Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-06 / 184. szám

DN HÉTVÉGE 4.

BELPOLITIKA

1980. JÚLIUS 6.

A MARSAY-TÖRTÉNE

1712-ben a török okozta hosszú ájulásból magához tért városba a messzi Szentendréről települt ide egy seregnyi mesterember: kőművesek,

ácsok, cserepesek, mészégetők, s köztük egy Márovics nevezetű. A Budai külvárosban telepedtek meg, leszármazottaik többsége ma is Pécsett él, némelyik család története pedig szinte eggyéforrt a város elmúlt két és fél évszázados történetével. A Márovics-leszár- mazottak egyike maradandó emlékkel gazdagította a várost — Marsay Andor néven.

Mit tudunk arról a korról, amikor Pécs a gazdasági fejlődés útjára lépve kezdte elnyerni mai arcát? Együvé tartozó nevek és iparok törnek utat az emlékezetben: Höffler és bőr, Zsolnay és porcelán, Littke és pezsgő, Angster és orgona . . .

De vajon kik építették ezt a várost? Mond-e valakinek valamit ez a név: Schlauch Imre? A századforduló legtermékenyebb pécsi építőmestere volt, aki a Nemzeti Színházat, a Nádort, a mai Technika Házát építette egyebek között. És Károlyi Emil? Nemzeti Bank, sebészeti klinika, gépipari szak- középiskola ... . Gadó Ignác? Pius-templom. Haraszti Károly? Gyárvárosi templom. Tepes Ferenc? Nagy Lajos Gimnázium...

E nevekhez csatlakozik Marsay Andoré. Építőmesteri tevékenysége a két háború közti időre tevődik. Jelentősebb pécsi munkái között említhető a meszesi víztorony, a tudomány- egyetem 48-as téri szárnya (1932), a közgazdasági szak- középiskola (1942—44), a Kilián György utcai tanári lakóház (1930), az egyetemi kollégium (1928—30), Pálos templom (1936), a SZOT-üdülő — a Hotel Kikelet... És a harkányi Bányász-üdülő, a mohácsi fogadalmi templom, a ga- lyatetői nagyszálló, a Mátravi- déki Erőmű lakótelepe és kommunális létesítményei . . .

A Marsay-történet 1904-ben kezdődött. Az épülő városházán jeles kőművesek munkálkodtak. Egyikük — Márovics András — a díszterem ún. fehérmunkáit csinálta. Tizenkét- éves gimnazista fia minden délben vitte az ebédet a sku- 'tellában és míg a papa ebédelt, ő a napról napra gazdagodó gipszdíszítéseket nézegette. Egyszer aztán kibökte: „Édesapám, én is ezt szeretném csinálni..Végülis kitanulta a szakmát és a háború után, 1919-ben már önálló vállalkozóként dolgozott. Marsay Andor a két háború közti Pécs legjelentősebb építőmestere volt, aki vállalatát 1936-ban két részre osztotta; a budapesti részleg hamarosan az ország egyik legnagyobb vállalatává nőtte ki magát.

toznak. Sőt! Voltak olyan szerkezetei, szerelvényei, amelyek ma is jobban működnek, mint a mostani újak." A másik, amiről emlegetik: a rend. „Úgy beszéltek rólam a hátam mögött, hogy a »lakkci- pős építőmester«. Azt szoktam mondogatni: olyan rend legyen az építkezésen, hogy a lakkcipőm ne legyen poros. Később a Hőerőműnél is ez volt a mániám."

A felszabadulás után Marsay Andor építette újjá a fővárosban azt a Puskin utcai palotát, amely a köztársaság elnökének a rezidenciája lett, ő építette Martonvásáron a kutatóintézetet, Tatán pedig a Major Máté tervezte lakótelepet. Az államosítás után budapesti vállalatára épült a Lágymányosi Középületépítési Vállalat, a pécsire pedig részben a mai Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat. Marsay Andor szakértelmét igénybe vette az államosított építőipar. Előbb a frissen alakult Pécsi Tervező Vállalat organizációs osztályvezetője volt, majd amikor megindult Komló építése, a Széntröszt építési osztályának vezetésével bízták meg. 1965-ben történt nyugdijbavo- nulásáig az Erőműberuházási Vállalat főosztály vezetőjeként a hatalmas építkezést irányította. S utána nyugdíjasként 77 éves koráig közreműködött a pécsi tejüzem építésében.

1968 óta kívülről szemléli Pécs nagy változásait, örül annak, hogy a város végre dél felé terjeszkedik, de nem örül annak, hogy a Kalinyin út olyan lett, amilyen: „A régi bosnyákok sem ronthatták volna el jobban . . ." Most a Budai városrészt figyeli: „Nagyon szeretném még látni, hogyan újul meg ez a régesrégi városrész, amit valaha kőművesek, ácsok, cserepesek, az egykori építőipar szinejava épített sárból, vályogból magának . . ."

Hársfai István

Marsay Andor a sikerét annak köszönhette, hogy idejében felismerte az újdonságokban rejlő lehetőségeket és késlekedés nélkül alkalmazta is azokat. Ő indította el a pécsi építőszakma iparosítását. „1922- ben — emlékezik vissza erre — Budapesten egy Ney és Róna nevű cég svéd építőipari gépeket hirdetett. Hosszas tépelő- dés után három habarcskeve- rőt, három betonkeverőt, két felvonót, szalagfűrészt, csilléket sínekkel vásároltam. Mindezt hajó hozta le Mohácsig, onnan vasúton szállítottuk Pécsre. Soha nem felejtem el: százak álltak ott a telepen, ahol most a halbisztró épülete áll és csodálták a soha nem látott gépeket,, mit is tudnak. Hát ezek voltak az első építőipari gépek Pécsett.. ." De még valamit hozott Pécsre. Épületeinek van egy közös vonásuk: csaknem mind terméskő lábazattal készült. Ezt először a Mór-kollégiumnál alkalmazta.

•

A pécsi munkákról beszélgetve újra meg újra visszatér a legkedvesebbekhez: a Mórkollégiumhoz, a Pálos-templomhoz, a Rákóczi út—Felsőmalom utca sarki bérházhoz... És a másutt épített legnagyobbak? Kettőre emlékezik nagyon szívesen. Az egyik a galyate- tői nagyszálló, ami közvetlenül a második világháború kitörése előtt épült, s amiért szeretettel emlegeti: 152 nyolcórás munkanap alatt valósult meg, s ez máig is igen tiszteletre méltó eredmény. A másik nagy munka a Mátrovidéki Erőmű lakótelepének és kommunális létesítményeinek építése volt. „Ez az egész egy tiszta kapitalista manipuláció volt — meséli. — Azzal kezdődött, hogy a főváros a kész tervek birtokában zártkörű versenytárgyalást hirdetett, s hat céget hivott ajánlattételre. A 40 millió pengős munkára nem mindegyik pályázott komolyan, némelyiknek a pénze sem volt meg hozzá. A komoly ajánlat- tételhez minimum a teljes gépesítettség kellett és a költség 10 százalékát kitevő tőke, amihez nekem is bankhitelt kellett igénybevennem. Nos, mi hatan összedugtuk a lejünket eldönteni: kinek kell ez a nagy munka, ki tudja lenyelni... Én akkor fejeztem be Galyatetőt, hát rámerőltették a többiek azzal, hogy amint kapom a pénzt, fizetek nekik a lelépésért 1—1 százalékot a haszonból. Ezután már csak arra volt szükség, hogy a költségvetéseket úgy dolgozzuk át, hogy a Marsayé legyen a legelőnyösebb." Idetartozik még, hogy a Marsay- cég tudott vállalni még egy olyan feltételt is, amit a többiek nem: a munkások rendszeres meleg étkeztetését.

is ment el, de még mindig a csóvájában vagyunk: a bauxit- betonos épületek az elmúlt 10 —20 évben rohamosan „fáradtak ki”, rengeteg gondot okozva ezzel szerte az országban eme épületek fenntartóinak, Hallgassuk meg most a bauxitbeton történetét Marsay Andor visszaemlékezésében:

„Minden különösebb minőségi ellenőrzés nélkül engedélyezték az alkalmazását. Nagyon gazdaságosnak tűnt, hiszen a hagyományos beton 8 napos kötési ideje helyett ezt már 48 óra leteltével ki lehetett zsaluzni. Fában sohasem voltunk gazdagok, elképzelhető tehát, hogy a vállalkozók két kézzel kaptak utána. Nem csoda: ugyanazon idő alatt ugyanazzal a zsaluzóanyag-mennyiséggel lényegesen több betonszerkezetet lehetett elkészíteni. De én nem hittem, hogy szabad a betonnak ilyen hirtelen megkötnie, ezért aztán a függőleges szerkezeteket soha nem engedtem bauxitbetonból készíteni — abból gyorsan kiszalad a víz —, a vízszinteseket viszont nedvesen tartattam, amig elegendőnek nem véltem a kötési időt. Ma már tudom, hogy nekem volt igazam: az én bauxitbetonos házaimmal nincs probléma és másutt is elsősorban a függőleges szerkezetek mondták fel a szolgálatot."

Két dolog miatt emlegetik máig is a Marsay-féle építkezéseket. Az egyikről így beszél: „Arról voltam hires, hogy nálam ismeretlen volt a hiánypótlás. Aztán olyasmi sem volt, hogy valamit ne a szerződött határidőre csináltam volna meg. Az volt az elvem: soha nem hazudni, hanem nyíltan megmondani egy munkáról, meg tudom-e csinálni, vagy sem..." A pécsi Marsay-há- zak jó részét gondozó PIK főmérnökének, Hajdú Lászlónak a megállapítása is ide kívánkozik: „A 20-as, 30-as években épült házak többségével mind több problémánk van; a Mar- say-házak nem ezek közé tarA 30-as évek nagy építőipari szenzációja volt a bauxitbeton. üstökösként jött, úgy

Százhatvan kilométeren át

Elpazarolt

kincseink

nyomában

Három esztendeje szóvátet- tem, hogy az országhatártól Pécsig, vagy Baranyán át Balatonig, Pestig vezető utak mentén a pincérek nem beszélnek idegen nyelvet.

De mi történt három év alatt? Legalább az alapvető gondolatot: a nemzetiségi falvakból szervezendő pincérkép- zést megvalósították-e?

Százhatvan kilométeren át jártuk a három utat.

Az első út

Drávaszabolcsnál lép a jugoszláv vendég Magyarországra és a Zsinkó vendéglőben németül, horvátul egyaránt jól beszélnek vele. E vendéglő híre régi és jó, ezért oda be sem néztünk. De Harkányban már érdemes volt fésülni: mi akad most fenn?

Schumann Józsefné, Fasor vendéglő:

— A szakmunkástanuló iskolai heti egy-egy órás nyelvoktatás eredménye egyenlő a nullával. A gyakorlatban tanuljuk meg az étel-ital nevét, magánügyekben meg jobb is, ha nem tárgyalunk a külföldiekkel.

Hangulat presszó, Fritz Bé- láné:

— Horvát az anyanyelvem. Németül nem tud senki nálunk, bár mindent megértünk, „simán” kiszolgáljuk a németül beszélő vendéget is. Angolt is kellene tudni, a fiatalok sokan beszélik.

iKaposi Attila, a Zöldkert vendéglőben:

— Horvátul, németül beszélünk, mindig van valaki szolgálatban, hogy e két nyelven megértsük egymást. A horvá- tok közül az idősebbek a németet, a fiatalabbak — 30— 35 alatti korban — az angolt használnák nemzetközi érintkezési nyelvnek. Magam középiskolában négy évig tanultam franciául, de 16 éves szakmai gyakorlatom alatt csak két svájci vendéggel beszélhettem így.

Baranya szálló, Kucska Márk portás:

— Horvátul, németül az alapszavakat — ennyit tudunk. Jártam horvát nyelvtanfolyamra, de nyelvet tanulni úgy nem lehet.

Buchhammer Antal, a Napsugár szálloda-étterem-presszó üzletvezető-helyettese.

— Franciául csak a szakácsoknak kell valamit tudni, az ételneveket. A fontos: horvát, német, angol. Ezek az érintkezési nyelvek. Nálunk az első kettőt szinte mindenki beszéli. Ha nemzetiségi származású, akkor folyékonyan. Ha nem, akkor az alapszókincset. Angolul sajnos csak egy kolléga beszél kicsit.

Kisharsányi tsz borozója:

— Senki sem beszél idegen nyelven I

Integrált

áramkör

Gyöngyösről

Az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető és Gépgyárában 1977 óta gyártják az integrált áramköröket, a modern ipar nélkülözhetetlen kellékeit. A korszerű technológiával készülő integrált áramkörökből az idén már tizenöt- millió darabot gyártanak.

Képünkön: mikroáramkörök felforrasztása mikroszkóp segítségével.

Ételbár, Siklós, Mészáros Zoltánné:

— Férjemmel vezetjük ezt az üzletet, aki három évig tanult az NDK-ban, s folyékonyan beszél németül. Horvátul mindketten megértetjük magunkat.

Tenkesalja csárda, Háger Mártonné:

— Férjem folyékonyan beszél németül és keveset horvátul.

Pécs, Pannónia Szálló: német, angol, horvát — ezeken a nyelveken értenek szót, jót vagy valamelyest.

íme a helyzet: Drávasza- bolcstól a városig.

A második út

Ez Udvarnál kezdődik, s úgy tart Pécsre.

Az udvari határátkelőhely büféjében — néhány alapszón kívül — csak magyarul lehet vásárolni.

Mohácson, a Halászcsárdában pedig Pintér Sándor pincér mondja:

— A született német és horvát nemzetiségiekből vannak nálunk, de szinte mindegyikünk tudja a szükséges szavakat, vagy akár útbaigazítást is ad mindkét nyelven. Angolul? Nem beszélünk.

Autóscsárda ^Szajkón. Kocsis Ferenc üzletvezető:

— Megértetjük magunkat mindkét nyelven, de angolul már nem. Viszont az étlapot mindig elkészítjük németül és horvátul is, mert ezt igénylik. Főleg az NDK-beliek akarják előre tudni, minek mennyi az ára. De a jugoszlávok is inkább idejönnek — az étlap végett. Az árakat persze kihagyjuk, azokat naponta írjuk a sokszorosított étlapra, hiszen gyakran változnak. Most készül a francia étlapunk és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával tárgyalunk szakszerű angol ételnév- fordítás ügyében.

Lukács Péterné üzletvezető, Szederkény, Lilla vendéglő:

— Lényeg a német és a horvát. Egy felszolgálónk beszéli a német nyelvet, s igen kevés szókinccsel megértetjük magunkat horvátul is. Aztán nemzetközi nyelv az angol, jó lenne azt is tudni. De mi is készíttetjük a Szikra Nyomdában a többnyelvű étlapot, mert az jó áthidaló megoldás.

Innét az út például a Nádorba vezethet, ahol hasonlóan a Pannóniához, három nyelven értenek, de folyékonyan kevesen tudnak.

A harmadik út

Ez Udvartól Mohácson és Du- naszekcsőn ót Szekszárdra, onnét a Balatonra, vagy Pestre visz. Lázár Géza üzletvezető a dunaszekcsői halászcsárdában:

— Nem tudni miért, de a jugoszláv vendégmunkások újabban inkább a hercegszántói vagy röszkei állomáson ót sietnek vissza az NSZK-ba, vagy máshová, s nem az udvarin. Nálunk tehát nemigen állnak meg. De sok külföldi jön még mindig egyenesen ide hozzánk. Magam főiskolán vizsgáztam német nyelvből. Kollégám sváb faluban született, ezenkívül horvátul is megértetjük magunkat.

összegezzük: iskolában kevesen tanulnak idegen nyelvet. Marad tehát Baranya rejtett, s eddig sajnos elpazarolt idegen- forgalmi kincse: a sok nemzetisé, gi falu. De egy-két áfész-vezető- től eltekintve — például Siklóson, Mohácson, Bolyban — senki sem szervezte ezt a tanulóképző megoldást. Az NDK- val, Horvátországgal sem szerveztek csereképzést. Miért nem?

Földessy Dénes