Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)
1980-08-10 / 219. szám
DN HÉTVÉGE 6. BELPOLITIKA ' 1980. AUGUSZTUS 10. Végig a Riha tavon Rokonszenves, de elképesztően ronda, rozsdás autóbuszban terítünk halászlére. A rég kiszerelt - inkább kiégett — ülések helyén hosszan nyúlik el az x-lábú asztal. Középen gőzölög a bogrács, ide fér még egy pad, egy rozzant fotel. A sarkot törött %vezőla- pát, csáklya, hasadt gumicsizmák, napszítta seszínű munkászubbony foglalja el, a földön csigába tekeredett vastag kötél. Van egy fűrészporos kályha is, amelynek csöve periszkópként emelkedik ki a pléhtetőn a szabadba, amely — gondolom — télen ugyancsak hamar kiszippantja a meleget a Riha-parti Villa Negrából. A fűzfák mélyen ráhajolnak a vízre, egy rokkant ladiknak csak a vége ágaskodik ki, mint a cápa ékalakú uszonya. Kint is ehetnénk a félik kész - nádból font — fílago- ria alatt, de huzatos és nyirkos, akárcsak a fészer, amelynek védelmében az imént még láncon lógott a bogrács a tűz fölött, s mi meg körben szaladgáltunk krpkogva a nyomunkba szegődött füst elől. A Riha-tó itt van. a Mohács-szigeti komptól néhány kilométerre — párhuzamosan a Dunával Homorúd irányába. Valamikor ez legelő volt, amelyen a feltörő belvíz megállapodott, de pótlásként kap még vizet Kandó felől a folyóból is: a Dunavölgye tsz kertészete ugyancsak ebből táplálkozik szivattyúk révén. A tsz tulajdona a jó 200 hold- nyi Riha-tó is, amelyet zsilip- rendszerek osztanak meg háromfelé. A tó élővilágának patronánsa a gemenci rezervátum. Két jónevű halász, Farkas Pali és Rácz Lajos dolgozik a Rihán. Egész éven, pontosabban — éveken át. A vízen úszik velünk a ladik a tó déli végének irányába, ahol majd Pali megmutatja a madarak birodalmát. Állva evez elől az orrban, alattunk - ahogy a víz tükre megnyílik - hullámzik a vízi növényzet, | valóságos hínárerdő. A tó legmélyebb pontja talán három méter, de a jó kétórás oda-vissza úton egy „talp- alattnyi" helyet nem láttam, amely mentes lett volna a haragoszöld növényzettől. A ladik közepére Farkas Pali beállított egy régi halászszerszámot. Másfél méter átmérőjű — középen rúddal ellátott, vas abroncs, amelyet háló borít körös-körül. — Mi ez? — Turópók! Ez a neve. Ezzel fogjuk az amúrt, mert a varsát szétszakítja. A csónak orrában evező halász messzebbre ellát, hamarabb észre veszi az amúrt, amint „levág" a vízszint alá. Ekkor a „turópókot” rádobja, az addig karikával fölerősített hálót leengedi és kész. Megvan a hal. Vagy nincs meg. Ehhez gyakorlat kell és jó ritmusérzék. De hát eme tulajdonsággal persze a hal is rendelkezik . . . Hiába meresztem a szemem, csak a víz alatt ringó hínárerdőt látom. Aztán egyszer mégis sikerül valami: fölcsapódik a víz, jó nyolc-tíz kilós amúr valósággal úszik a levegőben néhány métert, aztán lebukik, mint egy játékos delfin. Nincs az a fényképész, aki ezt a látványt elkaphatná. Az első tóharmad végéhez érünk, a „turópókot" a nádasban hagyjuk. Pali két-három rántással áthúzza a ladikot a vizes-agyagos kis töltésen a következő tóra. Amikor belépek, a csúszós deszkán azonnal letanyázok, merő víz-sár vagyok.A partszegélyt borító nádast megszakítja egy-egy nyiladék. A stégen horgász várja a szerencsét, a tsz saját horgászegyesülettel rendelkezik, kizárólag a tagok részére. De a varsákkal, hálókkal, tu- rópókokkal és egyéb szerszámokkal kiemelt halakat is elsősorban a tsz-tagság körében adják el, a hét bizonyos napjain. Mindenesetre ellátási előnyt jelent ez is ebben a nagy halhiányos helyzetben. Az utóbbi két esztendőben a tsz ismét halat telepített a tóba: körülbelül 40 mázsa pontyot, 6—7 mázsa amúrt, tízezer csukát, de az „állományt" kiegészíti még az ízletes törpeharcsa, egy kevés compó, még kevesebb angolna. A letűzött varsák közül néhápyat megnézünk, többnyire szeméthal (kárász, vörösszárnyú keszeg, cigányhal) akad fönn a hálón.- Ki őrzi a tavat?- Három mezőőr váltja egymást.- Orvhalászok vannak-e?- Nehéz észrevenni őket. Megbújnak a nádasban, de ez még hagyján, hanem felszedik a varsát és elég nagy kárt okoznak . . .- Csónak nélkül? — Persze. Fogtunk el olyanokat, akik autógumi-belsővel „eveztek" be a vízre. A gumit kihozza egy szatyorban, a parton fölpumpálja és kész. Talán egyórás evezgetés után érjük el a tó déli csücskét, ahol már egybefüggő nádas kezdődik. Ezer és ezer vízimadár birodalma ez és olyan hangosak, hogy alig érti az ember a szavát. Szárcsa, bakcsó, kiskócsag, vörösgém. Keringenek a nádas fölött, némelyik kiskócsag szinte a fejünkre repül ... Emitt a vö- csök-gócfjér a hátán cipeli — úszva persze — a fiókáját. A sűrű nádast félrehajtva óvatosan, megpillantjuk a fészke- keket. Egyikben szemünk láttára reped meg a tojás, nyílás kerekedik, egyre jobban reped, csapzott-nedves fej bukkan elő ... A születés pillanata. Gyönyörű világ ez, távol, a technika ismert zajától. „Felugró” halak nyomában csobban a víz. Föltartott fejjel sikló úszik át a napfényre megnyíló — fehér -tavirózsák közé. Egy madár most kapott ki egy halat a vízből és hihetetlen gyorsasággal siklik a kék égboltra . . . Hazafelé tartunk, a csónak nyomában hullámzik a sűrű növényzet a vízszint alatt. . .- Senki nem tisztítja a tavat? Farkas Pali kedvetlenül legyint :- Meg lehetne oldani. De ehhez kevesen vagyunk. A nád szép pénzt hoz ugyan, és hozhatna még többet is, ha rend- betennénk a tavat. Elérjük a gátat, átemeljük a csónakot, aztán Pali hirtelen csendre int. — Nénd, ott a koma! Fut a gáton végig, én csak egy barnakalapos fejet pillantok meg, majd el is tűnik a partmenti nádasban. Szem elől téveszti az orvhalászt, illetve . . . mégis csak rábukkan. Fekszik a fűben, hanyatt, kalapja az arcán: — Mi van?! Lassan fölül, dörzsöli a szemét: , — Semmi. Alszom ... — mondja ravaszul.- És az a két pecabot?! Ott ni, a szélen! Az orvhalász úgy néz, mintha most látna először horognyelet. Csodálkozik az istenadta. Farkas Pali a ladik orr-villájára helyezi a csónak-motort, visszafele már gyorsabban megyünk, de így is harminc percnyi az „út" a Villa Negráig. Elfogyasztjuk a maradék halászlét ebben a ronda autóbuszban — valahogy — nem is olyan ronda. Az ablakrésznél megkopott a felirat: „Kihajolni veszélyes.". Ennek itt nincs jelentősége. Rab Ferenc Fotó: Rapi Emília ÉLETUTAK Nyugdíjasok a közéletben Nagy taps szakította félbe többször is a XII. pártkongresszuson Andrásli Gyula felszólalását, aki több, mint ötven éve vesz részt a munkás- mozgalomban, s aki többek között a következőket mondta: „ Csupán nosztalgiából sehol sem épült lel a szocializmus. Azért tenni kell, ott és annyit, amennyire lehetősége és képessége van az embernek . . . Ott élünk a lakosság között, kiállunk pártunk politikája mellett, lormáljuk, csiszoljuk a szocialista közgondolkodást, politizálunk, agitálunk. A mi ..üzemünk" a lakóterület." Pécsett, több mint kétezer — döntő többségben nyugdíjas - párttag dolgozik a lakóterületeken. Olyan emberek, akik az átlagosnál ma is többet vállalnak magukra a társadalom közös gondjaiból, akiket elkötelezettségük, lelkesedésük a megérdemelt pihenőkorban is tovább sarkall. Dugó János hatvanhat éves. Somogybányc-telepen, a mai Vasas l-en született. Édesapja bányász, 1919-es vöröskatona. Édesanyja háztartásbeli. A kommunista pártba 1944. december 1-én kérte felvételét. Alig volt 13 éves, amikor hajnalonként útnak indult a bányászkolónián lévő szoba- konyhás lakásból. Ferenc-ak- nára járt dolgozni a dombon át. Hat kilométer oda, hat vissza. Volt napi fiú a meddőhányón, aztán csillés, később a föld alatt lóvezető, csillés, segédvájár, majd vájár. Nehéz munka, gyakori betegség, kevés pénz, amit később a szanált napok tovább csökkentettek. Ez volt az élete sok- száz társával együtt a harmincas évek közepéig. A keserűség, nélkülözés robbantotta ki a 78 órás földalatti éhség- sztrájkot, amiben ő is részt vett. Kicsikartak néhány százalékos béremelést. A későbbi sztrájkjaik hasonlóképpen végződtek. Pécs felszabadulás előtt néhány nappal a nyilasok gyülekezésre szólították Kovács János fel őket - irány Németország ... Több társával együtt napokon át az erdőkben búj- kált előlük ... A felszabadulás után a demokratikus rendőrségbe jelentkezett. A pécsi kapitányságra osztották be járőrnek. Se egységes ruhájuk, se jó fegyverük nem volt, de feladat igen: felszámolni a spekulációt, rendet teremteni a városban. Hamarosan kaptak egyenruhát, de még ennél is jobban örültek a kerékpárnak . . . Később őrsparancsnok, majd köz- rendvédelmi parancsnok lett, 1951-ben pedig Kapesvárra került városi politikai helyettesnek. Egy év múlva a városi kapitányság vezetője, 1953- tól pedig a Somogy megyei főosztály személyzetise. 1956- ban a nemzeti bizottság az elsők között .nyilvánította beosztás nélkülinek ... A feleségét — aki a mezőgazdasági technikum diákotthonának veDuga János zetője és a belvárosi párt- alapszervezet titkára ,volt - szintén elbocsátották, üzenték, hogy várjanak otthon, mennek értük. Vártak. Géppisztollyal, gránátokkal. Eközben jött a távirat: fiúkat, agyonlőtték. Budapesten történt, október 25-én a Gábor Áron laktanyában. A fiú raktárparancsnok volt. Épp hogy elvégezte a tiszti iskolát. Egyetlen gyermekük volt . . . Menekülni akart Kaposvárról, az emlékektől. Visszahelyezték Baranyába, a megyei kapitányság személyzeti vezetőjének. A munkája mellett érettségizett, tö'bb politikai tanfolyamot végzett, vizsgázott a tiszti és a főtiszti iskolán. Tizenegy évvel ezelőtt, mint rendőr alezredes ment nyugdíjba. Helytállását, munkáját, számos kitüntetéssel, köztük a Kiváló Szolgálatért érdeméremmel, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával, Felszabadulási Emlékéremmel ismerték el. Kovács János hetvenkét éves. Pécsett született. Épesapja rézöntő olvasztár, édesanyja mosónő volt. A kommunista pártba 1944. december 14-én kérte felvételét. Ö is 13 éves gyerekként kezdte a munkát. Kifutó fiú volt, majd kereskedelmi ta- nonc lett, 1929-től pedig munkanélküli . . . 1932-ben a város házi nyomdájában kapott állást, mint ínségmunkás. Később rámosolygott a szerencse - hivatalsegéd lett, s 1945-ig ebben a munkakörben dolgozott. Közben egy háborús emlék, ami néhány percre megakasztja a beszélgetést: testvérét, sógorát, sógornőjét, akik feljőve a pincéből, a Doktor Sándor utcában cigarettát sodortak az arra haladó szovjet katonáknak, a német utóvéd által visszalőtt akna megölte. A felszabadulást követően alapító tágja lett a városi tanács párt- és szakszervezetének. Két év múlva tisztviselőnek minősítették. Több munkakörben dolgozott, majd évekig volt a málomi kirendeltség vezetője. 1958-ban került visz- sza Pécsre. A városi tanács pénzügyi csoportvezetőjeként tevékenykedett nyugdíjba meneteléig, 1968-ig. Munkásságát többek között Felszabadulási Emlékéremmel, Kiváló Pénzügyi Dolgozó kitüntetéssel ismerték el. Négy fia, hét unokája van. Mind a négy fiú párttag. Több, mint egy évtizede, hogy együtt dolgoznak. Duga János, a Pécs Városi ll-es számú lakóterületi pártvezetőség titkára. Kovács János pedig ennek a pórtvezetőségnek irányításával működő hét lakókörzeti pártalapszervezet egyikének, a Belvárosi l-es számúnak titkára. A munkáról, feladatokról is együtt beszélnek. Több, mint nyolcszáz párttag nevében mondják, hogy alapvetően kettős a tevékenységi körük: egymással törődve élnek egy belső szervezeti életet, ugyanakkor a környékükön lakó párton kívüliekkel együtt munkálkodnak a párt célkitűzéseinek megvalósításáért. A tagság jelentős része - 320- an - pártmegbízatásként felsőbb pártvezetésben, 170-en pedig - ugyancsak megbízatás alapján — a népfrontban, a szakszervezetben, a vöröskeresztben dolgoznak. Ország- gyűlési képviselő, több tanácstag, munkásőr, önkéntes rendőr tartozik soraikba. Az egyik legfontosabb és legnépszerűbb lakóterületi tevékenységük a várospolitikai célkitűzések ismertetése, a sok embert foglalkoztató kül- és belpolitikai, témák, közérdekű kérdések napirendre tűzése. Egy-egy kérdéskör kibontására maguk vállalkoznak, máskor szakértőket, illetékeseket kérnek fel. Az ilyen fórum-rendezvényeikre a környék lakóit is meghívják. Az elmúlt időben számos ilyen tájékoztatót, illetve országgyűlési képviselőkkel való találkozót szerveztek. Helyben teremtettek lehetőséget arra, hogy az emberek városfejlesztésről, kereskedelmi ellátásról, szolgáltatásokról, közlekedési koncepciókról kérdezhessenek vezetőket. Ugyanakkor segítséget is ajánlottak. Főként társadalmi munka szervezésében, illetve szociálpolitikai területen. Segítették az eltartási szerződést kötött idős emberek helyzetének ellenőrzését. Részt vettek a területükön lakó szociális segélyre szoruló felmérésében. Azt sem hagyták és hagyják intézkedés nélkül, ha a környékükön veszélyeztetett gyermeket ismernek meg. Nyugdíjas emberek. Erejük, egészségük már kissé megkopott, de az újabb feladatok iránti lelkesedésük fiatalos. Amit eddig tettek, folytatni akarják, de még többet vállalva. A lehetőséget a tanáccsal, tömegszervezetekkel, mozgalmakkal való még jobb össze- hangolódásban, s nem utolsósorban az úttörőcsapatokkal, KISZ-szervezetekkel való szorosabb kapcsolat kialakításában látják. Mindehhez a tiszteletre méltó munkásélet emlékeit, tapasztalatait is kínálják ... Török Éva
