Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-06 / 184. szám
1980. július 6., vasárnap Dunántúli napló 3 Gazdasági stratégia, középtávú tervezés Mi újat hozott a szegedi közgazdász-vándorgyűlés? Villanásnyi nyilatkozatok baranyai küldöttekről Lezajlott a Magyar Közgazdasági Társaság hagyományos évi rendezvénye: a közgazdász-vándorgyűlés. Az ezúttal Szegeden összesereglett több száz elméleti és gyakorlati szakember a gazdasági stratégia és a középtávú tervezés összefüggéseit vitatta meg. A nyitó előadást Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes tartotta, majd szekcióülések keretében folytatódott a munka. A vándor- gyűlésen részt vettek a társaság baranyai szervezetének küldöttei is. Közülük négy küldöttet kerestünk meg, ha csak villanásszerűen is, adjanak képet, mi újat hozott számukra a szegedi vándorgyűlés. szükség, koncepcionális kérdésekben is. Ennek fórumává kellett volna válnia a vándor- gyűlésnek. Az ilyen viták csak előreviszik a gazdálkodást, ehhez kell bátorítást adnia a felső vezetésnek is. Miklósvári Zoltán A Fejér megyei Víz- és Csatornaművek komputerrel felszerelt laboratóriumot rendezett be egy Ikarus autóbuszban szennyvizvizsgá- latok céljára. A kísérleti mozgó laboratóriumban meghatározzák azokat a szennyezésformákat, amelyek károsak környezetünkre. Emberközpontú stratégia Jancsi Gyula, a Pécsi Kesztyűgyár gazdasági igazgatója: — A nyitó előadáson megragadtak Aczél elvtárs fejtegetései, hogy a pártkongresszus szellemében előtérbe kell helyezni az embert, akivel a köz- gazdasági és minden egyéb munkában mint központi tényezővel kell foglalkozni. Ember- központú stratégiát folytatunk tehát. Nincs szó radikális intézkedésekről a gazdaságpolitikában, nem kell félni a gyárak tömeges becsukásától, a munkanélküliségtől. Szekciómban az ipar és a kereskedelem marketing stratégiájáról folyt a vita. Ma is megy még az egymásra mutogatás: az ipar r.em gyárt, a kereskedelem nem rendel .. . Sokkal jobb kapcsolatokat kell kialakítani az ipar és a kereskedelem között, egyöntetű vélemény alakult ki, ezen a területen van még mit tenni, különösen a hatékonyabb külpiaci fellépés érdekében. A vándorgyűlésen értékelést kaptunk az új árrendszer és árképzés eddigi tapasztalatairól is. A változások kielégítik a várakozásokat. Az árakat illetően a kiigazítási szakaszban vagyunk, további ár- intézkedések várhatók, amire fel kell készülnünk. Aczél József, a Pécsi Bőrgyár tervosztályvezetője: — A szegedi tanácskozás ismételten felvetítette elénk, hogy a következő öt évre szóló tervezés során mivel kell számolnunk. Számunkra figyelemre méltó kiinduló pont többek között a reálbérek mérsékelt növekedése a következő években. Számolnunk kell a cipőkereslet csökkenésével. A fogyasztó ugyanis nem szeret lemondani a már megszokott örömökről, az autózásról, a nyaralásról, inkább a ruházkodáson spórol. Aki eddig mondjuk évente két pár cipőt vásárolt, s ezzel együtt volt neki otthon négyöt pár cipője, ezentúl nem vásárol csak egy pár újat. Ha a cipőkereslet csökken, kevesebb bőr kell, s ez azt jelenti, a hazai bőrgyárak között fokozódik a verseny, igyekeznek egymástól elhódítani a vevőket. A Pécsi Bőrgyárnak adódik a következtetés, magas minőségű termékekkel, jól kell kiszolgálnia a cipőipart, hogy megtartsa vevőit. Szóba jöhet ugyan bőreink fokozott exportja, ám a forint árfolyamának jövőbeli változásai számunkra többnyire azt jelentik, hogy ugyanannyi tőkés valutáért idehaza kevesebb forintot kapunk. A jövő tehát mindenképpen nehezebb lesz. A szegedi vándorgyűlésen mellesleg néhány ellentmondásos dolog is felmerült. Például az Országos Tervhivatal kiadott egy módszertani útmutatót a középtávú tervezésre, amivel viszont nincs összhangban az ágazati igény. Az OT sávos tervezést vár tőlünk, ugyanakkor az ágazati minisztérium táblázatot kér, konkrét számokkal. Lábon vagy konzervdobozban? Buttinger János, a Magyar Nemzeti Bank Baranya megyei Igazgatóságának főcsoportvezetője : — Az élelmiszergazdaság stratégiájával és fejlesztési lehetőségeivel foglalkozó szekció munkájában vettem részt. A vándorgyűlésen ismételten hangsúlyt kapott: mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk fejlődésének intenzív szakaszába érkezett. Amire most leginkább szükség van, a jobb koordinációra a vállalatok között, továbbá az optimum megkeresésére a termékek feldolgozottsági fokát illetően. Élelmiszergazdaságunk a vertikális integráció felé halad, ezen belül azonban nem cél a feldolgozottsági fok minden áron való növelése. Az ésszerűség határait meg kell keresni. Mindenkor azt kell adni, amit a világpiac kér, s a legjobban megfizet. Ha tehát az állatot lábon, a gyümölcsöt hűtve jól el tudjuk adni, ne próbáljuk konzervdobozba beerőszakolni, csak azért, mert ez magasabb feldolgozottságú terméknek számít, miközben ezt a többletet a piac már nem hajlandó megfizetni. Élelmiszer- gazdaságunk a legkülönbözőbb feldolgozottsági fokú termékek előállítására képes, kapacitásai immár nagyjából kiépültek. Ez megfelelő manőverezési képességet jelent, tehát hogy a feldolgozottsági fokot illetően mindenkor igazodjunk a világpiachoz, azt adjuk, amit kér, s ami a legtöbb nyereséget adja. Mármost külkereskedelmünk feladata, hogy jó előre jelezze, várhatóan miből lesz telített a piac, milyen feldolgozottsági fokon érdemes eladásra kínálni termékeinket. Keményebb vitákra van szükség Dr. Belyácz Iván, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa : — Több szekció ülésébe is belehallgattam. Mit vártam? Felpezsdült, eleven vitákat, hasonlatosan az új gazdasági mechanizmus bevezetését megelőző termékeny vitákhoz, amikor a felső vezetés nagyon sok jó elképzelést és tapasztalatot kapott. Megfigyeltem, Szegeden sok vállalati vezető fel sem mert szólalni, vagy ha hozzászólt, nem mert sarkítani, mert ott ült a főhatóság vezetője is, netán indiszkréciót követ el jelenlétében. Nem igényeljük a vitát, vagy nincs mondanivalónk? Mindenesetre a felső vezetésnek muníciót kell adni. Kemény vitákra van Tízesztendős a városlödi majolikagyár Fazekasok nyomdokain Pár évvel ezelőtt még sokak számára ismeretlen volt az a név: Városlőd, Pedig a ma- gylpr kerámiaipar egyik régi gyára állt itt. Később feledésbe merült és csak most, a hetvenes években talált ismét magára és indult be minden eddiginél intenzívebben a termelés. A jellegzetesen barna színű cserépedények a régi parasztházak használat tárágyainak formáit idézik. Már határainkon túl is ismertek, leginkább svéd, holland, nyugatnémet és svájci vevők számára exportálnak, és a hazai piacon is egyre keresettebbek. A városlödi majolikagyár plapításiának pontos idejérőt nincsenek levéltári adatok. Az Iparművészeti Múzeum tulajdonában azonban van egy város- lődi kőedény, amely bizonyítottan 1840 előtti időből származik. Az első pontos adat szerint az ott működő gyárat gróf Zichy Domokos veszprémi püspök megvásárolta és „Városlödi Porczellángyár” néven üzemeltette tovább. A szabadságharc után többször változtak <y tulajdonosok, a századfordulót megelőző években a gyár üzemeltetésében érdekeltséget vállalt Láng Mihály budapesti edény- és üvegnagykereskedő. Ekkor a magyar kerámiaiparban először tértek rá a népi ízléssel díszített tárgyak készítésére. A második világháború első évei a gyárat nem érintették, a termelés zavartalanul folyt addig, amíg 1944-ben a német csapatok a gyár egy részét raktárnak, más részét tankjavító üzemnek foglalták le, majd 1945 elején a raktározott anyaggal együtt felrobbantották. A hatvanas évek végén határozta el a Finomkerámiaipari Művek, hogy felújítja a város- lődi technológiát. Feleslegessé vált bányaépületeket vettek át Herend határában, s ha nem is a régi helyén, de a régi hagyományokra építve új üzemet létesített. A beruházás 1968- ban kezdődött, 1969-ben már megkezdte a termelést és 1970- ben már 126 tonna készárut állított elő és értékesített összesen hatmillió forint értékben. A városlödi kerámia elindult a hírnév útján. Ma már a termelés értéke 23,5 millió forint. A jellegzetes vörös agyagból — amely a bauxit meddőtől kapja színét — készült étkészletek, teás- és mokkás- készletek, fűszertartók, tálak, söröskorsók és boroskupák minden várakozáson felüli sikert értek el. A máz legtöbbször a barna különböző árnyalata, s a díszítés egyrészt az ősi motívumokat idézi, vagy népies, de újszerű kompozíció. A formák — tehetséges iparművészek munkái — célszerűséget és esztétikai igényeket egyaránt kielégítenek. A Herendtől pár kilométerre lévő, a Bakony szelíd hajlatai között meghúzódó gyárban — melyet vezető nélkül bizony nehéz megtalálni — százhatva- nan dolgoznak, 70 százalékban nők. Nők ragasztják a korsókra, csészékre, tálakra a füleket, és nők varázsolják boszorkányos ügyességgel a tányérokra a mezők, rétek virágait, és ők díszítik a gyár egyik újdonságának, a tűzálló cserép sütőedénynek is az oldalát. Ez az új termék az előjelzések szerint minden eddiginél nagyobb sikert ígér. Az úgynevezett római tál első maradványait, mint neve-is jelzi, már a késő római kori ásatásoknál megtalálták. Nyomai a korai magyar fazekasok munkáiban is fellelhetők (egy múlt évi vajszlói kiállításon Ormánságból előkerült régi darabot is bemutattak). Mégis az utóbbi években hazánkban csak az NSZK-ból importált ilyen edényeket lehetett kapni, azt is csak ritkán, igen korlátozott mennyiségben. A kereslet pedig egyre nőtt iránta. A vá- roslődi majolikagyár ezért kezdte el az elmúlt évben a kísérleteket, s az idén a sorozatgyártását. Mi az erénye ennek az edénynek? Az ovális alakú tál fedele légmentesen zár és máz nélküli. Ezt a máz nélküli fedelet sütés előtt be kell áztatni vízbe 15—20 percig, így az égetett cserép pórusaiba beszívódik. Négy személy részére elegendő bármilyen hús körettel együtt bekészíthető és sütőben egy óra alatt puhára fő az étel. A gyórrészleg vezetője szerint a benne sütött csirke ízletesebb a grillsütőben sütődnél. Az újdonságot Varma néven hozzák forgalomba, s az idén mintegy 30 000 darab gyártását tervezik. ígéreteik szerint még e nyáron eljut az új termék a boltokba. További tervek szerint tűzálló edénycsaládot kívánnak kikísérletezni különböző formákban (például kuglófsütőt). Vöröslődön tehát beigazolódott, hogy gyári sorozatgyártásban is lehet népies ihletésű, művészi színvonalú, ám mindennapi használatra alkalmas majolikatárgyakat alkotni. Sarok Zsuzsa Nyugodt emberek A két kis öreg egymásba karolva, a rohanó autók közé sodorva rohanna. Nyugtalan tekintettel merednek az út túlsó oldalán induló csuklósra. Lacika már bizonyára hazaért, biztosan nagyon éhes, biztosan fáradt is, biztosan .. . Mennem kellene, de ismerősöm, úgy látom, a következő járatra sem akar felszállni: „Még csak ezt hallgasd meg. Fogadtunk a műhelyben, hogy két hétig egy villáskulcsot szorongatva sétálok a műhelyben, és senki sem fogja észrevenni, hogy nem dolgozom. Vesztettem. Pedig köztudott, hogy a mi üzemünk mindig is nyugis munkahely volt, most azonban mintha megőrültek volna a művezetők. Pénzt többet ugyan nem tudnak adni, azt azonban megkövetelnék, hogy megszakadjak." A következő autóbusz elmegy. Azon tűnődöm, elmagyarázom: nagyon nehéz lesz rövid időn belül az ő szemlélete szerinti nyugis munkahelyet találnia. Egyre kevesebb vállalat panaszkodik mostanában munkaerőhiányra . . . Ismerek egy másik esetet, amikor a fűnek-fának tartozó, munkáját hónapokig elhanyagoló hivatalnokon szómonkérték a munkáját, azt válaszolta: fizikailag képtelen vagyok többet dolgozni. És komo- 'lyan gondolta. Sőt önérzetében sértve érezte magát, hosszú évek zavartalan nyugalmát bolygatták meg. Lopják a meggyet az udvarban levő fákról. Az itt lakó gyerekek szokták csak úgy az ágakon ülve megenni. A szomszéd házból átmászó, rézfülbevalós húsz év körüli gyümölcstolvajok észrevesznek, de nem zavartatják magukat. Persze, hogy én is loptam gyerekkoromban gyümölcsöt (nem húszévesen!), de akkoriban még egy árnyéktól is eszeveszetten menekültünk. Nyugodtan esznek. Amikor rájuk szólok, azt mondják, az ő fájukon elfogyott. Aztán persze a tetőn át kétségbeesve menekülnek, miközben azt kiáltozzák, hogy bediliztem. Dehogyis akarom azonosítani a kiegyensúlyozott, fegyelmezett, higgadt, nyugodt emberi magatartást a lógással, a nemtörődömséggel, a gátlástalansággal. Azt sem hiszem, hogy az izgága, üvöltöző, ösz- szeférhetetlen emberek lennének a világmegváltók. Az azonban kétségtelen, hogy akik szívinfarktust kapnak, többnyire azok közül kerülnek ki, akik a társadalomtól kapott jogaikat mindig azonos súlyúnak érezték kötelességeikkel. Elképzelhetetlennek tartom például, hogy o két kis öreg valaha is nyugodtan várta volna a következő járatot, hogy ne sürgette volna őket mindig halaszthatatlan tennivaló, hogy valaha is kipróbálták volna egyetlen percig is: észreveszik-e, ha nem dolgoznak, ne nyomta volna őket, ha adósságuk volt... Alig hiszem. De hát menjünk összekarolva a rohanó veszélyek közé? Az elbukás kockázatát vállalva, vagy ne tegyünk semmit és várjuk meg, amíg az úton zavartalan lesz a forgalom? De lesz akkor egyáltalán út? Lombosi Jenő
