Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-24 / 140. szám

OTT­«HON CSŐ­LÓD Kevés kalória - sok vitamin! GOMBASALÁTA (egy sze­mély részére) 1/4 kg friss gomba, 1 fej vö­röshagyma, 1 kávéskanál mar­garin, citromlé, só, bors, pet­rezselyem, 3 evőkanál tejföl, 3 db paradicsom. A gombát több­ször megmossuk, majd feldara­boljuk. Az apróra vágott hagy­mát margarinban világosságá­ra pároljuk. Hozzáadjuk a gom­bát és 20 percig főzzük. Főzés közben kevés forró vizet öntünk kis részletekben hozzá. Citrom­lével, sóval és borssal ízesít­jük. Petrezselymet szórunk rá és hozzáöntjük a tejfölt. A pa­radicsomot karikákra vágjuk, fűszerezzük és apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk. SAJTOS SZENDVICS Hozzávalók: (egy személy ré­szére) 1 szelet pirított kenyér, 1 ká­véskanál vaj. 1 szelet edámi sajt, porpaprika. A pirított kenyeret megva­jazzuk. Rátesszük a sajtot. Elő­melegített grill-sütőbe tesszük, és rövid ideig átsütjük. Tete­jét paprikával megszórjuk. VEGETÁRIÁNUS RAGU Hozzávalók: (egy személynek) 2 db piros v. fehér paprika, 1 fej hagyma, 2 db főtt dió be­le, 1 pohár joghurt, citromlé, só. A paprikát és a hagymát megtisztítjuk, feldaraboljuk és forró vízzel leöntjük. Hozzáke­verjük a diót, ráöntjük a jog­hurtot. Maid citromlével és só­val ízesítjük. HÉJÁBAN FŐTT BURGONYA Hozzávalók: (egy személynek) 2 db burgonya, 10—12 dkg joghurt, kevés víz, só, bors, ap­róra vágott kapor, A burgonyát megpároljuk. A joghurtot vízzel felöntjük, kevés sóval, borssal és kaporral íze­sítjük. A burgonyát meghámoz­zuk, és ráöntjük az ízesített jog­hurtot ZELLERSALATA Hozzávalók: (egy személy ré­szére): 40 dkg zeller, cukor, fél kávéskanál ecet, 2 evőkanál víz, 10 dkg póréhagyma, 1 szemes bors, 1 tojás sárgája, só, T ká­véskanál vaj (5 qr.). A zellert .megtisztíjuk, meg­mossuk és 4— 6 cm hosszú csí­kokra vágjuk. Sós vízben egy csipet cukorral kb. 20 percig főzzük fedő alatt. Az öntethez ecetet, vizet, póréhagymát, bor­sot és sót felfőzünk. Lehűtjük. A tojás sárgáját tálba tesszük, majd a kihűlt főzetet szitán ál­törve hozzáadjuk. Közepes lán­gon vízfürdőben habverővel sű­rű habbá verjük. Majd a kis­sé megolvasztott vajat hozzá­öntjük, a főtt zellerdarabokra öntjük. Zellerlevelekkel tálra téve tálaljuk. Kismamák és csecsemők kozmetikája Halványító citrom-ós uborkalé-pakolás Göbös zsircsomók a bőr alatt A kismamák terhesség alatt és után felmerült arcbőrproblé­mái rendbehozhatók vagy meg- szüntethetők. Az állapotos nő bőre a terhesség folyamán és a szülés idején kölcsönösen igénybe van véve, ezért megkü­lönböztetett külső Icozmetikai kezelést igényel. Az arcbőr, de különösen az orr püffedése a szülés után általában rendbe jön. A májfolt (amely nem más, mint barnás bőrelszíneződés, pigmentfolt), kedvenc helyei a homlok, a száj külső szögletei, a haj körüli arcrész. Anyag­csere- és hormonzavar eredmé­nye, mely szülés után elmúlik. Ideiglenesen halványítható cit­rom- vagy uborkalétamponá- lásscrl. A kombinált alapozó nappali használata és trükkös elhelyezése a tarka színeződés körül látszólagos eredményt biztosít. Gyakori a bőrszárazság, mely ellen a jól felszívódó, bőrtáplá­Hétköznapra, ünnepekre Hódit a blu; A divat a legkülönbözőbb al­kalmakra a blúzt helyezi elő­térbe. Szinte azt mondhatjuk, hogy reggeltől-estig de még a legünnepibb alkalmakra is le­het blúzt viselni. Természetesen az alapanyag, a szín, és a for­ma helyes kiválasztásával. A blúzdivat kedvező a legtöbb nő részére, de a molettebbeknek inkább ún. „kivűlkötős”, vagy tunika jellegű megoldásokat ajánlunk. Készen is lehet ma már igen szép, elegáns, vagy sportos megoldásokat találni. Blúzt nehezebb otthon varrni, célszerűbb a nagyipari techni­kával készült; pl. kemény gal­léros, kézelős. De ajánljuk a bolti blúzokhoz a fantáziát és akkor már „egyéni" lehet egész kevés munkaráfordítással. Modelljeink mindegyike al­kalmi blúz, elegáns szoknyával vagy akár nadrággal is visel­hető. © Törökös mintázatú, „sesz- lis" brokátblúz Derékon keskeny övét alkalmazhatunk. Kis le­hajtott nyaka van, a vállrész alatt kevés húzás biztosítja a mellbőséget. (2) Készen is kapható külön­böző színű selymekből ez a for­ma. Egyénivé tehetjük, ha a gallér tetejére egy másik gal­lért varrunk — csipkéből. Más megoldás: az eredeti gallért kigyöngyözni. (D Bő — „pelerines" ujjak­kal készült selyemblúz. A nya­kon kifekvö masnival igen csi­nos megoldás. Az anyaga lehet saját színében mintázott, vagy bármilyen nagy, elegánshatású virágminta is. © Régi blúzt átalakíthatunk nagy „zsabó" alkalmazásával a kivágásból kihajlóan. Nagyon szép, ha fehér hímzett anyagból vagy színes selyemből készül és még kézelőt is csinálhatunk, le­hetőleg 3/4-esre levágott ujja végére. ^ © Pelerines ujjú selyemblúz nyakára a oliszirozott nagy „ki- fekvő” gallér nemcsak csinos, hanem divatos is. Ugyanez a gallér az egész egyszerű ing­blúzra is alkalmazható, ha az eredeti gallért levágjuk ló krépi kitűnő orvosság, amit vízzel viszünk fel a bőrre, így a bőr vízháztartásának hiányossá­gát hydratálással pótoljuk. Ke­vesebb panasz esik a terhesség alatt a bőr zsírosságáról, hab­krém és Lotion használata szép eredményt biztosit. Pillanatnyi bőrfrissítés eléré­sére ajánlatos hideg-meleg víz percenként váltakozó paskolósa a bőrre, mely élénkíti a hajszál­erek működését, üdévé, simává teszi a bőrt. A szeszesital mértéktelen fo­gyasztása a bőrt csúnyává, püf­fedtté, foltossá, borvirágossá teheti, idegrendszeri zavarokat is előidézhet. Természetes, hogy egy-egy pohár bor az étkezés­nél még orvos által is engedé­lyezett, mert elősegíti az emész­tést, az étvágyat fokozza. A terhesség alatt előforduló természetes hízás fel se tűnik, de a terhesség után visszama­radt erős redők, világos csík­húzódások a hasi részen, már odafigyelésre kényszerítenek. Ez már más: mint a rugalmas kö­tőszövet hiánya, lazulása. Idő­vel rendbehozható orvos által előírt rendszeres tornával, kré­mezéssel, napozással. Másik gyakori probléma a cellulitis, mely néha összeté­veszthető a kismama természe­tes súlygyarapodásával, de, ha szülés után is fennmarad, ko­moly gondot okoz. A tünet: ki- sebb-nagyobb göbös zsírcsomók a bőr alatt, a bőr felszíne na- rancsszerűen lyukacsos. Eleinte normál hízásnak vélhető, mely a nők csípője körül, a fel­ső combon, karon, hason, nya­kon mutatkozik. Valójában a zsir-víz-salakanyagok zavaraiból keletkezik. Ajánlatos orvoshoz fordulni, mert kezdő stádium­ban a probléma könnyebben megoldható, későbbi rendbeho­zása már huzamosabb időt vesz igénybe. A szépségápolás már a cse­csemőkorban elkezdődik, mely kötelező és egyenlő a napi tisz­tálkodással, ezzel az ápolási tevékenységgel a kisbaba koz­metikája naponta ismétlődik. Tisztaság nélkül nincs egészség, a korai ápolás hosszú szépsé­get ígér. Itt érdemes megjegyez­ni egy idevonatkozó, Signe Borg nevű malmöi, 72 éves hölgy rö­vid esztétikai életrajzát; mely a következő: „valamikor az arcom sima volt, a szoknyám redőzött, most pontosan fordítva van. A hibás magam vagyok, mert túl­ságosan későn kezdtem el ápolni magam." A bőr csecsemőkorban a leg­érzékenyebb. Ápolása fokozott figyelmet érdemel. Napi koz­metikumai: babaszaooan, sam­pon. krém. ólai. hintőpor, puho frottírból készült mosdókesztyü stb. A gyulladást gátló és vízou- hító kamillát sem nélkülözheti a kisbaba. A kamilla születé­sünktől a siria ki«ér bennünket, mindenre bevált, leajohban fel­használható avógvnövénvünk. Bármely szokatlan rendellenes­séget veszünk észre a csecsemő érzékeny bőrén, forduljunk or­voshoz tanácsért. A kezdeti na­pozás is nagy óvatosságot igé­nyel. A napozás ideje az évek növekedésével fokozódhat. Komjáthyné Fehér Zsóka ÚJDONSÁ GOK Szőnyegtisztító. Aerosolos ké­szítménnyel bővült a szőnyeg­tisztítók választéka. A Perihita elnevezésű import szőnyegtisz­tító erős szennyoldó, színfelújí­tó hatású Virágpor. A Hungaronektár hozza forgalomba a gyógynö­vény szaküzletben, valamint a csemege jellegű élelmiszer bol­tokban kapható, méhek által gyűjtött virágport. A magas fe. hérjetartalmú, C-, E-, P-, B| és B-. vitaminokban és aminósa- vakban gazdag virágpor rend­szeres fogyasztás esetén kiváló élettani hatású. Különösen aján­lott ideges fáradtság, elesett- ség, gyulladásos megbetegedé. sek, étvágytalanság esetén. Motor- és karosszéria lemosó. Olvikor 100 elnevezéssel a ME- DIKÉMIA hozta forgalomba a legújabb járműápoló szert. A készítmény személygépkocsik és motorkerékpárok karosszériájá­nak és alvázának tisztítására egyaránt alkalmas. Gyorsan el. távolítja a felrakódott szennye­ződést, oldja a bitument is. Import cikkek. Számos válasz­tékbővítő külföldi áru érkezett a pécsi Centrum Áruházba. Mexikóból — több színben és fazonban — könnyű, hajlékony szabadidő papucsokat, Auszriá- ból harisnyanadrágokat szerez, tek be. Kapható libanoni férfi­ing, kínai kordbársony, holland műanyag háztartási cikkek, egyebek közt varródoboz és szennyestartó. Korpásodás elleni sampon. Flakonhiány miatt hosszú ideje hiányzott az üzletekből a köz­kedvelt kamillás Melinda sam­pon. A korpásodást gátló fej­mosószer most új kiszerelésben, macit formázó flakonban kap­ható. Minősége változatlan. Nyári larmer'.áskák. Több színben és fazonban, zseBes, húzózáras, kifejezetten fiatalok, nak való farmertáskákat szerzett be, a pécsi Kórház téri háztartási bolt. Az igénybevé­telt jól tűrő táskák kirándulás­ra, utazáshoz is megfelelnek. Aromák. 19 féle aroma érke­zett a pécsi gyógynövény szak­üzletbe. Kapható egyebek közt a torták, sütemények, krémek ízesítésére is kitűnő dió- és mandula, valamint a krémeket színező és ízesítő meggy aroma is. Szúnyogriasztó. Szuku fantá­zia névvel hozta forgalomba új­donságát a körösladányi Meta- kémia Szövetkezet. A krém a bőrfelületre kenve 8—10 órán át tóvoltartja a szúnyogokat, de megbízható szer kullancsok ellen is. A szín: ízlésesen berendezett szalon, a pamlagon hever az elbűvölő Alicia. A senorita ol­csó kiadású detektívregényt ol­vas. Hirtelen nagy zajjal felcsa­pódik az ajtó, és egy férfi top­pan be: arcán kendő, kezében kés. Alicia fel sem néz. Alicia: Ki az? A férfi hirtelen mozdulattal letépi arcáról a kendőt. A se­norita ráismer, és vállat von; arcán mélységes unalom ömlik el. Fernando: Látom, megismer­tél, te hitvány áruló! Azért jöt­tem, hogy megbüntesselek, öt hosszú esztendeig vártam a na. pót, míg végül egyedül vagy itthon. Végre-valahára ütött bosszúm órája! Torkon ragadja Aliciát, és ar­ca elé emeli a kést. Alicia: Megint borotválatlan vagy, Fernando! Mivel a férfi keze el van fog­lalva, félresandít, forgatja sze­mét. igyekszik megállapítani, mennyire borostás. Fernando: Talán nem volt időm borotválkozni. Alicia: Annyiszor megígérted már nekem, hogy borotválatla- nul nem teszed ki a lábad ha­zulról. Fernando: Fittyet hányok a szavaidra, hűtlen teremtés! Azért jöttem, hogy megbüntes­selek! Alicia: Bocsáss meg, Fernan. do. . Te mindiq kissé lusta ■ voltál. De ha ismerni akarod a véleményemet, akkor hidd el: inkább borotvált képpel jöttél volna büntetni! Fernando: Nem hiszem, hogy a szakállamnak bármilyen jelen­tősége volna most! Alicia: Pedig nagyon jól tu­dod, hogy van jelentősége! Kü­lönben miért takartad el ken­dővel az arcodat? Mert szé- gyellted, hogy borotválatlan vagy! Fernando: Egyáltalán nem. Hanem mert azért jöttem, hogy... mindegy, miért jöttél . . . Eredj a fürdőszobába, és bo­rotválkozzál meg, különben nem engedem, hogy megbün­tess .... Fernando: Halj meg, csalfa teremtés ! Alicia: Jó, jó. Fernando, meg. halok. Okvetlenül meghalok. Csak előbb menj a fürdőszobá­ba, és borotválkozzál meg. De minél gyorsabban, kérlek! Néhány perc múlva Fernan­do kijön a fürdőszobából, fris­sen borotvált arcát törülgeti. Fernando: Nos, te aztán min. dig eléred, amit akarsz! Alicia: Ne morogj. Így mind­járt más: most emberhez ha­sonlítasz. Fogd hát a késed, és láss dologhoz. Ferdando: Hűtlen teremtés! Te ... te . . Alicia: Mi vagyok? Fernando: Bocsáss meg ... nem tudlak megölni . . . Egé- _szen elment a kedvem, elpá­rolgott a harci elszántságom. Alicia: Ha a dolog így áll, akkor menj szépen haza. Elfog­lalt ember vagy, nem veszte­getheted az idődet, majd el­jössz máskor és megbüntetsz. Fernando: Rendben van, Ali. cia, köszönöm a meghívást. Ok­vetlenül eljövök és megbüntet­lek. Viszontlátásra . .. Fordította: Gellért György Tréfák Egy bepólyált fejű férfit szál­lítanak be a kórházba. — Nős? — kérdi az űrlapot ki­töltő ápolónő. — Nem, kérem. Közönséges utcai balesetről van szó! * — Szívesen feleségül vennék egy olyan lányt, akinek három nővére van. — Ugyan miért? — Mert akkor csak egy ne­gyed anyós jutna rám! Kedvező széllel... Hö írén yvécfofem Május végi növényvédelmi munkák Az almafákat a kaliforniai pajzstetű mozgó lárvái és al­mamoly ellen Unitron 40 EC, Bi 58 EC vagy Sáridon 40 WP szer­rel permetezzük. Csapadékos napok után az almafavarasodás megelőzése miatt Topsin-metil 70 WP vqgy Chinoin .Fundazol használatát javasoljuk. Az őszibaracfák tafrinás le- vélfodrosodása miatt már nem kell védeni. A meleg hatására a fertőzött le/^lek lehullanak. A gyümölcsmolyok lárvái ellen Ditrifon 50 WP, Sáridon 40 WP vagy Unitron 40 EC szerrel védekezzünk A levéltetvek el­len 'Pirimort használjunk. Szil­vafákat Unitron 40 EC ás Zineb szerrel permetezzük. A málnát szürkerothadás ellen Chinoin Fundazol vagy Topsin-metil-szer- rel védjük. A szőlőt virágzás előtt pero- noszpóra ellen Dithane M—45, Ortho—Phaltan vagy Orthocid- dal permetezzük. Szőlőmolyok kártétele esetén Unitron 40 EC, Ditrifon 50 WP, Safidon 40 WP vagy Fiiból E használata javasolt. Ahol előző évben erősebb botritisz-fertőzés volt, ott virág­zás előtt közvetlen a Chinoin Fundazol 50 WP alkalmazását javasoljuk Felhívjuk a termelők figyel­mét, hogy egyszerre csak két növényvédőszer juttatható ki a kevérhetőséget figyelembe vé­ve biztonságosan, A három vagy ennél több szer egyszerre’való kijuttatása felesleges és rend­szerint perzselést okoz. A burgonyabogár lárvakelése megkezdődött. Védekezéshez Sevin 85 WP, Safidon 40 WP, Ditrifon 50 WP, vagy Fiiból E szert javaslunk. A káposzta és.egyéb zöldség­félék levéltetvei ellen Unifosz 50 EC vagy Pirimort alkalmaz­zunk. Az életmezésegészségügyi vá­rakozási idők betartására, va­lamint az előírt óvóredszabó- lyokra fokozottan ügyeljünk Dr. Frank József llllll? *t 1» mi o n IUI I Dl G O T E: n senorita és a gyilkos

Next

/
Thumbnails
Contents