Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-01 / 59. szám
Kihunytak a Tungsram fényéi Platán túra és a többiek Nemrégiben megjelent az IBUSZ 1981-es pécs-baranyai programfüzeté, esztétikus kivitelben, változatos túraajánlatokkal. Tizenhatféle programcsoport között autós túrák, iskolai kirándulások, egynapos fürdőtúrák, vízparti üdülés, nyári színházi esték, re invitáló programok vannak. A megyét bemutató programokban két baranyai körutazás is szerepel, ezenkívül zselici és ormánsági utazások, Tenkes-körjárat, abaligeti barlangtúra, Mecseknádasd, Óbánya, Zengő, várkony, Sikonda, Magyarhertelend meglátogatása — hogy csak néhányat említsünk. Szerveznek villányi szüretet, szalonna sütést az újpetrei parkerdőben; részt lehet venni az úgynevezett Platán túrán és lovas túrán is. A különleges ajánlatok rovata kétféle kéthetes, izgalmasnak ígérkező programot ajánl. Az egyik Szombathelyre hívja a fiatalokat, nyelvoktatással egybekötött üdülésre, míg a másik a palócföldi híres-szép Hollókőre csábítja üdülni és népi fafaragást tanulni az érdeklődőket. A sok érdekes programot tartalmazó magazint az IBUSZ-irodákban lehet díjtalanul beszerezni. Meghalt a Sopiana, feltámadt a Sopiana, éljen a Sopiana! Nagy múltú pécsi gépgyárunk története csupa átváltozás. Amikor a hetvenes évek elején a Tungsram fényei világítani kezdtek Pécs felett, örültünk, hogy egy patinás, nemzetközi viszonylatban is számottevő vállalatóriás, termékeivel a kétezredik éven is túlmutató ipar, az Egyesült Izzó megvetette lábát városunkban, az Élelmiszeripari Berendezés- és Gépgyártó Vállalattól átvéve a Sopiana Gépgyárat, a Kertvárosban százmilliókért új üzemcsarnokokat épített, s meghonosította a vákuumtechnikai gépgyártást. És most ismét megváltozott a cégtábla. Az Izzótól levált a Sopiana,'a pécsi gépgyár önálló vállalat lett. Március végéig elkészül a volt anyavállalat gazdasági mérlege, azt követően elvágják a köldökzsinórt, addig a Sopiana élére miniszteri biztost neveztek ki. Hogyan tovább a cégtáblaváltozás után? Beszélgetés a Sopiana Gépgyár miniszteri biztosával Hogyan tovább? Erről beszélgettünk Viczencz Ottó miniszteri biztossal, aki korábban a MEZŐGÉP villányi gyáregységét igazgatta, s akinek az efféle váltóátállításban van már némi gyakorlata, legutóbb például a felszámolt dróvaszabolcsi lengyárat vitte be a MEZŐGÉP kebelébe és csinált belőle vasipari vállalatot. Mi kell a talpon maradáshoz?- Milyen teltételek kellenek ahhoz, hogy a Sopiana megálljon a saját lábán? — Számba vettük a feltételeket, mi is kellene az induláshoz. A lényeg, hogy olyan átlaggal indulhassunk, mint a gépipari vagy az Izzó más gyárainak átlaga. A szétválásig sok, számunkra sorskérdést kell tisztázni és megnyugtatóan lerendezni. Itt van például a bérkérdés. Karakán dolog volt az Izzótól — szólt elismeréssel Viczencz Ottó —, hogy bár tudta, hogy „lead” bennünket, tavaly több mint 7 százalékkal növelte bérszínvonalunkat. Ez most egy főre 44 469 forint. Viszont külön munkákért, célfeladatok teljesítéséért az Izzó központi alapjából is kaptunk prémiumokat, ezzel együtt tavaly egy főre ténylegesen 45 394 forintnyi bér jutott. Mármost nem mindegy, melyik lesz az induló bérszínvonalunk, hiszen bérezésben mindig is elmaradt a Sopiana, a kertvárosi új gyár építésekor elképzelt létszámfelfutás is egyebek mellett azért nem valósult meg, mert az Izzó minden igyekezete ellenére sohasem tudtunk anynyit fizetni, mint a hozzánk hasonló profilú vállalatok és szövetkezetek.- Az Izzó annak idején csaknem 300 millió forintot ruházott be Pécsett, s ehhez hitelt vett lel. Ki fizeti vissza a hiteleket? — A jövő szemponjából ez a legfontosabb kérdés. Évi 300 millió forintnyi árbevételünk mellett képtelenek volnánk visszafizetni a hiteleket, fejlesztési alapjaink szűkösek. Ha ezt a terhet teljes egészében ránk raknák a Sopiana működőképtelen lenne. Bízom abban, hogy az Izzó nem hagy bennünket cserben, hiszen nem lehet cél, hogy tönkremenjünk. Szeretnénk szépen búcsúzni volt anyavállalatunktól, melytől végül is nem szakadunk el teljesen, továbbra is dolgozunk nekik, sok szállal kötődünk hozzájuk. A hitelek visszafizetésének kérdése egyelőre függőben van, 1982 nyarán térünk vissza rá. Kilépni a külpiacokra — Az Izzó eddig sem tudta teljes egészében feladatokkal ellátni a Sopianát. Hogy gyártási kapacitásaikat kitöltsék, maguknak kellett megrendelésekért talpalni. Sok keservvel járt, hiszen a Sopianának, gyáregység lévén, nem volt önálló kereskedelmi részlege. Most viszont mindent önállóan kell intézni. Kellő piaci ismeretek, a külpiaci kapcsolatok teljes hiányában hogyan boldogulnak? Van-e elegendő megrendelés a jó starthoz az önállóság amúgyis rögös útjának induló évében? — Az élet természetesen nem állt meg, termelünk. Szerencsére kapacitásaink az idei évben úgyszólván teljes egészében ki vannak töltve megrendelésekkel, mentünk is utána. Ami kapcsolatainkat illeti, belföldön nincs baj, szoros szálak fűznek bennünket sok hazai megrendelőhöz. De valóban űr van köztünk és a külpiacok között. Márpedig ezen, főként a tőkés export beindításán áll vagy bukik a Sopiana jövője. Ugyanis szűk a hazai felvevőpiac ahhoz, hogy például csomagológépeinkkel nagyobb, gazdaságosabb sorozatokkal induljunk, feltétlenül kell az export. Bíztató viszont — mutatott naptárába Viczencz Ottó —, hogy tele vagyunk előjegyzésekkel, minden napra jut valami tárgyalás. Amikor a külkereskedelmi vállalatok az újságcikkek, a rádióriportok nyomán megtudták, hogy önállóak lettünk, sorra felkerestek bennünket. Felgyorsultak az események, egymást érik a tárgyalások, egy hónap alatt tucatnyi ajánlat futott be. Nyugatnémet, angol, svájci és osztrák exportmegrendelés lehetősége csillant fel, kisebb-nagyobb mennyiségben elsősorban különböző gépalkatrészek szállítására kaptunk ajánlatot. Alkatrészeket gyártani? Valahol el kell indulni. Ezzel együtt megkezdtük kereskedelmi osztályunk és piackutatásunk megteremtését, az itteniek a fejlesztő részleg mérnökei közül kerülnek ki, akik megfelelő műszaki felkészültség birtokában tárgyalhatnak majd a megrendelőkkel. Több húron játszani- A közvetlen tőkés export nyilvánvalóan azért is fontos, mert akkor idehaza is a világpiaci árakból kiindulva számlázhat a Sopiana. Vagyis olyan árat és nyereséget érvényesíthet gyártmányaiban belföldön is, mint amilyet a külpiacokon ér el, s ez esetenként kedvezőbb.- így van. Ebb jn az évben például 80 millió forint értékű gépet szállítunk az Izzónak, amit aztán beépítenek és a külpiacokra visznek. Ha ezt közvetlenül mi exportálnánk, 110 milliót kapnánk érte. Ezért is fontos a közvetlen tőkés export megindítása, mert akkor mi is alkalmazhatjuk az úgynevezett kompetetív árképzést, vagyis idehaza is érvényesíthetjük azt a magasabb nyereséget árainkban, amit a külpiacon elértünk.- A Sopianának ma meglehetősen vegyes a profilja, kezdve a vákuumtechnikai gépektől az élelmiszeripari gépekig, sok mindent gyárt. Mi lesz a gyártmányfejlesztés lő iránya?- Ma még sok minden zavarja gazdasági tisztánlátásunkat. Csak akkor tudunk gazdaságossági sorrendet felállítani gyártmányaink között, ha tisztázódtak önállóságunk feltételei. Egy tény, sok húron kell játszanunk. A lényeg, hogy rugalmasak legyünk, gyorsan tudjunk alkalmazkodni a piachoz. Nem kell félni a részegységek gyártásától sem, ha az nagy sorozatokat jelent. Nagy lehetőséget látok a csomagológépek gyártásában, fő profilunk ez lehetne. Jelenleg három külföldi — svéd, nyugatnémet és svájci licencek honosításával foglalkozunk, s ezzel már a jövőt alapozzuk.- Mindent egybevetve, a jövőt illetően derülátó-e a miniszteri biztos?- Feltétlenül, hiszen különben nem vállaltam volna el ezt a megbízatást. Rendelkezünk jó gépekkel, nagy létszámú fejlesztő részleggel és kitűnő szakmunkásgárdával akik a változó igényeknek meg tudnak felelni. Meg kell azonban érteni, s ez főként a középvezetőknek szól, hogy nem szabad mindent felülről várni, csodára várni. Meg kell tanulni önállóan gondolkodni, felelősséget vállalni és önállóan intézkedni. Egyszóval más fordulatszámot felvenni — mondta beszélgetésünk végén Viczencz Ottó. Miklósvári Zoltán Pécsi szemmel Afganisztánban Zemplényi Antal „kabuli lakos” Miből élnek Afganisztánban? Algámból. Ez ott a hivatalos pénznem. Egy Afgani körülbelül 50 fillér. Mit esznek? Főleg rizst. Csemegék? Vannak. A kaboti például csemegének számít. Nem más ez, mint mazsolával és sárgarépával ízesített rizs, amibe birkahúst sütnek bele .. . Mit isznak? Szeszt nem. Tiltja a vallás . .. Tea viszont megszámlálhatatlan fajta van. Könnyen hozzá lehet jutni a hasishoz is, az afgánok azonban nem kábítószerfogyasztók. Ha csak futólag ismerném Zemplényi Antal mérnököt, futó beszélgetésünk talán mindöszsze ennyire szorítkozott volna. Nem így van. Régi, gyermekkori barátokként ülhettünk le, miután meglapogattuk egymás vállát. Ö Afganisztánról mesélt, én meg hallgattam. Zemplényi Antal, a Röntgen - és Kórháztechnikai Vállalat pécsi kirendeltségének híradástechnikai mérnökeként a TESCO révén került Kabulba 1979 októberében. Előtte az NDK-ban, Drezdában, a ROBOTRON- gyárban dolgozott bemérő mérnökként. Magyarország p korábbi években mintegy 10 millió forint értékű kormánysegélyt ajánlott fel Afganisztánnak, ez a segély az afgánok kérésére 15 Medicor-gyártmányú röntgenkészülék formájában érkezett meg Kabulba 1979-ben. Zemplényi Antal együtt utazott ezekkel a berendezésekkel, hogy elvégezze a szerelési munkálatokat és kiképezze az ottani személyzetet. A kabuli Radiológiai Intézet lett a munkahelye, illetősége szerint pedig átmenetileg „kabuli lakossá”' vált. További feladatát képezte még az egyéb segélyek keretében érkezett magyar gyártmányú egészségügyi készülékek — például egy kobaltágyú — karbantartása és szakszerű működ, tetésének ellenőrzése, valamint a magyar szabványok e téren történő alkalmazásának a szorgalmazása. A kabuli Radiológiai Intézet az afgán egészségügyi minisztériumhoz tartozik és nagyjából az a feladata, mint nálunk a röntgenklinikáknak. — Milyenek az ottani szakemberek? — A többségük technikus. Most specializálódnak. Szerintem fejlődőképesek, akik már most is megfelelően látják el feladataikat. A forradalom után a nyugati országok megszüntették az Afganisztánnak történő segítségadást, így most ez a feladat az egészségügy terén is a szocialista országokra hárult. Hogy miért éppen magyar ez a segítség? Azért, mert a legújabb röntgenek is magyar gyártmányok. — Mégis, mi a mindennapi konkrét feladatod? — Tulajdonképpen egészségügyi berendezéseket javító szakembereket tanítok, képezek ki. A kabuli radiológiai intézet az orvosi intézetek által beutaltak és az egyéni orvosi beutaltak röntgenvizsgálatát végzi el. Itt történik az egyetemi, oktatás is. Az intézetben röntgenjavító és -karbantartó részleget hoztak létre, amely az országos szervizszolgáltatást is elvégzi. Ehhez kellenek a javító szakemberek. — Hol laktok, hogy éltek? — Kabul egyik — szovjet segítséggel — nemrég felépített modern, központi fűtéses lakótelepén lakunk, három szobás lakásunk van. Az intézettől minden reggel kocsival értem jönnek és délután hazavisznek. A családom 1980 májusában jött utánam. Marisa, a feleségem, két és féléves kislányom, Emmike, egyéves és négyhónapos kisfiam, Antika többnyire otthon vannak, amíg én dolgozom, vagy lent játszanak a játszótéren az afgán gyerekekkel. Marisáról annyit mindenképpen el kell mondcni, hogy lengyel származású fiatalasszony, okivei Drezdában ismerkedett meg Zemplényi mérnök. Marisa kiválóan beszél magyarul, férje szerint jól főzi a magyar ételeket és már az afgán konyha sem újdonság a számára. Egyébként a tenkesi jégesőelhárító rendszer üzemmérnöke. Beszélgetésünkre magával hozott egy afgán csadorit, ami a legjellegzetesebb női viselet Afganisztánban. Az anyaga vékony, az arcot fonott háló takarja el. Csak nyáron jó ez — gondolom, hiszen, mint mondják, orz évszakok többnyire olya. nők, mint nálunk. — Milyen az utcakép — úgy általában? — Az utcán a nők egyaránt hordják az európai viseleteket és a csadorit. A férfiak turbánt viselnek és afgán népi öltözeteket. Mások európai ruhában járnak. Mindez magánügy, ízlés dolga. A boltokban — túlzás nélkül mondom: — minden kapható. A feleségem otthon ugyanúgy főzi a magyaros ételeket, mintha Pécsen volnánk. Az ebédlőasztal körül ülve, meg is feledkezünk arról, hogy hol vagyunk. Az afgánok kedvesek, udvariasak. Angolul a legtöbb iskolázott ember beszél. Az utcakép magán viseli az intenzív állattenyésztés „jegyeit" is. Nem ritka, hogy például birkanyájak vonulnak végig Kabul legforgalmasabb területein és ahol füvet találnak, elkezdenek legelni. A szamár nemcsak teherhordó, hanem közlekedési eszköz is. Sok afgán szamprháton közlekedik a városban. A kereskedelem terén igazi keleties pezsgés uralkodik. Az utcákon végeláthatatlan sorokban kínálják a portékáikat a kereskedők. Az utcaképbe beleszól a vallási élet. A muszlimok köztudomásúlag naponta ötször imádkoznak. Ebből következik, hogy amikor eljön az imádság ideje, az illető hivő, akár a legforgalmasabb útszakaszon is megáll, hogy a Korán előírásainak megfelelően a földre borulva elvégezze az ima szertartásait. Az utcaképbe tartozik az erőteljes személygépkocsi-forgalom. A KRESZ a magyarnak megfelelő, de mint Ázsiában általában, Kabulban is elég liberálisan kezelik ezt. Még sincs sok baleset. Jogosítványt csak az írni-olvasni tudók kaphatnak. A benzin olcsó, litere 850 Afgani, ami 4,25 Ft-' nak felel meg. A kocsin tehát nem kell spórolni. Nekem is van egy Volkswagenem, amivel, ha bármi problémám van, a szerviz egy nap alatt megcsinálja. — Az utca emberének hangulata jó, a légkör felszabadult. Az afgán nők nagyon szépek, udvarolni azonban csak komoly szándékkal szabad nekik. A házasság terén él még a többnejűség szokása, az én intézetvezetőmnek például két felesége van. Az afgán férfi öszszesen négy feleséget tarthat. Általában azonban az egynejűség a leggyakoribb. A válás eléggé ritka. Ha a férfit Afganisztánban meg akarják sérteni, nem azt mondják neki, felszarvazott, hanem azt, hogy „elvált". Egy afgán férfi akkor partiképes, ha 20 ezer Afganit fel tud mutatni. Vidéken ezt a szokást még ma is különösen rigolyásan betartják. A férfiak és ,a nők kapcsolatát, mint magát az egész életet, » Korán szabályozza. A muszlimok körében a Korán a legfőbb törvény, ennek az előírásai szerint élnek. — Ami a béreket és az árakat illeti, azok összességében megfelelnek az itthoniaknak. Hajléka, otthona mindenkinek van. Éhezés nincs. Kabulban mintegy 700 ezer ember lakik, köztük a régi arisztokraták is, akik mivel hajdan sem voltak gőgösek, még kevésbé dőzsölök, vagy a mi kutyabőröseinkhez hasonlóan beképzeltek, jól megférnek a mai Afganisztánban, ahol régen sem volt kasztrendszer. És ahol az emberek már a hagyományaik alapján is egyenrangúnak tekintik egymást. * Zemplényi Antal és családja jól megérdemelt szabadságukat töltik Pécsen. Március elején mennek vissza Kabulba, ahol Zemplényi mérnököt várja a munka és várják afgán barátai. Még néhány évet velük szeretne eltölteni. Bebesi Károly HÉTVÉGE 5.
