Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-29 / 177. szám
DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1980. JÚNIUS 29. Idegenforgalmi helyzetkép Miért jön a külföldi? KEVÉS PÉNZZEL ÚJ ÖTLETEKET! Országunk idegenforgalma az idén minden eddiginél kisebb lesz - számítják a szakemberek. Országosan Aki valamennyire is tanulmányozta a magyar idegenforgalmat, nyilván látja, hogy hozzánk sosem jöttek o Mr. Multimilliomosék. Az országba érkező külföldi turisták zöme Csehszlovákiából, az NDK-ból, Lengyelországból érkezik, aztán a jugoszlávok, a szovjetek és az osztrákok, valamint az NSZK-beliek következnek. Magyarország az anyagi teherbírás dolgában a középrétegek nyaralóhelye, már fél évszázada. A milliomosok a Kanári-szigetekre járnak, vagy Capriba, Hawaiiba. Az sem lehet megtévesztő, hogy a fejlett ipari országokban a középréteg autóval jár. Ez még nem annak a jele, hogy a felső tízezerhez tartozik, s feneketlen zsebéből egyvégtében csalhatjuk elő o dollárt. Ennek a rétegnek mi viszonylag olcsó Balatont, európai mértékben szép és mozgalmas Budapestet nyújthatunk, továbbá néhány szép vidéki tájat, meg gyógyfürdőt. De tévhit, hogy a cigányzenéért, halászléért, gulyásért, pörköltért, magyar babáért nagy tömegek rendszeresen nyaralnak Magyarországon. A mi vonzóerőnk az eddigi méltányos árrendszer, a megnyugtató közbiztonsági, a Balaton, meg néhány hévíz. Ezt kellett volna fokozni, vagy legalább fenntartani. Ellenünk ugyanis évekkel ezelőtt raffi- nált hadjárat indult, miszerint a szív- és érrendszeri betegségek Magyarországon a nehéz koszttal romlanak. Továbbá az utazási irodák is egyre lejjebb verik az árokat, a magyar árakhoz képest. Már most mit tehetnénk mi ezzel szemben? — Olyan üzlet- hálózatot kialakítani, amely jelenlegi árszínvonalunkon sem riosztó. Megmagyarázhatatlan például, hogy a legtöbb vendéglátó üzletben miért nem adnak kedvezményt a külföldinek, ha rendszeresen, vagy hetekig ugyanoda jár étkezni? S mit csinál a balatoni nyaraló, ha esté már nem napozik, nem úszik, vagy borult az ég? — Az egyetlen d-isco-hajón kívül nincs minden napra biztosított rendezvény — ha csak nem okar berúgni, vagy hagyományos slágerdallamokra járni az unott táncokat — vendéglőben, borsos áron, nos, ha mindezt nem akarja, akkor mit tehet? - A Balaton környékén van ugyan hetenként egy-két program, minden húsz-harminc kilométeren, Pesten úgyszintén. De másutt? — Szinte semmi. Egy év sem volt elegendő, amíg megértették, hogy szükség van nagy tavunkon a windsurf — magyar, a széllovas- tanfolyamra. — Ne soroljuk. Ne soroljuk tovább, inkább ösz- szegezzük: szükség van az idegenforgalom okos szervezésére, ez pedig csak az illetékes szervek ötletgazdagságától, kultúrájától függ. A Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság nemrég megvitatta o megye idegenforgalmi helyzetét. Erőfeszítéseket, de nem gondtalan helyzetet állapított meg. Lényegében azt, hogy függvényei vagyunk az országos viszonyoknak, s az idegenforgalmi szakemberek megyén belüli erőfeszítései nem kopnak kellő támogatást — feljebb. Akár a NEB-től, akár más forrásból származó adatok alapján azt kell megállapítani, hogy az idegenforgolom — magányos. Ráadásul szerencsétlen a hagyatéka. Baranyában Lássuk először a szerencsétlen hagyatékot — Baranyában, öregek és kevésnek bizonyulnak a szállodák. Nemrég a szovjet Intourist budapesti irodájának vezetője panaszolta fel, hogy sokkal több turistát hozhatna Pécsre és q környékére, ha volna hozzá szálloda. Mármost o megemelt árak tovább szűkítették o szállodai lehetőségeket. Ezért dicsérendő a megye törekvése, hogy már korábban felismerte az igényeket, s inkább olcsóbb helyek létesítésére törekedett. Éppen a NEB ülésén hangzott el, hogy ez jó irány volt, s tovább kell szaporítani az olcsó faházakat, okár téliesítve is. Lám, nem is kell az idegenforgalomhoz feltétlenül úszómedencés szálloda. Várjuk az ötletéket o vendéglátóipartól. Ha o Szigetvári ÁFÉSZ már olcsó csülökcsárdát épít, okkor máshol is elvárhatjuk az ilyen életrevaló kezdeményezést. Mert a régi falusi „krázlerájban" is tudták: nem abból lehet meggazdagodni, hogy csak drága árut tartunk, hanem abból, hogy sok olcsót eladunk. A közlekedés országos gondjai ugyancsak érvényesek Baranyára. A műsorok Nemzetközi igény: a turizmushoz már gazdag művészeti program szükséges. Mi van ebből Pécsett és Baranyában? Megfelelő kezdeményező-képességű kulturális vezetés, ám — mégsem gazdaságos, korszerű és idegenforgalmi céltudatosságé rendezvények. A Baranya megyei Idegen- forgalmi Hivatal egészséges ötlete volt például, hogy az e tekintetben visszaeső móriagyűdi szabadtéri búcsújáró misehely jó akusztikáját, környezeti szépségét Harkányhoz közelségét kihasználandó - a kegyeleti szempontokat sem sértő — hangversenyeket szervezzenek ott. Omladozó vásárosbódéi nők olcsó helyreállításával pedig o híres, sokfajta baranyai fazekasság kaphatna folyamatosan kiállítási-üzleti lehetőséget. Még csak egyet: a legkevésbé művészeti értékű turistaélvezet: a tévétoronyból kitekinteni. S lám: — mint hírlik — fél esztendőre leáll a lift. Javítják Nyáron I Maradjunk óbban: több ötlet, olcsón megvalósítható ötlet kellene - és folyamatos, nem pedig a régebbi arányos elosztás helyett 3 és fél hétre sűrített rendezvénysorozat. Aztán: elengedhetetlen a komoly művészet, de nincs a megyében egy kerékpárkölcsönző, talán nincs minden erre alkalmas helyen teniszpálya sem. Pedig ke. rákpárkölcsönzésből Ausztriában családok élnek meg! Nincs folyamatos orgonahangverseny a remek orgonájú baranyai falvakban, pedig: az „egy művész, egy tiíszteletdíj” elvének olcsó, s mégis színvonalas megvalósítását jelentené! S hol vannak a gépi zenével olcsón megvalósítható, szórakoztató rockportyk? Propaganda — másképpen Panaszkodunk: nincs propagandánk! Megnéztem sok külföldi úton az IBUSZ francia, német, angol nyelvű ajánlófüzeteit. Harkány, Hajdúszoboszlónál kisebb szöveggel - vagy sehogy - sem szerepel bennük. De nem annyira pénz kérdése a propaganda, hanem ötleté. Tudni kell, hová nyúljunk. A POTE soknyelvű fordítói például ismertető szakcikket küldhetnének Harkányról a világ orvosi hetilapjaiba. Hiszen a legjobb propaganda egy gyógyfürdőnek, ha az orvos ajánlja. Hadd idézzem a Jókai szerkesztette Magyar Nemzet egyik 1900-as évjáratú számának üzleti írását: „Az üzletember boldogulásának útját... a fogyasztók ízlésének és szükségleteinek tanulmányozásában, s kielégítésében keresse!" — Már akkor! Földessy Dénes Családi házak panelból Valamikor az ötvenes évek végén napokig tartó szenzáció volt Pécsett, amikor a Huszár utcában családi házat építettek panelelemekből. Ezek persze még messze nem azok a panelok voltak, amik néhány évvel később a „bolgárkertben” jelentek meg, majd amelyek állandóan fejlődve Pécs elsőszámú lakásépítési technológiájává váltak. Két évtized után most a panelcsalád egy mellékhajtással visszakanyarodik a családi házhoz. A Dél-dunántúli Tervező Vállalat műszaki fejlesztési osztályán panelos családi házak tervei vannak a rajzasztalon. Az építészeket országszerte foglalkoztatja a gondolat, hogyan lehet a nagyelemes technológiát a családiház-építés szolgálatába állítani, s ennek — amint a lapunkban a közelmúltban megjelent nyíregyházi fénykép is bizonyítja — megvalósult példányai is vannak. A gondolkodást két dolog is sugallja: az egyik az, hogy a következő években tovább növekszik a magánerős lakásépítés súlya hazánkban; a másik pedig az, hogy ugyancsak a következő években bizonyos kapacitásfelesleg várható a házgyáraknál, panelüzemeknél. A két tényező szerencsés találkozását segítik elő a tervezők, amikor a panelt ajánlják családi háznak. Senki ne gondolja azonban, hogy a ma ismert épületelemek egyszerű átvételéről van szó. A meglevő technológiát alkalmassá kell tenni a másfajta követelmények befogadására. És ezt annál is könnyebben teheti, mert a technológia a maga közel két évtizedével el is érte azt a szintet, ami az ilyenfajta alkalmassághoz szükséges. Ebben első helyen a fesztáv növekedése említhető. Jól tudjuk, hogy annak idején minőségi változást jelentett Pécsett is a paneles lakásépítésben, amikor az új panelcsaláddal együtt megjelentek a 4,50-es és az 5,40-es elemek, s velük a nagyobb lakóhelyiségek. Pálmai István építész, a DTV műszaki osztályának vezetője szerint a mai technológiával a 7,20-as fesztáv is elérhető, ez pedig magában hordozza a nagyobb lakások, tehát a családi házak lehetőségét. A traktusmélységek növelése pedig tovább bővíti ezt a lehetőséget. Becslése szerint 500—600 ezer forintért lehet olyan 2—3 szobás családi házat építeni, ami a tetőtér későbbi beépítésével 4—5, esetleg 6 szobássá bővíthető. Ehhez természetesen magas tető és fel járási lehetőség kell, amit a terv eleve kínál is. Két változatot mutat a mondott példára ... Az egyik egy kisebb lakás, amely az indításnál egy plusz kétszer fél szobás, és ennek teljes alapterülete 71 négyzetméter. Ha a tetőteret beépítik, 108 négyzetméterre nő az alapterület, s lesz három nagy és két fél szoba. A nagyobb lakás 80 négyzetméterrel és három szobával indul, s kifejlesztve 119 és fél négyzetméteren öt szoba lesz. A családi házaknál általában rengeteg a saját munka. Vajon a panel nyújt-e erre lehetőséget? A kérdésben benne van a válasz is: a befejező, vagyis a szakipari munkákat tulajdonképpen elvégezhetné a család saját vállalkozásban is, ezáltal nem vonná el az amúgy- is szűkös kapacitást a kivitelező építőipartól, illetve növelné azáltal, hogy e munkákat többnyire munkaidő után végezhetnék. Ennek a gondolatnak egyelőre az útjában áll az OTP jelenlegi hitelkonstrukciója, amelyet nyilvánvalóan felül kell kivizsgálni, ha a paneles csaló, diház-építés a tervezgetésből eljut a realitáshoz. Nem utolsó szempont: a félkész családi ház jóval olcsóbb is lehetne. Ami pedig a realitást illeti: Kaposvárról és Szekszárdról már megrendelték a DTV-nél a paneles családi házak terveit, Pécsett még folynak erről a tárgyalások. Mindenesetre ehhez a fajta családiház-építéshez jól előkészített területekre van szükség, ahol sorozatban lehet építkezni. H. I. Panelból tervezett átriumos családi ház alaprajza. — 1. előszoba; 2. közlekedő; 3. fürdőszoba; 4. szoba; 5. félszoba; 6. étkező; 7. konyha; 8. kamra; 9. W. C; 10. nappali; 11. háló; 12. átrium; 13. garázs. A Várpalotai MüM 602. számú Szakmunkásképző Intézetben képezik a mélyfúrásokat. A mintegy harminc leendő olajbányász ősztől munkába áll. Ezzel is enyhül a szénhidrogéntelepeinken tapasztalható szakemberhiány. Munkás akar lenni Igen, szegény feje belesze- relmesedett az aprócska szerszámkészítő műhely világába, az ott dolgozó — nála, ha tíz, tizenöt évvel idősebb — srácok töprengő hümmögésébe egy- egy rajz láttán, a feszülten figyelő szemekbe, a gyorsan, s mégis megfontoltan, pontosan mozduló kezekbe. Véletlenül került el a műhelybe, szünidős gyerekként kézbesített a gyárban, s egyszer oda is vitt valami iratot. Attól kezdve egyre többet látták ott. Odahaza bejelentette: szerszámkészítő leszek. Sejtette, mennydörgés lesz rá a felelet. Nem tévedett. Apja, anyja úgy nézett rá, mint orra, aki részegen félrebeszél. Először azt felelték, ugyan már. Később: mit képzel? Majd végül: szó sem lehet róla. A papa dühöngése és a mama könnyei; munkás akar lenni, nem több, csak ennyi, amikor a családban . . . No igen, a családban van jónéhány munkás, de az más. Az ő fiuk egy gyárban? A fenti vagy ehhez hasonló jelenetet napról napra megismétli az élet némely családban. A „nem több, csak ennyi” minősítések olykor azok ajkát hagyják el, akik maguk szintén műhelyben kezdték az életpályát, s nem is az a baj, hogy gyermeküket tanult embernek akarják látni, hanem, hogy ezt nem tartják összeegyeztethető- nek a munkás fogalommal. A társadalom egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy növelje, erősítse a munkáspálya vonzerejét, megbecsültségét, s megértesse: a társadalomnak ugyanúgy szüksége van orvosokra, mint szakmunkásokra, s a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyek különbözősége nem azonosítható az első-, a másodrangú szerepek kiosztásával. Évek óta lényegében változatlan az általános iskola nyolcadik osztályát végzettek között a szakmunkásintézményekben továbbtanulók aránya — 43,2 —43,4 százalék —, ugyanakkor folyamatosan növekszik a szakközépiskolásoké. Ami részben társadalmi szükségletek kifejeződése az oktatásban, részben viszont tükröződése azoknak a, sokféle torzulást magukban hordó presztízs-szempontoknak, amelyek a pályaválasztást — ahogy a szakemberek jelölik: a pályairányultságot — sem hagyták érintetlenül. így azután a szerény tudást követelő, de borravalós szakma fölértékelődik, az aprócska íróasztal vonzóbb, mint a számjegyvezérlésű megmunkáló központ nagy hozzáértést követelő kezelése. A hamis értékrendeknek, a vélt és tényleges munkaélménynek meghatározó része van abban, hogy a végzett tanulók egyhar- mada öt éven belül fölhagy eredeti szakmájával! Március végén a szocialista iparban 1 297 600 fizikai foglalkozású volt, s ez a szám 58 ezerrel kisebb, mint az 1977-es létszám, öt év alatt a szakmunkásképzésben ötezer forinttal emelkedett az egy tanulóra számított költségvetési kiadások összege, s túlhaladta a 13,5 ezer forintot. Mégis, ma hetvenezerrel kevesebb a szakmunkástanuló, mint volt egy évtizede1 Bonyolult, objektív és szubjektív hatásokat magába foglaló folyamat alakítja a fizikai foglalkozásúak létszámát, összetételét — például a szakmunkás, betanított és segédmunkás arányt, azt, hogy ma már minden száz szakmunkástanulóból 31 a lány, míg két évtizede csupán 17 volt —, ám ebben a folyamatban gyakran döntő elemmé lép elő a család, a szű. kebb környezet. Döntő elemmé azért, mert lebeszéli, eltiltja a gyermeket attól, hogy tényleges érdeklődésének megfelelően keresse boldogulása útját, hogy adottságai, képességei alapján lelje meg a pólyát, mely valóban pálya: távlata van. Döntő elem lehet abban is a család, a szűkebb környezet, hogy mit és miként mutat meg az ifjúnak a munkáspálya sok-sok szépségéből. Mészáros Ottó
