Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-24 / 263. szám

Dunántúli napló 1980. szeptember 24., szerda hírek 1980. SZEPTEMBER 24 , SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GELLERT nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.33 — nyug­szik 18.33 órakor. A Hold kél 19.01 — nyugszik 6.03 órakor. !lififr*f Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter meghívásá­ra kedden hivatalos látogatás­ra Budapestre érkezett Vasile Bulucea, a Román Szocialista Köztársaság szállítási és táv­közlési minisztere. A tárgyaló felek áttekintik a két ország közlekedési és postai-hírközlési együttműködésének időszerű kérdéseit. * Gaiai Gábornak, az írószö­vetség főtitkárának vezetésével iróküldöttség utazott kedden Szófiába, hogy részt vegyen ,,A népek világparlamentje a békééit" ülésein, ezt követően pedig a szeptember 29-én és 30- án sorra kerülő III. szófiai nemzetközi írótalálkozón. A küldöttség vezetője október 1- én és 2-án képviseli a magyar írókat, költőket, a bolgár író- szövetség IV. kongresszusán. Tegnap ülést tartott a Ba­ranya megyei Tanács tervgaz­dasági bizottsága Piti Zoltán tanácselnök-helyettes elnökleté­vel. A bizottság megtárgyalta a megye tanácsi gazdasága fejlesztésének hatodik ötéves tervkoncepcióját, amelyet jóvá­hagyás végett a Megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága mai ülésének a napirendjére tűz­tek. Megvizsgáltn a bizottság a folyamatban livő beruházá­sok és felújítások helyzetét, különös tekintettel a hatodik Ötéves tervi átmenet kérdései­re. Végezetül a tanács 1979. évi költségvetési és fejlesztési gazdálkodását tekintették át a bizottság tagjai. — Baromfiszállítás. A Baromfifeldolgozó Válla­latnál zavartalanul törté­nik az export szállítás. Naponta 8 vagon barom­fit dolgoznak fel, ennek 70 százaléka a Szovjet­unióba, Olaszországba és Kuwaitba kerül, a fenn­maradó 30 százalékot bel­földön értékesítik. Ma este MOZI Petőfi: A híd túl messze van (3) Kabaré (f7, 9) Kossuth: A híd túl messze van (10) A Nagy Medve fiai (f3, f5) Pokoli torony (f7) Ságvári: A kétdimenziós gyil­kos (4, 6; 8) Tanárképző Fő­iskola: Ragadozó madarak (5) Bizalom (f8) Heö. Műv. O.: Mondd, hogy mindent megte­szel értem (6) Vasas, Kodály: Négy bandita, tíz áldozat (fő) Mohács: Ki beszél itt szere­lemről? (6) Háztűznéző (8) Komló, Zrínyi: Bosszúvágy (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Az asszony, aki énekel (f5) Va­sárnapi szülők (f7) Harkány: Csendes amerikai Prágában (7 órakor) Várható időjárás szerda es­tig: időnként erősen megnö­vekvő felhőzet. Főként a dél­nyugati, nyugati országrészben elszórtan eső, zápor. Mérsé­kelt, napközben kissé élénkebb változó irányú szél. Elsősor­ban reggel és délelőtt több helyen köd. A nappali felme­legedés gyengül. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 19—24 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál kedden 11 órakor 18 fok volt. Ünnepi ülés Csendes őszi idő vérható A Baranya megyei ró­mai katolikus papság 1980. szeptember 23-án ünnepi ülésen emlékezett meg a katolikus papi bé­kemozgalom megalakulá­sa, valamint a Magyar Népköztársaság kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar között létre­jött megállapodás 30. év­fordulójáról. Az ünnepi beszédet Kele Pál, a ba­ranyai papi békebizottság megbízott titkára tartotta. Az ülésen részt vett és felszólalt Bíró Imre kano­nok, a katolikus papi .bé­kemozgalom főtitkára, az Elnöki Tanács tagja és Krasznai Antal, a Haza­fias Népfront megyei tit­kára. Ugyanebből az alka­lomból Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese fogadta a katolikus papi békemoz­galom vezetőit és beszél­getést folytatott velük idő­szerű politikai és egyház- politikai kérdésekről. A találkozón részt vett Krasz­nai Antal, a HNF megyei titkára és Kutas Antal me­gyei egyházügyi titkár. HETI IDŐ JÁRÁS-ELŐREJELZÉS Az elmúlt hét elejétől egy magasnyomású légköri képződ­mény határozta meg hazánk időjárását. Hét közepén — fő­leg az északkeleti országrész­ben — hűvösek voltak az éj­szakák, hajnalban 5 fok körüli hőmérsékleteket mértek, de a talaj mentén 0 fokhoz közeli értékek is előfordultak. A hét második felében lassú felme­legedés kezdődött. A maximu­mok eleinte még 20 fok köze­lében alakultak, e hét elejére már 25 fok körüli értékek vol­tak a jellemzőek. Mérséklődött az éjszakai lehűlés is. Csapa­dék az elmúlt időszakban nem volt. Általában kevés volt a felhő, sok a napsütés. A reg­geli órákban sok helyen párás, ködös idő alakult ki és ezeken a helyeken a nappali felmele­gedés is gyengébb volt. A következő egy hétben csendes őszi idő várható. A reggeli órákban sokfelé párás, ködös lesz az idő. Helyenként £ »■ mm l 5 >jr m HMUAS m m FELHŐS m SZELES —­m DBOT szfiuz ZMM Ml NŰOtt m ftyute a köd tartós lehet. Csapadék az időszak folyamán nem való­színű. A hőmérsékleti minimu­mok eleinte 8—13, később 21, 26 fok között várhatók, de a tartósan ködös helyeken né­hány fokkal alacsonyabb érté­kek lesznek a jellemzők. — Ároktisztítás. Meké- nyesen a Sásdi Talajjaví­tó Vállalat megkezdte az árkok tisztítását, mivel esős időben a víz nem tu­dott lefolyni és elöntötte az utcát. Möuenyvedelem — Irodalomtudományi szabadegyetem. Nyolc elő­adásból álló szabadegye­temi sorozatot indít októ­ber hetedikén a TIT Ba­ranya megyei Szervezete. A sorozat célja a modern irodalomtudomány leg­újabb eredményeinek a bemutatása valamint ezek hasznosítása az iskolai oktatásban. A három­hetenként megrendezésre kerülő előadásokat a ma­gyar felsőoktatási intéz­mények és az MTA Iroda­lomtudományi Intézetének munkatársai tartják. -A szabadegyetemre elsősor­ban általános és közép­iskolai tanárok jelentkezé­sét várják. — Orvoslakás rendelő­vel. Mágocson a Sásdi Költségvetési üzem 1,7 millió forint értékben or­voslakást épít rendelővel. A munkát egy hónapja kezdték, előreláthatóan decemberre már átadhat­ják az épületet. Megszűnnek a közületi mntorbenzin- és mntorolaj-utalványok A szeptember végén, októ­ber elején érő alma- és kör­tefákat a szüret befejezése után varasodás ellen' a jövő évi termés érdekében rézoxi- klorid hatóanyagú készítmény- nyel permetezzük. Szőlőben még a későn érő fajtákat sem szabad vegyszeres kezelésben részesíteni, mert a hűvösebb időben a szerek lebomlása hosszabb ideig tart, a várako­zási idők nem tarthatók be. A lassan bomló szerek marad­ványai a must erjedését gátol­ják, lassítják. A legtöbb szeri az alkohol kioldja a törköly­ből, mely a legkisebb mennyi­ségben is veszélyt jelent az átlagosnál nagyobb mérvű bor- fogyasztókra. Téves az a fel­fogás, hogy a növényvédősze­rek azonnal fejtik ki mérgező hatásukat. A folyamatos, kis­mérvű felhalmozódások a szer­vezetben egy későbbi időpont­ban is okozhatnak károsodást, amikor az előzőleg felhasznált szerekre már nem is gondo­lunk. A nagyüzemi pillangós terü­letekkel határos kiskertekben tnezei pocok betelepedés vár­ható az ősz folyamán. Védeke­zéshez Arvalin vagy Redentin 75 használható, amit a járatok­ba kell helyezni a csomagoló­anyagon feltüntetett előírások szerint. Gyümölcs és szőlő szaporító­anyagot csak államilag enge­délyezett faiskolai lerakatból vásároljunk. A telepítés előtti talajforga­tással egyidőben győződjünk meg a talajlakó kártevők — cserebogárpajorok, drótférgek — egyedszámáról is. Talajfer- tőtlenitésre Basudin 5 G szer­ből 100 négyzetméterre 35 dkg, Basudin 10 G szerből pedig 17.5 dkg szert kell a talajba bedolgozni. Dr. Frank József — Tejfehérje-konferen­cia. Ma és holnap — szeptember 24—25-én — Pécsett, a Technika Házá­ban tudományos ülést rendez a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kémiai tu­dományos osztályának élelmiszer-fehérje kutatási munkabizottsága, a Ma­gyar Tejipari Kutató Inté­zet és a Tejtermékek El­lenőrző Állomása, a TEA. A kétnapos országos tudo­mányos konferencia célja: elősegíteni kutatási ered­mények gyakorlati alkal­mazását. — Energiatakarékosság. Energiagazdálkodás és energiatakarékosság az építőiparban címmel Metz­ger Tibor, BÉV ipari fő­mérnök tart előadást szeptember 25-én 14 óra­kor Pécsett, a Technika Háza Széchenyi klubjá­ban. ♦ Halálozás Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy drága jó férjem, édesapánk, fiam, testvérem, sógorunk, vejünk, GÉCZI SÁNDOR seliyei lakos 41 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. 1980. szeptember 26-án dél­után 14.00 órakor a seliyei te­metőben helyezzük örök nyu­galomra. Minden külön értesí­tés helyett. A gyászoló család. A seliyei Dráva menti Áfész igazgatósága és társadalmi szervezetei mély megrendülés­sel tudatják, hogy munkatár­suk, GÉCZI SÁNDOR műszaki vezető tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1980. szeptember 26- án 14.00 órakor lesz a seliyei temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Az ÁFOR értesíti a közületi felhasználókat, hogy az ér­vényben lévő közületi motor­benzin-, valamint motorolaj- utalványok 1980. szeptembei 30-ával lejárnak. Október 1-től — a nehézipari miniszter most megjelent rendelete értelmé­ben — új motorbenzin- és mo­torolaj-utalványokat az ÁFOR nem hoz forgalomba. 1980. ok­tóber 1-től a töltőállomásoknál csak készpénzfizetés ellenében — kirendeltségeken, telepeken csak hiteleladás formájában — vásárolhatók ezek a termékek. A vásárláskor az eladóhelyek a belkereskedelmi miniszter rendelete értelmében sem számlát, sem másféle igazolást nem adnak (menetlevélen sem). A lejárt közületi utalvá­nyokat az ÁFOR 1980. októbei 1-től december 31-ig kezelési költség nélkül, a további egy­éves elévülési időszakon belül kezelési költség felszámításá­val váltja vissza. A gázolajra és könnyű kénmentes tüzelő­olajra szóló utalványok tovább­ra is fennmaradnak, ezek for­galmazási rendje változatlan. Halólo« bálnát. Tegnap délelőtt Klauz István M éves marcali lakos Szigetváron Botykapeterd felé közlekedett a 6-os főúton Trabant Hycomat gépkocsijával. Szigetvár közelében, a 229-es kilométerkőnél a motorház teteje felcsapódott, s emiatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szem­ben szabályosan közlekedő Pitz István 41 éves gépkocsivezető áltat vezetett pótkocsis tehergépkocsival. A baleset következté­ben Klauz István a helyszínen életét vesztette.. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Fűtől — fáig. 8.56: Beszélni nehéz. 9.08: Opera­áriák. 9.44: Kis magyar nép­rajz. 10.05: Kagylózene. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Zenekari muzsika. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslá­gerek. 13.20: Dzsesszmelódiák. 14.21: A Magyar Rádió nép­zenei fesztiválja. 15.10: Mau­rice André felvételeiből. 15.20: MR 10—14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Operettfelvéte­lekből. 16.40: Holnap közvetít­jük. 17.07: Csavaros ügy. Ri­port. 17.32: Népszerű fúvósát­iratok. 17.45: Magyar zeneszer­zők. 19.15: Gondolat. 20.00: Közvetítés a Magyarország— Spanyolország válogatott lab­darúgó-mérkőzés II. félidejéről. 20.50: Verbunkosok, nóták. 21.21: Új lemezeinkből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Esti hangverseny. 23.30: Opera­részletek. 0.10: Gregorián dal­lamok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Polkák fúvószenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Zenés játékokból. 10.00: Zene- délelőtt. 11.30: A Szabó csa­lád. 12.00: Nóták. 12.33: Tánc­zenei koktél. 13.20: Tolmácsok. II. rész. 13.30: Színes szőttes. 14.00: A Petőfi' rádió zenés délutánja. 17.30: ötödik sebes­ség. 18.33: Operett. 19.00: Közvetítés a Magyarország— Spanyolország válogatott lab­darúgó-mérkőzésről. I. félidő. 19.50: A beat kedvelőinek. 20.38: Csodaforrások mellett. Szórakoztató műsor. 22.17: De- seő Csaba szerzeményeiből. 23.15: öszéji muzsika. HARMADIK MŰSOR 9.00: Etika és filozófia kö­zépiskolásoknak. 9.30: Szimfo­nikus zene. 10.40: A debreceni dzsessznapok felvételeiből. 11.05: Nagy mesterek kamara­zenéjéből. 13.07: BaroklP mu­zsika. 15.00: Operakettősök. 15.43: A hangszeres zene kez­detei Umbriában. 16.08: Szűcs Lóránt zongorázik. 16.36: Az orvosgenetikus. 16.51: öt föld­rész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Kórusok, hangszerszólók. 19.15: Magnó­ról, magnóra. 19.05: Iskolará­dió. 19.35: Operarészletek. 22.03: A háborúnak vége. Tol­nai Gáborral beszélget Kab- debó Lóránt. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét köz­ben. Aktuális, zenés magazin. Szerkesztő: Borsos József. A tartalomból: A Mecsek-tej. — A villányi oportó. — A szer­kesztőség postája. — Új fil­mek a mozik műsorán. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. Hírek. — Harmonikaszóló. — Pest kör­nyéki szerbek. Zenés riportmű­sor. 19.00: Német nyelvű mű­sor. Fiatalok félórája: Hírek, tudósítások. —' Az első lépé­sek. Riport a Kossuth Lajos gimnáziumból. — A popvilág híreiből. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.30: Tévétorna (ism., sz.). 8.35: Angol nyelv középiskola IV. osztályának (sz.). 8.50: Delta (ism.). 9.10: Nyitott bo­ríték (ism.). 9.40: A hét Cerví fivér. Olasz film (ism., sz.). 11.20: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 16.00: Hírek. 16.05: Kisfilm-összeállítás. 1. Szép tájak (sz.). 2. Barátaink. 16.35: A szegények kapitánya. Román film. 18.15: Reklám. 18.25: Staféta (sz.). 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. 18.40: Esti mese. 18.50: Ma­gyarország—Spanyolország vá­logatott labdarúgó-mérkőzés (sz.). A szünetben: Reklám. 20.45: Reklám. 20.55: Tévétor­na (sz.). 21.00: Tv-híradó (sz.) 21.30: Unokáink is látni fog­ják . . . 22.10: Női kosárlabda Európa-bajnokság (sz.). Kb. 23.30: Tv-híradó 2. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 18.45: A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió műsora. 19.05: Reklám. 19.10: Az eső­kabátos ember. Francia filmvíg­játék. 21.00: Tv-híradó (sz.). 21.30: Világszínpad (sz.). JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tv­napló. 18.35: Tv-naptár. 18.45: Szézám utca —• gyermekműsor. 19.15: Művelődési adás. 19.25: Dokumentumfilm. 19.45: Ama­tőr stúdió. 20.15: Rajzfilm. 21.00: Szabad szerda. 22.30: Komolyzene. 23.30: Dokumen­tumfilm. MÁSODIK MŰSOR 16.55: Kosárlabda EB. 18.30: Dokumentumfilm. 19.15: Drá­masorozat. 20.55: Ma este. 21.00: BITEF, egy előadás közvetítése. 22.15: Huszonnégy óra. 22.20: Tegnap, ma, hol­nap. 22.35: Válogatás az is­kolatelevízió műsorából. 23.05: Komolyzene. — Csorba Győző versei­ből összeállított nyilvános irodalmi estre hívja a versbarát közönséget szep­tember 29-én este 7 órára a Doktor Sándor Műve­lődési Központ nagyter­mébe a házigazda mű­velődési otthon és a Ma­gyar Rádió irodalmi osz­tálya. Az est a rádió Ma­gyar Múzsa című soroza­tának részeként ad ran­gos válogatást Csorba Győző verseiből. — Próbaüzem. Növelt teljesítményű, komplett cukorrépa-betakarító gép­sort próbáltak ki tegnap a szentlőrinci Úttörő Tsz- ben. A szekszárdi Mező­gép hárommenetes, hat­soros fejező, kiszedő és felszedő-rakodó gépének teljesítménye eléri a fran­cia kombájnét. Csütörtök­től napi 10 vagon cukor­répát szállít Kaposvárra a szövetkezet. ♦ Esküvő FANCSIK ERIKA és TÓTH JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket,' barátainkat, hogy 1980. szeptember 27-én 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). BORSAY AGNES és KOVÁCS ALEKSZANDR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1980. szeptember 27-én 16.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK Áramszünet lesz szeptember 26-ig 8—16 óráig Pécsett a Ja- kabhegyi úton, a Pacsirta ut­cában és a Bagoly dűlőben. & Áramszünet lesz szeptember 25—26-án, 8—15 óráig a Szi­geti út északi oldalán, a Gyü­mölcs u., Meggyfa u. közötti szakaszon. k Az Autóközlekedési Taninté­zet közúti tarifőri (bevétel-el­lenőri szaktanfolyamot indít. A hallgatók a középfokú szaktan- folyam elvégzése után képesí­tett tarifőri (bevétel-ellenőri) oklevelet kapnak I Jelentkezni lehet: Pécs, Hengermalom u. 4. sz. alatt, szombat kivételé­vel naponta 8—16.30 óráig (pénteken 15.30 óráig), az I. em. 31-es irodahelyiségben. * A Dél-dunántúli Gázszolgál­tató Vállalat gazdasági, párt, szakszervezeti és KISZ vezető­sége 1980. szeptember 26-án, (pénteken) 15 órakor tartja meg a nyugdíjasok találkozó­ját, melyre ezúton szeretettel meghívjuk a vállalatunk nyug­díjasait. Az ünnepség helye: a vállalat Pécs, Felszabadulás u. 107. svam alatti kultúr­terme. A szakszervezeti bizott­ság. * Áramszünet lesz f. hó 24. és 25-én 7—16 óráig Keszü, Gyód, Kökény, Pogány reptér, Regé­nye, Mólom, Péterpuszta ál­tal határolt területen. PÉCS SZÜLETTEK: Pápai Mónika, Kovács Gábor, Kecskés Melinda, Kőszegi László, Petrowics Ferenc, Rajnai Norbert, Varga Attila, Bakk Lívia, Deák Sza­bolcs, Grim Barbara, Dlusztus Ve­ronika, Müller Anita, Régért Ri- chárd, Bernát József, Pocskay Anett, Konstanzer János, Pancsó Jenő, Sza­bó Tünde, Sóki Andor, Braun Zsolt, Sztázics Edit, Pankász Anikó, Tóth Krisztina, Baán Szilvia, Zétényi Ka­talin, Kádár József, Balázs László, Kohajda László, Győrfi Zoltán, Pa- rádi Attila, Schum Izabella, Báro- novics István. Borbás Ilona, Lugasi Hajnalka, Teleki Zsófia, Szép Olivér, Kárpáti András, Dudás Zoltán, Sas­vári János, Harmat Bernadett, Ró­zsahegyi Gábor, Rózsahegyi Zoltán, Kollár Zoltán, Martin Orsolya, Var­ga Gábor, Bényei József, Róna Gi­zella, Szopka Mihály. Maszler Sza­bolcs, Kiss Anna, Szinánovics Erika, Kuthy Orsolya, Bodor Bernadett, Jászkai Krisztina, Boskovics Mária, Németh András. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Simon Ferenc és Neurirth Éva, Túri László és Túri Erzsébet, Peti Csaba és Óvári Judit, Liber László és Kerék Ágnes, Horváth László és Jakab Rita, Ondók Sándor és Góts Zsuzsanna, Dr. Gyulai Béla és Mol­nár Erika, Szabó László és Deutsch Anna, Puskás Ferenc és Arthoffer Ilona, Németh István és Sülé Mária, Varga Viktor és Hirt Julianna, Propszt József és Szalai Izabella, Szabó János és Dunai Edit, Csősz Dezső és Völgyi Mária, Komonszky László és Bogdán Mária, Vágner Antal és Sebők Anikó, Réti Ferenc és Pintér Borbála, Göttlinger János és Kerekes Erika. MEGHALTAK Simon Imréné Vas Mária, Vátyi Julianna, Horváth Mihályné Galamb Mária, Szélig Györgyné Brambauer Margit, Schifrich István, Várnai Jó­zsef, Szentesi Bálint, Frank János, Kis Antalné Koch Erzsébet, Magyar Károlyné Petre Erzsébet, Haluska Istvánné Józsa Erzsébet, Stenger Fülöpné Apfel Erzsébet, Kréninger Mihályné Horváth Rozália, Sági Pálné Kollár Mária, Antal István, Nagy Istvánné Tamás Mária, Orosz Jánosné Bukovic Verona, Cselényi István, Heidegger János, Ulmer Já­nosné Szandtner Borbála, Tóthpál Lászlóné Duzsai Etelka, Takács Ár­pád, Varga Rudolfné Szalai Jolán, Báronovics József, Varga István, Ko­vács Ferenc, Bertha Jánosné Bayer Etelka, Kiss Jenő, Klárics Péterné Sztojkovics Mária, Nádor Géza, Horváth Béla, Balogh Sándor, Kovács Kálmánná Vinter Ilona, Ragoncsa Zoltán, Végh Józsefné Dorusják Er­zsébet, Illés Lajosné Gál Anna, Szedeli Gyuláné Nagy Ilona, Sütő Lajos, Netler György, Szalai Lajos, Babos János, Báli János, Boldog Mártonná Kelemen Teréz, Holub Er­nő, Szabó Lajos, Oláh Sándor, Al­más! Zoltán, Rajeczki János, Krizsán István, Radochay Adámné Schmidt Katalin, Hlaszni Lajos, Kocziper Márkné Vizgót Teréz. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek bel betegek ré­szére, Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt seliyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklini­ka, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a me­gye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: Me­gyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Kor­vin O. u. 23., tel.: 11-169, Munkácsy M. u. rendelőinté­zet, ügyeleti bejáró, tel.: 12-812, Veress E. u. rendelő- intézet, tel.: 15-833. Gyermek betegek részére: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyermekpoli- klinika, földszinti bejárat, tel.: 10-895. Fogászati ügyelet: Munkácsy M. u. ügyeleti he­lyiség, tel.: 12-812. Minden es­te 7 órától reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1., 10 3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81., 10 8. sz. gyógyszer­tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10 '7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. — Három nyeremény­autó. A legutóbbi gépko­csinyeremény sorsoláson három komlói betétkönyv­tulajdonos nyert személy- gépkocsit.

Next

/
Thumbnails
Contents