Dunántúli Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 240-269. szám)

1980-09-18 / 257. szám

1980. szeptember 18., csütörtök Dunántúli napló 5 Magyar—etiópiai közös közlemény Addisz Abebában közös köz­leményt adtak ki Losonczi Pál­nak, az Elnöki Tanács elnöké­nek a szocialista Etiópiában tett hivatalos baráti látogqfá- sáról. A dokumentum szerint a Mengisztu Hailé Mariammal, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács és az Etiópiái Dolgozók Pártja megszervezésére alakult bizottságának elnökével, a for­radalmi hadsereg főparancsno­kával folytatott megbeszélések szívélyes baráti légkörben foly­tak. A két vezető tájékoztatta egy­mást országa belső fejlődésé­ről. Losonczi Pál méltatta az etiópiai népnek az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács ve­zetésével társadalmi és gazda­sági rendszere átalakításában elért eredményeit és az etiópiai nép harcát, amellyel meqvédte forradalmát, megőrizte függet­lenségét és területi egységét az imperializmus és a külső és belső reakció támadásával szemben. A magyar nép, párt és kormány elismeréséről és tel­jes támogatásáról biztosította az etiópiai nép harcát, amelyet a forradalom, a kultúra és a nem­zetgazdaság fejlesztése, az írástudatlanság felszámolása érdekében folytat. Naqyra ér­tékelte az Etiópiai Dolqozók Pártja megszervezésére alakult bizottságának létrehozását és első kongresszusát. Losonczi Pál méltatta azt a támogatást, amelyet a szocia­lista Etiópia nyújt az imperializ­mus, kolonializmus és faji meg. különböztetés ellen küzdő afri­kai erőknek. Elismerőleg szólt a szocialista Etiópia pozitív és aktív szerepéről az ENSZ-ben, az AESZ-ben és az el nem kö­telezett országok mozgalmában, valamint az AESZ és az el nem kötelezettek antiimperialista fellépését erősítő tevékenysé­géről. Mengisztu Hailé Mariam őszinte köszönetét fejezte ki azért az igazi internacionalista segítségért, amelyet a Magyar Népköztársaság nyújtott a szo­cialista Etiópia kormányának és népének a forradalom eredmé­nyei megszilárdításához, az or­szág egysége és területi sérthe­tetlensége megvédéséhez, Men­gisztu Hailé Mariam méltatta a magyar népnek a párt és a kormány vezetésével a fejlett szocializmus építésében elért eredményeit, valamint Magyar- ország aktív és építő külpoliti­káját, amely a szocializmus és az internacionalizmus elvein alapul. A tárgyalófelek elégedetten nyilatkoztak a Magyar Népköz- társaság és a szocialista Etiópia közötti elvtársi kapcsolatokról és hangsúlyozták meggyőződé­süket, hogy a két ország közötti gazdasági, tudományos, kultu­rális és műszaki eqyüttműködés a jövőben is tovább erősödik. Ennek értelmében aláírták a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést, a műszaki-tudományos, kulturális­tudományos és oktatásügyi eqyüttműködési egyezményeket. Megállapodtak kormányközi gazdasági vegyes bizottság lét­rehozásában is. A két államfő megállapította, hogy nézeteik a nemzetközi helyzet fő kérdéseiben meg­egyeznek. Véleményük szerint a nemzetközi helyzet rosszabbo­dott oz imperialista és a nem­zetközi reakciós erők ama te­vékenysége következtében, amely az enyhülési folyamat feltartóztatására, a katonai erőfölény megszerzésére, a fegyverkezési verseny fokozá­sára irányul. Ezért a két vezető erőteljesen hangsúlyozta az enyhülés fenntartásának és megszilárdításának fontosságát és azt, hogy az enyhülést kato­nai térre is ki kell terjeszteni, hogy elháruljon a nukleáris háború veszélye. Mindkét fél nagy jelentősé­get tulajdonított a fegyverkezési verseny megszüntetésének, az általános és teljes leszerelés megvalósításának, beleértve a nukleáris leszerelést is. Tová- bá annak, hogy a világ béké­je és biztonsága megerősödjék és az egész emberiség haladó irányba fejlődjék. Elítélték a lázas ütemű nukleáris és hagyo­mányos fegyverkezést, a nukleá­ris és más tömegpusztító fegy­verek gyártását és felhalmozá­sát és a nukleáris fegyverek Nyugat-Európába való telepí­tését. Kijelentették, hogy az impe­rializmus és a nemzetközi reak­ció erőinek az afrikai kontinens ügyeibe való beavatkozása sú­lyosan fenyegeti o kontinens népeinek egységét és szolida­ritását az imperializmus, kolo­nializmus és faji megkülönböz­tetés ellen vívott harcukban. Hangsúlyozták, hogy tovább kell erősíteni az afrikai állomok imperialista- és kolonialista-el. lenes harcát, a haladó afrikai állomok közös álláspontját és azt, hogy egyeztessék akcióikat a szocialista országokkal és a világ haladó, békeszerető erői­vel. Alaposan.áttekintve az Afrika szarván kialakult helyzetet, o két fél egyetértett abban, hogy az aknamunka és más ellensé­ges cselekedetek beszüntetése, a területi követelések feladása és o szuverenitás, a területi in­tegritás, a határok sértnetetlen- séqe és a mások belügyeibe való be nem avatkozás kölcsö­nös tiszteletben tartása alap­vető követelmény a térség bé­kéjének és biztonságának fenn. tartásához. Megállapították: súlyosan veszélyezteti a térség békéjét és biztonságát az, hogy Szomália sorozatosan megsérti ezeket az elveket.. Ebben az összefüggésben a két fél elítél­te az új amerikai támaszpontok létesítését Szomália területén, amely ösztönzi Szomália szom­szédai elleni terjeszkedő, terü­leti követeléseit és fenyegeti mind a szocialista Etiópia, mind az egész térség békéjét és biztonságát. Követelik a tá­maszpontok felszámolását. Mindkét fél támogatja, hogy a Vörös-tenger térségét mente­sítsék az imperialista beavat­kozástól, és hogy a tengerparti államok a békés egymás mellett élés és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvei­nek alapján erősítsék és fej­lesszék jószomszédi kapcsolatai­kat. Mindkét fél elítélte az impe­rialistái államok manővereit, amelyek katonai erőknek az Indiai-óceán és a Perzsa-öböl térségében való összpontosítá­sára irányulnak, katonai poli­tikai tömbök létrehozásával, meglevő katonai bázisaik ki- terjesztésével és újak kialakítá­sával kísérleteznek. Megerősí­tették, hoqy támogatják a tér­ségi békeövezetté nyilvánítását. Mindkét vezető testvéri szo­lidaritásáról és teljes segítség­ről biztosította az Afgán De­mokratikus Köztársaság népét a szocialista társadalom építé­séért vívott harcában, nemzeti szuverenitásának és területi integritásának megőrzésében. Eltítélték az ország belügyeibe való beavatkozást, az imperia­lizmus és a nemzetközi reakció aknamunkáját. Mindkét fél támogatásáról biztosította a Kambodzsai Nép- köztársaság kormányát, az or­szág egyedüli, jogos képviselő- jét. A látogatás végén mindkét fél elégedetten állapította meg, hogy tárgyalásaik jelentősen hozzájárultak a Magyar Nép- köztársaság és a szocialista Etiópia közötti baráti kapcsola­tok és minden téren történő együttműködésük további ki- szélesítéséhez és megerősítésé­hez. Losonczi Pál őszinte köszöne­tét fejezte ki a szocialista Etió­pia népének és kormányának a meleg és testvéri vendégszere­tetért, amelyben őt és kíséretét részesítették. Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kádár János, az MSZMP KB első titkára és a saját ne­vében meghívta Mengisztu Hai­lé Mariamot, a szocialista Etió­pia Ideiglenes Katonai Kor­mányzó Tanácsának és az Etió­piái Dolgozók Pártja megszer­vezésére olakult bizottságának elnökét, a forradalmi hadseregi főparancsnokát hivatalos baráti látogatásra. A meghívást öröm­mel elfogadták. A látogatás időpontját diplomáciai úton egyeztetik. NAGYVILÁGBAN Berlinben tartják az Interparlamentáris Unió konferenciáját. Képünkön: az értekezleten részt vevő Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára és o nemzetközi szervezet főtitkára, dr. Pio-Carlo Terenzio (balra).-------------------------------------------------------■» M egöltek Somozát Szerdán Asunciónban, Para­guay fővárosában meggyilkol­ták Anastasio Somoza Debayle volt nicaraguai diktátort. A hírügynökségi jelentések szerint az ismeretlen tettesek egy kék kocsin közelítették meg Somoza fehér Mercedesét, és közvetlen közelből gépfegyver­sorozatot adtak le a diktátorro, majd pedig egy páncélököllel a szó szoros értelmében a le­vegőbe röpítették kocsiját. So­mozával együtt meghalt sofőré és testőre is. Paraguay washingtoni nagy- követsége megerősítette a hírt. A merénylők egérutat nyertek. Paraguay lezárta Argentínával közös határát. ♦ + COLUMBIA: Egy dél-karo- linai iegyházban ünnepelte 104. születésnapját John Davis, akit 1922-ben Ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre rablótámadás miatt. John Davis, aki kiváló egészségnek örvend, azóta is azzal védekezik, hogy a rabolt holmival csak kárpótolni akar. ta magát, mert az általa ki­fosztott kereskedő silány öl­tönyt sózott rá. A rab-matuzsá­lemnek állandó kimenője van, de igazából csak a cellában érzi jól magát, + ANKARA: A hivatalos tö­rök hírügynökség jelentése sze. rint szerdán ismeretlen tettesek rálőttek az istanbuli Sariyer ke­rület rendőrfőnökére és halálo­san megsebesítették őt. Ez volt a katonai hatalomátvétel óta elkövetett legsúlyosabb me­rénylet. A jelentések szerint ed­dig mintegy 1500 terrorista­gyanús személyt tartóztattak le az országban. + WASHINGTON: Az ameri. kai képviselőház kedden jóvá­hagyta a jövő évi katonai költ­ségvetést, amely 157 milliárd dollárt irányozott elő hadügyi kiadásokra — 19 milliárd dollár­ral többet, mint az idei költség- vetés. Halálos ítélet A szöuli katonai bíróság' szerdán délelőtt halálra ítélte Kim De Dzsungot, a dél-koreai demokratikus polgári ellenzék vezetőjét. Kimet, akit a diktatúra el­len májusban elemi erő­vel kirobbant országos di­ákmegmozdulások és a széles körű népmozgalom véres elfojtásakor tartóz­tattak le, a statáriális „nemzetbiztonsági törvé­nyek" megszegésével, la­zítással és „kommunista összeesküvés” szervezésé­vel vádolták. Vele együtt további 23 személyt sújtot­tak öttől húsz évig terje­dő szabadságvesztéssel. Az elítéltek még fellebbezhet­nek Li Hi Szung tábor­nokhoz, a Pák Csöng Hi diktátor meggyilkolása után uralomra került új katonai junta statáriális parancsnokságához és a legfelsőbb bírósághoz. + SANTIAGO DE CHILE: Egy nappal azután, hogy az előre elkészített „forgatókönyv" alap. jón benyújtotta lemondását a chilei kormány, hogy lehetővé tegye Pinochet tábornoknak az új kormány kinevezését, a dik­tátor bejelentette: a kormány összetétele változatlan marad. + BAGDAD: Az iraki had­ügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint az iráni tüzér­ség kedden újabb támadásokat intézett iraki határőrállások e/-< len. Az iráni légierő repülőgé­pei egyidejűleg iraki városok el­len intéztek támadást, az iraki repülőgépek azonban elűzték őket. Miután az iraki vezetés — közölte a szóvivő — döntést hozott az összes iraki területek visszaszerzéséről, az iraki csa­patok gyors hadművelet ered­ményeként megerősített álláso­kat foglaltak el, és nagy meny- nyiségű iráni fegyvert, illetve lő­szert zsákmányoltak. + SAN SALVADOR: Balolda­li gerillák kedden fényes nap­pal rakétatámadást intéztek San Salvadorban az Egyesült Államok nagykövetsége ellen. A Forradalmi Népi Hadsereg elnevezésű baloldali szervezet tagjai három tankelhárító raké­tát lőttek ki a nagykövetség épületére, mintegy 100 méter távolságból. A lövedékek az épület harmadik emeletét és tetejét találták el és tetemes anyagi károkat okoztak. Szemé­lyi sérülés nem történt. Az idén ez volt a harmadik fegyveres támadás az Egyesült Államok salvadori képviselete ellen. + WASHINGTON: Edmund Muskie amerikai külügyminisz­ter kedden Washingtonban ki­jelentette: pozitívan értékeli a kubai kormány nyilatkozatát, miszerint a gépeltérítéseknek azzal igyekszik elejét venni, hogy a gépeltérítőkre súlyos büntetéseket szab ki, vagy bíró­sági lelelősségrevonás céljából visszaküldi őket az Egyesült Ál­lamokba. „Ezek a pozitív lépé. sek elő fogják segíteni, hogy megfékezzék a nemzetközi ter­rorizmus egyik mind általáno­sabbá és veszélyesebbé váló formáját" — mondotta Muskie. Kommentár Két reményteljes nyilatko­zat vonta magára a világ közvéleményének figyelmét: a közép-hatótávolságú ra­kéták kérdésében hangzott el állásfoglalás Brüsszelben és Washingtonban. A belga fővárosban a NATO különleges tanácsko­zó bizottsága ülésezett. Résztvevői nevében Emilio Colombo olasz külügyminisz­ter közölte: indítványozzák, hogy az Atlanti Szerződés október 15-én Genfben kezdjen tárgyalást a Szov­jetunióval a két katonai rendszer európai nukleáris fegyverzetének csökkentésé­ről, igaz, a brüsszeli javas­lat szerint e tárgyalás csu­pán puhatolódzó jellegű len­ne, de mindenesetre/ alkal­mas arra, hogy — mint Co­lombo mondta — a Szovjet­Á józanodás jele unió és az USA meghatá­rozza, miről folytasson ké­sőbb érdemi eszmecserét. Hasonló értelmű megnyi­latkozás hangzott el Edmund Muskie amerikai külügymi­niszter hét eleji sajtóérte­kezletén. Muskie közölte: az ENSZ ülésszakán New York­ban tartózkodó Andrej Gro- mikóval tervezett megbeszé­lését az európai közép-ha­tótávolságú rakétarendszerek témájának szentelik. A két nyilatkozatnak örül­nek az enyhülés hívei. Eddig ugyanis nem sok jóval ke­csegtettek a kilátások. Moszkva többszöri kezdemé­nyezése mind a NATO ber­keiben, mind Washington­ban süket fülekre talált. Sőt, olyan „aggodalmak” hang­zottak el amerikai politiku­sok és egyes észak-atlanti stratégák köréből, hogy a Szovjetunió rakétái mind számukat, mind pedig ható- távolságukat illetően hatal­mas fölényben vannak és Nyugat-Európát fenyegetik. Leonyid Brezsnyev annak idején Schmidt nyugatnémet kancellár látogatása alkal­mából nyíltan javasolta: kezdjenek tárgyalást az eu­rópai közép-hatótávolságú rakétákról és ezzel egyide­jűleg az előretolt amerikai nukleáris eszközök csökken­téséről. A feltételekhez nem kötött, azonnali tárgyalásra szóló felhívás azonban az elmúlt két hónapban vissz­hang nélkül maradt. A brüsszeli állásfoglalás, Muskie bejelentése és a jó­zanodás jele. A világ köz­véleménye várja a remény­teli folytatást. Érdemben, tettekkel. Gyapay Dénes flz IPU berlini konferenciája Az Interparlamentáfis Unió berlini konferenciájának általá­nos politikai vitájában szerdán a nemzetközi helyzet legfonto­sabb időszerű kérdései álltak a középpontban. A felszólalók nagy többsége — szocialista és más országok küldöttei — sík- raszállt az enyhülési folya­mat erősítése mellett és sürget­te hatékony leszerelési intézke­dések megtételét, mindenek­előtt a nukleáris fegyverkezés területén, földrajzilag pedig Európában, Csaknem valameny- nyi szónok foglalkozott a világ különböző válsággócainak problémáival. A felszólalók zö­me aláhúzta a parlamentek fe­lelősségét a békéért, a bizton­ságért és a nemzetközi együtt­működés erősítéséért. Egyes nyugati képviselők részéről hi­degháborús támadások is el­hangzottak, főként a leszerelés, Irán és Afganisztán vonatkozá­sában. Barcs Sándor, az Elnöki Ta­nács tagja, az Interparlamen­táris Unió magyar csoportjának elnöke, a magyar küldöttség ve. zetője szerdai felszólalásában hangoztatta: az élelmiszerter­melés ma képtelen lépést tar­tani a föld lakosságának sza­porodásával és százmilliók szá­mára a normális élet minimá­lis feltételeit sem biztosította. Az emberiség helyzete Tikkor is kritikus volna, ha nem kellene szembenéznünk az atomháború veszélyével. Elítélte az „atom­háború túlélésének” képtelen elméletét, „az elnökválasztási kampánnyal sem igazolható kardcsörtetést”. illillii • Huszonöt tagú fegyveres cso­port támadta meg szerdán az Amerikai Államok Szervezetének a salvadori fővárosban működő irodáját. Az ismeretlen táma­dók húsz embert, köztük az AASZ hat tisztségviselőjét tú­szul ejtették. Az épületet őrző biztonsági személyzet tűzharc­ba bocsátkozott a támadókkal, de nem tudta feltartóztatni őket. Röviddel az akció után a salvadori fegyveres erők körül­vették az épületet és nehézgép. fegyvereket, páncélosokat he­lyeztek el a homlokzattal szemben. Jelentések szerint ezt követően ismét hevei tűzharc kezdődött. A támadók kilétéről és tettük indítékairól, követelé­seikről nem érkezett jelentés. Szaddam Husszein iraki el­nök szerdán bejelentette, hogy hatályon kívül helyezték az Irak és Irán közötti határok kijelö­léséről kötött kétoldalú de­markációs megállapodást. In­doklásként az iráni vezetést vá­dolta a szerződés folyamatos megsértésével. Prágában befejeződött az öt­tusa Európa Kupa. A futás előtt csapatban még a Bp. Honvéd vezetett 108 ponttal a moszkvai­ak előtt, de az utolsó számban a szovjetek ledolgozták hátrá­nyukat. így csapatban és egyé­niben is a szovjet öttusázók vitték el a pálmát. Császári és a Bp. Honvéd egyaránt máso­dik lett. * A madridi előkészítő tanács­kozás szerda délutáni ülésén a többi között felszólalt a lengyel, a bolgár, a spanyol és a magyar küldöttség vezetője. A magyar küldöttség az ülésen javaslatot terjesztett elő a november 11- én kezdődő érdemi találkozó napirendjére vonatkozóan. A javaslat előterjesztésekor dr. Petrán János nagykövet, a Kül­ügyminisztérium főosztályvezető­je hangsúlyozta, a magyar kül­döttség nagyon fontosnak tart­ja, hogy a madridi találkozó sikeres legyen,

Next

/
Thumbnails
Contents