Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-30 / 329. szám
A Dunántúli napló MEGKÉRDEZTE | Az egészségügy tartalékai Beszélgetés dr. Szűcs Edittel, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Baranya megyei titkárával Kényszerpályán, nyomdásznak?... Hová tűnt egy elit szakma presztízse? (2.) Előbb-utóbb eltűnik o nyomdákból az ólom, és helyét átveszi a fényszedés. Képünkön: a Videoton és a Nyomdaipari Fényszedőüzem szakembereinek közös fejlesztésében elkészült első magyar gyártmányú szedő-szerkesztő display, ami alapja a hazai számítástechnikai eszközökre épülő fényszedés továbbfejlesztésének. Mindenkit érintő téma az úgynevezett humán szolgáltatások köre. Az egészségügy helyzete, jelene és jövője életünk egyik sarkalatos kérdése. Erről beszélgettünk dr. Szűcs Edittel, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Baranya megyei titkárával. — Az egészségűigy össz- társadalmi jelentősége indokolni látszik azt, hogy az ágazat fejlesztése hosszú távon kiemelten történjék. — A nemzeti jövedelemből a jelenleginél nagyobb arányban kell részesülnie az egészségügynek, bár hozzátenném: az egészségügyi dolgozók megértik azt, hogy jelen gazdasági helyzetben nem lehet egyedül csak az anyagiaktól várni az előrelépést. Éppen ezért nagy hangsúlyt kapott az ágazati szakszervezeti kongresszuson a vezetés-irányítás témája. Okos szervezéssel az egészségügyben még meglévő tartalékok feltárásával ésszerűbb gazdálkodással, tervszerűbb és hatékonyabb munkaerő-gazdálkodással a meglévő feszültségek csökkenthetők. — Néhány évvel ezelőtt valami új kezdődött az egészségügyben, amit integrációnak nevezünk. Meghozta a kívánt eredményt? — Úgy vélem igen. Az egészségügyi intézmények ösz- szevonása a gazdálkodás számára teremtett tág lehetőségeket, azaz: anyagok, eszközök, műszerek jobb kihasználásához, a szellemi tőke jobb fel- használásához. Ugyanakkor megteremtődött annak a szervezeti lehetősége, hogy a beteg ott „találkozzon" az egészségüggyel, ahol az a legcélszerűbb. Természetes azonban az is, hogy máról holnapra ugrásszerű minőségi változást nem élhetünk el. — A jövőben gondjaink felszámolásának hatékony eszköze lesz a progresszív betegellátás. Mit jelent ez? — Ez idáig a lakosság úgy értelmezte, hogy a betegnek bármilyen szintű egészségügyi intézményben joga van a betegségére orvoslást keresni, bármely intézménytől úgymond „követelheti" a gyógykezelést. A progresszivitás mást jelent. Azaz: minden beteg állapotának megfelelő szintű ellátó intézményben kapja meg az ellátást. Ha a körzeti orvos el tudja látni, akkor a körzeti orvosnál, ha a városi kórház, okkor ott. A szabad orvosválasztás korlátja tehát éppen a beteg állapota, betegsége. A progresszivitással elérhetjük, hogy gazdaságosan tudjuk lehetőségeinket kihasználni. A másik feladat: a hiányszakmák betöltésére minden eszközt fel kell használnunk, ha tetszik: következetesebben kell élni az orvosállások betöltésénél a társadalmi igények érvényre juttatásával. Ez érvényes a végzés előtt álló fiatal orvosokra, a szakvizsgákra való ösztönzésnél, de bizonyos értelemben a „házon belüli" orvoshiányra- orvostöbbletre is. így, bizonyos átcsoportosításokra megyénkben is számíthatunk. A közelmúltban elvégeztünk egy felmérést az Egészségügyi Minisztérium normatívái alapján. Megnéztük, hogy milyen a szakembereilátottság egyes intézményeinkben. Az eredmény: az orvoshiány nagyon is relatív. De hozzátenném: a szakdolgozók tekintetében is hasonló a kép. — Napjainkban számtalanszor elmondjuk: a jobb munka egyik feltétele az ösztönzésben rejlik. Hogyan áll az egészségügy a differenciált bérezés tekintetében? — Az egészségügyben is ez áll: az eredményesséq jórészt emberi tényezőkön múlik, igya munka ösztönzése reflektor- fényben van nálúnk is. Sajátos gondjaink a fizetések kialakításánál ez ideig döntő szempont volt a másodlagos jövedelmek témája. Figyelembe vettük, hoqy az orvos számit- hat-e külön juttatásra, avagy nem Ha kimondjuk, ha nem, a paraszolvencia erős differenciáló tényező az egészségügyben — persze tudnánk más ágazatból is példát hozni —, s úgy néz ki, nem tudunk megszabadulni tőle. Szakmai kongresszusunk e téma kapcsán így fogalmazott: a korrupciós esetek száma csökkent ugyan, de a hálapénz még általánosabbá vált az utóbbi időben, összegei növekedtek. Mondjuk ugyan, hogy fokozatosan el kell érnünk, hogy az orvosok, gyógyszerészek és más diplomások átlagkeresete fejezze ki a társadalmi munkamegosztásban betöltött szerepüket, hogy a szakképzett egészségügyi dolgozók keresete érje el az ipari szakmunkásokét, de nagyon nehéz a dolgunk. — Érdekelt-e ma egy orvos vagy egy egészségügyi dolgozó abban, hogy többet dolgozzon? Megjelenik-e ez a fizetésében? — Sajnos nem. Pedig én is azon a véleményen vagyok — bár egészségügyi berkekben ez eretnekségnek tűnik —, hogy növelni kell az egyes emberek érdekeltségét, s a bérben differenciáltan kellene ezt viszonozni. Gyenge próbálkozásnak tűnik ugyan, de én_ már azt is nagy eredménynek tartom, hogy megyénkben a körzeti orvosok premizálásánál bizonyos szempontok figyelembevételével próbálunk differenciálni, azaz megnézzük: miként szolgálta munkája a prevenciót, hogyan alakul gondozói tevékenysége stb. De visszatérve az eredeti témára, az érdekeltség és az egészségügy kapcsolata már sokakat foglalkoztat, s utalnék Gosztonyi János közgazdász egy cikkére, mely a Valóság 1980. évi 7-es számában jelent meg, és nagy port kavart. — Milyen gondokkal találkozunk ma az ágazatban — a dolgozók szemüvegén át nézve? — Fokozott figyelmet kell fordítani a munkakörülmények javítására, szorgalmaznunk kell, hogy dolgozóink lakásgondjait a lehetőségek szerint oldjuk meg, s indokolt, hogy az eddiginél több egészségügyi dolgozó kapjon kedvezményes lakásépítési kölcsönt. Ehhez kapcsolódik javaslatunk: minő- sitsék fizikai dolgozóknak azokat a szakdolgozókat, akik intézményeinkben — esetleg három műszakban is — a betegekkel, gondozottakkal közvetlenül foglalkoznak. így megadnánk a munkáslakás-építési akciókban való részvétel lehetőségét is. Égető gondunk továbbá, hogy az egészségügyi nyugdíjasok több mint 50 százalékának a nyugdíja nem éri el az 1800 forintot, s ezért javasoljuk az alacsony nyugdijak ismételt felemelését. Szükségesnek tartjuk az egyes háromműszakos munkakörökben dolgozóknak a nyugdijkorkedvez- mény megadását. Itt főleg a mentőápolókra, az anasztezio• lógusokra és az intenzív osztályokon dolgozókra gondolunk. — Elégedett-e a munkahelyek légkörével? — Általánosan elmondhatjuk, hogy erősödött a munkahelyi demokrácia, amelyhez kedvező helyzetet teremtett a bizalmiak hatáskörének bővülése. Az etikai helyzetet illetően vannak gondjaink, s úgy fogalmaztuk: hathatósabb felelős- ségrevonásra van szükség az etikai-erkölcsi normák megszegőivel szemben, határozottab- bcn fel kell lépnünk a protekcionizmus, a korrupció, az intézeten belüli magánpraxis, a szakmai gondatlanság ellen. Tegyem hozzá: nem ez a döntő réteg az egészségügyben; orvosaink és szakdolgozóink többsége becsületesen, szakmai tudásának legjavát adva dolgozik. Mindez biztosíték arra, hogy az elkövetkező időszakban az egészségügy szak- szervezeti szervei a növekvő. követelmények alapján még többet tehessenek egészségpolitikai céljaink megvalósításáért — mondotta befejezésül dr. Szűcs Edit. — Kozma Ferenc — Alapproblémánk: miért gyengébb a nyomdászutánpótlás minősége, főleg az utóbbi tíz évben, a korábbi időszakhoz képest; illetve miért nem választják többen a tehetséges, értelmes (érettségizett) fiatalok közül ezt a pályát? Hiszen a három alapszakmán belül (kéziszedő, gépmester, könyvkötő) is megindult egy, a fejlődéssel járó differenciálódás. Új, modern technikai folyamatokat alkalmaznak a Pécsi Szikra Nyomdában is, s előbb-utóbb ebből a nyomdából is eltűnik az ólom, s bevezetik a fényszedést. Kvalifikált szakembergárdára kellene számitani a folyamatos tanulóképzésben most jobban, mint valaha. Ezt az igényt: a magasfokú képzettség és szakmai érdeklődés igényét bizony - finoman szólva — nem mindegyik fiatal nyomdásznál lehet tapasztalni. Egyik szerkesztőm szerint utóbb lassú javulás érezhető. Ván néhány kiváló fiatal szakember, aki rendszeresen olvas szak- irodalmat és a szakmában mindenre kiváncsi. Az egyik fiatal mettőr (nyomdai tördelő) példáid a lapelőállitós valamennyi fázisát igyekszik megismerni — noha ez nem feladatköre —, most éppen a gépi szedést tanulja magánszorgalomból, a kollégák segítségével. Magam is tudok olyan tanulóról, aki országos 5. lett a szakmai versenyben. Vagy ott vannak nyomdászdinasztiák gyerekei is, i akik ugyancsak a szakmában maradtak. Ők otthonról hozzák magukkal a szakmai érdeklődést. De ez a típus sajnos nem általánosan jellemző. Sőt. Régóta hallom és hallgatom a sirámokat: gyenge a „tanulóanyag”, azt kénytelenek szerződtetni, aki jelentkezik. Érettségivel szinte senki, ha mégis, ritkán tekinti „végleges" megoldásnak ezt. Mások, ha el is végzik a szakmát — a vállalat költségén —, meg se melegszenek, jobb fizetésért elszállingóznak. „Nagy mellénnyel, kevés tudással” — mondta egy öreg nyomdász. (A kis vállalati házinyomdáknak elég nagy az elszívó hatásuk.) Pedig ma már jól képzett szakoktatók foglalkoznak a tanulókkal mindhárom alapszakmában. Az igazgatóságtól kapott adatok szerint bizonyos posztokon ma már meg is fizetik a jól dolgozó fiatal szakmunkást. Eszerint az utóbbi években az átlagos kereset 700 forinttal emelkedett a Pécsi Szikra Nyomdában. (Jelenleg kéziszedő 3520; gépi szedő 5860; tördélő 4850; grafikus 4390; gépmester 5548; könyvkötő 3280 forintot kereshet havonta szakmunkásként és átlagosan teljesítménytől függően ez az összeg lehet több vagy kevesebb. Az adatokat Szend- rői György igazgatótól kaptam.) Bizonyos munkakörök ma már érettségihez kötöttek, pl. gépmesterek, szedők, fotórészleg esetében, ám az első kettőben kényszerűségből általános iskolai jelentkezést is elfogadtak. Egyelőre örülnek, ha kapnak valakit. . . * Spárer Ödön igazgatási osztályvezető a Pécsi Szikra Nyomdában. Hosszú éveken át foglalkozott a tanulók szakmai nevelésével. Lehangolóak a tapasztalatai : — A hetvenes évek elején több érettségizett fiatal, köztük nyomdászszülők gyereke is jelentkezett. Ők tudatosan választották a szakmát, meg is állják a helyüket. (Ma már leginkább vezető beosztásban.) Utánuk viszont már jobbára kényszerpályán kerültek ide fiatalok. Nem vették fel fodrásznak, autószerelőnek vagy más divatos szakmára ... Az általánost gyenge átlaggal, a közepes alatt végezték el — van persze itt is kivétel. De pl. 78 nyarán nyolc vizsgázó közül mindössze ketten tudták megoldani a szakszámtani tételt. Baj van az alapműveletekkel, van, aki nem tud 3 jegyű számot háromjegyűvel megszorozni. Az utóbbi 8 év átlagos tapasztalata: nagy energiákat köt le a munkájuk ellenőrzése. Pedig nem mindegy, hogy egyszeri levonat helyett háromszor is meg kell-e győződni: valóban kijavitotta-e a hibát. . . A Pécsi Szikra Nyomda fizikai állományának (502 fő) megközelítően egyharmada (158 dolgozó) 30 éven aluli. Az ő korosztályuk néhány tagjával is beszélgettem. Tapasztalatuk, véleményük megegyezett abban, hogy a pályaválasztó fiatalok nem Ismerik, ezért nem is tartják vonzónak a nyomdász szakmát. Elsősorban anyagilag. Egyikük kifejtette: ott, ahol jól mérhető a teljesítmény, — pl. a gépszedőknél — valóban jó a fizetés. De szerinte ez a kézi szedőknél, kötészeti dolgozó fiataloknál még nem mondható el, ott nem ösztönző a bér Persze az is igaz, hogy a jobb bérezés igénye megvan, de a szakmaszeretet bizony nem olyan mint az előző korosztályoké vagy az öregeké. Sok gyenge képességű fiatal jelentkezik, akit máshová nem vettek fel. „Mi 12-ből heten végeztünk 1973-ban — mondta egyikük —, a többi kimaradt, mert nem érdekelte a szakma, ahová kényszerből jelentkezett." Most a KISZ korrepetálást szervezett 10—12 fiatal számára hetente egyszer. (Matekból.) De bizony „kell rájuk hatni”, hogy igénybe is vegyék . . . Fölmerült itt is, amit többektől hallottam: miért nem ismerik jobban a pályaválasztó fiatalok ebben a hemzsegő diákvárosban a nyomdászszakma lehetőségeit, értékeit, szépségét? Jönnek, szinte naponta, üzemlátogatásra — általános iskolás gyerekek. Végighajtják őket a hatalmas nyomdán, azután mennek dolgukra. De miért nem jönnek az érettségi előtt álló osztályok? . . . Néhány éve egy szülő megszervezte a nyomda és a Dobó úti Gimnázium KISZ-eseinek találkozóját, illetve kapcsolatát. Egy-két közös rendezvény után ez az „akció” befulladt. . . Leginkább a nyomdászfiatalok érdektelensége, közönye miatt. Pedig rendszeres kapcsolatuk vagy a nyomdász szakma valamilyen másféle bemutatása, megismertetése révén talán nyerhetett volna néhány tehetséges fiatalt a Pécsi Szikra Nyomda. A néhány KISZ-es nyomdász véleménye, akivel beszélgettem, a legfontosabb kérdésekben megegyezett az idősebb nyomdászokéval. Ezt KlSZ-bizottsá- guk titkára, Vigh György, a kéziszedők gyakorlati oktatója egy fontos gondolattal egészítette ki: — Más volt a mai öreg nyomdászok emberi viszonya is egymáshoz. Ök nemcsak munkatársak voltak. Meghitt családias légkör, egyleti élet, kirándulás — egy szóval: ösz- szefogás jellemezte a kapcsolatukat. Ma, 2 után mindenki rohan haza . . . Nehéz bármilyen kulturális programot is összehozni. Más a kontaktus ma, mint régen a kisebb, de szilárd emberi közösségekben . . . S hogy mit lehetne tenni? Többet beszélgetni a fiatalokkal, s nemcsak, amikor már elmenőben vannak. Fölvenni a rendszeres, aktiv kapcsolatot középiskolákkal is, pályaválasztás ügyben. És jobban ösztönözni az önképzésre, továbbtanulásra az ittlevő fiatal szakmunkások körében. (Folytatjuk) Wallinger Endre HÉTVÉGE 3.
