Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-19 / 49. szám
a Dunántúli napló 1981. február 19., csütörtök Megyei tanácskozás a feladatokról Borbándi János Ho Si Minh-váiosban Hons-DietricH Genscher nyugatnémet külügyminiszter szerdán délelőtt befejezte Pakisztánban tett háromnapos látogatását és továbbutazott Kairóba. A nyugatnémet diplomácia vezetője kedden este Rawalpindiben megbeszélést folytatott Ziaul Hak pakisztáni elnökkel. A találkozó után Genscher újságirók előtt kijelentette, hogy több fontos kérdésben „messzemenő egyetértésre” jutott a pakisztáni államfővel. A megbeszéléseken a közel-keleti helyzetről, az Irak és Irán között dúló háborúról és Afganisztánról volt szó. (Folytatás az 1. oldalról) baromfiágazatukat, mely nagyon szépen fizetett. A jövőben egyebek mellett szélesítik a háztájival való együttműködést, például éppen a napokban hirdették meg tehénkihelyezési akciójukat. Dr. Rugási Endre, a pécsi sörgyár igazgatója felszólalásában megemlítette, bővíteni kívánják a hazai alapanyagból készülő üdítő italok választékát, továbbá a sörtermelés növelésére rekonstrukciót irányoztak elő, melynek megvalósítását nagyban elősegítené, ha a fejlesztésbe esetleg beszállnának a mezőgazdasági nagyüzemek is. Erőss Ágoston, az újpetrei tsz termelési elnökhelyettese a szövetkezet tekintélyes és nagy nyereséggel dolgozó ipari tevékenységét mutatta be. Az adottságoknak megfelelően érdemes különböző melléktevékenységgel foglalkozni, az itt képződő nyereséggel rosszabb években ellensúlyozni lehet a növénytermesztésben adódó kieséseket. A következő felszólaló, Hámori György, a mohácsi Új Barázda Termelőszövetkezet pártlitkára egyebek mellett hangsúlyozta, fontos a termelés növelése, de közben nem szabad elfeledkezni az emberről, a feladatokat embercent- rikusan kell kitűzni, s tovább fejleszteni a szövetkezeti demokráciát. A maguk részéről célul tűzték ki tagjaik szociális ellátásának javítását, megfelelő érdekeltségi rendszereket dolgoztak ki. A tanácskozáson felszólalt dr. Eleki János miniszterhelyettes is. Mindenekelőtt a minisztérium nevében elismerését fejezte ki a baranyai élelmiszer- gazdaság kimagasló eredméA lengyel felsőoktatási, tudományos és műszaki miniszter jóváhagyta a Független Diák- szövetség bejegyzését. A bejegyzésre azután került sor, hogy kedden este Mieczys- law Rakowski miniszterelnökhelyettes fogadta a sztrájkoló lódzi egyetemi és főiskolai hallgatók küldöttségét, és kifejtette nekik a kormány álláspontját. Ezt követően a Független Diák- szövetség képviselői kiegészítették a szövetség alapszabályzatát egy olyan paragrafussal, amely szerint a szervezet a Lengyel Népköztársaság alkotmányának megfelelő tevékenységet folytat majd. nyeiért, majd a tennivalókról szólva súlyozta a mezőgazdaság előtt álló legfontosabb feladatokat. Eközben ismertette azt a legújabb döntést, mely a cukorrépatermesztés növelését célozza. Ahhoz, hogy a hazai cukorszükségletet kielégítsük és még némi kivitelre is lehetőség nyíljék, az idén növelni kell a vetésterületet. Nos, azok a gazdaságok, amelyek tavalyhoz képest legalább 5 százalékkal növelik értékesítésüket, 5 százalék felett minden 100 kilogramm cukorrépa után cukorszázalékonként 2 forint 40 fillér felárat fizetnek, s a termesztés során felmerült többlet munkabér adómentes. Bejelentette, továbbá, hogy még az első félév végéig külföldről 100 cu- korrépabetakarító g^pet hoznak be. A vitában felszólalt dr. Dá- nyi Pál, aki többek között hangsúlyozta, nő a gazdasági munka politikai érzékenysége, amire feltétlenül figyelemmel, kell lenni, A megyei vezetés azon fáradozik, hogy a gazdasági munka kedvező feltételeit biztosítsa a megyében, elhárítja az esetleges akadályozó tényezőket, legyen szó akár szubjektív tényezőkről, felkarolja és támogatja az előrevivő kezdeményezéseket. Végezetül a tanácskozáson elhangzottakat röviden dr. Álló Miklós összegezte, aki zárszavában azzal búcsúzott a jelenlevő mezőgazdasági üzemek vezetőitől, hogy a múlt év végi mostoha időjárás következtében rossz rajtot vett Baranya mezőgazdasága, ám a hátrányt szorgalmas munkával be lehet, és be is kell hozni. A szerdai varsói lapok közölték Janusz Gorski miniszter nyilatkozatát, amelyben a többi között emlékeztet arra, hogy a lódzi diákok kívánságai között számos olyan is található, amelyek teljesítését a felsőoktatási, tudományos és műszaki minisztérium már hosszabb ideje napirendre tűzte, illetve egy részükről már rendelkezett is. Előkészületben van például az új felsőoktatási törvény, amely biztosítani kívánja a főiskolai hallgatók lényegesen szélesebb körű önkormányzatát. Hivatalos hanoi tárgyalásait befejezve szerdán Ho Si Minh- városba utazott a magyar kormányküldöttség, amely Borbándi Jánosnak, az MSZMP KB tagjának, miniszterei nők-helyettesnek vezetésével részt vett a magyar—vietnami gazdasági, műszaki-tudományos együttműködési bizottság kilencedik ülésszakán. + LONDON: A brit munkáspárt parlamenti csoportjának centruma „szolidaritási kampány” néven új tömörülést hozott létre a párt balratolódásá- nak megállítására. Ezzel megindult a jobboldal ellentámadása, amihez a szakadár csoport kiválása adta az ösztönzést. A csoport alakuló ülésén egyformán éles támadást intézett a szociáldemokrata szakadárok és a párt vezető szerve, a végrehajtó bizottság ellen. A Denis Healey alvezér pártfogásával és jelenlétében megalakult „jobbközép" tömörülés a parlamenti csoport kevesebb mint leiét gyűjtötte eddig zászlaja alá. Fő célja: visszaszorítani a párton belül a baloldal térnyerését és erre alapozni az új pártegységet. 4- LISSZABON: Eanes portugál elnök — a választási kampányban tett ígéretének megfelelően - lemond a fegyveres erők vezérkari főnökének tisztségéről és Nuno Meló Egidio tábornokot nevezi ki saját utódjául — jelentette be az elnöki szóvivő. A személycsere a portugál fegyveres erők élén nem hoz majd számottevő politikai változást: Meló Egidio tábornok Eanes feltétlen hívének számít. ♦ BUKAREST: Romániában több rendezvénysorozattal emlékeztek meg Bartók Béla születésének századik évfordulójáról. Kolozsváron, Brassóban, Nagyváradon és más városokban szabadegyetemi előadásokat tartottak a zeneszerző munkásságáról. 4- BELGRAD: Szerdán befejeződött a magyar-jugoszláv műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság 21. ülésszaka. A két fél pozitívan értékelte az eddigi együttműködés eredményeit. Az ülésszakról készült jegyzőkönyv a következő egyéves időszakra rögzíti a szakértők cseréjét. A bizottság egyúttal jóváhagyta az 1981 — 1985. évi műszaki-tudományos együttműködés programját. A delegáció egy napot tölt Vietnam déli nagyvárosában, majd hivatalos látogatásra Kambodzsába utazik. A látogatás idején megtartják a magyar— kambodzsai gazdasági, műszaki-tudományos együttműködési bizottság alakuló ülését. A Phnom Penh-i tárgyalásokat követően a magyar küldöttség Laoszban tesz hivatalos látogatást. 4 BELGRAD: A belgrádi szeizmológiai intézet műszerei szerdára virradó éjszaka a jugoszláv lővárostál 148 km-re keletre földrengést észleltek. A lökések ereje az aldunai közös román—jugoszláv erőmű mesterséges tavánál levő epicentrumban a Mercalli-skála szerint 5,5 fokos volt. Sem az erőműben, sem a gátrendszerben nem keletkezett kár, mivel a vasbeton szerkezetük ennél nagyobb földmozgásokat is kibír. 4 PRÁGA: A 8. brnói nemzetközi élelmiszeripari kiállítást és vásárt szerdán ünnepélyesen megnyitották a nagy csehszlovák vásárvárosban. Magyar- országot öt külkereskedelmi vállalat — Agrimpex, Hungaro- fruct, Komplex, Monimpex és Terimpex — képviseli. Vizsgálat A bonni és a wiesbadeni államügyészség vizsgálatot inditott Josef Érti nyugatnémet mezőgazdasági, élelmezési és erdőgazdasági miniszter ellen megvesztegetés gyanúja miatt. Az eljárá- sokat azért indították meg, mert Érti több alkalommal jelentősebb összegeket kapott egy tejforgalmazó és egy fegyverexportáfó cégtől, és a pénz felhasználásáról nem tudott megnyugtató módon elszámolni. Hasonlóképpen tisztázatlan, mi lett a sorsa annak az ötvenezer márkának, amelyet egy fegyverexportáló cég juttatott el a szabad- demokrata politikushoz. Az FDP egyik titkárnője szerint Érti a pénzt nem továbbította a pártkasszába. A miniszter visszautasította a gyanúsítást, de az összeg felhasználásáról nem közölt adatokat. A politikai botránnyal fenyegető úgy feszültségeket okozott a szo- ciálliberális kormánykoalíción belül. A koalíciós partner szociáldemokraták közül sokan Érti lemondását követelik. 4 LONDON: Szerdára virradó hajnalban, Skóciában hét szénmező bányászai csatlakoztak a walesi, a kenti és az észak-angliai bányászokhoz, akik már a szakszervezet végrehajtó bizottságának csütörtöki ülése előtt spontán sztrájkakcióba kezdtek a bányabezárások és több tízezer bányász fenyegető elbocsátása ellen. 4- MOSZKVA: Ünnepségen emlékeztek meg szerdán Moszkvában a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének harmincadik évfordulójáról. 4- JERUZSÁLEM: Szerdán figyelmeztető sztrájkot tartottak az izraeli tanárok, mivel a kormány nem teljesítette a tanári fizetések emelésére vonatkozó egy hónappal ezelőtt tett Ígéretét. A szerdai akcióban csaknem az összes izraeli általános és középiskolai tanár részt vett, követelve bérük azonnali, 15 százalékos emelését.-4- BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az ország- ayűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Ahmed Abdo Raaeh- ot. a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott naavkövetét, aki végleg elutazott Budapestről. 4- HANOI: Vietnam szerdán tiltakozott Kínánál, mert a két ország határán február első két hetében is voltak kifiai provokációk. A hanoi jelentés szerint a vietnami helyi erők a biztonság és területi integritás védelmében „megfelelő . válaszban részesítették a kínai provokációkat és szabotárskisérleteket". 4 PÁRIZS: Az amerikai kormányzatnak a neutronfegyver gyártására és nyugat-európai rendszerbe állítására vonatkozó terve súlyos aggodalmat váltott ki a francia közvéleményben — jelentette ki a TASZSZ'tudósítójának adott nyilatkozatában Yves Scholler, a francia békemozgalom országos bizottságának tagja. 4- PANAMAVAROS: A panamaiak ezrei tüntettek kedden az Egyesült Államok nagykövetsége előtt, tiltakozásul az ellen az amerikai döntés ellen, hogy február 18. és 25. között hadgyakorlatot tartanak a csatorna-övezetben. A hadgyakorlaton szárazföldi, légi és haditengerészeti alakulatok vesznek részt, összesen mintegy 5000 katona. A La Rebublica című panamai napilap szerint ekkora kontingens elegendő akár egy katonai beavatkozásra is Közép-Amerikában. 4- HELSINKI: Helvi Niskanen, a Finn Népi Demokratikus Szövetség parlamenti frakciójának elnöke a fegyverkezési hajsza folytatása ellen foglalt állást. A finn képviselő hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül nagyjelentőségűek a Szovjetuniónak a béke megszilárdítására, a leszerelésre vonatkozó javaslatai. LAPZÁRTA Wojciech Jaruzelski, a lengye1 minisztertanács elnöke szerdán fogadta Franciaország és az Egyesült Államok varsói nagykövetét. A megbeszéléseken részt vett Jozef Czyrek lengyel külügyminiszter is. A Vörös brigádok nevű olasz terrorszervezet szerdán szokásos módon, egy szemétkosárban elhelyezett röpiratban magyarázta meg, hogy négy tagja miért lőtte agyon kedden a milánói közkórház igazgató-főorvosát, Luiai Marangoni doktor ellen lakása előtt hajtották végre a gyilkos merényletet. A terroristák közleménye szerint a főorvos a „proletár betegek érdekei" ellen cselekedett, elbocsátotta és üldözte a kórházi személyzet „forradalmi tagjait”. * Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője szerdán kijelentette, hogy országa kész segítséget nyújtani a szudáni hadsereg felfegyverkezésében és megszervezésében. A líbiai hírügynökség szerint az ígéret Kadhafi tábornok Nimeri szudáni elnökhöz intézett üzenetében hangzott el. A líbiai vezető biztosította Nimerit országa azon szándékáról, hogy erősíteni kívánja baráti kapcsolatait Szudánnal. * Teheránban Khomeini ajafol- lah szerdán élesen bírálta az iszlám országok vezetőit, amiért a múlt hónapi taifi csúcstalálkozón nem alakítottak ki egységes álláspontot .,a muzulmán országok problémáiról: a pa: lesztinai nép ügyéről, Dél-Libanonról és az iraki—iráni háborúról", közölte a PARS hírügynökség Az áldozat vacsorával kínálta... Befejeződött a nyomozás az aszódi emberölés bűntettében A Pest megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az Aszódon ez év január 21-én elkövetett emberölés ügyében folytatott nyomozást. A részletekről szerdán tájékoztatták a sajtó képviselőit. A nyomozás vezetői elmondották, hogy Aszódon, a fiúnevelőintézet területén, ez év január 22-én reggel munkatársai holtan találták Kiss József 58 esztendős aszódi lakost, az intézet nevelőtanárát, A rendőrség a helyszíni vizsgálat során megállapította, hogy a tanár emberölés áldozata. Kiss Józsefnek január 22-én kellett volna munkába állnia, ám kollégái hiába várták, ezért keresésére indultak. Lakása egy különálló épületszárnyban volt, távol más lakott épületektől. A tanártársak a lakásban tapasztaltakból — a reggeli órákban a televízió be volt kapcsolva, rendetlenség és dulakodás nyomai látszottak — arra következtettek, hogy Kiss Józsefet baj érte. Feltételezésük nem sokkal később igazolódott, mert a lakástól mintegy 120 méterre egy bokor alatt megtalálták Kiss Józsefet holtan, testén több késszúrással. A lakásán talált tárgyakból, ruhadarabokból a rendőrség azt a következtetést vonta le, hogy az emberölést az intézet valamelyik növendéke is elkövethette. Ebben az időszakban hat javító-nevelő munkára ítélt fiatal volt szökésben, ezért országos körözést rendeltek el, utalva rá, hogy valamelyiküknek köze lehet a gyilkossághoz. A lakásban hátrahagyott véres ruházatot a nevelők és a növendékek közül többen fölismerték, s elmondták, hogy azt Nagy József, az intézet egyik neveltje viselte Nagy József a Pécs környéki Kozármislenyben lakott — egyébként 1965-ben született — feltételezték, hogy azon a tájon kell keresni. A Pécs városi Rendőrkapitányság akciót szervezett az emberölés elkövetésével gyanúsítható fiú földerítésére, s az január 23-án este eredményre vezetett. Pécsett elfogták Nagy Józsefet, aki már az első kihallgatás során beismerte tettét. A nyomozó hatóságóknak elmondta: a gyilkosság előtt két nappal — január 19-én — megszökött, de nem hagyta el az intézet területét, hanem az egyik használatlan épület padlásán bujkált, s ez idő alatt elhatározta — igaz korábban is gondolt rá: — megöli nevelőtanárát, akire szigorúsága miatt haragudott. Tudta, hogy a tanár mikor érkezhet haza, ezért elrejtőzött a lakás közelében (kabátjába rejtve egy baltát) és várt. Nem sokkal később becsöngetett. Közölte, hogy szökésben van, de most már szeretne visszatérni az intézetbe. A tanár jóhiszeműen beengedte, vacsorával kínálta Szalonnát, kenyeret adott neki és egy kést is az étkezéshez. Közben tüzet rakott a kályhában, s ez volt az alkalmas pillanat, amit Nagy József kihasznált és a leguggoló férfi hátába szúrta a kést. A gyilkos szerszám mélyre hatolt, de áz áldozat nem vesztette el az eszméletét, védekezett, kiszaladt az udvarra, segítségért is kiáltott, de azt nem hallotta meg senki. Az újabb szúrásoktól összeesett és meghalt. A nevelőtanár pénztárcájában 280 forint voJt, ezt Nagy József elvitte, miként több más használati tárgyat is. Átöltözött, fölült áldozatának kerékpárjára, kiment az aszódi vasútállomásra és a legközelebbi vonattal Budapestre, majd Pécsre utazott, ahol fölkereste ismerőseit, náluk is aludt. Nagy József gyermekkorától gondot okoz környezetének: garázdaság, rablás miatt a bíróság múlt év augusztusában javító-nevelő munkára utalta. Magatartása, szökései miatt az intézetben többször felelősségre vonták Az áldozat — Kiss József — húsz esztendeje dolgozott már nevelőtanárként az intézetben, munkatársainak véleménye szerint következetes, szigorú, de emberséges volt a növendékekkel. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Nagy József ügyét vádemelési javaslattal várhatóan a jövő héten átadja a Pest megyei ügyészségnek. Miklósvári Zoltán Lengyelországi tudósítás Jóváhagyták a Független Diákszövetség bejegyzését