Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-05 / 94. szám
Magyar pártkiildöttség utazott Prágába Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának vezetésével vasárnap pártküldöttség utazott Prágába, ahol részt vesz Csehszlovákia Kommunista Pártjának április 6-10. között sorra kerülő XVI. kongresszusán. A küldöttség tagjai: Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára, Kiss Sándor, a Győr megyei Állami Épitő- ipari Vállalat művezetője, az MSZMP KB tagjai és Kovács Béla, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövete, aki a csehszlovák fővárosban csatlakozik a küldöttséghez. Koszorúzások, KISZ-fiatalok fogadalomtétele, vetélkedők, sportversenyek Hazánk felszabadulásának 36. évfordulóján, április 4-én, katonai tiszteletadással koszorúzás! ünnepséget rendeztek Pécsett, a központi temetőben lévő szovjet hősök emlékművénél. Tíz óra előtt néhány perccel a gyárvárosi úttörők kürtjeiére zászlós díszsorfal között az egyenruhás ifjúgárdisták a kandeláberhez léptek, fellobbant a láng, majd a zenekar eljátszotta a szovjet és a magyar himnuszt Ezt követően Vajek Róbert, a Pécsi Nemzeti Színház művésze Jeszenyin: Rólad álmodom szülőföld című versét mondta el, utána a Volán 12-es Vállalat kórusa Ko- dály-kórusművet énekelt. Az MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága koszorúját Lukács lános megyei első titkár ’és Szentirányi József városi első titkár helyezte a szobor talapzatához. A Baranya megyei és a Pécs városi Tanács koszorúját Horváth Lajos megyei és Czente Gyula Békéscsaba-Pécsi MSC 3:2 (1:2) Békéscsaba, 8000 néző. Vezette: laczina. Békéscsaba: Rapcsák — Királyvári, Kerekes, Tisza, Rácz — Maján, Pásztor, Zsömbörgi (Steirgelwald, az 58. percben) — Kanyári, Kurucz (Zakar, a 74. percben), Csep- regi. Edző: Marosvölgyi Károly. PMSC: Katzirz — Schul- teisz, Torna, Róth, Brezniczky — Lutz (Gallai, a szünetben), Dohány, Dárdai, Lőrinc (Vigh, a 83. percben) — Kardos, Réli. Edző: Szőcs János. Békéscsabán megváltozott a PMSC tervezett összeállítása, Kincses bejelentette, hogy nincs teljesen rendben, Szőcs János ezért Brezniczkyt küldte pályára. A pécsiek tartottak a hazaiaktól. A békéscsabaiak kaptak előbb lábra és az 5. percben vezetéshez jutottak. Pásztor szabadrúgása után Királyvári a kapufát találta el, a visszapattanó labdát Kanyári a kapu közepébe lőtte. (1-0). A hazaiak kezdeményeztek, a pécsiek csak félóra eltelte után jöttek fel. A 40. percben egyenlített a PMSC. Lőrincz labdáját az előrehúzódó Róth a kapu sarkába fejelte. (1-1). A 44. percben Lőrincz jól indította Réfit, aki elhúzott a ráfutó Kerekes mellett és a hálóba lőtt. (1-2). (RÉFI: — Megkerültem Kerekest, akkor már tudtam, hogy nyert ügyem van, hiszen már csak a kapussal álltam szemben. Nagyon örülök, hogy sikerült gólt lőnöm.) Szünet után pécsi támadásokkal folytatódott a játék. A 47. percben Dárdai 20 méteres lövése a kapufáról vágódott ki. A hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak. A 66. percben békéscsabai szöglet után ide-oda pattogott a labda a pécsi kapu előtt, végül Katzirz szögletre mentett. A szöglet beívelése után Kerekeshez került g labda, lövését Katzirz kiütötte, Kanyári rácsapott és 3 méterről nem hibázott. (2-2). (Folytatás a 7. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! volna a Pécs Koszorúzási ünnepség a pécsi felszabadulási emlékműnél Lukács János és Szentirányi József megkoszorúzzák Pécsett a szovjet hősök emlékművét Fotó: Erb János városi tanácselnök kísérte az emlékműhöz. Koszorúzott a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei és Pécs városi Bizottsága, valamint a fegyveres testületek képviselői. Elhelyezték a sírokra a kegyelet és a megemlékezés virágait Pécs üzemeinek, vállalatainak, intézményeinek dolgozói és az iskolák diákjai A koszorúzási ünnepség pz Internacionóléval és a dísz- százád elvonulásával ért véHáromszázan tettek fogadalmat április 4-én délelőtt a Mecseken lévő felszabadulási emlékműnél, ahol Deák László, az MSZMP KB tagja mondta a fogadalom szövegét a fiataloknak, majd az új KISZ-tagok jelvényeit a Jurisics utcai általános iskolások tűzték fel. A bányászzenekar eljátszotta a Himnuszt, majd Vitai András, a Pécsi Nemzeti Színház tagja Garai Gábor: Állványozók című versét mondta el. Ezt követően helyezték el az emlékezés koszorúit és virágait az MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága Baranya megye és Pécs város Tanácsa, a Hazafias Népfront, az SZMT, a KISZ és a fegyveres testületek és szervek képviselői, majd az ünnepség az Internacionálé- val fejeződött be. * Megemlékezésekkel, ' látványos, hangulatos kultúr- és sportprogramokkal ünnepelte a hét végén Baranya hazánk fel- szabadulásának 36. évfordulóját. Sellyén szombat délelőtt koszorúzással egybekötött ünnepséget tartottak a Felszabadulási emlékműnél, ahol Ledvi(Folytatás a 2. oldalon) A békéscsabai védők elfejelik a labdát Dobány (5) elöl Győzhetett A pécsi utak iövője i lettmi változások g Kukoricalisztes sütemény Hétfői Dunántúli napló XXXVIII. évfolyam, 9^. szám 1981. április 6., hétfő Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Április negyedikét köszöntöttük Labdarúgó NB I. ap — képekben Az igazi tovaszias idd meghozta az első igazi nagy pécsi vásárt is, még délután is javában alkudtak a kitartóbbak. Aki korábban összepakolta sátrát, annak még városnézésre is futotta idejéből. Második képünk a mecseki vidámparkban készült, ami már pénteken megnyitotta kapuját. A vidámpark újdonsága: a libegő. Harmadik képünk a gokartversenyen készült, erről tudósítást olvashatnak a 7. oldalon.