Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)
1980-12-12 / 341. szám
A Dunántúli napló 1980. december 12., péntek 1980. DECEMBER 12 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GABRIELLA nevű kedves olvasóinkat A Nap ké! 7.23 — nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 10.52 — nyugszik 20.50 órakor. H etvenöt évvel ezelőtt, 1905. december 12-én született Műik Rádzs Ánand neves indiai — pandzsábi regény- és novellairó. Anyanyelvén kívül főleg angolul írt; ezen a nyelven keresztül ismerték meg műveit külföldön is. Egyetemi tanulmányait a pandzsábi és a londoni egyetemen végezte, majd a bom- bayi egyetemnek volt előbb előadója, majd professzora. A neves Marg nevű művészeti folyóirat kiadója, aki haladó közéleti tevékenysége elismeréseként tagja a Béke-világtanácsnak, s nemzetközi Béke-díjjal is kitüntették. Regényeiben, novelláiban a társadalom legalsó rétegeibe tartozó páriák — munkások, a városi társadalom kivetettjei, utcaseprők, teaültetvényeken dolgozó kulik — problémái foglalkoztatják. Magyar nyelven is kiadták A kuli című regényét. A kasztrendszer szenvedélyes bírálója, akinek realizmusa erősen naturalista árnyalatú. Haladó szellemű publicisztikai munkásságot is folytatott. Magyar—lengyel belkereskedelmi tárgyalások December 9—11. között Budapesten tartotta ülését a magyar—lengyel belkereskedelmi munka- csoport Molnár Károly és Lucian Jaskolski miniszter- helyettes vezetésével. A tárgyaláson áttekintették és értékelték a két minisztérium közötti megállapodások teljesítését. Ennek eredményeként 1980-ban a magyar fogyasztók által kedvelt kozmetikai cikkek, elektroakusztikai termékek, világítótestek, háztartási fém- tömegcikkek, különféle konzerváruk, divatos konfekciótermékek érkeztek Lengyelországból, amelyekért cserébe különféle textíliákat, bútort, műanyag cikkeket, bőrdíszműárut, italokat és egyéb ajándékárut szállított belkereskedelmünk. A megbeszélések eredményeként a két miniszter- helyettes aláírta az 1981. évi magyar—lengyel belkereskedelmi együttműködés jegyzőkönyvét. ♦ — Megbízólevél-átadás. Losoriczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tapácsá- nak elnöke csütörtökön fogadta Manaspas Xulo rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Thaiföldi Királyság magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét: A megbízólevél átadásánál jelen volt Házi Vencel külügyminiszter-helyettes. Múesie SZÍNHÁZ hitei Hazaérkezett Eszékről dr. Varga Sabján Lászlónak, a KISZ Baranya megyei Bizottsága első titkárának vezetésével Jugoszláviában járt ifjúsági küldöttség. A Horvát Szocialista Ifjúsági Szövetség Eszék Községközi Választmánya vezetőivel megbeszélték az 1981. évi közös munkaprogramot. ♦ — Járdaépítés. Bolyban 160 méter hosszú új járdát építettek társadalmi munkában az elmúlt hetekben a Park utca lakói. A szükséges betont tanácsi megrendelésre a mező- gazdasági kombinát ingyen szállította a helyszínre. — Pályadíj. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által kiírt sajtópályázaton Hársfai István, a Dunántúli Napló rovatvezetője második díjat nyert a Baranya építészetéről készített interjúsorozatával. — Öregek napja Uránvárosban. A Vöröskereszt 46-os körzete jól sikerült öregek napját tartott tegnap a Ságvári Kultúrott- honban. Mintegy 100—120 idős nyugdíjas, idős ember gyűlt össze a kultúrteremben. Dr. Németh Já- nosné, a 46. körzet Vörös- kereszt alapító titkára nyitotta meg a találkozót. Bemutatta dr. Horváth Ibolyát, az új körzeti orvosnőt. A rácvárosi óvodások és a Karikás Frigyes úti iskola növendékei köszöntötték műsorukkal a vendégeket. KÍSÉRLETI HÁZ...: Elkészült a Dunai Vasmű és a Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát kooperációjában épülő kétszintes kísérleti ház. A korábbi csalá- diház-típusoknál nagyobb alapterület lehetővé teszi több célú felhasználását: iker családi ház vagy vállalatok szociális létesítményeként egyaránt kialakitható. Tartóváza acélszerkezet, burkolata pedig betonip burkolóelem. (MTI-fotó: Bárándy István felvétele — KS)--------------------------- *-----.A RÁDIÓ----É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL — Felvásárlás és eladás. A siklósi Tenkesalja Afész idén október végéig 133 mázsa burgonyát, 4238 mázsa zöldségfélét és 96 mázsa gyümölcsöt vásárolt fel. Ugyanez idő alatt üzleteiben 816 mázsa burgonyát, 1663 mázsa zöldségfélét és 466 mázsa gyümölcsöt értékesített. — A karácsonyfakertekben megkezdték a karácsonyi fenyőfák kivágását. A Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság csemetekertjeiben több ezer kisfát termelnek ki. Kéthetes késéssel indult meg a nagy hideg és a sok hó miatt á kivágás. A vevők így jobban örülhetnek a valóban friss karácsonyfáknak. ♦ Pénzbüntetések a Harót-ügyben Miután a vádlott, Harót János, valamint védője és az ügyész is — tudomásul vette a pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön hozott ítéletet, az nyomban jogerőssé vált: 18 ezer forint pénzbüntetésre ítélték az FTC volt ügyvezető elnökét, aki a devizagazdálkodási jogszabályok megsértésének büntette miatt, illetve magánokirat-hamisításra felbújtóként került a vádlottak padjára. Az ügyben másodrendű vádlott Fehér Katalin, a Volga Szállóban működő Inter- tourist bolt helyettes vezetője 5 ezer, Havasi Mihály, az FTC labdarúgó szakosztályának technikai vezetője pediq harmadrendű vádlottként 7200 forint pénzbüntetést kapott. Harót János több esetben tiltott módon különféle külföldi fizetőeszközöket vásárolt, s ezért más személyek nevében nagyobb értékben elektroakusztikai cikkeket vett az Inter- touristnál. Folytatólagosan követte el cselekményeit, s ebben vádlott-társai segítették. A bíróság elkobozta az illegálisan szerzett és Harótnál lefoglalt devizát, továbbá a három vádlottat egyetemlegesen kötelezte 30 ezer forint, elkobzás alá eső egyenérték megfizetésére. Fehér Katalin és Havasi Mihály ítélete —, amely- lyel kapcsolatban az üqyész három napon belül nyilatkozik — még nem jogerős. ♦ — Léprigók több száz fős csapatai lepték el a dél-baranyai Fekete-víz környékén található kökényeseket és csipkebogyóbozótosokat. Az északi madárvendégek korán érkeztek, de a hirtelen beköszöntött hidegben az érett kökény- és hecsedli- bogyókat vígan fogyaszthatják. ♦ Közlekedési tájékoztató A Volán 12. sz. Vállalat december 15-től az Újmecsekalja —Petőfi-akna között közlekedő M/14-es járatait mindhárom műszakban hétfőtől péntekig munkanapokon az Alkotmány utcai ABC-áruház előtt is megállítja. * A Volán az Újmecsékaljáról 22.30 órakor, illetve a Baromfifeldolgozótól 23.05 órakor induló járatait ugyancsak december 15-től részvétlenség miatt egyelőre nem közlekedteti. — Kevesebb építési engedély. A Sásdi nagyközségi Tanács körzeti műszaki-ellátási csoportja ebben az esztendőben 59 építési engedélyt adott ki, 24-gyel kevesebbet, mint az elmúlt esztendőben. Hangos zöld A vakok és csökkentlátók biztonságos áthaladásának elősegítésére hangjelzést adó kiegészítő készüléket szereltek be tegnap Pécsett, a Széchenyi téri jelzőlámpákba. A berendezés a gyalogosok számára szabad utat mutató zöldnél jól hallható hangot ad, majd villogó zöldnél megszakított hangjelzéssel figyelmeztet az áthaladás meggyorsítására. Hasonló készülék Budapesten csak egy gyalogátkelőhelynél működik, a berendezést a VILATI a vidéki városok közül először Pécsett próbálja ki. — Siklóson 39 brigád részvételével befejeződött a Munka és művelődés kulturális akció rendezvénysorozata. A döntőben kil,ehc brigád vett részt, első helyen a Tenkesalja Afész Ságvári brigádja, második helyen a Kesztyűgyár Orion brigádja és harmadik helyen a Kesztyűgyár Ságvári brigádja bizonyult a legjobbnak. — Komlói Pedagóguskórus. Csütörtöki számunk 3. oldalán a képaláírás téves. A képen látható énekkar nem a komlói Munkáskórus, hanem a komlói Pedagóguskórus. A tévedésért elnézést kérünk olvasóinktól. — Új magyar nagykövet Peruban. Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Meruk Vilmost, hazánknak a Perui Köztársaságba akkreditált rendi kívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. — Beállt a jég a Balatonon. A tó 600 négyzetkilométernyi vízfelülete egyetlen hatalmas összefüggő jégmezővé változott. A néhány centiméter vastag jégréteg egyelőre még a parti sávban sem kínál munkát a jégvágóknak. Ugyancsak a jég „hízására" számítanak a nádvágók is, akik a téli terepen gyorsíthatják munkájukat. ♦ Taróczy NSZK klubhoz szerződik Taróczy Balázs kérésére a Magyar Tenisz Szövetség és a Vasas SC egyetértésével az OTSH elnöke engedélyezte, hogy 1981- től a nyugatnémet T. V. 1860. Fűrth-klubhoz szerződjön. Az élversenyző, aki jelenleg itthon tartózkodik, a Davis Kupa, valamint a Király Kupa osztályozó hazai és külföldi mérkőzésein azonban továbbra is magyar színekben versenyez. A döntés hozzájárul ahhoz, hogy Taróczy Balázs teljes energiájával a Grand prix-ver- senyekre koncentráljon, s kiemelkedő eredményeket érjen el. KOSSUTH RADIO 8.27: A rénszarvas hazájában. II. rész. 8.37: Behár György: Conchita. 8.44: Monteverdi: A könyörtelenek bálja. Egyfelvonásos opera. 9.30: Száll az ének. 10.05leporelló. 10.35: Békességet. Berda József versei. 10.40: Brahms: Cigány- dalok. 11.00: Gondolat. 11.45: Kemény Egon dalai Kótzián Katalin verseire. 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.54: Dalos zala- szántói képeslap. 14.07: Komját Irén szüjetésének 85. évfordulóján. 14.34: Kenyai népzene. 14.44: Magyarán szólva . . . 15.10: Schumann: Pillangók. 15.28: Barangoló Dominó. 16.05: Magyarország kicsiben. 17.10: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 17.50: Láttuk, hallottuk. 19.40: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye. Közben: kb. 20.20: Nem dogma, élő tudomány. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.20: A Leöwey Klára Gimnázium Kodály Zoltán kórusa Kodály-műveket énekel. 21.40: Adottságok lehetőségek — a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban. 22.30: Tíz perc külpolitika. 22.40: A Philadelphia vonósnégyes hangversenye a Bergeni Fesztiválon. Közben: 23.13: József Attila versek. 23.38: A hangversenyközvetítés folytatása. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Liza Minelli énekel Kander Kabaré c. zenés játékából. 8.48: örökzöld dallamok. 9.33: Turistaúton Ausztriában. 10.00: Zenedél- előtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Nótamuzsika. 13.15: A Gvermekrádió új zenei felvételeiből. 13.30: A zene titka. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Nem tudom a leckét. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Buday Dénes műveiből. 18.50: Popműhely. 19.35: Nem mondhatom el senkinek . . . 20.00: Félóra népzene. 20.33: Rádiószínház. 21.11: Gramofon-album. 21.41: Nem mondhatom el senkinek . . . 22.11: Verbunkosok, nóták. 23.30: A tegnap slágereiből. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Zenekari muzsika. 10.20: Moniuszko operáiból. 11.05: Nagy mesterek szonátáiból. 13.07: Szép Ilonka. Vörösmarty Mihály elbeszélő költeménye. 13.15: Kapcsoljuk a Manchesteri Zenei Kollégiumot. A BBC Northern Symphony Orchestra hangversenye. Közben: kb. 14.00: Fiatalok egyenruhában. Kb. 14.20: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 15.05: Madrigálok. 15.20: Szentkuthy Miklós: Prae. Könyvszemle. 15.30: Kamarazene. 16.19: Stefan George: Tizenöt vers a Füqgőkertek könyvéből. 16.39: Tip-top parádé. 17.09: Közvetítés a Bayreuthi Festspielhausból. Wagner: Az istenek alkonya. Háromfelvoná- sos opera. I. felvonás. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Töltsön eqy órát kedvenceivel. 20.35: Közvetítés a Bayreuthi Festspielhausból. Wagner: Az intenek alkonya. II. és III. felvonás. 22.52: Az. MRT szimfonikus zenekara játszik. Rendezvény A 43-as (dr. Kiss Zoltán) orvosi körzet Vöröskereszt alapszervezete december 15-én délután 3 órakor a Ságvári Művelődési Házban műsoros fenyőfaünnepséget rendez, melyre szeretettel várja a körzet lakóit. PÉCSI KÖRZETI'STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Bartók zenéjét hallgatva . . . Fejtörőjáték a pécsi Jókai téri zeneműboltban. Vezeti: Várnai Ferenc. 17.20: Művészeti magazin. Szerkesztő: Simon Márta. 17.50: Ritmikus percek. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Tánczene. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Népdalok. — Lucától karácsonyig. Bregovácz Rózsa néprajzi ösz- szeállítása. — Dalok a tengerről. — Orvos a mikrofon előtt. Dr. Harasztia Zoltán előadása. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Nemzetiségi kulturális élet Szigetszentmártonban. Riporter: Gráf Vilmos. Zenés ri- portcsszeállítás. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Fizika. Ált. isk. 8. o. 8.55: Orosz nyelv. Ált. isk. 6. o. (sz.) 9.20: Magyar irodalom. Ált. isk. 1—4. o. 9.50: Lottósorsolás. 50. hét. Közvetítés az RTV Kereskedelmi- és Propaganda Iroda Hargita Stúdiójából. 10.35: Deltácska. Az űrhajózás története. 14.00: Orosz nyelv (ism., sz.)„ 14.30: Deltácska (ism.). 15.00: Magyar irodalom (ism.). 15.30: Fizika (ism.). 16.10: Hírek. 16.15: Nemzetközi zenei turmix. Intervízió-átvétel az NDK-ból (sz.). 16.40: Pedagógusok fóruma. Hol szorít a cipő? I. rész. 17.15: Reklám. 17.25: öt perc meteorológia (sz.). 17.30: Fehérben. Ifjúsági vetélkedő az egészségügyi szakközépiskolások számára. — Döntő. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.20: Waterloo. Maqya- rul< beszélő olasz—szoviet film. I. rész. (sz.). 21.25: A XXIV. szakszervezeti kongresszusról jelentjük (sz.). 22.15: Gvömrői Edit. PortréfMm. 22.55: Tv-híradó 3. (sz.). 23.05: Reklám. MÁSODIK MŰSOR 17.15: -Még egyszer — gyerekeknek! ,,Ki lesz a főnök?" Vidám jótanácsok őrsvezetőknek és őrsi' tagoknak (ism.). 18.00: Tatabányai Bányász—Vikingur ReykiaviV. Bajnokcsapatok Európa Kupája. Férfi kézilabda- mérkőzés. Közvetítés Tatabányáról. A szünetben: Reklám. 19.15: Reklám. 19.20: Öt perc meteoro'ógia (ism., sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Operaváltozatok egy Goethe-témára. II. rész. Margit (ism., sz.). 20.50: Asszonvo1', vendégeink a négy égtáj felől. Dokumentum- film (sz). 21.25: Reklámúisáa. 21.35: Dániel Druskát. NDK tévéfilmsorozat. V/3. rész (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tvnapló. 17.45: Gvermekműsor. 18.15: Lépések. 18.45: Szórakoztató műsor. 19.1?- RaMít-n. 19.27: Ma este. 20.00: Köszönjük a figyelmet. 21.00: Edward és Simpson asszony — filmsorozat. 22.05: Dokumentumműsor. 22.50: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Kis koncert. 18.45: Aranykor-e az öregség. 19.55: Ma este. 20.00: MozaókéDek — kulturális műsor. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15- Dokumentum- műsor. 21.50: Házi mozi: Csók a halál előtt — amerikai film. — Vadászsiker. Eredményes vaddisznóvadászatot rendezett vasárnap a sásdi Petőfi Vadásztársaság számos meghívott vendég részvételével. 17 vaddisznó került terítékre, amire a megyében is ritkán van példa. Az elejtett Nemzeti Színhóz: Tájfun (este 7 órakor) Ajtay bérlet. Kamaraszínház: Tíz kicsi néger (este 7 órakor) Egressy/A. bérlet. MOZI Petőfi: Egri csillagok (f3) Boldog születésnapot Marilyn (6) A világ rendje és biztonsága (8). Kossuth: A világ rendje és biztonsága (10, 12) Az Acélváros titka (2, 4) örült nők ketrece (6) Boldog születésnapot Marilyn (8) Tanárképző Főiskola: Egy másik férfi és egy másik nő (5) Rákóczi: Stadion-akció (5, 7) Fekete Gyémánt: őszi maraton (6) Jószerencsét: Keresztül a nagy vízválasztón (4, 6) Vasas, Kodály: Oké, spanyolok! (f6) Vasas, Május 1.: A medvefókák szigetén (f6) Mohács: A frontvonal mögött (6) Komló, Zrínyi: Lavina (4, 6) Válaszút előtt (8 órakor) Komló, Május 1.: Kojak Budapesten (f5, f7) Szigetvár: Csontváry (6, 8) Siklós: A Nagy Medve fiai (5, 7) Harkány: Joseph Andrews (7) Boly: A zsoldoskatona (7) Pécsvárad: A bumfordi (7) Sásd: A tanú (7) Sellye: Szerelmi vallomás (7) Szentlőrinc: Bosszúvágy (7) Villány: Gyöngyvirágtól lombhullásíg (5) Veszélyes játékok (7) 49. — Értem. Értem, professzor úr... — Fiatal barátom, kedves József, akkor értenie kell azt is, hogy ezt a Fekete Gént nem szabad senkinek sem odaadnom. Olyan vagyok, mint a sasmadár: erős a szárnyam, a lábam, a csőröm, de humanitárius okok miatt mégsem repülhetek. Nem fitogtathatom az erőmet, nem győzhetek. — Ezért kell a teljes titoktartás ... — Igen, Mária, ezért. Nem vállalhatom annak felelősségét, hogy én pusztítom el az emberiséget. — De professzor úr... ha ezentúl csupa olyan újszülött születnék, • mint a Fekete Gén, az ember akár visszatérhetne a Paradicsomba: mindenki örökké élne. — Egyszer, talán majd egyszer ... De egyelőre nem tudok, és nincs is kedvem több Fekete Gént előállítani. Hogy is mondjam: egészen egyszerűen, még nem tart ott a tudomány. S lehet, hogy soha nem is fog. — Akkor meg mi az értelme ennek a kísérletnek? — kérdezi Mária. — Semmi, kedves Mária. Semmi. Az égvilágon semmi. * Erzsébet és Dan a Kék Pisztráng tizenhetes szobájában kutatnak. Mindent fölforgatnak, kirámolnak, egyre idegesebbek. — Nincs itt semmi. Az égvilágon semmi. — Nézd csak, Dán. Egy lyukká rtya. — Erzsébet! Ez nagyszerű! Ezen a lyukkártyán Mária vagy József össies útja megtalálható! Ezzel a lyúkkártyával utaztak a madárkák! Egyetlen útjuk sem titok többé. Hívom Jonest! — Hívd csak . . . addig én alszom egyet. Dán lemegy a portára. Tárcsáz, Jonest hívja. De Jones nem felel, nem válaszol. Dán föllépdel a lépcsőn, a tizenhetes szoba száma furcsán vibrál, fluoreszkál. Hangosan kopog, dörömböl. Erzsébet ajtót nyit, ártatlan arccal kérdezi: — Mi történt? — Jones nem felel. Kikapcsolta magát az öreg. — Biztosan alszik ... — Dehogyis alszik vagy ha igen, fölkel. Vagy baja történt vagy nő van nála. — Mi baja történhetett? A biztonsága tökéletes ... — Nem elég baj, hogy nő van nála? — Nem. Nálad is van nő .. . s talán ez sem olyan nagy baj. . . — Nem hát, Erzsébetem ... Gyere, pihenjünk mi is. Ha Jones akar valamit, hát majd fölhív. — És ha Mária, meg ez a fickó itt akar aludni? — Nem jönnek azok már ide vissza .. . erre mérget vehetsz. Erzsébet megadóan kitárja a karját, Dán odabújik hozzá. — És a gyerekünk . . . vele mi lesz? .— Az én Erzsébetem olyan fiút szül majd nekem, mint a pinty. — A pintyek nem szülnek, csak tojnak . . . — Hát jó . . . szóval, olyan okos fiú lesz, mint én, és olyan szép, mint az én Erzsébetem... — És ha fordítva sikerül? Ha olyan buta lesz, mint én és olyan csúnya, mint te, és ráadásul még lány is? — Brrr. . . Borzasztó még elképzelni is. állatok között több kapitális példány is volt. ♦ Várható időjárás péntek estig: változóan felhős idő, főként az északi és keleti megyékben többfelé esővel, záporesővel. Általában élénk, időnként erős, az északi megyékben néhányszor viharos lökésekkel kísért nyugati szél. További olvadás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 2. —3 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig. Változékony, enyhe idő várható. A felhőzet időnként erősen megnövekszik és ilyenkor eső, záporeső várható. Legalacsonyabb hdjnali hőmérséklet 0 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4, plusz 9 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható.