Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-22 / 80. szám
Bencze József versei Galambosi László Mecseki szimfónia Főidre ejti batyuját a hajnal, menny-kalapos vándorló legény. Markába pólyái házat, templomot, térdepel a város közepén. Sugár-újjal függönyöket babrál, bepislant a dóm zöld ablakán. Vállát arany fákkal cirógatja, kőkelyhe az öblös barbakán. Madarakkal hajlong, körbesétál. Száján gyárkürt, zászlósán ragyog. Ezüst zsebéből fésüli kisfiúk, bólintanok buksi Daindolok. Ó város, nézd a hajnal lila arcát, 'tépett ködöktől hányszor sebhelyes, döfi a szél, szirt buktatja a mélybe; fáradt szegény, a csizmája deres. Tüzelj, hogy magát bátran melengesse, kőkehelyből kínáld, ha szomjazik. Hajába szórd, lágy süvegére tűzd fel rigókat ringató virágaid. Város, gyémánt gyűrűiden forgunk, békéltetőn simogass meg minket; most küldik föl csavargó csilléken bányádból a világitó kincset. Emelik már parázsról a foszló kenyereket tűz-tüdejű pékek. Hallgasd, a fény üvegcsarnokában fogók közé siklatják az ércet. Itt is, ott is kalapácsok szállnak, csillagoson remegnek az üllők. Lámpás mellét morrantia a mozdony, kavicsoktól kondulnak a küllők. Kereplők a cseresznyések ormán, völgyet csipkéz, kékül a sok kaptár. Makár mézet csorgat, csap tövében szunyókál a hab-koronás- sajtár. Zsongorkő reng, Jakab farigcsálja, hegyölében esőkkel sikálja; Cserkút fölött megtörni pipáját, babás börccel tölti tarisznyáját. Tubes üzen fürkésző Zengőnek, riassza szét a fürge felhőket, siessen, nehogy jéggel cifrázzák Hosszúhetény, Keszű, Zók palástját. Kürtőkalapját jámbor Misina a Hold alá csúsztatja szaporán, hulljon belé, ha pajzsa széthasad, mielőtt fölvidul a csalogány. Léptet lován a hegyek királya, nyergében a királynő, uszálya csillámol a lombokon, hullámzik bognártól a tetőnyújtó ácsig. Karinget ölt, körmenetre készül, keresztet karol a lassú főpap. * Galambcsörben lobognak a gyertyák, Krisztus fölött gyászra harangoznak. Vakítva Bertalan remetéje, vérrel locsol nyeklett nyakú mályvát; szablyaéltől kínba buktatottan hajjal söpri csonka kalyibáját. Kagylós sziklán rőzsemáglyák égnek, Boldogasszony-horhos kökényága ráborul a puskás csörtetőre, gyöngyöt zúdít Sáson-völgy havába1. Földre ejti batyuját az alkony, menny-kalapos vándorló legény. Markába pólyái házat, templomot, térdepel a város közepén. Sugár-ujjal függönyöket babrál, bepislant a dóm zöld ablakán. Vállát arany'fákkal cirógatja, kőkelyhe az öblös barbakán. Madarakkal hajlong, körbesétál. Száján gyárkürt. zászlósán ragyog. Ezüst zsebéből fésült kisfiúk, ' bólintanak buksi Daindolok. Ó város, nézd az alkony lila arcát, tépett ködöktől hányszor sebhelyes, döfi a szél, szirt buktatja a mélybe; fáradt szegény, a csizmája deres. Tüzelj, hogy magát bátran melengesse, kőkehelyből kináld, ha szomjazik. Hajába szórd, lágy süvegére tűzd fel rigókat ringató virágaid. Kelle Sándor rajza Apám feltáncolt Apám feltáncolt a Hold udvarába, tejút-televényre, arany-lagzijába. Árnyékba dőlt az erdő Árnyékba dőlt az erdő, lassan lehullott a makk, mint apró máglya ég a Nap, csillag-pikkely szárad, Hold-ejtőernyő fent akad. ^f^^atocska néni földreguggoló kicsi háza úgy bújt a temető dombjához abban a nagy nyírségi faluban, mintha tudná már közeli halálát, és a vert falok, ha szolgáltak élőt, szolgálni, temetni készülnének holtakat is. Mariska néni, mert így ismer, te őt mindenki, szomszédtól a művelődésügy-intézőig, a legelső közkönyvtárosa volt a falunak. Mondhatnák azt is, hogy ő volt a könyvtár, hiszen a menekültek kidobált könyveit szedegette össze, és azokból kölcsönzött a könyvtár hivatalos születése előtt is. ötvenhat után aztán kinevezték tiszteletdíjas könyvtárosnak. Havi néhányszáz forintért ő lett 1500 könyv és két szekrény parancsnoka. Akkoriban már voltak érettségizett, főiskolát végzett könyvtárosok is, de Mariska nénit megközelíteni sem tudta senki. Különben nyugdíjas volt a vasutas férje után, nem mérte hát a hivatalos időt. Reggelenként elment az orvos várószobájába, elüldögélt, beszélgetett, aztán megtudván, hogy ki a beteg, hazament. A kosarát telerakta könyvekkel, vitte magával a teljes adminisztrációt, és naponta végiggyalogolta a falut, kínálgatván a portékáját, ami egyben a társadalom áruja volt. A hatvanas évek elején aztán rendeletet hozták, hogy a letéti könyvtárakban felül kell vizsgálni a könyvtárosok iskolázottZágon Gyula: Öreg hajós sági szintjét, mert ezt követeli éppen a színvonal. Bonyolultan írom, mert bonyolult volt valójában az utasítás is. Valaki fentebb biztosan jutalmat is kapott érte, de a járási könyvtárakban statisztikákat kellett készíteni a könyvtárosaik végzettségéről. És ezek a statisztikák jó vagy rossz pontot értek. Mariska néni, a járás meszsze legjobb könyvtárosa, ekkor derült ki, csak az elemi iskola első négy osztályát végezte el. — Adjatok neki valami jutalmat és tüntessétek el — mondta a megyei főnök, és nem volt mit tenni: hárman kocsiba ültek, hogy megkeressék Ratocska néni földreguggoló kicsi házát. Vitték a leltári íveket, és a maguk rossz lelkiismeretével együtt a pedagógusok névsorából kiválasztott új könyvtárosok nevét is. No, meg a pecsétes írást a felmondásról. Úgy készültek, hogy rövidek lesznek és hivatalosak. Meg is beszélték: — A leltárral nem vackolódunk sokat. Nem követelhetünk pontosságot egy tanulatlan öregasszonytól, aki a klubkönyvtárak korszakában is kosárral járja a falut. — Felveszünk egy jegyzőkönyvet a hiányról és lesz, ami lesz .. . Előbb az új könyvtárost keresték meg. Az szabódott: — Van nekem elég bajom, ez lenne a hatodik funkcióm .. . — Ez utasítás. A megyétől... — Ha muszáj... Ezután otthon keresték meg az öregasszonyt. Alig állt meg a kocsi a ház előtt, lelkendezve jött eléjük Mariska néni: — Ne vessék meg már a házamat... Be kellett menniük. Akácfaág védte a parányi ablakot a naptól. Kint vakmeleg nyár volt, jólesett a benti hűvös. Lengedező vászonlepedő volt az ajtó, éppen, hogy mozgatta a levegőt egy kicsit. A frissen locsolt sárpadló is hűtött a szobában. Néztek egymásra; hogy ki szóljon előbb. A kettős, de immár régen özvegyi ágy felett egy olajnyomatos szentkép szárnyas angyala nyugtatgatta őket, hogy a magyar népművelés szarvashibája, valóságos politikai tévedés lenne Ratocska néni kezében hagyni a község könyvtárügyét. Mariska néni nemcsak öreg volt. Bölcs is. Mielőtt szólni mertek volna, már megérezte a búcsút. .Bor került az asztalra, irgalmatlanul savanyú nyíri vinkó, bár lehet, hogy csak p rossz lelkiismeret savanyított a boron. A vendégek dicsérték a házat, a rendet, a hűvös szobát, de mire elértek addig, hogy hárman megfogalmazzanak" egyetlen sántítós mondatot arról, hogy miért jöttek, az öregaszszony két tyúkocskája mellől már kihalt a kakas, és forrt a kopasztóvíz. Mind tudták, jól-rosszul az igazat, hogy mire lekerül az asztalról a rozmaringmintás, szegett csíkú abrosz, a kelengyéből maradt, a leltáríveket teszik a helyére. — Ha így kell — mondta az öregasszony —, csak tessék. Ha tudom, hogy jönnek, összeszedtem volna minden könyvet, hogy ne legyen annyi dolguk. Nincs annak hibája, csak azt tettem félre, ami elrongyolódott, de bent van a szekrényben az is ... A leltárral úgy siettek, ahogy az ember igyekszik a szégyene helyéről, a könyvtárban viszont várt rájuk az új könyvtáros. Rosszkedvűen, mert más dolga lett volna délután. Sértett is minden mondatával. Ratocska néni semmit se nézve állt az ablaknál, mellette a kosár, amibén a könyveket hordta a betegekhez. Amikor végeztek, az öregaszszony az asztalra tette a kosarat: '— Leltárba volt ez is ... A temető dombja mellett, avertfalú kicsi ház már nincs meg azóta. Ratocska néni is átköltözött a krisztustövis-kerítés másik oldalára. Tudom, mert hát az egyik könyvtáros én voltam akkor, hogy a következő nyolc hónapban négyszer cserélt gazdát a könyvtár. Mindig leltárhiánnyal. Két év kellett hozzá, hogy az olvasók jobbik része visszaszokjon. Ez már akkor volt, hogy Mariska néni kérte, hogy legalább tag lehessen. Volt kosara, új, és elment reggelente a körzeti orvos várójába, de csak a jó ismerősöknek vitt néha könyvet, amit a saját nevére kölcsönzött, és ő olvasott el előbb abban a szentképes falú kicsi házában. Bartha Gábor Salamon Erzsébet Kezek Eres törékeny mozdulat ad hogy elvegyen áldást osztogat aláz puha lehellet is jó meleg tenyérberajzolt érintés a csendből Magányos 2 gondolat közt indul a kéz megszelídít — az enyém. HÉTVÉGE 9. \v\ - irfypHitiz X ~ a Cl.ú / Ratocska néni
