Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)
1981-01-21 / 20. szám
Sportcsarnok épül Komlón Sportcsarnok épül Komlón. Az egymondatos hír minden bizonnyal örömmel tölti el minden komiói sportoló, sportrajongó szívét. Régi terve ugyanis a városnak, hogy a néhány éve megszűnt uszoda helyén egy sportkombinátot hoznak létre, egy csarnokkal, s később esetleg majd egy fedett uszodával. Az elképzelés első része a VI. ötéves terv első részében valóság lehet. A Mecseki Szénbányák tervezési osztályán ugyanis társadalmi munkában már készül a 600 néző befogadására alkalmas, 24x48 méter játéktérrel rendelkező csarnok terve. A tavasszal kezdődő építkezés érdekessége, hogy nem lesz generálkivitelezője, valamennyi munkát a komlói vállalatok, üzemek vállalták magukra részben díjazásért, részben társadalmi munkában. De számíthatnak a városban a szocialista brigádok összefogására és munkafelajánlására is, hiszen a közelmúltban két Kossuth-bányai fejtési közösség már felhívással fordult a játékcsarnok megvalósítása érdekében a város többi brigádjához. A játékcsarnok — méretei miatt ez lesz a hivatalos elnevezése — 20x40 méteres pályája nemzetközi mérkőzések, versenyek lebonyolítására is alkalmas tizenegy sportágban. A csarnokhoz kapcsolódó kiszolgáló épületben egy- időben 150 sportoló elhelyezését tudják biztosítani. A szükséges szertárak, öltözők mellett helyet szorítanak egy közel 100 négyzetméter alapterületű erőnlétfejlesztő teremnek is. Komlón ma a játékcsarnok témakörében Fonyód városa a példa. Ott ugyanis hasonló módszerrel, s hasonló építési technológiával (dunaújvárosi acélvázszerkezetre épül a létesítmény) a közelmúltban adtak át egy csarnokot, amely - akárcsak a komlói - a minőségi sport mellett tömegsport és kulturális igényeket is kieléSakk A Wijk an Zee-i nemzetközi sakktornán elhalasztott és függőben maradt játszmákat fejeztek be, ezek során a svéd Andersson döntetlent ért el a Fülöp-szigeti Torre ellen, az amerikai Browne legyőzte a holland Langeweget, s ugyanez sikerült a holland Timman- nak a nyugatnémet Unzicker ellenében. Ezek után az első- negyedik helyen holtverseny alakult ki a szovjet Szvesnyi- kov, Timman, a román Gheor- ghiu és Browne között. A magyar Sax 1 pontjával a 11—13. helyen áll, Adorján fél ponttal, egy halasztott mérkőzéssel a 14., az utolsó. Baranya atlétikája Dobószámok - gyaloglás Legjobb eredmények 1980-ban kevés a megfelelő alkatú fiatal. Gyenge vigasz, hogy országos viszonylatban sem sokkal jobb o helyzet. Súlylökésben Fehér Lajos mintegy 1,5 méterrel, gerelyhajításban ugyanő közel 3 méterrel kisebb eredménnyel is biztosan áll az élen. Disrkoszvetés- ben lakab L. 2,12 m-rel esett vissza, de így is méterekkel előzi meg a második helyezett versenyzőt, míg a 3. helyet 40 éves sportoló foglalja el számára kiváló, 46 m feletti teljesítménynyel. S egy összehasonlítás: 1979- ben négyen dobtak 50 m felett és további hárman 40 m-nél nagyobbat; 1980-ban az 50 métert egy dobónk sem érte el, s csupán ötnek sikerült negyven méter fölé kerülni. Gerelyhajításban vigasztalan a helyzet: a tizenkét 50 m feletti eredményt elérő dobó között három 20—22 évest találunk, míg a többiek 26 évnél idősebbek, de 30, 36 és 44 éves (!) „örökifjak” is helyet követeltek maguknak a ranglistán. I Tóth Béla, a szövetség titkára annak ellenére, hogy 11 egyesület több mint 300 versenyzője indult a város és városkörnyéki asztalitenisz bajnokságon, mértéktartóan értékelte a sportág idei első pécsi versenyét — A pécsi társadalmi, üzemi és vállalati sportkörök versenyzői szép számmal álital rajthoz, de a városkörnyéki sportköröket mindössze a perekediek 3 asztaliteniszezője képviselte. Azonban nemcsak Pécs környékén, a megye más helységeiben is problémák vannak a sportággal. Mohácson három évvel ezelőtt még NB lll-ban szereplő csapat volt és most nem működik szakosztály. Boly nem is olyan régen a sportág egyik vidéki fellegvárának számított Baranyában, csakúgy mint Siklós, de most egyik helyen sincs szakosztály. Pécsett legutóbb a Spartacus szüntette meg a férfi szakosztályát és az István-ak- nai Bányász sportkörben sem foglalkoznak a jövőben az asztalitenisszel. — De miért? — Kevés a szakember. A lelkes asztaliteniszvezetök, akik sok-sok éven keresztül tevékenykedtek, elfáradtak. Pedig nem költséges sport az asztali- tenisz, 10—12 ezer forintból biztosítani lehet egy megyebajnokságban szereplő csapat évi költségvetését. A sportágnak azonban más problémái is vannak. Teremgondokkal küzdenek az asztaliteniszezők. Tóth Béla és a szövetség vezetői még most is visszasírják a lovardát, ahol egész nap álltak az asztalok és bármikor játszhattok az asztaliteniszezők. — Nagyon, de nagyon elkelne most is egy ilyen terem — mond- dotta Tóth Béla —. még az NB II-ben szereplő Universitas PEAC helyzete e tekintetben a legjobb, de azt sem mondhatom ideálisnak, mert a termet mások is használják és nap nap után újra kell állítani a drága asztalokat. A teremgondokkal függ ösz- sze, hogy az utánpótlás nevelésével Pécsett csak a Spartacus és az Universitas PEAC tud foglalkozni. A többi szakosztálynak erre terme és ereje nincs. — De hol tudnak asztaliteniszezni a pécsi gyerekek? — Megmondom őszintén, erre én sem tudok megnyugtató választ adni. Az iskolákban sajnos kevés az asztaliteniszt kedvelő testnevelő tanár. Pedig a sportág az úttörőolimpia programjában is szerepel. A városi és utána a megyei bajnokság azt bizonyította, hogy a gyerekek között most is sokan kedvelik az asztaliteriiszt. És még többen foglalkoznának vele, ha erre lehetőséget teremtenének. A szövetség az idén is kiírja a megyei felnőtt férfi-női és a megyei ifjúsági, serdülő csapat- bajnokságokat. A pécsi és városkörnyéki csapatoknak is rendeznek bajnokságot, tavaly az I. osztályban 11, a II. osztályban 14 csapat szerepelt. A kiírásokat hamarosan kézhez kapják az egyesületek vezetői. Az NB ll-ben az Universitas PEAC és a Spartacus férfi-, illetve női csapatai szerepelnek. A Vasasi Bányász férficsapata elbúcsúzott az NB ll-től, de a vezetők még reménykednek, a szakosztályok összevonásával megürült helyre az osztályozó révén bekerülhetnek. Az NB Ill-ban a Komlói Bányász férficsapata mellett a megyebajnokságot nyert és az osztályozón jól szerepelt Sásd férficsapata játszik. — hi Kalapácsvetésben az előző évi hét versenyzővel szemben 1980-ban csupán három dobó volt rangsorolható. A listavezető Hervay egyéni csúccsal áll az élen. LEGJOBB EREDMÉNYEK: SÜLYLOKÉS: 16,24 m Fehér Lajos PMSC 13,96 m Hervay Mihály KBSK 13,50 m Barcsay András PMSC 13,48 m Jakab László PVSK 13,06 m Katies Kálmán PMSC DISZKOSZVETÉS: 49.10 m Jakab László PVSK 46,74 m Fehér Lajos PMSC 46,12 m Katona József PVSK 42,28 m Hervay Mihály KBSK 40,16 m Garai Gyula U. PEAC GERELYHAJITAS: 60,02 m Fehér Lajos PMSC 59.00 m Szabó József PVSK 57.34 m Hirmann Péter Bófyi MEDOSZ 57.10 m Szőke Tamás LT. PEAC 55,90 m Keszthelyi László U. PEAC KALAPACSVETÉS: 61.00 m Hervay Mihály KBSK 54,04 m Búzási Sándor KBSK 36.34 m Holla Miklós KBSK Lelkes gyaloglógárda alakul Komlón. Az országos gyalogló csapatbajnokságon az ifjúságiak és a serdülők bajnoksáqot nyertek. Czukor Zoltán az ifjúsági válogatottban is szerepelt. Preszmayer Károly serdülő bajnokságot nyert. Srp Gyula megjavította saját 4 éves megyei csúcseredményét. 10 KM-ES GYALOGLÁS LEGJOBB EREDMÉNYEI: 45:20,4 mp Srp Gyula KBSIC 47:36,2 mp Czukor Zoltán KBSK 49:01,6 mp Preszmayer Károly KBSK 49:52,6 mp Zaka Gyula KBSK 53:04,4 mp Kecskés József Báty 20 KM-ES GYALOGLÁS LEGJOBB EREDMÉNYEI: 1 ó 41:04 mp Czukor Zoltán 1 ó 41:20 mp Srp Gyula Villányi Nándor A kedvező hóviszonyokat kihasználják a pécsi sízők. A hét végén a megyei mülesikló bajnokságot is lebonyolították a Misina-tetőn. Képünkön a győztes, Kácsor (PVSK) látható. Fotó: Körtvélyesi László A férfi dobószámokban megindult hanyatlás 1980-ban folytatódott. A ranglisták élén alig van személyi változás, de az eredmények erősen visszaestek. Hasonló megállapításo.kat tehetünk a helyezettek vonatkozásában is. Mindez nem véletlen: a dobók nagy többsége nem tartozik a fiatalabb korosztályhoz. Fiatal, ifjúsági korú versenyző szinte nincs is a mezőnyben. Úgy tűnik, a tehetségkutatás ezen a téren eredménytelen — Kézilabda DNK Kedden a második fordulóval folytatódott a kézilabda DNK küzdelme a városi sport- csarnokban. II. és III. osztályú mérkőzésekre került sor. A férfi II. osztályban Siklós megszerezte első győzelmét, a kesztyűgyáriak és az U. PEAC együttes pedig folytatta győzelemsorozatát. Eredmények: Női II. o.: U. PEAC II.—Siklós 10:2, férfi II. o.: Siklós-Sportiskola 19:12, Kesztyűgyár-Pedagógus 23:13, férfi III. osztály; Sportiskola II. -Siklós II. 19:16. TARÓCZY IS JÁTSZIK? Harmadik hazai Király Kupa csoportmérkőzését játssza csütörtökön a Fáy utcában a magyar teniszválogatott ebben az esztendőben. A négy forduló után még nyeretlen magyarok ezúttal Angliát látják vendégül. Az együttes, miután visszaérkezett Zalaegerszegről a fővárosba, Taró- czyval, a Nyugat-Európából programváltozása miatt hazatért éljátékossal kiegészülve folytatja előkészületeit a Fáy utcai sportcsarnokban. Taróczy Balázs, aki legutóbb betegsége miatt nem léphetett pályára a svédek ellen, az orvosi vélemény szerint csütörtökön már minden bizonnyal ott lesz a magyar csapatban, és ahogy Jákfalvi Béla szövetségi kapitány mondta: — Benyik János és Taróczy Balázs szerepel az egyesekben, a páros összeállításának kihirdetését egyelőre még „titkolom". Kovácstelep, vezette: Mise- ta. PMSC: Bodnár — Schul- teisz, Róth, Pál, Kincses (Tapaszd) - Lutz, Dárdai (Baumann), Lőrincz (Gallai) - Kardos, Nagy (Vigh), Réfi. Végig sűrű hóesésben játszották a mérkőzést. A piros-feketék a találkozó jelentős részében nagy fölényben voltak, de sorra kimaradtak a helyzetek. Dobány és Brezniczky sérülése miatt hiányzott, míg Katzirz a válogatott kerettel edzőtáboroz Tatán. Góllövők: Horváth, Bélák. Felvételünkön: Kincses Viktor tör a vendégek kapujára, de biztos helyzetben mellé lövi a labdát. Fotó: Arató László Olajbányász-PMSC 2:0 (2:0) A szövetségek tervei A nehézségek ellenére is népszerű az asztalitenisz ElőkészUletl mérkőzés Olimpia Spanyolországban ? Madridi újságírók társaságában Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke úgy nyilatkozott, hogy Spanyolország szeretné megpályázni az 1992-es nyári játékokat, amelynek esztendeje az amerikai kontinens felfedezésének 500. fordulójával esne egybe. Röviden CSELGÁNCS. Budapesten, az O. osztályú rangsorversenyen 71 kg-ban Kiss hetedik, nehézsúlyban pedig Géra (mindkettő PVSK) ötödik lett. KOSÁRLABDA. ZALAHÚS- Komlói Bányász 58:74, NB II., női mérkőzés. Szombathelyi Tanárképző—U. PEAC 64:77. NB II. női mérkőzés. ATLÉTIKA. A fővárosban, az olimpiai csarnokban tartott A- kategóriás nyílt fedettpályás serdülő Budapest-bajnokságon a lányoknál 1500 m-en Rogá- nyi (PMSC) ezüstérmet szerzett. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15 245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépért Pécs, bngel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,- Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007