Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-11 / 10. szám

A „magasabb értelmiségi hatalom” természetrajza

A „Szuper**

Ismeretes, hogy az ,,írástudók árulásá"-ról egykor Julien Benda értekezett. Az „újabb árulás" leleplezésére Régis Debray vállalkozott „Az értelmiségi hatalom Franciaországban" című, nemrégen megjelent könyvében. Arról az École Normale Suprieur-ön és a Sorbonne-on tanult, ma 39 éves Régis Debrayról van szó, aki hosszú éveken keresztül a latinamerikai felszabadító mozgalmak ideológiájával foglalkozott. A hatvanas években Fidel Castro egyik kedvenc teoretikusa, később Che Guevara gerilla-társa volt. 1968 májusát egy bolíviai börtönben töltötte, miután a katonai törvényszék a gerillaháborúban való részvétel vádjával harmincévi börtönre Ítélte. A J.-P. Sartre, A. Malraux, F. Mauriac és még sokan mások vezette nemzetközi tiltakozás hatására a bolíviai hatóságok 1970 őszén szabadlábra helyezték. A börtönből való szabadulása után azonnal Chilébe ment, ahol barátságot kötött Salvador Allendé- vel. Ennek a barátságnak és a chilei forradalom kibontakozásának állított emléket a „Beszélgetések Allendével" címen, magyarul is megjelent könyvében.

Sót, cukrot, lisztet öblös lapáttal mérte ki Schwarz úr, a boltos, a savanyúcukrot, selyemcukrot, töltött cukrot ferde nyakú üvegekben tárolta a pult végén, a boltban vanília-, kávé-, csokoládé- és fahéjiilat keveredett a büdös petróleum szagával, üvegbura védte a sajtot és élesztőt a legyektől, az asszonyok trécseltek, mig a másikat kiszolgálták, pénz helyett a vásárlási könyvet nyújtották át a boltosnénak, aki gondosan beírta a portékát, a pénteki, vagy a minden hó elsejei fizetés napjáig. A férfiak kint ácso- rogtak a bolt előtt — asszonyaikra várva —, időnként beszóltak a küszöbről, el ne felejtsen egy üveg olcsó vinkótis a kosárba tenni, a gyerekek cukorkáért nyúzták az anyjukat.

Ez megszűnt. Oly régen, talán igaz sem volt.

A Baranya megyei Élelmiszer- kereskedelmi Vállalatnak 337 boltja van a megyében, az idényboltokkal együtt 350. Mindezekből Pécsnek 205 jutott, ezek közül 14 ABC-áruház- ként működik és egy Szupermarket Üjmecsekalján, a dr. Münnich Ferenc utca 2. alatt.

Hogy miért ,,ABC" az á-bé-cé és ez az egy miért szupermarket? Az előbbi az Alapvető Beszerzési Cikkek rövidítése. A másik azért kapta ezt a nevet, mert 1600 négyzetméter alapterületével legnagyobb boltja a vállalatnak, továbbá mert a többieknél is jóval szélesebb áruskálával rendelkezik, végül pedig korszerű belső berendezése e cím viselésére jogosítja. Ami nagyon fontos: öt nagyméretű hűtőkamrája, továbbá a hűtőpultok és -berendezések nagyon nagy mennyiségű áru befogadására képesek. A hat pénztárgéphez torkolló gondolák között elég nagy a távolság, tehát az áteresztőképessége a „boltnak" még csúcsforgalomban is viszonylag gyors.

A „Szuper” — így becézik a környék lakói — 1974 nyarán nyitott, a múlt évi forgalom 79 millió forint volt. A vezetője, Kasza Lajos mondja, hogy az alapterülethez mérten a „Szuper" leterheltsége körülbelül 60 százalékos. Ha a környék négy- emeletes lakóházait fölfele megdupláznák, kapacitása talán akkor tetőzne.

— Az a szerencsénk, hogy van egy kis autóparkolónk, az viszont gondot okoz az autósoknak, hogy a 6-os útról csak távolabb tudnak lehajtani és egy egész háztömböt meg kell kerülniök. Kár, hogy az út tervezői erre nem gondoltak. Ennek ellenére nemcsak a belvárosból, de Meszesről, sőt, Kertvárosból is érkeznek vásárlók, természetesen azok, akiknek autójuk van.

— Hogyan kezdődik a nap?

— A tejesek még a reggeli hatórás nyitás előtt lerakják az árut, aztán jön a sütőipar, vaHÉTVÉGE 4.

lamivel később a húsosok, és így tovább. Naponta harmincharmincöt járat érkezik, zömében élelmiszerrel, de ezt úgy kell érteni, hogy némelyik ágazat napi három alkalommal is megjelenik.

A „Szuper" élén áll a vezető, majd következik 5 helyettes,

11 pénztáros (bizonyos vonatkozásban ők is helyettesek), 30 eladó és 23 tanuló. Kéthetente jár egy szcbadnap, de mindig akad egy-két táppénzes is, vagy mert többen családanyák, a gyerek megbetegedése miatt is egyike-másika kénytelen otthon maradni.

— Kik végzik a legkimeritőbb munkát?

• — Nem sokat kell tűnődni: a pénztárosok. Állandó feszültségben ülnek a gép előtt, hiszen egy átlagos műszakban 35—40 ezer forint fut át a kezükön, ünnepi rohamban nem ritka a 70—80 ezer forint értékű áru beütése, illetve kiadása sem. Nem csoda, hogy ízületi bán- talmakra panaszkodnak.

— Előfordul, hogy elszámolják magukat?

— Igen, de általában nem nagy értékről van szó. Itt van például egy kimutatás: két forint hatvan fillér, aztán negyven fillér, három forint, na ez itt komolyabb; tizenhat forint. Többlet is akad, de nem több egy-két forintnál.

— A szállítókkal elégedet- tek-e?

— Kapcsolataink jók, másként nem is lehet, hiszen a vásárló érdeke a közös cél. Előfordul, hogy némely áru hibásan, vagy esetleg hiányosan érkezik, de azt nagyon gyorsan rendezzük, vagy pótlással, vagy leírással. Legutóbb túlzottan zöld citromot kaptunk, éppen most intézkedtem, korrigáljuk az ügyet.

— Hogyan érinti a kereskedőket a sűrű árváltozás?

— Ez nehéz ügy. Naponta több ezer javítást végzünk, de vigyázzon, ezt úgy kell érteni, hogy a gyárak a címkén még a régi árat tüntetik fel és nekünk, azt át kell javítanunk, hiszen a komoly költséggel — és nagy sorozatban — előállított címkéket, csomagolóeszközöket mégsem lehet eldobni.

— Csoda, ahogy a pénztárosok szinte napról napra „bemagolják" az árakat...

— Igen. Egyébként ha egészen új áru érkezik, műszak előtt az eladóknak — kinek-ki- nek saját roszortjában — bemutatjuk, ismertetjük.

— Valamikor szakemberek is vitatkoztak azon, hogy az önki- szolgáló rendszerben a vevő és eladó között megszűnik a kapcsolat, és a vásárló szinte magára marad az áruhalmaz közepette, amelyet nem is képes áttekinteni.

— Valamit valamiért . — mondja Kasza Lajos. — A hajdani közvetlen kiszolgálás ma már el sem képzelhető, még egy kisebb ABC-áruházban sem. Az emberek mindig akkor türelmetlenek —, és ez érthető — amikor valamiért sort kell állniuk, és várakozniuk kell, ákár

fodrásznál, mozipénztárnál, buszmegállóban és persze a boltban. Az idő felgyorsult, Az önkiszolgáló boltban egyszer áll sorba, a pénztárnál. Viszont eddig nyugodtan válogathat, senki nem zavarja és ha bármilyen árucikkel kapcsolatban kételyei merülnek fel, nyugodtan fordulhat felvilágosításért az eladóhoz.

— Egy nyugatnémet szakember mondotta az önkiszolgáló rendszer kezdetén: ha egy asz- szony belép az áruházba és kosarat emel a karjára, szinte eszét vesztve kezd neki a vásárlásnak.

— ... Gondolom arra utalt, hogy nagy a csábítási lehetőség: bejön egy kiló kenyérért és itthagy száz forintot, mert amikor a gondolák között a pénztárhoz közelít, rájön, hogy ez is kell, az is hiányzik otthon és csak rakja az árut a kosarába. De hát mi ebben a rossz? Mellesleg én is így vásárolok és azt hiszem mindenki.

— Van csábítási lehetőség másra is. Lopásra például.

Tanulmányt érdemelne a bolti -lopások „természetrajza”. Érdekes — és egyben azért megnyugtató is — hogy a bolti „szarkákénak 15—20 százaléka csak a gyerek. Esetükben is zömében olcsó csokikról, cukorkákról van szó. Az is jóleső tapasztalat, hogy a nevek között alig akad Orsós, vagy Bogdán ... stb. Az viszont megdöbbentő, hogy a felnőttek között akad diplomás is, aztán, elnézést, de hajdani tsz-el- nök, aztán katona, nyugdíjas pedagógus is. .. kár folytatni.

— Végül is mit lopnak el?

— Kávéfőzőtől drága italokig, kávéig, kozmetikai szerekig mindent, ami általában élvezeti cikk, vagy azzal kapcsolatos. Elhiheti, csupán egyszer fordult elő olyan eset — legalábbis amióta én a pályán vagyok, — hogy valaki azért akart fizetés nélkül árut kivinni, mert éhes volt. Egy kopott, idős, szegény ördög húsz deka főtt oldalast csomagoltatott be magának és eldugta a zsebébe Vettem neki egy kiló kenyeret, meg egy csomag zsírt a saját pénzemből, aztán útnak eresztettem. Azt mondta, már három napja nem evett. Mit csináltam volna vele?

Nyitás után félórával érkeztem a „Szuperbe”, két óra múlva már tele voltak vevőkkel a gondolák közti utcák. A zöldségesnél, húsos pultnál, kenyeres pultnál a lányok csomagolnak, a másik csoport áruval tölti a polcokat, fiatal lánykák törlőronggyal tisztítják a konzer- veket, a palackos árut, a pénztárosnak beütik a számokat, másik kézzel kosárból-kosárba emelik az árut, fáradhatatlanul ... A gyakorlati időtől függően a pénztárosnők havi jövedelme 2900—3200 forint, az eladóké 2200—2700 forint. Hát tessék.

Beszéljünk a rigolyás vevőkről is?

Rab Ferenc Fotó: Erb János

kár az „új filozófusok”, akár az „új jobboldal” képviselői, akiknek eszméit korábban itt bemutattuk, találva érezhetik magukat. Az intellektuális hatalomról szóló tanulmányában Debray a zoológus szemével vizsgálja: hogyan

funkcionál az értelmiség, pontosabban az ún. „haute intelligentsia", tehát a „magasabb értelmiség” Franciaországban? A marxisták és a liberálisok általában azt tartják, hogy a társadalmon belül az értelmiségiek alkotják azt a csoportot, amely a, legnagyobb jelentőséget tulajdonítja az eszméknek és az értékeknek. Deb- rcy ezzel a felfogással ellentétes álláspontra helyezkedik. Az ő felfogásában az értelmiségiek azt a csoportot alkotják, amely számára az eszmék a legkevésbé fontosak. Széniében az értelmiségi nem az az ember, aki végiggondolja a világot, hanem az, akinek hatalma van arra, hogy közölje, mit gondol a világról. -Ne nevezzük tehát az eszmék vagy értékek emberének, nevezzük a kommunikáció emberének. Ne azt kérdezzük, „mit gondol?", hanem azt, „hogyan teszi köztudomásúvá, amit gondol?"« Ezen a ponton lesz világossá számunkra a „magasabb" és az „alacsonyabb" értelmiség fogalmi megkülönböztetésének értelme. A francia értelmiséget ugyanis egy olyan hierarchikus testületnek tekinti, mint a papságot, amelyből maga az értelmiség is származik. A „magasabb” és az „alacsonyabb" értelmiség (benne még mindig c. tisztesség, a felelősség és a komolyság letételményesét látja), véleménye szerint abban különböznek egymástól, hogy az utóbbinak semmi lehetősége nincs arra, hogy hozzáférjen az előbbi számára fenntartott tömegkommunikációs központokhoz. Egy mindenki számára egyszerű és világos dologból indul ki: egy gondolat vagy egy információ továbbadása intenciója szerint nem semleges művelet. Eredetileg és lényegét tekintve egy módozata annak, hogy az ember hasson az emberre, következésképpen a közlés hatalma a politikai hatalom alapvető tényezője. Nem semleges továbbá maga a kommunikáció technológiája }em. Ezért Debray azt hangsúlyozza, hogy egy információ, egy eszme terjesztésének eszközei nem pusztán hordozók, s ennek következtében meghatározzák a terjeszt- hetőnek a tartalmát is. Ezzel kapcsolatban rendkívül figyelemre méltó megállapításokat tesz az audiovizuális eszközök és a marxizmus viszonyáról, ami a tőkés társadalmakat illeti. Úgy véli, hogy minden egyes kor olyan ideológiával látja el önmagát, amely figyelembe véve kommunikációs eszközeit, a „legeredményesebb”. E tény alapján könnyen megállapítható szerinte, hogy a marxizmus — a kritikus racionalizmus egy módozata - az audiovizuális eszköz számára nem „hatásos" beszéd. Az „értéktöbblet nem filmezhető le! A profitráta nem szólat meg!" Nehéz felhasználni a látvá- nvossáq szempontiából az olyan beszédet, amely az eseményt egy láthatatlan törvényre, egy absztrakcióra vonatkoztatja. Ily módon, Debray azt tartja, hogy a marxizmus jelenkori viszontagságai azt példázzák, hoqv az audiovizuális eszköz idővel minden elvont gondolatot megöl. Tekintettel arra, hogy az értelmiségi a kommunikáció hivatásosa, mindig azt a fórumot fogja választani, ahonnan leginkább hallathatja hangját. Tegnap a könyveket vagy az egyetemi tanszékeket, ma a televíziót (Id. „új filozófusok"). A gondolkodást, mint az imént láttuk, el fogja szegényíteni az, hogy kötelező „hatásossá" és „audiovizuálissá" tenni. Ami a legfontosabb: ebben a rendszerben az igazság már esek akusztika dolga; az mond igazat, aki leginkább hallatja a szavát, nem a legértelmesebb, hanem a legcsóbítóbb. „Az audiovizuális eszköz a szofisták visszatérése, akik hatalmi technikaként használják a szót, hízelegnek a nagyközönségnek és szavazásra bocsátják az igazságot."

Példaként Victor Hugót idézi, aki azt mondta: „Én többre tartom a befolyást a hatalomnál". S hozzáteszi: ez minden politikai hatalom álma, ez a giscardi álom. A befolyás nemcsak a hatalom lényege, hanem a hatalom teljessége. Azt akarja ezzel mondani, hogy egy állam annál erősebb, minél inkább a hegemónia jellemzi működését, nem pedig a kényszerítés. A modern liberó Iis államnak tehát — vonja le a következtetést - nagyobb szüksége van az értelmiségiekre, mint a rendőrségre. Ez azt is jelenti, hogy mivel korunk értelmiségi emberét a rendelkezésére álló kommunikációs technológia felhatalmazza arra, hogy a közvélemény nagy tömegeit irányítsa, pontosan úgy cselekszik, mint az állam, amelynek tényleqes hasonmásává válik. Ténylegesen munkamegosztás van közte és a tőkés állam között. Az állítást a Szabadságjogok Európájáért Küzdő Értelmiségiek Bizottságával (CIEL) szemlélteti. „Nem találhatók-e ebben a bizottságban — teszi fel a kérdést — olyan francia értelmiségiek, akik az igazi hatalom minden előnyét — befolyás, a közvélemény irányítása, értékek és eszmék átadása — élvezik, annak legcsekélyebb kényelmetlensége nélkül, és akik szemérmetlenül követelik maguknak a lázadók vagy ellenszegülők státuszát? Megjátszhat- iók-e komolyan a megbotozott Voltciire-t vagy a börtönbe vetett Diderot-t azok, akik ténylegesen ellenőrzik a legfontosabb kommunikációs csomópontokat — az egyetemtől a sajtón keresztül a kiadóig — vaqyis, akik a tényleqes hatolom helyszíneit ellenőrzik?"

ebray felháborodásának végső soron az az oka, hogy szerinte a ClEL-hez tartozó értelmiségi egy régi hagyományt illusztrál, amelyben az értelmiségi elsősorban saját kiváltságait védelmezi, megfeledkezve arról, hogy szép szavai mögött ott egy „rabszolga” aki érte dolgozik; egy „labszolga", aki Hongkongban készült nyloningeket szállít neki, vagy egy vendéqmunkás, aki telefonkábeleket fektet le oz ő számára. A „Szabadságjogok Európája” csak azért létezhet — összegzi felfogását, mert van egv Mobutu, egy Boltossá, egy Videla, akik cinket, földimogyorót, wolframot, rezet szállítanak.

A CIEL szabad emberei bezárkózva kelet—nyugati problematikájukba, elködösítik Délt, vaqyis elködösítik a „fél emberiség elhalálozási módját". Különösen az kelt félelmet Deb- ravban, hogy a régi tudósközösségeket annektálták, hozzáigazították a kapitalista gazdasági rend legnyersebb törvényeihez: Az írástudó ilv módon már nem a hasonszőrűek véleményét forgatja a fejében, szívesebben kapcsolódik a közvéleményhez, a legközelebbi közvéleménykutatáshoz, a legközelebbi tv- szereplése várható közönségéhez, vagy legközelebbi könyve példányszámához. A piac logikájának rabja lett. Az igazság csak a kereslettől és a kínálattól függően létezik. Nincsenek igaz vagy hamis eszmék, csak kifizetődő és nem kifizetődő eszmék vannak. Példák sorával bizonyítja, hogy régebbi korokban az írástudók a bőrüket vitték a vásárra. Pl. a Dreyfus-ügy idején, Lucien Herr és Blum fejét beverték az utcán, Zolának pedig a falhoz kellett lapulnia, mielőtt a száműzetést választotta. A helyzet radikálisan megváltozott.

„A CIEL jelenlegi folyamodóinak semmi okuk nincs arra, hogy a falhoz lapuljanak, mivel hatalmon vannak. Ne keverjük össze a harcot szédelgéseikkel. Mennyire szeretném, ha a francia értelmiségiek c kellő pillanatban reagálnának Dreyfus pártjára állni 1906-ban már nem ér semmit; ugyanez 1S96-ban nagyszerű dolog Drámát írni Trockijról 1978-bar jó dolog, de 1936-ban jobb Felfedezni a Gulagot 1976 ben rokonszenves dolog, de én jobban szeretem Davic Rousset-t, aki mór 1949-ber leleplezi. Leleplezni a náci holocaustot, amikor az ügy mái befejeződött, nem annyi, min! kiállni a bástyafalra. A mc végbemenő dél-afrikai és ti- móri holocaustokkal kell foglalkozni." Más szóval, Debra) azt szeretné, ha az értelmisé giek felhagynának azzal c gyakorlattal, hogy mindig ai események után kullognak é: ehelyett végre a jelen kortár. saivá válnának, hiszen az aktualitás még mindig tragikus késésben van. A francia „ma gasabb értelmiség” makacsu ragaszkodik húszéves késedelméhez, mert mindig a kérésiéi és a kínálat törvényei nevéber akar az aktualitáshoz tapadni s ezért sohasem az éppen zajló történelemmel foglalkozik sohasem a világ valóságává birkózik. Debrav itt egy érdekes képletet állít fel, tapasztó lati adatok alapján. Eszerint „az értelmiség kövér esztende mindenkor a politika sován) esztendei voltak”. Ilyen érte lemben tartja nyilvánvalónak hogy a politikai uralom egyet len rendszere sem olyan ked vező az értelmiségre nézve mint a jelenlegi. Éppen ezérl ennek az értelmiségnek a maga szempontjából teljesen iga za van, ha annyira elégedett vele. Konzekvensen hű saját érdekeihez, ugyanis ez a rend szer:

1. átadia neki az értelem é; or erkölcs1 teljes monopóliu mát.

2. nagyon kényelmes életet anyagi helyzetet biztosít nek a nemzetközi munkamegosztás és a viláq erőforrásai szisztematikus kizsákmányolása jóvoltából;

3. lehetővé teszi számára hogy különvéleményt valljor és annak minden előnyét élvezze. az azt sújtó szankciók nélkül.

Különvéleményt vallani általában kemény dolog, állapítja mea Debrav. ..Börtön, száműzetés jár érte". Franciaországban a televízióban van a helye és a díszvacsorákon. Jobbat képzelni nem lehet. A magasabb értelmiségnek valóban iqaza van, ha elégedett Giscard ré- qensséqével. Viszont azoknak, akik nem elégedettek vele, minden okuk megvan rá, hoqy le aknriák dönteni a oiedesz- tált. amelvre ez a maaasabb értelmiséq 'elkapaszkodott.

■V égis Debray elkötslezett- sége, úgy gondoljuk, nyilvánvaló. Erősítsük ezt meg befejezésül saját megfogalmazásával: „Én tulaidonképpen

azokat az értelmiségieket részesítem előnyben, akik nem vállalják magukra a burzsoá állam munkáját. Ha ez az állam már nem tudja, miért él, ha már nincs sem célja, sem értéke, ha a feje üres, és a keze tele van, ne töltsük meg az agyát!"

Dr. Csizmadia Sándor