Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)

1981-03-22 / 80. szám

Bartók egyetemessége

Születésének századik évfordulójára emlékezve Bartók Béla művészetének, tudós munkásságának, emberi példájának egyetemes jelentőségét, eléggé nem hangsúlyozhatjuk, Ez a teljes mű, ahogyan ma, oly sok elemző szó elhangoztával előttünk áll, a 20. század emberének, alkotójának és tudósának megannyi felkavaró kérdésére ád sokoldalú, ám változatosságában is egyazon központi kérdésre érvényes, szuggesztív választ.

Akárcsak Ady Endre forradalmian merész Új versek-kötete, a Tháliások, a. Nyolcak csoportja, vagy éppen a Nyugat-folyóirat, tört be Bartók Béla művészete is j.új időknek új dalaival" egy millénniumi mámorban élő Magyarország és egy vajúdó Európa művészeti életébe. Ez az életmű, amelyben hivatott méltatója, Szabolcsi Bence méltán ismert^ fel a szocializmus hírhozóját, úgy hivatkozott a népre, s a népben rejlő forradalmi erőkre, mint egyetlen életmű sem, századunk zeneművészetében.

A látszatra józanul tudományos, a tényeket mindennél jobban tisztelő Bartók a magyar népzene kutatása, rendszerezése és művészi kiaknázása mellett — s azzal egyenrangú intenzitással — tárta fel a szlovák, román, délszláv, arab, török népdal az ideig ismeretlen titkait. S tette ezt oly korban, amikor a Duna menti népek egymásratalálása élesen szembeütközött a politikai uralkodó szelekkel, amikor a fejlődő országok, a harmadik világ léte és nyomora is alig tűnt fel még a gazdag Európának.

Bartók gyenge fizikumba zárt erős lélekkel yállalta a népdalgyűjtés megpróbáltatásait éppúgy, mint azt a tömérdek támadást, amely a népek békés együttmunkálkodósót kifejező egész munkássága következtében végigkísérte életét.

Művészetének egyetemessége több síkon vált valóra. Egyfelől különböző népek zenéjének nemes ötvözése révén, másfelől azáltal, hogy összefoglalta és páratlan magaslatra emelte az európai zenetörténet nagy személyiségeinek művészetét, végül annak következtében, hogy elsajátította és saját jellegzetes stílusába foglalta'kortársaVnak valamennyi vívmányát anélkül, hogy pillanatra is másolóvá, vagy éppen epigonná vált volna. Mind e hatások felismerhetők, önmagukért beszélnek zenéjében, de valamennyi befolyásnál erősebb, egyértelműbb a szintézis létrehozására tett megannyi erőfeszítése.

Éppen ezért nem is skatulyázható egyetlen tevékenysége sem megbízhatónak vélt esztétikai, vagy tudományos kategóriákba. A népzenekutató Bartók teljesen új ösvényt tört a zenefolklór irdatlan rengetegében; a zongorista Bartók szikáron rugalmas játéka egyetlen előadóművész-kortársával sem mérhető; a zeneszerző, végül, éppoly kevéssé minősíthető csak folkloristának, csak szecessziósnak, mint csak expresszionistának, mint csak klasszicizálónak. A különösen fogékony zenehallgató-kortársak kicsiny körén kívül éppen e művészet egyetemessége, merev kategóriákat nem tűrő volta, forradalmár ereje és összefoglaló jellege tette majd fél évszázadon át, gúny, meg nem értés céltáblájává Bartók zenéjét.

Korunk nagy sorskérdéseiről szól ez a zene, miként az életpálya is, mindmegannyi magán- és közügyével egyetemben. Megjárja az elmagányosodó ember tragédiáinak mélységeit, hogy e József Attila-i pokoljárásokból emelkedhessen fel a tiszta közösségi öröm magaslataira. S e két szélsőség között Bartók zenéje emberi magatartásformák, élmények végtelen gazdagságát vonultatja el.

S ez egyúttal határtalan s századunk zeneművészetében szinte példátlan műfaji gazdagsággal párosul. Mert korunkban — az egy Kodály Zoltánon kívül - nincs Bartóknak társa abban, hogy „Kezdők zongoramuzsikáját" éppúgy ír, mint nagyobb közösségnek szánt szín.padi művet, vagy éppen a legszigorúbb hangzó szerkezetnek számító vonósnégyest is. Miközben pedig forma, hangzás, akár terjedelem oly változékony és oly sokféle alakot ölt, a művek .lényege változatlan marad, mert Bartók zenéjének anyaga a nép — pontosabban: a népek — folklórjából származik, még e „tiszta forrás"-tól legtávolabblnak tűnő kompozícióiban is. Ezért is válhatott egyetemes érvényűvé zeneszerzői világa, akár egyes műveiben, akár egész életművének vetületében keressük igazmondását.

„Mi a természet után alkotunk" — hirdette, jelezvén ezzel, hogy nem mesterséges hangzó szerkezetek, hanem ' népzenei struktúrák képezik művészetének valódi alapját. De a nép egyúttal társadalmi alapja is a bartóki modellnek. Ezért törekedett, bár konkrét zenepolitikai tevékenysége látszatra csekély és időben is korlátozott, egy demokratikus zenekultúra megteremtésére a társadalom széles — s a maga korában elnyomott - rétegeinek zenei felemelésére, pallérozására. Az egyetemességnek ebbe a képébe beleillik a Tanácsköztársaság hónapjaiban funkciót vállaló Bartók csakúgy, mint a muzsikus, aki Magyarországról elsőnek látogatott a Szovjetunióba, de hívó szó ellenére sem a hitleri Németországba. Beleillik a művész, aki minden közösséget megtagadott Horthy köreivel, de kiállt a Márciusi Front írói, a munkáslakta külterületek éneklő gyermekei mell.ett.

Kodály Zoltán mondotta róla: „Munkássága egy és oszthatatlan" és zenekultúránk így is te-' kinti Bartók művét immár több, mint negyedszázada. De ugyanitt — 1950-ben figelmeztet Kodály: „Bartók diadalmas, végleges hazatérésének feltétele a zeneileg művelt ország."

. És ismerve-elismerve Bartók egyetemességét, századik születésnapján művészetének erősödő kisugárzása se tegyen vakká a még csak ezután elvégzendőkkel szemben.

Breuer János

Kosztolányi Dezső Bartókról

Ezüstfej. Egy ezüstszobor finom feje, melyet az ötvös pirinyó kalapácsokkal dolgozott remekbe, esztendők munkája során. A test, amely a negyvennégy éves fejet emeli, törékeny, kicsiny, szinte eltűnik a szobában, hol nappal is lámpa ég. Taglejtései alig vannak. Mire. valók is lennének ezek? Minden erő, lendület kell, hogy művészetébe fusson, a zenébe, hol szabadon lehet hadonászni, égignyúló karral, mozogni, önkívületes álomban. Legföllebb a szem él még az arc nyugodt síkján, a homlok fiatal hava alatt, a villogó, figyelő, sötét szem, a látó agyvelő, mely kiugrik koponyánk legmesszebb lévő hegyfokára, s az ismeretvógy kétségbeesésében két kukucskáló-lyukat tör magának, hogy a világba nézzen, lássa, mi van körötte.

Én utálom azt a felfogást, mely a művészt keresi a hétköznapi életben. Tudom, voltak hatalmas zeneszerzők, kik inkább potrohos sekrestyésekre hasonlítottak, vagy tehénhajcsárokra, vagy díjbirkózókra, mint arra a képre, melyet a műkedvelő ábránd kirajzolt magának. De ez az ember, ki előtfem ül, testi mivoltában is arányos, felhúrozott, zengő és alkotásaira kell gondolnom.

„Csak tiszta forrásból”

Székely népdal, Bartók Cantata Profanájának bevezető motívuma

Volt egy öreg apó.

Volt néki, volt néki Kilenc szép szál fia.

Nem nevelte őket Semmi mesterségre,

Csak erdőket járni,

Csak vadat vadászni.

És addig-addig Vadászgattak, addig: Szarvassá változtak Ott a nagy erdőben.

És az ő szarvuk Ajtón be nem térhet,

Csak betér az völgyekbe ;

A karcsú testük Gúnyában nem járhat,

Csak járhat az lombok közt; A lábuk nem lép Tűzhely hamujába,

Csak a puha avarba;

A szájuk többé Nem iszik pohárból,

Csak tiszta forrásból.

Néhány nappal Bartók 46. születésnapja előtt rajzolta róla ezt a portrét Pérely Imre. A rajz kuriózuma: Bartók sajátkezűleg kottázott szonátarészlete és oláirása. Eredetijét nemrég szerezte meg magángyűjteményből a Bartók A/chivum.

Bartók Béla Csalán utcai lakásának dolgozószobájában 1936-ban

Apám emleket szolgalom

Beszélgetés ifj. Bartók Bélával

A magyar zenei élet kiemelkedő egyéniségének, Bartók Béla születésének 100. évfordulóját ünnepeljük március 25-én. Bartók Béla, a zeneszerző, zongoraművéSi, tanár és tudós, korunk kevés nagy muzsikusainak egyike volt. Művészetének, emberségének nagyságát kortársak, művészek, barátok elmondták, leírták. A Bartók-breviárium sorai között Paul Sacher így emlékezik vissza Bartók Bélára: „Aki Bartókkal találkozott, gondolva művei ritka őserejére, meglepődött vékony, törékeny alkatán. Külső megjelenésében finom idegzetű tudóst mutatott. Ez a

8. HÉTVÉGE

fanatikus akarattal és könyörtelen szigorúsággal áthatott, forró szívvel cselekvő ember megközelíthetetlennek látszott és tartózkodóan udvarias volt. Lénye fényt és udvariasságot árasztott. Szemeiben fenséges tűz világított. Kutató tekintetének sugarában semmi sem állta meg a helyét, ami nem igaz és nem tiszta".

Annyi mindent olvashattunk már Bartók Béla munkásságáról, személyes varázsáról. Amikor ifjú Bartók Bélával

találkozhattam, apa és fiú kapcsolatáról szerettem volna megtudni néhány gondolatot.- Egészen apró korából mire emlékszik vissza édesapjával eltöltött szabad órái kapcsán?

— Ha édesapám kicsit elszakadt a munkától, gyakran foglalkozott velem. Sokat magyarázott. Nagyon szeretett sétálni, vagy kirándulni, ilyenkor bepótoltuk azokat a hallgatag órákat, amiket apám a család többi tagjától elzárkózva munkával töltött. Kirándulások alkalmával sokat tudtunk beszélgetni. Iskolás koromban, amikor már írtamolvastam, tudtam,' olyan könyveket kaptam apámtól, ami nemcsak szórakoztatott, de tanultam is belőle. Cooper műveit egymás után olvashattam el, s édesapám irányítása mellett ezeknek a helyszínét térképen közösen

megkerestük. Apám nagy rovar- és növénygyűjtő volt. Boldogan segítettem a gyűjtésben neki. De természetesen játszottunk is. Apám egykét külföldi útjáról olyan játékot honosított meg családunkban, amilyet azóta se láttam. Tollaslabdához hasonló kellékeket hozott haza egyik alkalommal, amit édesanyámmal közösen is szívesen játszottunk.- Paul Sacher szavait idézve „könyörtelen szigorúsággal áthatott" ember volt az apja, ha munkáról volt szó. Mint apa szintén?

— Nem, egyáltalán nem volt az. Nem zaklatta az embert, hanem föltételezte, hogy fia kötelességtudó, aki elvégzi leckéjét. Mindig megkérdezte, hogy mit tanulok, mert ő maga is érdeklődött minden iránt. Legtöbbször tanulmányaim során nem hallott újdonságot, hiszen akkor évtizedeken keresztül ugyanazt tanulta mindenki. Nem változtak annyit a tankönyvek, mint manapság. Amikor műegyetemre jártam, édesapámat a tőle távoleső műszaki tudományok is érdekelték.

— Milyen volt egy családi ünnep Önöknél?

— Különleges volt számunkra a karácsony. Édesapám népdalgyűjtő korszaka éppen az én gyermekkorom idejére esett. Tudvalevő, apám a Zeneakadémián tanított, s csak az iskolai szünetekben tudott elutazni népdalgyűjtő körútra. így karácsonykor, ha az időjárás és apám egészsége engedte, elutazott. Anyám fe- _ nyőágakból fát készített számunkra, s így kettesben töltöttük a szeretet ünnepét.

De ahogy visszaemlékszem, volt olyan csodálatos karácsonyunk, amikor közösen elkísérhettük apámat kőrútjára, s ilyenkor feledhetetlen élményekben volt részem.

— Ha jól tudom, ön élete nagy részében ugyanúgy, mint édesapja, tanitott. Most, nyugdijaséveiben szinte több munkája van, mint aktív korában.

— Valóban, az utóbbi években — mivel rengeteg adat áll rendelkezésemre apámmal kapcsolatban, sok embernek lehetek segítségére. Szinte minden percemmel .apám emlékét szolgálom. Az évforduló megünneplésében sok meghívásnak teszek eleget. Ugyanakkor közel tíz éve a magyarországi unitárius egyháznak főgondnoka vagyok, így ma is sokat dolgozom, mefft érzem feladatom nagyságát.

Bodor Éva