Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-10 / 219. szám
980. AUGUSZTUS 10. KÉPRIPORT DN HÉTVÉGÉ 7. Mohács jelei Mohács jeleit gyűjtötték össze az optika segitségével a város fiatal fotósai, hogy betekintést engedjenek a település emberöltőket túlélő és átfogó emlékeire a más helyen, más környezetben élőknek. A város ott terül el a megszelídült dunántúli domboktól a Dunáig futó síkon, hozzátapadva a folyóhoz. Nem mintha a Dunántúl és az Alföld találkozásának ezen tája szűkölködne jelekben. Korántsem. Hiszen a templomtornyok, kupolák és magasházak látótávolságában is népünk történelmének egyik leggyászosabb csatájában elesett emberekért emelt kopjafák vesznek körül bennünket. Ök, most mégis, inkább a várossá szerveződött emberi közösség együvé tartozásának e századi jeleit kínálják összeállításukban. Annak a földterületnek a jeleit, ahol, ha eke vasa barázdát forgat, ha ásó magágyat készít a kertben, ha csatornáknak és vezetékeknek árkokat mélyítenek, réges-régi emberi kultúrák jelei kerülnek a felszínre: pattintott köszerszámok, cserépedények kisebb-nagyobb töredékei, bronz- és vaseszközök, faragott kövek, mindmegannyi kézzelfogható jelei annak, hogy Eurázsia gazdag és szép művelődési öröksége a maga egyetemességében testálódott erre a több nemzetiség által lakott területre. Ezt bizonyítják azok a jelenleg is folyó ásatások, amiknek eredményeként az elmúlt évtized alatt, több avarkori települést tártak fel a régészek. Ezt a jelekkel behintett területet választották témájuknak a fotósok, hogy az elődeik és a kortársaik által emelt jelekről készített felvételeikkel gazdagítsák a mában és a jövőben élőket. Azok készítették ezeket a fényképeket, akik a jelek létrejöttének igazi természetrajzát abból tanulták meg, hogy miképpen lesz a búzamagból kenyér, a szőlővenyige terméséből bor, az agyagból tégla és épület, az ércből ekevas, gép és szobor. A nemzedékek tapasztalatai nyomán maguk is izmaikban és csontjaikban érzik, hogy milyen nehéz is a sorsuk a jelek alkotóinak. Ezért képesek nemcsak bemutatni - a szántó-vető, vasat olvasztó és megmunkáló utódokból lett fotósok -, de érzékeltetni is azt, hogy mit lássunk a házakat, gyárakat építő, szobrokat alkotó jel- teremtök megelégedettségéből. A jelekkel emlékeztetnek arra, hogy nem kell elhagyni a várost; a civilizációt, a kultúrát kell erősebbé tenni. A föld és az ember örök egymásra utaltságának titkát kutatva mondták el képeikkel: Arató Tamás, Hemrich Károly, Hemrich László, Schindl József -, hogy nemcsak értékelik, de vállalják is elődeiket, a jelek között ma élőket, mert nekik kell Mohács. Kapu László
