Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-04 / 93. szám
Békéscsabán vendégszerepel a PMSC Mindenki egészséges KI lesz a jobbhátvéd? hétvége sporteseményei Gokartverseny Pécsett Rangadó a megyebajnokságban A labdarúgó NB ll-ben a baranyai csapatok közül ezúttal a Komló és a Sellye játszik hazai pályán. A Komló a Honvéd Rákóczi együttesét fogadja és ha a kék- fehérek versenyben akarnak maradni az első helyért vívandó harcban, akkor győzniük kell. Ugyancsak nyernie keil a Sellyének. Igaz, ők a kiesés elkerüléséért harcolnak. Legútobb nagy meglepetést okoztak, Tapolcán szerezték meg a két bajnoki pontot. Ha megismétlik elmúlt heti játékukat, akkor otthon tarthatják a két pontot. A PVSK Péten vendégszerepel és legalább egy pont megszerzése a cél. Gondot okoz Rónai István vezető edzőnek, hogy Szabó és Szőcs két sárga lapja miatt nem játszhat és több játékosuk sérüléssel bajlódik. Az MVTE Keszthelyen próbál egy pontot szerezni. A megyei I. osztály mérkőzései közül kiemelkedik a Siklós—Mázaszászvár rangadó, melyet vasárnap játszanak. A Mázaszászvár hét közben legyőzte az István-aknát és átvették a vezetést a bajnoki táblázaton. A Siklós több mint húsz fordulón keresztül az élen állt, így most bizonyára szeretnék visszaszerezni első helyüket. Kérdés mit szól ehhez a Mázaszászvár? * Hosszú idő után először rendeznek gokartversenyt Pécsett. Az országos meghívásos egyéni és csapatversenyen rajthoz áll a teljes hazai élgárda és részt vesznek a futamon a jugoszláv versenyzők is. Az első AFIT Kupa vasárnap reggel 7 óra. kor a gépátvétellel kezdődik, ezután szabad edzés, majd 10 óra 30 perckor indítják az első géposztály mezőnyét. A pécsi AFIT-os versenyzőket 71, 72, 333, 334, 335, 405, 406-os rajtszámokkal láthatjuk. A rendezők kérik a nézőket, hogy a kihúzott kötél - kordonon át ne lépjenek, fegyelmezetten viselkedjenek, segítve a biztonságos lebony- nyolítást. Műsorfüzet a helyszínen kapható. Évadnyitó lesz a modellezőknél és a röplabdázóknál is. A modellezők az Ércbányász ralival nyitnak az új- mecsekaljai modellező bázison. A NB ll-es baranyai röp. labdacsapatok idegenben szerepelnek az első fordulóban. ÁPRILIS 4.; SZOMBAT Labdarúgás. NB I. mérkőzés: Békéscsaba—PMSC, Békéscsaba, 16.00. NB I. ifjúsági bajnokság Békéscsaba—PMSC, Békéscsaba, 14.15. Megyei I. osztály: Villány— Drávátok, Villány, 16.30, Vasas! Bányász—Szigetvár, Vasas, 10.30 Országos' ifjúsági bajnokság PMSC—Sellye, Pécsújhegy, 10.00. Birkózás. Országos ifjúsági sza badfogású vidékbajnokság, városi sportcsarnok, 13.00. Röplabda. NB II. férfiak: Szol nők—U. PEAC, Szolnok, 16.00 BÁCSÉP SC—Pécsi Vörös Meteor Kecskemét, 15.00. Mezőtúr—Kon véd Steinmetz SE, Mezőtúr, 15.00. NB II. nők: DÉLÉP SC—Mohács- Véménd, Szeged, 11.30, Szolnok Vegyiművek—U. PEAC, Szolnok 15.00. Cselgáncs. Dunántúli úttörő rang sorverseny vasutas tornacsarnok 11.00. Modellezés. Ércbányász rali rá dióirányítású autómodellek verse nye, Újmecsekalja, 12.00. Tollaslabda. Megyei bajnokság. Műszaki Főiskola, 9.00. ÁPRILIS 5., VASÁRNAP Labdarúgás. NB II. mérkőzések; Komlói Bányász—Honvéd Rákóczi SE, Komló, 16.30, Keszthely—Mo- hács-Véménd, Keszthely, .16.30, Sellye—Ajkai Alumínium, Sellye. 16.30, Pét—PVSK, Pét, 16.30. Megyei I. osztály: Steinmetz SE—P. Zsolnay, Postás-pálya, 16.30, Siklós—Mázaszászvár, Siklós, 16.30, Mágocs—Vajszló, Mágocs, 16.30, Beremend—István-akna, Beremend, 16.30, Boly—P. Kesztyűgyár, Boly, 16.30, Birkózás. Országos .ifjúsági szabadfogású- vidékbajnokság, városi sportcsarnok, 9.00. Röplabda. NB II. férfiak: Szolnoki UTÁSZ—Honvéd Steinmetz SE, Szolnok, 10.00, Mezőtúr—U. PEAC, Mezőtúr, 11.00, Honvéd Mezőfi SE —Pécsi Vörös Meteor, Kecskemét, 10.00. NB II. nők: Gyomq—U. PEAC, Gyoma, 10.30, Dunaújvárosi Építők—Pécsi Vörös Meteor, Dunaújváros, 11.00. Sakk. OB I. mérkőzés: Statisztika—PMSC, Budapest, 9.00. Modellezés. Ércbányász rali rádióirányítású autómodellező verseny, Újmecsekalja, 9.00. Tollaslabda. Megyei bajnokság. Műszaki Főiskola, 9.00. Autósport. Országos egyéni és csapatgokart-verseny, Mozgalmi Ház. 10.30. Tizenkét ország tornászai ellen Pécsett Heti jegyzetünk A sikerek titka Divat volt egyidőben a titkok kutatása. Pontosabban a magyar és a többi szocialista ország sportbeli sikerei mögött igyekeztek valamiféle „titkot” felfedezni. Hiszen az ötvenes évektől kezdve egyre-másra lepték meg a világot ezeknek az országoknak a sportolói új világcsúcsokkal, tanítottak meg új neveket az egész világgal, hódították el újabb és újabb sportágakban a .hegemóniát. Ezzel olyan pezsgést vittek be a világ sportéletébe, amilyenre korábban nem volt példa A titkot azóta megfejtették mindenütt. A titok ma már nem titok: az eredmények a szocialista társadalomban gyökereznek. Abban, hogjt a sportolási lehetőségek mindenki számára elérhetővé váltak, és a szocialista állaim hathatós segítséget nyújt az élsportolóknak és segíti, támogatja a tömegek sportját. Az elmúlt harminchat év a magyar sport látványos fellendülésének az . éveit is jelenti. A magyar sportélet a felszabadulás előtt is sok sikert ért el. Olimpiai bajnokságok sora, . világbajnokok, Európa-bajno. kok jelezték a magyar sport erejét Kialakultak a „magyar", sportok: a kardvívás, vízilabda és természetesen a labdarúgás. De a tornászok, ökölvívók, birkózók, úszók és atléták is képviselték magukat az olimpiai aranyérmesek között. A felszabadulás után az újjászülető magyar sport építhetett és épített is a korábbi eredményekre. Azzal, hogy a sportolás lehetőségei elől elzárt tömegek előtt is megnyíltak a sportpályák, egyszeriben tehetségek sokasága került a sport élvonalába. Új sportáqak kerültek fel a „si. Ikerlistára". Leqismertebb az öttusa esztendőkig tartó siker- sorozata. De ne feledjük, hogy éveken át a magyar női torna jelentette a Világszínvonalat, és ne tagadjuk meg a labdarúgásunktól sem, hogy tőle tanulta a világ a korszerű játékot az ötvenes években Kilenc olimpia zajlott le a felszabadulás óta. Volt köztük, amelyik kiugró sikereket hozott, volt. amelyik után fiaskóról beszéltünk. Voltak az olimpiáknak nagy magyar győztesei és nagy vesztesei. A magyar sport egésze azonban mindig a győztesek között volt. Eredményeivel, egyéniségeivel évről évre kivívta a világ elismerését. A magyar sport az utóbbi években rengeteget kapott. Csaknem minden városban van már sportcsarnok, épül a budapesti nagy csarnok is, ahol már világversenyeket is lehet rendezni De ézeknél is fontosabb talán az, hogy az új iskolákból nem hiányzik a tornaterem, a sportiskolái hálózat mór serdülőkortól biztosítja a tehetségek kibontakozását. A magyar sport ma a világ élvonalában halad. Sportolóink sokfelé képviselik hazánkat és szereznék elismerést Ma. gyarországnak. A legnagyobb feladat ma talár* az, hogy lépést kell tartani a korral, gyorsuló ütemben fejlődő eredményékkel. Ehhez az elmúlt harminchat év megteremtetfe az alapokat, tehát a jövőt biztosan lehet tervezni, és építeni a sportban is. — K — Megyebajnokság Pécsi Kinizsi—PBTC 1-1 (1-0). Bőrgyár-pálya, 150 néző. V.: Kiss. Az első félidőben a Kinizsi, másodikban a Bőrgyár volt a jobb, az eredmény igazságos. Góllövő: Juhász, illetve Hajós. Jók: Juhász, Decsi, Hargitai, ill. Jurinovics, Lutz, Hajós. Pécsi Postás-Universitas PEAC 1-0 (0-0). Ifjúsági stadion, 50 néző. V.: Horváth. Az egyetlen helyzetét értékesítő Postás lelkes játékával megérdemelten nyert. Gól lövő: Szabó. Jók: Szabó, Hausznek, Georgiu, ill. Nagy, Bodró. A PMSC iabdarúgócsopata már szerdán délelőtt elutazott Pécsről és pénteken délutánig Szegeden tartózkodtak. Szerdán délután edzőmérkőzést jót. szottak az NB ll-ben éllovas SZEOL AK ellen, és az eredmény 1-1 lett A „főhadiszállás” az ugyancsak NB ll-es DÉLÉP SC vendégházában volt és az építők pályáján tartották edzéseiket a piros-feketék. A csapat pénteken este folytatta útját Békéscsabára. Szegeden csütörtökön délelőtt futás majd fürdés szerepelt a programban, délután 70 perces pergő ritmusú erőnléti edzést tartottak. Pénteken délelőtt taktikai gyakorlás képezte az edzés anyagát, aztán Szőcs János kihirdette a Békés. Csabán pályára lépő csapatot, melyben egy kérdőjel van. Csak Munkahelyén, a Sörgyár igazgatói irodájában a fő helyen a sörgyártás 125 éves jubileumára készült oklevél függ a falon, közvetlen alatta egy PMSC-zászló és az NB ll-ben bajnokságot nyert labdarúgócsapat színes képe. Két ellentétes területet jelképeznek, de jól megférnek egymás mellett, akárcsak dr. Rugási Endre életének legutóbbi évtizedében. A Sörgyár igazgatója 1974-től a Pécsi MSC társadalmi elnöki tisztét is betöltötte. A szobában levő ülőbútorok piros-feketék, akárcsak az egyesület színe. Kérdezem, hogy ez a véletlen műve, vagy így választott. Elmosolyodva válaszolja: „Választhattam a színt illetően, akkor miért ne ezt a színösszetételt választottam volna.” Amikor a PMSC élére került, az egyesület a forrás időszakában volt. Egy évvel azelőtt alakult meg a klub és az a szakasz igencsak próbára tette a vezetőket. Még nem csillapodtak el a klubsovinizmus hullámai, hiányzott a tapasztalat is, amely egy nagy egyesület irányításához szükséges és elég volt egy „botlás”, máris jött a bírálat. És bizony az indulásnál voltak botlások, mint például á labdarúgó- és a kézilabdacsapat kiesése az NB I- ből. Az elmúlt évek viszont már azokat igazolták, akik bíztak az új nagyegyesület erejében, a PMSC az ország legjobbjai közé került. — Pártfeladatként kaptam, hogy vállaljam a PMSC társadalmi elnöki tisztét. A feladat megtisztelő volt számomra, hiszen annak idején 1939 és 1941 között egy munkás egyesület, a PSC sportolója voltam. Azt az egyesületet akkor feloszlatták, mert vörös posztó volt. Hivatalosan tehát nem jogelődje a PMSC-nek, de átvitt értelemben mégis az, hiszen munkás sportegyesület volt. Később egyik alapítója, sportolója, majd vezetője lettem a Pécsi Kinizsinek. — Ilyen előzmények után kerültem a piros-feketékhez. A kezdeti nehézségek ellenére nqgyon szép éveket töltöttem ott. A nehézségeken az segített át, hogy minden támogatást a mérkőzés előtt dől el, hogy Brezniczky vagy Schulteisz lesz-e a jobbhátvéd. A tervezett összeállítás: Katzirz — Breznicziky (Schulteisz), Torna, Róth, Kincses — Lutz, Dobány, Dárdai, Lőrincz — Kardos, Réfi. — Nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen a Békéscsaba a legutóbbi két mérkőtósen vereséget szenvedett és most hazai pályán bizonyára javítani szeretnénk — mondotta Szőcs János, akivel pénteken telefonon beszéltünk. Ráadásul mi még sohasem nyertünk Békéscsabán. Ami biztató, hogy mindenki egészséges a csapatban és a legjobb összeállításban játszhatunk. Azon leszünk, hogy legalább az egyik pontot megszerezzük. megkaptunk a párt- és állami szervektől, no meg a bázisvállalatok is beálltak a sorba. Kialakult az egyesület végleges képe, az elmúlt öt esztendőben, valamennyi szakosztály a helyére került. Ügy gondolom, nem kell nagyobb elismerés, mint az a tény, hogy 1977 decemberében az országosan kiemelt egyesületek sorába kerültünk. Számos versenyzőnk került be a különböző válogatott keretekbe, eljutott sportolónk az olimpiára, Lénárt világbajnokságot nyert súlyemelésben, de sorolhatnám tovább a szép eredményeket. Meg itt vannak a létesítmények! Korszerűsítettük a labdarúgók újmecsekal- jai otthonát, elkészült az atlétikai pálya és a futófolyosó, teremhez jutottak a súlyemelők és a birkózók, felépült a kajakkenu tanmedence. Egyszóval a befektetés már megtérült, a PMSC létjogosultságához nem fér kétség. Az elmúlt időszak eredményeinek felsorolása után beszélgetésünk. menete a jelenre terelődött. Dr. Rugási Endre a februári egyesületi választáskor már nem vállalta az elnöki funkciót. Közelít a nyugdíjkorhatárhoz és átadta a helyét a fiataloknak. Munkája elismeréseként átvehette a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst fokozatát. Kapcsolata azért nem szakad meg véglegesen a sporttal.- Beszélgettünk az új vezetőkkel és jólesett, hogy számítanak a tapasztalatomra, "a munkámra. Elmondhatom, hogy mindig a labdrúgók álltak a legközelebb hozzám, ezért a jövőben a labdarúgó-szakosztálynak segítek majd. Meg aztán itt van a Sörgyár csapata, a Kinizsi is. Most ismét több Kosárlabda Bp. Honvéd-PVSK 107-105 (50-43), Felszabadulási Kupa, férfimérkőzés. Városi sportcsarnok. V.: Weidinger, Faidt. Ld.: Márton (29), Jankovics (22), Kamarás (11), ill. Tóth (29), Vojtek (25), Varasdi (14). Kitüntetés A testnevelés és sportmozga. lomban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként • a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kiváló munkáért jelvényt adományozott Karádi Károlynénak, a Baranya megyei SPORI turisztikai főelőadójának és Tóth Lászlónak, a pécsi városi sportcsarnok igazgatójának. A kitüntetéseket az OTSH elnökének megbízásából Orosz Ottó, a megyei TSH elnöke ad. ta át pénteken délelőtt a megyéi sporthivatalban. elnöke idő jut rájuk is. Ha meg „szabadnap” lesz a társadalmi munkában, akkor szurkolni megyek valamelyik szakosztály rendezvényére. Ebben partner a családom 'is, valamennyien nagyon szeretik a sportot és most már.az unokáim is egyre gyakrabban elkísérnek a mécsesekre. Kérdezték többen is, hogy miért nem maradtam továbbra is aktív sportvezető. Ügy gondolom, helyesen döntöttem. Az élet rendje, hogy a fiatalok átvegyék a stafétabotot. No, meg értelmet is ad az életnek az, amikor az ember láthatja, hogy az utódok nagy ügyszeretettel végzik a rájuk hagyott munkát, és biztos kezekben van a hajó kormánykereke. És én úgy érzem, hogy jó kezekbe került az egyesület vezetése. PVSK-Vasas Izzó 81-68 (35-32), Felszabadulási Kupa, női mérkőzés. Városi sportcsarnok. V.: Bacsfay, Faidt. Ld.: Bundászné (25), Hollós (21), Verbőcziné (12), ill. Susanits (16), Pataki (12), Megyeri ( 12). A jövő héten péntektől vasárnapig nagy nemzetközi tornászrandevú színhelye lesz a pécsi városi sportcsarnok. Következik a magyar nemzetközi egyéni bajnokság, amelyet most már hagyományosan a dél-magyarországi város rendez meg. A visszaigazolások szerint a magyar élmezőnyt képviselő hat férfi-, illetve há- .rom női versenyző 12 ország kiválóságaival kerül szembe, így az angol, az osztrák, a bolgár, a csehszlovák, a holland, a KNDK-beli, a kubai, az NDK-s, a román, a szovjet, a spanyol és a svájci válogatott képviselőivel. Lemondták részvételüket a tengerentúliak, így a japánok, az amerikaiak és a kanadaiak. Legkorábban — már e Botrány Mosztarban Mosztarban szerda este a Jugoszláv Labdarúgó Kupa középdöntő mérkőzése után — amelyen a hazai Velezs 2-1-re nyert a Buducsnoszt Titograd ellen — verekedés tört ki a két csapat szurkolóinak egy része között. Többen megsérültek, néhány autóbuszt és személykocsit pedig megrongáltak. Mindez a stadiontól elég távol játszódott le. hét végén — a kubaiak várhatók, a többi külföldi sportküldöttség a jövő héten, kedd- szerdán fut be. Dunántúlt ntroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapjo Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, Engel János u. 8. 7630 « Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,- Ft fél évre 204,- Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Kettős szerepkörben „Nyugdíjban” a PMSC ■ Elismerésként kitüntetés ■ 0 kapcsolat továbbra is megmarad Lázár Lajos