Dunántúli Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 210-239. szám)

1980-08-19 / 228. szám

a Dunántúli napló 1980. augusztus 19., kedd Krasznai Antal köszönti a kitüntetetteket Kiváló társadalmi munkáért Csak példaként: az utóbbi időben az apró baranyai köz­ségben, Alsómocsoládon, a la­kosok anyagi hozzájárulása és társadalmi munkája eredmé­nyeként az egyik utca kövezése 700 méter hosszan, egy másiké és egy harmadiké 416, illetve 150 méter hosszan készült el. összesen 21 000 forint volt a lakosok hozzájárulása, s 1100 óra társadalmi munkát fektet­tek június végéig az utak elké­szítésébe. A községi közös tanács se­gítségével ezen kívül elkészült 900 méter szilárd burkolat, amelyhez a lakosok házanként 2000 forint hozzájárulást fizet­tek. Mindezt Kiss Károlytól, az alsómocsoládi községi nép­frontbizottság titkárától hallot­tuk, aki tegnap délután ott volt a Hazafias Népfront Ba­ranya megyei Bizottságán, hogy másokkal egyetemben átvegye a Kiváló Társadalmi Munkás kitüntető jelvényt. Az ünnepségen Krasznai An­tal, a megyei bizottság titkára köszöntötte a résztvevőket, s adta át a kitüntetéseket. A HNF Országos Titkársága a Népfront Munkáért kitüntető jelvényt adományozta Baracz Géz ónénak, Dénes Józsefnek, Fábos Pálnak, dr. Hetesy Györgynek, Klobucsnik Imréné- nek, Steer Imrének, Szent­györgyvári Tibornak, illetve Schuszter Adómnak, aki kitün­tetését ma veszi át Budapes­ten. Kiváló Társadalmi Munkás ki­tüntető jelvénnyel ismerte el a HNF megyei elnöksége Hinter- dorfer János, Güth János, Fe­kete József, Kiss Károly, Szölösi Sándorné, Tóth József és Mar­git Lajosné önzetlen társadal­mi munkáját. A Kiváló Társa­dalmi Munkáért plakettet hét kollektíva kapta meg: Hidas község HNF bizottsága, Pécs város Vasas II. körzeti HNF-bi- zottsága, Pécs város Belváros II. körzeti HNF-bizottsága, Pécs város újmecsekaljai IV. körzeti HNF-bizottsága, a Bólyi öregek Napközi Otthona, a komlói Kertbarát Klub és a ........ *..... p écsváradi Környezetvédelmi Társadalmi Őrség. Tegnap egyébként a megye különböző településein össze­sen Csaknem kétezren kapták meg a Kiváló Társadalmi Mun­kás kitüntető jelvényt, sokan részesültek az Érdemes Társa­dalmi Munkás elismerésben is. * A Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottsága alkotmányunk születésének 31. évfordulója al­kalmából a népfrontmozga­lomban kiemelkedő munkát végző 55 aktívának a Kiváló Társadalmi Munkás, 43 személy­nek az Érdemes Társadatmi Munkás kitüntetést, adományoz­ta. Az elismeréseket tegnap dél­után Pécsett a Mozgalmi Ház­ben dr. Pilaszanovich Imre, a HNF városi elnöke adta át. A bensőséges ünnepségen részt vett Szabó Nándor, a Pécs városi Pártbizottság osztályve­zetője, Krasznai Antal, a HNF megyei és Gergely László, a HNF Pécs városi titkára. Elismerés a termelőszövetkezeti dolgozóknak A közelgő augusztus 20., az alkotmány ünnepe alkalmából a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter kiemelkedő munkájú* kért Kiváló Munkáért kitüntetést adományozta: Krikler Adóm főkönyvelőnek, Boly, „Kossuth" Tsz, Bayer Jó­zsef autószerelőnek, Boly, Kos­suth Tsz, Hoffmann Rajmund állattenyésztési brigádvezető­nek, Kátoly, Új Élet Tsz, Imhot Józsefné (Pfaff Mária) növény- termesztőnek, Lippó, Béke Őre Tsz, Csapiár Ferenc géplaka­tosnak, Lippó, Béke Őre Tsz, Tóth Lajos traktorvezetőnek, Majs, Kossuth Tsz, Reiter János anyagraktárosnak, Majs, Kos­suth Tsz, Befcze Ambrusné (Csobaji Gizella) borjúgondo­zónak, Véménd, Lenin Tsz, Till József anyagbeszerzőnek, Vé­ménd, Lenin Tsz, Wilhelm Fü- löpné (Majer Paula) kőműves­nek, Belvárdgyula, Közös Út Tsz, Furuglyás János üzemegy­ségvezetőnek, Belvárdgyula, Kö­zös Út Tsz, Vincze József állat- gondozónak, Pécsvárad, Zengő­alja Tsz, Hrotkó László gépsze­relőnek, Gödre, Béke Tsz, Koh- her Márton növénytermesztési brigádvezetőnek, Gödre, Béke Tsz, Strigán Imre betanított munkásnak, Hetvehely, Egyet­értés Tsz, Tóth Istvánné (Balázs Irén) gépi korongosnak, Kishaj­más, Hegyalja Tsz, Vasvári Béla erdészeti ágazatvezetőnek, Ma­gyarszék, Egyetértés Tsz, Bene­dek András baromfi főágazat- vezetőnek, Mágocs, Béke Tsz, Hegedűs Lajos párttitkárnak, Mágocs, Béke Tsz, M. Kovács János magtárosnak, Mindszent- godisa, Ady Endre Tsz, Paragi József műszaki ágazatvezető­nek, Bicsérd, Aranymező Tsz, Mészáros Géza állattenyésztési brigádvezetőnek, Szabadszent­király, Béke Tsz, Pfaff József növénytermesztési ágazatveze­tőnek, Szentlőrinc, Úttörő Tsz, Tóth Gyula szerelőnek, Szentlő­rinc, Úttörő Tsz, Arató József állatgondozónak, Drávátok, Új Esztendő Tsz, Kustra Tamás ágazatvezetőnek, Felsőszent- márton, Zrínyi Tsz, Marton Mik­lós kerületvezetőnek, Nagype- terd, Egyetértés Tsz, Hajdú Jó­zsef kerületvezető-helyettesnek, Nagypeterd, Egyetértés Tsz, Gáti Józsefné (Kiss Mária) nö­vénytermesztőnek, Nagypeterd, Egyetértés Tsz, Berta József traktorvezetőnek, Dobsza, Bú­zakalász Tsz, Odenvald János magtárosnak, Dobsza, Búzaka­lász Tsz, Kadiló Imre traktorve­zetőnek, Szentlászló, Búzaka­lász Tsz, Fodor Jánosné (Gá- jer Mária) növénytermesztő­nek, Szentlászló, Búzakalász Tsz, Tanács Miklós csoportve­zetőnek, Mohács, Dunavölgye Tsz, Bischoit Antal kombájnve­zetőnek, Mohács, Dunavölgye Tsz, József István gépjavítónak, Siklós, Magyar—Bolgár Testvé­riség Tsz, Balogh Lajos műszaki ágazatvezető-helyettesnek, Sik­lós, Magyar-Bolgár Testvériség Tsz, Lositz József villanyszerelő­nek, Újpetre, Petőfi Tsz, Ku- szinger Imre erőgépkezelőnek, Újpetre, Petőfi Tsz, Tabak Ist­ván kertészeti brigádvezetőnek, Beremend, Rózsa Tsz, Bakó Imre gépszerelőnek, Diósviszló, Kossuth Tsz, Lakatos Gyula au­tószerelőnek, Drávaszabolcs, Dózsa Tsz, Dudás Gyula, tsz­elnöknek, Drávasztára, Dráva Gyöngye Tsz, Viljevácz Márk gépszerelőnek, Drávasztára, Dráva Gyöngye Tsz, Vörös Mi- hályné (Takács Erzsébet) pénz­ügyi csoportvezetőnek, Kishar- sány, Kossuth Tsz, Rónai János szőlész brigádvezetőnek, Kis- harsány, Kossuth Tsz, Benke Pál könyvelőnek, Vajszló, Zöld­mező Tsz, Buni József traktor- vezetőnek, Villány, Új Alkot­mány Tsz, Gádwohl Lajosné (Kerber Verona) pénztárosnak, Villány, Új Alkotmány Tsz, Do­monkos Sándorné (Kónya Te­réz) főpénztárosnak, Bogád, Zengő Gyöngye Tsz, Kovács József gépkocsivezetőnek, Bo­gád, Zengő Gyöngye Tsz, dr. Zsák Nándor földügyi csoport- vezetőnek, Bogád, Zengő Gyöngye Tsz, Nagy István gép­kocsivezetőnek, abaligeti Pető­fi Tsz, Baranyai Tibor főelőadó­nak, Komló Járási-Városi Föld­hivatal, dr. Pataki József kör­zeti állatorvosnak, Harkány, Ba­ranya megyei Állategészségügyi Állomás, dr. Szemenyei Károly körzeti állatorvosnak, Pécs, Ba­ranya megyei Állategészségügyi Állomás, Hadfi Ferenc autóvil­lamossági szerelőnek, Vejti, Rákóczi Tsz, Tóth Zoltán gép­szerelőnek, Vejti, Rákóczi Tsz, Bubreg Illés háztáji agronó- musnak, Mohács, Új Barázda Tsz. A kitüntetéseket tegnap dél­után a Megyei Tanács épületé­ben dr. Álló Miklós, a mező- gazdasági osztályvezetője adta ót. Az ünnepségen részt vett dr. Földvári János, a Megyei Tanács általános elnökhelyet­tese, Sajgó Jenő, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága osz­tályvezető-helyettese. Hz építőtáborok gyorsmérlege Egy híján 100 központi szervezésű táborhelyen tet­ték le a szerszámot a kö­zépiskolások negyedik, utolsó turnusának önkén­tes munkásai a hét végén. A megyei szervezésű, illet­ve egyetemi, főiskolai tá­borok többségében még dolgoznak a fiatalok a tanévkezdésig. A 23. építő­tábori gyorsmérleget azon­ban már meg lehet vonni. Ezen a nyáron 75 ezren, ugyanannyian, mint tavaly, kapcsolódtak be a mező- gazdasági, ipari munkák­ba. Az építőtáborozók jú­nius 22-e és augusztus 16-a között 250 millió forint ér­téket adtak a népgazda­ságnak. Elkészült a terelőút a Zsolnay utcában Új kísérleti közvilágítás a Saiiai utcában Egy évekig tartó közműrekonst­rukciós program ért véget teg­nap: megtörtént a Sallai utcá­ban a csapadékcsatorna utol­só szakaszának a műszaki ót- cdás-átvételi eljárása. Most már az útépítésen a sor. Annak pe­dig december 31-ig be kell fe­jeződnie. A DTV-nél most vég­zik az utolsó simításokat az út burkolatának a tervén: a hen­gerelt aszfaltburkolatot kis ba­zaltkockákból kialakított sávok tagolják majd. A DÉDÁSZ fel­állított ideiglenesen 9 új lám­paoszlopot, ezekre tegnap kü­lönféle variációban két-két füst­öl 2000-ik férőhely Az óvodások ünnepi műsort adtak Óvodabővítés Pécsett, az Építők útján Óvodabővítés során létesült férőhelyek átadására gyűltek össze tegnap délelőtt az Építők úti gyermekintézményben a Pécs városi pártbizottság, a ta­nács, a bővítést végző üzemek képviselői, az óvoda dolgozói és a gyerekek. Szolgálati lakás­ból alakították ki az 25 sze­mélyes új foglalkoztatóhelyisé­get a hozzá kapcsolódó mos­dóval és a barátságos kis be­lépővel. Az átadás jelentőségét az növeli, hogy ezzel Pécs vá­rosa túlszárnyalta az ötödik öt­éves tervben kialakított óvodai helyek számával a kétezret. A III. kerületi lakóterületi pártvezetőség titkára, Pollach Dezső megnyitó szavaiban em­lékeztetett, hogy az MSZMP Pécs városi Bizottsága 1975- ben hirdette meg az „Építsünk óvodát!”-mozgalmat, hogy a központi alapokon túl helyi erők összefogásával enyhíthes­sünk a sürgető óvodai gondo­kon. A mozgalom eredménye­képpen az elmúlt évek során 1995 új óvodai hely létesült Pécsett, s a tegnapi átadással ezek száma 2020-ra emelkedett. A III. kerület ezen belül 100 új óvodai helyet létesített az el­múlt 3 évben. Az összefogásra példa ez az új bővítés is: Vértes Ildikó, a PTV munkatársa társadalmi munkában tervezte meg a bő­vítést. A kivitelezők, a Pécsi Ta­tarozó Vállalat vezetői, dolgo­zói és Rüll Tibor építésvezető szívügyüknek tekintették, hogy a munka időre elkészüljön. Se­gítettek az 506. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet okta. tói, tanulói, a Pécsi Szolgáltató Vállalat, a Pécsi Távfűtő Válla­lat, a MECHLABOR Pattantyús­brigádja és o BÉV Pálfalvi Gyu­la vezette festőbrigádja is. Az eredmény: 38 gyermek talál itt óvodai helyre a következő idők­ben. G. O. Jubilál a mecseki állatkert Találkoznak az alapítók és a patronáló brigádok képviselői Húszéves a mecseki állatkert. Az ünnepséget augusztus 19— 30-a között tartják: 19 és 30. között a pécsi Ifjúsági Ház ga­lériájában Ember és természet címmel Takács Dezső grafikus munkáiból rendeznek kiállítást. Augusztus 19. és 25. körött a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat árusítással egybekötött dísznövény- és virágkiállítását mutatják be az óllatkertben. Augusztus 21-én 18 órakor az Ifjúsági Ház nagytermében lesz a 20 éves jubileum megemlé­kezése, amelyen az alapítók és az állatkertet patronáló bri­gádok és tanintézmények képvi­selői vesznek részt. Augusztus 21. és 23. között rendezik meg az évforduló alkalmából Pécsett, az állatkerti tudományos ta­nácskozást, amelynek témája az állatkertek természetvédelmi ok­tatási és közművelődési szere­pe. A tanácskozáson valameny- nyi állatkert képviselteti magát és a külföldi vendégek is részt vesznek Csehszlovákiából, az NDK-ból, Lengyelországból és Svájcból. színű üvegburát helyeztek el: a felkínált elrendezésekből vá­lasztják ki a szakemberek azt, amit meg is valósítanak. És hogy teljes legyen a látványos­ság: mától néhány napig es­ténként működnek is az új ut­calámpák. A másik műszaki átadási el­járás színhelye a Zsolnay utca volt, s ott is a legutóbb 1,2 mil­lió forintos költséggel épített terelőút. A megújulásra váró Budai városrész alapközművei­nek a Zsolnay utca alatti átve­zetése miatt volt szükség a 12 méter széles, mintegy 140 méter hosszú terelőútra, amelyen augusztus 25-én, hétfőn hajna­li 5 órakor indul meg a forga­lom; ekkor veszi át ugyanis a munkaterületet a DÉLVIÉP, amely távfűtővezetéket, csapa­dék- és szennycsatornát, ivó- vízvezetéket fektet le az út alatt. A február 28-ig tartó munka során áramvezetéket is fektet­nek le, a postai hálózat részére i/édőcsövet helyeznek el és ugyancsak védőcsöveket raknak le a majdan itt kiépítendő új forgalmi csomópont lámparend­szerét működtető villanyvezeték számára. Az építendő keleti érintő út ugyanis itt ágazik le a 6-os útról, azaz a Zsolnay utcáról. A terelőúton mindvégig 40 km-es sebességkorlátozás lesz érvényben. A Zsolnay utca alatt végzett munkák befejezése után a terelőutat vágják fel, s ott folytatják a közművek épí­tését. Ezt a sorrendet a gravi­tációs vezetékek kivitelezésével kapcsolatos műszaki problémák indokolták. Itt említjük még meg, hogy a terelőút későbbi munkák miatt a közműépítés befejezése után is használatban marad. Ezen a nyáron is számos ér­tékes leletet hoztak felszínre a kutatóárkokból a tudósok, az ország mintegy 80 pontján folyó régészeti feltárások színhelyein. Különösen a Duna-kanyar- ban, Visegrád—Esztergom tér. ségében gazdagodott jelentős emlékanyaggal a történettudo­mány. Tavaly bukkantak rá Kö- zép-Európa egyik legnagyobb eddig ismert őskori településé­nek maradványaira a pilisma- rót-szobi révnél, s a több kor­szak egymásra rétegződött le­leteit rejtő, egy hektárnyi terü­let feltárását most fejezték be. A több mint 400 napvilágra ke­rült tárgy legtöbbje a rézkorból származik, hozzávetőlegesen 4500 évesek. Egyebek között gödörházak maradványait, alapfalakat, tűzhelyeket, ke­mencéket, .kerámiákat és sírle­leteket találtak a szakemberek. Tudományos sikert hozott <* Duna menti római határvédelmi rendszer, a limes nyomóinak kutatása is. A határfal e szaka­szán eddig három őrtorony alapjait ásták ki, a nyári mun. kólátok során pedig „előke­rült” a negyedik is. Ennek ér­dekessége, hogy eredetileg fá­ból építették, ellentétben a má. sik három kőtoronnyal. A vizs­gálatok szerint a II. században, tehát mintegy 200 évvel koráb­ban létesült, mint a többiek, s ez bizonyítja, hogy — az eddigi elképzelésektől eltérően — már ekkor erődítményekkel védekez. tek a barbár támadások ellen. Esztergom környékén is több- helyütt dolgoznak a régészek. A kistói földeken egy IX—XI. századi temető sírjait, Eszter- gom-Szentkirályon ugyancsak at kora Árpád-korból származó te. lepülés nyomait, Alsószigeten pedig középkori kolostor romjait tárták fel. Értékes régészeti leletek

Next

/
Thumbnails
Contents