Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)
1980-07-05 / 183. szám
e Dunántúli napló 1980. július 5., szombat Hűtőszekrények használata Csomagoljuk be, fedjük le az ételeket Sokféle hűtőszekrény von forgalomban, és alig van ma háztartás, amelyből hiányozna. A hűtőszekrény biztosítja a romlandó élelmiszerek frisseségét, tartósságát, egyben segíti a tartalékolást, a háztartási munka egyszerűsítését is. A hűtőszekrényt rendszeresen gondozni kell. Kimosni, fertőtleníteni, szellőztetni. Csak okkor kapcsoljuk be újra az áramot, ha a szekrény belseje már száraz és szagtalan. A lemosást sohase végezzük szemcsés anyagú tisztítószerrel, mert ez felkarcolja, megsérti a belső zománcfelüleleket. A tisztogatást mindig kikapcsolt, nyitott ajtajú hűtőszekrényben kell végezni, miután a hűtőtestekről a ráfagyott dér, jég leolvadt. Melegen nem ajánlott Erősen illatos '(szagos) anyagok a hűtőbe nem kerülhetnek, mert az élelmiszerek ezt átveszik és meg is tartják. Ha azonban mégis ilyen élelmi anyagokat akarunk hűteni, akkor légmentesen lezárva helyezzük el. Füstölt áruk hasonló okból ne kerüljenek a hűtőbe, ezeket szellős, száraz és hűvös helyen felakasztva tároljuk. A vásárolt élelmicikkeket egyenként átvizsgálva tegyük kosarunkba és otthon — hűtőbe helyezés előtt — az esetleg átnedvesedett csomagolású tehéntúrót, felvágottat, stb. tiszta, száraz papírba tegyük át. Melegen semmiféle étel nem kerülhet a hűtőszekrénybe, mert egyrészt gyorsabban romlik meg (erjedés, stb.), másrészt a berendezést a felszálló pára is károsítja (tudniillik a pára rászáll a hűtőtestre és jégréteggel vonja be), ami csökkenti a hűtés hatékonyságát. Alapelv az, hogy az erősebb hűtést igénylő élelmiszereket, ételeket tegyük a hűtőtest közelébe, ahol erősebb a levegő lehűlése, míg a mélyhűtő rekeszbe a fagyasztott, mélyhűtött árukat helyezzük el. A hűtőtér kétharmad részét kitevő hűtőtérben általában 0 és 5 C fok közötti a hőmérséklet (erre szoktuk beszabályozni), míg a mélyhűtőben —5 és —20 C fok közötti a hűtési hőfok. Sohase tegyünk a hűtő- szekrénybe mosatlan gyümölcsöt, zöldségféléket, hanem szárazon — mosás utón —, lehetőleg külön-külön műanyag- tosakba. A tojással legyünk óvatosak: a tojás eláll 1—2 hétig sötét, szellős, száraz, hűvös helyen, nem igényel hűtő- szekrényi tárolást, ha mégis ide tesszük, alaposan mossuk meg, szárazon helyezzük a hü- tőtesttől távoli helyre. Erre az óvatosságra (mosás, szárítás) azért van szükség, mert a tojáshéj szalmonellás fertőzést okozhat. Felnyitott tojást viszont mindig zárt edényben, közel a hűtőtesthez helyezzük el, de ne tartsuk benn 1—2 napnál tovább. A hűtőszekrényben huzalos polcok vannak, melyeken a tárolandó anyagokat el szoktuk helyezni. Ügy rakjuk le ezeket, hogy közöttük maradjon rés a hűtőlevegő áramoltatására, ami a hűtési hatásfokot javítja. (A hűtőszekrényben ugyanis a hideg levegő lefelé, a meleg felfelé áramlik és ezt az áramlást kell a hézagos tárolással elősegíteni). Vigyázzunk arra, hogy ne hűtsük túl az ételeket, italokat. Csak mélyhűtött árukat helyezzünk el a rekeszben, ahol annak olvadásmentes tárolását az alacsony hőmérséklet biztosítja. A többi élelmiszert a nagyobbik hűtőtérben kell tárolni. Szagtalanító vagy kávézacc Mindent csomagoljunk be és semmiféle étel ne kerüljön lefedetlenül a hűtőszekrénybe, mert az ételek, élelmiszerek egymás szagát átveszik és meg is tartják. így például nem szereti senki a vaníliaízű káposztafőzeléket vagy a hagymaillatú süteményt. Vannak élelmiszerek, ételek, melyeknek árt a hűtőszekrényben való tárolás, élvezeti értéküket o lehűtés során fokozatosan elveszítik. így például ne tegyük be a vajastésztákat, pogácsát, kemény sajtot, stb. Ha állott vagy idegen szag van a hűtőszekrényben, vásároljunk szagtalanítót és ezt tegyük be egy éjszakára a hűtőbe, magába szívja az idegen szagot. Ha ilyesmi nincsen kéznél, akkor megteszi az egyszerű friss kávéalj is: helyezzük el az üres és kikapcsolt hűtőtérbe egy kis tálkán és másnap a hűtőtér szagtalanná válik. Kevesebb is elég a villamos energiából Takarékosan is lehel K evesebb is elég a villamos energiából. Az itt következő takarékos ötletek azoknak kívánnak segíteni, akik villanytűzhelyet használnak, villanybojlerrel melegítik a vizet. Langyos kávé készülhet úgy is, hogy a forralt vagy forra- latlan tejet a frizsiderből kivéve elkészítjük és a bojlerből egy edénybe meleg vizet veszünk. A csésze, beleállítva perceken belül felmelegszik, s kávénk kellemesen langyos lesz. (Ha Inko kávét használunk, ajánlatos néhány kávés, kanál meleg vízzel előbb elkeverni, mert a hideg tejben nem tud jól feloldódni.) Forró tea a bojlerből vett forró vízből sokkal hamarabb elkészül. Ha egyetlen villany, bojler szolgálja ki a fürdőszo. bát és a konyhát, s egyébként nincs forró vízre a konyhában szükségünk, teáskannánkat töltsük meg a fürdőszobában. A konyhai csapba érkező forró víz ugyanis esetleg hosszú úton érkezik, s az utánpótlás is a csőben marad, ott hűl ki. Hűtött tea. Ha sietünk, s frissen készült teánkat hűteni szeretnénk, tartsunk a a jégkockatartóban víz helyett állandóan használt teánkból jégkockát. Két kockányi fagyott tea lehűt egy csészényi forrót. Meleg, friss péksütemény. Előfordul, hogy nem tudunk friss kiflit, zsemlyét beszerezni. A teavíz' úgyis felforrt mór, a száraz péksüteményeket tegyük a főzőlapra, amelyet már elzártunk, fedjük le egy lefelé borított öreg lábassal, néhány percen belül friss, meleg péksüteményünk lesz. Főtt krumpli. Időt és energiát takarítunk meg, ha egyszerre több étkezéshez főzzük meg a burgonyát (ha egy esi. pet cukrot is teszünk a vízbe, vitamintartalma megmarad), és a második adagot lehűtve tároljuk. Teljes értékű főtt burgonyát kapunk, ha — amikor szükség van rá — forró vízbe tesszük és felforraljuk. Mindenféle. Ha- az étel, amit főzünk, felforrt, átkapcsolhatunk az egyes fokozatra, így is fő tovább. Az ételt melegen tarthatjuk, ha félretolva ott hagyjuk a villanytűzhelyen. Ez ugyanis még egy darabig melegít a főzőlapon kívül is. Ha a sütőben melegítünk, maximumra állítsuk, majd ha jól átmelegedett, le is zárhat, juk, még sokáig melegít. Télen a sütő ajtaját hagyjuk nyitva használat után. A hő még a konyhát is befűti. Per. sze tavasszal jobb, ha az ablakon érkezik be a langyos levegő! T. A. Bőrápolási tanácsok Napozás után Gyógyfozetes borogatás a szemre A leégett bőrfelület kezelése A festett hajnak különösen árt Újdonságok Halványrózsaszin menyasszonyi ruha. Megérkeztek a leg- újobb divaté menyasszonyi ruhák és vőlegényöltönyök a Jelmezkészítő és Kölcsönző Vállalat pécsi szalonjába. Az idei nyár slágere a halványrózsaszínű, biedermeier stílusú, francia muszlinból készült, hímzett és bordürös menyasszonyi ruha. A deréktól bővülő modellek raffo- lással, fodorral, kis rózsacsokrokkal díszítettek. A vőlegényru. hók közül a mogyorószínű szmoking érdemel figyelmet, de érke. zett számos, a legújabb divat szerint készült, karcsúsított fazonú öltöny is, csontszínű, zöld, sötétkék és kávébarna anyagból. Lengyel húsgombóc. A pécsi Konzum Áruház kínálja a lengyel gyártmányú ételkonzervet. Az édeskáposzta levelébe göngyölt rizses darálthús paradicsomos, fűszeres lé ízesíti. A konzerv 410 grammos. Gyulametélt. A Kalocsai Sütő- és Édesipari Vállalat hct- tojásos, úgynevezett gyufametélt gyártását kezdte meg. A 10 dekás kiszerelésben kophaió száraztészta főként halászléhez ajánlott. Az újdonság már kapható a pécsi élelmiszerboltokban. Pepita szövet. A Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár pepita szövetújdonságából érkezett a Centrum Áruház mintaboltjába. A 45 százalék gyapjút, 55 százalékban poliésztert tartalmazó szövet piros, barna és szürke színben kapható. Kockás ötletek... A nyár divatos anyaga a kockás mintájú kelme. Néhány nyári ötletet adunk azok részére, akik üdülni készülnek, vagy szívesen strandolnak, kirándulnak a hegyekbe. Széltől frizuránkat, naptól szemünket védi az ellenzős sopka, amely hot egyforma cikkelyből és ellenzőből áll. jobb tartása és formája lesz, ha erősebb vászonnal béleljük. A vállkendő szükség szerint jó szolgálatot tehet hűvösebb idő, vagy hirtelen zápor esetén. Szélére horgoljunk színes csipkét, de készen is vásárolhatunk méterben hímzett szegélyt vagy cérnacsipkét hozzá. Akinek jól áll és szívesen viseli, fejkendőt is szobhat az anyagból. A 3 darabos garnitúra oz üdülés legkihasználhatóbb öltözéke lehet. Részei: a melltartó, a bermudanadrág és az egyetlen, hosszú lapból álló szoknya, amelyet magunk köré csavarunk és megkötünk. Szinte minden évben a nyári időszak beköszöntével halljuk, olvassuk a kozmetikusok, orvosok tanácsait a napozással kapcsolatban, amelyet sajnos kevesen tartanak be. Itt most inkább arról teszünk említést, mi a teendőnk napozás után, különösen akkor, ha túlzottan lepirult, lesült a bőrünk. 1. Aki reggeltől késő délutánig sütteti magát a tűző napon, tapasztalhatja estére, hogy a szeme előtt piros karikák táncolnak, a szeme ég, fáj, sőt könnyezik, viszket. Ilyenkor hatásos segítség a kamillavirág és zsólyalevél keverékéből készített gyógynövényfőzet, amelynek langyos, leszűrt levébe vattát márto- gatva borogatjuk 10—15 percen ót szemünket. 2. Ha a bőrünk enyhén leégett, s ezért húzódik, igen jó hatású, hűsítő, nyugtató az azuléntartalmú Parasol-krém, vagy a patikában kapható Al- sol-kenőcs. Erősebb fokú leégéskor pedig alkalmazhatjuk a minden gyógyszertárban készen vagy azonnal elkészítve kapható lenolaj és mészvíz keverékét. 3. A napfürdő után a bőrt alaposan meg kell tisztítani, hiszen a napozókrém, napolaj, az izzadság és porrészecskék egyfajta filmet alkotnak, amely eltörni a pórusokat. Legcélszerűbb ilyenkor a bőrt jó hatású lemosókrémmel vagy arctejjel megtisztítani. 4. Ha azt tapasztaljuk, hogy a nap, esetleg a szél láthatóan megtámadta arcunkat, mindezek után, a lemosást követően frissítőén és jótékonyan hat a bőrtápláló krém, amelyet vékony rétegben, könnyedén ütögetve, masszírozva viszünk fel a bőrre. Igen hatásos ilyen esetben egy túrópakolás: 2 evőkanál túrót összekeverünk 1—2 evőkanál friss tejföllel, s 15 percig hagyjuk ezt a maszkot fönn. (Utána krémezzük az arcot.) 5. Az erős napozástól az ajkunk is könnyen kicserepese- dik, reszelés lehet. Ne használjunk ilyenkor rúzst, hanem esetenként, éjszakára kenjük be ajakírral (szőlőzsírral). Ezt napközben sem árt megismételni. 6. A napozás árthat a hajnak, különösen a festett hajnak. Ezért fontos, hogy fedjük fejünket a napozás alatt kendővel, sapkával, szalmakalappal. A víz (a tengervíz) erősen kiszárítja, merevvé teszi. Ezért lefekvés előtt alaposan keféljük át a hajat, s ha szükséges - a szaküzletekben kapható - megfelelő haj- balzsammal, zsíros hajszesszel dörzsöljük át. Ne hanyagoljuk el bőrünk védelmét, testünk ápolását a nyári hónapok, a szabadság alatt sem, mert ilyenkor talán még nagyobb szüksége van rá, mint máskor. OTT«HON CSALÓD Főzőcske Új ízek Sajtos húsrolód Hozzávalók 4 személynek: 1 zöldpaprika, 10 dkg ementáli sajt, fél kg darált marhahús, 1 tojás, 2 evőkanál zsemlemor. zsa, 2 hagyma, 3 kávéskanál mustár, só, bors, paprika, 3 evőkanál olaj. A megtisztított paprikát és a sajtot kis kockákra vágjuk. A húst tojással, zsemlemorzsával, apróra vágott hagymával, mustárral és a paprika- és sajtdarabkákkal összedolgozzuk. Sóval, borssal, paprikával fűszerezzük. A húsmasszából 8 rudacskát formázunk. Az olajat felforrósítjuk és a húsrudacskákat mindkét oldalán 10 —10 percig sütjük. Töltött uborka Hozzávalók 6 személynek: 1 hosszú uborka (körülbelül 30 cm), 20 dkg sonka, 10 dkg túró, 1 közepes paradicsom, 2 evőkanálnyi citromlé, őrölt fekete bors. Mossuk meg és hámozzuk meg az uborkát. Vágjuk 3 részre, és felezzük el mind a három darabot. Szedjük ki a magos közepét óvatosan kis kanállal. Vágjuk apróra a sonkaszeleket, keverjük hozzá a túrót és öntsük hozzá a citromlevet. Fűszerezzük. Vágjuk 4 felé a paradicsomot, szedjük ki a magos belsejét és vágjuk apróra a húsát. Keverjük a túrós keverékhez. Majd ezt a tölteléket töltsük bele az uborka „hajócskákba". Salátalevélen tálaljuk, tetejére petrezselymet teszünk díszítésnek. ízletes előétel. Húsos burgonya Hozzávalók 4 személynek: fél kg sertéslapocka, fél kg hagyma, 2 dkg olaj, porpaprika (édes), kömény, majoránna, fokhagyma, 1 liter húslé (húsleves kockából), fél kg hámozott burgonya, 7 dkg paradicsompüré, 2 evőkanál tejfel, só, 1 csomag petrezselyem. A húst kockákra vágjuk és a hagymakarikákkal együtt két részletben megsütjük. Fűszerezzük és a húslével felöntjük. 40 percig fedő alatt főzzük. A feldarabolt burgonyát hozzáadjuk és tovább főzzük körülbelül 20 percig. Végül hozzáöntjük a paradicsompürét és a tejfelt, ízesítjük és finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk. i