Dunántúli Napló, 1980. november (37. évfolyam, 301-329. szám)
1980-11-18 / 317. szám
% A Dunántúlt TIctpIö 1980. november 18., kedd 1980. NOVEMBER 1B KEDD AZ ÉV 47. HETE Szeretettel köszöntjük névnapluk alkalmából JENŐ nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.53 — nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 14.24 — nyugszik 1.26 órakor. ^ zászhúsz évvel ezelőtt, 1860. november 18-án született a lengyelországi Kurykowkában, és 81 éves korában, 1941-ben hunyt el New Yorkban Ignacy Paderewski lengyel zeneszerző, korának egyik legnagyobb zongoraművésze. Varsói tanulmányai után Leszetyckinél fejezte be zenei stúdiumait; hangversenykörútjai során 1887-től élete végéig a világ minden táján megfordult, s mindenütt hatalmas sikert aratott. Játékát kimagasló virtuozitás, ezer színű bil- lentés és rendkívüli formagazdagság jellemezte. Kompozíciói az úgynevezett utóromantika jegyében fogantak, s nem annyira szimfóniái és operaalkotásai, mint kisebb virtuóz- darabjai a maradandók. A Manru című operán kívül szimfóniákat, zongoraversenyeket, zongoradarabokat, dalokat szerzett; 1935—1940 között két munkatársával ő készítette elő a lengyel Chopin-összkiadást. Neve államférfiként is ismert; 1919-ben ő lett a függetlenné vált Lengyelország miniszterelnöke és külügyminisztere. Siklóson még ez évben újabb 30 gyereket fogadhat a siklósi, Dózsa György utcai bölcsőde. Az új épületszárnyat a Baranya terv 3 ifjúsági szocialista brigádja tervezte társadalmi munkában, a tanácsi és társadalmi összefogás eredményeként létrehozott 2 millió forint értékű, új bölcsődei szárnyat a Siklósi Városgazdálkodási Vállalat készítette el alig fél év alatt. (Proksza László felvétele)--------------------------------------------v-------------------------------------------------A RÁDIÓ----É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Kitüntetés Az Elnöki Tanács a nehézipari tárca területén huzamosabb időn keresztül végzett eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmával a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Hucker Ferencnek, a Mecseki Ércbányászati Vállalat osztályvezetőjének. A kitüntetést Simon Pál nehézipari miniszter adta át tegnap a NIM kollégiumi termében. ♦ — Megkérdeztük. Egy— másfél órás késéssel fut be a délutáni vonat Pécsre — panaszkodtak többen szerkesztőségünkben. Megtudtuk: Bükkösd és Abaliget között 600 méter hosszan pályahelyreállítási és felújítási munkát végeznek a MÁV dolgozói. Az időjárás megnehezítette a munkák gyors ütemét, s ez okozta az órás, másfél órás késést. Az utasok a mai naptól már csak néhány perces késésre számíthatnak, jövő héttől pedig a helyreállított pályán késés nélkül közlekedik már a vonat. — A pécsi Mozgalmi Ház könyvtára és á IV. körzeti népfrontbizottság rendhagyó történelemórát szervezett. Az MTV pécsi körzeti stúdiójában készült Tarr Imre című dokumentumfilmet a résztvevők közösen nézték meg az alkotókkal és a film szereplőivel, majd Tarr Imréről beszélgettek. Képviselői fogadóóra Dr. Szentistványi Gyulá- né országgyűlési képviselő november 20-án 18 órától fogadóórát tart Erzsébet község ifjúsági klubjában. * Ma (kedden) 15.30— 16.30 óráig Mozsgón Hó- dosi Jenöné országgyűlési képviselő tart fogadóórát. ♦ — Az őszi megyei könyvhetek • keretében Fekete Gyula író találkozott tegnap a pécsi és a mohácsi olvasókkal. November 18- án, kedden 14 órakor a Beremendi Cementműben 17 órakor a Siklósi Járási Könyvtárban vesz részt író—olvasó találkozón. ♦ Gázszivárgás - négy halott Kozármisleny-üszög pusztán Szukics Árpád 19 éves gépkocsielőadó lakásán a fűtésre használt gázkályhás hősugárzó a szobában lévő oxigént elhasználta, a kályha kialudt és a kiáramló gáztól életét vesztette Szukics Árpád, valamint Vidák József 27 éves nagyárpádi, Gábriel Gyöngyi 24 éves óvónő pécsi és Pál Éva 20 éves asszisztens kővágószöl- lősi lakos. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a gázkályha nyomáscsökkentő csatlakozásánál a szabálytalan szerelés következtében szivárgott a gáz, valamint a hősugárzó is rosszul volt beszabályozva. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja az ügy vizsgálatát. Értesítés A MÉV nyugdíjas szakszervezet vezetősége értesíti az alapszervezet tagjait, hogy november 19-én, szerdán 16.00 órakor taggyűlést tart. A taggyűlés a Ságvári Művelődési Ház nagytermében lesz. A vezetőség kéri a tagok szives megjelenését. * A Volán 12. sz. Vállalat értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1980. november 24-től a Kertvárosból munkanapokon 5.45-kor induló 39/A járatát 5 perccel korábban, 5.40 órakor közlekedteti. * A Hazafias Népfront Budai I. körzeti bizottsága november 19-én 17 órakor jogi tanácsadást tart a pártszervezet helyiségében, Pécs, Kossuth Lajos u. 81. sz. dr. Solymós Sára részvételével. ♦ Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 1907, Trabant Limousine (Győr) 1326, Trabant Limousine (Debrecen) 591, Trabant Limousine Speciál (Budapest) 3520, Trabant Limousine Speciál (Debrecen) 1433, Trabant Limousine Speciál (Győr) 3193, Trabant Limousine Hycomat 10 128, Trabant Combi (Budapest) 733, Trabant Combi (Győr) 747, Wartburg Limousine (Budapest) 2310, Wartburg Limousine (Győr) 2099, Wartburg de Luxe (Budapest) 1878, Wartburg de Luxe (Győr) 1966, Wartburg de Luxe tolótetős 474, Wartburg Limousine tolótetős 199, Wartburg Tourist (Budapest) 884, Wartburg Tourist (Győr) 859, Skoda 105 S (Budapest) 1136. Skoda 105 S (Győr) 1406, Skoda 105 S (Debrecen) 1439, Skoda 120 L (Budapest) 794, Skoda 120 L (Debrecen) 647, Skoda 120 L (Győr) 761, Polski Fiat 1500 1251, Polski Fiat 126 (Budapest) 4336, Polski Fiat 126 (Győr) 452. Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042, Zaporozsec 30 570, Lada 1200 (Budapest) 8836, Lada 1200 (Debrecen) 8092, Lada Combi (Budapest) 1638, Lada Combi (Debrecen) 573, Lada 1300 (Budapest) 5517, Lada 1300 (Debrecen) 4312, Lada 1500 (Budapest) 4789, Lada 1500 (Debrecen) 4376, Lada 1500 (Győr) 970, Lada 1600 (Budapest) 1940, Lada 1600 (Debrecen) 1015, Dácia (Budapest) 3124, Dácia (Debrecen) 1228, Moszkvics 2140 9949. — Munkaerő a kereskedelemben. Molnár György, a Belkereskedelmi Minisztérium munkaügyi főosztályvezetője A munkaerő- és bérgazdálkodás időszerű kérdései a kereskedelemben címmel tart előadást november 18-án délután 2 órakor Pécsett, a Technika Házában (Janus Pannonius u. 11.). A rendezvény a Szervezés és Vezetés, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság programja. ♦ Tegnap történt Az MTESZ Baranya megyei Szervezetének végrehajtó bizottsága dr. Földvári János elnökletével tegnap ülést tartott a pécsi Technika Házában. Az ülésen többek között megvitatták és jóváhagyták a szervezet jövő évre szóló munkatervét. ♦ — Vevők vagyunk. Nagy érdeklődéssel nyitották még tegnap Szegeden a szokásos Vevők vagyunk kiállítást a Bartók Béla művelődési központ nagytermében. A kiállítást délelőtt 10 órakor sajtótájékoztató előzte meg, ahol tájékoztatót adott a rendező 14 kereskedelmi vállalat az őket érdeklő termékekről. A kiállítást Szabó Jánosné, a Csongrád megyei Tanács elnök- helyettese nyitotta meg, majd átadták a kiállítást a mintegy kétezer meghívottnak. ♦ Kiállítások Farkas László szobrászművész kiállítása technikai okok miatt november 17. helyett november 23-án nyílik meg Szigetvárott a dzsámiban. A kiállítás december 1-ig látható. * BükkÖsdy Kálmán grafikáiból nyílt kiállítás tegnap a Pécsi Ifjúsági Ház Galériájában.. •k A szőttesek és a szövés technikája címmel látható Merényi Józsefné kiállítása a Ságvári Endre Művelődési Házban. Elhunyt Kónya Lajos újságíró Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kónya Lajos újságíró, a Győrött megjelenő Kisalföld című megyei lap főszerkesztő-helyettese. 48 évet élt. 1955-ben a Magyar Rádiónál kezdődött újságíró pályafutása. A rádiónál ‘két évet töltött, majd a szombathelyi Vas Népénél és a tatabányai Dolgozók Lapjánál dolgozott felelős beosztásokban. A Kisal- földhöz 1976-ban került. Temetéséről később intézkednek. » ♦ Pécsiek a rádióban November 18-án, kedden a 3. műsoron hallhatjuk kb. 20.15—20.35: öseink-e az avarok? címmel a pécsi körzeti stúdió műsorában Somogyvári Valéria szerkesztő-riporter beszélgetését dr. Rosner Gyulával, a -szekszárdi: Béri Balogh Ádám Múzeum tudományos főmunkatársával. November 20- án, csütörtökön a 3. műsoron 18.00: A Pécsi Nevelők Háza kamarakórusának hangversenye. Vezényel Tillai Aurél. ♦ — Külpolitikai fórum. Tegnap este a dobszai nevelési központban Avar János, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatának főmunkatársa, és Balázs József, a Magyar Külügyi Intézet osztályvezetője válaszolt a hallgatók kérdésére a külpolitikai fórumon. — TIT-PROGRAM: Ma délután 16 órai kezdettel a Csillagászati Baráti Kör foglalkozását tartják 10—14 éves korosztály részére ,,Tájékozódás a csillagos égbolton, időmérés és naptárkészítés” címmel. A planetárium! előadás programja: Évszakok váltakozása — 16.30- kor. A Tudományos-fantasztikus klub pedig este 18 órakor kezdődik, témája: az ,, Aréna” című film bemutatása. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Tűnődés a „Gyorsuló idő”-ben. fii. rész. 8.57: Verbunkosok, nóták. 9.44: Zenés képeskönyv. 10.05: MR 10—14. 10.35: Borodin: I. szimfónia. 11.09: A magyar népdal hete. Betyárok, pandúrok, pásztorok a balladákban. 11.39: Jósika Miklós: Emlékirat. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A Rádió Dalszínháza. 14.42: Arcképek a német irodalomból. 15.10: Az MRT énekkara énekel. 15.28: Nyitnikék. 16.05:' Antal István zongorázik. 17.07: Magyar jakobinusok. Regény. II. rész. 17.45: A Szabó család. 19.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 20.05: Erdészek. Gácsi Sándor műsora. 20.35: Nóták. 21.05: Agyunk élettana Petrovna. 21.35: Romantikus kórusművek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Operaáriák. 22.50: Meditáció — az alkotóműhelyek légköréről. 23.00: A magyar népdal hete. Bartók-, Kodály- és Laj- tha-művek. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Cseh polkák fúvószenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.33: Ze- nedélelőtt. 12.33: Melódiakoktél. 13.29: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: A magyar népdal hete. Pásztor- és betyárdalok. 19.09: Filmzene. 19.20: Konzerválás — sugarakkal. Beszélgetés Simon József tudományos kutatóval. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára. 21.03: Zenéjét szerezte: George Gershwin. 21.36: Hubay Jenő csárdajeleneteibpl. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A Regensburgi Dóm énekkara motettákat énekel. 9.45: Orff: A hold. Egyfelvonásos opera 11.05: őszi búcsúzás. Fenyő István versei. 11.10: Kamarazene korabeli hangszereken. 11.56: Romantikus muzsika. 14.00: A magyar népdal hete. A ponyvakiadványok és a népdalok. 14.35: David Ojsztrah hegedül. Közben: 15.00: Iskolarádió. 15.30: A kamarazene folytatása. 16.05: A magyar népdal hete. Amiről egy nép- dalgyűitő hangfelvételei valla nak. 16.39: Mi a véleményed? 16.59: Operaáriák. 17.35: Otto Klemperer vezényli a Philharmonic Zenekart. 19.05: Iskolarádió. 19.35: ,, . . . hogy ha megvirradna már!” Vajda János versei. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. A dalirodalom remekei. Közben: kb. 20.15: őseink-e az avarok? Beszélgetés dr. Rosner Gyulával, a szekszárdi Béri Baloah Ádám Múzeum tudományos főmunkatársával. A pécsi körzeti stúdió műsora. Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.10: Dzsesszfelvéte- lekből. 21.45: Kilátó. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.15: Paks közműMindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház (fertőző épület)» Sebészet: Pécsbányatelepi kórház. Baleseti sebészet: I. sz. velődése. Müller István műsora. 17.35: Pécsről indultak. — Musztay Bea és Dobai András felvételeiből. 17.40: A kő- vágószöllősi eset. Riporter: Majoros István. 17.50: Maurice André népszerű melódiákal trombitál. 18.00: Dél-dunántúlí híradó. 18.15: Könnyűzene. 18.30: Szerb-horvát műsor. Az ifjúság hullámhosszán. Zenés ifjúsági műsor. 19.00: Német műsor. Hírek, tudósítások. — Nők az iparban. Riporter: Reif József. — Hallgatóink kérésére. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Magyar irodalom 8. o. 8.35: Környezetismeret 2. o. (sz.). 9.05: Magyar irodalom 4. o. 9.35: Surik, Vászja ... és az ige. A város. 10.05: Orosz nyelv 6. o. (sz.) 10.25: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: *1. Plim. NSZK rajzfilmsorozat. 7. rész (ism., sz.). 2. Mese a vízilóról. Szovjet rajzfilm (ism.). 10.50: Stop! Közlekedj okosan! (sz.). 10.55: Röpsuli (ism., sz.) 14.10: Környezetismeret (ism., sz.). 14.30: Orosz nyelv (ism., sz.). 14.50: Magyar irodalom 4. o. (i'sm.). 15.20: Stopl (ism., sz.). 15.25: Magyar irodalom 8. o. (ism.). 16.00: Hírek. 16.05: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás: 1. A schildaí polgárok. NSZK bábfilmsorozat. 13. rész. 2. Nemtudomko autózik. Szovjet bábfilm. 3. Barnabás, az írógépmadár. NSZK animációs sorozat (sz.). 16.45: Nyilvántartó hivatal. Jugoszláv filmsorozat. IX/8. rész (ism., sz.). 17.30: Mindenki iskolája. Földrajz. 18.00: Reklám. 18.05: Biológia. Anyagcsere. 18.40: Kambodzsai memento. A Horizont szerkesztő- séq műsora (sz.). 19.05: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Ártatlan kék szemek. Svéd tévéfilmsorozat. VI 6. rész: Az elveszett milliók (sz.). 20.50: Stúdió '80. A televízió kulturális hetilapja (sz.). 21.50: Kockázat. Versenyben a viláapi'acon (sz.). 22.20: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Kedvünkre. 20.40: Vezetni tudni kell. VII '6. rész: Az ellenőrzés (sz.). 21.05: Tv-híradó 2. (sz.). 21.25: Reklám. 21.30: „Napfényes hatszobás lakás”. NSZK tévéfilm (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.30: Tv-naptár. 17.45: Kaland. 18.15: Könyvek és eszmék. 18.45: Hagyományok. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Témák. 20.55: Galileit — amerikai film. MÁSODIK MŰSOR 16.00: Jégkorong: Crvena Zvezda—Medvescak. 18.45: Az emberi test. 19.15: Rövidfilm. 20.00: Brazil show. 21.00: Huszonnégy óra. 21.20: Család és társadalom. 22.05: Költői színház. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Korvin O. u. 23., tel.: 11-169. Munkácsy M. u. rendelőintézet, ügyeleti bejárat, tel.: 12-812, Veress E. u. rendelő- intézet, teli: 15-833. Gyermek betegek részére: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyermekpoli* klinika, földszinti bejárat, tel.: 10-895. Fogászati ügyelet: Munkácsy M. u. ügyeleti helyiség, tel.: 12-812. Minden este 7 órától reggel 7 óráig. Kórházi felvételes ügyeletek SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: szünnap. MOZI Petőfi: A versenyló elrablása (f3, f5) Örökség (f7. f9). Kossuth: örökség (10, 12) Lavina (2, 4) Akiket a forró szenvedély hevít (6, n9) Tanárképző Főiskola: A dervis lerombolja Párizst (5) Ilyenek voltunk (f8) Rákóczi: Csillagok háborúja (5) Fekete Gyémánt: Útközben (6) Jószerencsét: Tűzharc (4, 6) Vasas Kodály: Apokalipszis most (f6) Vasas, Május 1.: Halló, kecskeszakáll! (fő) Mohács: Keresztül a nagy vízválasztón (6, 8) Komló, Zrínyi: Kacsavadászat (4, 6) Kilences kórterem (8) Komló, Május 1.: Földi űrutazás (4, f7) Szigetvár: Félek (fő) Zenekari próba (8) Siklós: Naplemente délben (7) Harkány: Egy másik férfi és egy másik nő (7) Boly: A bi ztosan ölő Sárkány Lady (7) Pécsvárad: Ki beszél itt szerelemről? (7) Sásd: A fekete város (7) Sellye: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (7) Szentlőrinc: Világvége közös ágyunkban (7) Villány: A Vadnyugat hőskora (7) 30. Az egyik pincér már ott is van az ásványvízzel, poharakkal. — Parancsoljanak! — Köszönjük. Erzsébet és Dán valahogy kiragyognak a vendégek közül. Éles határozott vonásaik, kicsit kreol a bőrük; sportos, köny- nyed öltözéküket mindenütt megcsodálták. „Szép pár...” — Ilyen és hasonló megjegyzések kísérték őket, akárhol jelentek meg. — Már régen akartam kérdezni, Dán . .. Most mi lesz? Hogyan leszünk mi ezután? — Hogy érted ezt? — Hát arra gondolok ... hogy hogyan élünk ezután?-— Ahogy eddig. Rendesen. — Igen, de a kicsi. .. — A kicsi, a kicsi... Még meg se született, máris rendezkedik. Ez így legyen, az úgy legyen ...-----Arra gondoltam, hogy jó l enne, ha nem kiságyat, hanem bölcsőt vennénk ... — A bölcsőtől, az .állandó ringatástól hülye lesz a gyerek. — Dehogy lesz hülye! Évszázadokon át bölcsőben nevelődtek a gyerekek. — Akkor se kell bölcső! Különben is, csak a hülyeforma úrigyerekek nevelkedtek bölcsőben . .. — Nem igaz, Dán! Ez egyszerűen nem igaz! A pincérek hozzák a pisztrángot. Kétfelé terítenek, kétfelé tálalnak. — Jó étvágyat! — mondja az egyik. — Egy kis vörösbort hozhatok? Fehér sajnos, nincs. — Milyen van? — Spanyol, olasz, francia, magyar. Milyet parancsolnak? — Te melyiket akarod? — Nem is tudom ... a gyerek miatt... talán nem is szabad ... — Egy keveset biztosan szabad ... — Hát jó ... nem bánom . .. Talán olaszt kérnék . . . — Azonnal hozom ... Erzsébet és Dán csöndesen eszik a pisztrángot. — Erre vágytál? — Igen. Pontosan. — ízlik? — Igen. — Haragszol még? — Nem. — Akkor mi bajod? — Semmi. — Dehogyis nincs. Látom. — Ha mondom! Semmi. — Valami furdalja az oldalad. — A kíváncsiság. — És mire vagy kíváncsi? — Arra, hogy együtt óhajtasz-e velem élni! És együtt neveljük-e fel a gyereket! Hát erre vagyok kíváncsi, ha érdekel ... — Együtt, persze, hogy együtt. . . Vegyelek feleségül, azt akarod? — Nem. Nem erről van szó. Egyáltalán nem erről van szó. A gyerekről beszélek, nem magamról. Mondd, Dani Te tulajdonképpen hol dolgozol . . . — Nem szívesen beszélek erről ... Egy információs központban .. . Remek kollégáim vannak... Jones és Charlie. Igazán pompás fickók. És Irina is... — Ki ez az Irina? Róla eddig nem beszéltél .. . — Titkárnő. Van egy nagy fia, egy remek férje. Szobrász. — Az Irina férje? — Igen. — És mit csináltok? Mit dolgoztok? Mennyit keresel? (Folytatása következik) ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERT ARAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1., 10/3. sz. gyógyszertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz.-» gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. Várható időjárás kedd estig: eleinte felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen futó záporral, később nyugat—délnyugat felől megnövekvő felhőzet, főleg a Dunántúlon ismét kisebb esővel. Megélénkülő, kedden napközben a Dunántúlon megerősödő déli, délnyugati szél. Hajnalban szórványosan köd. Várhaté legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1—6 fok között, néhány helyen gyenge talajmenti faay, a leg- ma-qasabb nappali hőmé-séklef kedden 12—17 fok között.