Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-19 / 107. szám
1981. április 19., vasárnap Dunántúli napló 5 Gurul cv bolt Kétszeresére nőtt forgalom lfégre: naponta friss kenyér, tej, sör A sör nem utazik. Nincs ideje. Megisszák. Ezzel szemben a bürüsi faluszélen láttam életemben először utazó lábhintő- ' port, utazó boltban. Amint Mátyás Sándor éppen földelte a buszt, felharsant egy kisgyerekhang : — Édesanyám! Meggyűtt a bolt! Erre kinyílnak a bürüsi kiskertajtók és sorra kilép rajtuk egy asszony egy karkosár, egy asszony egy karkosár. Közben Mátyás Sándor leföldelte a buszt, mert ha számoló-, hűtő- és miegymás gépek árama netán megvágja a vevőt, hát abból mindenféle baj lehet, például az áramsújtotta hóziasz- szony nem vásárol. Bementünk mi is a boltba. Vagyishogy a mozgóboltba. Ami egy busz! Jön, dudál, nyílnak a kiskertajtók és a vevősor megindul. Elmennek a százezer forintnyi áru mellett, válogatnak, majd a sor végén, vagyis a busz első ajtajánál Mátyás Sándorné a számológépen beüti az árakat. Fizetnek, kilépnek. Ennyi a készlet értéke: százezer. A Szigetvári ÁFÉSZ ABC-áruhá- zában hajnali 6 óra, 12 percig feltöltenek. Igaz, nem mindent, csak fogyó cikket: kenyeret, sört, kiflit, cukrot, ilyesmit. A kozmetikum nem olyan mindennapos áru, az tényleg utazik néhány napig. A buszt a Szigetvári ÁFÉSZ vette 1 millió 850 ezerért. Boltformára kialakított kocsi, kétoldalt a polcok ösz- szesen huszonkét méteres hosz- szúak, s melyik kőházüzletben van ekkora polcsor, ilyen kis falvakban? A berendezés 700 000 forintot ér. Boronkay György, a Szigetvári ÁFÉSZ áruforgalmi főosztályának vezetője szerint: — Délelőtt három faluba, illetve településre megy a mozgó bolt: Bürüsre, Váradra és Váradújpusztára. Eddig e három helyet a váradi egyszemélyes bolt látta el, az áruszállító túrákhoz kötötten. A másik kettőből a vevőnek kilométert kellett' a boltba gyalogolnia, s úgy cipelte haza az árut, néha esőben, sárban, hóban. Most reggel a 100 000-es készletből előző nap kifogyott cikket Szigetváron pótolják és a három helyre egymás után, de percre pontos időben érkeznek, nyitnak, mennek tovább. Ezzel telik a délelőtt. Délután megbetegedett, vagy szabadságon lévő egyszemélyes boltok kezelőit helyettesítik. — Remek szervezés! Megtérül ez a kétmilliós beruházás? Hogyan alakult a forgalom? — A kőházi üzlet forgalmának legalább kétszeresére nőtt ebben a mozgáboltban. Kél- három év alatt tehát megtérül, s mibe kerülne, ha a három kis helyen ekkora új üzletet kellene építenünk? De a többiről inkább kérdezze meg a vevőket! Odakint Bürüsön asszonykórus válaszol, egyazon szavakkal : — Jó! Nagyon jó ez a busz! Minden van benne! Mennyit gyalogoltunk eddig Váradra! Kovács Józsefné kardosmód ragaszkodik hozzá: — Meg kell írni, hogy eddig Szigetvárra buszoztunk felvágottért, friss húsért, most meg naponta megkapjuk itt a faluban. Azért nem mindennapi ez a guruló bolt. Például nincs benne mérleg. Hiszen, egy-egy óra alatt egész falut kiszolgálni csak úgy lehet, ha már Szigetváron megmért, becsomagolt adagokat raknak be, a tapasztalat szerinti súlyban. Aztán nincs raktára. A százezres készletet hajnalonta pótolják. Különben súrolókefe, konzerv, százféle cikk addig utazik, amíg el nem fogy, éjjel pedig az áfész-központ udvarán biztonságban „alszik". A gépek gondoskodnak arról, hogy nyáron megfelelő hűvös, télen megfelelő meleg legyen a mozgóboltban éjszaka is. Aztán menet és árusítás közben fűte- nek, világítanak, hűtőszekrényben ' fagyasztanak. Mindez Bosch-gyártmányú felszereléssel, például külön-külön pótfűtővel, mélyhűtőberendezéssel. Minden házban van otthon ember, aki az egyórás nyitva- tartás idején ráért néhány méterre elsétálni, a mozgóboitba. Mely amúqy olyan, mint egy nagyvilági reklámautó. Kékes színe húzza a szemet. Rajta a sárgás-piros-fehér reklámfigurák, hogy a gyerekek élénken örülnek, amikor befordul a faluba : — Édesanyám! Meggyűtt a bolt! Aztán rohannak kifliért. A régi váradi üzletben, ahol Má- tyásné egy évig helyettesített, kétnaponta jött a kenyér és a pékáru. A .szikkadt kifliből nagy-nagy rábeszéléssel adott csak el talán húszat. Most 150- et. A bürüsi háziasszonyok az alkalomból tisztelettel üdvözlik a sütőipari szállítási szervezetet. Mert így és most — jó! — Több áru, nagyobb választék, friss áru! Ez a három titok! — mondja Mátyásné, aki különben a szigetvári gimnáziumban az érettségi mellett kereskedelmi eladói oklevelet is szerzett és ezt most egészíti ki kereskedelmi technikumi oklevélre. Férje a Volántól jött. A házaspár egyelőre havi 8000-et kap, később a forgalomhoz igazítják a fizetésüket, a mozgóbérnek nagyobb lesz az aránya. Mátyásné eddig, régen, a három település lakóinak naponta 3000 forint értékű árut adott el Váradon. Most 7000-et. Megtérül ez a buszbolt! Máskülönben mozgó italbolt is. Kicsit, a palackozott ital dolgában. Szóval, mindenes. Ré- qen hentente egyszer jött a Mecsektej, most naponta hoznak friss tejterméket, tejet. A kétnaponkénti kenyérszállít- móny most már naponta jön. A folyékony kenyér, amit sörnek is neveznek, úgyszintén naponta és vaskövetkezetességgel elfogy! Földessy Dénes A Kálvária kálváriája Szép ilyenkor a pécsi hegyoldal. Színes — többnyire fehér — bokréták varázsolják sajátosan széppé a halványzöldbe borult lankákat. Most a tévétorony kilátójából szemlélődöm. A tavasz látványai csodásak: az erdő még éppen csak átlátszó, a zöld sokféle árnyalata a megújuló élet hirdetője. Feltűnik azonban, hogy mily rendíthetetlen nyugalommal törnek egyre feljebb és feljebb a házak. Hány fórumon is hallottam az elmúlt években: gátat kell vetni a Mecsek-oldal beépítésének, mert elpusztul a város tüdeje. És a házak újabb és újabb falatokat harapnak ki az erdőből. Körbejárom a kilátó erkélyét és közben azt figyelem, hogy a torony falát körben telis-teli firkólták-yésték emléksorokkal: „itt jártam . . ." Mint egy kőbe dermedt emlékkönyv! A legújabb közlések már a márványtáblákon vannak; a közlésvágy megszállottjai úgy vélik, szembetűnőbb a feliratuk. Igazuk van ... A lift a megszokott komótos tempóban ér le. Elbámészkodom azon a védőfolyosó-szövevényen, ami keresztül- kasul behálózza a torony környékét. A Fémmunkás Vállalat megkésett (vagy eredetileg el sem végzett?) szigeteléseken munkálkodik tavaly ősz óta, a tetők pedig az esetleg lehulló egy s mástól óvják a jövő-menőket. Meddig? Fogas kérdés! Nem tudni . . . Hány éves is a torony? . . . A kérdést most megismételhetném. A Misina étterem széles lépcsőjén baktatok felfelé. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a lépcsőfokok között nincs egy sem, amely ne lenne csorba. Egyik kevésbé, a másik jobban. Van olyan is, amire lépve a bizonytalanság érzete tölt el: hátha leszakad . . . Nem különb a helyzet a túloldalon sem. Hány, de hány szabadban lévő műkőlépcsőt láttam már, ami sok-sok évtizedet csorbítatlanul ért meg, ez meg itt egyet sem ért meg hibátlanul. Ugyan miért? Bandukolok lefelé a hegyről nyárias melegben, a tavasz illatai között. Szerencsés délután: gyér a forgalom, nem kényszerülök benzingőzt szagolni. Jó itt fönt, tüdőtágítóan nagyokat szívni az üde levegőből . . . miközben nem kerüli el a figyelmemet, hogy —• bizony szemétdomb az útmente. A „szokásos" autóskellékeken (olajos flakonok és egyebek) már meg sem ütközöm (?), de az teljességgel érthetetlen számomra, hogyan jutott fel ide az a két motorblokk, ami ki tudja, mióta szunnyad a fű és oz avar között. Kanyarodik az út, én levágom a kanyart és egy minapi erdőtűz maradványaiba botiok. Nem volt nagy a tűz, csak az aljnövényzet ham- vadt el, de komolyabb is lehetett volna. Vandál pusztítás nyomai a Kálvária-kápolnában Fotó: Szokolai István Vajon kivárjuk, amíg tönkremegy az egész? . . . Tönkremenés ... Ez ■ jár az eszemben, amint felkaptatok a Kálvária-dombra és bebarangolom ezt a jobb sorsra érdemes, a város tengerébe benyúló zöld félszigetet. Szobortöredék a bástya tövében, a nemrég még megvolt kapuroncsnak már nyoma sincs, Ábel József hajdanvolt pécsi takácsmester (ő építtette 1814-ben a kápolnát) sírköve három darabba törötten szétszórva, a kápolna falón volt vörösmárvány emléktábla nyomtalanul eltüntetve, a kápolnabelső szétdúlva, a falakon Piramis, P—Mobil, Omega, a homlokzaton Beatrice.. . így néz ki egy védett műemlék! A felháborodás tölt el most is, e sorok írásakor. És nem tudok szabadulni a gondolattól: a pusztulás határára sodródott ez az egész és az sem lenne meglepő, ha kivonnák a műemléki yédelem alól, szabad utat engedve a pusztulásnak. De ne! Inkább fogjuk le végre — ha kell, hatósági erővel — a garázdák romboló kezét! Talán még megmenthető a Kálvária és a domb. Máskor szeretek elgyönyörködni innen a városban, most menekülök tovább, hátra a kápolna mögé. De itt is elfog a keserűség, A romantikusan hepehupás, tágas térség kezd szemétdombbá változni, vadonatúj kerítések szabnak határt a csatangolásnak, ott hátul pedig .. . Eláll a lélegzetem! A Kálvária-domb hátsó része elkerítve, csupán egy szűk ösvény vezet tovább (az ún. Kálvária-dűlő) az István utca felé, de csak „felé", hiszen az ösvény végén kerités állja az utamat. No de a lélegzetem nem emiatt állt el, hanem a kerítésen belül látottak miatt. Építkeznek! Fent a domb gerincén egy majdani villa alapja áll már. És rögtön el is képzelem, milyen lesz majd, ha felnézünk a Széchenyi térről a hegyoldalra, a Kálvária-dombra és látjuk a megszokott képbe „bele- tenyerelni” az idegen testet. Ez is egyike Pécs azon pontjainak, ahol kemény elszántsággal kell védeni a városképet! Egyébként jó volna végre eldönteni, mi legyen a sorsa ennek a városba benyúló utolsó szabad dombhátnak. Évekkel ezelőtt, amikor foglalkoztam egyszer a Kálvária-domb dolgával, eljutottam a Kálvária mögötti terület volt tulajdonosához, a pár éve elhunyt Johann Viktorhoz. Ö elmesélte okkor, hogy a dombtetőt hajdan az atyja, dr.- Johann Béla vásárolta meg, hogy ott tüdőszanatóriumot építsen. A tervből semmi sem lett, a telek üresen, beépítetlenül maradt a család nyakán. Johann Viktor beszélgetésünk előtt néhány évvel felkínálta a városnak potom 10 000 forintért (!) a telket, de az előadó, akivel tárgyalt, lebeszélte mondván: várjon, többet is lehet majd kapni érte. Nos, ö nem várt, a telket az unokaöccieire íratta. Azt hiszem, nagy lehetőséget szalasztott el a város az előadó okoskodása miatt. Úgy vélem, érdemes lesz még visszatérni a Kálvária-domb dolgára. A városképről szóló pártállásfoglalás és tanácsi határozat jegyében is. Hársfai István A Pálosoknál járok, szemben o Vasarely-térplasztika. Most még nem takarja a növényzet, így aztán élvezem, ahogy kedvem szerint változik.a térbeliség képe. Nézem élőiről is. Ragyás? Piszkos? Közelebb megyek: a szép mázas csempéket pókhálószerű repedések szövik át meg át, belőlük salétrom (?) türemkedik elő. Van olyan csempe, amelyről forin- tosnyi darabokban ledobódott mór a máz, az egyik meg éppenséggel egészen pőre már. A mellette lévőt megkocogtatom és érzem, hogy üresen mozog ujjam alatt a mázas réteg. Védőfolyosók a tévétorony lábánál
