Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-29 / 177. szám
1980. JÚNIUS 29. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Kincset ér a kézközeiben levő szénvagyonunk A Dunai Vasmű jövője a Mecseki Szénbányáktól is függ Az idő pénz, de most mór kevesebb az időnk, mint a pénzünk, ha ésszerűen akarjuk a két nagy vállalat céljait segí teni, a népgazdaság érdekeit szolgálni . Az újságíró hangja megremeg; olyan cél érdekeiben szeretne szót emelni, amely a népgazdaság mostani lehetőségeihez mérten túl sokba kerül, húsz esztendő alatt viszont óriási hasznot hajt. Nézzük talán először a tényeket. A Dunai Vasműben a nyersvasgyár- tás az elgondolások szerint a jelenlegi 830 000 tonnáról az ezredfordulóig 1 400 000 tonnára emelkedhet, amelynek első és legnagyobb akadálya a kohókoksz hiánya. Az elmúlt esztendőben már csaknem 300 ezer tonna volt a tőkés országokból behozott koksz mennyisége, 1985-re minden bizonynyal több, mint 400 000 tonna importra szorulunk. Ekkor lép üzembe az 1 millió tonna kapacitású 3-as számú kokszoló blokk, a még ezután is üzemben maradó 2-es blokkal együtt 1,8 millió tonna szénnel kell táplálni a két kokszolót. Ez a mennyiség a 2-es blokk leállása esetén sem csökken, ugyanis a 3-as blokk kapacitása a tervezett szénelőmelegítővel 1 300 000 tonnára emelhető. A szocialista országokból az elkövetkezendő évtizedekben 800 000 tonna, közvetlenül kamrába tölthető kokszszén-kon- centrátumra számíthatunk, így a Mecseki Szénbányák mostani termelési lehetőségeit figyelembe véve, 1985-ben 400 000 tonna koncentrótum hiányzik majd. Ezt követően a kohózítás technológiájában bekövetkező változások a fajlagos kokszfelhasználást csökkenthetik ugyan, de még ebben az esetben is 1990- ben 100 000 tonna koncentrá- tumhiányra kell számolni. A Dunai Vasmű a szén pótlását nehezen látja megoldhatónak a szocialista országokból (bár ez a legolcsóbb), a tőkés országok árai pedig olyan magasak, amelyet aligha követhet vasgyártásunk. Kézenfekvő tehát a megoldás; a Mecseki Szénbányák termelését olyan mértékben kell növelni, amely képes pótolni a koncent- rátum hiányát, vagyis 1990-re 900 000 tonna közvetlenül kamrába tölthető kokszszén-kon- centrátum kellene a Mecsekből. A tisztán mecseki koncentrá- tummal végzett nagyüzemi kok- szolási kísérletek bebizonyították, hogy az előállított koksz minősége megfelelő lenne, ha a pécsi és a komlói koncentrá- tumok hamutartalma csökkenne, jobban homogénizálnák a mecseki szénelőkészítőkben. Ha 1990 utánra is gondolunk, felmerülhet annak lehetősége is, hogy a koksztermelést teljesen hazai bázisra kell átállítani, ebben az esetben 1,7—1,8 millió tonna koncentrá- tumra lesz szükség, sőt ha a kokszimport a mostaninál is nehézkesebbé válna, ez a mennyiség sem lenne elegendő. A jelenlegi árak mellett a mecseki koncentrótum drágább ugyan, mint a szocialista országokból importált, de lényegesen olcsóbb, gazdaságosabb, mint a tőkés, gazdaságossága a jövőben még csak növekedhet. A Mecseki Szénbányák most működő bányaüzemeiben 200 millió tonna ipari szénvagyon áll rendelkezésre. Az évi 900 ezer tonna koncentrótum előállításához 3,4 millió tonna mély- művelési széntermeléssel kell számolni, egyszerű osztással kiszámítható, hogy minden más meglevő lehetőséget figyelmen kívül hagyva is három évtizedig biztonságosan táplálhatják a Dunai Vasművet, ha...! Igen, ha . . . A Mecseki Szénbányák a Magyar Szénbányászati Tröszttel és a Központi Bányászati Fejlesztési Intézettel közösen elkészítették az „összevont beruházási javaslatot” (ÖBJ), amely az Állami Tervbizottság 5052/1978-as határozatán alapul. Ennek értelmében a Mecsekből 1990-től kezdődően évi 900 000 tonna koncentrátumot szállítanak majd Dunaújvárosba. A fejlesztés eredményeként már 1986-tól a mostani 400 000 tonnás meny- nyiséget. Noshát végül is le kell írni ezt a számot! Az ÖBJ szerint a Mecseki Szénbányák a célt csak abban az esetben képes elérni, ha 1981 és 1990 között bázisáron 15 és fél milliárd forint összeget kap fejlesztésre, természetesen a szükséges szellemi, ipari, szerelési, magas- és mélyépítő kapacitásokat, import berendezéseket is figyelembe véve. A koncentrótum előállításához szükséges mélyműveléses termelés eben az esetben a mostani 2,6 millió tonnáról 3,4 millióra emelkedik, amelyben a mostani pécsi terület döntő szerepet játszik. A jelenlegi 1,1 millió tonnáról a széntermelés itt 1990-re 1,5, majd az ezredfordulóra 2 millió tonnára növekszik. A Mecseki Szénbányák azzal számol, hogy 1990- ben már a pécsi és komlói szeneket is Pécsett nedves flotá- lással készítik elő, változásokat terveznek a szén értékesítésében is; 1986-tól a MÁV, a lakosság és az ipar számára nem szállítanak olyan szeneket, amelyből a Dunai Vasmű számára koncentrótum állítható elő. Már említettük, hogy 1990 után a koksztermelést teljes egészében hazai bázisra kellene állítanunk, gazdasági érdekeinknek megfelelően. A 900 ezer tonna feletti szénigények kielégítésére ugyancsak lehetőséget ad a Mecsek szénvagyo- na. Az itt folyó kutatások már eddig 200 millió tonna kokszolható szenet fedeztek fel. A kutatások koncentrálásával már akár 1985-ben el lehetne kezdeni a szénvagyon feltárását, az 1990-es évek közepén innen évente 400 ezer tonna, 2000- ben pedig akár 1 millió tonna koncentrótum előállításához szükséges szén is kitermelhető lesz. A Dunai Vasmű a 3-as blokk megépítéséhez konkrét (időt és anyagiakat meghatározó) programmal rendelkezik, biztosra vehető, hogy 1985-ben termelésbe lép, és megköveteli az üzemeltetéshez szükséges kon- centrátumelegyet. Ezzel szemben a Mecseki Szénbányák sem a hatodik, sem a hetedik ötéves terv időszakára nem rendelkezik olyan információkkal, amely egyértelműen meghatározná, hogy időrendben menynyit termeljenek, ehhez milyen fejlesztési összeg áll majd rendelkezésre. A két vállalat helyzete jelenleg tehát sem a közös érdekeiket, sem a népgazdaság érdekeinek érvényre jutását nem biztosítja. Néhány véleményt meghallgattunk ezzel kapcsolatban. Dr. Szabó Tibor, a Dunai Vasmű vezérigazgatója szerint rendkívül nehéz kérdés, hogyan lesz biztosítva a magyar acélgyártás energiabázisa. Az idén 450 000 tonna kohókokszot kell tőkés országokból behozni, a hatodik ötéves tervben is évente várhatóan ennyit. Ez a legdrágább. A világ kokszéhsége olyan nagy, hogy minden hazai megfelelő szénvagyonun- kat hasznosítani kell, mert az minden bizonnyal gazdaságosabb lesz, mint a tőkés import. Pozsgai Károly, a Mecseki Szénbányák műszaki tanácsadója elmondotta, hogy ha 400 000 tonna szén hiányzik majd a szükséges koksz előállításához (ez a minimum) 100 dollárjával számolva az 40 millió dollár kiadást jelent, öteszA Dunai Vasmű kokszolója tendő alatt 200 millió dollárt, amely forintba átszámolva több mint a fele a mecseki fejlesztéshez szükséges összegnek. Szénvagyon a Mecsekben van, az ÖBJ is csak értéktelen szellemi termék, ha nem valósul meg, miként a földben levő szén is csak kitermelve válik hasznunkra. A Mecseki Szénbányák már régebben termelt 3,4 milliónál több szenet is a föld alól, az elmúlt 12 évben azonban miként a magyar szénbányászatban általában, itt is az alapok gyengültek meg, ezt kell megerősíteni. Sajnos az idő most a Mecsek ellen dolgozik, apróbb injekciók most nem használnak. A Mecsekben a szénvagyon megvan, a termelési kultúra rendelkezésre áll, határozott állásfoglalásra van szükség: mikor mit kell csinálni ! Pécsi János, a Kohó- és Gépipari Minisztérium főosztályvezetője szerint Dunaújváros valóban szénhiánnyal küzd majd, a 15,5 milliárd forint azonban olyan nagy összeg, amellyel ma nem lehet a kormány elé állni. Szerinte először a szénelőkészítőt kellene megépíteni, a mostaninál sokkal nagyobb koncentrátumot előállítani a mai termelésből. Tóth István, a Magyar Szén. bányászati Tröszt osztályvezetője egészen más véleményen van. A cél közös, az ellentmondás mégis óriási. Hat esztendő után még mindig ott tartanak, hogy újabb és újabb ötletek hasznosságát vizsgálják, a döntés közben húzódik, az idő pedig egyre jobban sürget. Ha nem valósul meg a fejlesztési program, amely építőkövenként épül egymásra, nem lesz az új mosóba mit szállítani. A 15 milliárd valóban nagy összeg, ezzel szemben ezért 2,3 milliárd dollárt lehetne megtakarítani 20 év alatt ez még több! Az ÖBJ szinte már kiviteli szinten van, ezen lehet mégi finomítani, de inkább dönteni kellene róla. 1980-ban 500 millió forint érté. kű gépet kellene vásárolni, nincs rá pénz. 1981-ben már 1,7 milliárd forint kellene a program megkezdéséhez, talán 300 millió áll rendelkezésre. Az ÁTB remélhetően még az idén dönt. Zala György, a Magyar Szén- bányászati Tröszt osztályvezetője szerint az NSZK Európa egyik legnagyobb kokszszénbázisa, ahol az állami költségvetésből minden tonna kokszot 50 márkával dotálnak. Schmidt György, az Országos Tervhivatal osztályvezetője sajnos nem sok biztatást adott, a 15 milliárd nagyon sok, mégis "meg kellene vizsgálni, nem lehetne-e a szerinte is életbevágóan fontos fejlesztést olcsóbban megcsinálni. Gálíi István, a Mecseki Szénbányák vezé rigazgató - helyette - se elmondotta, hogy az érvényben levő 5014-es ÁTB-határo- zatnak megfelelően 1986-ban mindenképpen szállítaniuk kell a 670 ezer tonna közvetlenül kamrába tölthető koncentrátumot. Talán nem. szerénytelenség, ha ehhez hozzáteszem én is véleményemet, ugyanis mint annak idején erről többször is írtunk, a Mecseki Szénbányák erre a három esztendős felkészülési időt, és jelentős anyagiakat is kapott, mint a Szénbányák vezetői többször is állították, ezt a programot sikerrel teljesítették. Alig hiszem tehát, hogy erről ma vitatkoznunk szabadna. Ami a továbbiakat illeti, valóban tovább elodázhatatlan a döntés. Dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, mint mondotta, a népgazdaság helyzetének ismeretében sem. szabad a föld alatt hagyni a már kézközeiben levő szénvagyont. Az idő pénz — mondják , most azonban úgy tűnik, már sokkal kevesebb az időnk erre, mint a pénzünk. A széntermelés szempontjából az idő valóban nem. a Mecseki Szénbányáknak dolgozik, így ma már az utolsó pillanatban járunk, amikor még megteremthetjük a lehetőségét, hogy 1990-ben 900 000 tonna koncentrátummol táplálja a Mecsek Dunaújvárost. Azt írtam az írás elején, megremeg a hangom, olyan nagy összeg a 15 milliárd. Meggyőződésem, hogy a népgazdaság érdekeit, csak ezt figyelembe véve mondom ki mégis: szükséges a Mecseki Szénbányák fejlesztése. Lombosi Jenő Fafaragások, kerámiák, hímzések Szigorúbbá vált a népművészeti termékek piaca Erősödik a konkurrencia r Uj termékekkel jelentkezik Baranya A Baranya megyei Népművészeti Szövetkezetben több mint félezer dolgozó a saját műhelyében ezerféle terméket állít elő. Ennek a cikkféleségnek a felét a Népi Iparművészeti Tanács zsűrizte, vagyis elismerték a művészi értékét. Fazonban, mintában és motívumban nem változtatható meg. Fafaragások, kerámiák, ötvösmunkák, hímzések, szőttesek képviselik Baranya soknemzetiségű folklórját a világban. Az utóbbi időben hol több, hol kevesebb sikerrel. A szigorú feltételeknek megfelelni — különösen a hímzésben —, rendkívül nehéz és nem véletlen, hogy erős a fluktuáció. Magas a norma is, hiszen havonta legkevesebb hat blúzt kell meghímezni. Kézimunkaigényes, fizikailag is fárasztó egy blúz, mellény, terítő és szőttes elkészítése és emiatt drágán kerül a fogyasztóhoz. Nyugat-Európában csak 100 —150 forintért vennének meg egy magyar blúzt, de a szövetkezetnek ennek az árnak a kétszerese jelent hasznot. Emiatt elmaradoztak a vevők, a dánok, a svédek, de kevesebbet rendeltek a franciák és a nyugatnémetek is. Két éve 50-féle blúzt ajánlott a szövetkezet, de csak háromra reagáltak, míg tavaly ugyanekkora ajánlásból csak egynek a hímzését kérték. Idén pedig egyetlen baranyai népi hímzésű blúzt, mellényt, térítőt, szőttest sem igényeltek. Érvelhetünk-e azzal, hogy Kína, Hongkong, Japán és Románia legyőz minket a blúzhímzésben? Szabad-e elkeseredni, hogy a nyugati vevő csak egy mintapéldányt visz el és megcsináltatja mással olcsóbban? A piackutatók európai útjukon ugyanis Japánban és Kínában készült baranyai német népi mintás blúzokat fedeztek fel. A sakkfigurák, a fafaragások, a rézdomborítások, a fej- és ülőpárnák változatlanul népszerűek az NSZK-ban és Svédországban. Domonkos Dezsőné elnök szerint csak átmenetileg csökkent egyes magyar népművészeti termékek iránt az érdeklődés. A szállítási határidők tartásában, valamint a minőségben megelőzzük a vetélytár- sakat. A nyugati igények változnak, így például szívesen vásárolnának az angolok és a japánok is ruhaanyagokból varrott teáskanna- és tojásmelegítőket, tűpárnát, zsebkendőt, vagy ujjra húzható bábfigurákat, de az elkészítésük több kézimunkával jár, mint a blúzoké. A nyugat-európai megrendelők elvárják, hogy az alapanyagok minősége pontosan feleljen meg a 100, sőt 150 évvel ezelőttinek. Emiatt a pécsiek batisztot, bodor- és zsugorított vásznat próbálnak előállítani kézi szövőszékeken, régi speciális gépeken. A dollárkiesést hogyan lehet behozni? Nyugat-Európában egyedül a franciák azok, akik különösebb feltétel nélkül is elfogadják a dél-dunántúli alkotásokat, mivel rajongásuk o népművészetünk iránt töretlen. A baranyai szövetkezet jelenleg erőteljesebben keresi a kapcsolatot szocialista országbeli vevőkkel: így két éve, hogy Csehszlovákiába, Lengyeloi- szágba, az NDK-ba szállítanak rendszeresen blúzokat, szőtteseket, faragásokat, legkelendőbbek épp az utóbbiak. Ám egyre bonyolultabb a szocialista piacra is bejutni. Például a lengyelek három szövetkezet blúzai közül választották ki a baranyaiakat. Az NDK-beli szakemberek pedig négy szövetkezet faragásainak a megtekintése után végül is Baranya mellett döntöttek. Bíznak egy másik tervük sikerében is. Hosszúhetényben egy húszfős kisüzemben szalagrendszerű termelés kezdődhet jövőre, ahol tőkés bérmunkában blúzokat, köntösöket állítanak elő. Az alapanyagot, a fazont a nyugati megrendelő adja, míg helyben ráhímzik a stilizált motívumokat. A termelési érték évente csaknem kétmillió forintos lesz. Ez a tevékenység azonban a magyaros föl kloriszti kus jelleg rovására történik majd, de üzleti okok miatt elfogadják. Nem ragaszkodnak az eredeti folklór-színvilághoz, amikor a megrendelő a virágmotívumokat bizonyos esetekben más színben festette meg. Arra viszont ügyelnek, hogy ez ne eredményezzen giccses beütéseket. Népművészeti újdonságokkal is jelentkeznek, ugyanis Baranya motívumkincseinek a zömét a szövetkezeti gyártásban még nem alkalmazzák. így kísérleteznek az ormánsági és a drávaszögi fehérhímzéssel, valamint tsz-ekkel keresik az együttműködést, hogy ormánsági, kis méretű parasztbútorokat faragjanak. A Baranya megyei Népművészeti Szövetkezet a piaci értékesítésben azt az arányt tartja megfelelőnek, amikor a termékeinek a 60 százalékát belföldön, 20—20 százalékát viszont a szocialista és a tőkés országokban adhatja el. Ezt akarják elérni, tartósítani, de a legnagyobb erőfeszítéseket éppen a tőkés partnerek megtartásáért teszik. Csuti János TÉL A NYÁRBAN. Az Iskolabútor és Sportszergyár jánosházi gyáregységében már megkezdték a kétszemélyes ródlik készítését, melyeket a hazai és nyugatnémet üzletekbe szállítanak majd.
