Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)
1980-12-29 / 356. szám
1980. december 29., hétfő Dunántúli napló 3 Varga Miklós: Szamaras; Pető János: Háborús lap. Miskolci képzőművészek Pécsett Bartók-filmek - koprodukcióban A Bartók-centenárium alkalmából jövőre három, a nagy zeneszerző életét, munkásságát idéző koprodukci- ós filmet mutat be a televízió. Az MTV és a CBC kanadai tv-társaság közös produkciójaként 60 perces zenés dokumentumfilm született Bartók-concerto címmel. Az alkotás eredeti dokumentumok felhasználásával kíséri végig a világhírű zeneszerző életútját. A műsorban a Magyar Rádió és Televízió zenekarának előadásában Doráti Antal vezényletével hangzik fel a Concerto. A kékszakállú herceg vára című Bartók-operából Kékszakáll címmel készült tvváltozat. Az MTV, a BBC, az Unitéi és Decca közös alkotása — Szinetár Miklós rendezésében —, új formában dolgozza fel o világhírű dalművet. A hangfelvételeket a londoni szimfonikusok közreműködésével Magyarországon készítették. A főszerepeket Sass Sylvia és Kovóts Kolos énekli. A jövő évben forgatják — és tűzik műsorra — a harmadik alkotást, a zeneszerző életét megjelenítő, hatrészes, egy-egy órás tv-filmsoroza- tot. A film az egyik legnagyobb európai gyártó és forgalmazó céggel, a francia Gaumont-tal közös produkcióban készül. A vállalkozás művészeti vezetője Szinetár Miklós, rendezője pedig a Franciaországban élő André Szőcs. Ha nem lenne abszurditás, talán egy kritika jól hangzó indítása is lehetne valamilyen „tájegységi modern művészet” meglétéről értekezni, melyben egyéni elszánás, a célok és a célokhoz vezető gyakorlati fogások a „külső, a „nagy művészettörténet” hiteles alteregó- jaként hatnának. Ilyen azonban nincs, s ezért ebben a kritikában egyetlen jól hangzó fordulat sem lesz, Nem engedi a valóság, melynek egyik szeletét most mérlegre kell tennie. A tájjal-természettel való romantikus tartalmú együttélés, a na- túra tanulmányozása céljából egykor létrehozott művésztelepek : Vásárhely, Szolnok, Kecskemét, Miskolc alkotói program, jai — ma már tisztán látszik a „felszabadított művészettörténet” irányából is — megszületésük pillanatában is csak „helyérdekű" művészi igazságokat sugározhattak. Egykor optimálisnak ható, szükségszerűen megfogalmazott princípiumaik ma akár dogmák is lehetnének, ha nem tétovaságban, iránytévesztésben, a személyes alkotói arcéi kultikus felértékelésében fejeződnének ki. Már- már frivol képzetek sorát hívja elő a nagydíjasok sora, pályázatok és kulturális kitüntetések, tekintélyelvi megalapozást biztositó szakmai díjak tucatja, a kül- és belföldi sikerekről szóló hírek és a látottak összevetése. A beszélt és írott nyelv már kidolgozta magából közhely szótárát. A képzőművészetben szívósabban élnek az értékek látszatát keltő közhelyek, a művészeti cselekvés exkluzivitását tárgyiasabb érdekek konzerválják, mint a nyelvhasználatét A miskolci képzőművészek kiállításának katalógusa ilyen jelentését vesztett, közhelyszerű értelemben, ugyanakkor a jogos és értelmes művészi cselekvés humanizmusának feltételeként előlegzi a „természet tanulmányozását”. A ma képzőművészetében is igaz — természetesen —, hogy a művészi inspiráció forrása az organikus világ, speciális szempontjaiból ennek az összefüggéseit vizsgálja az amerikai hiperrealista és a sci-fi-illusztrótor, a happe. ning-csináló és a karikaturista. Ma tehát aligha lehet a természettel megélt művészi kapcsolatot a látvónyfestészet szűkre- szabott Skatulyájában elhelyezni, A „természet tanulmányozása” mindent jelenthet és semmit. Van-e ellentétes minősége? Van-e alkotói szándék, mely megkerülheti? Mi dönt hát hitele, erélye felől? Valószínűleg a művészi „hogyan”. Hót akkor „hogyan” természetvizsgáló a miskolci képzőművészet? A katalógus bevezetője szerint: „izgalmas, látomásszerű. népművészetből kölcsönzött formákkal dolgozik, a játékos képzelet sajátos hangvételű ábrázolása, a világ szépségétől felgyűlt indulatot, fanyar alaphangú optimizmust, az életben rejtőző dekoratív ritmust, harmóniát és dekoratív szépségét fejezi ki, felfokozott színes harmóniára törekszik, a sors megpróbáltatásának kitett ember gunyoros fintorokkal kísért vergődését fejezi ki, szüntelen keresés jellemzi .. .” Nem több és nem kevesebb. Ha a műitész a főnevek rangját valamely határozott közléshez nem érzi elégségesnek, állításait begöngyölheti költői jelzőkbe. Joga van hozzá. A beleérző azonosulás efféle módja ismert Ítész-beidegződés. És nagy baj nem is lenne ebből, ha a beleérző elfogultság és a jelzők valódi árnyékként követnék a jelllemzett művek igazi kontúrjait. A nagy szándékok és költői magasrendűség ajánlásai mögött a művek szerényebben fogalmaznak. A táj—város iránti elkötelezettségnek nem találjuk kulcsát; amit stílusnak kéne mondani, az csak stilizálás, az átélés hitelét formaátvételek és modorosság ellenjegyzik, a Kon- dor-Szalay—Kokas átiratok groteszkjéből hamis pátosz lesz, a „mítosztalanság” mítoszának rögzítését célzó vállalkozások megkésett nagyotaka- rása már derűt sem kelt. Ha a fiatalabb művészgeneráció életélményhez társuló, infrormá- oióátvételen alapuló alkalmi formaegyezéseit olyan erélyesen és fontoskodóan kritizáljuk, akkor ugyanezen kritikusi felkentség nem működhet a posztimpresszionizmus— kubizmus—szürrealizmus összeegyeztetésén alapuló ál-szintetikus képzőművészet „eredményei” láttán? A képzőművészet nyelvi henyeségeinek expresz- szív-maszatos közegében a mindennek értéket tulajdonító személyesség kisiklatja a rendteremtő szándékkal közelítő kritikust. A személyes átélés hitelére redukált alkotói gesztusok igaza felől nem lehet kétsége. A személyesen értelmezett valóságban egyénileg minden igaz lehet, átélt, szükségszerű, determinált. Ezért kényszerül a kritikus az elméleti élveboncolás helyett a mérhetőség megmaradt csatornáját, saját ízlését bevetni, és nem szólni a források ismeretéről, a „már megfogalmazott" újrafopalma- mazósának szükségéről és veszélyeiről. A kritikus kíváncsiságát és fegyvereit inkább delejezi az előretekintő művészet eszménye és ténye, főleg, ha eleddig jól szolgáló ízlése sem berzenkedik, Az erőfeszítésnek még látszatát sem keltő bemutató a művészet rutincselekvéseinek és a tekintélyelvi érvelésnek ha- szontalanságáról szólt. Aknai Tamás Üzemgazdasági szakképzés Zalaegerszegen Várják a jelentkezőket A Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetében a vállalatgazdálkodási szak mezőgazdasági ágazatán és a pénzügyi szakon olyan üzemgazdasági szakemberek képzése folyik, akik alkalmasak lesznek elemző, Számítási anyagok; gazdasági, pénzügyi döntéseket megalapozó számítások kidolgozására. Felkészülnek a vállalati munka hatékonyságát befolyásoló tényezők: termelési, piaci, áru- és pénzviszonyok feltárására, vállalati és költségvetési számviteli rendszerek a pénzügyi szervezés, a pénzforgalom, a hitelezés megszervezésére, irányítására, fejlesztésére. A jelentkező és felvételt nyert hallgatók a tanulmányi idő alatt vállalati, üzemi, intézményi szakmai gyakorlaton vesznek részt. Elhelyezkedésükre sokféle lehetőség nyílik a hároméves képzés után kézhez kapott üzemgazdászi oklevéllel. A felvételi vizsga tárgyai matematika és történelem vagy politikai gazdaságtan. Szakközépiskolából jelentkezők második tárgyként választhatják a tervezést, a pénzügyi vagy a szervezési ismereteket. A felvételt nyert hallgatók első évben kollégiumi ellátást kapnak, a továbbiakban ez természetesen tanulmányi eredményük függvénye. Gazdagon ellátott könyvtár, korszerű előadók és géptermek, kiscsoportos rendszerű gyakorlati foglalkozások teszik lehetővé a zalaegerszegi intézetben a képzés magas színvonalát. Az oklevél megszerzése után a továbbtanulni vágyó fiatalok a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kiegészítő képzés keretében szerezhetik meg a szakuknak megfelelő közgáz- dász oklevelet. Hogyan telik a szabad Ma? Művelődés „fusiban" A haza és (vagy) haladás dilemmája évszázados problémája volt a nemzetnek. Ma nem látványosan, nem Kossuth- és Széchenyi-vitában, de alig kisebb hőfokon polemizálnak a társadalom sorsán töprengő emberek: hogyan tovább? A század utolsó negyedében olyan rétegek is megtanultak jól élni, akiknek sem nagyszülei. sem szülei nem pályázhattak eséllyel a jóllakottságra, a kis lyuk miatt eldobható cipőre, a velencei turista utakra. Az emberek megtalálták a módját, hogyan lehet a fizetést kiegészíteni, s most éppen arra irányulnak a központi törekvések, hogy az egyéni hasznot összhangba hozzák az egész társadalom boldogulásával. A munkaidő alatti fusizást ma sem nézhetjük jó szemmel. De ha valaki a munka után magának vagy másnak barkácsolni kezd, miért ne keressen vele? Ettől kissé eltérőek a közművelődés szempontjai. „Hap dolgozó még a szabadidejét is a munkára áldozza, mikor lesz arra módja, hogy önmaga művelésével, a családjával, tá- gabb környezetével törődjön?" — kérdezheti és kérdezi is sok népművelő. A probléma ma még szinte megoldhatatlan ellentmondásba torkollik: építsünk, gazdagodjunk vagy művelődjünk? Ki- zárja-e az anyagi javak halmozása a műveltség gyarapítását? Úgy vélem, bölcselkedés helyett hasznosabb lesz három véleményt idézni, ezúttal a szabad idő kérdéséről; hogyan használjuk fel azt az időt, amikor nem vagyunk a munkahelyünkön? Mikola Erzsébet főiskolai hallgató: — Itt, a tanárképzőn nagyon sok diáktársam bezárkózik: a tankönyvet megtanulják, másról azonban nemigen lehet beszélgetni velük. Egy héten harmincöt óránk van, szerintem nagyon sok, és a teremhiány miatt nem is tudják észszerűen elosztani. Ezért szinte kizárólag csak a lyukas órákon jut időm olvasni. Hetente kétszer néptánc próbákra járok. Az önművelésre csak a szaktárgyak rovására tudok időt szakítani: fakultatív alapon angolt tanulok. Az emberek nagy többségét egyedül csak a tévé tudja lekötni. Színházba, TIT-előadásra, kiállításra kevesen járnak. Tudnak róla, de nem mennek el, igényesebb újságokat, folyóiratokat kevesen járatnak. Ritka az olyan művelt munkás —, mint szomszédunkban egy esztergályos —•, aki nemcsak dísznek veszi meg a könyvsorozatot, hanem el is olvassa őket. Persze ezért nem egyedül ők hibáztathatok: reggel korán el„Mindenki a balettre akar menni...” mennek, este fáradtan térnek haza . .. Ilyen életvitel mellett nem csoda, ha a második lap után kiesik a könyv a kezükből. És még valami: amíg léteznek olyan kultúrálatlan helyek, amelyeknek a fenntartásához anyagi érdek fűződik, addig lesz is, aki ilyen helyeken tölti el a szabad idejét. Molnár József műszerész: — A hetvenes évek eleje óta elhatalmosodott nálunk egy gyűjtési láz: az emberek látástól vakulásig dolgoznak, de csak az anyagiak megteremtéséért, másért nem. Nekem nagyon sokat jelentett kiskoromban, hogy az apám rendszeresen kézen fogott, és elvitt sétálni. Ma melyik apa ér rá erre? . . . Nincsenek közös családi reggelik, vacsorák, hiányoznak a meghitt beszélgetések. Nincs nyaralóm, egy-egy napra szoktam a családot a Balatonhoz vinni: így érzem magam szabadnak. Nem ítélem el azokat, akik a munkaidő után is dolgoznak, de legalább értelmes célokért hajtsanak. ötnapos munkahét? Hiszen akik kötetlen munkaidőben dolgoznak, már most sincsenek bent pénteken a munkahelyükön I Tudom, sok embernek kell a jó levegő, a kertészkedés. A baj ott kezdődik, hogy az igények végtelenek: ha van kert, kocsi kell, szőlő, hogy aztán versenyezni lehessen a szomszéddal a bor minőségében. Mit zavarja őket, hogy a gyermekeiket az egész nem érdekli, hogy utálják a balatoni ví- kendház vendégeit, és inkább keresnek egy galerit, ahol legalább közös nyelvet beszélnek. Elekes Géza geofizikus-technikus: — A MÉV egyik szocialista brigádjának műszaki patroná- lója vagyok, a brigád tagjai a barátaim is. Jól ismerem a gondolkodásukat, hiszen sokat vagyunk együtt. A legtöbbjüknek már két szakmája van, a csillési munkakörben is vájár képesítésű dolgozik. Kezdetben csak a munkahelyi problémák érdekelték őket, mással nemigen foglalkoztak, öt évvel ezelőtt a város elindította a Munka és művelődés akciót, és ezzel felvillanyozta az embereket. Konkrétum volt: készülni kellett rá, ha a brigád nem akart leégni a vetélkedőben. Ez a noszogatás feltétlenül szükséges, mert ma még illúzió azt várni az emberektől, hogy betörjék a művelődési ház ajtaját, ha ott egy kiállítást nyitnak meg. Sajnos az „MM- akció" az utóbbi évben erősen visszaesett és ez a vállalatnál is érezteti hatását. Szerencsére a Pécsi Nemzeti Színházzal nagyon jó kapcsolata alakult ki a ll-es üzemnek, Tóth Sándor megígérte, és a Pécsi Balett bebizonyította, hogy a bányászok számára is lehet forró sikerű balett-estet rendezni. Ma már ott tartunk, hogy mindenki balettet akar nézni. Az üzem vezetősége megengedi a műszakcserét, ha valaki színházba készül. Az üzem évente hét-nyolc előadásra kibéreli a színházat, a vidékieket éjjel autóbusz szállítja haza. Jó, hogy nem koncentrálódik minden a szabad szombatra: a bányásznak létszükséglet a hétvégi kertészkedés. Ugyanakkor, ha olyan programról értesül, ami igazán érdekli, még a kerti munkát is hajlandó föláldozni. Azt hiszem a népművelőknek nem csak az a dolguk, hogy elindítsanak valamit, hanem, hogy végig is kísérjék az akciót. Az embereket állandóan noszogatni kell, jó ötletekkel bombázni. Ne sajnáljuk tőlük a „fusizásra” fordított időt: arra is szükség van. Mór csak azért is kár az ilyesfajta időtöltés ellen berzenkedni, mert az otthon dolgozgatok a kulturális programokat is gyakrabban látogatják, mint azok, akik,munka után csak a köldöküket nézegetik . . . Havasi János Centrum Hétfő 1980. december 29-én 20 százalék visszatérítés Vázák, hamutartók, korsók, cserépburkolatok, falitálak, lapos tányérok. Natty szándékok, szerény művek
