Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-29 / 356. szám

a Dunántúlt napló 1980. december 29., hétfő Módosították a nyugdíjrendeletet A Minisztertanács, illetve az Elnöki Tanács legutóbbi ülésén foglalkozott az Igazságügyi és a Munkaügyi Minisztérium, va­lamint a Szckszervezetek Or­szágos Tanácsa által együtte­sen beterjesztett, a nyugdíjren­delet módosítására tett javas­lattal. Ennek alapján megvál­tozik az öregségi nyugdíjjogo­sultsághoz szükséges szolgálati idő, a minimum 10 év szolgála­ti időt előíró rendelkezés to­vábbi fenntartása ugyanis már nem indokolt. A munkaképes korú férfiok körében már rég­óta megvalósult a teljes fog- lalkoztalottság, a nők túlnyomó része is bekapcsolódott a tár­sadalmilag szervezett munká­ba —, így megvan a reális le­hetősége annak, hogy a mun­kaképes lakosság a nyugdíj- korhatár eléréséig tíz évet jóval meghaladó szolgálati időt sze­rezzen. Ezt igazolja az is, hogy az utóbbi években jelentősen csökkent azoknak a száma, akik 20 évnél rövidebb szolgá­lati idővel mennek nyugdíjba: ez a tendencia a jövőben még tovább erősödik. Mindez indo­kolja . 1981-től az öregségi nyugdíjhoz szükséges minimális szolgálati idő 20 évre növelé­sét. Annak érdekében, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azok a nyugdíjba menők, akik a következő években nem szer­zik meg a 20 éves szolgálati időt, a rendelet lehetővé teszi, hogy 1990. december 31-ig mindazok, akik elérik a nyug­díjkorhatárt, 20 évnél kevesebb,- de legalább 10 év szolgálati idő alapján i_s nyugdíjba me­hessenek. A nyugdíjjogosult­sághoz szükséges minimális szolgálati idő felemelése nem érinti a rokkantsági nyugdíjra való jogosultságot. Az utóbbi 5 évben végzett rendszeres vizsgálatok eredmé­nyei felhívták a figyelmet arra is, hogy a nyugdíjazást közvet­lenül megelőző időszakban in­dokolatlanul növekednek az előzetesen előírt követelmények teljesítéséhez nem kötött kifize­tett jutalmak. Ez a gyakorlat ellentétes a szocialista bérezés elvével, és az egyébként is je­lentős nyugdíjköltségek további indokolatlan növelését ered­ményezi. Az illetékes felügyele­ti szervek törekvése, hogy e helytelen munkáltatói magatar­tás megszűnjék, nem vezetett eredményre, ezért szükségessé vált a jutalmak nyugdíjalapba történő beszámításának köz­ponti korlátozása. Ennek értel­mében 1980. december 31-ét követően a nyugdíjalap kiszá­mításánál nem lehet figyelem­be venni az éves kereset 10 szá­zalékát meghaladóan a juta­lom címén kifizetett összegeket. A kitüntetéssel járó jutalom, a bányászati hűségjutalom, és a vezetők érdekeltségi rendszeré­ben központilag szabályozott, valamint a szocialista munka­versenyben elért i eredmény el­ismeréseként kapott jutalom azonban nem esik korlátozás alá. Az 1980. december 31-ig kifizetett jutalmakat még korlá­tozás nélkül, teljes összegük­ben kell a nyugdíjalap kiszá­mításánál figyelembe venni. A különféle prémiumokat, mivel azok kitűzött feladatok teljesí­téséhez kötődnek, a korlátozás nem érinti. A nem fizikai munkakörök­ben 1981. január 1-től megszű­nik a továbbdolgozásra ösztön­ző nyugdíjpótlék. Az intézke­dést az indokolja, hogy a ta­pasztalatok szerint a tovább­foglalkoztatás ösztönzése nincs összhangban a tényleges mun­kaerő-szükséglettel. A nem fi­zikai, főként alkalmazotti és adminisztratív munkakörökben esetenként a túlfoglalkoztatás jelei mutatkoznak. Ilyen körül­mények között az ösztönző pót­lék fenntartása ezekben a fog­lalkozásokban nem indokolt. A mostani rendelkezésnek vissza­menőleges hatálya nincs, az 1980. december 31-ig ledolgo­zott időre járó pótlékot, vagy annak arányos részét, ha a to- vábbdolgozás egy évnél rövi­debb volt, mindenki megkapja. Módosították azok kereseté­nek felső határát is, akik nyug­díjuk mellett megbízásból (te­hát nem munkaviszonyban), vállalnak munkát, vagy tevé­kenységükért valamilyen díja­zásban, tiszteletdíjban részesül­nek. Eddig az ilyen jellegű munkáért az elérhető éves ke­reset maximális összege 12 ezer forint volt. 1981. január 1-től egységesen 30 ezer forint a nyugdíj mellett elérhető, korlá­tozás alá nem eső kereset fel­ső határa. A nyugdíj és a ke­reset együttes összege azon­ban változatlanul nem halad­hatja meg éves átlagban a ha­vi 10 ezer forintot. Mindezekkel egyidejűleg egyszerűsítették az üzemi bal­eset vagy foglalkozási beteg­ség miatt a dolgozót megillető kártérítéssel kapcsolatos eljá­rásokat. Az új szabályozás lé­nyege, hogy a jelenlegi kettős juttatás (táppénz plusz a táp­pénz és az átlagkereset közöt­ti különbség) helyett a dolgo­zó táppénzként megkapja a tel­jes keresetét. Emelik a bértételek alsó és felső határát Az 1977-ben kialakított bértételek, más néven bértarifák, már nem te­szik lehetővé, hogy a legjobban dol­gozók teljesítményüknek megfelelő alapbért kapjanak, ezért a munka­ügyi miniszter 1981. január 1-től mó­dosítja a bértételek alsó és felső határát. Ennék értelmében a felső bérhatárok átlagosan 25, az alsók pedig 8 százalékkal lesznek maga­sabbak, mint a jelenlegiek — az emelés mértéke a munkák jellegétől függően eltérő lesz. Az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedik a nagyobb képzettséget igénylő, valamint a kedvezőtlen kö­rülmények között végzett munkák, il­letve az e feladatokat ellátó dol­gozók bértétele. Ez lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervek tevékeny­ségében döntő szerepet betöltő dol­gozókat — magasan kvalifikált szak­munkásokat, termelésirányítókat, felelősségteljes alkotó munkát végző műszaki és gazdasági szakembere­ket stb. — az eddigieknél jobban ösztönözzék. A differenciált emelés megfelelő bérezési gyakorlat esetén elősegitheti a nehéz és kedvezőtlen munkaterületek munkaerőhelyzetének javítását. A vállalati dolgozók alapbérrendszerének módosítása mel­lett, azzal összehangoltan a többi alapbérrendszer változtatásába is sor kerül. A bértételek emelése nem jelent általános bérpolitikai intézkedést, il­letve béremelést. Az alapbérrendsz?r módosítása az ösztönző bérezés felté­teleit biztosítja; a bérek növekedé­sét továbbra is a vállalati és az egyéni teljesítmények alapján lehet elérni. Az új bértarifák lehetővé te­szik, hogy a legjobban dolgozók az átlagosnál lényegesen magasabb bér­emelést kaphassanak. A bértételek felemelt alsó hatá­rát a vállalatoknak önerőből 1983. március 31-ig kell biztosítaniuk. E kötelező béremelés azonban nem je­lenthet követelmények nélküli bér- kiáramlást. Ezzel elkerülhető, hogy a nem ki­elégítő teljesítményt nyújtó dolgozók kötelező béremelése korlátozza a jól dolgozók ösztönzési lehetőségeit. Tovább folyik a tárgyalás az Iránban fogvatartott túszok szabadulásának feltételeiről. Képünkön: Harald Saunders, az USA államtitkár-helyettese (jobbra) Rehda Malek algériai nagykövettel és Mohammad Seghir Mostefaival, az Algériai Köz ponti Bank elnökével tárgyal a teheráni kormány által követelt 24 milliárd dollárról. ♦ HANOI: A vietnami nemzet- gyűlés elfogadta az ország 1981. évi tervét és állami költ­ségvetését, s ezzel lezárult az indokínai szocialista ország tör­vényhozó testületének kéthetes ülésszaka, amelynek még első napirendi pontjaként hagyták jóvá a VSZK új alkotmányát. Vietnam jövő évi terve legfőbb feladatként a mezőgazdasági termelés értékének az ideihez képest 6 százalékkal való nö­velését, ezen belül pedig 15 millió tonna élelmiszer megter­melését tűzi ki. A nemzetgyűlé­si határozat szerint 1981-ben az ipari termelésnek az 1980. évihez képest 2,3 százalékkal kell növekednie. 4- HAVANNA: Fidel Castro kubai állam- és kormánylő a ,.Kubai Köztársaság Hőse" ki­tüntetést és a „Playa Giron" Érdemrendet adományozta Leo- nyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósoknak. Mint is­meretes, Popov és Rjumin fo­gadta a Szaljut-6 űrállomáson az Arnaldo Tamay—lurij Roma- nyenko kubai—szovjet űrpárost. + PÁRIZS: Vasárnap reggel lavinaomlás következtében öt rendőr vesztette életét a Fran­cia-Alpokban. A rendőrök egy forgatócsoportot kísértek, ami­kor a szerencsétlenség történt. ♦ KABUL: Az afgán hatósá­gok szombaton amnesztiát ren­deltek el Kabulban az áprilisi forradalom új szakaszának év­fordulója alkalmából. A ren­delkezés a Bakhtar hírügynök­ség jelentése szerint mintegy száz személyt érint, akiket el­lenforradalmi tevékenységért börtönöztek be. Valamennyien beismerték és megbánták tet­teiket. ♦ RIO DE IANEIRO: loseI Mengele, a náci birodalom hír­hedt orvosa feltehetően Uru- guayban tartózkodik — jelenti az AFP hirüavnökség. A hábo­rús bűnös állítólag Willy Karp név alatt egy politikai foglyo­kat őrző tegyház vezetőségé­ben ' dolgozik „tanácsadói" munkakörben. ♦ DAMASZKUSZ: Gyilkos merénylet áldozatául esett szombaton este a szíriai Baath- Párt egyik alapítója és vezető személyisége, Darvis Azzuni. A politikust a Muzulmán testvé­rek terrorszervezet tagjai gyil­kolták meg — közölte a da­maszkuszi rádió. ♦ KOPPENHÁGA: Dánia az ország területén lévő négy lé­gitámaszpont bővítésére készül - jelentette be Koppenhágá­ban Poul Sogaard hadügymi­niszter. A szóban forgó dániai légitámaszpontok a felújítás befejezése után 120 amerikai repülőgép fogadására válnak alkalmassá. A miniszter szerint a felújítást a NATO északi szárnyának erősítése végett ha­tározták el. Kissinger közel-keleti körúton Henry Kissinger, az Egyesült Államok volt külügyminisztere szombaton közel-keleti köruta­zásra indult. Kissinger, akinek az új kormányzatban semmifé­le hivatalos rangja vagy címe nincs, „magánlátogatásra” utazott Egyiptomba, Izraelbe és Szaúd-Arábiába. Az amerikai fővárosban Kis­singer úját persze nem tekintik magánügynek. Annak idején — Nixon mellett - szintén „utaz­gató magánemberként” kezdte diplomáciai tevékenységét, s csak később foglalta el a nem­zetbiztonsági főtanácsadói, il­letve a külügyminiszteri posztot. A mostani körutat — nyilat­kozta Kissinger a repülőtéren - körülbelül hat hónappal ezelőtt kezdte tervezni, s nem visz üze­netet Reagantól a Közel-Kelet­re. Mindazonáltal hozzátette: a megválasztott elnök és Haig kinevezett külügyminiszter jóvá­hagyásával utazik. Közlemény Jozef Czyrek moszkvai látogatásáról Moszkvában szombaton köz­leményt hoztak nyilvánosságra Jozef Czyreknek, a LEMP Köz- poni Bizottsága tagjának, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminiszterének december 25 —26-án a szovjet fővárosban tett hivatalos baráti látogatá­sáról. Jozef Czyreket moszkvai tar­tózkodása során fogadta Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke. A lengyel külügyminiszter szí­vélyes, az elvtársi kölcsönös megértést tükröző légkörben megbeszéléseket folytatott And­rej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. A két külügyminiszter áttekin­tette a szovjet—lengyel kapcso­latokat, s megvitatott több idő­szerű nemzetközi kérdést is. Megerősítették, hogy a Szov­jetunió és a Lengyel Népköz- társaság továbbra is szoros együttműködést fog folytatni a testvéri szocialista országokkal a Varsói Szerződés és a KGST keretében. A két külügyminiszter a tel­jes nézetazonosság jegyében áttekintett több időszerű nem­zetközi kérdést is. Jozef Czyrek, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt vezetősége és a Lengyel Népköztársaság kor­mánya nevében hivatalos, ba­ráti látogatásra hívta meg Andrej Gromikót, aki a meg­hívást köszönettel elfogadta. + WASHINGTON: Könnyebb baleset érte Carter elnököt síe­lés közben, a karácsonyi ünne­pek alatt. A hamarosan távozó elnök bal karját a washingtoni Bethesda kórházban begipszel­ték. építkezők, MAGÁNTERVEZŐK FIGYELMÉBE... Akik CSALÁDI HÁZ vagy NYARALÓ építését határozzák el, mind többen választják az ajánlót« terveket * * * mert felismerték, hogy ezek a tervek • szépek, 0 gazdaságosan kivitelezhetök, • korszerűek, £ olcsón és nagy választékban készen vásárolhatók, • jó beosztásúak, 0 kisebb változtatásokat is lehetővé tevő, 0 műszakilag megbízhatóak, helyszínre alkalmazható pótlapokat is tartalmaznak. Ezenkívül helyszínre alkalmazásukat a magántervezők szélesebb köre is végezheti és igy az építési engedélyezési eljárás egy­szerűbb és gyorsabb. Elképzelt családi házának, nyaralójának tervét válassza ki az alábbi katalógusainkból. Cs 1. Családi házak ajánlott tervei 28,— Ft Cs 1.1. Családi házak ajánlott tervei 32,— Ft Nyaralótervek 26,50 Ft Árusított katalógusaink 135 családiház-tervet (ára darabon ként: 800,— Ft) és 53 nyaralótervet (ára darabonként 320,— Ft) tartalmaznak. A^kiválasztott tervek megvásárolhatók, vagy megrendelhetők az Építésügyi Tájékoztatási Központ Pécsi Információs Irodájában Cim: 7624 PÉCS, Rákóczi út 28. Telefon: 72-14-977. Szovjet tiltakozó jegyzék Iránnak Vasárnap Moszkvában a kö­vetkező szövegű jegyzéket nyúj­tották át Irán nagykövetének: „A szovjet kormány megbízá­sából a szovjet külügyminiszté­rium határozottan tiltakozik az Iráni Iszlám Köztársaság kor­mányánál amiatt, hogy decem­ber 27-én banditatámadás érte a Szovjetunió iráni nagykövet­ségét. Az iráni hatóságok idejében tudomást szereztek a szovjet nagykövetség ellen készülő tá­madásról. Ennek ellenére nem tettek azonnali, hatékony intéz­kedéseket ennek a támadásnak a megakadályozására. A táma­dással súlyosan megsértették a szovjet nagykövetség területi sérthetetlenségét. A diplomá­ciai képviselet területére bo­tokkal, kövekkel és késekkel felfegyverzett garázda elemek nagy csoportja nyomult be. Ve­szélybe került a nagykövetség munkatársainak élete, megsér­tették a Szovjetunió állami zászlaját és az épületben is sú­lyos károk keletkeztek. Az iráni hatóságok csak a szovjet nagykövet többszöri ki­tartó követelésére léptek közbe és tettek intézkedéseket a be­hatolók eltávolítására. A Szovjetunió kormánya til­takozik a szovjet diplomáciai képviselet területi sérthetetlen­ségének felháborító semmibe­vétele miatt, és ragaszkodik ah­hoz, hogy az iráni hatóságok sürgősen tegyenek hatékony intézkedéseket és teremtsenek olyan feltételeket, amelyek ki­zárják hasonló esetek jövőbeni előfordulását. A szovjet kormány természe­tesen elvárja, hogy a szovjet nagykövetség elleni banditatá­madás szervezőit és bűnöseit Iránban szigorúan megbüntes­sék. A szovjet kormány fenntartja magának a jogot, hogy az irá­ni kormánytól ' ^rtérítést köve­teljen a nagykövetség épületé­ben esett károkért és megfon­toljon olyan intézkedéseket, amelyek a Szovjetunió törvé­nyes érdekeinek védelmét szol­gálják az iráni félnek a szovjet nagykövetség elleni ellenséges cselekményei kapcsán. LAPZARTA A Pénzügyminisztérium köz­leménye: A Pénzügyminisztéri­um felhívja a gépjárművet üzemben tartó magánszemé­lyek figyelmét, hogy az 1930. második félévére esedékes gépjárműadót december 31-ig fizethetik meg birságmentesen. Ezt követően - ha az adóható­ság külön felszólítást nem küld - egyhavi, felhívás után pedig kéthavi adóösszegnek megfele­lő, adópótlékot helyettesítő bír­ságot is meg kell fizetni, A Pénzügyminisztérium kéri az üzemben taitókat, hogy miután a gépjárműadó-rendszer módo­sul, az erre vonatkozó rendel­kezések közzétételéig jövő évre gépjárműadót ne fizessenek be. * Francis Pym brit hadügymi- niszter ismét a vegyiháborúra való felkészülést szorgalmazta és bejelentette: utasítást adott, hogy a hadügyminisztérium munkatársainak egy csoportja Washingtonban tárgyaljon er­ről a témáról. A japan kormány vasárnap döntött a jövő évi katonai ki­adásokról, amelyeknek összege 7,6 százalékkal több lesz az ez évinél. A jövő áprilisban kez­dődő költségvetési évben Tokió 11,5 milliárd dollárnak megfe­lelő összeget szán katonai ki­adásokra.

Next

/
Thumbnails
Contents