Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-13 / 342. szám

a

Dunántúlt napló

1980. december 13., szombat

Tanácskozik a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa

(Folytatás az 1. oldalról)

Hosszú — még ma sem befejezett — folyamat eredményeként kialakult a szakszervezeteknek a párthoz, a kormányhoz, a munkáshatalomhoz való viszonya. Ez nem mindig voft rendezett. Nekünk saját történelmi tapasztalatunk van arról, hogy szocialista viszonyok között sem automatikusan és nem önmagától alakul ki es fejlődik a szakszervezetek szerepe.

Ha a politikában torzulás jelentkezik — és nálunk 1956. előtt ilyen torzulás jelentkezett —, akkor ez érezteti hatását a szakszervezetek szerepének érvényesülésében is. A sajátos magyar személyi kultusz azt eredményezte, hogy a pártot olyon tulajdonságokkal ruházták fel, amelyekkel nem rendelkezett és soha nem is rendelkezhet, úgy vélték: képes mindent önmaga elvégezni.

Formailag minden rendben volt. Léteztek szakszervezetek, de jogkör és hatáskör nélkül.

A szocialista építőmunka még ma is sok ismeretlent tartalmaz. Gondolkozni kell. Minél több szervezet gondolkozik — a maga ismeretei, felkészültsége, tömegbázisa alapján — annál kisebb a tévedés lehetősége.

A vitatkozáshoz több vélemény kell. Nem véletlenül épült be a mi társadalmunk irányításába az az elem, hogy ma már a munkásosztály, a dolgozó nép élet- és munkakörülményeit, a társadalmi fejlődés egészét érintő egyetlen lényeges kérdésben sem lehet dönteni a szakszervezetek nélkül.

Ha vannak a szocialista társadalom fejlődésének törvény- szerűségei — már pedig vannak —, akkor — véleményem szerint — ez is közéjük tartozik.

Nemzetközi méretekben még mc sem csitult el, sőt mostanában felélénkült a vita arról, hogy a szakszervezetek a szocialista társadalom viszonyai között milyen szerepet játszanak. Nagyon sok fogalom keveredik ebben a vitában és a viták indítékai is egészen különbözőek.

Sokan érthetetlennek tartják, hogy a szocialista szak- szervezetek együttműködnek az állammal. Az ilyen felfogást vallók számonkérik a szakszervezetek függetlenségét. A mi álláspontunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban ismert.

Sem a kormánnyal való szembenállás, sem a függetlenség nem örök kategória a szekszervezetek számára. Ez egy adott társadalmi-történelmi szakaszban érvényesült. Természetes a kapitalista társadalomban, de nem természetes a szocializmusban. Használható a kapitalista társadalomban, de a megváltozott társadalmi viszonyok között ez a forma már használhatatlan.

A szakszervezet sohasem lehet egy adott kormány- vagy pártpolitika puszta eszköze. Jogos és érthető, ha a forradalmi szakszervezeti mozgalom a kapitalista országokban meghirdeti és érvényesíteni kívánja az államtól és a pártoktól való függetlenség jelszavát.

A szakszervezetek függetlenségének jelszava itt azt jelentig hogy a szakszervezetek meg akerják őrizni a munkásosztálynak, a dolgozó népnek a tőkés renddel szembeni teljes cselekvési szabadságát. A szak- szervezet ellenzékisége a kapitalizmusban szükségszerűen következik az osztálya ügye iránti elkötelezettségből.

Az ellenzékiség azonban nem öncél és nem a szakszervezeti munka örökérvényű, általános vonása. A szocializmus körülményei között megváltozik a hatalom jellege. Munkásállam jön létre, amely a dolgozók és a szakszervezet törekvéseiEnnek az időszaknak ezért az volt a sajátossága, hogy a szakszervezeti mozgalom

ugyanazt csinálta és ugyanúgy, mint a párt és a kormány. Ezzel a szakszervezeti mozgalom jellegtelenné, „arcnélkülivé" vált.

A Magyar Szocialista Munkáspárt felismerte, hogy szakítani kell ezzel a felfogással és gyakorlattal. Szocialista viszonyok között a tulajdonos a nép, a munkásosztály. A párt, a kormány, a szakszervezet együttesen, de saját hivatásuk szerint szolgálják a népet, a munkásosztályt, a dolgozókat.

Az így kialakult munkamegosztásnak az a következménye, hogy a párt, mint vezető erő, tud építeni az önállóan dolgozó szakszervezetekre. Tud különböző véleményeket, tapasztalatokat összegezni és ennek alapján dönteni. Ahhoz, hogy a társadalom vezető ereje szintetizálni tudjon, különböző véleményekre van szüksége, amelyekből ki tudja választani a legjobbat.

vei egyező célok valóraváltá- sán munkálkodik.

A szakszervezet nem maradhat az engesztelhetetlen és mindenáron ellenzéki állásponton. Ezzel ugyanis szembefordulna saját osztálybázisával. Megszűnne szolgálni azt az osztályt, amely a szakszervezetet létrehozta és élteti. A sztrájk is ezért nem lehet a szocialista társadalom építésének a módszere.

Nem lehet, mert minden eszköz, ami rendelkezésünkre áll, a dolgozók helyzetét javítja, életét teszi szebbé. Az olyan igények kielégítését azonban, amelyhez ma még nincs meg az anyagi vagy más lehetőség, sztrájkkal sem lehet megoldani. Sztrájkkal nem lennénk gazdagabbak, csak szegényebbek.

Az ellenzékiség, a függetlenség jelszavát a mi körülményeink között a szakszervezetek csakis mint a szocialista állammal és a kommunista párttal szembenálló programot érvényesíthetnék. De mit is jelentene gyakorlatilag az, hogy a szakszervezetek függetlenek legyenek?

Tagadják meg talán a részvételt a döntéshozatalban és a társadalom ügyeinek aktív intézésében, annak ellenőrzésében? Vessék el az együttműködést a szocialista állammal és a többi szocialista erővel, a legszélesebb tömegekkel?

Mondjanak le arról, hogy ne csak kívülről jövő bírálattal, hanem belülről, a kormányzat pozíciójából közvetlenül és gyakorlatilag szóljanak bele a közösséqi ügyek intézésébe, a dolgozók képviseletébe?

A szakszervezetek tehát nemcsak hogy nem lehetnek függetlenek a munkáshatalom politikáját megfogalmazó és megvalósító párttól, hanem e politikát mogukénak is vallják. Hazánkban a szakszervezeti mozgalom önállóan, de nem függetlenül végzi a maga munkáját. A szocialista társadalom építésének politikája sajátunk is. Ezért és így elkötelezett a magyar szakszervezeti mozgalom.

Tisztelt Elvtársak!

A szakszervezetek önállóságának megértése és érvényesülése azt kívánja, hogy az eddiginél pontosabban jelöljük meg társadalmi-politikai elkötelezettségünk alapvető tartalmát. Ennek a lényege a szocialista társadalmi rendszerhez való viszony, annak igenlése. Egész tevékenységünkkel erősítjük, támogatjuk a munkáshatalmat.

A társadalom célkitűzései nem közömbösek számunkra. Azokat sajátunknak tekintjük. Ehhez azonban jobban meg kell érteni a szakszervezetek szerepét a fő feladatok kialakításában és végrehajtásában.

Nem szabad saját magunk

— és tagságunk — figyelmét csak a végrehajtásra korlátoznunk, jobban meg kell ismerni és ki kell fejezni tagjainknak a szocialista társadalom építésével és fejlesztésével kapcsolatos ténylegesen jelentkező igényeit és szándékát.

A szocialista társadalomban a szakszervezetek azzal, hogy részesei a hatalomnak, korántsem alakultak át „állami szervezetekké". A szocialista államot és a szakszervezeteket a célok alapvető azonossága köti össze, de gyakorlati funkcióik mások. A szocialista állam nem ellenőrzi a szakszervezetek tevékenységét, viszont az állam tevékenysége a tömegek ellenőrzése alatt áll. Ebben a társadalmi ellenőrzésben a szakszervezetek is részt vesznek.

Az állami és a szakszervezeti szervek valamennyi szinten egyenrangú partnerek. Alá- és fölérendeltségi viszony nincs közöttük. Feladatuk együttműködni az együttes célért és segíteni egymást.

Az állami és a gazdasági szervekkel a közös cél megvalósítása érdekében történő együttműködésünk természetszerűen magában foglalja, hogy ha valamely állami vagy gazdasági szerv döntései a dolgozók érdekeit csorbítanák, vagy törvényeket sértenének, az ellen határozottan fel kell lépnünk. Ehhez minden eszköz rendelkezésre áll, egészen a vétójogig.

Ebben az együttműködésben nagy jelentőségűek az iparági szakszervezetek és a miniszterek, a megyei állami és szak- szervezeti vezetők tanácskozásai, valamint az igazgatók és az szb-titkárok tárgyalásai. Külön ki kell emelni a kormány és a SZOT vezetőinek mintegy húsz éve tartó rendszeres kapcsolatát. Bevált az a gyakorlat is, hogy a SZOT képviselője rendszeresen részt vesz a kormány ülésein.

Ezek a találkozások nem mindig a teljes egyetértés jegyében zajlanak le. Sokszínű és eleven viták vannak. De nem a presztízst védjük a vitákban, hanem kölcsönösen a dolgozók, a társadalom ügyét szolgáljuk. Nagy értékű ez a gyakorlat, hasznára van a szocialista építőmunkának.

A dolgozó, az állampolgár számára a munkáshatalom erkölcsi értéke szürkül el, ha nem intézik emberségesen, elveinknek megfelelően az ő ügyét. Az érdekvédelemben számolni kell a társadalmi realitásokkal, de ugyanúgy számolni kell az emberekkel, szükségleteikkel, érdekeikkel is. A szakszervezeti érdekvédelemnek a munkahelyen - a napi értelemben véve —, alapvetően egyénekre irányulónak kell lennie, főleg a munkabér, a munkakörülmények, a munkavédelem kérdéseiben. Ez gyakorlatilag azt követeli, hogy felettük, mellettük és nélkülük nem szabad előre

Tisztelt Kongresszus!

A szakszervezetek tevékenységének alapkérdése az érdek- képviseleti, az érdekvédelmi és a gazdaságsegítő tevékenység egysége. Ma a legtöbb nehézség az érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenység érvényesítésében jelentkezik.

Miben jelentkezik ez a nehézség? Abban, hogy érdek- képviseleti tevékenységünk

gyakorlása eddig lényegében a szakszervezeti vezető testületekre hárult. Ök alakították ki a szakszervezetek véleményét a kormány, a különböző állami szervek elképzeléseivel kapcsolatban. Ez a gyakorlat eddig megfelelt, de most tovább kell lépnünk; következetesen figyelembe kell venni a közvetlen demokrácia adta lehetőségeket is.

A szakszervezeti vezető testületeknek véleményük kialakítása előtt minden fontosabb kérdésben ki kell kérniük a tagság, a bizalmiak, a bizalmi testületek véleményét. Most lesz erre egy nagyon jó alkalom.

Nevezetesen a jövő esztendőben dönteni kell az ötnapos munkahét bevezétéséről. Mindenképpen az a helyes, hogy ennek részleteit a különböző munkaterületeken maguk az érintettek — tehát a vasasok, pedagógusok, a kereskedelmi dolgozók - vitassák meg és mondjanak véleményt, mielőtt megtörténik a döntés.

A munkásosztály szjómára az érdekvédelmi funkció adja ma is a szakszervezetek történelmi igazoltsógót. Enélkül a szocializmusban sem szakszervezet a szakszervezet. A szak- szervezetek képesek arra, hogy

a társadalomban létező érdek- és nézetkülönbségeket felszínre hozzák.

A szakszervezeti mozgalomnak a maga eszközeivel szolgálnia kell, és szolgál is a társadalmi haladást segítő minden ésszerű intézkedést. De a társadalmi érdekek érvényesítése nem szoríthatja háttérbe a jogos szakmai és más csoportérdekek intézményes kifejezését, az egyéni, vagy közvetlen napi érdekek és jogok védelmét, mert ezzel előbb-utóbb maga a társadalmi érdek, a távlati érdek, a közös ügy érvényesülése kerülne veszélybe.

eldönteni a dolgozókat érintő kérdéseket.

Mindez azonban nem megy vita nélkül. Maga a társadalmi érdek sem érvényesül megfelelően, ha nem tudjuk összekapcsolni a csoport- és rétegérdekekkel, mert nem létezik „önmagában” a csoport- és egyéni érdektől teljesen független társadalmi érdek. Arra kell törekedni, hogy az egyéni és rétegérdekek a demokratikus fórumokon hangot kapjanak és a társadalmi érdekkel összhangban megoldódjanak. Mindezek következtében a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységében előtérbe kerül az érdekek hozzáértő felmérése és ésszerű kompromisszumok útján történő kielégítése. Természetesen, ennek a munkának távolról sincsenek olyan látványos formái, mint a kapitalista országok szakszervezeti tevékenységének.

Innen származhat az a látszat, mintha a szocialista társadalomban működő szakszervezetek és a szocialista gazdasági vagy állami vezetés viszonya idilli lenne, közöttük semmiféle vita vagy konfliktus nem létezne! Pedig létezik, csak ezek megoldási módja merőben más és sokkalta gyümölcsözőbb a dolgozók számára, mint a tőkés viszonyok között.

Ahhoz, hogy ezeket feloldjuk, ismernünk kell tükröződésüket a közvéleményben, mélyrehatóan, sokoldalúan vizsgálnunk kell a kiváltó okaikat. Mindezekről — a gyakorlatnak megfelelően — nyíltan kell beszélni a dolgozókkal és elő kell segíteni sajátos eszközeinkkel a megoldást.

Hazánkban joggal úgy érezzük, hogy megtettük mindazt, amit lehetett, életünk jobbáté- teléért, még akkor is, ha még mindig nincs elég lakás, akkor is, ha most magasabbak az árck, és ha bizonyos rétegeknek, jól tudjuk, még alacsony a keresete. Meggyőződésünk azonban, hogy ma csak ennyire van lehetőségünk. Ám azon kell együtt dolgozni, hogy holnap többre legyen módunk.

A szekszervezetek munkájáról, annak eredményeiről és gyengeségeiről a választásokon, az iparági-ágazati kongresszusokon széles körű és megalapozott értékelés született. Egymillió dolgozó szólalt fel, értékelte tevékenységünket és az eddigieknél is magasabb követelményeket' támasztott. Mindezek összegzéseként a szakszervezetek mintegy 600 ajánlást és több mint 800 észrevételt küldtek a SZOT-hoz. Ezek az ajánlások tartalmaznak minden olyan fontosabb kérdést, amely a dolgozókat foglalkoztatja és átfogják a szak- szervezetek tevékenységének egészét.

Az ajánlások jelentős részét figyelembe vettük az írásos jelentés, valamint a határozati javaslat elkészítésénél, a többit pedig be kell építeni a szakszervezetek napi munkájába és távlati terveibe.

A felszólalások és az ajánlások alapvetően három—négy téma köré csoportosulnak. Leggyakrabban a gazdálkodással, a kiegyensúlyozott, nyugodt munkához szükséges feltételekkel, a dolgozók aktivitásának, tenniakarásának kérdéseivel foglalkoztak. Sok felszólalás és ajánlás foglalkozott a demokrácia érvényesülésével, a művelődési lehetőségekkel, valamint a szakszervezetek belső életével is.

Tevékenységünknek ez a széles körű értékelése, a tennivalók együttes mérlegelése lehetővé teszi, hogy itt a kongresszuson az ajánlásokban szereplő kérdéseknek ne a részleteivel, hanem főbb összefüggéseivel foglalkozzunk. Ugyanakkor az egész szakszervezeti mozgalomnak le kell vonni belőlük néhány következtetést is:

— Mindenekelőtt azt, hogy a választások során ismét érezhető volt, milyen nagy mértékben van jelen és hat életünkben a dolgozók felelősségérzete, kötelességtudata, önmaguk és a társadalom sorsának alakulása iránt;

— Fontos következtetés, hogy a dolgozók látják és értik: minden eddigi eredményünk csak kemény és következetes munka alapján jöhetett létre. Jövőbeni munkánk eredményességét is jórészt abban látják, mennyire tudunk szabad utat biztosítani a tenniakarás- nak, hogy ne elégedjünk meg a középszerűséggel, a szürkeséggel, jobban vegyük észre a valós emberi értékeket és jobban becsüljük meg a közösséA szakszervezet vonzereje oly mértékben nő, amilyen mértékben kapcsolódni tud tagságához, a mögötte levő szociális réteghez, ahogyan ragaszkodik a maga sajátos érdekvédelmi arculatához és szociális bázisához, és ehhez erősen kötődve keresi a maga sajátos mozgásterét a célok, feladatok megvalósításának segítésében.

Alapvető tévedést tükröz az a gyakorlat, amelyik a közvéleményt foglalkoztató, általa jól-rosszul ismert gondokról hallgat, mert ezt valamilyen meggondolásból kellemetlennek érzi. A társadalmi feszültségek akkor is megvannak, ha nem beszélünk róluk.

gért tenni akaró és a közösségért cselekvő embereket;

— Nem talajtalan követeléseket támasztottak, hanem —a dolgozók felelősségével — reálisan megfogalmazták azt, amit elvárnak önmaguktól és mindenkitől. Azt helyezték előtérbe, ami előreviszi a dolgozók, a társadalom ügyét;- Az ajánlások bizonyítják, hogy a dolgozók csakúgy, mint a szakszervezetek, belülről és cselekvőén, nem pedig kívülről és tétlenül nézik az eseményeket. ‘

Gazdaságpolitikánk és általában céljaink realizálásának alapvető feltétele, hogy sikerül-e minden erőt összefognunk a végrehajtás érdekében, sikerül-e elfogadtatni a célokat és cselekedni értük.

Eddigi eredményeink elérésében a szocialista munkamozgalmaknak nagy szerepe volt. A dolgozó embernek a szocializmus iránti elkötelezettsége öltött benne konkrét formát.

Változatlanul úgy tekintünk a munkeversenyre, a szocialista brigádmozgalomra, mint o gazdasági feladatok megoldásának nélkülözhetetlen segítőjére, a magatartás, a gondolkodás és a tisztességesen végzett munka tömeges formálójára.

A továbbfejlődés lehetőségeit a közeljövőben ismét meg kell határoznunk. Arra kell törekedni, hogy a munkahelyi közösségeknek nagyobb legyen o felelőssége és szava az egyes emberek munkájának, magatartásának anyagi és erkölcsi elismerésében.

Meg kell személyesíteni o kollektívákban az eredményeket is, a hiányosságokat is. A közösségek mögött „ne tűnjön el" és váljon személytelenné az egyes ember munkája, kötelessége, magatartása. Váljék világossá mindenütt és mindenki előtt, hogy elkötelezett magatartás csak megbecsült munka, konkrét célok rendszerében bontakozhat ki teljesen.

A mi társadalmunk a munka társadalma, amely az embereket elsősorban munkájuk és nem rangjuk szerint becsüli. Ezért arra törekszünk, hogy ne süllyedjen el egyetlen hasznos kezdeményezés sem az értetlenség, a közömbösség ingo- ványában.

Elvtársak!

A dolgozók tenniakarása teljes mélységben csak a demokráciával, a műveltséggel, o hozzáértéssel szoros egységben bontakozhat ki. Sok nehézség fakad abból, hogy ezt még nem mindenütt ismertük fel. Sohasem fogunk egyről a kettőre jutni, ha egymástól elválasztva, elkülönítve egyszer segítjük a gazdálkodást, másszor nevelünk, vagy éppen a demokratizmust gyakoroljuk. Szakítani kell ezzel a szemlélettel és gyakorlattal.

A demokrácia jelszava helyes, önmagában is jelentős. De félrevezet, ha a tömegeknek valójában nem ad módot arra, hogy saját vállalatuknál a gazdálkodás, az elosztás alapkérdéseit érdemben tudják vitatni és ha a viták leszűkülnek kisebb jelentőségű problémákra.

(Folytatás a 3. oldalon)

I szocialista szakszervezetek együttműködnek az állammal

Számolni kell a szükségletekkel és a társadalmi realitásokkal

Széleskörű megalapozott észrevételek, ajánlások a dolgozéktél

Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára a beszámolót mondja