Dunántúli Napló, 1980. július (37. évfolyam, 179-209. szám)

1980-07-13 / 191. szám

2 Dunántúlt napló 1980. július 13., vasárnap Nyitott műterem Pécsi művészek vására A pécsi művészek szombaton délután a Nevelők Háza ud­varán „Nyitott műterem" for­májában vásárt tartott a Vá­rosi Tanács művelődésügyi osz­tálya és a Magyar Képzőmű­vészek Szövetsége területi szervezete rendezésében. A vá­sár elsődleges célja, hogy be­pillantást engedjen a művé­szek tevékenységébe — hiszen nem mindenki jut el műterme­ikbe. Erdős János, Geller B. István, Altorjai István, Valkó László, H. Barakonyi Klára, Trischler Ferenc, Szatyor Győ­ző, Pinczehelyi Sándor, Csiz­madia László, Bizse János, Bi- csár Vendel, Farkas László, Kertészti Ágnes, Cseh László, Kelle Sándor, B. Szabó Zol­tán, Pattantyús József, Hor­váth Olivér vállalkozott arra, hogy részt vegyen a vásáron. Molnár Sándor „inaskodásá- val” R. Füzesi Zsuzsa pedig még arra is, hogy a helyszí­nen is készítsen különleges eljárással kerámiákat — ami­ket természetesen nyomban megvásárolhattak az érdeklő­dők. — Tizenhatodik századi ja­pán eljárás ez — válaszolja az érdeklődőknek. — A japánok elsősorban teázó készleteiket készítették ezzel a technológiá­val, a rakuval. Lényege, hogy a mázat égetés után rögtön redukáljuk, , erre bármilyen szerves anyag megfelel. Itt szé­nával, forgáccsal dolgozunk. Az ezekben levő szén fémmé redukálja a máz oxidjait, és igen szép felületek érhetők el. Másik fontos tulajdonsága, hogy az eljárás során végig kapcsolatban maradok az anyaggal. A mi esetünkben még nem százszázalékos az elképzelések megvalósulása, jelen stádiumában szabályoz­ható véletlen foyamatról be­szélhetünk. Sanyival most ta­nuljuk mikéntjét, hiszen ugyanaz a festék is más fe­lületet ad, attól függően, hogy mennyi ideig van a kemencé­ben, mennyit a redukáló he­lyen, mennyit a vízben, s hogy ezek között milyen gyors az át­tétel. A pécsi képzőművészek ilyesforma bemutatkozása a közönség előtt dicsérendő kez­deményezés. Művészeknek, kö­zönségnek egyaránt hasznos - szellemiekben, anyagiakban egyaránt. Jó lenne, ha a szer­vezők, a művészek szándéka szerint állandósulnának a vá­rosban a nyitott műterem ren­dezvényei. B. L. MM ...Vegyek ki szabadságot, hogy elintézzem a dolgaimat?!J I MM Ügyintézés szabad szombaton hivatalokban, intézményekben A páros heti nagy szabad szombaton vásárolni könnyű... Oe vajon hivatalos ügyet intézni? Egyáltalán, nyitva találjuk-e azt a hivatalt, ahová hétközben a munkaidő miatt nem tudunk eljutni? A Baranya megyei Illetékhi­vatalnál a Hunyadi úton két férfi érdeklődik egy befizetés után. Bonyolult családi, elhaló, lozásokkal tarkított história. Fet- terné Zilahi Zsuzsa főelőadó igyekszik a dolog végére járni. A két férfi megnyugodva távo­zik. Fetterné és Unger Béláné mindenféle illeték- és adóügy­ben tartja a frontot, délelőtt hat esetben fordultak meg ná­luk. Az OTP Színház téri egysége a tényleges létszám egyharma- dával, lényegében minden ága­zatában nyitva tart (akárcsak az újmecsekaljai fiók). Ellátják a minden szombaton zárva tartó meszesi, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Szigeti úti fiókok takarék­szolgálatát. A kölcsönfolyósítás kivételével lényegében mindent elintéznek. A PIK II. kerületi Házkezelő- ségén (Kossuth Lajos u. 15.) Csitár Józsefné házkezelő az ügyeletes, a többi öt városi házkezelőségen is tartanak sza. bad szombaton ügyeletet. Beje­lentések? Egy Perczel utcai la­kó kérte, hogy a parkettázás után szállítsák el már a törme­léket, a Rákóczi út 69-ből a be. járati ajtó behelyezését sürget­ték. Egy Sörház utcai lakó be­jelentette, hogy elromlott a pin­cében lévő vízfőelzáró-csap, ezt jelentette o gyorsjavító ügyelet­nek a 11-741-es telefonon. Ti­zenhármán fizették be a lak­bért. Az Állami Biztosító pécsi Kör­zeti Fiókja a Kossuth Lajos u. 15. szám alatt az egész város­ban az egyetlen biztosító ügye­let. Hárman dolgoznak. Minden bejelentést elfogadnak, amit lehet érdemben elintéznek, de fizetni csak hétköznap tudnak. A kárbecslők szabad szombato­sok, így a gépkocsi- és egyéb kár felmérése csak hétköz­nap ... Délelőtt több mint egy tucat ügyfél kereste fel őket. A Kossuth Lajos utcai 2. szá­mú ügyvédi munkaközösségnél házaspár vár az előtérben, most érnek rá. Perceken belül sorra kerülnek, mint azok, akik az 1. vagy 3. számú közösségekhez toppannak be. (Kivéve aki sze­mély szerint ragaszkodik az ép­pen szabad szombatos ügyvéd­hez.) A leül- és belföldi utazásokra befizetés kivételével a szoba- foglalást, valutabeváltást és mindent el lehet intézni a Me­csek Tourist Széchenyi téri helyi­ségében, a városháza épületé­ben. Szombatonként 17 óráig és vasárnaponként 9-12 óra között tartanak ügyeletet. A Városi Tanács bejáratánál bent madzagon tábla fogad: „Ma szabad szombat van, ügy- félfogadás HÉTFŐN lesz." (Vi­lágos beszéd!) A Kossuth téri II. számú tanácsi ügyfélszolgá­lati iroda portáshölgye közli: „Ma nincs senki bent, szabad szombat van!" Előttem idős pár, csak pecsétet szerettek volna kérni egy igazolásra .. . Az Ingatlanközvetítő Vállalat­nál (INKÖZ) a délelőtt 10 ügyet rendező ügyintéző fiatalember: „Ilyenkor érnek rá az emberek. Mi minden konkrét ügyet ma is elintézünk." Szőke hajú fiatal­ember örömmel veszi át a telek- vásárlásról szóló hivatalos ira­tot. Hiába is ment el az ügyfél- szolgálati irodára és a Pécsi Földhivatalhoz, szabad szombat van. Elkeseredve fakad ki: „Most küldözgethetem a felesé­gemet, vagy én vegyek ki sza­badságot, hogy elintézzem a dolgaimat? I" Vajon a páros heti szabad szombatokon hányán fakadnak, fakadhatnak így ki? Pedig ilyen, kor sem állhat, állhatna (!) le az élet... Murányi László Véget ért a POTE-n a nemzetközi hőszabályozási szimpozion Hőszabályozási kérdé­sekkel foglalkozó előadá­sok, kerekasztal-beszélge- tések és személyei; eszme­cserék . után tegnap befe­jeződött a nemzetközi hő­szabályozási szimpozion a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Az egyhetes tanácskozás mérlegét Bodil Nielsen dón orvoskutató vonta meg, kiemelve a POTE szervezését, a tudomá­nyos előadások magas színvonalát és az azokon megmutatkozó érdeklődést. Az öt világrész másfél száz kutatójától dr. Kovács Sándor egyetemi tanár, a Pécsi Kórélettani Inté­zet igazgatója köszönt el a szervező házigazdák ne­vében. A résztvevők úgy bú­csúztak egymástól és Pécstől, hogy 1983-ban Ausztráliában találkoznak ismét, a soron következő nemzetközi hőszabályozási szimpozionon. Harminc év szolgálat Kiváló vasutas Kiváló vasutas. A legmaga­sabb szakmai kitüntetés, amit a vasútnál dolgozók kiérde­melhetnek. A MÁV Pécsi Igaz­gatóságának 14 ezer dolgozója közül ez évben öten kapták ezt a kitüntetést a vasutasnap alkalmából. Köztük Szabó I. Sándor a vontatási főnökség utazó mozdonyfelvigyázója. Harminc éve vasutas . .. * A géplakatos szakmát tanul­ta. Az első munkahelye távol esett otthonától, közelebbit ke­resett. így került a pécsi vas­úthoz. Mozdonyszerelőnek vet­ték fel, de hamarosan kide­rült, hogy a fűtőháznak távo­labbi céljai vannak a lakato­sok egy részével. Akik jól dol­goztak, s meg volt a nyolc ál­talánosuk, mozdonyvezetőnek tanulhattak. Gyakornoknak, vagyis gőzmozdony fűtőnek osztották be. — Nálunk ezt úgy mondták, hogy kiküldtek tüzelni - ma­gyarázza. — Egy évig voltam a gőzösön, aztán katonának hívtak. Mikor .visszajöttem — 1954-ben — folytattam a fűtős- ködést, és a következő évben mentem a háromhónapos moz­donyvezetői tanfolyamra. Utá­na két hónapig szakképzett mozdonyvezető mellett voltam gyakornok, majd a KPM gé­pészeti szakosztályának vizsga- biztosai előtt gyakorlati és el­méleti ^vizsgát tettem, önálló­an, saját felelősségemre 1955 nyarán ültem mozdonyra. Egy tehervonatot vittem Beremend- re. Tizenhárom évet töltött ösz- szesen gőzmozdonyon, de köz­ben megszerezte a motorveze­tői képesítést is. Az 1968-as esztendőre örömmel és némi szomorúsággal emlékezik. Ak­kor vált meg a mozdonyveze­téstől és került abba a beosz­tásba, melyben ma is dolgo­zik. — Bizalmat előlegeztek ne­kem — mondja. — Nem volt meg ehhez a munkakörhöz szükséges végzettségem. Se érettségim, se a tisztképzőm. Azóta mindkettőt megszerez­tem. Utólag visszagondolva egyszerűnek, természetesnek tűnik, de akkor kicsit nyomasz­tott a kötelezettség. Az adott erőt a tanuláshoz, hogy má­sok alkalmasnak tartottak a feladatra, bíztak bennem. Ugyanebben az évben vá­lasztották meg alapszervezeti párttitkárnak. A vontatási l-es vagyis a mozdonyokon szolgá­latot teljesítő párttagok alap­szervezetének titkára. — Nyolcvan százalékban fizi­kai dolgozók vannak a mi alapszervezetünkben. Többsé­gükkel a munkásőrségben is együtt vagyunk. A gyakori utazással együtt járó münkája mellett ma sem marad sok ideje a családra. Felesége ápolónő, két gyer­meke már önálló, két unokája is van. — A harmonikus családi élet elsősorban a feleségem érde­me. Kezdettől megértette en­nek a foglalkozásnak a velejá­róit és én mindig nyugodtan indulhattam munkába. — Milyen kitüntetésekkel is­merték el idáig a munkáját? — Nyolcszor kaptam Kiváló dolgozó kitüntetést, miniszteri dicséretben, jutalomban is ré­szesültem és a Munka* Érdem­rend ezüst fokozatát is maga­ménak mondhatom. — Mivel tölti szívesen azt az időt, ami a munka és egyéb elfoglaltsága mellett marad? — Sokszor itt maradok a tár­saimmal. Ha nem, akkor egye­nesen hazamegyek. Legszíve­sebben olvasok. Nincs kertünk, nyaralónk, még kocsink se. Látom, egy kicsit meglepődött. Nehogy félreértsen, én is ter­mészetesnek tartom, hogy mo már a legtöbb embernek egyik vagy másik, vagy éppen mindhárom elérhető. De a mi életünk úgy alakult, hogy a semmiből kellett otthont terem­teni, később tartós betegségek, a szélesebb családban gyámo- lításra szorulók és az én ha­zulról tarisznyázásomra kellett a pénz. Az igazság, hogy nem is kerestem a lehetőséget, hogy miként lehetne a fizetés mellé egy kis mellékest találni. Min­dig szívesen maradtam munka után is azokkal az emberekkel, akik valamiben tanácsot, se­gítséget kértek tőlem. Az a véleményem, hogy ez nem kár- baveszett idő ... Török Éva rAdió mellett... Bezzeg „mi”... annak idején... A mexikói köztársasági elnök agrárpolitikai tanácsadó irodájának munkatársai, dr. Antonio Turrent, Rosa Elena Montes, dr. Edgardo Valencia egyhetes tanulmányúton a magyar élelmiszergazdaság­gal ismerkednek. A szakembereket fogadta Váncsa Jenő mező- gazdasági és élelmzésügyi miniszter. Tegnap Boksán a rendszer­gazdálkodást és háztáji integrációt tanulmányozták Kedves kis műsort hallot­tam a héten, úttörő-riporterek faggatták a tanárnénit, me­séljen valamit az ifjúságáról, hogyan éltek annak idején a kisiskolások, illetve a tizen­évesek? És o tanár nénit, me- mondotta, hogy bizony a mai fiatalok őszinték, bát­rak, de ezt nem mondhat­ja el a hajdani fiatalok­ról, mert ugye, így meg úgy... Hát én mindig meghall­gatom a rádió ifjúsági mű­sorait, ha lehet, nem ha­gyom ki a tévé ifjúsági mű­sorai sem, ha módomban áll, mindig elolvasom a saj­tó — ifjúsággal foglalkozó — írásait és kiderül, hogy a mai fiatalok milyen bátrak és őszinték és ez biztosan így is van, mert mindig ezt mondják, mindig ezt han­goztatják. Ilyenkor magamba szállók és pironkodva gon­dolok arra, hogy milyen gyáva, füllentős ebadta köly­kök voltunk mi és nemcsak mi, hanem apáink, nagy­apáink és azok ősei, év­századok — talán évezredek­re is — visszamenőleg egé­szen addig, míg „eleink" leereszkedtek a fáról. Nem is tudom, mire néz­tük mi a napot annak ide­jén I Csak sunyítottunk, idét- lenkedtünk, ahelyett, hogy bátran, őszintén kiálltunk volna a ... izé mellé... mi mellé fs? Igaz, hogy már az elemi iskolában vertek ben­nünket, hogy mást ne mond­jak, vonalzóval, tenyérrel, többnyire nádpálcával. Még az olvasókönyvben is pálcá­val a kezében ábrázolták a tanító bácsit, mert így volt ez rendjén. Némely szülő így ajánlotta be csemetéjét az iskolának: „Aztán csak csapjon ám oda neki taní­tó úr, ha elbitangol a gye­rek!" A pálca elmaradha­tatlan kísérője volt a diák­nak: középiskolában a hét­végi osztályfőnöki óra min­dig a „vigyázó" jelentésével kezdődött, felsorolta, kik azok az elvetemült - min­denre képes - akasztófavi­rágok, akik minden óraszü­netben röhécselnek, padokon ugrálnak, lányok haját té­pik, disznóságokat firkálnak a vécé falára. Ezt követően a „kuncsaftok” kivonultak a katedra elé, hogy átessenek a szokásos pálcázáson. Aztán ezt a rosszarcú, su­nyi magyar gyereket tovább­ra is verték abban a hülye „ifjúsági szervezetben", amelynek az volt a neve, hogy „Levente mozgalom", amelynek rendszeres heti foglalkozásain kötelező volt megjelenni, ha nem jelent meg, rendőr cibálta el ha­zulról (cezaromániás leven­teoktatók pocsolyában, pi­szokban kúszatták a fapus­kás ifjú csapatot, a haza „jövő reménységeit”. Persze másképpen alakult volna, ha azok a fiatalok bátrak és őszinték. Ugye. A hajdani inasokat is azért verték a mesterek és segé­dek, mert az előbbiek nem rendelkeztek kellő bátorság­gal, őszinteséggel. A három­négyéves inasidő első felét söprögetéssel, cipekedéssel, a mester lakásának takarítá­sával töltötték el és nem győzték kapdosni a fejüket a pofonok elől. Az inas örült, ha a hét bizonyos napjain az inasiskolában ki- aludhatta magát, addig, míg az inasfelügyelő meg nem jelent és raportra nem rendelte a megátalkodott lusta, henye csibészeket. Az inasfelügyelő verte a gyere­ket az iskolában, és - foly­tatásként - verte a műhely­ben, mert rendnek kell len­ni, így faragnak kemény em­bert o kismagyarból. „Vagy megszokik, vagy megszökik!" Gyönyörű jelszó. Persze mindez elkerülhető lett volna, ha őszinték va­gyunk és bátrak. Akkor még ez nem volt divat. Csak ma. De nem is ve­rik ám őket! Rab Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents