Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-30 / 117. szám

u Dunántúli Tlaplö 1981. április 30., csütörtök ~1981. ÁPRILIS Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából *• KATALIN CSÜTÖRTÖK nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.29 — nyugszik 19.54 órakor A Hold kél 3.57 — nyugszik 15.02 órakor Nyolcvan évvel ezelőtt, 1901. április 30-án mutatták be Budapesten A tánc cimű első magyar játékfilmet. Rende­zője és operatőrje Zsitkovszky Béla volt és szerepelt ben­ne — többek között — Márkus Emília, Fedák Sári, Blaha Lujza, Hegedűs Gyula. Á vetítés mintegy fél óráig tartott. Mint ismeretes, a filmművészet, a mozgófényképezés — tudományos elnevezéssel kinematográfia — technikáján ala­puló művészeti ág. Szintetikus művészet, hiszen magában foglalja az irodalom, a színház, a képzőművészet, a zene stb. egyes elemeit, s e különféle területek alkotóművészei együttesen hozzák létre. A kollektíva legfőbb művészi irá­nyítója a rendező; ezért fűződnek a filmek elsősorban az ő nevükhöz. Az első magyar játékfilm természetesen némafilm volt; hozzá a zenét a filmvászon tövében zon­gorista szolgáltatta. Az első hangosfilmet — Sonny Boy — 1927-ben Amerikában mutatták be, s az új technikát a néma­film nagy alkotóművészei idegenkedve fogadták: a vállal­kozók attól tartottak — a szinkront még nem találták fel —, hogy le kell mondaniuk a nemzetközi filmpiacról. A filmművészet életképességét bizonyítja, hogy a jó fil­mek a rádió, sőt a televízió megjelenése, tömegessé válása óta is megtalálják a Ynaguk közönségét. Tanácsi küldöttség utazott Ivarba Horváth Lajosnak, a Ba­ranya megyei Tanács el­nökének vezetésével kül­döttség utazott tegnap Lvovba, az Ukrán Szo­cialista Köztársaság Lvov Területi Tanácsa vendége­ként. A delegáció tagjai: Czente Gyula, Pécs város Tanácsának elnöke és dr. Hazafi József, a megyei tanács vb-titkára. A ba­ranyai küldöttség részt vesz a testvérváros május elsejei ünnepségein, talál­kozik Lvov tanácsi vezetői­vel és üzemekbe, intézmé­nyekbe látogat. A közélet hitei Tegnap délelőtt ülést tartott a Baranya megyei Tanács vég­rehajtó bizottsága. Az ülésen az egészségügyi osztály szá­mok be a megye gyermek-, iskola- és ifjúságegészségügyi ellátásának helyzetéről; az építési, közlekedési és vízügyi osztálya pedig az osztály mun­kájáról. Szó volt még az V. ötéves tervidőszak szolgáltatás­fejlesztési eredményeiről és a VI. ötéves tervi szolgáltatásfej­lesztési alap elosztásáról. A lakásgazdálkodás időszerű fel­adataival kapcsolatos határoza­ti javaslatot elfogadták. Petőfi: Jobb félni, mint meg­ijedni (f4. fő, f8) Kossuth: Jobb félni, mint meg­ijedni (10, 12) A dervis lerom­bolja Párizst (2, 4) A mérkő­zés (6, 8) Park: Egy holland Jáva szige­tén (f4, 7) Tanárképző Főiskola: Modern Robinson és családja (5) PTE filmklub (f8) Rákóczi: A Fáraó (5) Fekete Gyémánt: Hab­fürdő (6) Jószerencsét: Evezz egyedüli (4, 6) Vasas, Május 1.: Csontváry (fó) Mohács: Az első nagy vonatrablás (6, 8) Komló, Zrínyi: Harmadik típusú találkozások (4, 7) Komló, Május 1.: Anton, a va­rázsló (f5, f7) Szigetvár: Me­nedékhely (8) Siklós: Rally (7) Harkány: Kaliforniai lakosz­tály (7) Boly: Sugarlandi haj­tóvadászat (7) Pécsvárad: Transzszibériai expressz (7) Sásd: Huszárkisasszony (8) Sellye: Focizzon, aki1 tud (8) Szentlőrinc: Az egyik énekel, a másik nem (7) Villány: Luxusbordély Párizsban (7) Dunaszekcső: Mágnás Miska (8) ♦ Várható időjárás csütörtök estig: változóan felhős idő. Szórványosan kisebb eső, zá- poreső. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő nyugati, északnyugati szél. Vár ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 0, plusz 5 fok között, néhány helyen gyenge fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet 13—17 fok között. — Eck Imre Helsinki­ben. Eck Imre Kossuth-ch'- jas művész, a Pécsi Ba­lett művészeti vezetője Helsinkibe utazott, ahol Bartók A csodálatos man­darin című balettjének koreográfiáját tanítja be a Helsinki Opera balett­társulatának. A mandarin helsinki premierje május 8-án lesz. ♦ A Zöldért mai árai A fejessaláta darabja 1,20— 3,50 forintba kerül. Az uborka kilója 28—38 forint között vál­tozik. A paradicsom továbbra is drága, kilója 140 forintba kerül. A hegyes, erős paprika 1,40—2,60 forintért, a tölteni való paprika 4—7 forintért kapható. A hónapos retek cso­mója 1—4,60 forintba és az előre csomagolt negyedkilós retek 6 forintba kerül. A kék karalábé csomóját 6—10 forin­tért, a fehér karalábé csomó­ját 3,50—5 forintért lehet vá­sárolni. Az új kelkáposzta ki­rója 12—15 forintba kerül. Primőr árunak számít a karfiol, melynek kilója 40—60 forint. A zöldhagyma csomója 2—3 forintba kerül és megjelent a zöld fokhagyma is, aminek 4 forint az ára. 24. — Nahát! És mikor csi­nálta mindezt? Ez még egy mészárosnak is sok lenne! Már be is vallotta a gyilkosságokat? Mert, tudja, csak akkor ér va­lamit az egész ... — vál­lat vont — Különben ez nem érdekel. A maguk dolga. — Beleszippantott a már forrásban lévő le­vesbe és egy evőkanálnyi sót öntött hozzá. — El ne sózza! — szólt rá a hadnagy. Lilla mérgesen fordult hátra. Felcsattant. — Én ugyan nem! És nem szere­tem, ha belekontárkodnak a dolgaimba! — Hoztam egy papun- dekli dobozt magának. Lent hagytam a kocsiban. Le kell jönnie érte. — Megyek — mondta Lilla és letette a főzőka­SS1IIÍIIÍ MOZI Kedves ünnepség színhelye volt tegnap d élután o Postai Gépjármű Szállítási Üzem. A Vasas Ktsz és a PGSZÜ Hunyadi János szocialista brigádja társadalmi munkában tolókocsit készített Fodor Gábor 10 évtes boksái mozgássérült kisfiúnak, melyet örömmel és meghatottan vettek át a kisfiú és a szülei. Körtvélyesi László---------------------------------------------------»* '■ F elmentés, kinevezés Oklevél önálló tanulóknak Az ipari miniszter több mint négy évtizedes mun­kássága után — Garam- völgyi Jánost, nyugállo­mányba vonulása alkal­mából, május 1-i hatállyal felmentette a Mecseki Szénbányák vezérigazga­tói tisztsége alól. Helyére Mérei Emilt nevezte ki, aki eddig Kossuth-bánya- üzem vezetője volt. Az új vezető beiktatásán tegnap részt vettek a vállalat és üzemeinek gazdasági, po­litikai vezetői, ott volt dr. Kapolyi László ipari mi­nisztériumi államtitkár és Seregi János, a Magyar Szénbányászati Koordiná­ciós Központ elnöke is. ♦ — Kisdobos és úttörő néptáncbemutató. A me­gyei úttörőelnökség csü­törtökön délelőtt 9 órakor rendezi meg a megyei kis­dobos és úttörő néptánc­bemutatót Pécsett, a Hely­őrségi Művelődési Ház­ban. — Vendégjáték - Szom­bathelyen. A Pécsi Nem­zeti Színház társulata ezen a héten négynapos vendégjáték keretében mutatja be a szombathe­lyi közönségnek a Sors­választók, valamint A sa- bin nők elrablása című, műsorán szereplő darabo­kat. A Pécsi Balett a Ró­meó és Júlia című tánc­játékkal, valamint Ba­lett ’80 című műsorával vendégszerepei Szombat­helyen, 2 alkalommal Kör­menden. A vendégjáték­sorozat ma, április 30-án fejeződik be. A Magyar Államvasutak Pécsi Vasútigazgatósága közli, hogy Gyékényes közös határállomá­son, valamint Gyékényes közös határállomás és az országha­tár közötti vonalon megépített nagyvasúti villamos felsőveze­téket és megkerülő vezetékei 1981. május hó 5-én nulla órá­tól állandóan feszültség alátl állónak kell tekinteni. A 25 000 V feszültségű felsővezeték és megkerülő vezeték megérintése, 2 méteren belüli megközelítése életveszélyes és tilos. Azok a vezetők, akik politi­kailag képzettek, de mint ön­álló tanulók vállalták ismere­teik tovább gyarapítását, két- három éven keresztül maga­sabb szinten tanulmányozták a marxizmus klasszikusait, vala­mint az újonnan megjelenő társadalomtudományok eredmé­nyeit, és mindezekről önálló dolgozatot készítettek, tegnap adtak számot tudásukról az Oktatási Igazgatóságon. Tanul­mányaik színvonalát a Bara­nya megyei Pártbizottság veze­tői és a konzultánsok értékel­ték. Ezt követően záróünnepségei tartottak. Kiss György, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tője mondott beszédet, majd Földes Andrásné, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Ok­tatási Igazgatóságának vezető­— Matematikaverseny. Ez évben is megrendezte a Zipernovszky Szakközép- iskola a hagyományos Zi­pernovszky Kupa matema­tikaversenyt. Szakközép­iskolai és gimnáziumi el­ső, második osztályos ta­nulók versenyeztek. A gimnáziumok versenyét a Nagy Lajos Gimnázium csapata nyerte és a szak­középiskolai versenyben a Zipernovszky Szakközép- iskola lett az első helye­zett. Egyéni versenyben a következő tanulók nyer­tek: gimnáziumi tanulók: Simon András (Siklós, Táncsics Gimn, elsőse), Danyi Pál (Nagy L. Gimn. második osztályos tanuló­ja). A szakközépiskolás tanulók versenyében Sza­bó Sándor (Zipernovszky Szakközépisk. első osztá­lyos) és Wágner Mihály (Zipernovszky Szakközép­isk. második osztályos ta­nulója). ♦ . Esküvő KOVÁCS ERZSÉBET és BALOG ANDRÁS értesítik kedves barátaikat és ismerőseiket, hogy 1981. május 2-án 16 órakor házas­ságot kötnek a mázaszászvári házasságkötő teremben. je adta át az oklevelet Dóra Ferencnek, a BVH intézet veze­tőjének, Debreceni Lajosnak, a mohácsi gimnázium igazgató­jának, dr. Fekete Sándornak, a Dél-dunántúli Kőbánya Válla­lat igazgatójának, Kalutzky Lászlónak, a Pécs városi Rend­őrkapitányság vezetőjének, Nagy Bélának, a Villányi Ál­talános Iskola igazgatójának, Szemere Ferencnének, a Kon- zum Aruház igazgatójának, Szűcs Istvánnak, a komlói Carbon Vállalat igazgatójának, Rózsahegyi Mátyásnak, Pécs városi sportfelügyelőnek, Ti­hanyi Jánosnak, a Pécsi Szol­gáltatóipari Vállalat igazgató­jának, dr. Török Bélának, a POTE rektorhelyettesének, Zámbó Istvánnak, a Bikali Ál­lami Gazdaság igazgatójának. — ni — — Fotókiállítás. Hor­váth Dezső, Mészáros Ist­ván és ifj. Vadász István fotóiból kiállítás nyilt teg­nap a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem aulájának előcsarnokában. A képek megtekinthetők délelőtt 8 órától délután 5-ig. ♦ Szülök—nevelök parlamentje Á Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottsá­gának szervezésében a pécsi Városi Tanács dísz­termében rendezték meg tegnap délután a Szülők- nevelők III. megyei parla­mentjét, amelynek napi­rendjén az idén is a csa­lád és az iskola kapcso. lata szerepelt az első he­lyen. A plenáris ülés re­ferátumát Gál Erzsébet, az Országos Pedagógiai Intézet osztályvezetője tar­totta A család szerepe a társadalmi mobilitás elő­segítésében cimmel. A parlament ülésén a megye iskoláiból delegált szülői munkaközösségi elnökök és nevelők vettek részt. Az előadás után a mun­kát szekciókban folytat­ták. Gyürk Sarolta Börtönbarátság nalat. Karjára vette a be­vásárlószatyrot. — Beszó­lok Mikicsnének, hogy vi­gye át a gyerekeket az anyámhoz. — Beült a vá­rakozó rendőrautóba, előre, ahová mutatták neki, merev derékkal, a ' két kezét egymásra fek­tette az ölében. — Hogy jutott hozzá? — kérdezte. — Megvártam magát ma reggel az utcán és elkísértem. — Figyelmetlen voltam — mondta az asszony —, jobban körül kellett volna néznem. — Egyetlen figyelmetlen lépés végzetes lehet — jegyezte meg Kepes. i— Kitől várja a beismerő vallomást? Bercitől? — Mit tud arról, hová lett Halász Géza — kér­dezte Kepes. — Disszidált — mondta az asszony határozottan. — Mi történt Borossné- val? — öngyilkos lett — hangzott ugyanolyan ha­tározottan a válasz. — És Bakonyi Zsófia? — Kepes mereven figyelte Lilla nyakán a lüktető eret. — Vele mi lett? — Szerelmi bánatában felakasztotta magát. Berci talán még nem is tudja, hogy meghalt. Nekem azt mondta: mikor eljöttem, még élt. Nem ő tette . .. érti? Berci olyat soha nem tett volna. — Lilla egész teste remegett, összeka­paszkodott ujjal elfehé- redtek. Megérkeztek a rendőr­ség épülete elé. — Szálljon ki — pa­rancsolta Kepes —i ne próbálkozzon semmi­vel. Pisztoly van nálam. Kerekes Bertalanné fe­szes derékkal, összeszori- tott szájjal, elszántan és dühödten megindult a lépcsőkön felfelé. * Kerekes Bertalan felné­zett. Ott állt előtte a fele­sége, Lilla. Sovány volt és csontos, szeplős arcán megfeszült a bőr. A szeme-----A RÁDIÓ----­É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Binki'n: Jubileumi nyi­tány. 8.35: Hízd rá, Jonny. Dzsesszopera két részben. 9.29: Magyarán szólva . . . 9.44: Brummadzag, a zenebo­hóc. 10.05: Diákfélóro. 10.35: Verbunkosok, nóták. 11.28: Be­vallom magának. Riport. 11.43:' A Balogh család. 12.35: Az alkony éve. Könyvszemle. 12.45: Zenemúzeum. 14.21 : Műtét után. Rádiójáték. 14.51: Ka­maramuzsika. 15.10: A borsodi bányamunkásscg zenei élete. 15.27: Az aranykezű legény. 16.05: Karelia szvit. 16.20: Délutáni Rádiószínház. Pokol takaréklángon. 17.07: Opera- felvételekből. 17.34: Bartók zongoramüveiből. 17.45: ün­nepi köszöntő. 18.00: Verbun­kosok. 19.15: Bögöly. Rádiő- színházi bemutató. 20.21: Ope­raáriák. 20.40: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.40: Adottsá­gok. lehetőségek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. 23.30: Három Vivaldi versenymű. 0.10: Melódiakoktél.. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Opereitdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napköz­ben. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsolás a pé­csi körzeti stúdióba. 13.30: Ci­pósütés. Gyermekkórusok éne­kelnek. 14.00: Válogatott per­ceink. 16.35: Idősebbek hul­lámhosszán. 17.30: Segíthe­tünk? 18.33: Hétvégi Panorá­ma. 19.55: S ágerlista. 20.33: Nemzetiségi népzenei fesztivál. 21.23: Iránytű. 22.28: Dzsessz- hétvége. 23.15: Operettszerzők. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskola ádió. 9.35: Ze­nekari muzsika. 11.05: Perényi Eszter hegedű , Perényi Miklós gordonkázik, Kiss Gyula zon­gorázik. 12.22 Operarészletek. 13.07: Bemutatjuk a Benkó Dixieland együttes új blues le­mezét. 14.00: Kamaramuzsika. 15.27: Operaáriák. 16.00: Ze­nei Lexikon. 16.20: Székely Mi- hályra emlékezik Huszár Klára. 16.55: Popzene szetereóban. 18.05: Fiatalok stúdiója. 18.20: Bartók-művek. 19.05: Operakó­rusok. 19.20: Külföldi tudósoké a szó. 19.35: Hangverseny. Közben: 20.30: A megismerés megszerettetése. Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatá­sa. Kb. 21.35: Ciconia felvéte­leiből. 21.50: A Glinka vonós­négyes játszik. 22.30: Opera­együttesek. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenélő Dél-Dunántúl. Dr. Nádor Ta­más műsora. 17.30: Tavasz a határban. Riporter: Majoros István. 17.40 Tillai Aurél: Andrásfalvi nóták. 17.45: Egy kiváló postásbrigád. Szabó Zsolt riportja. 17.55: Filmslá­gerek. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Nóták, csárdá­sok. 18.30: Szerb-horvát nyel­vű műsor. Hírek, információk. — A budapesti szerb-horvát gimnázium énekkara énekel. — Nagyüzem a földeken. Ha­tárjárás. — Dalok a tavaszról. — Nemzetiségp(olitikánk. Gyú­rok György írása. 19.00: Né­met nyelvű mpsor. Mezőgazda- sági híradó. Szerkesztő: Báling József. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna (sz.). 8.05: Élővilág. 6. o. 8.30: Deltács- ka. 8.50: Fizikar kísérletek. 10.35: Magyar nyelv. 3. o. (sz.) 11.05: Osztályfőnöki óra. 7—8. o. 11.30: Rajz. 1—4. o. (sz.). 14.00: Iskolatévé: Rajz (ism., sz.). 14.15: Magyar nyelv (ism., sz.). 14.25: Deltácska (ism.). 14.50: Osztályfőnöki óra (ism.). 15.20: Élővilág (ism.) 15.50: Hírek. 15.55: Vakon, de nem világtalanul (sz.). 16.20: Reklám. 16.25: A fény hegyei. Olasz dokumentumfilm. 16.55: Reklám (sz.). 17.00: Telesport (sz.). 17.25: A piros lótusz vi­déke. Riportfilm (sz.). 17.50: Népdalok zongorára (sz.). 17.55: Ablak (sz.). 18.55: Té­vétorna (sz.). 19.00: Esti mese (sz.). 19.15: ünnepi köszöntő (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Pityke őrmester. Kukucs- barlang (sz.). 20.10: Viadal. Tévéjáték (sz.). 21.30: A pri* madonna. Operettdalok (sz.). 22.00: Tv-híradó 3. (sz.). 22.10: Az ötcentes mozi. Amerikai filmburleszk (sz.). MÁSODIK MŰSOR 18.35: Fegyverrel írott törté­nelem (ism., sz.). 19.30: Tv­híradó (sz.). 20.00: Bajazzók. Operafilm (ism., sz.). 21.20: Tv-híradó 2. (sz.). 21.40: Kis- filmek a nagyvilágból. 1. Veze- tőszerviz (sz.). 2. Bohókás ta­lálmányok (sz.). 3. Óriások és törpék. 4. Erdők, esztendők. Rövidfilm (sz.). , 5. Töredék. Rövidfilm (sz.). JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tv­napló. 18.45: A vöröshajú Zo- ra csapata. Gyermekműsor. 19.15: A zöld terv iskolája. 19.45: Szórakoztató műsor. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma es­te. 21.00: ünnepi köszöntő. 21.50: Az erősebb nem. 23.05: Elrendezés — amerikai film. MÁSODIK MŰSOR 18.10: Iskolai műsor. 19.45: Aktualitások. 20.15: Négy ke­réken. 21.00: Moziszem: A szo­cialista gondolat Szerbiában — Dimitrije Tucovic — jugoszláv film. 24.00: Huszonnégy óra. A Volán értesítése A Volán 12.- sz. Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy 1981. május 1-én 7.30-tól a fet- vonulási ünnepségek alatt be­osztott forgalomkorlátozások miatt helyi és helyközi jára­tainál az alábbi útvonalmódo­sításokat vezeti be. Helyi járatok: Újmecsekalja: a 10-es és 32-es járatok Új­mecsekalja é* a 43-as tér kö­zött mindkét irányban a 20-as járatok útvonalán közlekednek. A 40-es járat Újmecsekalja és a Megyeri út között körjárat jelleggel közlekedik. Útvonala: Újmecsekalja—39-es dandár u. —Veress E. u.—Megyeri út— Alkony u.—Építők u.—Ybl M. u.—39-es dandár u.—Újmecsek­alja. Megállóhelyek: Tüzér ut­cáig 'azonosak, továbbá a Me­gyeri útra történő bekanyaro- dás után az Építők útjától a 20-as járat megállói. Főpályaudvar: a 17, 31, 48, 49 és 50-es járatok a főpálya­riadtan és tétován kereste az ő tekintetét. — Ha van mondani­valójuk egymásnak, most mondják el. Később már nem lesz a kalmük rá. Lilla hátralépett és ösz- szekulcsolta a kezét. — Ö — mondta — megszegte az egyezségün­ket. Azt fogadtuk, hogy egymásért teszünk min­dent. Én nem szegtem meg a fogadalmat. Ő megszegte. — Lilla . ! — Kerekes könyörögve nézett rá. — Beleszerettél Halász Évába. — Nem. — Valóban nem jól mondom — igazította ki magát hideg, józan han­gon az asszony — csupán megsajnáltad. És ezzel a sajánlattal engem fosztot­tál meg egymilliótól. (Folytatjuk) udvar helyett a végállomások­ról csak a 48-as térig közleked­nek. Leszállóhely a Vasvári Pál utcában lesz kijelölve. Indulás és felszállás a 48-as tér nyu­gati oldaláról történik. A 30-as járat a Kürt u. és Kossuth tér között közlekedik. Indulási hely a Kossuh téren a 40-es járat megállója. A 41 és 42-es já­ratok a Diófa utcáig közleked­nek. Indulás és érkezési hely a felüljáró alatt, a Diófa u. északi oldala. Kossuth tér: az ünnepségek ideje alatt a 39 B jelzésű já­ratok közlekedése szünetel. Kertváros és Nevelési Köz­pont: a 16, 39 és 39 A járatok a Kertváros és a Nevelési Köz­ponttól a felüljáró alá, a Diófa utcába érkeznek és innen is indulnak. Budai állomás: a felvonulás kezdetéig a 14-es járatok a Budai állomás helyett a Somo­gyi Béla utcáig közlekednek. A visszaindulás már a Budai állomásról történik. A felvo­nulásra illetve az ünnepségek befejezése után minden vona­lon a korábbi évekhez hason­lóan a jelentkező igényeknek megfelelően mentesítő járatok indulnak. 1981. május 1. és 2- án a járatok a munkaszüneti napokra meghirdetett menet­rend szerint közlekednek. Helyközi járatok: az Újme- mecsekalja felől közlekedő já­ratok a forgalomkorlátozás alatt mindkét irányban terelő útvonalon közlekednek. Terelő útvonal a Mecsek Áruháztól: Ybl M. u.—Építők u.—Tüzér u. —Doktor S. u.—Rákóczi út— Kilián Gy. u. A járatok a Me­csek Áruház és a Bacsó Béla úti autóbuszállomás között nem állnak meg. 1981. április 30-án a helyközi járatok a hét utol­só munkanapja előtti munka­napi menetrend szerint, 1981. május 1. és 2-án a munkaszü­neti napokra meghirdetett me­netrend szerint közlekednek. ♦ — Friss kenyér és tej. A vasárnap 7-től 13 óráig nyitva tartó ABC-áruhá- zakba és élelmiszerbol­tokba friss kenyeret és te­jet szállít a Pécsi Sütő­ipari Vállalat és a Pécsi Tejipari Vállalat.

Next

/
Thumbnails
Contents