Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)
1980-09-21 / 260. szám
Európai színvonal ... Évi 48 millió tégla az új görcsönyi téglagyárból. A modern B—30-as talazóanyagot gyártják, ami négy hagyományos téglának felel meg . .. Egy évtizede ilyen címekkel jelentek meg híradások az épülő új görcsönyi téglagyárról. És azóta? Az idei — talán az első reális — terv 27,5 millió hagyományosnak megfelelő téglát vár a gyáriaktól. Várhatóan idén először teljesítik a tervet, sőt, majd 3 millióval túlteljesítik. o — Mitől függ a tégla minősége? Az üzemvezető Péter József meglepődik a kérdésen. Erre még a kezdő téglásnak is kapásból kell felelnie. —• Az agyagtól, a technológiától és az emberektől. — És mitől függ, hogy a második évtizedében lévő gyár legalább megközelítse ezt a mennyiséget, amit a tervezésekor megálmodtak? Elmosolyodik. — Az agyagtól, a technológiától és egyre inkább az emberektől. — A három közül melyiken tudnak változtatni? — Az agyagon sajnos nem. Keverjük, érleljük, de többet nem tehetünk. Tégláink a legszigorúbb minőségi vizsgálatokon is kiváló osztályzatot kaptak, egyetlen szépséghibájuk: az agyag miatt ridegen égnek ki, ezért törékenyek. Szénbeke- veréses módszerrel égetünk, idén már elértük, hogy a korábbi 8—9 féle szén helyett csak kétfélét kapunk, ezzel is termelékenyebbek lettünk és javult a minőség. Ugyanilyen kedvező változást várunk az új présgéptől. Legtöbbet dolgozóinknak köszönhetünk, munkájuk nyomán a kegyetlenül nehéz évek, ha nem is nyomtalanul, de elmúltak. Tíz éve ezt várják tőlünk és mi is magunktól. e A főművezető, Lerch Miklós kilenc éve került Cörcsönybe, előtte kétszer ennyi ideig tanulta, irányította a téglás szakmát és a termelést nem egy baranyai téglagyárban. Pécsről jár ki naponta többedmagával, a gyári mikrobusszal. Az agyagbányóhoz 600 méter hosszú futószalag mellett baktatunk. Balról hatalmas, már korábban kitermelt agyaggödör tátong, a mélységet lassan feltölti a téglatörmelék. A futószalagról levett agyagrög szét- morzsállik az ujjaim között. — Az igazi agyag képlékeny, gyurmás és nem málik szét. ütésre ezért ilyen kényes a téglánk. Ez van, ebből termelünk. Felérünk. Előttünk kanalas markoló fogyasztja a felhordott agyaggúlát. Kis házikóban a csoportvezető és bányagépész Gertner Ede kimutat az ablakon. — Ezt tavaly újítottuk fel, most a mélykotrót javítjuk, bár már rég megérett a főjavításra. Gyakorta leállnak a gépek, ezért költöztünk fel mi is ide, hogy mindig itt legyünk a helyszínen. — A kezdettől itt dolgozik? — Nem, hét éve hívott át tmk-s csoportvezetőnek az akkori vezető a pécsi tatarozótól, ott lakatos csoportvezető voltam. — Megérte a cserét? — Is-is. Az elején nagyon nehéz volt, sok volt a hozzá nem értő, alibimelós, gyakran álltak a gépek, mert nem értettek hozzá, tönkretették, sokszor szándékosan, hogy lazíthassanak. Eleget mérgelődtem. Bevallom, az elején elátkoztam magam a munkahelyváltoztatásért. Az utóbbi két évben már más a helyzet, gyökeresen megváltozott a szemlélet: a dolgozók többsége magáénak érzi a gyárat, a gépeket, a vezetés meg tartja magát ahhoz, hogy nem létszám kell, hanem dolgozó. Aki ráver, az jól keres. — Az anyagi ösztönzés önt hogyan érinti? — Ha áll a gép, az nekem nem számít anyagilag, csak erkölcsileg. A negyvenkettedik, munkában töltött évemet taposom, nálam ez is húzóerő. Miattam ne essen ki egy gép sem a termelésből. Ha a gépkezelő nem figyel, nem veszi észre, nem szól időben, hogy valami baj van és leáll, a kieső időt megérzi a borítékban. Három év múlva nyugdíjba megy. — Mit fog csinálni? — Nem tudom. Érzem, nem tudok leállni. Most is bármikor beugrók helyettesíteni, ha kérnek rá. Ez anyagilag jól jön a nyugdíj előtt, de nemcsak azért A domb mögött hárman javítják a VK 30-as mélykotrót: a láncok csúszó- és kopólécei, a csapszegek, a perselyek és a kanalak már várták ezt az egynapos pihentőt. Kovács József a kotró kezelője —, egyben lakatos is —, megnyugtat. — Nincs semmi baj. Azért állítottuk le, hogy a fáradt, kopott, megnyúlt alkatrészeket kicseréljük. Holnaptól ismét dolgozik. Az a fő, hogy a gép mindig menjen és tele legyen a tároló. — Mióta van a kotrón? — Egy éve. A gyár indulásától a lenti műhelyben dolgoztam, egyébként 21 éve vagyok a cégnél. Kell a pénz, a faluban építkezünk, a Pelikán-telepen. Elég volt évekig bejárónak lenni. Itt vettem kedvezménnyel a harmad- és negyedosztályú blokktéglát. — A minőségükkel elégedett? — Nem szidtak a kőművesek. Idős Illés Elemér egy éve nyugdíjasként dolgozik. — Otthon egyedül élek, meghalt a feleségem. Meg aztán 43 év és kilenc hónap után már nem tudok munka nélkül meglenni. Itt mindenki megismert a kilenc év alatt, tudják, hogy mit tudok dolgozni. Szép nyugdíjam van, ehhez kétezer körül keresek, van öt gyerekem, és tíz unokám, és ezer helye a pénznek. Hármójuk közül a legfiatalabb lakatos, a 26 éves Kovács Géza. Pécsi, de Szőkére nősült, onnan járt a Volánhoz, egy éve megelégelte a kora reggeli indulást és az esti hazaérkezést. — Ide háromnegyed hatkor indulok és kora délután otthon vagyok, emellett a pénz is több. Volt már 5800 forintom is, a munkától függően. Az agyagbányák ha esik, ha fúj, télen, nyáron termelnie kell. o Indulunk vissza az üzemcsarnokhoz. Akácos, bozótos részre mutat útikalauzom: — Négy éve még itt ment a vasút, az hozta be a csarnokig a szenet és vitte a téglát. Megszüntetése nagy pofon volt a gyárnak. De nemcsak a vasút megszüntetése változtatott a gyár helyzetén, a kitartó „fejgyúró- sok" is formálták a gyár arculatát. Kezdésnél 180—200-an dolgoztak, ma már 120 fővel többen gyártanak, mint akkor. A csodagyárnak beharangozott téglaipari üzemben sem az agyag minősége, sem a gépek teljesítménye nem érte el azt a szintet, amire alapozták, az emberek meg . . . Kudarc kudarcot ért, átjáróház lett a gyár, el- keserítően sok volt a fegyelem- sértés, a hozzánemértésnél már csak az italozás volt nagyobb. Gyakori volt az üzemi baleset. Teljesíthetetlen tervek, elmarasztalások, megcsappant önbizalom, pánikhangulat jellemezték éveken át a görcsönyi téglagyárat, mely a téglaipari üzemek közül már indulástól a tervezett elsőből utolsó lett. Amit elrontottak, azt évek kitartó munkájával helyrehozták. o A csarnokban a két indulástól termelő présgép közül már csak egy dolgozik, a másik helyére nemrég szerelték fel az újat. Lakatosok és műszakiak serénykednek, időnként beindítják, ellenőrzik, hogy a szájnyíláson méretszabatosan jön-e ki a 21 lyukú agyagcsík, a vágóautomata drótszála méretre vágja-e a téglát. A nyüzsgés oka: próbajáratás. Rövidesen üzemkész lesz a prés és akkor már több és jobb minőségű termékkel rukkolhatnak ki. A régi présgépből kijövő és szétvágott nyerstéglákat lécpárokon hatosával fogadja az emelőrendszer, mikor megtelt, a „tolópados” házaspár, Béni József és felesége, kitolókocsival emeli át a 40 lécpáron pihenő 240 nyerstéglát, ök ketten kézzel és gépi segítséggel könnyedén mozgatják a majd 3 tonna súly alatt meg-megbillenő 3 méter magas kitolókocsit. — Hogy bírják? — Ketten kiteszünk vagy egy mázsát összesen, de ez nem számít. Az elején nehezebb volt, aztán belejöttünk a fogásokba. Műszakonként 80—100 kocsirakományt gurítunk a szárítóig, de eltoltunk már 150-et is. Megéri, ketten 8000 alatt ritkán keresünk. — Háztartásbeli voltam. Amikor a nagyobbik fiam főiskolára, a kisebb szakmát tanulni ment, eljöttem a férjem után. Már megszoktam ezt a nehéz munkát, a pénz is jól jön. Ha addig bírom, innen megyek nyugdíjba —, mondja Béni lózseiné. A legnehezebb fizikai munkát hárman végzik, a szárítóból érkező téglákat kézzel rakják a kemencekocsira, egyre- egyre 1050 darabot. Ignácz Mihály cipész volt, 5 éve hagyta ott a ktsz-t. — Itt, Görcsönyben építkeztem, örültem, ha túlórával ösz- szejött a 3—3.500 forint. Igaz, itt sokkal nehezebb, de 5000-en felül keresek és nem kell bejárnom Pécsre. A nagyobbik lányom már önálló kereső, a kisebbik beteges, a feleségem, aki szintén itt dolgozott a gyárban, már négy éve otthon van vele. Hát ezért rakom a kemencekocsit. Elmagyarázza: mindig az első emberre hárul a legtöbb tégla levétele, a szárított tégla van vagy 10 kiló, a kemencekocsi megrakásáért 35 forintot kapnak. Egy műszakban megpakolnak hárman 13—14 kocsival. Ez —, ha jól számolom —, 136— 147 000 kiló súly megmozgatását jelenti összesen. Asztalos volt a Pécsi Bútorgyárban Csordás József, aztán a Pelikán Lakásépítő Szövetkezetnél befizettek egy 3 és félszobás, garázsos lakásra. Talán idén decemberben már beköltözhetnek. —> Visszamegy a szakmájába? —• Ott örültem, ha összejött a 3200 forint. Itt a két és fél év alatt havi 5000-nél még nem vittem haza kevesebbet. A feleségem a kemencénél dolgozik. Vettünk már Trabantot, és a bútorok kivételével a lakásba is szinte mindent. Nehéz volt megszokni, de kellett a pénz. Rövidesen talán ismét asztalos leszek. A kemencébe gombnyomással indítja a megpakolt kocsikat Mátics János, rajta múlik, hogy milyenre égnek ki a téglák. — A Zsolnay Gyárból jöttem át, mikor lebontották a széntüzelésű kemencét. Az nehezebb volt, nagyobb szakértelmet kívánt, és minden rám volt bízva, de itt is észnél kell ám lenni! Már nyugdíjban lehetnék, a kemence-szolgálat miatt járna három év korkedvezmény, ha kérvényeztem volna. Látja, itt vagyok. A térmester Csábi Lajos, a „villámhárító” a gyár és a vevők között, ő adja ki a kész téglát. — Jobb lenne, ha ütemezhetnénk a kiszállítást, mert néha annyian jönnek, hogy csak egymást zavarják és bosszantják, és nem is jut mindenkinek. Általában naponta elviszik a gyár termelését, 20—25 000-es forgalom még nyugodt tempót tesz lehetővé, de azon felül már... A vevő válogat aszerint, hogy hányadosztályú téglát fizetett be. Hiába kérjük, hogy a rakatban lévő gyengébb minőségűt tegyék félre, ők félredobálják és így rengeteget ösz- szetörnek belőle. Ez is a gyár kára. Most már az ÉPFU és a Volán is végez egységrakatos szállítást, ez kevesebb töréssel jár és jobban szervezhető. Remélem, erre fogunk teljesen áttérni. Téglánkért még Kecskemétről is jönnek . .. © Végezetül ismét Péter József: — Az új törő, a nagyobb simahenger és az új présgép beállításával még többre leszünk képesek. Ez újabb sikerélményt, jobb munkahelyi közérzetet és a végzett munka arányában vastagodó borítékot jelent dolgozóinknak. Idén már negyedévkor és félévkor is fizethettünk prémiumot tervteljesítésért. Megnyugtató, hogy már nemcsak a munka és a pénz tartja itt az embereket. Érdemes volt kérni, megkövetelni, kemény hangon vagy szép szóval győzködni embereinket. Már nemcsak a kezük, de a fejük is partner. © Délután 4 óra: véget ért a délelőtti műszak. A dolgozók kitakarítva adják át a munkahelyüket, az este 8 órai második műszakba lépőknek. A nemrég átalakított vállfás öltözőből a zuhanyozás után utcai ruhában lépnek ki. A szatyrok alján a gyári büfében vásárolt tej, kenyér. Amiatt sem kell idegeskedniük, hogy mire hazaérnek, zárva van a bolt. Figyelem az arcukat. Fáradtak, van, amelyik bosszús. A megszokott 15— 16 000 helyett csak 11 500 téglát termeltek, a gép meghibásodott. A mikrobuszok várják, hogy hazavigyék őket Pécsre, Szent- lőrincre s a közeli, távolabbi településekre. Murányi László Vedersoros kotró emeli ki az alapanyagot a közeli bányában A legnehezebb műveletek egyike a kemencerokás. Képünkön Csordás József és Ignác Mihály, okik egy műszakban közel 100 tonna nyerstéglát raknak az alagútkemencébe. Proksza László felvételei Nagy teljesítményű szovjet vákuumprések munka közben I Téglacsata i Görcsönyben
