Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-16 / 194. szám

e Dunántúli napló 1980. július 16., szerda lfäsärlök rtélklli nincs üz A várkertbazár Ifjúsági park a várkert helyén A múlt század közepén a budai Duna-partnak a Lánchíd és a mai Erzsébet-híd közti szakasza siralmas látványt nyúj­tott: alacsony, omladozó öreg vityillók sorakoztak itt, szegény halászok szegényes otthonai. Az 1870-ben létesített Fővárosi Közmunkák Tanácsa nem sok­kal megalakulása után a rak­partok kiépítésével párhuza­mosan ennek a területnek a rendezését is tervbe vette. 1873- ban a kis házikókat megvásá­rolták vagy kisajátították és va­lamennyit lebontották. A he­lyükbe árkádos bazárt akartak építeni, tervezésére Ybl Mik­lóst, az akkor mór jóhírű épí­tészt kérték fel. Ybl sokat foglaikozott ezzel a megbízással. Először 43 egy­forma árkádot tervezett, de a 300 méter hosszú sor elég unalmasnak hatott, nem tet­szett se Yblnek, se a felkért bírálóknak. A többször módosí­tott és végül kivitelre került terv neoreneszánsz stílusú épü­letcsoportot létesített itt, amely a szemet megnyugtató módon kapcsolja össze a várkertet a rakpart utcájával. Középre egy rácsos kapu került, mögé eme­letes gloriett (kilátó házacska), amely földszintjével a kert fa­lára támaszkodik, emeletének dór oszlopai pedig a szabad­ba nyílnak. A gloriett aljáról jobbról-balról szerpentinút ve­zet a felső teraszra. Az út ka­nyarulatánál- mindkét oldalon egy-egy háromnyílású pavilon emelkedik. Az épületegyüttes északi és déli részét azonos stílusú lakóházak zárják el. Köztük és a gloriett között hú­zódik az eredeti tervhez ké­pest lényegesen megrövidült árkádsor, mindkét oldalon tíz­tíz boltívvel, főpárkányuk fölött kőballusztráddal, bábos kor­láttal. A díszítés mindenben har­monizál az építészeti elemek­kel. A loggiákat lezáró csar­nokok boltozatán először al­kalmazták hazánkban a kerá­miát építőanyagként. A fülke­boltozatok falait Than Mór mi­tológiai alakokat ábrázoló fres­kói és Scholtz Róbert festmé­nyei díszítik. A gloriett oszlo­pain Huszár Aladárnak a négy évszakot jelképező szobrai ál­lanak, a bejáratot Feszler Leó oroszlánszobrai őrzik. Yblnek az építkezéssel kap­csolatban gondoskodnia kellett a királyi palota és kert vízzel való ellátásáról. Szivattyútele­pet tervezett s ezt egy loggiás teraszú, sgraffitódíszes külön­álló kioszkban helyezte el; en­nek falát nyers tégla borítja, kiemelkedő részeit kőből fa­ragták ki. A gépházat az eme­letes rész foglalta magába, a közel 10 kilométer hosszú cső­hálózaton naponta 12 000 hek­toliter vizet nyomtak fel a Vár­hegyre. A földszintes szárnyon kávéház kapott helyet, ez a budaiak kedvelt kirándulóhe­lye lett. 1905-ben, mikor elké­szült az egész várnegyedet el­látó vízvezeték, a gépeket le­szerelték, és az egész épületet a kávéház kapta meg. (Sajnos, már évek óta renoválják, üre­sen áll.) Az építkezés 1875-től 1882- ig tartott. 1896-ban a kioszk előtt állították fel az időköz­ben elhunyt tervezőnek, Ybl Miklósnak bronzszobrát, Mayer Ede alkotását. Mayer az épí­tészt álló helyzetben ábrázol­ja, kezében körzőt és tervraj­zokat tartva. Az árkádokat nyitottnak épí­tették és árusítani akartak bennük. Hamarosan rájöttek azonban arra, hogy Budának ezen a részén inkább csak te­herforgalom zajlik, gyalogosok nemigen járnak erre, márpe­dig vásárló nélkül nem lehet üzleti negyedet teremteni. Több próbálkozás után beüve­gezték az árkádokat, szobrász­műtermeknek adták ki, noha erre a célra a rossz világítás miatt nem a legalkalmasab­bak. Számos kitűnő művészünk dolgozott itt és dolgozik ma is, itt formázta többek közt Zala György, Füredi Richárd az ezredéves emlékmű szob­rait. A Várkertet lezáró szép épü­letsor többi részére pontosan háromnegyed évig még csak fel sem merült a hasznosítás gondolata. A középen levő fel­járót, amelyet a kapuval együtt azért építettek, hogy a király ezen át hagyhassa el a palo­tát, ha hajózni kíván, csak egy­szer vették igénybe, 1943 ok­tóberében, amikor Horthy ezen ment le a Dunához, hogy meg­szemlélje a Hungária jachtot. A kis hajót Hitler küldte aján­dékba a „főméltóságú úrnak''. A várkertbazár 1945-ben osz­tozott a várnegyed sorsában, súlyosan megrongálódott, szob­rai elpusztultak, egyes részei összedőltek. Az épületsort Ka- cziba Ferenc tervei alapján az ötvenes évek végén restaurál­ták, a szobrokat Grantner Je­nő és Palotai Gyula faragta ki újból. A szép épületcsoport mos­toha sorsáról 1885-ben a Va­sárnapi Újság egyik cikkírója így panaszkodik: „E pompás lépcsőház csarnokában, mióta a kőművesek elvégezték a mun­kát, a festők a díszítést, talán senki sem látott élőlényt, a lépcsőzeteket nem koptatják soha. A főbejárat két felén le­vő oroszlánok békén pihenhet­nek, a kapu föl nem nyílik." Ma azonban már gyakran lehet itt élőlényt látni: a par­kos részt hozzácsatolták a min­denki által szabadon látogat­ható várkerthez, az épületcso­port jobboldali fele pedig 1957-től ifjúsági park lett, az ifjúságnak tavasztól őszig egyik leglátogatottabb szórako­zóhelye. A lépcsőzeteket fiatal lábak koptatják; amikor nyári estéken felcsendülnek a zene­karok hangjai .. . Vértesy Miklós A Sárköz első megörökítője „A szerelmi ismerettségek a szőlőkben történnek” Hazánk jellegzetesen szép tájegysége a Sárköz. A vidé­ket először Garay János, a Há­ry János írója örökítette meg. A „Sárköz" című tájrajza fel­öleli a terület történelmi múlt­ját, gazdasági és társadalmi kérdéseit, foglalkozik a nép­szokásokkal, viselettel és ismer­teti a nyelvjárási sajátosságo­kat. A szociográfikus tanul­mány először 1833-ban a „Re­gélő” című lapbon jelent meg. A cikkben először földrajzi­lag határozta meg a költő a Sárköz fogalmát. Felsorolta az ide tartozó Tolna megyei fal­vakat: Öcsényt, Decset, Pilist és Nyéket. Érdekes módon az ötödik községről, Bétáról non tett említést. A falvak Tolna me­gye „északkeleti fokától nyu­gatkeleti széléig nyúlnak el csaknem egyforma távolságban egymástól, mintha oz említett A hatalom jelképétől a divatig Mióta viselünk gyűrűt? Az ókorban az útlevelet jelentette A gyűrű a mondák és ősi val­lási hagyományok szerint meg­testesíti a világmindenséget, an. nak tökéletes és befejezett vol­tát. Kerek mint a Nap, a Hold, a bolygók és a Föld. és zárt mint az évszakok visszatérő vál­tozási rendje. Mágikus és dele­jes hatású, alkalmas gonosz szellemek elűzésére, betegségek gyógyítására ... Az első gyűrűt, a görög mítosz szerint maga Zeusz főisten ké­szítette Prométheusz számára, aki ellopta az égből a tüzet, és megtanította az embereket ennek használatára. A bibliában a gyűrű a hata­lom jelképe. így az egyiptomi fáraó gyűrűjének átadásával Józsefet helytartóvá nevezte ki. Zsidó mondák szerint Salamon királynak varázsgyűrűje volt, ennek segítségével győzte le el­lenségeit és vált hatalmas ural. kodóvá. Más keleti mondákban is gyakran szerepel a varázs­gyűrű, melynek elforgatásával földöntúli szellemeket idéznek meg, és állítanak a hősök szol­gálatába. A gyűrű sokszor volt a törté­nelem során valamelyik hata­lom képviselője. Felmutatója előtt kinyitották a zárt ajtókat, és úgy fogadták, mintha az őt küldő személy jelent volna meg. Arábiában, Perzsiában a fő­urak drágaköves, személyi jele­ket feltüntető gyűrűiket báró. tóiknak is kölcsönadták, hogy az akkori viszonyok között — a gyűrű felmutatása alapján — oltalmat, segítséget kapjanak utazásaik alkalmával. Az ókor­ban szokásos volt a rontó szel­lemeknek elűzésére varázslato­kat végezni, és ezekhez a gyűrű­ket is felhasználták. Egyik ismert eljárás volt, hogy a gyulladásos sebek felett gyűrűs ujjal végez­tek elhárító mozdulatokat. A középkorban Európában is divatossá váltak azok a külön­leges gyűrűk, melyeket szem- melverés, megigézés, átok távol­tartására viseltek. A gyűrű a házasság jelképe, a hűségé, a kapcsolaté, mely a keleti népektől és a zsidóktól származik, és melyet a keresz­ténység is átvett. Mózes köny­vében a pap házasságkötéskor megáldja a jegygyűrűt, mint a házasság jelképét. Az élet más területein is ilyen kapcsolatot jelképez. Az V. században a püspöki hivatal jelvénye a pász­torgyűrű volt. Erről először I. Miklós pápa tett említést: a gyűrű jelzi és érezteti azt a kap. csolatot, mely az egyház és a püspökök között fennáll. A bí­borosok közvetlenül a pápától kapják pásztorgyűrűiket kineve­zésük alkalmával. Később az alsóbb papság is bevezette a gyűrűk használatát. Elterjedt nemcsak a jómódú polgárság, hanem a papság körében is a drága gyűrűk viselése, a gaz­dagság fitogtatása. Ennek egyik emlékeztetője Szent Jeromos ki- fakadása a gyűrűkkel való hi- valgás ellen. Megemlítik, hogy Vili. Henrik angol királynak 234 gyűrűje volt, és naponta mási­kat viselt. A gyűrű formája általában kerek. Régebben széles arany­gyűrű volt a divat, pecsétgyű­rűnek kiképezve vagy simán, mint jegygyűrű. Részben az arany árának állandó emelke­dése, részben az elmúlt 80— 100 év divatváltozásai miatt a jegygyűrű keskeny lett, sima vagy enyhén cizellált felületű. Elmaradtak a nehéz, drágakö­ves gyűrűk. Bár a kígyóformájú vagy spirálalakú gyűrűk a nép- vándorlás korának jellegzetes ékszerei voltak, de kimentek a divatból, mégis időnként újra felbukkannak, de sokkal egy­szerűbb és főleg simább és könnyebb kivitelben. A primitív népeknél ma is divatosak a láb-, nyak-, orr-, fül-, ajak-, csuklógyűrűk vagy karperecek. Ami pedig ott diva, tos, az megvan a modern világ­ban is, mint például karperecek, fülkarikák stb., hiszen a divat felfrissítésére onnan veszünk át lehetőségeket, ahol ezek meg­vannak. Rudnay János A viseietek a karszak jellemzői A Magyar Nemzeti Múzeum­ban található az ország egyik leggazdagabb textilgyűjtemé­nye. Nemcsak a történeti múlt emlékeit őrzik, konzerválják itt, de a ma tipikus ruhatárából is szemrevaló kollekciót tudnak bemutatni. Gyűjtési körük igen széles. „Mindent gyűjtünk, ami tipi­kus egy korszakra — mondja Földiné dr. Dózsa Katalin, a gyűjtemény vezetője. Viselete­ket, hímzéseket, szőnyegeket, vagy aminek az anyaga textil, azt itt megtalálhatjuk. Ha egy- egy korszak jellegzetes darab­jai neves személyekhez vagy eseményekhez is kötődnek, kü­lönösen becses darabjai gyűj­teményünknek! A történelmi vagy neves sze­Restaurált ruhák mélyek tárgyai, ruházatuk szin­te az élő személyiség jelenlétét, „létezését" valószínűsítik szá­munkra, akár a kiállítások vit­rinjeiben, akár a kinyílt szek­rényajtók gondosan letakart fogasai alól előbukkanó öltö­zeteiben. így csodálhatjuk meg Kossuth kormányzói atilláját, amelyet 1848—49-ben viselt, Deák Ferenc hímzett bőrtárcá­ját, vagy Erzsébet királyné fe­kete selyem ruhaderekát, me­lyet a véres dráma idején vi­selt. A 12 ezer darabból álló gyűjtemény a hímzésektől a szőnyegekig, a gyerektakarók­tól a zászlókig, uszályfogótól a zsebkendőtartóig és a kesztyű- tágítóig, a ruhadíszítő ékszere­kig mindent magába foglal, ami kapcsolatban áll a divat­tal, a lakáskultúrával. Számos nagy sikerű nemzetközi kiállítás is bizonyítja a gyűjtemény gaz­dagságát. Mikor afelől érdeklődöm, van-e jelenleg olyan munkája, amin keresztül közelebbről is megismerhetnénk e szakma ne­hézségeit és szépségeit, Sipos Enikő egy köteg fotót vesz elő. A képeken Mária királyné (II. Lajos király felesége) menyasz- szonyi ruháját láthatjuk. 1928- ban vásárolták meg Máriacell- ből. eddig csak állagmegóvás céljából végeztek rajta javítá­sokat, az első komoly restaurá­lásra most kerülhet sor. Az 1500-as évek első évtizedeiből származó ruhát alaposan meg­viselték az évszázadok. Eleve nagy gondot okoz, hogy ho­gyan tudják alábélelni megfe­lelő anyaggal, hiszen egészen más alapanyagú szöveteket használnak ma már. De nem közömbös az sem, milyen var­rófonalat, festéket használnak. Ezeknek az anyagoknak a meg­szerzéséhez valóságos társa­dalmi összefogásra volt szük­ség, hiszen a gyárakban kellett megrendelniük a megfelelő anyagokat, így például a Gold­berger és a Lőrinci Fonó tex­tilüzemei ingyen, térítés nélkül járultak hozzá e nemzeti kin­cset érő jelentős ruhadarab restaurálásához. A képeken teljes pompájában láthatjuk a ruhát, itt a műhelyben már csak darabjaiban csodálhatjuk meg az aranyszállal átszőtt zöld se­lyemanyagot. A restaurátor évszázadok halványuló kezemunkájót vará­zsolja újjá, élővé, nem kis fel­adatot és felelősséget vállalva. Macht Ilona megyének határmenti őrei vol­nának: de be is vannak sán- colva, mint határőröket illeti. Fest megyétől országos Du­nánk, a tolnaitól pedig a kct- nyarárkú Sárvíz választja el őket, s így szigetet képeznek, s e sziget egyetemleg Sárköz­nek neveztetik". Garay elsősorban a helyi ha­gyományokra támaszkodva is­mertette a tájegység történe­tét. Leírta, hogy az itt lakók ősei nem voltak „közönséges" jobbágyok. I. Béla a szekszár­di apátság és a hozzá tartozó birtokok védelmére „szabados katonaságot" rendelt, s ezek leginkább a Sárközben laktak. Ezt a kiváltságot o Rakóczi- szabadságharc után vesztették el a sárköziek, mert a fejede­lem oldalára álltak, s ezért ké­sőbb jobbágyi sorsra jutottak, melyben „máig tengődnek". A költő leírta, hogy a sárkö­ziek hanglejtése eltér a környe­ző lakosokétól, és több olyan szót használnak, ami más vi­dékeken nem ismeretes. Ezek. közül összegyűjtött tizet, ame­lyeket szómagyarázatokka* együtt közre is adott. Megje­gyezte, hogy aki hosszabb időt töltene a vidéken, az jóvai töb­bet gyűjthetne össze. Garay a következő szavakat írta le: ba- lustya — ostoba; birizgál — motoz; bóktat = a ló, mikor melege van; gyingya = zátony kullogó = kerítő; pacsangol — a sárban vagy vízben; poléta — ozon rend, mely szerint ro­botolnak, egy polétábcn 16 ember van; rokolya — szoknya; suttogó = suhanc; toprcngya = ügyetlen. Garay ezeket ős­magyar szavaknak tartotta. Az itt felsoroltak legtöbbjét a mai napig használják a Sárközben. Garay volt az első, aki rész­letesen ismertette a sárköziek viseletét. „Igaz ugyan, hogy cr férfiak szintúgy gatyát és szé­les kalapot, csizmát és bocs- kort viselnek, mint egyéb pa­rasztjaink; de szépeik tulajdon­képpen azok, kik magukat vi­seletűkben meqkülönböztetik’. A nők „termetükre inkább na­gyok, mint kicsinyek, de alka­tuk mindia arányos és tömött; arcvonásaikat pedig általában egészséges és rendszeres kel­lem bélyegzi, s köztük nem egy valódi szépség". A menyecske a fején festett kendőt visel, amely alatt „fejkötő, goland (fekete szatying) és csipke szé­lekkel” van. A hajadon le­eresztett s pántlikás hajtekercs- csel jár, s ezt elöl pödrésbe sodorja, s „ünnepi alkalommal a pártát is feltűzi, vállaikról s gömbölyű karjaikról selyem vagy pillangókkal kihímzetten, omlik le az ingujjig. Derekukat szintén kihímzett s cifrázott fű- zőváll övezi, mely alatt o ha­bos rokolya alig ér térdig, ezer meg ezer redőkbe szedődve, s ha a legszigorúbb télben köd­ment öltenek magúkra, a lá­bak mindazóital, mindig fe­detlenek". Lábbelijükre nagyon vigyáztaik: „Sárga vagy veres csizmáikat vasárnapokon s ün­nepeken veszik elő; de azokat is hónuk alatt viszik a temp­lom küszöbéig, hogy el ne só- rosítsák, s csak ott vonják pi­ros lábaikra". Garay volt az első, aki meg­örökítette a nevezetes sárközi szokást, a szőlőpósztorkodást. „A szerelmi ismerettségek s el­kendőzések általáOan a sző­lőkben történnek; mert a ha­jadon nép nagy része egész nyáron által a'högyön' tartóz­kodik, s szőlőpásztorkodik. ...A legények rendesen munka után meglátogatják a ’högyöt’ s o szép leányt; s ott a nyájas hold­világnál nem egy ismeretség köttetik”. A költő azonban meglátta a szigorú társadalmi törvényt is: azt, hogy a vagyon volt a fő szempont a házas­ságkötéseknél. Megjegyezte ugyanis, hogy a „legtöbb há­zasság convenientiából kötte­tik, midőn az úgynevezett 'kul­logó' a leányt a legénynek vagy ezt a leánynak ’elajálja’ s sze­relem helyett a szülők akarat­ja köti meg a frigyet”. Kisasszondy Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents