Dunántúli Napló, 1980. októbar (37. évfolyam, 270-300. szám)

1980-10-28 / 297. szám

2 Dunántúli napló 1980. október 28., kedd Zambiai puccskísérlet A kormány megdöntésére irányuló, a Dél-afrikai Köztár­saság és Zaire által támogatott összeesküvést lepleztek le Zam­biában — közölte hétfőn egy lusakai sajtókonferencián Ken­neth Kaunda zambiai elnök. A puccskísérlet kapcsán ma­gas rangú kormánytisztviselőket tartóztattak le, köztük a minisz­tertanács védelmi kérdésekben illetékes titkárát, a Bank of Zambia volt vezetőit, az ország londoni nagykövetét, és más személyeket. Az elnök tájékoztatója sze­rint az akció végrehajtását az október 16-ról 17-re virradó éjszakára tervezték. Az ellenfor­radalmárok sztrájkot is szervez­tek tervük támogatására. A kor­mány tudomást szerzett a ké­szülő államcsínyről és október 15-én megelőző intézkedéseket tett. Az ország nagyobb váro­saiban meghatározatlan időre napnyugtától napkeltéig tartó kijárási tilalmat rendeltek el, a hadsereg és a rendőrség pa­rancsot kapott az összeesküvés felszámolására. Az ellenforradalmárok fegy­veres magvát egy, főként kül­földi zsoldosokból álló fegyve­res banda alkotta; tagjai pénzt és kiképzést a Dél-afrikai Köz­társaságban kaptak. Erről még ez év elején szerzett tudomást a zambiai kormány — közölte Kenneth Kaunda. A dél-afrikai hadsereg kap­csolatot keresett a zambiai biz­tonsági erőkön belül is. Ha Dél-Afrika megbizonyosodott volna arról, hogy ez utóbbiak körében támogatókra számíthat, a tervek szerint bombázással segítette volna a puccsot. A célpontok között a lusakai köz- társasági elnöki palota, a nem­zetközi repülőtér, a légierő fő­parancsnoksága és a hadsereg rádióállomása szerepelt. A biztonsági erők eddig több mint negyven jól felfegyverzett személyt fogtak el, akik a szomszédos Zairéből szivárog­tak be az országba. Koalíciós tárgyalások kezdődtek Bonnban Hétfőn Bonnban koalíciós tár­gyalások kezdődtek az október 5-i választásokon győzelmet ara­tott szociáldemokrata és sza­baddemokrata párt vezetői kö­zött. Az SPD és az FDP 1969 óta fennálló kormámyszövetsé- f gének új programjáról egész héten folytatódnak a megbeszé­lések. A hét végén mindkét rész­ről jelezték, hogy nem látnak különösebb akadályokat a meg­egyezés útjában. Az első találkozón a szociál­demokratákat Helmut Schmidt kancellár, Willy Brandt pártel­nök, Herbert Wehner, a parla­menti 'képviselőcsoport vezető­je és Hans Matthöfer pénzügy- miniszter képviseli, A liberálisok nevében Hans-Dietrich Gens­cher külügyminiszter és pártel­nök, Otto Lambsdorff gazdaság­ügyi miniszter és Hans-Günter Hoppe, a parlamenti frakció he­lyettes vezetője tárgyal. A nyugatnémet koalíció két pártja egyetért az NSZK eddi­gi külpolitikájának folytatásá­ban és ennék megfelelően ket­tős célt követ: a NATO erősí- tésével párhuzamosan igyekszik tovább lépni a „keleti politiká­ban”. Sokkal vitatottább a gaz­daság- és különösen a pénzügyi politika. A rekordméretű állam­adósság csökkentésére az SPD és az FDP más-más megoldást keres. Matthöfer pénzügyminisz­ter a kőolajtermékekre és az égetett szeszes italokra kivetett adó emelését tervezi, a szabad- demokraták a kis- és középvál­lalkozók számára akarnak na­gyobb gazdasági mozgásteret, és csökkenteni kívánják az ál­lami támogatást számos ipari- és kereskedelmi ágazatban. Lord Carrington életrajza Peter Alexander Rupert Carrington az ötödik Lord Carrington egyetlen fiaként, 1919-ben született. Iskoláit Eton-ban és Sandhurst-ban, a királyi katonai akadémián végezte. Apja ha­lálát követően (1938) kapta meg a Lord címet. 1945-ben visszavonult a katonai pályától és mezőgazdaság­gal foglalkozott, s ekkortól vesz részt aktívan a parlament munkájában. Amikor 1951-ben a Konzervatív Párt került hatalomra, a mezőgazdasági és halászati minisztériumban parla­menti államtitkár lett, majd 1954-ben a hadügyminisztérium parlamenti ál­lamtitkárává nevezték ki. 1956-tól Nagy-Britannia ausztráliai kiküldetése befejeztével — 1959-ben — ismét po­litikával kezdett foglalkozni: kinevez­ték az admiralitás első lordjának és titkos tanácsosnak (privy counsellor). 1963-tól tárca nélküli miniszter a Lor­dok Házában. Az 1970-ben megala­kult konzervatív párti kormányban hadügyminiszter, majd 1971 máju­sában átvette a légügyi ellátási tár­ca vezetését is. E tárcák vezetése alól történt felmentése után ener­giaügyi miniszter lett, ezt a tisztsé­get töltötte be az 1974 februári ál­talános választásokig, amikor is o konzervatív párt — amelynek 1972 és 1974 között elnöke volt — válasz­tási vereséget szenvedett. 1974 ok­tóberétől 1979-ig az ellenzék vezére volt a Lordok Házában. A konzerva­tív Párt 1979 májusi választási győ­zelme után az új konzervatív párti kormányban a külügyminiszteri tár­cát kapta meg. A föld böségszaruja Az ásványi nyersanyagok je­lentősége az ipari és mezőgaz­dasági fejlődés nyomón óriási mértékben megnövekedett. Marx már a maga korában megálla­pította, hogy az ásványi nyers­anyag „mindenféle termelés, mindenféle lét" forrása. Napja­inkban, ha valahol egy köze­pes jelentőségű új nyersanyag lelőhelyre bukkannak, a fél vi­lág azonnal odafigyel. Ez az ér­deklődés a Szovjetunió, ezen belül is Szibéria ásványkincsei iránt, az északi féltekén Ang­liától Japánig, minden egyéb­nél nagyobb. Okkal szerepel ez g CIA titkos jelentéseiben és jóslataiban, a svéd kutató inté­zet prognózisaiban, párt és ál­lami vezetők megbeszélésein, a gazdasági tárgyalások alap­jait képező megállapodásokban. Egyes nyugati propagandaszer­vek és -kiadványok még ma is úgy vélekednek, hogy Szibéria ásványkincseit homály fedi, míg a reálisabb felfogásúak az em­beriség jövőjét látják benne és Amerika felfedezéséhez hason­lítják. Szibéria ásványkincseit nem fedi homály, a közelmúltban A. A. Trofimuk írt összefoglaló ta­nulmányt az EKO-ban 1980., 6. szám. 6—33. oldal. Közzétett adatai, következtetései közér- deklődésűek. „Még a legfonto­sabb szibériai ásványlelőhelyek­ről sem lehet röviden beszélni, — túlságosan sok van belőlük”- írja és közli, hogy a Szovjet­unióban eddig 17 ezer ásvány- lelőhelyet tártak fel és ezek je­lentős része Szibériában van; jelenleg a Szovjetunióra jut a NAGYVILÁGBAN Arafat Belgrádiban Cvijetin Mijatovics, a jugo­szláv államelnökség elnöke hétfőn fogadta Jasszer Arafa- tot, a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet végrehajtó bi­zottságának elnökét. Arafat vasárnap érkezett Belgrádba Veszelin Gyurano- vicsnak, a szövetségi kormány elnökének meghívására, s ven­déglátójával nyomban megbe­szélést folytatott időszerű nem­zetközi kérdésekről, köztük el­sősorban a közel-keleti hely­zetről és az iraki—iráni konf­liktusról. Jugoszlávia és a PFSZ az el nem kötelezett országok mozgalmának tevékenysége ke­retében a válság békés meg­oldását sürgeti. + TEHERÁN: Minden össze­köttetés megszakadt Khorram- shahrral — jelentette hétfőn a teheráni rádió. A város teljes elszigetelődésének okaként a rádió abadani forrásokat idéz­ve azt említette, hogy az iraki nehéztüzérség támadása súlyo­san megrongálta a kikötővárost Abadannal összekötő hidat. Iraki hadijelentések arról szá­moltak be, hogy csapataiknak harckocsi és légi támogatással sikerült meghiúsítaniuk az irá­niak kitörési kísérletét Abadan- nál. + PEKING: Az ötnapos láto­gatáson Pekingben tartózkodó Prem Tinszulanond tábornok, a Thaiföldi Királyság miniszterel­nöke hétfőn délután tárgyalt Csao Ce-jang kínai miniszterel­nökkel. Kínai közlés szerint megvitatták a délkelet-ázsiai helyzetet, különös tekintettel a kambodzsai kérdésre. A thai­földi miniszterelnök szerint a tárgyalásokon több kérdésben hasonló nézetet képviseltek. Hétfőn este Csao Ce-jang dísz­vacsorát adott a thaiföldi mi­niszterelnök és kísérete tisztele­tére. Anvar Szadat egyiptomi elnök fogadja Jichak Navon izraeli államfőt, aki ötnapos hivatalos látogatáson van Egyiptomban + BEJRUT: Hétfőn délelőtt Bejrutban Szárkisz államfő el­nökletével megtartotta első ülését a szombat este alakult 22 tagú új libanoni- kormány. A kormány vezetője Safik el-Vaz- zan miniszterelnök, belügymi­niszter. Az új kabinetben helyet kapott az előző kormány öt tag­ja, köztük a miniszterelnök-he. lyeiiesi rangját is megőrző Fuad Butrosz külügyminiszter, vala­mint Joseph Szkaff hadügymi­niszter. A kormány bizottságot alakított a programját körvona­lazó politikai nyilatkozat kidol­gozására. Safik el-Vazzan kije­lentette, hogy kormánya a nem­zeti megbékélés megvalósítását tartja legfőbb feladatának, összhangban a Szárkisz által meghirdetett, széles körű támo­gatást élvező alapelvekkel. Az NSZK-ban megkezdődtek a koalíciós tárgyalások. Képün­kön: Genscher, az FDP vezetője (balra) és Schmidt kancellár (középen) a hétfői első megbeszélésen. Könyv alakban a párizsi tanácskozás dokumentuma Az európai kommunista és munkáspártok párizsi találko'- zója címmel megjelent könyv­alakban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában az ez év április 28-29-én Párizsban tartott, a békével és a leszereléssel fog­lalkozó tanácskozás anyaga. A könyv tartalmazza a pártok küldötteinek — így Gyenes Andrásnak, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottsága titkárának - a felszó­lalását, és a találkozó részt­vevőinek felhívását Európa né­peihez a békéért és a leszere­lésért. + KABUL: Afganisztánból ér­kező hírek szerint a közelmúlt­ban ellenforradalmi csoportot számoltak fel. A banda foszto­gatott és terrorizálta a lakos­ságot. Mint a Bakhtar afgán hírügynökség jelenti, Parvan tartományban a népi milícia tagjai az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt aktivistái és a helyi lakosság segítségével felszámoltak egy ellenforradal­mi csoportot, amely rettegés­ben tartotta a tartomány lako­sait és igyekezett útját állni a haladó változásoknak. A cso­port tagjaitól amerikai és kinai fegyvereket koboztak el. világ egész ásványtermelésének egynegyede; az ásványi nyers­anyagok kitermelésében össz­pontosul az ipar állóeszközei­nek 18 százaléka és ebben az ágazatban foglalkoztatják az ipari dolgozók 8 százalékát; a geológiai kutatásokra fordított 1 rubel 30—40 rubel értéket te­remt ásványi kincs formájá­ban; az ország energetikai nyersanyagainak, kőszén, kő­olaj, földgáz 85 százaléka össz­pontosul Szibériában és éppen azért indokolt a leginkább ener­giaigényes népgazdasági ága­zatok fejlesztését e területre ter­vezni. A kőolaj és földgáz napjaink­ban nemcsak gazdasági, de vi­lágpolitikai téma. Mennyi van belőle, meddig lesz elég? Ha kifogy, mivel lehet pótolni? Lé­nyegét tekintve ezek a fő kér­dések. A pesszimisták: mi lesz az emberiséggel, ha kifogy az olaj? Egyelőre nem fogy el, sőt —1 legalábbis Szibériában növekszik a felfedezése, ami ki­termelésre vár. Az előzetes tudományos meg­állapítás alapján 1953-ban és 1960-ban fúrták Nyugat-Szibé- riában az első gáz- és olajku- takat. Azóta 200 olaj és föld­gázlelőhelyet fedeztek fel és számuk évente gyarapszik. An­nak ellenére, hogy nehezek a földrajzi és szállítási körülmé­nyek, mégis olcsóbb a kiterme­lés mint az ország más körze­teiben, mert egyszerűbb a le­lőhelyek geológiai felépítettsé- ge. Az olaj- és földgáztartalmú rétegek 1700—2100 méter mély- ségűek, sokrétegűek, 100 méter vastagságot meghaladó szintek­ben helyezkednek el és jól al­kalmazható a szeizmikus kuta­tás. A kőolaj könnyű, kevés kén­tartalmú, minősége kiváló, E lelőhelyen, amelynek kiterjedése több európai ország területének felel meg, valósággal ömlik az olaj: 15 évvel ezelőtt 1 millió tonnát, jelenleg mintegy 315 millió tonnát termelnek ki éven­te. A hatalmas hozamú olaj­forrásoktól délre helyezkedik el a gázkondenzátum telepek cso­portja, amelyek mintegy 40 bil­lió köbméter gázt tárolnak, és eltérően a világon található földgázoktól 89—99 százalék­ban tiszta metánt tartalmaznak, ami megkönnyíti, olcsóbbá te­szi feldolgozását és csővezeté­ken való továbbítását nagy tá­volságokra. A kitermelésbe ál­lított gáztelepek közül legna­Elnapolták a döntést a túszügyben Az iráni parlament szerdára napolta el a zárt ajtók mögött folyó tanácskozást, amelyen esetleg döntenek az amerikai túszok szabadon bocsátásáról. A több órás ülésről nem szi­várogtak ki részletek. Kedden a parlament nem tart ülést, mi­vel ez a nap vallási ünnep. Ugyanakkor a teheráni rádió egyik adásában megismételte, hogy Irán mindaddig nem fog­ja szabadon bocsátani az ame­rikai diplomatákat, amíg az Egyesült Államok nem teljesíti Irán feltételeit. Az UPI hírügynökség értesü­lése szerint egy magas rangú iráni diplomata Bejrútban kije­lentette: Khomeini ajatoilah álláspontja szerint az amerikai elnökválasztás előtt szó sem lehet a túszok elengedéséről, mert Irán semmiképpen nem akarja befolyásolni a választá­sok kimenetelét egy ilyen lé­péssel. + BAGDAD: Husszein jordá- niai király hétfőn Bagdadba utazott - jelentette a kuvaiti hírügynökség. Az uralkodó kísé­retében van a miniszterelnök és több más magasrangú kor­mánytisztviselő. Husszein Bag­dadban az iraki államfővel foly­tat megbeszélést az arab világ­ban kialakult helyzetről. + TOKIÓ: János Károly spa­nyol király és felesége hétfőn ötnapos hivatalos látogatásra Japánba érkezett. Személyében első alkalommal tesz hivatalos látogatást spanyol államfő Ja­pánban. ■Iliül Az SZKP Központi Bizottsá­ga, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa hétfőn este a Kremlben vacso­rát adott Mengisztu Hailé Ma­riam etióp állam- és kormányfő tiszteletére. A vacsorán Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke és Mengisz­tu Hailé Mariam, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzó- tanács, valamint az Etióp Dol­gozók Pártja szervező bizottsá­gának elnöke pohárköszöntőt mondott. gyobb jelenleg az urengoji, ahol csak a felső szintek kész­letei meghaladják a 3 billió köb­métert, az észak-tyumeni pedig 18 billió köbmétert tartogat, de termelnek „kisebbek” 1—2 bil­lió köbméteresek mint Zapoljar- noje, Vengapurovszkoje, Kom- szomolszkoje és sok más, amire ekkora méretek mellett nem is érdemes kitérni, jól lehet a leg­kisebbek termelése is több mint például hazánk saját kiterme­lésű gázhozama. Ezek a feltárt gáztelepek év­tizedekig ontják az olajjal vete­kedő értékű gázt, a többiek majd ezután kerülnek sorra a további évtizedekre, hogy cső­vezetékeken áramoljanak a Szovjetunió nyugati részébe, a szocialista és tőkés országok­ba, amelyek jelenleg is nagy vásárlói és fogyasztói a szovjet földgáznak. E hatalmas gáztelepeknek nemcsak a gáz a kincse. Ugyan­ezek alatt ai mélyszintben ha­talmas mennyiségű olaj van, amelynek kitermelése az ezred­forduló után történik. Kászon József (Folytatása következik) A torinói ügyészség pa­rancsára letartóztatták az olasz pénzügyőrség (GF) volt fő- parancsnokát, Raffaele Giu- dice nyugalmazott tábornokot. Az államkassza rovására elkö­vetett több százmillió dolláros (kétezermilliárd lírás) sikkasz­tással, korrupcióvá'!, hivatali visszaéléssel és bűnszövetség pártolásával gyanúsítják. A bí­róság állítólag megalapozott­nak látja, hogy a tábornok a hetvenes évek derekán busás haszonra tett szert az észak-ad­riai kikötőbe befutott kőolaj- és kőolajszármazékok törvény­telen vámkezelésével. A tábor­nokkal együtt eddig hetven személyt tartóztattak le, továb­bi kétszázat pedig szabadlábon fogtak perbe. Jasszer Arafat, a PFSZ vb- elnöke az UNESCO belgrádi közgyűlésének hétfői plenáris ülésén elhangzott beszédében élesen elítélte Izraelt, s az Egyesült Államok közel-keleti politikáját. Másfél órás felszó­lalásában Arafat kitért az ira­ki—iráni háborúra is: beszá­molt azokról az erőfeszitésekről, amelyeket az el nem kötelezett országok tesznek a közép-keleti konfliktus felszámolása, a tűz­szünet elérése céljából.

Next

/
Thumbnails
Contents