Dunántúli Napló, 1980. októbar (37. évfolyam, 270-300. szám)

1980-10-13 / 282. szám

NAGYVILÁGBAN Változatlanul heves harcok folynak Irak és Irán határán. Baniszodr iráni államfő nyilatkozatában kijelentette: szabad elhaladást bizto- tositanak a Shatt-al-Arab öbölben rekedt olajszállító hajóknak. Algériai földrengés Százezer ember vált hajléktalanná Kérdések — válasz nélkül Jack Ruby (háttal jobbra) gyomron lövi Oswaldot Felnyitják-e Oswald sírját? Múmiatemetés Egyiptomban? Kairó : Három-négyezer évvel halá­luk után ismét temetésükre vár­nak a bebalzsamozott egyipto­mi fáraók a kairói múzeum mú­miatermében, amelyet a hét vé­gén lezártak a közönség előtt. Egyiptomi illetékesek ugyanis fontolóra vették, hogy Szádot elnök javaslatának megfelelően újból eltemetik a régmúlt egyip­tomi királyok turistalátványos­ságnak kitett holttesteit. Az elnök az egyiptomi mű­vészek konferenciáján, szerdán adott hangot annak a nézeté­nek, hogy a múmifikált fáraóte­temek kiállítása „ellentmond egyiptom erkölcseinek és ha­gyományainak". Az elnök meg­jegyzését követően haladékta­lanul bezárták az egyiptomi múzeum múmiatermét, ahol eddig — magas belépődíj elle­nében — 22 fáraó üvegkopor­sóba helyezett tetemét szemlél­hették meg az érdeklődők. A haláluk után már az ókor­ban is többször megbolygatott, főként a 17—20. dinasztiából származó egyiptomi királyok és királynők konzerváló anyagok­kal tartósított holttestét majd 100 éve (1881—1898 között) a felső-egyiptomi Deir El-Bahari- bdn fedezték fel, s innen szállí­tották őket a kairói múzeumba és a világ más nagy egyiptomi gyűjteményeibe. Az egyiptomi illetékesek most azt tervezik, hogy a királytete­meket, köztük a 90 éves kort megért nagy fáraó, II. Ram­szesz múmiáját, a kort idéző stílusban felépítendő közös mauzóleumban, vagy eredeti sírjukban helyezik ismét nyuga­lomra. Kairóban a tervvel kap­csolatban archeológusok véle­ményét is idézik, akik szerint éppen II. Ramszesz esete mutat­ja, hogy az újra eltemetés a múmiák épsége szempontjából is kívánatos. A fáraó földi ma­radványait ugyanis néhány éve mikrobák támadták meg, s emiatt tavaly Párizsban külön­legesen gondos munkát és szakértelmet igénylő „gyógyke­zelésnek" kellett alávetni a több mint 3200 éves múmiát. + MANNHEIM: Magyair já­tékfilmnek, Vitézy László Béke­idő című filmjének ítélték oda szombaton a mannheimi 29. nemzetközi filmhét — 10 000 márkával dotált — nagydíját. Magyarország — 1974 és 1979 után — ezúttal harmadik alka­lommal nyerte el a legmaga­sabb mannheimi filmdíjat.-f- NEW YORK: Tizenhármán haltak szörnyet szombaton az Egyesült Államok különböző pontjain történt repülSgép-sze- rtncsétlenségekben. Két gép Alabama államban, Mobile kö­zelében, leszállás közben ütkö­zött össze és robbant fel a le­vegőben. Egy gép Puerto Rico észak-nyugati partjainál zuhant a tengerbe, egy a Virginia ál­lambeli Roanoke közelében üt­között hegynek és tört pozdor- jává, egy pedig a Bahama-szi- geteken járt szerencsétlenül. Vasárnapra virradó éjjel is nagy erővel folytatták a men­tési munkálatokat El Ásnám város környékén, Észak-Algéria földrengés sújtotta vidékén. Szünet nélkül érkeznek a sát­rakkal, takarókkal, élelmisze­rekkel és gyógyszerekkel meg­rakott járművek. Genfben a vöröskereszt tár­saságok ligája szombaton tet­te közzé az áldozatokra vo­natkozó első becslést. E sze­rint szombat délutánig 5000 holttestet emeltek ki a romok alól, s 50 000 sebesültet szám­láltak meg. Az algériai vörös félhold va­sárnapi tájékoztatása szerint a halottak száma több, mint 20 000. Mintegy 100 000 ember vált hajléktalanná. El Ásnám centruma - ahol szombaton két további kisebb földlökést észleltek — romhal­mazhoz hasonlít. Időközben megerősítették, hogy a ka­tasztrófa következtében a vá­ros középületeinek és lakóhá­zainak 80 százaléka súlyosan megrongálódott, 20 százaléka pedig a földdel vált egyenlővé. El Ásnám egyik negyedét, az 1954. évi első földrengés után újonnan épült An Naszr lakó­telepet szinte elnyelte a föld: 3000 lakója közül gyakorlatilag egy sem élte túl a katasztró­fát. Algírba eddig 5500 sebesül­tet szállítottak. A katasztrófa színhelyén tábori kórházakat létesítettek. A hadsereg heli­kopterei szakadatlanul újabb sebesülteket visznek a környék­beli kórházakba. El Ásnám súlyosan megron­gálódott repülőterét ideiglene­sen helyreállították. így légi úton is tudnak szállítani orvo­sokat, mentőosztagokat és gyógyszereket a katasztrófa sújtotta területre. Egész Algé­riában állampolgárok ezrei je­lentkeztek véradásra. Bendzsedid Sadli algériai államfő szombaton személye­sen ellenőrizte El Asnamban a mentési és romeltakarítási munkákat. + SZÓFIA: Konsztantin Kara- manlisz, a Görög Köztársaság elnöke Fodor Zsivkovnak, a Bol­gár Népköztársaság Államtaná­csa elnökének meghívására va­sárnap hivatalos baráti látoga­tásra Bulgáriába érkezett. A gö­rög államfőt és kíséretét Todor Zsivkovval az élen a bolgár ál­lam vezetői köszöntötték ünne­pélyesen a repülőtéren. ♦ MOSZKVA: Washington­nak a délnyugat-ázsiai esemé­nyek ürügyén folytatott szov­jetellenes hisztériakeltésével foglalkozik vasárnapi számá­ban -a Pravda, és megállapít­ja: egyes amerikai újságírók és politikusok módszeresen meghamisítják a délnyugat­ázsiai térségben zajló esemé­nyeket, amelyekről minden kép­zeletet felülmúló találgatáso­kat röpítenek világgá. A ma­ga módján minden eddigi re­kordot megdönt a Boston Glo­be című lap cikkének állítása arról, hogy a Szovjetunió, úgymond, csapatokat szándé­kozhat küldeni Iránba a közel­jövőben. + MOSZKVA: A Szovjetunió Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága üdvözlő táv­iratban kívánt sok sikert a Je­meni Szocialista Párt rendkívü­li kongresszusán részt vevő kül­dötteknek a tanácskozás mun­kájához. + KABUL: Kabulban együt­tes ülést ■ tartott az Afganisz­táni Népi Demokratikus Párt KB Politikai Bizottsága és a forradalmi tanács elnöksége. Az ülésen a dolgozók béreme­lésével és az Afgán Demok­ratikus Köztársaság érdem­rendjének alapításával össze­függő kérdéseket vitattak meg. ♦ WASHINGTON: Az ame­rikai hatóságok ágy döntöttek, hogy csupán szimbolikus jel­legű „büntetést" szabnak ki a szovjet légitársaság New York és Moszkva között közlekedő gépe elleni szabotázskísérlet elkövetőire. Furcsa szenzációt keltett a hír: Oswald özvegye kérte fér­je sírjának felnyitását. „Erős a gyanú — mondja Marina Oswald Porter —, hogy Harvey holtteste nincs a Rose Hill-i temetőben". A Kennedy-rejtély, más szóval az Egyesült Álla­mok egyik legmisztikusabb bűn­ügye újra a lapok hasábjaira került. Ha valóban felnyitják a sírt, elképzelhető, hogy fény derül néhány titokra. Mi is történt tulajdonképpen tizenhét esztendővel ezelőtt? Két nappal a dallasi Kennedy- gyilkosság után, 1963. novem­ber 24-én, Jack Ruby lokáltu­lajdonos lelőtte Lee Harvey Oswaldot, méghozzá éppen akkor, amikor az amerikai el­nök elleni merénylettel vádolt személyt a városi fegyházból az állami börtönbe akarták átszállítani. Ruby hetven egyen­ruhás és civil rendőr sorfala mellett, könnyen, háborítatla­nul, közvetlen közelről adta le a halálos lövést. Még érde­kesebb, hogy a lokáltulajdo­nos nem sokkal később — gyanús körülmények — el­hunyt. Állítólag a rák végzett vele, még mielőtt a bíróság előtt válaszolhatott volna a kérdésre: miért ölte meg Os­waldot? A Kennedy-gyilkos- ságról kiadott Warren-jelentés nem tisztázta ezt az ügyet sem, de meghagyta a korábbi kér- dőejeleket is. Melyek ezek? 1963. november 22. Dallas, 12 óra 30 perc: a lövések idő­pontja 13 óra: John Kennedy elnök meghalt. 13 óra 15 perc: lelőttek egy Tippit nevű rend­őrt. 13 óra 45 perc: a Texas moziban letartóztattak egy 24 éves fiatalembert, akit Kenne­dy elnök és Tippit rendőr meg­gyilkolásával gyanúsítottak: Lee Harvey Oswaldot. A 15 órás kihallgatás során Oswald ta­gadta a vádakat. Két nap múlva Oswald már halott. A Warren-bizottság megállapítá­sa szűkszavú: Kennedy elnököt Oswald, Oswaldot Ruby lőtte le — és kész. Mindkét gyilkos gyengeidegzetű, úgymond kö­zönséges őrült, s tettüket egye­dül, magányosan hajtották végre. Indíték? Nincs. Viszont vannak további kérdőjelek. Os­wald kihallgatásáról — állító­lag - nem készült jegyzőkönyv. Rubyéről sem, de az biztos, hogy ő igen jó kapcsolatban állt a dallasi rendőrséggel. Se < tekintélyes jogtudós, ügyvéd foglalkozott már a Kennedy-rejtéllyel. Egy angol ügyvéd, Michael Eddowes ti­zenhat esztendeje kutat bizo­nyítékok után. Tíz évvel ezelőtt mór kérte a bíróságot, hogy vizsgálják meg a holttestet. Az a gyanúja ugyanis, hogy a sírban nem Oswald fekszik. Szerinte a Kennedy-gyilkosság időpontjában nem Oswald volt Dallasban, hanem egy hason­mása. A kérdést többször el­utasították, de a közelmúltban a sír felnyitásához sikerült megnyernie az özvegy hozzá­járulását, valamint egy ameri­kai képviselő, Jerry Pittman tá­mogatását. Mit vár a brit ügyvéd az exhumálástól? Eddowes teóriá­ját három bizonyítékra építi föl: 1. a tetem szerinte öt centivel rövidebb, mint ameny- nyi az amerikai haditengeré­szet nyilvántartása szerint Os­wald volt; 2. Oswald állkap­csának egy részét eltávolítot­ták, de a letartóztatás után készült több tucat fényképen e műtétnek nyoma nem látszik, s a boncolási jegyzőkönyv sem tesz/róla említést; 3. Edgar Hoover, az FBI egykori nagy­hatalmú főnöke 1960-ban, vagyis még a gyilkosság előtt, éppen Oswaldról — saját ügy­nökéről — olyan bejelentést kapott, miszerint nincs kizárva annak lehetősége, hogy egy­szer fölbukkanhat a hasonmá­sa. Szeptember végén egy texa­si bíróság döntése egyelőre megakadályozta a sír felnyitá­sát, így Eddowes és segítőtár­sai a fellebbezést fontolgatják. Bármiképp is fordul az ügy, egy dolog bizonyos: még min­dig sok kérdőjel marad a tra­gikus 1963. november 22-i nap­ról és az azt követő esemé­nyekről. S. F. HÉT KGST-LEANY: Talán furcsa a cím, hiszen lengyel, szlovák, cseh, német, magyar, vietnami, orosz lány létezik — de KGST- leány? Pedig őket itt, a repülőgép szárnya alatt összeköti valami, akkor is, ha heten hét féle nyelven beszélnek. Egyformán bájosak, kedvesek, ügyesek, szolgálatkészek — egyszóval: légikisasszonyok. Szaktudásukat az NDK-ban, az Interflug versenyén mérték össze, s az eredmény: 1. a német, 2. a vietnami, 3. a cseh kislány. A Baranya megyei AGROKER Vállalat értesíti vásárlóit, hogy ALKATRÉSZOSZTÁLYA 1980. október 13-tól november 30-ig, az őszi munkák befejezéséig munkaidőn túl ügyeleti szolgalatot tart Az ügyeleti szolgálat munkanapokon 7-től 17 óráig, vasárnap 7—12 óráig tart. A BVM Dunaújvárosi Gyára hirdi gyártelepére 0 VILLANYSZERELŐKET, • LAKATOSOKAT, • BETONELEMGYÁRTÓKAT ÉS • VASVAZKOTOZŐKET jelentkezés : Pécs-Hird, vasútállomás mellett, a gyártelepen. Telefon: 12-744 I-346/19S0. a Mechanikai Laboratórium Pécsi felvételre keres: 0 elektroműszerészeket, 0 mechanikai műszerészeket, • esztergályos és marós szakmunkásokat, 0 szerszámgépek javításában jártas géplakatosokat, 0 szerkezeti lakatosokat, • vizsgázott hegesztőt, 0 bádogos szakmunkást, 0 gépész, illetve gyengeáramú szakon végzett szakközépiskolásokat, vagy gyakor­lattal rendelkező műszerészeket meós mun­kakörbe, 0 katonaviselt fényező szakmunkást, 0 betanított munkásokat, 0 segédmunkást. JELENTKEZÉS: Pécs-Kertváros, Szilva u. 1—3. Munkaügy

Next

/
Thumbnails
Contents