta- terve ellen tiltakoznak. Az Olasz Kommunista Párt felhívására Itália-szerte tiltakozó megmozdulásokon ítélik el a fegyverkezési hajsza szitáit. * 4- LONDON: Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője, a londoni Middle East című lapnak adott interjújában támogatásáról biztosította azt az elképzelést, hogy az ENSZ ellenőrizze a Jordán-folyó nyugati partján létrehozandó palesztin állam területét az izraeliek kivonulását követő átmeneti időszakban. Mint emlékezetes, Fahd Szaudi herceg három héttel ezelőtt hétpontos javaslatot terjesztett 'elő a palesztinkérdés rendezésére, s az egyebek között indítványozza, hogy a területet bizonyos ideig az ENSZ-erői ellenőriznék, és csak azután adnák át azt a palesztinoknak. A Camp David-i megállapodás résztvevői elutasították a javaslatot, mint „semmi újat nem tartalmazót”. 4 SALISBURY: öt afrikai or- szag külügyminisztere látogatást tesz az úgynevezett nami- biai összekötő csoporthoz tartozó nyugati országok fővárosaiban - közölte vasárnap egy zimbabwei külügyi szóvivő. A nyugati kormányszervekkel lolytatandó tárgyalások célja az, hogy a namibiai kérdéssel foglalkozó, szeptember 3-i rendkívüli ENSZ-ülésszak előtt elősegítse a kérdés politikai megoldását. A nyugati „összekötő csoport" az Egyesült Államokból, Kanadából, Francia- országból, Nagy-Britanniából és az NSZK-ból áll. 4 WASHINGTON: Alexander Haig amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televíziónak adott interjújában „erőpróba jellegű incidensnek" minősítette az Amerikai 6. flotta Líbia elleni akcióját és gyakorlatilag elismerte, hogy legmagasabb szinten előkészített, szándékos provokáció történt. Caspar Weinberger, az Egyesült Államok hadügyminisztere közölte: a kormány elszánta magát az Awacs-repülőgépek Szaúd-Ará- biába szállításával .kapcsolatos döntés kongresszusi előterjesztésére. 4 BELFAST: Hírügynökségi jelentések szerint vasárnap éjjeltől újabb éhségsztrájkoló csatlakozott a Belfast melletti Maze-börtönben jelenleg tiltakozó öt IRA-taghoz. A 30 éves Bemard Fox, aki 12 éves börtönbüntetését tölti, a július 31- én kómás állapotba került és családja kérésére orvosi kezelés alá vett Patrick Guinnt váltja fel. 4 SZÓFIA: Időszerű nemzetközi politikai kérdésekről is szólt Grisa Filipov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Minisztertanács elnöke abban a beszédében, amelyet a párt emlékházának felavatása alkalmából mondott vasárnap, a Balkán-hegység Buzludzsa csúcsán. 90 évvel ezelőtt, ezen a helyen alakult meg az első bolgár forradalmi munkáspárt, a Bolgár Szociáldemokrata Munkáspárt, amely a BKP történelmi elődje volt. Az 1500 méter magas hegycsúcson felállított, monumentális emlékházat Fodor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár Államtanács elnöke nyitotta meg. 4 MOSZKVA: A neutronfegyver védelmezői nyugtalan- kodnak, igyekeznek ellenlépéseket tenni, hogy elleplezzék a fegyver igazi rendeltetését — írja a Moszkvai Pravda hétfői száma, Edward Teller amerikai elnöki tanácsadónak, a hidrogénbomba megalkotójának egy Olaszországban megtartott, nemzetközi fizikus szemináriumán mondott beszédét kommentálva. A neutronfegyvert magasztalva Teller nem fukarkodott a szavakkal, hogy megbékítse a hallgatóságot a Pentagon döntésével, ez ugyanis szerinte elkerülhetetlen. A neutronfegyvert Nyugat-Európa területén kell alkalmazni — nyilatkozta cinikus módon az elnöki tanácsadó. 4 WASHINGTON: A Légiirányítók Nemzetközi Szövetségének (IFATCA) a washingtoni kormányzatot és a sztrájkoló repülésirányítókat tárgyalásaik folytatására ösztönző vasárnapi felhívása Drew Lewis, amerikai közlekedési miniszter azonnali és merev elutasítására talált. * Egy tájfun következtében megáradtak a folyók Japánban^ Tokiótól északra. A képen egy családot mentenek. A láthatatlan harmadik megszállt területeken élő palesztinok státusát, hozzájárulva ezzel 1. a PFSZ „nemzetközi elszigeteléséhez” (Tel-Aviv régi, dédelgetett álmához) és 2. egy olyan folyamat legalább részleges legalizálásához, amely végül is Ciszjordánia és a Gaza- övezet végleges bekebelezéséhez vezet. Ez az érem izraeli oldala. Egyiptom érdekei nem esnek egybe ezzel a tervvel. Ha Kairó nyíltan rábólintana Begin elképzeléseire, teljessé válna amúgy is fokozódó elszigeteltsége az arab világban, beleértve a jobboldali rezsimeket, nem utolsósorban Szaúd-Arábiát is. Egyiptomnak tehát fontos volt, hogy palesztin vonatkozásban valamiféle gesztust tegyen. Erre történt kísérlet, amikor Szadat Washingtonban előterjesztette Tel-Avivban nagy felhördülést kiváltott javaslatát „Izrael és a PFSZ kölcsönös elismeréséről.” Begin és Szadat tehát Alexandriában úgy ül tárgyalóasztalhoz, hogy a palesztinkérdésben nem sok esély van a szakadék áthidalására. Nemzetközi megfigyelők jó érzékkel latolgatták, vajon hogyan próbál Tel-Aviv nyomást gyakorolni ebben a kérdésben Kairóra. Ma már világos a válasz: az eszköz a csúcstalálkozó másik kulcskérdése lesz; ez pedig olyan téma, amelyben Izrael van birtokon belül, tehát ő diktálhatja a feltételeket. Azt, hogy miről van szó, nehéz lenne plasztikusabban megfogalmazni a Jedioth Aharonoth című izraeli lapnál, amely a kormányzat héjáinak véleményét nyilvánvalóan tükrözve kijelenti: „nem lenne helyes kiüríteni a Sínai-félszigel még izraeli kézen lévő részét, amíg Egyiptom biztosítékot nem ad a palesztin autonómia-tárgyalások befejezésére irányuló komoly szándékáról." A szándékok körvonalai tehát a tanácskozások előtt kirajzolódtak, és ha csak ezeket a kontúrokat nézzük, nehéz elképzelni bármilyen komolyabb megegyezést. De a megbeszéléseken jelen lesz egy „láthatatlan harmadik”, Reagan amerikai elnök is, aki mindkét felet a legalábbis látszatmegállapodás felé tereli. Washingtonnak a líbiai légi incidenssel súlyosbított helyzetben a korábbinál is nagyobb szüksége van arra, hogy e zaklatott térségben valami sikerfélét mutasson fel. Harmat Endre A nyugati hírszerzés emberei fokozzák tevékenységüket Lengyelországban Varsó Lengyelország területén az utóbbi hónapokban aktivizálódott az imperialista hírszerzői tevékenység. Több irányú felde. rítői és felforgató tevékenységet folytatnak olyan ügynöki hálózatok, amelyek az országban működő tőkés külképviseletekre épülnek —, hangsúlyozta a Try- buna Ludu hétfői számában Wladyslaw Pozoga vezérőrnagy, lengyel belügyminiszter-helyettes. A nyugati imperialista körök jelentős anyagi és politikai támogatásban részesítik azokat a szélsőséges csoportokat, amelyek készségüket nyilvánítják a hatalom átvételére Lengyelországban. Az országban végbemenő eseményeket az imperia- Tizrtius páratlan esélynek tekinti távlati céljai megvalósítására, a kelet és a nyugat közötti globális ideológiai összeütközés keretében. Ezek a körök mindenekelőtt Lengyelország további gyengítésére, az európai szocialista országok egységének megbontására törekszenek, s szeretnék lejáratni a nemzetközi kommunista mozgalmat is. A lengyel miniszterhelyettes kiemelte, hogy a nyugati országok szocialistaellenes stratégiá. ja Lengyelországnak különleges figyelmet szentel, s fő célként a párt vezető szerepének afá- ásását. a szocialista társadalom szétzilálását jelöli meg. A NATO titkos szolgálatai nemcsak Lengyelország, hanem az egész szocialista tábor ellen fokozzák tevékenységüket. Emiatt szoros együttműködésre van szükség a testvéri országok elhárító szervei között. llliiili Európa legnagyobb tejüzemének építése kezdődött meg a szovjet fővárosban. A Moszkva északi részén, a Liano- zovo nevű városrészben levő üzem egy műszakban 1000 tonna tejipari terméket fog előállítani. * Jimmy Carter volt amerikai elnök San Franciscóból tíznapos kínai látogatásra indult. Carter, akinek elnöksége alatt az Egyesült Államok hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített Kínával, látogatása során magas rangú kormánytisztviselőkkel tárgyal majd. «* Mirpur pakisztáni városban, a múlt heti heves tüntetések színhelyén a hatóságok hatvannégy személyt tartóztattak le. A letartóztatottakat, — köztük politikai vezetőket, diákokat, munkásokat és üzletembereket — azzal vádolják, hogy közük volt a múlt héten lezajlott megmozdulásokhoz, Az adók miatt tüntető tömeg ellen a rend- fenntartó erők fegyverüket használták. Nem hivatalos jelentések szerint négyen életüket vesztették. •* Bretagne partjainál egy Marokkóból érkező és Észak-Euró- pába tartó jacht fedélzetén csaknem 2 tonna hasist foglaltak le — jelentették a francia vámhatóságok. A mintegy hatmillió dollár értékű rakományt a „Conquest III." nevet viselő, Nagy-Britanniában bejegyzett jachton foglalták le egy rutin- ellenőrzés során. * Húsz évtől életfogytiglanig terjedő szabadságvesztésre Ítélte hétfőn egy New York-i bíró John Lennon gyilkosát, Mark David Chapmant. Az elitéit csak 20 évi börtönbüntetés letöltése után bocsátható szabadon — ha becsületszavát adja, hogy nem szökik meg. A beat- lesek egykori .vezéregyéniségének életét 1980. december 8-án oltották ki Chapman lövései.