Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-21 / 168. szám

A gazdálkodás rendjének és színvonala emelésének lontos követelménye

A szerződéses fegyelem

Az 1970-es évek végére a megnehezült gazdasági feltételek mellett történő gazdaság- irányítás és szervezés több új követelményt állított a gazdálkodó szervek elé. Ezeknek zöme, viszonylag gyorsan átment a köztudatba, sőt, 1—2 éve már (főként az 1979. december

6-i MSZMP KB. határozat, valamint az MSZMP XII. kongresszusának határozata végrehajtásának megkezdésével) hatásuk is mérhető gazdasági életünkben. Ezek a követelmények, amelyek érvényesülése gazdaságpolitikai céljaink elérését segítették és segítik —, a következők :

— a gazdasági hatékonyság javítása;

— az üzem- és munkaszervezés színvonalának emelése, a munkaerő-gazdálkodásunk javítása ;

— a munka termelékenységének emelése;

— a termékszerkezet átalakítása és ha szükséges, a munkaerő átcsoportosítása;

— ésszerű takarékosság a

munkaerővel, energiával,

anyaggal, pénzzel és idővel;

— a mennyiségi szemlélettel szemben a minőség és az eladhatóság növelésének elve, a népgazdasági érdek elsődlegességének elve, amelyek érvényesítésére természetesen a megváltoztatott szabályozórendszer és termelési árrendszer is megfelelően ösztönöz;

— a vállalatok egymás közti kapcsolatában a szerződéses fegyelem javítása, különösen a teljesítési határidők betartásával és a vállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítésével.

Az utóbbi követelmény érvényesülésével és hatásával a bevezetőben tett kedvező tendenciák megállapítása ellenére — a többi követelményektől eltérően nem lehetünk elégedettek.

Ügy tűnik, hogy a termelők és gazdálkodók egymás közti kapcsolatában ezek a követelmények nem váltak oly mértékben érvényessé, mint az elvárható lenne, és éppen ezért nem is hoztak olyan mértékű eredményeket a gazdálkodásunk színvonalának javításában, mint azt a gazdaságirányító szerveink szerették volna.

A gazdasági perek tapasztalatai

A közelmúltban ilyen következtetésre jutott a megyei pártvégrehajtóbizottság is, a gazdasági perek tapasztalatainak áttekintése kapcsán. A végrehajtó bizottság ülésén dr. Csarsch Péter, a megyei bíróság gazdasági elnökhelyettese számolt be az 1976—81. közötti időszak gazdasági pereiről, s ezek tapasztalatairól. A beszámoló bemutatta a testület tagjainak azt, hogy a gazdasági bíróságok a termékforgalmazási és beruházási szerződések létrehozásával, tartalmuk meghatározásával a népgazdasági érdekek érvényesülését juttatják érvényre, s a szerződésekből

eredő szavatossági kártérítési és kötbérügyek, a különféle követelések érvényesítése, a jogviták elbírálása a gazdálkodó szervek érdekösszeütközéseit csökkentik. ítéleteik befolyást gyakorolnak a termelési és értékesítési tevékenységre, a szerződésszerű teljesítésre. Vagyis a gazdasági bíróságok, s így a pécsi gazdasági bíróság is a jogszabályokat a gazdasági életünk fejlesztése, népgazdasági terveink megvalósítása céljából alkalmazzák, s lényegében a szerződéses fegyelmet, a termelési és értékesítési, szolgáltatási kapcsolatok helyes funkcionálását segítik elő. Valójában tehát a jogrendszerünk és a jogszolgáltató szerveink, valamint azok jogalkalmazási gyakorlata megfelelnek a követelményeknek, s a megjelölt gazdaságpolitikai célok irányában hatnak. Ez a hatás azonban nem kellő körben, nem kellő Időben, és nem kellő mértékben jelentkezik a megye gazdasági életében.

E megállapításunkat támasztják alá a beszámolóban és a vitában elhangzott alábbi érvek:

— A leggyakrabban előforduló pertípusok a szerződésszegéssel kapcsolatos perek. A marasztaló ítéletekben a fő szempont a szerződési fegyelem, a munkafegyelem erősítése, a tisztességtelen gazdálkodás megszüntetése. A gazdálkodó szervek azonban különböző megfontolásból, vagy éppen a termelésben, szolgáltatásban, értékesítésben elfoglalt helyzetük miatt (egyes vélemények szerint „monopolhelyzetűk” miatt) nem viszik a bíróság elé jogvitáikat, hanem vitás ügyeiket más úton-módon rendezik. Legtöbbször csak a nagyértékű, vagy bonyolult és széles körű bizonyítást igénylő ügyek kerülnek bíróság elé.

Pl.: A pécsi televízió-torony presszó- és adóhelyiségei alumínium függönyfalának lég- és vízzáróságát az alperes nem biztosította. 1975-től egészen 1980-ig folyamatosan póthatáridőket szabott a bíróság az alperes számára, a vízzáróságot biztosító javítási munkákat azonban az alperes a mai napig nem végezte el, s ezért ellene jelenleg végrehajtási eljárás van folyamatban.

A hibás teljesítésnek egy másik iskolapéldája a Baranya megyei Kútfúró Közös Vállalat szóláncai kútfúrása, amely a kívánt vízhozamot nem biztosította, holott 500 000 Ft-ba került.

Sorolhatnánk más példákat is a perek közül, amelyek egy- től-egyig azt bizonyítják, hogy a megrendelők, a vásárlók — a kivitelezőkkel és szállítókkal szemben változatlanul kiszolgáltatott helyzetben vannak. A gazdasági élet dinamikája azonban azt is jelenti, hogy az a vállalat, amelyik ma a megrendelő, holnap szállító is lehet, és viszont — a szemlélet változatlansága miatt az alapállás és a tendencia mégsem változik. A szerződésszegésből, határidő-csúszásból eredő többletkiadásokat is vállalják, s inkább az árak emelésével pótolják veszteségeiket, mint gyors és minőségi munkával, szerződésszerű teljesítéssel.-Érdekes képet mutat a gazdasági perek számának alakulása :

— 1976-ban pl.: a peres ügyek száma még 1268 volt, 1980-ban már csak 251. A bíróságok közreműködésével zajló peren kívüli ügyek száma hasonlóképpen csökkent. 1976- ban még 1792 ügyben jártak el, 1980-ban már csak 212-ben.

Szigorúbb ellenőrzést!

Az ügyek számának radikális csökkenése azonban nem tükrözi a valós helyzetet. A vitás ügyek száma ennél sokkal több. A számok inkább azt tükrözik, hogy a gazdálkodó szervek milyen mértékben kerülik meg a jogalkalmazó szerveket vitás ügyeik rendezésében.

A tények és esetek fölötti meditáció arra a következtetésre vezet, hogy nem a jogszabályokon, nem az ítélkezési gyakorlaton, hanem a gazdálkodó szervek szemléletén és munkáján kellene elsősorban változtatni ahhoz, hogy a kívánt célt, a szerződéses fegyelem erősítését elérjük, s az indokolatlan, sőt, esetlegesen tisztességtelenül elért hasznok ne ösztönözhessenek a szabályok megkerülésére.

Milyen módon segíthetnék e cél elérését a gazdaság irányítói és szervezői, valamint a gazdasági jogviták eldöntői?

A megyei párt-végrehajtóbizottság előtt a következő lehetőségek hangzottak el:

— Ne eseti, hanem több éves keretszerződések útján történjenek a kölcsönös szállítások, s ebben az esetben a hosszútávú együttműködés garanciája magasabb értéket jelent a szerződő felek számára, mint az eseti anyagi előny.

— Gyorsuljon a gazdálkodó szervek közötti jogviták intézése és a gyors döntéseket határozottabb végrehajtás kövesse. Le kell csökkenteni a szakértői eljárások idejét, a formális eljárási kötöttségeket.

— Szigorítani kell a gazdasági ellenőrzést, amelyről a megyei párt-végrehajtóbizottság

1980. október 21 -i állásfoglalása részletesen szólt. Az ellenőrzésre jogosultak a gazdálkodó szervek ellenőrzése során vizsgálják azt is, hogy a szerződéses kapcsolatok kialakítása milyen módon történik. Ha a gazdálkodó szerv a szerződés- kötésnél a feltételek meghatározásával indokolatlan egyoldalú vagyoni előnyre tett szert, kötelesek a gazdasági bíróság kiszabását kezdeményezni, az ehhez szükséges indítványt megtenni.

— Az ellenőrző szervekbe több árkérdésben, árképzésben jártas szakember kerüljön, akik a gazdálkodó szervek „manővereit" időben felismerik és kellő módszerekkel megakadályozhatják ezeket.

— Természetesen fokozni kell a gazdálkodó szervek vezetőinek felelősségét a gazdálkodás törvényes előírásainak megtartásában, számonkéréssel, minősítésük, megítélésük mércéjének ilyen tartalmú emelésével.

— Azokban az esetekben, amikor a bíróság anyagi joghátránnyal járó marasztaló ítéletet hoz, a kötelezett szervek vezetője ugyanis köteles a személyi felelősség megállapítására a szükséges intézkedést megtenni, és a megfelelő fele- lősségrevonásról gondoskodni. Ellenkező esetben mulasztást követ el.

— A gazdasági perekben eljáró bíróságok határozottabban éljenek a szignalizációs jogukkal, s hívják fel a gazdasági irányító szervek figyelmét a gazdálkodó szervek működésében észlelt hiányosságokra, vagy mulasztásokra. Természetesen jelezni kell a jogalkalmazó szerveknek azt is, ha jogszabályi akadályok kerülnek a hatékonyabb eljárás útjába. (Pl.: a gazdasági bírságolás nehézségeit a célját tévesztett jogszabály is szülhette, mivel ismert gazdasági birságra irányuló indítvány csak három érkezett a gazdasági bírósághoz öt év alatt.)

A lényeg mindenképpen az, hogy a gazdálkodás és szerződési fegyelem kérdésében sikerüljön olyan közhangulatot kialakítani a közeljövőben, amelyben a természetes alapállás a szerződések teljesítése, a jogos igények kellő időben és elfogadható áron történő kielégítése legyen. E tekintetben a politikai célok elérését és gazdaságpolitikánk megvalósítását nagymértékben segíthetik a gazdálkodó egységeknél működő pártszervezetek és az érdek- védelmi szervezetek is, ha napi feladatuknak tekintik a következetes pártirányítást, az ellenőrzést és segítést.

Szemléletváltozást!

A közérdek, a népgazdasági érdek elsődlegessége érvényesítésének a bírósági eljárás és a felelősségrevonás csak egyik eszköze lehet. A gazdasági folyamatok kedvező, vagy kedvezőtlen alakulását azonban mindenkor jelzi a jogalkalmazás gyakorlata és erre feltétlenül figyelni kell a gazdaságirányító, szervező és ellenőrző szerveknek, de a pártszerveknek is. Az itt szerzett tapasztalatokat a közvélemény formálására a politikai és jogpropagandában, az irányító és szervező munkában egyaránt hasznosítani kell és lehet. Frontáttörést, a beágyazódott és esetenként már káros gazdálkodói szemlélettel szemben csak így érhetünk el, s feltétlenül e| kell érnünk ahhoz, hogy a gazdasági életünkben maradéktalanul sikerre vihes- sük az MSZMP XII. kongresz- szusának célkitűzéseit.

Dr. Sasvári László,

Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága közigazgatási és adminisztratív osztály vezetője

Egy város újjászületése

Magyaróvár, a régi, határmenti város szépül, fejlődik. A közelmúltban számos régi műemléképületet, szobrot állítottak helyre. Jobb oldalt: részlet a magyaróvári várról. Alul: helyreállított barokk épületek a régi városközpontban.

Emlékezés

júniusban

Egy hűvös júniusi hajnalon, 1941. június 22-én a Bug folyó partján felbőgtek a harckocsimotorok és a felhők közül lecsaptak a hitleristák stukái, a zuhanóbombázók. Breszt védelmének valamennyi epizódját ma sem ismerjük. „Mindörökre a háború rejtélyeinek egyike marad — írta Alexander Werth angol hadtörténész —, miként volt lehetséges, hogy egy egymilliós ellenséges hadsereg hátában ez a parányi garnizon hetekig védekezzen a győzelem, a kitörés vagy akár az életben maradás legcsekélyebb reménye nélkül. Ezt sosem fogjuk megérteni...”

tam Bresztben. Jártam a sziklapincékben, a hűvös kazamatákban, és láttam a sziklákat, amelyeken még nagy üggyel- bajjal el lehetett olvasni az életben maradottak utolsó üzeneteit, amelyeket kicsorbuló bicskaheggyel róttak a kemény és részvétlen kövekre. Ott a sziklaerőd nehéz csöndjében megérthetőbbnek tetszett az, ami rejtély maradt a brit hadtörténész számára. Breszt védőinek heroizmusa — a XIX. századbeli fellegvár, amelyet kétezer ember védett, csak egy hónap múlva esett el, amikor a náci hadtestek már több mint ezer kilométernyi mélyen jártak bent szovjet területen — sok tekintetben előrevetítette e háború nagy fordulatait. Hja Ehrenburg ezt írta erről: „A németek megmászták a hegyeket. Átúszták a nagy tengereket. Nem állította meg őket Ther- mopülai és az Égei-tenger sem. De az emberek megállították őiket — nem a hegyekben, nem a széles folyók partján, hanem a Moszkva alatti káposztáskertekben". Ott, ahol először szenvedtek a fasiszták vereséget a második világháborúban.

És a Néva partján: a Wehrmacht 1941, augusztus 10-én kezdte „végső támadását” a város ellen, amelyet — Hitler szavaival — „le kell söpörni a térképről”. Leningrád két és fél éven át — a hátországtól teljesen elvágva — harcolt. „Ez volt a legjelentősebb és leghosszabb ostrom, amelyet modern városnak valaha ki kellett állnia” — írta Harrison Salisbury, a The New York Times helyszíni tudósítója. Ez a tárgyilagos megállapítás a hideg, az éhség, a járványok, a blokád, a tüzérségi tűz, a légi bombázás elképzelhetetlen borzalmait rejti. És egymillió halottat. És a Volga partján: amikor Sztálingrádban Paulus kapitulációja után nyugati hadi- tudósítókat fogadtak, a hadműveleteket irányító szovjet tábornok ezt mondta nekik: „Nézzenek körül uraim és sose felejtsék, amit most láttak. A fasiszták egész Párizs bevételéért kevesebb áldozatot hoztak, mint itt egy romos házért".

Moszkvától, Leningrádtól, Sztálingrádtól még igen hosz- szú út vezetett Berlinig. A nagy háború e hosszú útjairól találóan írta Winston Churchill: „A hó és a jeges pusztákon fúvó, csontfagyasztó szél, a lerombolt városok és falvak, a hosz- szú utánpótlási vonalak, amelyeket a rettenthetetlen partizánok egyre támadnak, a makacs és nem gyöngülő ellenállás, amellyel az orosz katonák és az orosz nép minden utcát, minden házat, földjük minden rögét védelmezi — mindez olyan veszteséget okozott a német nemzetnek, amelyhez foghatót alig ismer a hadtörténelem”.

A második világháború egész históriájának alapvető tényei és adatai azonos következtetésre vezetik a józan és tárgyilagos történészeket Keleten és Nyugaton: a fő terhet a szovjet nép és hadserege viselte, s ez a nép, ez a hadsereg volt a győzelem fő tényezője. A szovjet fegyveres erők a háború folyamán a németek 507 és szövetségeseik 100 hadosztályát semmisítették meg, ejtették fogságba. A szövetségesek Nyu- gat-Európában, Észak-Afriká- ban és Olaszországban 176

hadosztályt zúztak szét és ejtettek fogságba. Németország tízmillió katonát és tisztet veszített a Szovjetunió elleni háborújában. Ez a 13 millió 600 ezres német veszteség háromnegyed része.

o

Minderre utalni nem felesleges egy olyan világban sem, amely — szerencsére — gyökeresen különbözik a négy évtizeddel ezelőttitől. Érdemes már csak azért is, mert az élet rendje szerint a ma élő nemzedékek nagyobb része csak az idősebbek elbeszéléseiből, olvasmányaiból vagy filmekből ismeri a háborút. A fasizmust, a barna pestist a nemzetközi monopoltőke legszélsőségesebb körei szabadították a világra — és hasonló körök manapság is aktívak, ma is emberiségellenes terveket melengetnek. A német fasizmus a kéleti fenyegetés hazug legendájával álcázta háborús hódító terveit. Most is a szovjet fenyegetés hazug mítoszával operálnak — a tömegkommunikáció valamennyi eszközének felhasználásával manipulálva a közvéleményt, s magukat a döntéshozót is — mindazok, akik a fegyverkezési verseny új, minden eddiginél vészterhesebb szakaszát akarják elindítani. 1979 decemberében a NATO elfogadta azt a döntést, hogy mintegy 600 új, középhatótávolságú amerikai rakétafegyvert helyezzenek e( Európában. Ez a veszélyes terv az erőegyensúly megbontására törekszik, az európai béke és biztonság alapjait igyekszik megingatni.

Ha e történelmi évfordulón a ma feladataival szembesítve arról beszélünk, amit a békéért tenni kell, első helyre kerül a fegyverkezési hajsza megfékezése, az enyhülés megvédése. Azok az indítványok, amelyeket az SZKP XXVI. kongresszusán terjesztettek elő, s a Varsói Szerződés szocialista országainak javaslatai egységes egészet alkotnak, konstruktív megközelítést tükröznek, reális alternatívát jelentenek a hajsza továbbfolytatásával szemben. Ezek a javaslatok ama meggyőződésünkön alapulnak, hogy az enyhülés éveiben fáradságos munkával létrehozott vívmányok megvédése és továbbfejlesztése az államok és a népek alapvető közös érdeke. Éppen ez az értelme annak, hogy a Helsinki szellemében való politikai fellépésről, a realitások és az egyensúly tiszteletben tartásáról, s a legszélesebb körű nemzetközi párbeszéd folytatásáról szólunk. És nem mindegy, hogy e párbeszédben mi fogadtatik el tárgyalási alapnak, s mi nem. Ugyancsak Churchill volt, aki emlékirataiban ezt írta a II. világháborút megelőző periódusról : „A szovjet indítványokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták. Közönyösen, hogy azt ne mondjam, megvetésseí fogadták őket... Minden ment tovább a maga útján, mintha Szovjet-Oroszország nem létezett volna. Később drágán fizettünk ezért”.

Június 22-re emlékezve — s a milliókra, akikért a harang szólt — különösen érezzük: milyen óriási a tét. Hadd reméljük, hogy a Nyugat országainak válasza végül is pozitív és konstruktív lesz, hiszen a béke megvédéséhez, az enyhülés érvényesítéséhez nem elegendőek csak az egyik oldal jó szándéka, egyoldalú lépései. Ehhez kollektív erőfeszítés kell, s az idő nem vár!

Vajda Péter

HÉTVÉGE 3.