Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-21 / 168. szám
Népi demokráciánk születése (1.) Kelet-Európa és az antifasiszta nagyhatalmak 1943 nyarától a szövetséges nagyhatalmak külügyminisztériumai — s velük egyidejűleg a nemzetközi sajtó — egyre gyakrabban foglalkozott Kelet- Európóval. A náci Németország kisebb kelet-európai csatlósai (Bulgária, Magyarország, Románia és Finnország) előrelátván, vagy legalábbis sejtvén a háború számukra várhatóan kedvezőtlen kimenetelét, ekkor már lázasan keresték — mind diplomáciai, mind titkos szolgálati úton — a lehetőséget, hogy kapcsolatba léphessenek az antifasiszta nagyhatalmakkal, s tisztázhassák, mire számíthatnak fegyverletétel esetén. A Vörös Hadsereg — a nagy kurszki győzelem után a német fasiszta csapatokat üldözve, saját korábbi határaihoz közeledett, s 1944 tavaszán-nyarán megkezdte Közép- és Délkelet- Európa felszabadítását. Jóllehet Londonban és Washingtonban egyaránt tudatában voltak annak, hogy Kelet-Európát a Szovjetunió szabadítja majd fel, mégis: a nyugati kormányköröknek is végig kellett gondol- niok, hogy mit akarnak a térségben, s mi legyen az itt élő népekkel a háború utón. A Szovjetunió a múlt példájából okulva szorgalmazta, hogy a nyugati határai mentén elhelyezkedő országokban olyan „baráti kormányok” alakuljanak, amelyek a népfrontpolitika szellemében, a kommunisták részvételével demokratikus kül- és belpolitikát folytatnak; készek vele együtt harcolni, akár fegyverrel is, a német fasizmus ellen, s képesek arra, hogy gátat vessenek minden, a fasizmus feltámasztására irányuló próbálkozásnak. Ugyanakkor a szovjet állam- és pártvezetés elutasította a forradalom exportjának gondolatát. Nem szólt bele közvetlenül abba, hogy a felszabadított országok miként alakítják ki országuk belső társadalmi-politikai rendjét, azonban — értelemszerűen — mindegyik országban a baloldali, demokratikus erőket támogatta, s igyekezett biztosítani a népi demokratikus átalakulás külső feltételeinek zavartalanságát, A kelet-európai országok azonban a Szovjetunió szempontjából nem bírtak egyforma súllyal. Ha fontossági sorrendet állítunk, első helyen Lengyelország állt, azt követte Románia és Bulgária — tehát a három közvetlenül határos ország — majd Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia és Albánia jött, s végül Ausztria, ill. Görögország zárta a sort. Sztálin a háború alatti csúcs- találkozón többször is megindokolta, hogy a Szovjetunió miért kezeli megkülönböztetett figyelemmel a lengyel kérdést. „ ... Lengyelország kérdése nemcsak becsületbeli kérdés, hanem biztonsági kérdés is — mondotta 1945 februárjában Jaltában. — Biztonsági kérdés pedig annyiban, hogy Lengyel- országgal függnek össze a szovjet állam legfontosabb hadászati problémái ... A történelem folyamán Lengyelország mindig olyan korridor volt, amelyen az Olaszországra támadó ellenség átvonult. Gondoljunk csak az utóbbi 30 esztendőre: ez alatt az idő alatt a németek két ízben vonultak át Lengyelországon, hogy megtámadják országukat”. Az Egyesült Államok keleteurópai politikáját a háború befejező szakaszában és a háború utáni első években (1947 nyaráig) egy sajátos kettősség jellemezte. Az amerikai kormánykörök egyfelől belátták, hogy a Szovjetuniónak ellentétesek az érdekei Kelet-Európá- ban, s biztonsága szempontjából legalább olyan fontos ez a térség, mint az USA szempontjából Latin-Amerika. Elismerték, hogy a világ első szocia4. HÉTVÉGE lista államát vezető szerep illeti meg itt. Másfelől egy pillanatra sem lemondva Kelet- Európáról arra törekedtek, hogy — világuralmi terveikkel összhangban — saját elképzeléseiket, akaratukat érvényesítsék a térség országaiban. E kettősség azonban a gyakorlatban nem egyforma mértékben mutatkozott meg: Roosevelt idején a kelet-európai kérdések teljesen alá voltak vetve a szovjet— amerikai viszony' alakulásának, s az amerikai kormányzat számos engedményt tett, hogy biztosítsa a Szovjetunió közreműködését Japán leverésében. Truman elnöksége alatt viszont — az atomtitok birtokában — az amerikai külpolitika keményebbé vált, nem volt tekintettel a Szovjetunió sajátos érdekeire, sőt, éppenséggel a szovjet befolyás felszámolását szerette volna elérni. Bár az USA- nak a háború után sem volt előre kidolgozott, végiggondolt kelet-európai politikája, kimutatható, hogy polgári-, kispolgári erőkre, főként a parasztpártokra támaszkodva a térség országaiban mindenütt a tőkés termelési viszonyok megerősítésére, a polgári demokrácia fenntartására, a kereskedelem szabadságának biztosítására törekedett. Céljai elérése érdekében nem riadt vissza a gazdasági vagy politikai nyomás gyakorlásának eszközétől sem. Anglia számára Kelet-Európa a háború alatt elsősorban politikai szempontból jelentett sokat. Lengyelország náci lero- hanása miatt üzent hadat Hitlernek; a csehszlovák, a lengyel és jugoszláv emigráns kormányok Londonban ütötték fel székhelyüket; a csatlós országok emigráns antifasiszta csoportjai szintén itt szervezkedtek. Az angol kormány a háború befejező szakaszában, 1944— 45-ben, azonban átértékelte kelet-európai politikáját. Amíg korábban politikájának előterébe Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia állt, addig 1945 után figyelme a mediterrán országokra, Jugoszláviára, Görögországra és Törökországra összpontosult. E váltás az angol gyarmatbirodalom érdekeivel függött össze. — A Távol- Keletre (Indiába) és a Közel- Keletre, a Földközi-tengeren keresztül vezetett a fő vízi út. Angliának elemi érdekei fűződtek ahhoz, hogy ezt a közlekedési vonalat szilárdan ellenőrzése alatt tarthassa, ezért nem volt közömbös számára, hogy mi történik a Földközitenger partvidékén. Churchill és a háborús kabinet aggodalommal tekintett minden olyan mozgalomra, elsősorban a kom. munista vezetés alatt álló partizán mozgalmakra, amelyek veszélyeztethették Anglia pozícióit e térségben. Arra törekedtek, hogy a Szovjetunióval kompromisszumot kötve, legalább ott megőrizhessék hadállásaikat, ahol számukra a legfontosabb. Churchill mi. niszterelnök 1944 októberi , moszkvai látogatásakor igyekezett rávenni Sztálint, hogy Közép- és Délkelet-Európában osszák , meg a „felelősséget" egymás között: Romániában, Bulgáriában és Magyarországon, amelyet a Vörös Hadsereg szabadít fel — a Szovjetunió veszi át az irányítást, Görögországban, ahol angol csapatok szálltak partra, Anglia akarata lesz a mérvadó, míg Jugoszlávia esetében közösen vállalják a felelősséget. Bár a német és japán fasizmus elleni harcban a szövetséges nagyhatalmak vállt-vállvet- ve küzdöttek, a kelet-európai kérdésekben — mindenekelőtt a lengyel kérdésben, a volt csatlós országok diplomáciai elismerésének ügyében, s a háború utáni rendezés dolgában — már a háború alatt kiütköztek az érdekellentétek, amelyeket aztán a háború után csak ideiglenesen és kölcsönös engedményekkel sikerült úgy- ahogy áthidalni. A MÁV Pécsi Igazgatóságának új vezetői balról: Fényes József igazgató és Busch Károly igazgatóhelyettes Szokolai István felvétele Műszaki fejlesztés, kulturált utazás Beszélgetés a MÁV Pécsi Igazgatósága új vezetőivel Még élénken bennem él az első találkozás emléke: alig néhány héttel korábban nevezték ki a MÁV Pécsi Igazgatósága helyettes vezetőjének, ennek ellenére teljes biztonsággal válaszolt kérdéseimre. Most, hogy ismét egymással szemben ülünk, alig másfél év múltán, de mór az igazgatói irodában, egyáltalán nem lepődöm meg azon, hogy Fényes József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője részletesen beszél hosszútávú terveikről, amit az ugyancsak nemrég kinevezett igazgatóhelyettessel, Busch Károllyal és az itt dolgozó tizennégyezer emberrel kell megvalósítaniuk. Műszaki fejlesztés, kulturált utazás, a közlekedési ágazat feladatainak egységes értelmezése, állomás rekonstrukciók, villamosítás, a parolin- szemlélet feladása, és még sorolhatnám az általuk felvetett gondolatokat, amelyek egyben hosszú időre meghatározzák teendőiket. Majd valahogy mégis a kezdethez kanyarodok. — Tulajdonképpen pécsinek vallom magam — emlékezik Fényes József. — A Littkéék házmesteri lakásában születtem, Pécsett jártam ki az iskoláimat, tettem le az érettségit. Örökké repülős szerettem volna lenni, de a vitorlázásnál tovább nem juthattam, mert az orvosi vizsgán a szemem miatt eltanácsoltak, így kerültem a műegyetem gépészeti szakára. A pályám ugyan módosult, a szárnyalás helyett a lokomotí- vok világába csöppentem, de nem bánom e pályamódosítást. Egy pillanatra eltűnődök, aztán mosolyogva hozzáfűzi: — Ezek után már csak természetes volt, hogy az egyetem elvégzését követően Pécsre jöttem mérnökgyakornoknak a fűtőházba, ahol apám mozdonyfelvigyázóként dolgozott. Sose felejtem a napot, 1957. augusztus 3-át: számára ez a nap a nyugdíj kezdetét, nekem pedig pályám indítását jelentette. Majd Dombóvár következett, ahol ugyancsak a vontatási főnökségen folytattam, de mór mint vezetőmérnök. Többek között azért vállaltam a dombóvári megbízatást, mert ezzel megoldódott a lakásproblémám. Fényes József életútja valahol itt kapcsolódott Busch Ká- rolyéhoz, aki akkori elődjét négy év után váltotta a dombóvári fűtőháznál. Hallgatom az igazgatót, aki a debreceni éveiről beszél, ahol másfél évtizedet töltött el: kezdte mint vontatási osztályvezető-helyettes, majd mint a debreceni igazgatóság helyettes vezetője részese volt a magyar vasút legnagyobb beruházásának, a záhonyi átra- kóállomós bővítésének, a debreceni vonal villamosításának. Úgy érzem, ma is jó szívvel gondol az akkori évekre, mikor arról szól: a legjobb érzés az volt számára, hogy befogadták. No meg, ne feledjük: a debreceni fatelep és Nyír- béltek közötti úttörővásút megvalósítása sem választható el a nevétől. I- Ez röviden a múlt. Es a jövő? — Mikor hazajöttem Pécsre, nem számítottam arra, hogy annyi régi munkatárssal találkozom. Arra pedig legfőképp nem, hogy alig másfél év múltán még nagyobb feladattal bíznak meg. A MÁV Pécsi Igazgatóságának tekintélye van a magyar vasútnál. Mindez az elődök munkájának köszönhető. Tehát nekünk többet keil tennünk, mert dr. Szabó Tibor és Mészáros András korábbi tevékenysége eleve meghatározó. — Én is így érzem — kapcsolódik a beszélgetésbe Busch Károly. Korábban vontatási területen dolgoztam és ezt azért jegyzem meg, mert néhányon azt gondolják, nekem az elő- rébbrevaló. A továbbiakban ez nem igaz. Szeretném mielőbb megismerni a többi területet is, látni az összefüggéseket. Úgy érzem, hogy ez nem lesz túl nehéz, mert amikor megkezdődött annak idején a dízele- sítési program, arról „álmodoztam”, hogy de jó lenne megérni a teljes struktúraváltást. És íme, benne vagyunk, mert a küszöbén állunk a budapest—pécsi vonal villamosításának. Természetesen vannak belső gondjaink is. A szállítási kapacitás, a pályakorszerűsítés, a vonóerő, a kocsik, a rendezőképesség, egyszóval a teljes technológiai összhang megteremtése, ami rendet és fegyelmet tételez föl. A kocsirendezőket kivéve megoldottuk a munkaerőgondokat, ezek után már lehetőség nyílik a követelmények emelésére, a sorok zárására. — ön korábban a vontatási osztály vezetője volt. Jobb mint két évtizeden át ezen a területen dolgozott. Egyáltalán hogyan került a vasúthoz? — Kásádi születésű vagyok. Családunknak a cement jelentette a megélhetést, mert apám Beremenden dolgozott. Ilyesfajta kötődésről tehát nem beszélhetek. Arról viszont igen, hogy a gőzös füstje megcsapott .. . így kerültem a Vasút Gépészeti Technikumba Budapestre, majd az egyetem közlekedési karára, ahol kényszerűségből egy évet ki kellett hagynom anyagi okok miatt: a Keletiben szórtam a szenet o kazánba, aztán néhány év múltán, a diplomát is átvehettem. Kaposvár, majd Dombóvár következett és a dízelesí- tési program. Ma is úgy érzem, hogy az ott eltöltött évek érleltek meg, segítettek át a nehézségeken. közlekedési koncepció sem. Ezért is tartom elsődlegesnek, hogy kölcsönösen „nyissunk” egymás irányába: értem ez alatt a Volánt és a vasutat.- A nehézségről jut eszembe. A mai magyar gazdaság helyzetét ismerve, a vasút sem számíthat a korszerűsítés terén gyorsabb lépésváltásra. Mégis! Ebben az időszakban hogyan látják önök, a MÁV Pécsi Igazgatósága helyzetét? — Az elmúlt esztendőben összeállítottuk a pécsi vasút- igazgatóság hosszútávú fejlesztési elképzeléseit — mondja Fényes József. Ez azt jelenti, hogy másfél évtizedre előre meghatároztuk a várható igényeket.- Mire alapozzák ezt önök, mikor országosan sem tisztázott és nincs egységes szemlélet a közlekedési ágazaton belül: hiszen annak értelmezése a közúti és vasúti szállítás tekintetében kimondatlanul is vállalatok közötti kon- kurrenciát jelent és nem egy összehangolt és egységes rendszert.- Az egységes szállítási rendszer kialakítása sokáig nem odázható el. A nemzeti jövedelemhez viszonyítva, a szállítási ráfordításaink jelentősen meghaladják a fejlettebb országok ilyen jellegű költségeit, a „keresztbefuva- rok" miatt. Meggyőződésem, hogy o szállítási feladatok ellátását nem nézhetjük a konkurencia szemszögéből. Az viszont bizonytalansági tényező, hogy miképpen alakulnak a továbbiakban a szállítási igények, és erre nem ad megnyugtató választ a módosított- Kérem, térjünk vissza a hosszútávú terveikhez! Az igazgatóság vonalai ugyan nem tartoznak a szorosan vett tranzit útvonalakhoz, mégis, hogyan rajzolhatjuk meg az elkövetkezendő esztendőket az elképzelések szintjén? — Tizenöt éves tervünk nem kapcsolódik egy prognosztizált szállítási vagy utasigényhez. Sokkal inkább az általunk feltétlenül megvalósításra váró programszintű óhajokhoz. így szükségesnek tartjuk, a Buda- pest-Pécs közötti vonal tehermentesítése érdekében, a Bá- taszéket Moháccsal összekötő pólya megépítését, amely megvalósulása esetén komoly szerepet vállalhat a tranzitforgalomból. A szállítási kapacitás bővítését eredményezheti majd, a Szentlőrinc—Pécs, Godisa— Dombóvár, Sárbogárd-Rétszi- las állomások közötti szakaszon a második vágány lefektetése. Ami pqdig a jelent és a közeljövőt illeti: Pécsett hamarosan megkezdődik az állomás belső rekonstrukciója, ami Siófokon már folyik, terveink között szerepel a kaposvári teherpályaudvar áttelepítése, folyamatban van murakeresztúrí határállomás kiépítése, fokozott ütemben folytatjuk a Balaton menti állomásépületek felújítását, két esztendő múlva elkészül és üzembe lép a dombóvári dízel-villamos moz- donyjavító-bázis. Hát ezek lesz. nek a jövőben a mi legfonto- *sabb teendőink. Salamon Gyula Százhalombattán, az Erőmű szomszédságában épült fel és a hűtővizét használja a Temperáltvizü Halszaporitá Társaság. A felmelegedett Dunavizben az ország halivadékigényének mintegy 40 százalékát nevelik fel. Tenyésztenek aranyhalakat is, elsősorban nyugati exportra. Vida István
