Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-29 / 177. szám
yffff Sí' jjj Kresz elől mentenek az MTK-VM védői Arató László felvétele Országos junior birkózóbajnokság Pécsett A városi sportcsarnokban 24 egyesület 100 birkózójának részvételével megkezdődött az országos ifjúsági I. korcsoportos (junior) szabadfogású magyar bajnokság. A verseny első ncpján a selejtezőket vívták és a súlycsoportok többségében a papírformának megfelelő eredmények születtek. Meglepetés, hogy a 48 kg-ban nem állt rajthoz a Ferencváros felnőtt bajnoka, Biró, aki nevezése ellenére nem jelent meg a mérlegelésnél. Távolmaradásának okát még az FTC vezetői sem ismerik. A meglepetések közé tartozik, hogy a 90 kg-os súlycsoportban az esélyes Kiss (FTC) vereséget szenvedett Tóthtól, (Csepel) és Herczegtől (Haladás) is, így kiesett a versenyből. Hasonló kellemetlen meglepetést szolgáltatott a szakembereknek Kőfalvi (FTC), aki a Szondi SE birkózójától, Tóthtól tussal kapott ki nehézsúlyban és így csökkentek esélyei az első helyet illetően. A PMSC birkózói közül a selejtezőben a 48 kg-os súlycsoportban Óvári, míg a 74 kg- osok mezőnyében Somogyvári szerepelt a legjobban, mindketten bejutottak a vasárnap délelőtti elöntőbe. Mai sportműsor Birkózás. Az ifjúsági' I. korcsoport országos szabadfogású bajnoksága, városi sportcsarnok, 9.00. Labdarúgás. Nyári Totó Kupa: Dunántúli csoport: Pécsi BTC—Barcsi SC, Bőrgyár-pálya, 17.00. Déli Csoport: Szekszárdi TÁÉV—Mohács-Vé- ménd TE, Szekszárd, 17.00. Osztályozó az NB ll-be jutásért (visszavágó mérkőzés) : Siófok—Sellye, Siófok, 17.30. Atlétika. Serdülő ,,B” összetett bajnokság, Tüzér utca, 9.00. A PVSK nem léphette ét a saját árnyékát Hiányoztak a feltételek Csalódást okozott néhány játékos 1979. nyarán bajnokcsapatát ünnepelhette a PVSK labdarúgó szakosztálya, a vasutasok az NB II. nyugati csoportjában végeztek az élen és 27 év szünet után újból az élvonalba kerültek. Ez a teljesítmény bravúrnak számított, hiszen az NB ll-es bajnokság megnyerése előtt egy esztendővel még NB lll-as volt a csapat. Mint később kiderült, a két osztály közötti különbséget rövid idő alatt nem lehetett pótolni és akárcsak 1946-ban és 1952-ben, ezúttal csak egy évre tellett a csapat erejéből az NB l-re. Az indulás az ősszel emlékezetes marad, hiszen a későbbi bajnok Bp. Honvédőt győzték le az első fordulóban. A következő fordulókban is jól játszott a csapat, csupán rutintalanságuknak köszönhetik, hogy elúszott néhány pont. Sikerült legyőzni még a Ferencvárost, pontot szerezni az Újpesti Dózsától. Az őszi hajrá biztatónak ígérkezett, hiszen olyan helyzetben volt akkor a csapat, mely alapján továbbra is versenyben maradhattak volna. Az utolsó négy fordulóban háromszor léphettek hazai környezetben pályára és a papírforma legalább öt pontot ígért. Csupán két pontot sikerült megszerezni és a tavaszi nyitányon a rivális Salgótarján is győztesen távozott a PVSK-pá- lyáról. Ettől kezdve pár hétig még matematikailag volt remény, de áprilistól már csak alárendelt szerepet játszottak a fekete-fehérek. * Vajon miért nem sikerült a tisztes helytállás? Már volt róla szó, hogy a PVSK két évvel ezelőtt még a harmadik vonalban játszott. Az NB ll-es bajnokságot csaknem olyan összetételben vívta ki a csapat, mint amilyenben megnyerte az NB lll-ast. így az NB l-be jutott gárda gerincét olyan játékosok alkották, akik egy évvel ezelőtt NB lll-asok voltak. Mindenekelőtt szükséges lett volna egy alapos erősítés, olyan játékosok igazolása, akik egyik napról a másikra beépíthetők lehettek volna a csapatba. A PVSK-t váratlanul érintette az NB I. és így érthetően az igazolás sem sikerülhetett úgy, ahogy tervezték. Az újonnan igazoltak közül csak Szőcs tudott bekerülni a csapatba, majd a szezon közben érkezett Horváthnak sikerült biztosítania a helyét. A sorozatos sikertelenség hatására elfogyott a játékosok többségének önbizalma is, képtelenek voltak a kritikus helyzetekben felülkerekedni. A sikertelenség néhány játékos hozzáállásában is éreztette hatását, voltak, akik tavasszal már félvállról vették a munkát. A helyükre került fiatalok pedig rutintalanok voltak, velük nem lehetett megváltani a világot. Egyéb feltételek tekintetében sem sikerült megvalósítani maradéktalanul az élvonalbeli követelményeket. Itt is az volt a meghatározó, hogy nem készültek az NB l-re és amikor az utolsó pillanatban véglegessé vált a feljutás, már képtelenség volt a lépéshátrányt ledolgozni. A PVSK papíron ugyan NB l-es csapat volt, de a valóságban elmaradt a kívánalmaktól. így aztán nem léphették át saját árnyékukat, vagyis nem történhetett csoda, nem sikerülhetett a bentmaradás. * Az év folyamán 28 játékosnak adott lehetőséget Rónai István vezető edző. Valameny- nyi mérkőzésen csak Hübervolt ott a pályán, kétszer hiányzott Tóth, mindössze háromszor Németh. A hajrára maradt ki az elfáradt Tallósi, míg Horváth csak az őszi szezon közepén kapcsolódott be, de azt követően ott volt végig a csapatban. A többiek hullámzó formájuk miatt hosszabb-rövidebb szakaszokra kaptak csak lehetőséget. Rónai István Tallósi, Szabó és Horváth játékával volt maradéktalanul elégedett, tudása alapján többre lett volna képes Tóth, Hüber, Grünwald, Kresz, Stájer és Szász. A PVSK a bajnokság jelentős részében az utolsó helyen tanyázott, és ők rúgták a mezőnyben a legkevesebb gólt, ugyancsak ők kapták a legtöbbet. A 25 lőtt gólon a következő játékosok osztoztak: Horváth (7), Kresz és Stájer (4-4), Tóth és Hüber (2—2), Szőcs, Grün- wald, Szabó, Szász és Kaszás (1—1). A 25. gól öngólból esett. * A PVSK július 1-én kezdi meg a felkészülést az NB II. augusztus 3-i rajtjára. A csapat kieséséért nem kell „fejét venni” senkinek, nem szabad, hogy a letörtség hangulata a most kezdődő felkészülési időszakban még éreztesse hatását. A PVSK labdarúgó-csapatának nem elsődleges feladata az NB I., az, hogy odajutottak, azért csak az elismerés hangján lehet szólni. Mielőbb rendezni kell a sorokat, és nagy igyekezettel hozzá kell látni a munkához. Az edzői kar változatlan marad és nem várható jelentős változás a játékosállományban sem. A jelenlegi körülményeket figyelembe véve a csapat képes árra, hogy az NB II. legjobbjai között végezzen. Lázár Lajos Budapesté az aranyérem Bronzérmes Baranya Budapest csapatának győzelmével véget ért tegnap Mohácson a serdülő megyeválogatottak döntője. Az ötnapos tornát végül is megérdemelten valóban a legjobb együttes nyerte. Baranyának a Győr-Sopron gárdájától elszenvedett veresége miatt a bronzérem jutott. A tegnapi nap eredményei: Budapest—Szabolcs 1:0 (1:0). 300 néző. V.: Ottermájer. A fővárosiak egy ritkán látható potyagóllal szerezték meg a két pontot és ezzel veretlenül nyerték a bajnokságot. Góllövő: Kemény. Jók: Kovács, Kemény, Horváth, Szolján, ill. Czakó, Kántor. Győr—Baranya 2:0 (1:0). 350 néző. V.: Czinger. Baranya: Arnold — Konrád, Csányi, Király, Csibi — Nemeth, Merkler (Hári) — Réti, Pauska, Borsos (Fekete), Szeitz. Edző: dr. Hamvas Antal. A technikásabb, jobb csapatjátékot nyújtó Győr megyeiek megérdemelten győztek és szerezték ezzel meg az ezüstérmet. Góllövők: Eke, Babos. Jók: Bokor, Babos, Zvezdo- vics, Németh, ill. Csányi, Réti. A torna végeredménye 1. Budapest 2. Győr 3. Baranya 4. Szabolcs 5 Bocs 4 3 1-9-4 7 4 3 — 1 6-5 í 4 1 2 15-6 4 4 1 — 3 5-4 2 4 — 1 3 1-7 1 Amszterdamban megkezdő dött a 20. IBM nemzetköz sakkviadal. A mezőny háron csoportban versenyzett. A leg jobbak az úgynevezett „koro na" csoportban vetélkednek ezenkívül a nagymesterek és ( mesterek is külön csata kere tében ülnek asztalhoz. A koro na-csoportban Ribli Zoltán vi lágossal vereséget szenvedett c csehszlovák Horttól. További eredmények: Larsei (dán)—Polmatov (szovjet) 0:1 Van Der Wiel (holland)—Kar pov (szovjet) 0:1. Timmann- Sosonko (mindkettő holland döntetlen. vezmeny konzum skAla-coop ÁRUHÁZ Pécs. Kossuth tér A KONZUMBAN július l-8-ig olcsóbban vásárolhat AJÁNLATUNK: Söprű 51,50 helyett 35,- Ft-ért FÉRFIKONTOSOK 518,- Ft-tól 680,- Ft-ig helyett 350,- Ft-tól 450,- Ft-ig NŐI CIPŐK 656,- Ft helyett 120,- Ft-ért TILL 11 tip. VAKU 750,- Ft helyett 525,- Ft-ért Gusztáv és Peti film no,- Ft helyett 77,- Ft-ért SZABÓOLLÓK 134,— Ft-tól 299,- Ft-ig helyett 70,- Ft-tól 100,- Ft-ig Tekintsék meg a Rákóczi úti kirakatunkat, válasszanak! Amíg a készlet tart! A serdülő tornán 3. helyen végzett baranyai csapat. Álló sor (balról): Lukács, Muskát, Merkler, Zakariás, Arnold, Németh. Pauska, Réti, Borsos és dr. Hamvas Antal edző. Elöl: Csányi, Csibi, Konrád, Szeitz, Hári. Király. Soós Mihály felvétele Magyar atléták sikere Londonban Olimpiai bajnokok rajtja tette naggyá a londoni Crystal Palace-ban rendezett nemzetközi atlétikai viadalt, mely számos érdekességgel szolgált. A verseny előtt az 1500 m-en két angol középtávfutó, Ovett és Cram megbeszélték, hogy kísérletet tesznek honfitársuk, Coe világrekordjának megdöntésére. A csúcsj.avítás nem sikerült, mert az első kört mindössze 55 mp-re futotta a két kitűnőség. A győztes Ovett azonban 3:35.3 perccel így is a világ idei legjobb idejét futotta. Magyar érdekeltsége is volt a viadalnak, a férfi gerelyesek- nél ugyanis az ex-világcsúcs- tartó olimpiai bajnok Németh Miklós és a jelenlegi rekordtulajdonos Paragi Ferenc csapott össze. A montreali győztes Németh dobott nagyobbat (86,78), 24 cm-rel előzte meg a mögötte második helyezett Paragit. Németh mellett a másik magyar siker a hármasugró Bakosi Béla nevéhez fűződik, jó ugrással, 16,58 m-es teljesítménnyel. Röplabda A lodzi női nemzetközi röplabdatornán Magyarország 3:1 (13, 5, —10, 15) arányú vereséget szenvedett Lengyelország .,A”-válogatottjától. A lengyel hírügynökség szerint a magyar együttesben kiemelkedően játszott Gerevichné Bárdi Györgyi. Egy másik eredmény: Csehszlovákia-Lengyelország „B” 3:1 (6, -13, 9, 12). Az élen Lengyelország ,,A”- válogatottja található 3 ponttal, Bulgária, Magyarország és Csehszlovákia 1—1 pontos, míg Lengyelország ,,B”-válogatottja pont nélküli. Kézilabda Komlói Bányász—Békéscsabai Előre Spartacus 30:25 (13:12). NB I B. férfi mérkőzés, Komló, 500 néző. L. d.: Puppi (9), Plangár (7). Dunántúlt namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 _________Kiadó telex: 12-320________ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Sefdllin labdorűgötorna